Fogalma sincs, mit keres itt. Mármint itt kint. Miért jött egyáltalán ki, tiszta hülyeség volt. Remeg, maga sem tudja meghatározni, miért is tulajdonképp. Oknak felsorolható a hideg, a sötétség, az álom, amiből felriadt. Akaratlanul is kezére pillant, a rémképben még véres volt, összehasogatva.. Lehunyja szemeit, nagyot nyel, tenyerét végighúzza karjának sápadt, hideg bőrén. Úgy áll ott, mint valami jelenés, mint valami szellem, fehér és fáradt.. Egyszerűen önmaga. Most kivételesen önmaga, egyedül.
A léptekre felkapva fejét, dobban egyet a szíve, csak prefektust ne, csak most ne. Aprót sóhajt, ahogy az idegen szájához emeli a káros szert, ez már biztos nem egy rendrakó. Megrázza fejét, biztos őt is észrevették, nem állhat csak úgy itt.
- Ugye tudod, hogy ez szabályellenes? - mormolja, hogy a másik is hallja, de azért ne legyen egetverően hangos. - Ugye tudod, hogy ezért megbüntethetnélek? - felvonja szemöldökét, ahogy elkezd gondolkodni. Nem fogja megbüntetni, persze, hogy nem, elvégre az már nem az ő feladatköre, de ezt a vele szemben álló nem tudhatja.
- Tedd azt le. - ismételt fejrázás, egy csöppnyi undor is vegyül hangjába, de tényleg csak kevés. Sosem tudta, miért akarják az emberek károsítani önnön magukat, amikor semmi problémájuk sincs. Sokszor annyira logikátlanul, annyira ésszerűtlenül cselekszenek.
- Mi a neved? - újabb ismerősen csengő kérdés, a különbség csupán az, hogy hangja most vékonyabb, és nem olyan stabil.
Lágy szellő, végigfut rajta a remegés, önkéntelenül öleli át magát, hátha meg tud tartani egy kis meleget, pár szőke tincs arcába repül, vékony tagjai libabőrössé vállnak. Ő pedig csak áll, várja a válaszokat, és teljesen kifejezéstelen arccal néz.

Oldalra billenti fejét, és ha nem egy ilyen késői órában történne ez az egész, nagy valószínűséggel elmosolyodna. Haha, milyen kis vicces, ja hogy mégsem az. Ahogy megközelítik, végigfut gerincén a hideg, talán alapból a sötét miatt, talán csak a hideg miatt, de kirázta.
- Ha ez poén akart lenni, akkor nagyon rosszul sikerült. – felvonja egyik szemöldökét, a közlés immáron sokkal halkabban szalad ki ajkai közül.  – Mi az, már olyan idősnek nézek ki, mint egy tanárnő? – apró sóhaj ahogy belegondol, hogy nem is állhat olyan messze az igazságtól. Azok a karikák a szeme alatt most nincsenek eltakarva semmivel, a feje tetején az a valami meg leginkább egy szénaboglyához hasonlít. Persze azért meglepi, hogy ilyen szépen el tudja játszani a valótlant, egy pillanatig még bűntudatot is érez, majd eszébe jut, hogy ez tulajdonképp megtörtént már vele is, és a fiú meg örülhet, hogy nem egy igazival találkozott.
- Alkudozni akarsz? – kérdez rá a nyilvánvalóra, tenyerével megdörzsöli felkarját, átkozza magát, amiért nem vet fel valami meleget.
- Én kérdeztem hamarabb. – mosoly húzódik szét arcán, úgy érzi magát, mintha kisgyerek lenne, és épp civakodna valakivel valamin. Mondjuk az óvodában. Mondjuk az óvónéni nem engedné ki párosával őket vécére, és akkor most ők ketten megpróbálnák elrendezni egymás között. Ha a korát nézzük, nem állunk olyan messze az igazságtól, még mindig gyerek.
- Egyáltalán, mit keresel itt kint ilyenkor? – körbepillant, mintha attól félne, valaki figyeli őket, majd újra vissza, fel a fiú arcára. – Mármint.. Nincs itt senki. – lehet, hogy vár valakire. – Tök kihalt minden. – pont ezért tökéletes találkapont. – Meg hideg is van. – mindjárt fogja magát és visszamegy.

Raul

Felvonja szemöldökét a film témájára, és magában hálát ad, amiért fogalma sincs, mi a címe és, hogy miről szól.
-Biztos kemény ihlethiányban szenvedett a készítője. – mormolja el, felpislogva rá. A következő mondatra nem reagál, nem azért, mert nem jutott el a tudatáig, egyszerűen csak úgy véli, nincs rá szükség. Ahogy észrevette, hogy őt most tüzetesen átvizsgálják, zavarba jön, lesüti szemeit, miközben elgondolja hiányosságait. A saját felfogása szerint sosem volt szép látvány, ahhoz túl sovány, túl fehér.. Túl.. Tökéletlen. Más szemeiben meg nem látja önmagát, így képtelen ebben a hitben élni. A száját harapdálja, mint mindig, amikor ideges, és épp mintha valami nagyon érdekeset látna a fűben. Valójában meg azt sem venné észre, ha egy bombát robbantanának fel az orra előtt.
- Az.. Szép hosszú név.- bólint, a kinyújtott kézre emeli tekintetét, ahogy ismét felvonja szemöldökeit.
-Hát.. Szia. – kissé meglepetten köszön, megrázza a végtagot, mint ahogy jobb helyeken szokás.
A doboz látványára elfintorodik, fogalma sincs, hogy lehet képes valaki arra, hogy egy egészséges testet tönkre tegyen. Nem lenne szabad, sőt, be kellene tiltani. Annyian nem fogják fel, hogy mennyire múlandó ez az egész, és hogy ha legalább már értelme nincs, legalább magadra vigyázz. Ez most logikátlan. Nagyon. De ő akkor is így érzi.
-Sehol nem kéne csinálnod.- szögezi le a nyilvánvalót, még a fejét is megrázza hozzá. Legnagyobb elmék.. Az. Megforgatja szemeit, mindig is irtózott ezektől az emberektől. A „legnagyobb elmék” - től. Ki ő, Einstein?
-Nem vagyok kutya, hogy házőrző vagyok.- újabb dünnyögés, újabb megsértődés. Ennyire azért mégsem nézhet ki rosszul, vagyis, ezek szerint mégis, de na. – Az.. Nem tartozik rád.- egy pillanatra elgondolkodik, mit is felelhetne, de végül kicsúszik száján a válasz. Ő senki orrára nem köti rá a rémálmait, nem is fogja. Isten óvja azt az embert, aki egyszer vele egy helységbe kerül éjszaka.

- vasárnap délután, 16:31 -

Most hirtelen Viktor aki itt van, utána lehet bárki más
ruha; cipő; no makeup

Eridonos bulika; Viktor