Nagy bátorságról susognak a fák
 A főnix dala kíséri útját.
 A bölcsesség friss patakja csordogál
 Mellette egy szfinx emelt fővel áll.
 Szerényen hajlik meg virág és az ág
 Egy unikornis mezőn vágtat át.
 Ravaszan sötétlik az éjjeli táj
 S ezüst tó fölött smaragd sárkány száll.

Leonie
-tegnap éjjel 11 környékén, Keith megérkezésénél-

Leonie

Teljes extázisban lépked a kastély felé; minden megszűnik körülötte, úgy érzi, hogy soha nem tud majd betelni az ódon kastély holdfényes látványával, ami minden lépésével csak jobban és jobban felé hajol; ő maga is él és élnek benne, Keith-nek nem esik nehezére elképzelni a fényes ablakok mögött szórakozó diákságot. Tulajdonképpen a veszett nagy izgatottság mellett egyfajta "minden rendben" békesség is kezdene beköltözni a lelkébe, amikor is valami megtámadja hátulról, neki pedig a nagy ámuldozásában esélye sincs védekeznie. A hátába csapódó testtől előrebukik, majd megbotlik a köpenyében - a ládája tehetetlenül lepuffan a földre, majd két pillanat múlva mind a két gyerek elterül a földön. Keith a teljes zavarodottság állapotában igyekszik valahogy kikeveredni a köpenyéből, miközben a támadója egy ártatlan kislány módjára sikítozik - no de mit? Ez tényleg komoly?
- És szemmel láthatólag ez neked nem tetszik...Vagy itt mindenkit kinyírnak, ha nincs állatnak öltözve? - Feleli a lány első megállapításra, először kissé morcosan, vagy inkább ledöbbenten, de a végén már vigyorog. Egyszerűen imádja az ilyen váratlan élményeket - bár a társasága általában nem szokta, a mágiája ugyanis pont az ilyen alkalmakat keresi, hogy kitörjön.
A néhány másodpercig tartó méregetés után egyszerre állnak fel a lánnyal - így még alaposabban meg tudja nézni, ki ez a pandapárti gyilkológép.
- Be. - Feleli könnyedén nevetve, miközben vigyorogva lefelé bámul a vörösre. Talán a lány nem éppen erre a hatásra számított, de Keith-nek fogalma sincs, mit jelent a mellén feszülő prefektusi jelvény - jó eséllyel ideje se volt megnézni.
- Feltéve, hogy beengedsz. Ki vagy te? Valamiféle harcos őrző-védő? Én bírom a flúgosokat. - Hallható akcentussal beszél, miközben a haja újra önálló életre kel. Izgatott, közvetlen, szemmel láthatóan mókásnak tartja a szituációt.
- Én csak Keith vagyok. - Teszi hozzá, miközben megpróbál kezet nyújtani annak ellenére, hogy a lány továbbra is bele van mászva a képébe.

Leonie

A lány úgy pörög, mint egy búgócsiga, Keith fejében pedig egymást érik a találóbbnál találóbb hasonlatok rá - a lány rengeteg gondolatot elindít benne, többek között sikerül elképzelnie, hogyan ábrázolhatná egy képregény-figura képében, de ez a töprengése most leginkább az ütődött vigyorában mutatkozik meg.  
- Szóval ha jól értem, nyugodtan mászkálhatok kengurujelmezben. Nos, ez megnyugtató. Tényleg. - Ő is szentel néhány másodpercet az elmondottak felidézésének, aztán már csak azt érzi, hogy Leonie ujjai bilincsbe vonják a csuklóját. Nem gond, ő igazán nem távolságtartó típus, különben se érti teljesen, hogy miről hadovál előtte ez vörös-gömbvillám szerű jelenség. Lehet, hogy álmodik? Ha így van, kár lenne bármi ellen tiltakoznia.
- Örülök, hogy én lehetek az első áldozatod, Leonie. Mi lesz a büntetésem? - Válaszolja vigyorogva, mintha valóban megtiszteltetésnek tartaná a dolgot, még meg is hajol, miközben olyan tökéletes csuklókörzést mutat be, mint egy igazi 18. századi lord. Természetesen teljesen biztos benne, hogy a lány csak viccel, egyszerűen olyan a jelenet, mintha egy szitkomból lenne kivágva.
- De. Igazából van egy-két cucc a ládában, amit nem lett volna szabad elhoznom a nagybátyámtól. - Mondja hirtelen sokkal komolyabb, halkabb, titokzatosabb hangon, mintha valami hatalmas titkot osztana meg az ismeretlen leányzóval.
- Például elvettem néhány ecsetét, mert ő is rákapott a festésre, az enyémek pedig már régiek, de ruhákat is hoztam, őrült klassz holmijai vannak. Csss! - Szívesen belemegy a játékba, de azért az ezt követő erőszakos kézrázás kissé megfájdítja a karját.
- Ahha, Leonie Linnéa Rohr...Említették, hogy sok erre a külföldi. - De miért? Nyilván híresen jó iskola, mégsem nemzetközi, ergo az itteni diákoknak tudniuk kell magyarul. Biztos hasonlóan izgalmas történettel rendelkeznek, mint Keith, és tulajdonképpen erre akar rákérdezni, mikor Leonie-nak valami egészen más vonja el a figyelmét.
- Öhm, persze. - Mondja meglepetten, és maga is felnyúl a fejéhez. A hajszálai megsimogatják a tenyerét, ahogy majd Leonie tenyerét is meg fogják, amint lejjebb hajtja a fejét, hogy ő is könnyebben elérhesse - na nem mintha olyan magas lenne, de ez azért jót tesz a hiúságának.
- Nem mindig csinálja. Sőt, igazából attól tartok, hogy én csinálom...- Egy kicsit bizonytalan ebben a témában. A legtöbb gyerek a művészeti suli végén már képes volt annyira uralni az erejét, hogy ne keveredjenek mindenféle galibába, de Keith szemmel láthatólag nem bír ezzel a képességgel. Lángoló műtermek, kisegérré változó pirítósok, sétáló pólók, mocorgó hajszálak...
- De azért a tied se semmi. - Teszi hozzá, de ő már engedély nélkül nyúl hozzá a vörös lobonchoz.
- Úgy nézel ki vele, mint egy őrült dobos, vagy ilyesmi.

Leonie

Szintén meglepett arcot vág, de ő inkább azért, mert Leonie meglepődése túlságosan őszintének tűnik. Átfut az agyán, mennyire izgalmas napok várnak rá, ha itt minden diák ennyire lökött, és erre újfent kénytelen megengednie magának egy vigyort.
- Az utolsó vonattal jöttem, és elcsatangoltam a faluban. - Feleli gyermeki őszinteséggel, és ártatlanul nézi, ahogy Leonie sokadjára megragadja a csuklóját és egyre inkább belelovalja magát a kötelességeinek teljesítésébe.
- Leonie, igazán nem kell folyton fogdosnod, megígérem, hogy nem megyek el. - Jegyzi meg játékosan felkacagva, és már igazán csak a kacsintás hiányzik, de az sajnos kevésbé lenne jellemző rá. Igazából csak attól fél, hogy a lány a nagy kapkodások közepette pofon vágja magát, vagy őt.
- Nem tudom irányítani a varázserőmet. - Vallja be a kiábrándító igazságot, és most nem is mosolyog olyan ijesztően szélesen. Tulajdonképpen a varázsereje olyan, mintha önálló erőként működne benne, tőle teljesen függetlenül - azt még ő maga se tudja, hogy ez inkább a tehetségére, mintsem a tehetségtelenségére utal. Végül is ebbe a témába nincs idejük belemenni, mivel Leonie súlyos elvi vitába keveredik önmagával, az ilyen vitáknak pedig elég durva következményei lehetnek, főleg akkor, ha agresszióvá fajul az egész.
Keith jobb ötlet híján megpróbál harmadik félként becsatlakozni a beszélgetésbe egyrészt, mert róla van szó, másrészt, mert a lány akármennyire is hasonlít egy ámokfutó dobosra, meglehetősen döntésképtelennek látszik, ő pedig megígérte, hogy nem megy el.  
- Nem tudom milyenek itt a büntetések, de ha szeretnéd, leszek én az elsőd. - Valahogy egyre kevésbé tudja elvenni a mondatok perverz élét, és bár szinte sose használja ezt a humort, most mégis ad egy plusz komikumot az egész helyzetnek - ő tudja ezt, és jót is derül rajta, miközben szórakozottan bele-beletúr a vörös bozontba.  
- De cserébe vezess körbe a kastélyban, és ne szabj ki nagyon nehéz feladatot. - Teszi még hozzá a tőle hallható legártatlanabb hangon, hogy Leonie is érezze, ki tesz kinek szívességet. Az természetesen eszébe se jut, mit fog szólni a Házvezetője ahhoz, hogy rögtön a megérkezése órájában beszerzett egy büntetést.

Leonie

- Hát tudod, inkább az van, hogy sose tudom, mikor fogok önkéntelenül varázsolni. Amikor izgatott vagyok, vagy ha megijedek... - Ennél a témánál valahogy mindig sokkal zavartabb lesz, mert képtelen normális szavakkal elmondani, hogy mit csinál. Most is vakargatja bőszen a tarkóját, végül egyszerűen megvonja a vállát, mintha csak azt mondaná; végül is mindegy. Don't panic.
Valahogy Leonie is azonosulhat ezzel a felfogással, ugyanis a büntetés vállalásának hírére olyan hirtelen öleli meg a srácot, mintha legalábbis fordított helyzet lenne, és Keith éppen megkönyörült volna a tetten ért csatangolón. Sebtében viszonozza is a gesztust, nehogy a végén konzervatívnak tartsák, vagy valami.
- Tudod, félelmetesen hasonlítasz az unokahúgomra. Egy ideje nem láttam, de azért ennyit mégsem nőhetett... - Riri most konkrétan az ölelésről jutott eszébe, a kislány ugyanis híres arról, hogy bárhol és bármikor megtámadhat a szeretetével, akkor pedig nincs menekvés, megölel és kész. Csakhogy Riri legutóbb szőke volt és 4 éves, úgyhogy a vörös maximum egy súlyosan infantilis, lökött hölgyemény, aki szabadidejében esetleg leül teázni a kislánnyal - ennyi elég, hogy felbukkanjon Keith fejében a komoly felismerés; bizony ő sem fog menekülni egy hasonló délutáni programról. Mivel már több ilyenen részt vett, bátran állíthatja, hogy igen bájosan áll neki a rózsaszín.
- Eridon. - Válaszolja nyugodtan, kedvesen elmosolyodva, és újra Leonie-ra pillant. Míg a lány tipródott a megfelelő döntésen, addig a srác a kastélyt bámulva ábrándozott - hogy a felfedezni való folyosókon, vagy esetleg a ládájában fellelhető rózsaszín masnikon, azt mindenki találja ki magának. Lopva most is elnéz arra, de aztán teljesen a lány felé fordul.
- Kösz szépen. - Újra elvigyorodik, miközben kihalássza a ládáját a latyakból - még jó, hogy sötétben nem látszik, milyen koszos lett. Mikor sikerül menetirányba állítani a dögöt, Leonie bájos-kedves módon újra előtte terem. A srác arcára szinte már akkor kiül a jellemzően széles vigyor, ha látja, hogy nyílik a Pöttöm szája, ami fél óra ismeretség után azért szép teljesítmény.
- Rendben van. - Ebbe az alkuba nevetve és készségesen egyezik bele.
- Én azt teszem, amit a kedves prefektus hölgy parancsol! - Teszi hozzá merő önszorgalomból, miközben egy széles karmozdulattal a kastélyba vezető útra mutat, jelezve akár el is indulhatnának.