Az iskolát körülvevő magas fal, mintegy biztonsági sávként szolgál a bent lakók nyugalmának érdekében. Ide érkeznek az új diákok, és kezdetben ezen a helyen tudnak ki is sétálni, miután az engedélyező nyilatkozatukat átadták a házvezetőjüknek vagy helyettesének. Ez a biztonságosabb, jobban ellenőrzött rész, ugyanis létezik a kapun egy másik, nagyobb rés is, mely közelebb van a faluhoz, de a megközelítése csak annak ajánlott, aki ismeri az oda vezető erdei ösvényt is, ugyanis könnyű letérni róla és a kentaurok területére tévedni.

A hatalmas fekete vaskapu rengeteg mágiát rejt, és egyből érzékeli, ha idegen lép a területre, még akkor is, ha a mágia magas fokú ágát is műveli(kivétel ez alól az Animágia és a metamorfmágia), ellentétben a réssel, ahol már alacsonyabb a mágia ereje. Oldalain a házállatok szobrai találhatóak meg, alulról felfelé haladva a sárkány, a szfinx, az unikornis valamint a főnix. Ennek az elrendezésnek több története is fellelhető a mágustanoda történetében, azonban pontosan nem lehet megmondani melyik a valós ok.

A faragott oszlopok, rúnákkal díszítettek, melyek a falon több felé is fellelhetőek. A kapu felett határozott betűkkel az iskola neve és himnuszának egy részlete látható:

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=23&post=677068#post677068][b]Vörös Laura - 2017.04.24. 14:25[/b][/url]

Sokat jövök ide mostanság, bár csak egy hónapja vagyok itt, fent, a nagy iskolában. Olyan más, mint amit elképzeltem, de nem rossz értelemben. A kapu olyan víválasztó nekem. Egyszer kint, aztán a következő pillanatban meg minden időm szinte bent töltöm.
Két bokor között keresem a helyem, ahova mindig leülök, most éppen a kis füzetemmel, és a vadonatúj pennámmal. Már a harmadikat használom, mióta itt vagyok, és erre anya nem tud mást mondani, csak hogy egy stréber kis nyunó vagyok. Neki a nyunyó a szeme fénye másik kifejezésére, akire büszke lehet, úgyhogy tessék ne félreérteni senkinek sem... Hátha tudná anya, hogy ennek fele nem is igaz, mert inkább rajzolgatok az írószerrel, semmint jegyzetelek. Olyan jó a fogása, és tetszik, és ezért nyüstölöm nap, mint nap, de ezt is meg fogom unni, ez egyértelmű.
Most viszont még eszem ágában sincs, úgyhogy nekiállok vázlatokat készíteni a kapuról, amit lassan úgy ismerek, mint a tenyeremet. Azt is észrevenném, ha egy növény kb. akár egy levelet is hozna, mert annyit jövök erre. Egyszerűen imádom ezt a helyet. Nagy változások, nagy helyek, és a kettő összeforr. Ez a kapu jelenleg az a hely, ami megváltoztatta újra az életem, és most kivételesen csak jó irányba.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=23&post=678076#post678076][b]Vörös Laura - 2017.04.28. 19:37[/b][/url]

Csak maradok magamnak a kis füzetemmel együtt, amíg fel nem riadok, és bele nem húzok egy hatalmas nagy fekete vonalat a lapokközé, ami vagy hat oldalt is végigszánt, és felkarcolja, és összetépi a papírt.
- Lili!
Mondom kissé dühösen, de inkább megdöbbenve, amiből ha akarja leszűrheti, hogy most miatta rontottam el a kis rajzocskámat, amit persze szinte rögtön megbocsájtok neki, amikor kis híján arra számítok, hogy a nyakamba ugrik, de ezt, szerencsére nem teszi, így pacsi neki képzeletben. Nagyon izgatott, nagyon feltüzelt, csak tudnám, mire.
El is gondolkodok rajta, hogy mi lehet, amit mondani akar, bár nekem is van ezernyi mesélnivalóm. Az órák, meg a szobám, meg a társaim, meg a helyem, hogy lett a helyem, és még sok-sok minden más. De előbb ő jön, mert már veszi is elő, amit mutatni akar.
Egy kártya, amin nem tudom, mit kéne látnom, legalábbis lsőre, mert nekem is vna olyanom, minden adatommal együtt, ha véletlenül eltévednék, akkor könnyebben meg tudjam mondani, hogy ki vagyok, honnan cseppentem pont oda, és hova kell hazavinni engem.
Szinte rögtön visszaadom neki, hogy a rá jellemző "mindenféleszínes" kis szütyőjébe visszategye, én inkább tőle akarom hallani, mi a nagy újság, ami miatt az én művem tönkrement.
- Mondjad mááár!
Ripakodok rá, mert még mindig csendben ül, és húzza az én kis fiatal, de ilyenkor vénségig öregedő idegeimet, amiknek köszönhetően mind az adrenalin, mind az izgalom elönti a bensőm. Bár az megnyugtat, hogy valószínűleg jó dolog, különben nem lenne olyan lilisen tejbetök vigyora.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=23&post=678652#post678652][b]Vörös Laura - 2017.04.30. 20:46[/b][/url]

Úgy néz ki, nem elég, ha csa nyaggatom azzal, hogy mondja már, de nem tudom kimondani, mi van, mert én is túlságosan izgatott lettem, mert látom rajta, hogy ő is az. Csak várok, a szívem a torkomban dobog, mint amikor arra a döntésre vártam otthon, hogy jöhetek-e ide kisiskolába vagy sem. Amikor pedig igen mondtak, úgy éreztem, mint amikor a fellegekben járok.
Először nem is tudok mit szólni, pont, mint akkor, csak a szám lesz akkor, hogy egy egész fagyi beleférne, tölcsérestül együtt, és kell néhány másodperc, mire rájövök, hogy mit mondott, amitől pedig úgy elerednek a könnyeim, hogy csak na.
- Akkor ez azt jelenti, hogy te nem mész velük, és itt maradsz velem.
Nem mintha mondta volna, hogy lehet, hogy költözik, ami miatt haragszom most rá, de a vége jó, mert itt marad, és nem kell egyedül kiállnom a sok jót és rosszat, hanem itt lesz velem, hogy megosszuk egymás közt mindezt. Olyan... jó...
Minden jel nélül ugrok szinte fel térdelő helyzetbe, hogy a következőben sikongatások kíséretében, persze csakis az örömtől, a nyakában landoljak, és olyan erősen szorítsam meg, hogy csak na. Remélem, azért az utolsó szusz nem jön ki belőle mindeközben, de akkor is, hát...
- Akkor most már minden rendben lesz.
Mondom halkan, amennyire csak lehet, mert egy perc alatt pergett le előttem mindaz, ami vele történt ezalatt a jó sok nap alatt. Borzalmas. De tényleg.
A rajzom most már nem is annyira fontos, mint eddig volt, úgyhogy csak legyintek rá, miután elengedtem, és én is térdeplőülök. Igen, ezt így megfogalmazva, hogy térdeplőülök. Mintha büntetésben lennék, amiatt, mert nem vettem észre rögtön, amit kell.
- Semmi. A híred fontosabb, és jobb, mint a rajzom, meg a kis füzeteském.
 Abból még van sok, belőle viszont csak egy.
Vigyorgok, és máris elöntenek a kérdések, amiket szépen, egyben szeretnék az orra alá tolni, de azért én nem vagyok ilyen. Így csak sorbateszem őket, és úgy buknak ki belőlem.
- Merre laktok most? Milyen a szobád? Hogyhogy hozzájuk mentél? Én miért nem tudtam róla? Kik a testvéreid, akik mostantól a testvéreid? Mi történt eddig? És a legfőbb kérdésem, hogy miért nem szóltál eddig, küldtél baglyot,
 hogy hahó, mesélned kell?
Sok-sok dolog kavarog most bennem, amire pedig ezt megválaszolja, máris jönnek majd az újabb és újabb mondataim, de először csak ennyi.
- Örülök neked.
Szorítom meg még egyszer, hogy a lapockája belesajdul, de hogy beszélni tudjon, elengedem mégiscsak. De csak erre, és csak emiatt, hogy álljon neki mesélni, mert ha nem, akkor hozok egy harapofogót.