Egy gyönyörű, új udvar készült el, amely oszlopaival félig még a kastélyban található, azonban egy része már a szabad ég alatt terül el. Belső udvarnak is lehetne nevezni, azonban ez több annál, mert ez a Fénylő Lelkek Udvara.
Egy kis boltíves ajtó nyílik erre a területre a folyosó végén, ki a rét egy részére. Ahogy átsétálsz a boltív alatt, egy szökőkutat pillanthatsz meg, melynek vize hihetetlenül tiszta, és az alján érmek találhatók. A szökőkút közepén egy bölcs varázslószobor üldögél, aki váratlan pillanatokban és helyzetekben szólal meg, végtelen tudásának igazságával árasztva el a diákokat, persze csupán a megsegítés szándékával.
Egy pad is található a fal mentén, ahová leülve egy esős napon hallgathatod az andalító kopogást anélkül, hogy megáznál. Az oszlopok, melyek a kis udvart díszítik végig vannak futtatva rúnákkal, melyekből szintén nagy bölcsességek olvashatók ki, amennyiben valaki ért hozzájuk, és a megfejtésükhöz.
Az egész helyiség nagyon impozáns, nyugtató hatású, még a víz is halkan csordogál csak a varázsló előre emelt pálcájából. A tégla mélybordó, ahogy mindenfelé, s a fedett rész alól kisétálva kis sövénykerítés vezet tovább a rétre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=786405#post786405][b]Blanka Zoja Krise-Flaviu - 2019.12.28. 20:21[/b][/url]

Én esküszöm, nem a srác ellen szól, egész cukinak tűnt, leszámítva, hogy furcsa. De ugye pont én nézzek le bárkit, csak mert kilóg a sorból? Meg amúgysem ítélkezem elhamarkodottan.
Viszont már kezdtem érezni kint a hideget, így jobbnak láttam visszamenni, hogy megkeressem Linát. És megláttam ám. Azt is, hogy cseppet el volt foglalva.
Én meg nem fogok ott zavarkolódni, és megnyugszom egyből, hogy még most sem egyezik az ízlésünk, már ami a fiúkat illeti. A pulthoz libbenek inkább, kérek magamnak egy italt, amit nem is kell egyedül elfogyasztanom, mert valaki odacsapódik hozzám. Elcsevegek én vele, ma mindenkivel annyira szívesen elcsevegek, csak arra kell figyelnem, hogy az alkohollal szinten tartsam magam, és még véletlenül se lépjem át azt a keskeny határt, különben oda a szép estének. És tényleg figyelek is rá, legalább is addig, míg Soma fel nem tűnik a színen, vagy legalább is az én látókörömben. Egyből csupán messziről hallatszik a hang, ami eddig a képembe volt, köszönhetően annak, hogy a hirtelen került partnerem se szomjas már túlzottan. De hát ez pont az az este, mikor az ilyesmi megengedett, és pont ez az este mikor tehetsz nyugodtan olyat, amit utólag talán megbánsz.
Pont ezért, mire észbekapok, már a rellonos fiú mögött állok - nem érdekel, ha pofátlan mód ott hagytam két valakit is az éjszaka során, az sem érdekel, hogy a poharam tartalmát se ittam ki teljesen, sőt semmi nem érdekel jelenleg rajta kívül -, és hátulról karolom át a nyakát, ha minden jól megy, azt remélve, sikerül meglepnem őt.
- Tudtad, hogy ma este meg kell csókolnod egy rellonost? - bár rég hallhatta, remélem felismeri a hangom, de ha mégse, úgyis elé állok, hogy mosolygó kék tekintetemmel találja szembe magát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=786520#post786520][b]Blanka Zoja Krise-Flaviu - 2019.12.28. 23:32[/b][/url]

Soma jelenlétével számomra értelmet nyert az egész este. Na, nem azért, amiért most sokan hiszik, a bugyim rajtam fog maradni... elviekben. Egyszerűen csak a mi történetünk olyan hirtelen. Hirtelen jött utálat - mert emlékszem én, elinte mekkora ripacs majomnak tartottam -, ami ugyanolyan hirtelen váltott át valami mássá. Mert amennyire ripacs majom volt, és amennyire én ezt akkor mindenkinek hangoztattam, annyira égette bele magát a gondolataimba, és fordult meg velem a világ. És ahogy fordult, úgy nyisszant is el minden, és tért vissza az eredeti kerékvágásba, egy aprócska dolgot leszámítva. Nem tudtam már utálni azóta. Hisz hazamentem, azt hiszem két év is volt, mikor inkább apám rokonságánál töltöttem a nyarakat, csak ne kelljen ide visszajönnöm, mert bizony lényem egy jelentős darabja itt maradt. Nála.
És most visszagonolva erre, csak mosolyogni tudok azon a két kamaszon, akik voltunk, és egyszerűen nem érzek megbánást.
- Nem, de erősen ajánlott, mert cseszheted az újéved - és áldom Merlint, hogy most lát, hogy így lát, hogy nem tudja, mi történt velem, milyen lettem valójában. Nem is akarok olyan lenni, de egyelőre csak az alkoholt találtam, ami kellő segítséget nyújt nekem ebben.
- Teljes életnagyságban - még meg is pördülök előtte, persze töretlen vigyorral, mert látom, amint felismer, nem akar elküldeni a francba, vagy ahová az exeket szokás.
- Veled is... egész jól bánt az idő - természetesen nem fogom kimondani a nyilvánvalót, valószínűleg ő is tudja magáról, hogy sok gyerekszívet tör össze napi szinten, amint végigsétál a folyosókon.
- Jól tetted, hogy nem tetted... - és ezt őszintén mondom neki, mert fogalmam sincs, ha egy átlag hétköznap a folyosón botlanék belé, egyáltalán a szemébe tudnék-e nézni. De még csak gondolni se akarok erre.
- Szerintem inkább kérj fel táncolni... - rebegtetem a pilláim, újfent átkarolva a nyakát, amennyire lehet, hozzápréselve magam, így talán neki is feltűnik, már nem vagyok szomjas.
- Szülői kényszer egyébként. Ide kellett jönnöm, hogy vigyázzak Alinára. Ironikus, de amióta itt vagyok, neki kell rám vigyáznia - döntöm oldalra a fejem. Szándékosan, nehogy egy lány is meglássa Somát, és idejöjjön nekem rontani a levegőt. Ő most az enyém.