29. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaFő utcza
Kins & Kens - Juhász Laura hozzászólásai (11 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Juhász Laura
Prefektus Navine, Bogolyfalvi lakos, Ötödikes diák


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 781
Összes hsz: 2707
Írta: 2019. szeptember 1. 21:06 | Link

Adam


szombat este | |o


Utam ismét errefele vezet, a csodaboltba. Én legalábbis annak hívom, amióta legelőször betévedtem ida, ahol mindenféle mugli- meg varázsketyere van. Ha jól számolom, most vagyok itt talán… harmadszor? Nem, negyedszer. Először ugyebár csak körbenéztem, másodszor hoztam egy tabletet rúnáztatni, amit aztán elajándékoztam. Harmadszor pár hete jöttem, csupán érdeklődni, hogy egyáltalán lehetséges-e olyat beszereztetni, amit szeretnék. Az alkalmazott hölgy, hát … fogalmazzunk úgy, hogy éppen nem volt a kedves eladók mintapéldánya. Sőt. Gyorsan tudtomra adta, hogy jöjjek vissza este, mert akkor lesz benn az, aki nagyobb eséllyel tud információt adni, mint ő és már lépett is tovább a következő érdeklődő felé. Megköszöntem kedvesen a segítségét – udvarias vagyok, na – és biztosítottam róla, hogy így fogok tenni.
Azt nem mondom, hogy könnyen vettem rá magam, hogy sötétedés után elhagyjam a kastélyt. Hiába tehetem már meg, főleg ezen a hétvégén, mégis nehezen vesznek ki az évek alatt berögződött szokások. Igyekszem hát a lehető leggyorsabban elérni az úticélom, olyan hosszúra nyújtva a lépéseimet amennyire csak lehet. Mindezt elég megfeszített tempóban. Futni azért talán mégsem fogok, bár napok óta nem kocogtam. De az már lehet, hogy gyanús lenne, hogy egy fruska így lohol este az utcákon. Hiszen nagyjából senki nem mondja meg rólam, hogy nagykorú vagyok; még én sem. De ez mellékes most, csak az a fontos, hogy végre magam mögött hagyhassam a kivilágított utcákat.
Az utolsó métereket már-már kocogva teszem meg, majd hirtelen lefékezek az ajtóban. Kicsit megtámaszkodom a térdeimen, ez a gyors gyaloglás sokkal fárasztóbb, mint a futás, de komolyan. Lihegek pár sort, bár gyanítom, hogy inkább az adrenalin a tüneteim okozója. Mintha tilosban járnék. Majd felegyenesedve megigazítom a táskám pántjait a vállamon, és erőteljesen, határozottan bekopogok. Ha minden igaz, akkor tényleg tud róla a tulaj, hogy jövök, de ebben az órában azért mégsem rontok be egy üzletbe. Végül is hivatalosan zárva van ilyenkor. Egyik lábamról a másikra álldogálva, szám sarkát rágcsálva várom, hogy bebocsájtást nyerhessek, eltűnve az esetleges kíváncsi szemek elől.
Szál megtekintése
Juhász Laura
Prefektus Navine, Bogolyfalvi lakos, Ötödikes diák


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 781
Összes hsz: 2707
Írta: 2019. szeptember 1. 22:20 | Link

Adam


szombat este | |o


Egyre nyugtalanabbul toporgok az ajtóban, pedig hát tényleg nincsen abban semmi sem, hogy éjszaka egy zárt bolt előtt ácsorgok. Oké, hivatalosan van csak zárva, mert lámpa fénye világlik odabenn. És hamarosan már egy közeledő sziluett is látszódik. Hangosan fújom ki a levegőt megkönnyebbülésemben. Bevallom őszintén tartottam tőle, hogy az a lány csak felültetett és nincs is itt senki. Szóval határozottan örülök annak, hogy feltárul az ajtó, el is mosolyodom hát gyorsan.
Nem tudom mire vélni azonban azt, ami történik. A mosoly lassan eltűnik és rossz előérzetem lesz, már csupán attól is, hogy a hórihorgas alak mindenféle látható érzelem nélkül végigpillant rajtam. Nyelek egyet, igyekszem leküzdeni egyrészt a hirtelen rám törő vágyat, hogy azonnal fordítsak hátat és meneküljek el innen; másrészt pedig próbálom elérni, hogy ez ne látszódjon rajtam. Csupán biccentek egyet az invitálásra, vetek még egy pillantást a kihalt utcára és belépek a boltba. Érdekes, hogy eddig mennyire örültem annak, hogy egy lélek sem járt errefelé; most pedig azt kívánom, hogy bár zsúfolásig tele lenne, méghozzá fényes nappal.  Teszek pár lépést, hogy az általam biztonságos(abb)nak tartott távolságba kerüljek a férfitól, majd hirtelen felé perdülök.
- Elnézést a késői zavarásért Mr. Kensington – szólítom meg udvariasan a tulajdonost. A nap nagy részében a nevét motyogtam, hogy ne felejtsem el, ha már ilyenkor török rá. Kicsit zavarodottan babrálok a táskám pántjával, enyhén rémisztő nekem ez a helyzet. És valljuk be a velem szemben álló férfi sem éppen öhm, szokványos kinézetű. – Az alkalmazottja mondta, hogy esetleg Ön tud segíteni, meg, hogy jöjjek bátran, szól Önnek.
Legalábbis mintha valami ilyesmit motyorgott volna a lány, miután én elköszöntem tőle. Mindenesetre inkább elhallgatok, mielőtt hadarva előadnám a jövetelem okát. Talán megerősítést várok, hogy tudja ki vagyok, tudja miért jöttem. Talán, hogy el sem kell mondanom, hogy mit szeretnék, már rögtön elmondja, hogy lehet-e vagy sem. Igen, ennek örülnék. Akkor hamar végeznénk. Vetek egy pillantást az ajtó felé önkéntelenül, de ha tudatában is lennék tettemnek sem tudnám a miértjét. Csak … szeretnék megint odakint lenni. Vagy még inkább a kastélyban, a szobámban.
Szál megtekintése
Juhász Laura
Prefektus Navine, Bogolyfalvi lakos, Ötödikes diák


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 781
Összes hsz: 2707
Írta: 2019. szeptember 3. 20:24 | Link

Adam


szombat este | |o


Nem tudnám megmondani, hogy mitől tartok úgy igazán. Hogy mi váltja ki. Maga a férfi, vagy a furcsaságok, amik körüllengik. Vagy az, hogy tényleg este van, sötét, én meg itt bóklászok az utcán és bemegyek önszántamból (!) egy boltba, ahol csak mi ketten vagyunk. Az idegen meg én. Nem kell zseninek lennem, hogy azonnal átlássam nem sok lehetőségem lenne elmenekülni, ha bármi balul sülne el.
Nem tűnik fel az, hogy nem hallom a léptei koppanását. Vagyis valamit észlelek, valami furcsaságot, de nem tudnám behatárolni, hogy mi is az. Minden furcsa most. Csendesen álldogálok, amíg előkerül a notesz és azt szemléli, hosszúkás ujjaival követve a sorokat. Egy pillanatra összébb húzom a szemeimet, de mire észlelhetném ezt, már ismét normálisan pislogok. Nem tartom a legjobb ötletnek megzavarni. Az alvó oroszlánt sem böködjük, nem?
Kérdése teljesen tárgyilagosan cseng a fülemben, és azonnal egy apró biccentésre késztet. Rendben, akkor előadom megint az elképzelésemet, nagyjából. Azt észre sem veszem, hogy be sem mutatkoztam, de hiszen eleve voltam már itt, biztos leírta a lány ezt az infót is.
- Azt szeretném megtudni, hogy … szóval szeretnék egy speciális zongorát, és nem tudom, hogy egyáltalán lehetségesek-e azok az átalakítások, amiket szeretnék – a kezdeti megtorpanás után sikerül teljesen összeszedetten végigmondanom a kis bevezetőt. Aztán hagyok egy rövid szünetet, tűnődve figyelve a pult mögött álló szokatlan alakot. Hátha már ezen a ponton azt mondja, hogy kizárt és mehetek is el innen. – Mivel a kastélyban lakom még, így értelemszerűen egy sima hagyományos hangszer nem éppen a legmegfelelőbb, útban lenne mindenkinek. Szóval azt szeretném, ha bármikor le lehetne kicsinyíteni, teszem ezt egy kis medállá, amit nyakláncra lehet tenni. És ha úgy szeretném, akkor meg visszanagyítom. Anélkül, hogy bármiféle kárt szenvedne, vagy használhatatlanná válna – speciál tudok bűbájt, amivel lehet kicsinyíteni és nagyítani tárgyakat, de biztos nem mernék megpróbálkozni vele. Nem tudnám rávenni magam, hogy esetlegesen kárt tegyek a hangszerben.  – Továbbá azt is szeretném, ha ellenálló lenne hát, főleg a vízzel szemben. Illetve a súlya is problémás lehet. Mert hát tudja, ha mondjuk egy kis ladikon szeretnék éppen zongorázni … - fejezem be elpirulva. Egész tárgyilagosan el tudtam mondani az elvárásokat, egészen a vizes dologig. Nos igen, hydromágus vagyok, nem árt ha nem teszem tönkre véletlenül. Az meg, hogy könnyű legyen, tényleg fontos. Bár ténylegesen ki az a hülye, aki a víz közepén egy nagy darab deszkán akar zongorázni? Hát én. Ki más. Zavaromnak van más oka is, mégpedig a pénzügyi rész. Mert már maga egy zongora sem olcsó mulatság, ám ezek a módosítások... – már ha megvalósíthatóak – nem hiszem hogy filléres munka lenne. Ó igen, és persze a munkadíj. Az lenne a legjobb, ha a sajátomat tudnák átalakítani nekem, de erre nem sok esélyt látok. Már ha egyáltalán megoldható ez az egész.
- Ó és persze azt sem bánnám, ha rögzíteni lehetne vele a lejátszott darabokat, hangokat valamiféle adathordozóra rögzítve. De ez már tényleg luxus-kérés lenne. Nos, Ön szerint megvalósítható bármi is ezekből? – kérdezem leheletnyit oldalra döntött fejjel, a szám sarkát beharapva. Nemleges válaszra számítok, jobb esetben csupán arra, rosszabb esetben pedig némi kioktatásra is, hogy mennyire nem vagyok én tisztában a dolgokkal. Mégis reménykedve nézek bele azokba a fura szemekbe pár pillanatig, majd lesütöm tekintetem. Rossz ötlet szemezni egy vámpírral … nem mintha tudnám, hogy beszélgetőpartnerem az.
Szál megtekintése
Juhász Laura
Prefektus Navine, Bogolyfalvi lakos, Ötödikes diák


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 781
Összes hsz: 2707
Írta: 2019. szeptember 12. 00:30 | Link

Adam


szombat este | |o


Őszintén szólva eléggé bosszantó, hogy az égadta világon semmi reakciót nem mutat. De tényleg, semmit. Hozzászoktam már, hogy figyelem a környezetem, próbálok mindenfélét leszűrni az emberek mozdulataiból, a tartásukból, nézésükből, bármiből. De ez a férfi itt előttem? Semmi. A pókerarc kifejezés az hozzá képest semmi. Még azon is átsuhan ez-az.
Kicsit feljebb húzom a vállaimat, enyhén görnyedtebb pózt felvéve a válasza hallatán. Igazából, erre számítottam ám, de mégis ösztönösen jön ez a reakció. A számat is elhúzom és bólogatni kezdek. Oké, rendben, semmi gond. Bár nem igazán értem, hogy mégis minek lettem én ide küldve. Ha nem a szakterületük azt nyilván a lány is tudja, akkor minek? Mindegy, sétáltam egy jót. Teszek egy lépést hátrafelé, hogy akkor távozóra fogjam a dolgot, nyilván persze sűrű sajnálkozás közepette, hogy raboltam itt az idejét a tulajnak, ám megtorpanok, amikor megint megszólal.
- Szintetizátor? – súgom csupán a szót enyhén csalódott hangon. Az nem zongora. Mindenesetre azért végighallgatom a férfi teljesen unott hanglejtésén előadott kis mondókáját. Igazából kezd érdekelni az, amit mond. Az meg még inkább, hogy csak úgy a levegőbe beszél-e, vagy van bármiféle tapasztalata a hangzással kapcsolatban. Mert nekem nem mindegy. Lemondok én a rögzítésről is, meg a vízállóságról minden további nélkül. De a hangzásról nem.
- Milyen zongora hangzást hoz egészen pontosan? Valami kis pianinoét vagy rendes versenyzongoráét inkább? És mégis mekkora táskáról beszélünk? A szintetizátor azért nem egy kicsi dolog – árasztom el kérdésekkel, figyelmen kívül hagyva az összes többit egyelőre. Azt majd akkor ha tényleg megfelel nekem a hangszer. Nagyon szeretném megkérdezni azt is, hogy ért-e egyáltalán ezekhez, de nem merem. Már az is csoda, hogy egyáltalán ezt a kétkedő hangnemet meg mertem ütni. Végig is suhan az arcomon valamiféle megbánás szerűség. Ezt talán mégsem kellett volna.
- Igen, tudom, hogy nem olcsó dolog, amit szeretnék – bólintok vissza automatikusan, észre se véve, hogy utánzom a mozdulatot. Lassan körbepillantok a boltban, mialatt az anyagi részén gondolkozom az egésznek. Nyilván nem fog velem és a kérésemmel foglalkozni, ha fizetésképtelennek talál. Én se tenném a helyében. – Van otthon egy zongorám, de … mindegy. Mivel a zongorával nem lehet megoldani, amit szeretnék, így el kell majd adnom. Persze nem fogja fedezni egy az egyben a szintetizátor árát, ha úgy döntök, hogy veszek egyet. De a különbözet már nem lesz annyira horribilis összeg.
Hangosan töprengek igazából, bár végig a fura férfit figyelem a pult mögött. Hiába nem fogok tudni leolvasni róla semmit, akkor is őt nézem, hátha. Nem rejtem véka alá azt sem, hogy még nem vagyok meggyőzve.
- Ért is ezekhez a hangszerekhez? – csúszik ki a számon végül mégis a kérdés. Ó, remek. Szép volt Laura. Inkább ne is nyugodtál volna meg, jobb lett volna.
Szál megtekintése
Juhász Laura
Prefektus Navine, Bogolyfalvi lakos, Ötödikes diák


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 781
Összes hsz: 2707
Írta: 2019. szeptember 12. 19:06 | Link

Adam


szombat este | |o


Meglepődésem minden bizonnyal teljesen kiül az arcomra, amikor azt mondja igenis létezik olyan szintetizátor, ami azt a hangzást fogja nekem visszaadni, amit én szeretnék. Elhiszem neki, hogy úgy van, ahogy mondja, ám mégis kicsit kételkedem. Ez túl szép, hogy igaz legyen, túl egyszerű, túl könnyű. A kinézeti dolgokról, meg a hozzá társított kellemes érzésekről, emlékekről viszont le kell mondanom mindenképpen. Nem mondom, hogy könnyű lesz, de meg tudom tenni. Már valamennyire meg is tettem, csak ez most végleges búcsú lesz, legalábbis ami a saját hangszeremet illeti.
- Ó, ez nem is olyan nagy. Na és súlyban? Sima szintetizátor súly, vagy valami bűbájnak hála könnyű, mint egy tollpihe? – árasztom el újabb kérdésekkel a pantomim előadást tartó férfit. Könnyű lényegre törőnek lenni vele szemben, mivel eléggé szófukar. Ami elég érdekes egy boltban, hiszen általában lyukat beszélnek az ember hasába. Jó, ő a tulaj, nem neki kell eladni ezt a sok cuccot. Mindenesetre határozottan üdítő, hogy nem kell arra figyelnem, hogy kihámozzam a lényeget a szövegéből. Ugyanis csak azt mondja. Épp elég fejtörésre ad okot maga a problémám, na meg az, hogy tényleg fogalmam sincs mire számítsak a fura fazontól. Abszolút semmi. Ez egyrészt nagyon megnyugtató, másrészt meg a hátamon feláll tőle a szőr. És ezt így egyszerre.
És így ezek után vagyok képes a lehető leghülyébb módon kifejezni magam. Riadtan nézek rá, majd teljesen el is sápadok, amikor a furcsa szempár kereszttüzébe kerülök. Vagy egy szempárnak nem szokott ilyenje lenni? Mindegy, úgy érzem mintha legalább egy millió engem megfeddő tekintet szegeződne rám. Körbepillant a szobán, majd újra rám tekint, nekem pedig hirtelen megint sürgős elfuthatnékom támad. Mi van ezzel az emberrel, miért rémít meg ennyire miközben mégsem akarok menekülni? Érdekes, mintha nem is személy szerint tőle félnék, de akkor mégis mitől? Leszámítva azt, hogy továbbra is ilyen dolgokat mondok, amitől minden épeszű ember kijön a béketűréséből egy idő múlva. Na, őt nem szeretném úgy látni. Nagyon nem. Nagyon nagyon nem.
- Én, öhm, elnézést. Nem akartam megbántani. Úgy értettem …. csak … - hebegek elpirulva, majd egy hatalmasat nyelve próbálom valahogy megmagyarázni a dolgot. - … csupán arra voltam kíváncsi, hogy tud-e játszani rajtuk, és esetleg személyes tapasztalata is van a … nem … nem úgy értettem, hogy ne értene ahhoz, amivel foglalkozik … én … én … sajnálom.
Kezdek pánikba esni, de nem a szokásos pánikba, hiszen se lefagyásról nincs szó, se pedig valami fizikai dologról. Nem, ez szimplán az a fajta pánik, amikor rád szegeznek egy fegyvert és ha nem mondod ki a megfelelő szavakat – amikről fogalmad sincs, hogy mik is azok – akkor neked kész, véged. És tényleg úgy gondolom, hogy naná hogy ért hozzá, nyilván. Semmi nem utal ennek az ellenkezőjére, és ugyan miért ne hinnék neki?
- Ó, oké - mutat egy szintetizátort, az jó, ennek örülök. Ám ez egy tizedmásodpercig tartó érzés, ami elmúlik mialatt teszek egy lépést oldalra. Elindul felém ugyanis, de ügyet sem vet rám és … mi? Kimegy? Itt hagy egyedül? Döbbenten pislogok utána, ám meg is könnyebbülök rögtön. Végre elernyednek a megfeszült izmaim, a készenléti állapotnak vége szakad, és teljesen felszabadultan nézek körbe a helyiségben ismét. Majd az egyik üvegvitrinhez sétálok, hogy mosolyogva szemlélgessem a tartalmát. Nahát, pont ilyen rádiója volt nagypapámnak is!
Szál megtekintése
Juhász Laura
Prefektus Navine, Bogolyfalvi lakos, Ötödikes diák


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 781
Összes hsz: 2707
Írta: 2019. szeptember 24. 18:17 | Link

Adam


szombat este | |o


Finoman megrázom a fejemet, amivel nem kifejezetten az ajánlatot szeretném elutasítani. Sokkal inkább azt jelzem csak, hogy megfontolom a dolgot. Végül is, egy szintetizátor már nem olyan nehéz, mint a zongora. El tudom cipelni magammal ha úgy van, nem fogok belerokkanni, de azért nem árt tudni az ilyet, hogy mégis mire számítsak. Kezdem úgy érezni, hogy jó lesz nekem ez a megoldás, mert bár ugye nem zongora, de elég közel áll hozzá. És igazából megfelel minden kritériumnak.
Hosszan és megkönnyebülten fújom ki a levegőt a néma jelzés után, hogy nem gázoltam bele a férfi lelki világába. Én húztam volna a rövidebbet ha mégis, ez tiszta sor. És amúgy sem vagyok oda a konfliktusokért, szóval alap, hogy bocsánatot kérek.
Nincs időm úgy különösebben megszemlélni az imént felfedezett rádiót, mert már szólal is meg a csengő az ajtó felett. Összeráncolom a homlokomat és úgy fordulok vissza. Ez … gyors volt. Nagyon gyors. Mondanám azt, hogy csak kiment, meggondolta magát és visszajött, de nyilvánvalóan nem ez a helyzet. Márpedig kétlem, hogy csak úgy az utcán lett volna a hangszer. Hoppanált volna?  Biztos hoppanált, másképp lehetetlen, hogy megjárta volna az oda-vissza utat. Ellentmond minden fizikai törvénynek. Hoppanált. Tekintetem lesiklik a szintetizátorhoz és mintha valamiféle mágnes vonzana, úgy követem őt a pulthoz. Hát az biztos, hogy ez nem a legolcsóbb darab, ami kapható a piacon. De komolyan, egy ilyet én sose engedhetnék meg magamnak. Az első hangnál elismerően bólintok egyet, majd teljesen kiürül a fejem. Enyhén eltátott szájjal nézem a hosszú ujjak mozgását és hallgatom a tökéletes hangzást. A hideg is kiráz tőle, ahogy minden egyes hang a helyén van, a ritmus, a szünetek, egyszerűen hibátlan az előadás. Teljesen megbabonázottan állok hát és némi fáziskéséssel fogom csak fel, hogy vége, abbahagyta a játékot. Ne már, egész éjjel tudtam volna hallgatni meg nézni!
- Ez gyönyörű volt! – nyögöm ki nagy nehezen, ahogy fokozatosan felocsudok. Ekkor veszem észre azt is, hogy tulajdonképpen közvetlenül a fura figura mellett állok, valószínűleg azért közelítettem meg ennyire, hogy jobban lássam a játékát. Nem növelem a távolságot, ugyanis jelenleg épp viaskodom saját magammal. Oké az nem jó ötlet, hogy megkérdezzem nem folytatná-e a zongorázást. Nem ezért jöttem ide, kétlem hogy szívesen tartana itt koncert estet nekem. Van annál jobb dolga is. Szóval ezt elég hamar elvetem, ám a másik … azt  a vágyat már sokkal nehezebb elfojtani.
- Esetleg … szabad? – szólalok meg tétován, enyhén remegő kézzel mutatva a hangszer felé. Reménykedően pislogok a vámpírra – akiről persze nem tudom, hogy az - , felkészülve arra, hogy elutasítja kérésemet. Hallhattam, hogy mit tud egy ilyen. Mégis szeretnék hozzáérni, játszani rajta. Tuti nemet mond. Tuti. Áh, hagyjuk inkább.
Nyelek egy aprót és lassan leengedem a kezem. Most kellene arról beszélnem, hogy jónak találom-e a zongorát vagy sem, megfelel-e vagy sem.
- Jó, meggyőzött. De ha lehet, akkor valami olyanba maradjunk, amiért nem kell eladnom az összes belső szervemet és a lelkemet sem kell az ördögnek ígérnem – szalad ki a számon, ami az eszembe jut anélkül, hogy felfognám szavaimat. De tényleg, ez iszonyat drága lehet. És ezer százalék, hogy ilyet sima egyszerű földi halandók – vagyis azok, akik nem milliomosok vagy ilyesmi – nem engedhetnek meg maguknak.
Szál megtekintése
Juhász Laura
Prefektus Navine, Bogolyfalvi lakos, Ötödikes diák


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 781
Összes hsz: 2707
Írta: 2019. szeptember 26. 22:00 | Link

Adam


szombat este | |o


Meglepően jól viselem amúgy ezt a közelséget, bár eléggé váratlanul ért ennek felfedezése. Talán amiatt, mert tudom, hogy én jöttem ide. Talán a zene miatt. Vagy talán amiatt, mert a férfi másmilyen úton-módon jelent rám veszélyt. Mert jelent, az biztos, ezt minden porcikámban érzem. Csak éppen a mimikája, a testbeszéde, a hangsúlya, szóval minden arról árulkodik, hogy a szokásos dolgoktól nem kell félnem vele kapcsolatban. És jelenleg úgy is túlságosan vonz a hangszer ahhoz, hogy meghátráljak. Meg kezdek megnyugodni is, oké, ez fura.
Csodálkozó pillantást vetek a megnémult beszélgetőtársamra. Tényleg megengedi? Azon már meg sem ütközöm, hogy nem kommentálja a tényt, hogy az imént szerzett magának egy vevőt. Hallani biztos, hogy hallotta pedig. De igazából, nem is baj, sőt. Legalább nem zavar meg a gondolataimban, miszerint jézusom, hozzáérhetek egy ilyen zseniális, drága és zseniálisan drága hangszerhez. Tekintetemből még egyszer kiolvashatja a kérdést, majd biccentek egy aprót. Rendben hát!
Óvatosan nyúlok a digitális masina felé, ujjamat lágyan végigfuttatva rajta. Ahogy az otthoni zongorámon szoktam. Szeretettel, kedveskedve, ahogy egy ilyen fantasztikus dolog megérdemli. Most nyugodtan lehet hülyének tartani, amiért egy tárgyat ennyire képes vagyok a szívembe zárni. Nem különösebben érdekel mások véleménye. Finoman nyomok le pár billentyűt, egyrészt a hangzását figyelve, másrészt pedig árulkodó jelek után kutatva a hangszer gazdájánál. Hátha ennyi klimpírozás elég volt neki. Ám olybá tűnik, hogy szabad folytatnom, így gyorsan átropogtatom az ujjaimat, a fehérek fölé helyezem azt, majd egy mély lélegzetvétel után belekezdek Chopin Waltz in A minor B150 ébe. Egyrészt amiatt, mert ő is Chopint játszott, másrészt pedig, mert ez a waltz mindig is az egyik kedvencem volt, így hát most is teljes átéléssel játszom, fejemmel, felső testemmel is követve a hangok áradatát. Nyilván nem vagyok annyira profi, mint a férfi, de érdekes módon nem feszélyez ez a gondolat egyáltalán. Túlságosan is örülök annak, hogy megkaptam, amit szeretnék: játszhatok a hangszeren. Szinte fájdalmas arcot vágok, amikor véget ér a dal, és el kell szakadjak a billentyűktől, de nem ezért jöttem. És erre már megint emlékeztetnem kell magamat. Némán tekintek rá újra a tulajra, várva, hogy tudassa velem mi jön ez után. Pedig hát meg kellene köszönnöm, csak éppen még nem tudnék megszólalni, de látni láthatja rajtam, hogy hálás vagyok.
Szál megtekintése
Juhász Laura
Prefektus Navine, Bogolyfalvi lakos, Ötödikes diák


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 781
Összes hsz: 2707
Írta: 2019. október 15. 20:10 | Link

Adam


szombat este | |o


Amíg játszom, addig teljesen megfeledkezem arról, hogy hol vagyok, meg hogy kivel. Sőt azt is, hogy milyen céllal indultam én el úgy egyáltalán. Csak a digitális zongora létezik és én. A tökéletes hangja, a billentyűinek fantasztikus érzete az ujjaim alatt. Amint az utolsó hangok is elhalnak és már bennem sem rezegnek tovább akkor már újra a jelenbe vagyok. Igen, hangszert venni jöttem. De nem ezt.
Szomorú vagyok, ugyanakkor nagyon boldog is. Játszhattam, végre újra játszhattam. És még ha nem is sikerül találnunk egy árban nekem való hangszert, nos akkor is borzasztóan hálás leszek a férfinak, pusztán ezért a lehetőségért. Türelmesen várom, hogy mit tud nekem ajánlani, szerinte mi az, ami nekem megfizethető. Valamiféle régi darabról lesz szó, de az sem baj, egyáltalán nem. Csak működjön és … mi? Az enyém lehet? Micsoda? Melyik? Miről maradtam le?
Értetlenül nézek hát rá majd lassan követem a tekintetét a tekintetemmel. Picit eltátom a számat a meghökkenéstől, pár pillanatig nézem a hangszert, majd lassan újra a férfire nézek. Viccel, tuti, hogy csak viccel. Arcomról jól leolvashatóak a gondolataim miszerint nem hiszem el, amit hallok. Lehet, hogy az enyém lehet tényleg, de nem így. Az árról például nem beszélt még. Összeráncolt homlokkal hallgatom tovább, majd figyelem, ahogy elindul. Ösztönösen mozdulok meg, hogy a köztünk lévő távolság helyreálljon, bár most nem érzem az ilyenkor megszokott kellemetlen szorítást a gyomromban. Azt nem mondom, hogy semmi furcsát nem tapasztalok, mert de, csak épp nem a pánikra utalókat.
Már felfogtam, hogy tényleg erről a hangszerről beszél, ám arra várok, hogy mondjon valamit a költségekről. Az arcát tanulmányozom, de semmit nem tudok leolvasni róla, így hamar a hosszú ujjakra terelődik a figyelmem és a penna sercegésére a pergamenen.
- Még nem mondta meg, hogy mennyibe kerül – jegyzem meg halkan továbbra is a kezét figyelve. Nagyon nem szívesen emlékeztetem rá a férfit, de még is csak jobb már most tisztázni ezt, mielőtt még beleélem itt magam a dologba. – De kétlem, hogy megengedhetném magamnak. Mindenesetre kedves Öntől, hogy áruba bocsátaná a sajátját.
Fel sem merül bennem, hogy csak úgy, ingyen odaadná. Ez teljesen ki van zárva. Nem, kizárt. Szóval, bár tényleg nem semmi, hogy eladná ezt a darabot nekem, és elképesztően jó is lenne megvenni, de nem az én pénztárcámnak való. Szerintem senkiének nem, ha már itt tartunk. Jó lesz nekem valami régi darab is. De nem sürgetem, hogy ajánljon nekem valami mást, talán gyermeki módon mégis abban reménykedem, hogy valami csoda folytán ... áh nem. Inkább csak nem akarom, hogy számonkérőnek vagy ilyesminek tűnjek, ha már ennyire kedves és nagylelkű volt velem.
Szál megtekintése
Juhász Laura
Prefektus Navine, Bogolyfalvi lakos, Ötödikes diák


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 781
Összes hsz: 2707
Írta: 2019. október 22. 20:09 | Link

Adam


szombat este |o



Tudtam én, hogy itt valami félreértés lesz! Azt mondja, hogy nem adná el. És nem is az övé, mert csak kipróbálja. Gondolom utána vissza kell adnia, vagy nem? Akkor miért akarta eleve nekem eladni? Hát ez nekem egyre zavarosabb. Ez pedig lerí rólam, ahogy az is, hogy ha ezzel akart volna meggyőzni, hát nem sikerült.
- De, akkor vissza kellene adnia, nem? Ha egyszer csak azért kapta, hogy kipróbálja és véleményt adjon róla. Nyilván nem adnak csak úgy egy ilyen hangszer oda akárkinek – elhallgatok és kissé félrebillentett fejjel nézek a férfira. Kezdem egyre valószínűbbnek tartani, hogy  így van. Viszont, akkor ki a csoda ez a fazon? Nagy hírneve lehet hogy egy ilyen méregdrága dolgot csak úgy odaadjanak neki a véleményéért cserébe. Játszani nagyon tud az biztos, de ennyi nem elég ehhez. Egyre rejtélyesebbnek találom őt.
- Ingyen? – húzom fel kérdőn a szemöldököm. Nem szokás csak úgy ingyen odaadogatni egy ilyet másoknak, még akkor sem ha a tulajának nem jelent semmit. Egy vagyont lehet érte kapni ugyanis. Belenézek a fura szempárba és ahelyett, hogy újabb kérdést tennék fel, csak bólintok egyet. Értem, amit mond, értem, hogy nekem adja, ingyen. Látom, hogy őszintén így gondolja. És azt kellene mondanom, hogy én ezt nem fogadhatom el, de csak fürkészem őt némán és hallgatom a kis monológot. Tiszta sor, hogy csak a munkát kell megfizetnem, és hogy akkor csináltatom meg, amikor csak akarom. Tehát ha akarnám, akkor most rögtön simán kisétálhatnék ezzel a csodahangszerrel a hónom alatt csak úgy?
- Miért? Miért adja csak úgy nekem teljesen ingyen? Mi … - akadok meg egy kicsit, hiszen annak, hogy mi ebben neki az üzlet elég hülye kérdés lenne. Semmi. Az ezt követő gondolatom pedig nem csupán a hosszú évek alatt belém ivódott bizalmatlanság eredménye. Ám megkérdezni azt, hogy mit akar tőlem nem tűnik túl jó ötletnek. A végén még őszinte választ kapnék rá, amitől pánikot kapnék. Vagy hazugságot, amiről tudnám, hogy az. Egyik sem a legjobb. – Miért ilyen kedves velem?
Mintha ez a kérdés nem ugyanazt jelentené, ha jobban belegondolunk. Ám én inkább úgy értettem, hogy a hórihorgas alak tudja jól, hogy én nem engedhetek meg magamnak egy ilyet, sőt, és ahelyett, hogy vállat vonva kisétálna innen … nos inkább segít. Miért? Közben pedig már kezd ébredezni bennem az öröm, a remény, hogy tényleg megkapom a hangszert. És a horribilis összeg helyett, nos megúszom egy kevésbé horribilissel, amit ráadásul még csökkenteni is tudok.
- Az vagyok, pár hónap és 18 leszek – még mindig nem tudtam megszokni, hogy ebben a világban egy évvel korábban érik el az emberek a nagykorúságot. Követem a tekintetemmel a mozdulatát, bár már láttam a pergament. Nem igazán olvastam el, mert nem sok értelmét láttam. A véradás része rendben van, csak épp gőzöm sincs, hogy miért fizetnék kevesebbet az áruért pár csepp vér miatt. Ennyire nagy a hiány a kórházban vagy tudom is én hol? A többi boltba is van vajon ilyen, szerintem még nem láttam.
- Valamilyen speciális célú a szervezet, amit így támogatnak? Beteg gyerekeket vagy ilyesmit? Vagy csak úgy az általános vérhiány elkerülése miatt jótékonykodnak? – kérdezem meg kíváncsian. – Ha túl sokba kerülnének a változtatások akkor lehet, hogy élek a lehetőséggel. Még sose adtam vért.
Szál megtekintése
Juhász Laura
Prefektus Navine, Bogolyfalvi lakos, Ötödikes diák


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 781
Összes hsz: 2707
Írta: 2019. november 12. 20:00 | Link

Adam


szombat este | o


Nem mozgok túl otthonosan ebben a témában, és ez szerintem azért a kérdéseimből is érezhető. Van valamiféle információ a fejemben erről az egész véleményírósdiról, és azok alapján próbálok boldogulni. Érzem ugyan, hogy ez édeskevés, de szépen majd csak többet fogok tudni erről is. Talán azért is kérdezek és magyarázok ennyit, hogy a válasza alapján tudjam módosítani, kibővíteni azt, amit tudok. Az például már világos, hogy neki nem kell visszaadnia. Lehet, hogy van akinek igen, de ő nem tartozik azok közé. Tessék, már is többet tudok, és nem kérdezek újra ilyen butaságot. Biccentek hát egy aprót, jelezve, hogy értem őt. Vagy legalábbis a fejcsóválását.
Hiába nem végigmér, akkor is a hideg futkos a hátamon. Nem éppen megnyugtató az, hogy az éjszaka közepén egy fura fazon végigpillant rajtam, amikor tulajdonképpen azt kérdeztem tőle, hogy mégis mit akar tőlem. Oké, én se vagyok normális. De komolyan. Mi van akkor, ha pont ezzel adok neki ötleteket? Kissé idegesen várom hát a válaszát, amit nem siet el. Ám, az amit mond … nos hát egy ilyen egyszerű dologra nem számítottam. Pislogok párat, és érzem ahogy megnyugszom a hangjától és a szavaitól is. Az igazság van mindkettőben.
- Jól van – csupán suttogni tudok, ahogy minden ellenérv elillan a fejemből és megtörik az ellenállás bennem. Azzal elég nehéz vitatkozni, hogy a hangszernek jobb, ha nálam van, mint ha nála. Legyen hát, elfogadom. – Köszönöm szépen. Én nagyon … nagyon fogok rá vigyázni – ígérem meg. Gondolom nem kell ennél többet mondanom, megérti ő ebből is, hogy meggyőzött. Van egy olyan sejtésem, hogy ha nem mondtam volna semmit sem is tudná.
Követem a pillantását a papír felé, amiből nekem nem derül ki semmi több, főleg a kérdéseimre a válasz nem. De attól még én is odanézek, majd visszakapom a tekintetem a férfira. Kérdőn nézek rá, talán kicsit zavarodottan is. Neki? Személy szerint neki? Hát, ez fura. Mert ha valamiféle betegségről is beszélünk akkor sem a páciens gyűjti a vért. Ráadásul akármilyet. Újra a pergamenre pillantok, mivel a férfi kerüli a pillantásom így pláne semmi esélyem arra, hogy leolvassak róla valamit. Jó, amúgy se. Nem írják, hogy csak ilyen vagy olyan típust fogadnak el. Miért kell neki vér? Ha elhinném a szóbeszédeket, amiket hallani mindenfelé, akkor valószínűleg már rég rájönnék, vagyis így is, ha eszembe jutna egyáltalán bármi. De nem is kell tovább töprengenem, ugyanis hozzátesz még valamit. Valamit, amitől egy pillanat leforgása alatt sápadok le, és kezd el zakatolni a szívem. Táplálékul. A vér. A tápláléka.
- Tehát igaz – dünnyögöm magam. Nem éppen a legokosabb dolog, hogy ez az első, ami beugrik. És nem az, hogy sikítva meneküljek például. Amúgy nem is tudnék, ugyanis eléggé ledermedtem az információtól. Meg a tudattól, hogy ha akarna, hát, úgy is utolérne, mire én egyet pislognék. Abba a hitbe meg nem ringatom magam, hogy nem is akarna lakmározni belőlem, pusztán azért mert én még mindig itt állok ő meg ott és semmi bajom. Azért ennyire naiv még én se vagyok. Erőnek erejével indítom újra az agytekervényeimet, hogy legalább valamit tudjak csinálni, és ne csak álljak riadtan, vagy mint akit sóbálvány átokkal sújtottak.
- Mindegy milyen? A … donor vércsoportja, neme … évjárata? – szinte fájdalmasan hunyom le a szememet a kérdéseim után. Édes Istenem, valami tényleg nem stimmel velem. Megtudom, hogy aki egy méregdrága hangszert ad nekem csak úgy nem mellesleg vámpír, és miről kezdek el társalogni? Hogy milyen típusú vért szeret. Ráadásul úgy beszélek róla, mintha valamiféle borról lenne szó. Évjárat, te jó ég Laura.
Szál megtekintése
Juhász Laura
Prefektus Navine, Bogolyfalvi lakos, Ötödikes diák


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 781
Összes hsz: 2707
Írta: 2019. november 22. 18:38 | Link

Adam


szombat este | o


Nekem megnyugtató közölni a hangszer volt tulajával, hogy megfelelő módon fogok bánni az ajándékával. Még ha mindketten tudjuk is, hogy így lesz.
Bólint, megerősíti. Igaz, hogy én nem mondtam ki, hogy mit. Ő se. De ezt is felesleges tovább ragozni. Viszont nem egészen úgy van az, ahogy ő ezt gondolja.
- Annyi pletykát hallani a kastélyban, hogy már egyiknek sem adok hitelt amíg be nem bizonyosodik az ellenkezője. Hallottam, hogy mintha élne a faluban egy ... egy, de ezt sem tartottam többnek alaptalan mendemondának – fejtem ki jobban a dolgot, enyhén elcsodálkozva. Meghallotta az alig hallható szavaimat! Jó, ezen nem kéne csodálkoznom. Fogadni mernék, hogy a szomszéd ház pincéjében motoszkáló egeret is hallja, már ha van ott egyáltalán egér. Szóval a helyzet az, hogy arról hallottam, hogy talán van egy vámpír a faluban – bár eléggé valószínűtlennek tartottam a dolgot úgy őszintén -, de azt, hogy pont ennek a boltnak a tulaja, akivel éppen üzletet kötök, akivel teljesen kettesben vagyok az éjszaka közepén lenne az … nos erről fogalmam sem volt. Nem csoda, ha kissé pánikolok. Próbálok hidegvérrel gondolkodni – esélytelen -, olyanokra koncentrálva, hogy nyilván az alkalmazottja is tudta, hogy ő az, és csak nem küldött szánt szándékkal eleségül a főnökének. Mint valamiféle szalmaszálba úgy kapaszkodom hát bele a könnyebben felfogható témába: a véradományba. Hiszen azt mondtam, hogy lehet, hogy élni fogok ezzel a lehetőséggel. Akkor pedig nem árt mindent megtudni erről, nem igaz? Nem, nem igaz, a logikától elkezdve az ösztönökön át minden azt súgja, hogy pucoljak már el innen de sürgősen. És mégsem megy.
Most rajtam a bólintás sora, oké, értem. Nem számít, hogy milyen vér, hogy kitől kapja. Ez … ez … ez nincs rendben. Összeráncolt szemöldökkel meredek magam elé, őszintén szólva alig tűnik fel, hogy eltűnt Ővámpírsága, annyira azon kattognak a fogaskereim, hogy valami nagyon nincs rendben ezzel az egész véres dologgal. Mozdulatlanul, továbbra is tágra nyílt pupillákkal figyelem, ahogy a gyönyörű hangszer egyszercsak eltűnik abban a dobozban majd felcsendül a kérdés a szokásos unott hangon.
- De ugye megvizsgálják a vért? És nem csak úgy megissza? Mi van akkor ha beteg a donor, ha valami nyavalyája van? Attól nem lehet rosszul? – fájdalmasan elfintorodom, kissé lehorgasztom a fejemet és szorosan összepréselem a számat is, és lehunyom a szemem. Gratulálok Laura. Azt akartad mondani, hogy itt hagyod, persze. Nem pedig egy rakás kérdést akartál a vámpír nyakába zúdítani, úgy, mintha azon aggódnál, hogy belebetegszik ha benarkózott vagy szifiliszes vagy tudodiste milyen vért iszik. Jézusmáriám!
- Én … azt hiszem, hogy most már inkább mennem kéne. Itt … itthagyom, persze, rúnázzák csak fel. Aztán … aztán, majd küldenek baglyot vagy benézek érdeklődni vagy valami és … és … - nyelek egy hatalmasat – és majd el-el-elrendezzük az anyagiakat.
Igyekszem határozottnak és főleg nyugodtnak látszani, de úgysem verem őt át, miközben teszek egy lépést az ajtó felé. Csupán jelzésként, hogy tényleg menni fogok, mármint amint sikerül összeszednem magam annyira, hogy képes legyek hátat fordítani neki és kimasírozni az ajtón. Mert valljuk be őszintén, tartok tőle, de okot nem szolgáltatott arra, hogy rettegjek. Tehát igenis, hogy nem hátrálva fogom elhagyni a boltot, mintha valamiféle főgonosz lenne. És amúgy meg még nála is jobban félek a saját hülyeségemtől, és attól, hogy olyan marhaságokat fogok mondani vagy kérdezni, ami semmi jóval nem kecsegtet.
Szál megtekintése
Kins & Kens - Juhász Laura hozzászólásai (11 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaFő utcza