28. tanév, vizsgaidőszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Megjelent az Edictum legújabb száma! Love
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Keleti szárnyFöldszint

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Jeremy Hunter
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 8. 17:32 | Link

Boróka

Nem mondanám, hogy életem célja az edzés, sőt... Nos mondjuk úgy, néha én se vagyok a legjobbak között, legalábbis vannak hiányosságaim egyes területeken. Nem véletlenül olyan a testalkatom, amilyen. Viszont az is tény, hogy most már a varázsló világhoz tartozom és ebből eredően szükségem lehet némi erőnlétre meg egy kis reflex javításra esetleg. Mondanám, hogy megyek párbajozni és az majd mindent megold, de egyrészt elsős vagyok és az általam tudott varázslatok száma szánalmasan kevés, ráadásul a sikeres elvégzésük se jön mindig össze, hisz csak nem olyan régóta tanulom őket. Másrészt pedig nincs kivel párbajoznom. Akár szomorú akár nem, az itt létem során maximum felületes viszonyt alakítottam ki az emberekkel, vagy inkább azt se. Beszélgetek én amikor épp arra van szükség, de nincsenek kis cimboráim, akikkel eltölteném a délutánokat és ezt annyira nem is bánom, csak hát... azért tény, hogy vannak hátrányai is.
Szóval hosszas öngyőzködés után végül elindulok az Erőnlét termébe, amiről már sokszor hallottam másoktól. Nem ritkaság, hogy a srácok órák után lejönnek ide játszani picit és szétizzadni a ruhájukat, mert hát az milyen menő dolog már. Részemről én eddig annyira nem vonzódtam a helyhez és valószínűleg ezután se lesz a szívem csücske.
Átváltom a ruhámat egy egyszerű fehér trikóra és bő rövid gatyára, majd elindulok terepszemlére. Őszintén szólva kimondhatatlanul hülyén érzem magam egyrészt a szokatlan öltözék, más részt a hiányos ismeretek miatt. Mászkálok a gépek között, mint aki tudja mit akar, de igazából lövésem sincs mihez kéne kezdenem velük. Leguggolok az egyik mellé és elkezdem vizsgálni a szerkezetét. Szépen ki van dolgozva és nem telik sok időbe, míg felállítok egy elképzelést a használatáról. Mikor kipróbálom egyértelmű lesz, hogy nem tévedtem, és hogy ez nagyon nem nekem való.
Menet közben az egyetlen diák csapat akik itt voltak és a pályán kosaraztak, elkezdenek szedelődzködni. Ahogy találkozik a tekintetem az egyik felsőbb évessel, az elvigyorodik és oldalba böki a társát, majd rám mutat és nevetnek. Elhúzom a számat, felállok és elindulok feléjük. Nincs kedvem balhézni, de nem leszek gúnyolódás tárgya, még itt sem. Nem tűröm el, hogy ezek az alacsonyabb rendű kis senkik velem szórakozzanak, aki egyértelműen veri az összesített IQ-jukat is.
A csapat tagjai a két srác köré csoportosulnak, mind engem néznek és mikor már majdnem odaérek hozzájuk, az először rám néző srác - egyértelműen a főnök - odaszól nekem.
- Mi az öcsi jöttél pillangókat kergetni?
A többiek röhögnek, nekem az arcom se rezdül, ahogy egyenesen a szemeibe fúrom a tekintetem.
- Nagyon üthetett az a szer, ha itt ilyen élőlényeket látsz. Én csupán játszani jöttem és úgy látom ti már menni készültök.
Hangom érzelemmentes, még véletlenül sincs benne semmi él, mert igazából nem szándékozom felhúzni őket. Egyértelműen levernének bármilyen módszerrel.
- Be tudsz te egyáltalán találni abba a karikába?
A srácok felröhögnek és a főnök a kezembe passzolja a labdát. Megfontolt, cseppet sem sietős léptekkel sétálok a kosár felé, majd megállok és egy pillanatnyi felmérés után eldobom a labdát, ami csont nélkül átzuhan a célon. Nos... ezt teszi a matematika. Akkor viszont már bajban leszek, ha mindezt egy meccs közben kell újra produkálnom. Megfordulva látom, hogy némileg megleptem őket és egyesek már nem is akarnak annyira poénkodni. Két ember el is köszön a többiektől, miközben a főnök ügyet se vetve rájuk odajön hozzám, egyértelműen fenyegető magatartással.
- Nos ha játszani akartál, akkor játsszunk! - Sziszegi oda nekem, majd tőlem elfordulva elkiáltja magát. - Ki akar a kis taknyossal egy csapatban lenni?
A helyzet kezd egyre rosszabb lenni. Nem akarok megalázkodni, de magamban azért elismerem, hogy mennyire hálás lennék most, ha volna egy barátom. Érzelemmentes arccal tekintek körbe, jelentkezőt várva (vagy inkább nem várva), de egy külső szemlélő számára elég esetlennek tűnhetek a fölém tornyosuló óriás mellett.
Hozzászólásai ebben a témában
Metzner Boróka
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 9. 09:45 | Link

Jeremy


Már vagy egy órája csak sétálgatok fel-alá a folyosón, nézelődök, próbálom kiismerni magamat a helyen, hiszen épp itt az ideje, hogy hozzászokjak a kastély falaihoz, mivel nem kis időt fogok én itt eltölteni. De hogy őszinte legyek, nekem eddig mindegyik folyosó ugyanolyan volt, tehát nem nagyon jutottam előre. Tettem még pár lépést, azt hiszem a második emeleten lehettem, majd leültem az egyik ablakpárkányra, és kinéztem az ablakon. Olyan sokan voltak odakint, talán nekem is   ki kellene mennem. Pár percig még gondolkoztam majd felálltam, és elindultam. Lementem a lépcsőn, majd egyenesen tovább, a kastély egy másik szárnya felé. Mikor beértem, hangos kiabálásokat, szurkolásokat, és gépek csattogását hallottam, valamelyik ajtó mögül. Megkerestem, majd kicsit kíváncsiskodni kezdtem, és benyitottam. Odabent mindenki sportolt, súlyt emelt. Becsuktam magam mögött az ajtót, majd leültem a mellettem lévő üres padra, és nézelődni kezdtem. Egy picit furcsán is éreztem magamat, hiszen mindenki sportruhákban volt, és keményen dolgoztak, és természetesen 90%ban csak fiúk voltak, én meg itt ülök, szép ruhában, és csak lustálkodva figyelem őket. Egyszer csak egy dulakodásra lettem figyelmes. Idősebbek kötöttek bele, egy kb. velem egykorú fiúba. Komolyan mondom, egy kicsit még vicces is volt. Olyan volt, mintha harcba hívták volna őt, a nagymenők, pedig az én véleményem szerint, semmivel sem különbek mint bárki más ebben az iskolában. Hülyeség. Más esetben soha nem léptem volna közbe ilyen dolgokban, de most valamiért nagy kényszert éreztem, segítenem kellett neki. Kissé idegesen, de odasétáltam hozzájuk, majd egy picit a srác elé álltam. Vettem egy mély levegőt, majd határozottan megszólaltam.
- Értem én, hogy idősebbek vagytok, és azt hiszitek ezzel mindent elérhettek, de én úgy gondolom ez egy olyan terület amit bárki használhat, akár idős, akár újonc. Hagyjátok békén őt. Mondtam, majd egy percre lepillantottam a földre, de utána rögtön fel is kaptam a fejemet. Nem akartam, hogy azt higgyék elgyengültem. Még most sem hiszem el, hogy mibe keveredtem. Csak néztem a hatalmas "monstrumokra" majd nyeltem egyet, és a mögöttem álló fiúra pillantottam, és suttogni kezdtem.
- Bocs, tudom, lehet most neked nagyon gáz, hogy pont egy lány jött ide segíteni, de..végülis, ha gondolod elmehetek.Mondtam egy apró, de bátortalan  mosollyal az arcomon, és vártam az idősebbek ítéletét. Csak nem fognak megütni. Egy lányt?! Ugyan.. Sok ilyen idiótát ismertem otthon is, de attól még, hogy egoisták, nem erőszakosak. Annyira..
Hozzászólásai ebben a témában
Jeremy Hunter
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 9. 16:41 | Link

Boróka


Kezd kényelmetlenné válni a kialakult helyzet a felsőbb évesekkel, de ettől még nem fogok visszavonulót fújni mert eszem ágában sincs ennek a senkinek megadni a győzelem érzését. Engem nem fognak megalázni... Bár az ellen nem sokat tehetek ha megvernek vagy elátkoznak. De majd igyekszem valamit rögtönözni, egyelőre azonban nincs még itt az ideje az elfutásnak.
Végül egy lány figyel fel a szóváltásunkra és jön oda közbeavatkozni. Mintha már láttam volna... Talán az évfolyam társam lehet, amúgy se tippelném sokkal idősebbnek, de a nevét nem tudom. Közém, és a nagymenő közé áll, majd megpróbálja leteremteni, de valahogy nem hiszek a sikerében. Viszont valami érdekeset még kihozhat ebből és egy valamiben határozottan igaza van. Őt valószínűleg nem fogják megütni, vagy legalábbis messzebbre mehet mielőtt akcióba lendülnének, szóval tök jó hogy beállt elém pajzsnak. Legalábbis feltételezem valami ilyen szándék vezérelhette... Vagy csak szimplán őrült.
- Tőlünk aztán játszhat. Igaz srácok? - Néz hátra a bandájára, akik támogatóan felnevetnek, mert tudják mi következik, ahogy én is sejtem. - Sőt igazából mi is csak azt akarunk, szóval miért nem játszunk együtt? - Mosolyog negédesen a lányra. - Persze ha nyuszi kis gólyák vagytok... - Azzal megvonja a vállát és elindul vissza a többiekhez.
Közben a lány suttog nekem pár szót, én pedig elgondolkozva figyelem az egész helyzetet. Ebből akár még győztesen is kijöhetünk, ha minden a terveim szerint alakul, de akkor most kell cselekednem, mielőtt a lány mondana bármit is a fiúknak válaszul.
- Örülök hogy itt vagy.
Mosolygok a lányra, majd minden további nélkül kilépek a védelméből és határozott léptekkel a srác után megyek.
- Ha ennyire szeretnéd, hát játszunk. A lány és én, ellened és egy társad ellen. Csak egy barátságos meccs, hogy senki ne unatkozzon...
Ártatlan, de magabiztos mosollyal odahajítom neki a labdát, mire ő fölényesen elvigyorodik, majd a haverjaihoz fordul akik valószínűleg egy emberként akarnak kiállni mellette. Én vissza lépek a lányhoz, és kezet nyújtok neki.
- Jeremy. Remélem nincs ellenedre egy kis szórakozás. Ismered a játék szabályokat?
Ha igennel válaszol, nem koptatom a nyelvem, nemleges esetben viszont elmondom az alapokat egyszerűen, érthetően. Ezt követően jön az általam elképzelt stratégia ismertetése.
- A taktika lényegében az, hogy a két csávó valószínűleg engem bármikor a földbe passzírozna, viszont téged nem akarnak bántani, így te könnyen megszerezheted és meg is tarthatod a labdát. Ha gondolod vond el a figyelmüket valami szöveggel, vagy akármi. Valószínűleg nem fognak tudni veled mit kezdeni, így előnyben leszel. Én az idő nagy részében csak figyelemelterelő leszek, de ha a kosárhoz érünk, akkor passzold át nekem a labdát, hogy én dobhassam rá. Nem fogod megbánni. Benne vagy, vagy más ötleted van?
Igyekszem barátságosnak és szimpatikusnak tűnni, hogy ne most hagyjanak faképnél. Egyenesen a lány szemeibe nézek, de tekintetem kiolvashatatlan, ahogy az általában lenni szokott. Inkább olyan hatást kelt, mintha belé látnék, de mosolyom biztosítja nagyjából, hogy ez ne keltsen ijesztő hatást, inkább bizalmat ébresszen benne. Csak egy aranyos srác aki vissza akar vágni a nagy bunkóknak, nagyjából ez a kép a cél.
Hozzászólásai ebben a témában
Metzner Boróka
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 9. 20:04 | Link

Jeremy


Csak álltam, bámultam a velem szemben lévő kis menősrácra, és nem tudtam felfogni mit is csináltam. Sosem volt ahhoz elég bátorságom, hogy közbeavatkozzak ilyen szituációkba, sőt, másokhoz se mertem szinte soha még csak szólni sem! Büszke voltam magamra nagyon, szinte már majdnem elmosolyodtam, de az egy kicsit érdekesen sült volna el, biztosan furán néztek volna rám. Ezért is inkább csak álltam, és mikor a monstrum szóra bírta magát, végighallgattam, majd kuncogtam egyet. Mikor már épp válaszoltam volna, a mögöttem ácsorgó kis védencem elém ugrott, és szinte átvette az irányítást. Akkor gondolom már nincs sok szükség rám. Épp mentem is volna, mikor a fiú visszatért hozzám, bemutatkozott, majd meghívott, hogy segítsek neki játszani. Szinte gondolkodás nélkül rábólintottam, majd mikor rákérdezett, hogy ismerem-e a szabályokat, kicsit bizonytalanul megvontam a vállamat.
- Boróka. Szólíts Borinak vagy Boo-nak, kérlek. Mondtam, majd egy másodpercre elgondolkoztam. Soha nem sportoltam olyan sokat, mindig csak játszottam úgy ahogy tudtam. De itt már nem tehetem ezt, hiszen ezek valamilyen szinten profik! Azért megalázni magamat nem akarom, sőt, azt sem, hogy balhé legyen abból, hogy netán csalással vádolnak. Kinézem ezekből a fickókból. Vettem egy mély levegőt, majd végighallgattam Jeremy tervét, hogy hogyan is kellene lebonyolítanunk ezt a játékot, rábólintottam, majd a pályára sétáltam. A szívem hevesen dobogott. Nagyon béna vagyok mindenben, biztos voltam benne, hogy elszúrom, és Jeremy is meg fog utálni, még úgy is, hogy nem is ismer engem. Mindenki felállt a pályára, majd meghallottam a srác hangját.
- Kezdhetjük picikéim? Mondta, mire én egy szúrós pillantást vetettem feléje, aztán bólintottam egyet. A háttérben ülő másik fiú füttyentett egyet, majd elkezdődött minden. Két srác azonnal Jeremy felé rohant, mire én kapcsoltam és a harmadik felé vettem az irányt, és egy laza mozdulattal kikaptam a kezéből a labdát. Ez igen, nem is vagyok olyan rossz! A fiú felhorkant, mire én nevetni kezdtem, de haladtam a labdával Jeremy felé. Már csak egy akadály volt. A két idősebb fickó, közvetlen a kis védencem körül. Nem voltam benne biztos, hogy sikerülni fog, ezért is egy picit lelassítottam. Nem. Visszavettem a normális tempót, majd rohanni kezdtem ahogy csak bírtam. Csak sikerült átadnom a labdát...
Utoljára módosította:Metzner Boróka, 2013. július 9. 20:04
Hozzászólásai ebben a témában
Jeremy Hunter
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 9. 20:51 | Link

Boo


A bemutatkozást letudva és a stratégiát ismertetve már csak az a kihívás maradt, hogy lealázzuk az agyatlan bagázst, akik úgy tűnik nem teljesen a szabály szerint játszanak, mivel a nagy főnök nem egy, hanem két segítővel állt meg a terem közepén, várakozón pattogtatva a labdát. Ahogy rájuk nézek ő kihívóan rám vigyorog, azt jelezve, hogy úgy se fogunk győzni és már előre iszik a medve bőrére. Nos ezt meg fogja bánni még.
Mielőtt elindulna a meccs, bátorítás kép Borihoz fordulok, elvégre kijár neki némi biztatás, ha már belerángattam ebbe az egészbe. De a stratégia működéséhez elengedhetetlen egy társ. Egyedül elvesznék.
- Nyugi, én se vagyok nagy játékos, de le fogjuk söpörni őket a pályáról. Menni fog Boo, csak figyelj rám és kövesd amit jelzek! Számtalan előnyünk van, amikről nekik gőzük sincs, viszont mi pontosan tudjuk ők miben jók.
Rávigyorgok a lányra, bár ő se értheti pontosan miről beszélek. Nem tudja, hogy az évszázad zsenijével került egy csapatba, aki pillanatok alatt kiszámolja a labda szükséges röppályáját és a megfelelő stratégiákat az adott helyzetben. Az egyetlen amiért imádkozom, hogy Boo tényleg hallgasson rám és ne önkényeskedjen. Amíg elfogad vezetőnek, addig nem lesz gond, de egyébként problémák adódhatnak a csapatmunkával.
A kötözködős felsőbb éves látva, hogy felé fordultunk, elindítja a meccset, bár ez nem épp a legszabályosabb módszer, lévén, hogy a labda az egyik haverjánál van, ők meg ketten nemes egyszerűséggel rám rontanak. Én elkezdek futni és látom hogy lassan a csapattársam is kapcsol és megszerzi a labdát, majd elindul a kosár felé, amerre én is tartok, csak némi hátráltatással. A lépés tökéletesen kijön, mert a srácok nagyjából akkor érnek utol amikor én elég közel kerülök már a célhoz, így amint megpróbálják bevetni a két oldalról összelapítós taktikát, én egyszerűen lefékezek és lebukok, így ők egymásnak esnek a köztük lévő hirtelen űrnek köszönhetően. Pár másodpercig szabad a terep, én pedig már mikor lefékeztem, elkiáltottam magam a lánynak.
- Boo!
Így ő kapcsolhat azonnal, amint szabaddá válok, a labda pedig a kezemben landol. A két srác már talpon van és éppen indulnának újra nekem, mikor a labda egy gyönyörűt ívelve ismét csont nélkül zuhan a karikába. Így kell ezt csinálni! Felnevetek, majd már futok is arrébb, mert nem tervezem palacsintaként végezni. Az egyik srác fogja a labdát, és újra megindul vele, míg a másik kettő megint velem akar macska-egér játékot játszani, szóval a taktika marad és megint Bori dolga lesz leszerelni azt az egyet, amíg én futok az életemért. Őszintén szólva már értem miért nem szeretem a sportokat. A dicsőség érzetet, és a stratégia gyakorlati használatának lehetőségét leszámítva ebben az égvilágon semmi élvezet nincs, de a kekeckedő eleget tett ahhoz, hogy most ezek is tökéletesen kielégítsenek, főleg az előbbi.
Amint Boo is és én is újra a kosár közelében járunk, újabb taktikát eszelek ki a két akadályozóm leszerelésére. Nemes egyszerűséggel felugrom, és ismét a lány nevét kiáltom, jelezve hogy dobja, de amint a felsőbb évesek Bori felé fordulnak, én egy meglehetősen egyértelmű kézmozdulattal jelzem neki, hogy pattintsa a labdát. Remélhetőleg megérti, hogy mit akarok és az át fog ívelni a két gátlóm fölött, akiktől picit eltávolodva várom az adományt, ami ha megérkezik, rögtön a kosárra ívelem, megint pontot szerezve ezzel.
Hozzászólásai ebben a témában
Metzner Boróka
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 11. 10:31 | Link

Jeremy


Egyre feszültebb lettem, szinte semmiben sem voltam biztos, viszont mikor Jeremy sikeresen átvette tőlem a labdát, kicsit megkönnyebbültem. Csak figyeltem, és szurkoltam neki, majd mikor bedobta a kosárba, felugrottam egy hangos éljenezés kíséretében. Az egyik srác ezután ismét megkaparintotta a labdát, és rohanni kezdett vele csapattársai felé. Jeremy ismét csak rám bízta a labda megszerzését, és nagyon reménykedtem benne, hogy ismét olyan sikeres leszek, mint legutóbb. Ahogy láttam, csapattársamnak már van is egy taktikája. Miközben felém rohant 2 idősebb srác, ő a háttérben felugrott, majd a nevemet kiáltotta, nekem pedig gyorsan kellett cselekednem. Ahogy csak tudtam, a velem szembe futó srácnak futottam, és már magam sem tudom, hogy hogyan, de egyszer csak azon kaptam magamat, hogy a kezemben van a labda. Nem volt rá sok időm, hogy azon agyaljak mi és hogy is történt, gyorsan kapcsoltam, és futni kezdtem Jeremy felé. Mikor felugrott, felé hajítottam a labdát, és mikor elkapta, imádkoztam, hogy be tudja dobni. A fiú elkapta a labdát, majd a kosár felé hajította. A labda gyönyörű ívvel repült, majd mikor beesett a kosárba, azt hittem sikítórohamot kapok. Rettenetesen örültem, majd Jeremy felé rohantam. Magam sem tudom miért, de a nyakába ugrottam, majd mikor elengedtem őt, ránéztem, és zavaromban csak annyit tudtam kinyögni, hogy:
- Jók vagyunk! Mondtam, majd már így, hogy 2-0 az állás, lassan odasétálgattam a "főnök" sráchoz, pár másodpercig csak bámultam rá, karba tettem a kezemet, és megszólaltam.
- Van kedvetek még játszani, vagy így, hogy nagyon le vagytok maradva, elment a kedvetek? Mi azt is megértjük. Mondtam, egy apró mosollyal az arcomon, de mélyen legbelül abban reménykedtem, hogy feladják, és elmennek. Sosem szerettem harcolni, de most muszáj volt, valamiért kényszert éreztem, hogy segítsek Jeremynek. Viszont tény, hogy nagyon jók vagyunk együtt, egy csapatban! Sosem sportoltam, nem az én világom, ezért is voltam annyira meglepődve, ezeken a mozdulatokon, trükköken amiket csináltam. Igazából majd kiugrottam a bőrömből, de azt kívántam minél hamarabb legyen vége. Hiszen, mi van ha ezek az állatok bedühödnek, mert képtelenek veszíteni, és még valami balhé lesz? Abban már nem szívesen vennék részt. Talán még egy menetet elviselek, és ha azt is megnyerjük, tipli van. Visszasétáltam Jeremyhez, majd mellé álltam, és vártam az idősebbek döntését.
Hozzászólásai ebben a témában
Jeremy Hunter
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 11. 15:35 | Link

Boo


A második kosárral már egyértelműen kezdjük kínos helyzetbe hozni a nagyokat, de mégse rontanak rögtön rám, mivel a csapattársam megelőzi őket. Látom, hogy lelkesen fut felém és alig van időm reagálni, mire ő már a nyakamban van. Némileg megingok a lendülettől, de annyira azért nem vészes a helyzet, hogy ledöntsön a lábamról. Magamban elraktározom az új információt, miszerint a sportok valóban heves érzelmeket válthatnak ki az emberekből. Meglehetősen furcsának, kissé kényelmetlennek érzem a helyzetet, mert kevesen szoktak bármilyen fizikai kontaktust létesíteni velem, nem hogy így odafutni hozzám és a nyakamba ugrani. Igazság szerint zavarba hoz, így az érzelemmentes maszkot öltöm magamra, hogy kezelni tudjam a dolgot. Mikor Boo elenged, és két szóval igyekszik leplezni az iméntit, halványan elmosolyodom, de ez csak árnyéka az eddigieknek, pusztán egy egyszerű gusztus válasz, mert nem tudok mit mondani.
A felsőbb évesek persze végig nézték az egészet és némelyik leplezetlen vigyorral bámul rám, ellenséges szándékot pedig már nem igazán látok rajtuk, bár a nagyfőnöknek egyértelműen nem tetszik annyira a dolgok alakulása. Csapattársam egyenesen felé veszi az irányt és felajánlja, hogy fejezzük be a meccset, bár igazság szerint ezt lehetett volna kicsit jobban is megfogalmazni... Mondjuk úgy, hogy kevésbé legyen számukra önmegalázás a játék abbahagyása. Bár nézzük a jó oldalát, ennél sokkal rosszabbat is mondhatott volna. Visszasétál hozzám, miközben a nagyok váltanak pár szót egymással, majd a vezető egyenesen rám néz, elmosolyodik, és biccent.
- Mennünk kell.
Közli, míg mindannyian felszedik a cuccaikat a padokról, vagy földről - ki hol hagyta - aztán elindulnak felénk, mivel rajtunk keresztül tudnak csak eljutni a kijárathoz. A legtöbben rám kacsintanak, vagy vállon veregetnek, páran pedig biztató szövegeket szólnak ("Hajrá öcsi!" "Ne hagyd, hogy elússzon a lehetőség!" "Mindent bele!"). Persze értem mire akarnak kilyukadni, meg azt is, hogy miért hagytak itt minket. Az egésznek Boo és az ő örömkitörése az oka, most pedig úgy gondolják esélyem van közelebb kerülni a lányhoz, ennek pedig nem állnak az útjába. Lehet, hogy szeretnek szívózni, de ők is srácok én meg ráadásul csak egy kis gólya vagyok, kevés tapasztalattal feltehetően. Valójában nullával és eszem ágában sincs most elkezdeni, de erről nem kell tudniuk, lényeg, hogy épségben megúsztuk komolyabb megaláztatás nélkül, ha a végét nem számítjuk, bár az is csak nekem volt kifejezetten kellemetlen.
A fiúk kivonulását fapofával tűröm és utána Borihoz is kifejezéstelen arccal fordulok. Szemeim hidegek, modorom távolság tartó.
- Köszönöm a segítséget és hogy együttműködő voltál. Majd még látjuk egymást órákon.
Biccentek, és a labdát - amit még a főnök srác passzolt a kezembe a távozásakor - pattogtatva elindulok az egyik kosár felé, hogy csak úgy rádobáljak. Nem mintha szükséges volna, hisz egyértelműen mind be fog menni, de valamit kezdenem kell magammal. Talán jobb volna, ha egyből lelépnék, de még nem telt le az az idő, amit az itt tartózkodásomra szántam, így maradok és elkezdek csak úgy kosarakat dobni.
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Keleti szárnyFöldszint