36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Vörös Laura
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 14
Összes hsz: 84
Írta: 2017. április 24. 14:25 | Link

Lili

Sokat jövök ide mostanság, bár csak egy hónapja vagyok itt, fent, a nagy iskolában. Olyan más, mint amit elképzeltem, de nem rossz értelemben. A kapu olyan víválasztó nekem. Egyszer kint, aztán a következő pillanatban meg minden időm szinte bent töltöm.
Két bokor között keresem a helyem, ahova mindig leülök, most éppen a kis füzetemmel, és a vadonatúj pennámmal. Már a harmadikat használom, mióta itt vagyok, és erre anya nem tud mást mondani, csak hogy egy stréber kis nyunó vagyok. Neki a nyunyó a szeme fénye másik kifejezésére, akire büszke lehet, úgyhogy tessék ne félreérteni senkinek sem... Hátha tudná anya, hogy ennek fele nem is igaz, mert inkább rajzolgatok az írószerrel, semmint jegyzetelek. Olyan jó a fogása, és tetszik, és ezért nyüstölöm nap, mint nap, de ezt is meg fogom unni, ez egyértelmű.
Most viszont még eszem ágában sincs, úgyhogy nekiállok vázlatokat készíteni a kapuról, amit lassan úgy ismerek, mint a tenyeremet. Azt is észrevenném, ha egy növény kb. akár egy levelet is hozna, mert annyit jövök erre. Egyszerűen imádom ezt a helyet. Nagy változások, nagy helyek, és a kettő összeforr. Ez a kapu jelenleg az a hely, ami megváltoztatta újra az életem, és most kivételesen csak jó irányba.
Hozzászólásai ebben a témában
Révay Lili Athalie
INAKTÍV


A halálosztó kiskedvence :3
offline
RPG hsz: 511
Összes hsz: 1049
Írta: 2017. április 27. 20:33 | Link

Laura

Nem is olyan rossz itt fent lenni. Mármint nagyon sokat kell tanulni, meg minden. Nem minden megy elsőre és nem is minden megy olyan jól, de azért van már pár sikerélményem. Még a végén boszorkány lesz belőlem! A gondolatra szélesen elvigyorodok, ahogy lefelé haladok. Az előbb láttam elmenni Asht és Francit is a falu felé, de nem voltam benne biztos, hogy utánuk kellene szaladnom. Mármint most hivatalosan a testvéreim mind a ketten, de ők nem testvérei egymásnak, sőt, szerelmesek egymásba, és sokszor látom puszizkodni őket, úgy, ahogy néha anyáékat is láttam, vagyis tudom, hogy jobb, ha nem zavarok. Nem biztos, hogy zavarnék, de szerintem igen. Szóval lelassítom inkább a lépteimet, élvezem a tavaszias időt, és azt, hogy vége a mai tanításnak.
- Laura!
Annyira nem sikerült találkoznunk mostanában, hogy a zűrös napjaimat nem is tudtam neki elmondani. Egyszer-kétszer összefutottunk ugyan, megbeszéltük, hogy beszélnünk kell, aztán valahogy sosem jutottunk egyről a kettőre. De most szerencsére úgy néz ki, hogy ráér, hacsak nem ő is egy fiúval készül ezen a titkos helyen találkozni, és így nekem is van okom nem hazamenni, és láb alatt lenni. Lelkesen közelebb ugrálok hozzá, és szinte a nyakába borulok. Annyira hiányzott már minden, a hangja, a haja, az illata...ő a legjobb barátnőm, akinek a közelében meg tudok nyugodni. Az egész lénye nyugalmat áraszt.
- Annyira jó, hogy összefutottunk! Mutatnom kell valamit.
Lehuppanok mellé, halkabbra veszem a hangom, lehet, hogy ez itt az ő titkos bázisa, és én betolakodtam, de most már mindegy. Kinyitom a táskám, ami naná, hogy hatszázezer színű, kiveszem belőle a pénztárcám, ami szintén tele van színekkel, és kiemelem belőle a diákigazolványom, amit átnyújtok a mellettem ülőnek. Ő pedig elolvashatja, hogy mi az, ami miatt beszélnünk kell.
Hozzászólásai ebben a témában


Várffy-Zoller Vándordíj 2018
Iskolaelső 2019 tavasz
Vörös Laura
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 14
Összes hsz: 84
Írta: 2017. április 28. 19:37 | Link

Csak maradok magamnak a kis füzetemmel együtt, amíg fel nem riadok, és bele nem húzok egy hatalmas nagy fekete vonalat a lapokközé, ami vagy hat oldalt is végigszánt, és felkarcolja, és összetépi a papírt.
- Lili!
Mondom kissé dühösen, de inkább megdöbbenve, amiből ha akarja leszűrheti, hogy most miatta rontottam el a kis rajzocskámat, amit persze szinte rögtön megbocsájtok neki, amikor kis híján arra számítok, hogy a nyakamba ugrik, de ezt, szerencsére nem teszi, így pacsi neki képzeletben. Nagyon izgatott, nagyon feltüzelt, csak tudnám, mire.
El is gondolkodok rajta, hogy mi lehet, amit mondani akar, bár nekem is van ezernyi mesélnivalóm. Az órák, meg a szobám, meg a társaim, meg a helyem, hogy lett a helyem, és még sok-sok minden más. De előbb ő jön, mert már veszi is elő, amit mutatni akar.
Egy kártya, amin nem tudom, mit kéne látnom, legalábbis lsőre, mert nekem is vna olyanom, minden adatommal együtt, ha véletlenül eltévednék, akkor könnyebben meg tudjam mondani, hogy ki vagyok, honnan cseppentem pont oda, és hova kell hazavinni engem.
Szinte rögtön visszaadom neki, hogy a rá jellemző "mindenféleszínes" kis szütyőjébe visszategye, én inkább tőle akarom hallani, mi a nagy újság, ami miatt az én művem tönkrement.
- Mondjad mááár!
Ripakodok rá, mert még mindig csendben ül, és húzza az én kis fiatal, de ilyenkor vénségig öregedő idegeimet, amiknek köszönhetően mind az adrenalin, mind az izgalom elönti a bensőm. Bár az megnyugtat, hogy valószínűleg jó dolog, különben nem lenne olyan lilisen tejbetök vigyora.
Hozzászólásai ebben a témában
Révay Lili Athalie
INAKTÍV


A halálosztó kiskedvence :3
offline
RPG hsz: 511
Összes hsz: 1049
Írta: 2017. április 30. 14:28 | Link

Laura

Csak nézem őt, várom, hogy elképedjen, hogy azt mondja, Merlin, ez meg mi, vagy bármi ilyesmit, de semmi. Ránéz, megnézi és visszaadja. Mármint tényleg visszaadja. Hogyan lehet ezt a dolgot ilyen könnyen kezelni???? Nem tudom elhinni, hogy csak úgy megnézte és visszaadta, ez nem olyan dolog, amit csak úgy visszaadunk, ez olyan, ami miatt kiabálunk és értetlenkedünk. De nem, ő csak fogta magát, és visszaadta. Én meg csak nézem őt. Lehet, hogy csak nem vette észre és a képet nézte? Az a kép borzalmas! Tele vagyok karikákkal és kóccal, mert korán keltem és nem is tudtam rendesen aludni a gyomorgörcsöm miatt, és fújt a szél. Azt hiszem év végén el fogom veszíteni a diákomat, hogy kaphassak egy újat, vállalható arccal. Ha egyáltalán létezik vállalható arc.
- Hát nem érted?
Kérdezem csendesen, de aztán csak felemelem a kis kártyát és rábökök arra, ami miatt most ilyen izgalomban ülök itt mellette. Az ujjam végighúzom a vezetésnevemen.
- RÉVAY! Révay lettem! Az ő lánya lettem!
Tetszik tudni kedves olvasó, Révay Valentin nekem az Isten maga. Szerintem zseniális és csodálatos a munkássága, és hihetetlen, de örökbefogadott. Nem sokon múlt a dolog, de úgy vélem a sors akarta így. Nekem hozzá kell tartoznom.
- Iványiék visszamentek Angliába, a gyámügy pedig úgy ítélte meg, hogy nem javasolt az idegen országba való átköltöztetésem, így visszakerültem a rendszerbe, aznap délután pedig már ki is jöttem onnan. Van saját szobám, amit én dekoráltam ki, és van egy nővérem meg egy bátyám, akik szerelmesek egymásba, és két apukám van, mert Everett bácsi a másik apukám, de ők nem szerelmeznek Valentin apuval, csak nagyon jó barátok és szeretnének még gyerekeket nevelni, mert az ő gyerekeik már nagyok. A faluban lakom, és bár jár hozzánk a gyámügyes néni, azt mondja, hogy innen már bombával se fognak tudni kirobbantani, meg, hogy valószínűleg még lesznek testvéreim, ha pozitívan ítélik meg Everett bácsiékat. Hát nem hihetetlen?
Ezt egy levegővétellel és nagyon-nagyon gyorsan mondom, egészen beleszédülök még én is, akkor vajon mit érezhet Laura? Talán azt, amit én éreztem először, talán ő is olyan elcsodálkozósat érez, mint amilyet én éreztem.
- Sajnálom, hogy tönkrement a rajzod. Nem tudunk megkérni egy felsős diákot, hogy radírozza ki? Biztos van rá valamilyen varázslat.
Eléggé nagy bűntudatom van, mert tudom, hogy az a csík miattam lett ott, én okoztam, és ezt nagyon sajnálom.
Hozzászólásai ebben a témában


Várffy-Zoller Vándordíj 2018
Iskolaelső 2019 tavasz
Vörös Laura
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 14
Összes hsz: 84
Írta: 2017. április 30. 20:46 | Link

Úgy néz ki, nem elég, ha csa nyaggatom azzal, hogy mondja már, de nem tudom kimondani, mi van, mert én is túlságosan izgatott lettem, mert látom rajta, hogy ő is az. Csak várok, a szívem a torkomban dobog, mint amikor arra a döntésre vártam otthon, hogy jöhetek-e ide kisiskolába vagy sem. Amikor pedig igen mondtak, úgy éreztem, mint amikor a fellegekben járok.
Először nem is tudok mit szólni, pont, mint akkor, csak a szám lesz akkor, hogy egy egész fagyi beleférne, tölcsérestül együtt, és kell néhány másodperc, mire rájövök, hogy mit mondott, amitől pedig úgy elerednek a könnyeim, hogy csak na.
- Akkor ez azt jelenti, hogy te nem mész velük, és itt maradsz velem.
Nem mintha mondta volna, hogy lehet, hogy költözik, ami miatt haragszom most rá, de a vége jó, mert itt marad, és nem kell egyedül kiállnom a sok jót és rosszat, hanem itt lesz velem, hogy megosszuk egymás közt mindezt. Olyan... jó...
Minden jel nélül ugrok szinte fel térdelő helyzetbe, hogy a következőben sikongatások kíséretében, persze csakis az örömtől, a nyakában landoljak, és olyan erősen szorítsam meg, hogy csak na. Remélem, azért az utolsó szusz nem jön ki belőle mindeközben, de akkor is, hát...
- Akkor most már minden rendben lesz.
Mondom halkan, amennyire csak lehet, mert egy perc alatt pergett le előttem mindaz, ami vele történt ezalatt a jó sok nap alatt. Borzalmas. De tényleg.
A rajzom most már nem is annyira fontos, mint eddig volt, úgyhogy csak legyintek rá, miután elengedtem, és én is térdeplőülök. Igen, ezt így megfogalmazva, hogy térdeplőülök. Mintha büntetésben lennék, amiatt, mert nem vettem észre rögtön, amit kell.
- Semmi. A híred fontosabb, és jobb, mint a rajzom, meg a kis füzeteském.
 Abból még van sok, belőle viszont csak egy.

Vigyorgok, és máris elöntenek a kérdések, amiket szépen, egyben szeretnék az orra alá tolni, de azért én nem vagyok ilyen. Így csak sorbateszem őket, és úgy buknak ki belőlem.
- Merre laktok most? Milyen a szobád? Hogyhogy hozzájuk mentél? Én miért nem tudtam róla? Kik a testvéreid, akik mostantól a testvéreid? Mi történt eddig? És a legfőbb kérdésem, hogy miért nem szóltál eddig, küldtél baglyot,
 hogy hahó, mesélned kell?

Sok-sok dolog kavarog most bennem, amire pedig ezt megválaszolja, máris jönnek majd az újabb és újabb mondataim, de először csak ennyi.
- Örülök neked.
Szorítom meg még egyszer, hogy a lapockája belesajdul, de hogy beszélni tudjon, elengedem mégiscsak. De csak erre, és csak emiatt, hogy álljon neki mesélni, mert ha nem, akkor hozok egy harapofogót.
Hozzászólásai ebben a témában
Révay Lili Athalie
INAKTÍV


A halálosztó kiskedvence :3
offline
RPG hsz: 511
Összes hsz: 1049
Írta: 2017. június 2. 20:16 | Link

Laura

- Lau!
Ijedten nézek rá, hiszen egy pillanattal ezelőtt még semmi komolyabban nem tudtam leolvasni az arcáról, most meg mit látok? Szaladnak lefelé a könnyek az arcán.
- Jaj Merlinkére!
Nem korholom, inkább csak olyan anyáskodóan mondom neki, feltérdelve mellé elkezdem a kezemmel törölgetni az arcát és egy nagy cuppanós puszit nyomok a homlokára, hogy érezze, mennyire nagyon itt vagyok.
- Nem megyek én sehova, ne félj!
A puszi után nem húzódom el, és így teszem jó, mert hirtelen megölel és még sikongat is hozzá. Én is visszaölelem, egy hosszú percig egymásból öleljük ki a szuszt, és ennek nagyon örülök. Féltem, hogy nagyon mérges lesz, amiért nem szóltam neki azonnal, de erre is megvan ám az okom, csak előbb örömködjük ki magunkat.
- Fúú, nagyon remélem. Nagyon féltem, hogy most mi lesz velem. Én nem akartam Angliába menni, és tudod, lehet, hogy megsértődtek rám, de mit csináltam volna én ott, már megint egyedül maradtam volna, és még csak el se tudtam volna köszönni tőled.
Rögtön, ahogy hazaértem Laurától, akinél a nyár egy részét töltöttem, kezdődtek a bonyodalmak, aztán olyan káosz volt minden, hogy nem is tudtam mit mondani, egyszerűen nem volt annyi lélekjelenlétem sem, hogy egy pennát ragadjak, és annyit írjak, baj van. A másik meg, hogy ha mindig megírtam volna mindent, akkor Laurának is egész szünet alatt egy gyomorgörcsöt okoztam volna. Nekem ő a legjobb barátom, és szerintem neki is én vagyok, tehát ebből az következik, hogy egymás nélkül minden annyira nagyon bonyivá vált volna.
- Ez nem igaz! Minden egyformán fontos. A rajzaid is nagyon fontosak, hiszen olyan nagyon csodálatosak. Gondolkoztál már rajta, hogy például nagykorodban művész legyél? Vagy belső építész vagy ruhatervező? Szerintem mindegyik nagyon jól állna neked. Sőt, lehetnél mindegyik!
Persze tudom, hogy a felnőttek egy munkahellyel is sokat dolgoznak, és sokszor túlóráznak, de akkor is, hiszem, hogy Laurának ez se kottyanna meg.
- Huh, mennyi kérdésed van!
Nevetem el magam, de nem hiszem, hogy ez baj lenne. Azt hiszem fordított esetben én is pont ennyi kérdést tennék fel, és pont ezeket.
- Kezdem a legutolsóval. Az Iványis dolgot végigvitted velem, mindig arról beszéltem, és lásd, mi lett belőle. Féltem, hogy ha ebbe is beleélem magam, akkor a végén megint így járok, ezért nem mondtam senkinek. A diákigazolványomat most vettem át, így hivatalosan te vagy az első ember, aki megtudta, mármint az ott élőkön kívül. Lent lakunk Bogolyfalván, a Macskabagoly utca 28-ban. Azt mondták, hogy bármikor jöhetnek a barátaim, írnak kikérőt, hogy kiengedjék őket szabad hétvégén túl is, és Everett bácsi, vagyis most már apu, azt mondta, hogy szívesen beszélnek a szüleiddel is, hogy eljöhess hozzánk sokszor. A szobám csúcs szuper és a ház is. De a szobámat én rendezhetem be, viszont nem tudom, hogy milyen legyen, ezért kell a segítséged.
Laura olyan jól látja a dolgokat, és nagyon ügyes. Arra gondoltam, hogy rajzolhatna nekem pár dolgot a falra, így igazán egyedi lenne a mintája. Csak előbb látnia kell a felületet, mielőtt ebbe beleavatom.
- Everett bácsi és Révay Valentin ketten nagyon jó barátok, és Everett bácsi szeretett volna még gyereket nevelni, de a felesége meghalt szegénynek, így kitalálta, hogy örökbe fogad gyerekeket, ezért megkérte Valentint, hogy segítsen neki, így együtt fogadnak örökbe. Nagyon izgalmas. És én végül is ott lakom Valentinnél, de egymás mellett van a két ház, így mindig együtt vagyunk szinte. A testvéreim pedig az ő gyerekeik lettek, akik képzeld el, együtt járnak! Ez egy kicsit furcsa, mert csókolóznak meg szerelmeznek egymással, de mégis őt a testvéreim. De nagyon rendesek. Mind a ketten Eridonosok, és hatodévesek. Ash nagyon okos, és sokat tanul, Franci meg nagyon szép és kedves, és van neki egy rókája, illetve már nekünk van, szóval van egy rókánk, aminek szárnya van. Egy bi-bi, és az a neve, hogy Mimi. Állítólag, ha adna ki hangot, akkor meg gágogna, mint a liba, hát nem vicces?
Imádom Mimit, mostanában mindig beoson a szobámba, és mikor reggel felkelek, a szám tele van a szőrével, mert sokszor a nyakamhoz bújva alszik, a farkincáját meg az arcomra teszi. Vicces állat, és nagyon szeretni való.
- Még nem is csomagoltam ki teljesen, de azt mondják, hogy nyugodtan tegyem meg, mert ez már nem változik meg, csak maximum lesz még testvérem. Még furcsa, hogy apunak meg apának hívjam őket, de egyelőre jól megvagyunk, és kéééépzeld! Mostantól én is a színházban fogok fellépni. Persze csak kicsi szerepekben, de például minden kedden lesz próbám. Hát nem izgalmas?
Kérdezem, és erre ő is annyi sok szóval reagál, hogy azt hiheti a világ,
 hogy nem is fejezzük majd be a beszédet. Képesek lennénk rá, szerintem,
 de aztán meg olyan borzalmas dolgokkal jönnek, mint a takarodó, meg olyan isteniekkel, hogy vacsora, így kénytelenek vagyunk berekeszteni a csacsogást és áttérni rá egy másik időpontban.
Utoljára módosította:Révay Lili Athalie, 2017. július 8. 09:19
Hozzászólásai ebben a témában


Várffy-Zoller Vándordíj 2018
Iskolaelső 2019 tavasz

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék