37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda Fórum→Bagolykőtől távol→Magyarországi helyszínek
A fővároson kívül - Juhász Laura hozzászólásai (73 darab)
Oldalak: [1] 2 3 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. augusztus 6. 21:19 | Link
Hurrá nyaralunk!

Danka, Edith, Thomas |Balatonfüred | aug 18 | o


Már nagyon vártam, hogy lejöhessek ide! Dankával ezer éve beszéltük meg, hogy nyáron eljövünk majd. Meglepett azért, amikor újra felhozta a témát, és az álmodozásból egyszerre tervezgetés lett. Együtt bújtuk a naptárat, hogy mikor is lenne a legideálisabb megejteni, ő meg ugye meg is beszélte a szüleivel. Borzasztóan izgalmas volt már akkor is. Aztán tetézte az egészet az ötlettel, hogy mi lenne, ha elhívnánk még pár embert. Egyre izgatottabban vártam a nagy eseményt. Olyannyira, hogy már napok óta nyúzom a lányt, hogy mikor megyünk már. Ez nem vall rám, de még sosem voltam nyaralni úgy igazán. A sulis tábort azt nem mondanám tényleges nyaralásnak. Sem a helyszínt, sem a társaságot nem én választottam.
Szóval itt vagyunk most. Ezen a fantasztikus helyen. A szobákat már elfoglaltuk. Őszintén szólva egy kicsit meglepődtem, mert én valamiért úgy képzeltem, hogy lesz egy nagy szobánk és ott leszünk mindannyian. És, hát nem... Amúgy nagyon szupi a kis lakosztályunk. Nevezhetjük annak, mivel full extrás, luxus szoba a köbön. Tévével, légkondival, minibárral – ez mondjuk annyira nem érdekel – szuper kis erkéllyel, ahova kényelmesen ki lehet ülni reggel kávéval, vagy este gyönyörködni az éjszakai égboltban. Jaj, nagyon szuper az egész!
A strandra menet megpihenünk egy kicsit a padon, fagyit eszegetve. Időnk, mint a tenger. Meg hát azért fagyival a kézben nehezebb előkaparni a pénzt a strandra. Furcsa megint mugli-pénzt forgatni, de nekem legalább ismerősek az érmék. Ajándékot persze hoztam én is Dankának, a szobában várja, hogy átadhassam. Benitoval együtt. Mert persze, hogy ő is velünk jött, hol hagytam volna? Rögtön kényelembe helyezte magát az egyik ágytakaró alatt, mire eljöttünk már javába durmolt.
Én részemről elhárítom Edith felajánlását, nem eszem bele csak úgy mások kajájába. Nem kifejezetten azért, mert fúj nyálcsere meg nem higiénikus, hanem mert...hm. Az olyan, bensőséges. De a mogyorós íz most amúgy sem vonz. Sőt most így hirtelen a többi se.
- A joghurtos erdei gyümölcs is finom – hozom mindenki tudtára a dolgot. Igaz már szinte az egészet megettem, szóval nem is ajánlgatom. Szórakozottan piszkálgatni kezdem a fém karperecemet a bal csuklómon. Meg nem mondom, hogy miből készült, viszont csodaszép hullámok vannak rajta díszítésként. Thomas már látta ezt rajtam, ő talán tudja is, hogy miért viselem. Teljes elemi mágia blokkolás, mivel tilos a muglik előtt használni a képességet. És nem akarok kockáztatni. Az ölembe húzom a vállamra akasztott táskámat, ami a strandfelszerelésemet rejti. A fürdőruhámat már a hotelban felvettem, így a strandon csak ledobom a normál utcai ruhámat és már mehetek is csobbanni. Szórakozottan matatok a fülével, képtelen vagyok nyugton maradni.
- Jól tetted, hidd el – adom a fiú tudtára, hogy nem akkora baj az, hogy nem hozta a telefont. Az elhaladók pillantását persze észreveszem, majd a kérdő tekintetet is, úgyhogy tolmácsolom a szituációt. – Mobilnak, vagy telefonnak szokták mondani. A mobilkészülék a hivatalos, régies megnevezése. Bár lehet, hogy már azóta kitaláltak rá egy újabb szlenget. Nem kell velük foglalkozni – vonom meg a vállamat, hiszen tényleg nem nagy ügy. Figyelmesen nézegetem az utcát, az embereket, szívom be a fantasztikus illatokat. Itt még a levegő is tele van vízzel. A lábammal megállás nélkül kalimpálok, tekintetem folyton vissza-visszatér a társaimra. Ahogy az utolsó fagyitölcsér darabka eltűnik megragadom a táskámat és már pattanok is fel a víz felé mutatva.
- Na, mehetünk pancsolni? Vagy, még ücsörögünk? – picit lebigyesztem a szám a sarkát az utolsó opcióra. Remélem nem, remélem megyünk. Mondtam már, hogy mennyire izgatott vagyok?


/300. hsz ; ) /
Utoljára módosította:Juhász Laura, 2019. augusztus 6. 21:26 Szál megtekintése
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. augusztus 12. 19:23 | Link
Hurrá nyaralunk!

Danka, Edith, Thomas

Balatonfüred | aug 18 | o | oo


Próbálom türelmesen megvárni, amíg mindenki kinyalakodja magát, de valljuk be őszintén nincsen egyszerű dolgom. Egyáltalán nincs. Több oka is van ennek. Az egyik természetesen az, hogy itt ez a rengeteg víz. Igen, mondhatni sürgős nekem eljutni a strandra. De hát hydromágus vagyok úgy csak érthető a dolog, nem? Olyan ez, mint amikor egy leszokott alkoholistát bezárnak egy szobába, kirakva neki egy nyitott üveg isteni finom többéves brandy-t. Amihez nem tud hozzáférni, de érzi az illatát. Tiszta téboly, nem? Na, valami ilyesmi most nekem a Balcsi. Tudom, hogy ott van, érzem. Meg ugyan nem fogok részegülni tőle, de hogy már alig várom a találkozást a sok vízzel, hát az is tuti. A másik ok meg … hát, szóval próbálok tényleg de tényleg odafigyelni mindenre, ami körülöttem történik. És nem megragadni olyan apróságoknál, hogy nyaralunk, hogy luxus-szobánk van, hogy milyen szokatlan – mármint persze jó, de a tangapapucs az azért eléggé meglepett valljuk be őszintén – ez a szerelés, amiben a barátom ücsörög mellettem. Nem mehetnénk már, de tényleg? Légyszi!
Szerencsémre felfigyelek Edith bambulására, enyhén biccentett fejjel figyelem először a távozó srácokat, de hamar rájövök, hogy nem is őket nézi a leányzó. Így máris semmi érdekes nincs számomra a furán ránk pislogó duóban, helyettük inkább Edithet figyelem. Hamar kiderül, hogy min töprengett. Még mielőtt újabb figyelemelterelési dolgokon töprenghetnék, bedob egy kérdést, amiért hihetetlenül hálás leszek hirtelen.
- Te nem láttad, hogy milyen fürdőszobáink vannak? Meg nem próbáltad ki, hogy milyen kényelmesek az ágyak? Azonnal a birtokába vett mindent, a kádba engedtem neki egy kis vizet, szóval valószínűleg ha visszaérünk, akkor majd takaríthatok rögtön – felelem egy hatalmas mosollyal, összenézve Thomasszal. Felemelő látvány volt, ahogy a csodacica egy forma1-es versenyautót megszégyenítő sebességgel bevágódott a hatalmas nagy kád alján lévő kis vizecskébe. Hogy mugli módszerrel takarítom-e össze, vagy másképp, hát azt még nem tudom. A fényképezés meg, valóban jó ötlet, főleg így hogy sokan vagyunk és nem kell nyújtózkodni, mint szelfi készítésnél. Igaz hogy nem mindenki lesz benne egy fotóban, de majd erre is kitalálunk valamit.
Szerencsémre hamarosan már a strand területén bolyongunk, fantasztikus látvány az egész. Hívogató füves területek, csalogatóan finom illatok a bódék felől, na meg a víz. A gumimatracok határozottan mulattatnak, a delfinkutyás az egy dolog, az unikornis az meg teljesen rendben van. Jaj igen, már el is felejtettem, hogy mekkora sláger a mugliknál az unikornis. Na de azt a pizzaszelet formájú matracot például nem tudom hova tenni. Elférni se lehet rajta kényelmesen, belekapaszkodni meg, nem is tudom. Furcsa, az a lényeg.
- Szerezhetünk majd matracot, ha gondoljátok. Meg strandlabdát, ha nem hozott valaki – több ötletem is lenne, de inkább nem árasztom el a többieket velük. Például, hogy béreljünk vizibiciklit. De olyan csúszdásat. Azzal beljebb is lehet menni, ugrálni is lehet róla, meg csúszdázni. Fantasztikus lesz ez a nap! A helyünk is elég hamar kiválasztódik, lepakolunk, majd jelzem a többieknek, hogy megvárom őket itt, amíg átöltöznek. Ha jól emlékszem láttam pár öltözőkabint az út mentén. Amint egyedül maradok gyorsan leveszem a felesleges ruháimat, elpakolom őket, előkészítem a törölközőt, felkötöm a hajamat, hogy ne legyen majd útban. Aztán nekiállok bekenni magam naptejjel, fő a biztonság ugyebár. Reményeim szerint el is készülök ezzel a művelettel, mire visszatér mindenki és már csobbanhatunk is!
Szál megtekintése
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. augusztus 14. 22:57 | Link
Hurrá nyaralunk!

Danka, Edith, Thomas

Balatonfüred | aug 18 | o | oo


A nagy fürdőszoba és kád az nekem is nagyon tetszik, szóval nem csak Benito hálás érte. Azért egy kicsit sajnálom a csodacicát, hogy ő most nem jöhetett le velünk a partra, de sajnos eléggé feltűnő egy jószág. És nem tud úgy tenni, mintha plüss lenne. Meg hogy nézne az ki, ha a vízpartra plüsst visz le magával az ember?! Oké, igazából ez nem is lényeges, nem különösebben érdekelne, hogy ki nézne teljesen hülyének azért, mert „felnőtt nő” létemre egy plüssmacskával a hónom alatt közlekednék.
Rámosolygok Edithre, egyetértően bólintva egyet. Bizony, a csodacicának nagyon jó, ő már lubickolhat kedvére.
- Nemsokára mi is csobbanhatunk, és nekünk is nagyon jó lesz – válaszolom neki. Van valami különös a lányban, nem tudnám megmondani, hogy micsoda. De azt tisztán érzem, hogy ő is nagyon vágyódik már vízben lenni. Hasonlóan hozzám. Nem töprengek el rajta, ahhoz túl sok az élmény, csak hagyom, hogy a gondolataim random vándoroljanak a fejemben, néha-néha kiemelek pár fontosabbat. Mint most például a szállással kapcsolatban egyet.
- Danka, van lehetőségünk főzni esetleg szabad ég alatt sütni is? Mondjuk szalonnasütés? – fordulok a lány felé bandukolás közben. Főképp az utóbbira lennék kíváncsi, ahhoz még extra felszerelés se kell. Négy botot már csak találunk, nyársat faragni nem nehéz belőle – még én is tudok, anélkül hogy elvágnám a kezemet -, szóval valamelyik este simán lehetne ez a program, ha van ilyen hely a szállás közelében. Ha meg nincs, hát, az se baj.
Viszonylag hamar átöltöznek a többiek, legalábbis én még nem fejeztem be a krémezést, mire visszaérnek. Lábaim, karjaim kész vannak, épp a hasamat kenegetem, és azon gondolkozom, hogy a hátamat vajon hogy fogom bekenni, amikor felocsúdok a hangokra. Mosolyogva pillantok rá a vidáman csacsogó lányokra, konstatálva, hogy mindenkihez illik a fürdőruhája. Színben is meg fazonban is. Amíg elvoltak láttam egy-két nagyon fura összhatású hölgyet, szóval most már van viszonyítási alapom is. Tekintetem lassan téved tovább a fiú felé, automatikusan nyelek is egy aprót a reakciója láttán. Deja vu.
- Iiigen – bólintok gyorsan, picit dadogva. Igen, tényleg. Dankával voltunk vásárolni, együtt vettünk fürdőruhákat meg minden. Igen. Unikornisos pizsama, cukrászda, vonatozás. Oké.
- Öhm, köszi. A … a te … látom neked se csak a navinésed van – sikerül kinyökögnöm valami választ, ahogy végigmérem a barátomat. Észreveszem rajta a változásokat, hát persze, hogy. Igaz, hogy csupán egyszer láttam fürdőnadrágban, és az se most volt, de emlékszem. Mindenre. Pontosan, részletesen. Oké, figyelemelterelés.
- Danka, Edith nagyon csinik vagytok ti is – fordítom a figyelmemet ismét a lányok felé, időnként lopva vissza-visszapillantva a teknősökre, vagy egy-két izomcsoportra. Ha most azonnal felpattanék és berohannék a vízbe az is késő lenne. Feltűnik viszont, hogy egy ideje már abbahagytam a naptejezést, így öntök egy keveset a tenyerembe, majd gyorsan bekenem az arcomat. Talán túl gyorsan is, lehet, hogy pár helyen nem dolgozom be eléggé a bőrömbe. Tétován pislogok le a még mindig krémes kezemre; vagy lemosom vagy belekenem valahova. Te jó ég, mennyire nem szeretem ezt az érzést az ujjaim között!  Thomas mintha gondolatot olvasna, vagy nem tudom, de egy harmadik megoldást hoz fel. Tényleg, rákenhetem a hátára a felesleget! Öhm, oké, ezzel lehet némi gond. Tekintetem találkozik a fiúéval és biccentek egy aprót. Próbáljuk meg.
Felállok hát én is, mögé lépek, de egyelőre nem nyúlok a flakonért. Ha mégse menne akkor ne menjen kárba annyi krém. Egy pillanatra végigfut a fejemen, hogy most aztán elég furán festhetek ahogy feszülten koncentrálva nyúlok Thomas háta felé, nagyjából úgy, mintha valami riadt kis állatkát próbálnék megsimogatni. Pedig én vagyok az a riadt kis állatka jelenleg. És győzelem, hozzáérek a hátához! Sőt, meg is mozdítom a kezemet. Az igaz, hogy enyhén remegve, de megteszem! Ezen felbátorodva gyorsan előrenyújtom a mancsomat, jelezve, hogy krémet kérek.
- Hideg lesz – figyelmeztetem Thomast, majd lassú mozdulatokkal rákenem a naptejet a hátára, kicsit be is masszírozva azt. Annyira a mozdulataimra koncentrálok, hogy nem veszem észre a remegés abbamaradását, sem az eddig érzett enyhe szorító érzés eltűnését a torkomban. Ujjbegyeim óvatosan siklanak végig a puha bőrön, izmokon, amíg a hadműveletet befejezettnek nem ítélem. Remélhetőleg addig a többiek is bekenegetik magukat, meg egymást. Remélhetőleg nem csak ránk várnak.
- Így jó? – kérdezem óvatosan, remélve, hogy csak a hátához kért segítő kezet. A többi részét be tudja kenni egyedül is, hát nem? Én is be tudtam. Csak a hát … ó. Még mindig a fiú mögött állva elvigyorodok, pedig hát megijednem kéne attól, ami elhangzik a számból.
 – Te jössz, egy hátkenegetés rendel – majd a lányok felé fordulok és hirtelen lelkiismeret furdalásom lesz, hogy szegényeknek itt kell várniuk, amíg én a határaimat feszegetem. Hála az égnek ezzel sincs gondom. Csak épp Edith már nagyon menne a vízbe, ez egyre jobban látszik rajta, nyilván Danka is, szegénykék. – Mindjárt megleszünk, de ha nem akartok várni előre is mehettek…
Utoljára módosította:Juhász Laura, 2019. augusztus 14. 22:58 Szál megtekintése
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. augusztus 21. 20:43 | Link
Hurrá nyaralunk!

Danka, Edith, Thomas

Balatonfüred | aug 18 | o | oo


Elgondolkodva nézem Dankát azon tűnődve, vajon hol tudnánk szalonnát sütni. Kétlem, hogy a parton lehetne. Kemping területen nyilván, de oda nem engednek be, szerintem. Rájövök azonban, hogy helyismeret nélkül nem fogok sokra jutni. Biztosítom Dankát róla, hogy nem baj ha mégsem lesz lehetőségünk tábortüzeskedni. Pompásan el fogunk szórakozni anélkül is. Biztos Edith sem bánja ha végül mégsem jön össze a dolog, bár nagyon lelkesnek hangzik.
A fiú hátának bekenése után pedig, - fogalmam sincsen hogy hogyan és főleg miért – megfogalmazom a kérésemet miszerint az én hátam is naptejet igényel. A lábujjaimat nézegetve állok hát, a légzésemre koncentrálok, mialatt viszonylag gyorsan felkerül a krém a hátamra. Könnyebben viselem, mint gondoltam volna. Egy pontig. Amikor is eszembe jut megannyi film, amiben elég egyetlen rossz – vagy éppen jó – mozdulat és a fürdőruha felső máris kioldódott. Igaz, erre eddig még sosem volt nálam példa. Mire elhessegetem a gondolatot már készen is vagyunk.
- Köszönöm – felemelem a fejemet, arcomra kiül az izgatottság, és a türelmetlenség. Végeztünk, bemehetünk a vízbe végre! Lerakom a naptejet, a papucsból is kilépek, majd mezítláb indulok el a víz felé.  A fűszálak csikizik a talpamat, de nem zavar különösebben. Jó, most izzó parázs is lehetne a lábam alatt, az se nagyon érdekelne. Víz! Próbálok lépést tartani a többiekkel és nem előrevágtázni. Sőt, még meg is várom, amíg a lányok bemennek előttem. Ejj, micsoda önuralom! Elégedett sóhajtással sétálok egyre beljebb a vízben. Alámerülhetnék én is rögtön, de inkább kiélvezem, ahogy egyre feljebb és feljebb nyaldosnak a hűs hullámok. Nekem merőben másmilyen érzés, mint a többieknek. Nem hideg, nem borzongató, hanem vidám és örömteli. Majd megunom a dolgot és inkább belemerülök a vízbe, teljesen eltűnve. Kisvártatva előbukkanok, hiszen a karkötőm miatt nem tudok lélegezni a víz alatt. Igazából az egész fura így. Letörlöm az arcomat, és mosolyogva nézek a többiekre. Már mindenki nyakig benne van a jóban.
- Szóval te vagy a Szivárvány? – fordulok oda Edithhez, visszaemlékezve hogyan szólította őt Danka. A kérdés mögött igazából lapul egy újabb: miért ez a név? Érdeklődő tekintetem hamar átvált zavarodottá, amikor pár lépést közelebb is megyek a lányhoz. Furcsa, valami nagyon furcsa. Másképp reagál a víz a közelében. Hasonlít ahhoz, ahogy rám reagál. Létezik, hogy …?  Á, biztos nem. Fél szemmel a környezetünket figyelem, a közelünkben sikongató gyerekeket, akik éppen víz alá nyomósdit játszanak. Enyhe rosszallással rázom meg a fejemet, eszembe nem jutna ilyet csinálni. Majd végül felfekszem a vízre háttal, elengedem magam és lebegni kezdek. Bizony, már ilyet is tudok. Kezeimmel finoman simogatom a vizet, hogy azért haladjak is egy csöppet. Igyekszem figyelemmel kísérni a társaimat, és nem tudomást venni a fájó csuklómról. Istenem, de szeretnék most varázsolni!
- Nem is értem, hogy ti ezt, hogy bírjátok elviselni. Úgy haladni a vízbe, hogy mozognotok is kell – mondom nekik, nem félve attól, hogy bárki kihallgatna minket, vagy furán értelmezné. Elég közel vagyunk egymáshoz ahhoz, hogy ne kelljen kiabálnunk, a viháncoló gyerekek meg messzebb mentek tőlünk. Vagy mi tőlük, nézőpont kérdése. – Te minden évben lejöhettél ide nyaralni Danka? Oltári jó lehetett!
Hangomból kihallatszik a vágyódás, simán tudnék állandóan vízközelben lenni, lakni, élni, bármi. A lebegés viszont kezd unalmas lenni, így hagyom magam lesüllyedni, a víz alatt megfordulva egy jó maréknyi iszappal bukkanok fel ismét. Nem akarok én megdobni senkit se vele, meg rákenni másra, dehogy. Csupán apró kagylókat keresgélek. Vagy bármi érdekeset. Kivéve azt a hínárcsomót, ami hozzámér. Távolodni kezdek tőle, de persze követ a rusnya növény, így kénytelen vagyok megfogni és odébb dobni. Pfúj. Na, engem ezzel ne dobáljon meg senki se ha lehet. Oh, remek, elejtettem az iszapkupacomat.
Szál megtekintése
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. augusztus 24. 20:58 | Link
Thomas

Balatonfüred, augusztus 18 |este a szobánkban |o

A vigyor le sem akar hervadni, ami a rengeteg jó élmény miatt már vagy legalább fél napja az arcomat díszíti. Pedig már fáradtnak kéne lennem, és mégis, annyira tele vagyok adrenalinnal, hogy megállás nélkül csacsogok a szobánkba menet is. Hogy milyen szuper volt a víz, meg finom a fagyi, meg a gyönyörű kecses hattyúk, akik ügyet sem vetettek ránk, csak úsztak tova. A buliról is fecsegek, a szuper dekorációról, a remek hangulatról, apró kis eseményeket idézgetek fel a lányok egy-egy megmozdulásáról, vagy vicces pillanatokon nevetek fel újra és újra. Mintha Thomas nem lett volna részese az egésznek. Pedig dehogynem, nagyon is. Ha minden egyes nap ilyen lesz este, akkor szerintem a többiek háromszor is meg fogják gondolni, hogy legközelebb ennyi víz közelébe engedjenek-e vagy sem.
Belépve a már sötét szobába megszokásból jobbra kezdek el matatni a falon, és kell pár másodperc mire rájövök, hogy itt bal oldalt van a villanykapcsoló. Mugli környezet, szóval automatikusan az otthon megszokott módon közlekedek. Kezem megtalálja a keresett műanyaglapocskát, a szobát pedig rögtön elönti egy barátságos kis félhomály. Feljebb húzom a szabályozót, hogy teljesen világos legyen, majd a fürdő felé veszem az irányt. Megvárom, amíg kattan a bejárati ajtó a fiú mögött, csak ez után nyitok be a kisebb helyiségbe, hogy kiengedjem Benitot. Jobbnak láttam bezárni őt oda, mielőtt lementünk volna a buliba. Azért kicsit megviselte az egész napos bezártság, hiába van hozzászokva. Valószínűleg érzi a víz illatát. Vagy a tudat, hogy egy szobában leszünk mindhárman. Amint a csodacica kirohan, hogy üdvözölje Thomast, nekidőlök az ajtófélfának, úgy figyelem a kis duójukat. Elgondolkodva vándorol a tekintetem össze-vissza, hol az erkélyajtót figyelem, hol a tévét, mindent, csak az ágyakat nem. Tudom, hogy semmi értelme, de kicsit mintha izgulnék. Aludtunk mi már egy szobába, de akkor barátok voltunk csak. Most … meg … hát tényleg nem értem, miért vagyok picit zavarban. Végül megállapodik a pillantásom a fekhelyeinken és sóhajtok egyet halkan.
Szál megtekintése
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. augusztus 24. 22:29 | Link
Thomas

Balatonfüred, augusztus 18 |este a szobánkban |o

Őmacskasága persze nem hazudtolja meg magát, azonnal maximális fokozatra kapcsolja a berregőjét, ahogy a fiú hozzáér. Majd egy halk nyávogással ad hangot csalódottságának, hogy csak ennyi kedveskedés jutott neki, pedig ő egész nap várt türelmesen. Nem tett tönkre semmit, a fürdőben száradó ruhákat sem. Halványan mosolyogva figyelem, ahogy átmegy valami pulikutyába, és követni kezdi Thomast.
- Uhh – „mondom” a szemcseppentőt meglátva. Persze tudom én, hogy ez szükséges meg minden, de még mindig a világból ki lehetne kergetni vele. Szóval nem nézek oda. Szerencsére hamar végez a művelettel, már elég rutinos benne.
- Oké, ha gondolod addig megetetheted Benitot. De akár meg is várhatsz vele – felelem majd gyorsan összeszedem a szükséges dolgokat: szokásosan top-rövidnadrág kombó pizsama gyanánt, tisztálkodószerek … törölköző. Pff, borzalmas. Hamarosan már be is vetem magam a fürdőbe, magamhoz képest jóval több időt töltök el ott. Kapásból elcsúszom a kövön, mert hát ugye nem szárítom meg magam, a törölközőt meg messze raktam le a kádtól. Ennyire rá lennék már utalva az elemi mágiára, hogy egy sima fürdés is ekkora gondot okoz? Vagy más okozza a figyelmetlenségemet? Ki tudja. A  lényeg a lényeg, hogy amikor ismét előbukkanok, akkor kellemes eperillatot árasztok hála az itt talált samponnak. Nem szoktam ilyen gyümölcsös illatokat használni, viszont ez még mindig jobb, mint a balatoni víz illat. A törölközőt bennhagyom, bőven van hely a ruhaszárító radiátoron – vagy mi annak a pontos neve - , a fogmosással meg még várok. Inni úgyis fogok még lefekvés előtt valamit szóval, ráér.
- Tiéd a terep, vagyis a tiétek – mosolygok rá a „fiúkra”, utalva a múltkor elmaradt remek mókára miszerint a fürdéshez lehet ám vinni cicát is. Garantált móka és kacagás. Meg persze víz kipocsolás mindenhova. De majd feltörlik, vagy feltöröljük, vagy pedig felszárítom, ha annyi időre leveszem ezt a bilincset. Mostanra már így gondolok erre a karkötőre.  A még nedves hajamat rendezgetve sétálok vissza az ágyamhoz, de nem tudom, hogy mitévő legyek. Értelmetlen előpakolni a ruháimat holnapra, a maiakat egy mozdulat csak beletenni a táskába, tévét nézni nincs kedvem így hirtelen – bár biztos találnék érdekes műsort, amíg a fiú fürdik – szóval vetek egy pillantást az erkélyünk felé. Amint meghallom a fürdőajtó záródását már fel is pattanok, szélesre tárom az ajtót és kisétálok a kellemesen hűvösödő levegőre. Nekitámaszkodom a korlátnak és figyelem a távolban meg-megcsillanó vízfelszínt.
Szál megtekintése
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. augusztus 25. 00:31 | Link
Thomas

Balatonfüred, augusztus 18 |este a szobánkban |o

Nem is tudom, hogy mi lett volna ha mondjuk bekiált a bénázgatásom közepette, hogy minden rendben van-e. Leszámítva az elpirulást meg a hebegést. Szerintem ténylegesen kicsúszott volna a lábam alól a talaj és alaposan megütöttem volna magam. Szóval, tényleg, örülök, hogy ez nem így történt. Elvagyok én, elszerencsétlenkedem én, próbálva elfelejteni, hogy egy full extrás hotelszobában fogunk aludni. Mi ketten. Sehol egy felnőtt. Jó, nem mintha különösebben felügyelni kellene minket. De akkor is. Értékelném ha nem játszódna le a fejemben már megint ez a gondolatsor, és nem skandálnám azt némán, hogy ótejóég ótejóég. Nagy nehezen összekaparok némi bátorságot és kijövök a fürdőből...elég időt elszöszmötöltem már a mosdókagylóba kapaszkodással.
A zavaromnak köszönhetem, hogy nem veszem észre, ahogy végigmér. Ugyanis nem nézek rá annyi ideig, vagyis hol ránézek, hol nem. Akkor éppen nem. Szerencsém, de komolyan. Hallgatom ahogy keresgél, mialatt én elnyújtom a rámolás idejét amennyire csak tudom. Kicsit sem furcsa, hogy ennyire kerülöm a pillantását, á, dehogy. Határozottan megkönnyebbülök, amikor csukódik mögöttük az ajtó, és hogy ne is halljam, amit ott benn művelnek, inkább a biztonságosnak tűnő erkély felé veszem az irányt. Na meg mert amúgy is ki szerettem volna ott nézni. Persze oda is kihallatszik a nevetés, a csobbanás, loccsanás hangja. Aztán elhalkulnak a zajok. Bárcsak a fejemben is befejeznék a tekergést a gondolatok. Meg a bevillanó képek, a strandos jelenetek, a kellemes érzések, például ahogy bekeni a hátamat ... Valahogy ezek nem segítenek abban, hogy megnyugodjak. Egyáltalán nem. Sőt, a víz látványa is csak egy picit javít a helyzeten.
Az ajtó nyílását meghallom, Benito szokásos trappolását is, de Thomas lépteit nem annyira. Sóhajtok egyet továbbra is kifelé bámulva. Túlságosan gyáva vagyok ahhoz, hogy megforduljak. Itt fogok álldogálni, amíg be nem jelenti, hogy ő alszik. Kész. Sőt, az is lehet, hogy leülök itt kinn a székbe és az asztalra borulva alszom. Mi a fenétől vagyok én így berezelve?
Mélyet lélegzem, ahogy a már ismert illatok szállnak felém, majd becsukom a szememet. Tehát mögöttem van, kijött utánam. Puha tenyerét a derekamra simítja, ami furcsa érzéssel tölt el. Nem csikis, nem pánikkeltő … inkább nagyon is kellemes. Egy sóhajjal felelek rá, majd meglepetten pattannak fel a szemhéjaim, amikor megérzem az ajkait a vállamon. Egy pillanatra mozdulatlanná is dermedek a puszitól, majd erős késztetést érzek arra, hogy hátrafelé dőljek egy picit. Mielőtt ennek engedelmeskedhetnék már érzem is, hogy távolodik tőlem, odébb lép. Egyszerre önt el a csalódottság és valamiféle hálás öröm.  Hogy juthatott olyan az eszembe hogy a karjaiba simuljak? Ejj, még jó, hogy nem tettem. Így sokkal jobb. Vajon ha sokáig mondogatom magamnak akkor el is fogom hinni?
Visszamosolygok rá, és finoman nekidőlök a vállammal az övének. Ez még talán belefér. Felé fordítom a fejemet és figyelmesen nézem a vonásait, a fürdéstől kócos haját.
- Elképesztően jó itt – mondom bár magam sem tudom, hogy mire gondolok. Itt az erkélyen állva kettesben, vagy itt a Balaton parton? Mindkettő igaz, szóval nem próbálok meg rájönni. – Holnap szerinted lemehetnénk este a partra? Éjszakai fürdőzés … Benitot is vihetnénk, biztos élvezné.
Utoljára módosította:Juhász Laura, 2019. augusztus 25. 00:38 Szál megtekintése
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. augusztus 25. 19:07 | Link
Thomas

Balatonfüred, augusztus 18 |este a szobánkban |o

Ahogy neki később esnek le dolgok, úgy nekem is. Ó én azt azonnal érzékelem, hogy ő mit tesz, csupán az én válaszreakcióm az, ami később tudatosul bennem. Azok eddig mindig ösztönösen, automatikusan jöttek. Hogy mikor érzékelem őket és szabok megálljt nekik az eléggé változó. Minden bizonnyal bárhol máshol nekidőltem volna. Bármilyen más környezetben. De itt és most nem mertem. Nem tudom, hogy miért. Az érzések, amiket meg kivált belőlem, hát zavarba hoznak. Szóval igyekszem elhihetni magammal, hogy ez így most jobb. Az áhított közelség így is megvan.
Nem követem a tekintetét, helyette inkább veszek egy újabb mély levegőt. Komolyan mondom úgy érzem most magam, mint valami tündérmesében, vagy álomban. Varázslatos környezet vesz körül, mellettem a világ legédesebb sráca, az illatok, az érzések … egyszerűen bódítóak. Csupán keveset észlelek a külvilágból a minket körülölelő köd miatt. Legalábbis én úgy érzem, hogy az vesz körbe.
Ahogy visszakérdez egy picit megvonom a vállamat. Persze, mi ketten, izé hárman, ha szeretné. Ha nem akkor nyilván mehetünk mindannyian – bár nyilván jobban örülnék neki, ha csak mi mennénk -, az sem gond. Ezt próbálja jelenteni az apró mozdulatom. Nem szeretném, ha esetleg zavarba jönne a felvetésemtől, vagy ha kényszernek érezné, vagy áh nem tudom. Szóval, ha belemegy akkor azt úgy tegye, ahogy neki is jó. Benito persze naná, hogy meghallja a saját nevét, és jön is képviseltetni magát, miszerint igen, ő aztán benne lenne a dologban. Már most rögtön is akár. Hát pedig várnia kell, mára már eléggé lefárasztottuk magunkat.
Mosolyom még szélesebbé válik, ahogy halkan elfogadja a felvetésem. Bólintok egyet csupán és igyekszem lecsillapítani a hirtelen hevesebbé váló szívdobogásomat. Éjszakai fürdőzés! Csak ő meg én! Na meg a macska.
- Valószínűleg igen. Meglátjuk, hogy mennyien lesznek, meg mennyire van kivilágítva a partszakasz. Maximum keresünk egy néptelenebb, sötétebb helyet – töprengek el ezen én is. Igen, lehet, hogy az utóbbi lesz belőle, hiszen Benito azért eléggé feltűnő tud lenni. Ha a színe nem is látszik majd rendesen, de a viselkedése is szokatlan. Egy pillanatra elkerekedik a szemem, majd gyorsan hozzáfűzöm a magyarázatot az iménti kijelentésemhez. -  Tudod, Beni miatt.
Igen-igen. Csak a macska miatt kell nekünk ilyen meghitt hely, ahol szinte senki sem jár. Igen, óvintézkedés. Egy aprót nyelve fordítom vissza fejemet a sétány felé, de hamar megunom a látványát. Felfelé emelem hát egy kicsit a fejemet és a Holdat, csillagokat kezdem el nézegetni. Néha lepillantok a vízre is, amiben tükröződnek a fényeik. És persze időnként Thomas felé is pislogok. Így történik meg, hogy egyszer csak összeakad a tekintetünk. Azonnal magam elé kezdek el bámulni én is, majd kuncogni kezdek ezen az egészen. Úgy viselkedünk, mintha még sosem merültünk volna el egymás tekintetében. Vagy mint valami madarak, ahogy táncolnak egymás körül fészekrakás időszakában. Egy rakás ilyen természetfilmet láttam. Az egész szigorúan meghatározott koreográfiára épül, és mindig csak akkor ugranak át a következő mozdulatsorra, ha az éppen bemutatott kellő fogadtatásban részesül a másik által, és az ő válaszlépései is stimmelnek. Aranyosak azok a madarak.
Kicsit álmatag tekintettel fordulok felé ismét, szeretetteljes mosollyal figyelve az egyre torzonborzabb frizuráját. Jobbommal odanyúlok egy kósza tincshez, ami a szeme felé tendál hála a szellőnek, úgyhogy elsimítom onnan, hogy ne zavarja. Én megúszom a dolgot, a nedves hajamba alig-alig kap csak bele a szél, pár tincset átfújva a vállamon, de túlzottan nem kuszál össze. Viszont egy-egy ilyen légmozgás újabb illat-hullámot eredményez, amitől mindig muszáj egy mélyet szippantanom a levegőbe.
- Persze, lefeküdhetünk – válaszolom, miközben a kezemmel végigsimítok az arcán, hogy leeresszem azt. Hirtelen lesütöm a pillantásom, ahogy konstatálom, hogy nyúlkálok itt felé össze-vissza. És van itt még valami ami erre késztet, de nem tudok rájönni, hogy mi is az. – Bár nem hiszem, hogy tudnék még aludni. Beszélgethetnénk, vagy esetleg nézhetünk valami mugli csatornát, ha van kedved hozzá. Vagy … te már álmos vagy?
Szál megtekintése
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. augusztus 25. 21:19 | Link
Thomas

Balatonfüred, augusztus 18 |este a szobánkban |o

Ó ha ő azt tudná, hogy én hányszor akartam már beletúrni a hajába! Maradjunk annyiban, hogy sokszor.  Nagyon sokszor. És még mindig csak ritkán merem megtenni. Pedig láthatóan jól esik neki. Meg az is hogy megsimogatom az arcát is. Azokra  a területekre, amiken borostásodik meg nem nyúlkálok, szóval nem tudom, hogy ott milyen lehet a tapintása. Gondolom szúrósabb. Majd egyszer levizitálom, gondolom.
Jól van, akkor ő is úgy gondolta, hogy még nem alszunk, ennek örülök. Biztos, hogy órákon át csak forgolódnék a helyemen, mire sikerülne elszenderednem. Pedig azért eléggé le tudja zsibbasztani az embert az utazás, a rengeteg strandolás, na meg a buli. Mégis úgy érzem magam, mint akire valami bűbájt szórtak, hogy pörögjön, mint a búgócsiga.
Amint belépünk a szobába én már a szúnyogriasztót keresem tekintetemmel, az erkélyen volt felszerelve mindenféle röppencseket távol tartó bizgergáj, de azért nem árt, ha a szobában is gondoskodunk a távol tartásukról. Hamar rá is akadok, és bedugom a konnektorba. Szerencsére nincs illata, legalábbis mi nem érezzük. Csak a vérszívók és egyéb rondaságok.
- Van valamiféle preferencia? Állatos? Mesecsatorna? Filmek? Ami jön? – teszek fel jó pár kérdést a készülék környékét szemlélve. Hamar megtalálom a távirányítót, ellenőrzöm, hogy áram alatt van-e a tv, majd a fiú felé fordulva várom a válaszát. Rögtön el is mosolyodom a kéjenckedő cicafejet meglátva. Hát persze, hogy megint kiharcolta magának a simiadagját.
- Öhm, még nem – válaszolom kicsit vontatottan, nem értve, hogy ez most miért ilyen lényeges. Arról volt szó, hogy elfekszünk és nézünk valamit, meg gondolom beszélgetünk is. Erre jön itt nekem a fogmosással. Anélkül, hogy megtudnám, hogy mégis milyen csatornát keressek. Ó, hogy ó. – Oké – felelem és kicsit tétován követem a fiút a fürdőbe. Útközben lehajítom a kapcsolót az ágyára, felesleges bekapcsolni addig. És tényleg elképzelésem sincs, hogy ez miért is akkora nagy szám az együtt fogmosás. Ám hamar rájövök, hogy eléggé mókás dolog veszett kutya kinézettel egymásra vigyorogni. És eléggé bonyolult is, úgy hogy közbe rám tör a nevethetnék. Mozdulataim hamar felvesznek egy ütemet, és még hümmögni is kezdek, valamiféle zenét alkotva. Ha tényleg szólna valami zene, hát bizisten még énekelni is elkezdenék mikrofonnak használva a fogkefét.  Ki tudja mennyi ideig bohóckodnánk úgy a tükör előtt.
A szobába visszaérve az ágyra ledobott távirányító felé veszem az irányt, lehuppanok a fekvőhely szélére, majd megpaskolom magam mellett a puha anyagot. Megvárom, amíg a helyet foglal mellettem, majd felé nyújtom A szent tárgyat. A távirányítót! A férfiak úgyis odavannak érte, őnáluk kell lennie. Rejtély, hogy miért.
- Nos, mivel nem válaszoltál korábban, így te kapod meg a távirányítót. Nézd, ezzel tudod bekapcsolni itt. Csatornaváltáshoz ezt nyomod, hangerő szabályozáshoz meg azt – mutogatom neki végig a fontosabb gombokat. Hátratámasztom a kezeimet és úgy figyelem hogyan kelti életre a masinát. Majd ha úgy látom, hogy magabiztosan nyomogatja, akkor átmegyek a saját ágyamra. De nincs értelme percenként felpattanni. Bár szerintem nem lesz gond. Ha a dvd-lejátszót akarnánk beüzemelni, az kicsit bonyolultabb lenne. De az se ördöngösség. Mosolyogva figyelem a gombokat nyomogató fiút, néha néha a képernyőre is rápislogok, kíváncsian várva, hogy mit választ ki végül.
Szál megtekintése
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. augusztus 25. 22:40 | Link
Thomas

Balatonfüred, augusztus 18 |este a szobánkban |o

Amint bekapcsolódik a tévé elgondolkozom azon, hogy vajon az alapbeállítása ilyen vacak, hogy rögtön ordítani kezd; vagy valami előző vendég hagyta-e így. Mindenesetre Thomas rögtön mély vízbe került és keresheti meg a gombot, ami megmenti a hallásunkat. Biccentek egyet, amikor már normális hangerőre állítja, persze eszem ágába sem volt belenyúlkálni, hogy megmutassam neki melyik is az. Ügyes fiú ő, megtalálja. Ha meg nem, hát akkor persze segítek. De nem egy multifunkcionális kütyüről van szó, ahol van vagy 50 gomb és találd el, hogy melyik is volt az.
Érdeklődve nézem a rácsodálkozó tekintetét, ahogy minden egyes csatornát alaposan megszemlél. Nem zavar a sebessége, hiszen tényleg nem ismeri ezeket. Vannak olyan adók, amiket körülbelül két másodperc után már továbblapoznék – híradó, sportcsatorna, háborús filmek – de ennek semmi jelét nem adom. Olyan is akad, amit én még nem léptetnék tovább, de az ő kezébe adtam az irányítást, szóval válasszon ő.
Egyetlen egy esetben látszik bármiféle reakció rajtam a csatornák kapcsán, és az a prostis. Persze, hogy azonnal rájövök mit is nézünk, Thomas azonban nem léptet tovább. Felvont szemöldökkel pislogok hát rá, ő viszont a képernyőre mered. Ó hát ez aztán remek. Ide-oda pislogok a fiú és a tévé között, anélkül, hogy a fejemet megmozdítanám. Kizárt dolog, hogy ilyet akarjon nézni! Ahogy egyre inkább belebonyolódik a történet mesélésébe a jobb napokat is látott nő, úgy kezdem magam egyre vacakabbul érezni. Megkönnyebbülten sóhajtok hát, amikor végre valahára tovább lapoz.  Nem különösebben szentelek figyelmet a többi műsornak, nekem a tv-ből ennyi hirtelen éppen elég volt. Na meg persze, nagyon is jól tudom, hogy még milyen csatornák bukkanhatnak elő. Hála az égnek, hogy a NatGeo-n normális adás megy!
- Jó választás! – adom tudtára a véleményem, majd gyorsan felpattanok és a saját fekhelyemhez igyekszem. Nekitámasztom a párnát a támlának, hogy még puhább legyen, a kispárnát odébb helyezem, és elhelyezkedem az ágyon. Tulajdonképpen ülök, térdeim felhúzva. A kispárnát a mellkasomhoz szorítom és úgy lesem a kis szőrpamacsot, ahogy a pótanyukáját tépi. Egy mosoly jelenik meg a szám sarkában a cicust nézegetve. Írtó édesek a gepárdok. – Szeretem őket nagyon. Olyan kecsesek, elegánsak. Gyönyörűek. És annyira szomorú, hogy lesprintelik a prédát, majd jönnek a lomhább ragadozók és elveszik tőlük, mert nekik már nincs erejük, hogy megvédjék. Olyan sokat éheznek.
Rápillantok a fiúra miközben szomorkásan beszélek  ezekről a nagymacskákról. A mi kisebb macskánk egyáltalán nem meglepő módon Thomas ágyára ugrik fel, nagy dorombolás közepette dagasztani is kezdi a puha takarót. Megcsóválom a fejemet ezt látva.
- Na, látom ma is veled fog aludni – jegyzem meg, arra gondolva, hogy akkor pláne nehezen fogok tudni elaludni. A múltkor is így jártunk. A cica Thomason aludt, majd egy idő után én is. Zavartan sütöm le a szememet, ahogy ez eszembe jut. Erre viszont most semmi esély, messzebb vannak a fekhelyeink jóval. Aminek nem kifejezettebben örülök. Változik a tévében a kép, a cica-kutya páros helyét egy bicajáról leeső fiú veszi át, meg a hozzá valamiféle krémmel kirohanó anyuka. – Á, ez a baj ezzel. Tele van minden műsor reklámmal.
Szál megtekintése
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. augusztus 25. 23:51 | Link
Thomas

Balatonfüred, augusztus 18 |este a szobánkban |o

Bezony, rengeteg állatos ismeretterjesztő műsort láttam, a nagymacskásak az egyik kedvenceim, szóval eléggé sokat tudok róluk.  Az meg igazából eszembe sem jut, hogy belebeszélek abba, amit a fiú néz(ne). Kicsit szanaszét vannak a gondolataim, a tapintatosan csendben maradás nem sikerül. Elszégyellem magam egy csöppet, bár az egy kicsit jobb érzéssel tölt el, hogy igazából semmi érdekes nem hangzott el azalatt, amíg én beszéltem. Megpróbálják majd a kis gepárdot visszajuttatni a vadonba. De ezt úgy is mutatni fogják.
Egy röpke pillantást vetek csak az összegömbölyödő macskára, majd újra a képernyő felé pislogok. Hát persze, hogy még mindig reklám megy, ugyan mi más is menne. Ez nem igazán köt le, ahogy Thomast sem. Igen, észreveszem, hogy időnként engem figyel. Ilyenkor mindig nyelek egyet kicsit.
- Hm? Erről nem én döntök. Nem baj, örülök neki, hogy szeret veled lenni, meg hozzád bújni – én is … teszem hozzá gondolatban. Még jobban magamhoz ölelem a párnát miközben a fejemet oldalra fordítva a térdemre támasztom. – Majd a macska helyett kispárnát ölelgetek alvás közben. Legalább nem kell attól félnem, hogy összenyomom.
Mosolyogva vonom meg a vállamat, és egyre jobban ráébredek mi is zavar úgy igazán. Nem az, hogy a macska kivel alszik. Sem az, hogy én hogy alszom. Nem, engem még mindig a korábbi műsor foglalkoztat, meg az, hogy az miért ment annyi ideig.
- Ha nem érdekel a reklám, akkor elkapcsolhatsz ám. Ha szeretnéd vissza is lapozhatsz az örömlányos műsorra – teljesen őszintén gondolom, amit mondok. Ha nagyon szeretné, hát nézze nyugodtan. Még talán én is fogom nézni, vagy legalábbis a képernyő felé fogok bambulni, bár nem valószínű, hogy látni is fogom a történéseket. Az előbbi ide-oda pislogásomnak köszönhetően pedig nem sikerült teljesen értelmeznem a reakcióit. Úgyhogy ha csupán miattam kapcsolt át, hát akkor … na, azt mondtam, hogy ő dönthet, hát akkor ő dönthet. Ha trancsírozós filmet választ, akkor is. Ha továbblapoz és másféle műsorokat talál … oké, hát azt azért nem hagynám szó nélkül.
Szál megtekintése
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. augusztus 26. 19:49 | Link
Thomas

Balatonfüred, augusztus 18 |éjjel a szobánkban |o

Persze, elmondhatnám neki, hogy mennyire hozzászoktam éjjelente a cicához az oldalamnál, de tényleg nem tartom olyan fontosnak ezt most megosztani. Hiszen, mint mondtam abba, hogy hol alszik Beni nincs semmi beleszólásunk. És igazából nem is olyan rossz ötlet az, hogy hébe-hóba eltérünk a megszokott alvás-körülményeimtől. Eléggé érdekes lenne például ha jó tíz-húsz év múlva is szükséges lenne egy macska, mint harmadik fél az ágyamban. Na nem mintha ennyire előre gondolkodnék, hogy mi lesz akkor, ha valaki rendszeres vendége lesz a fekhelyemnek, vagyis nem is vendége, na mindegy. Szóval tényleg jó ez így most.
- Jaj nem szó szerint értem, hogy összenyomom! Csak néha elég erőteljesen tudom magamhoz szorítani, ha olyat álmodom. Nem mintha ő ezt nagyon bánná, vagy ne tudna körülbelül azonnal kitekeregni a karjaimból ha akarna – nevetek fel, ahogy elmagyarázom neki hogyan is értettem a dolgot. Ahogy megmoccan a macska már kijjebb is lavírozok az álomvilágból, ilyenkor szoktam konstatálni, hogy mennyire görcsösen szorítok. Tényleges alvás közben viszont fogalmam sincs, hogy mit csinálok. Már a múltkor sem tudtam, amikor … Na ezt itt most hagyom abba.
- Igen, azok voltak – bólintok megerősítésképpen, meglepődött tekintettel nézve őt. Nagyon-nagyon úgy fest, hogy nem volt ebben biztos. Nagyjából egészen mostanáig, amíg én nevükön nem neveztem őket. Akkor ezért néztük azt olyan sokáig, hogy megtudja, hogy egyáltalán mit is néz! És nem azért, mert az érdekelné! Hál’ Istennek! Ennek hangot is ad, én pedig azonnal viszonzom a mosolyt fellélegezve. Még a tartásomon is lazítok, lejjebb csúszom egy kicsit, hogy csupán a fejem legyen a felpolcolt párnának támasztva, ne pedig a hátam. A lábam az marad felhúzva. Persze a helyezkedés hatására a topom feljebb csúszik, felfedve egy kis sávot a bőrömből. Jól esően szusszanok egyet, változatlanul jobban szeretem ha kint van a derekam. Az igazság az, hogy erősen vacilláltam azon, hogy a szokásos pizsimet rakjam-e be vagy sem.  Végül úgy döntöttem, hogy inkább nem. Persze hülyeség az egész, hiszen fél nap bikiniben voltam  - ami jóval többet mutat meg belőlem, mint a pizsim - , de valahogy egy ilyen zárt térben, ahol egymáshoz viszonylag közel fogunk aludni … hát, gyáva vagyok, mondtam már? Így is meglehetősen zavarban vagyok, hát még ha abban lennék. Szerintem Thomas sem díjazná az ötletet…
-  Mi? Ugyan dehogy! Nem különösebben érdekel a téma, és kihagynám, hogy alig ruhás néniket nézzek fél éjszaka – meglepődök a visszakérdezésen, ami jól tükröződik az arcomon. Honnan veszi azt, hogy én ilyesmit szeretnék nézni a tévében? Lassan elsimulnak a vonásaim, ahogy összerakom miről is van szó. – Nem értettem, hogy miért nézed annyira koncentrálva azt az adást, szóval megfordult a fejemben az is, hogy esetleg érdekel téged. Ezért mondtam, hogy nézhetjük ám azt, ha szeretnéd – mosolygok rá a fiúra legyintve egyet a mondandóm végén, immáron teljesen megnyugodva. A hangsúlyom és gesztusom pedig egyértelműen – legalábbis szerintem egyértelműen – arról árulkodik, hogy rájöttem ám, hogy nem erről volt szó. Vetek egy pillantást a képernyőn látható, partra éppen kimászó fókára, ahogy odavonaglik a napozó többiekhez. Jó pár példány a hasát sütteti, amitől nevethetnékem támad.
- Pszt … a csodacica nemsokára pont úgy fog festeni, mint azok! – halkítom lejjebb a hangomat és a fejemmel hol a simogatást élvező macsek, hol pedig a fókák felé biccentve. Nem merem nyíltan kijelenteni, hogy nemsokára ő is úgy fog gurulni, ha ennyire lusta marad. Önérzetes lények a macskák, én pedig nem szeretném kipróbálni, hogy mit fog tenni „bosszúként”.
Ahogy így újra és újra a fiú felé pillantok, egyre hosszabb időt töltve a figyelésével, rájövök arra mi is annyira szokatlan nekem jelenleg: a távolság. Az ottalvóson egymás mellett feküdve bámultuk a csillagokat, és az előbb, ott kinn az erkélyen is hozzáértünk a másikhoz. Amióta bejöttünk, azóta viszont el vagyunk szeparálódva. Én mentem át az ágyamra, szóval igazából én okoztam, de … . Kérdezzem meg, hogy nem mehetnék-e oda mellé, csak amíg tévézünk? Vagy … csak úgy huppanjak át hozzá? Vagy inkább maradjak nyugton a fenekemen, jó ez így? Végül is sose voltunk nagyon egymásba bújva, szóval teljesen normális ha távolságot tartunk. Vagy ... Áá, nem tudom.
Szál megtekintése
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. augusztus 26. 21:43 | Link
Thomas

Balatonfüred, augusztus 18 |éjjel a szobánkban |o

Finoman megcsóválom a fejemet, amiatt, ahogy a kifejezésemre reagál. Elképesztő. Tudom, hogy milyen; tudom, hogy ő máshogy viszonyul az ilyesmikhez. Megbeszéltük már. De ez nem akadályoz meg abban, hogy újra és újra rácsodálkozzam arra, hogy tényleg mennyire másképp szemléli a világot. Sajnos még nem sikerült magamban ezt annyira tudatosítani, hogy ne jussanak eszembe azonnal a ’normális’ reakciók, hiszen hány éven keresztül láttam azt másoktól? És hány éve ismerem őt? Viszont úgy érzem, hogy egyre könnyebb ezeket félresöpörni, remélhetőleg eljutok majd odáig, hogy egyáltalán eszembe sem jutnak olyan marhaságok, hogy ő olyan dolgokat akar nézni.
És tessék, lapoz tovább és máris a karikás csatornákhoz érünk. Mosolyogva szemlélem, ahogy olvas, majd továbbléptet mindenféle egyéb reakció nélkül. Nem különösebben foglalkoztat, hogy vajon tudja-e mik lennének ott, az inkább elgondolkoztat, hogy milyen remekül megoldották itt ezt. Bezzeg egy normál mugli lakásban nem igazán van ilyesmi. Vagy jelszavas védelem az ilyenekre. Nem, ott simán oda tudsz kapcsolni ha akarsz. Legalábbis nálunk otthon így volt. Elég hamar megtanultam, hogy melyik számot nem nyomkodjuk késő este.
A koncertet érdeklődve szemlélem, mert bár ismerem az előadót, de se egy videoklippet se egy koncertfelvételt nem láttam még szerintem tőle. Meg nagyon másoktól sem. A zenecsatornák nem szerepeltek a kábeltársaság legolcsóbb csomagjában nálunk, szóval rádióból voltam kénytelen hallgatni ilyeneket.
- Így néz ki? – adok is hangot a csodálkozásomnak, miután pár perc után rájövök, hogy melyikük is lehet Bruno. Lábaimat lassan mozgatni kezdem a zene ütemére, persze csak amennyire a fekvő helyzetem engedi. Jó hát, naná, hogy jó ez a csatorna!
– Őt hallottuk nálad is, táncoltunk is rá – ugrik be hirtelen az emlékkép. Már meg sem lepődöm, hogy folyton oda térnek vissza a gondolataim. Végül is, hasonló a helyzet na. Fejemmel is bólogatni kezdek az ütemre, majd elvétem azt, és abba is hagyom a mozgást. Rezzenéstelen tekintettel nézek bele a szemeibe, észre sem véve azt, hogy levegőt is elfelejtettem venni. Jó pár szívdobbanásnyi ideig csak figyelem a kedves, nyílt arcát, majd érzem, hogy kezd elködösülni az agyam az oxigénhiánytól, így végül sikerül egy jó nagy adag levegőt magamba szívnom. Na, máris jobb, máris tudok gondolkodni. Hátsó szándékai nincsenek, az tiszta sor. Szimplán azt szeretné, ha közelebb lennék hozzá. Ez kölcsönös. Amíg én a szervezetem megfelelő újraindításáról gondoskodom, ő már mosolyogva nyúl felém, bebizonyítva az iménti elméletemet.  
- Jaja, peer … mármint, hogy maradjon is úgy és aludjunk is együtt? – végül csak egy kérdés lesz az igenlő válasz kezdeményből. És szerintem pont ezért is fagytam le úgy az imént. Mert hát a távolságot áthidalhatjuk szimplán úgy is, ha áttelepszünk a másik ágyára. Igaz, hogy úgy szűkösebben lennénk. Oké, erre nem gondoltam eddig. Az ágy összetolás akkor jobb ötlet. Attól meg tényleg nem tartok, hogy ne szimplán alvásról lenne szó. De … mi van akkor … ha … Ó oké, lehet nem lenne rossz megvárni, amíg válaszol is arra, hogy így gondolta-e. De lehet, hogy azonnal visszakozni fog. -  Én sem szeretnék ennyire távol lenni szóval  összetolhatjuk az ágyakat, csak, hát, nem tudom garantálni, hogy úgy is fognak maradni – rámosolygok egy kicsit sajnálkozó ábrázattal. Thomas tudja ezt, hogy nálam nem lehet tudni az ilyesmik kimenetelét, de mégis szeretném külön fel is hívni rá a figyelmét. Hogy esetleg félálomban még ágyakat kell tologatnia, mert felriasztom azzal, hogy nekem ez így nem megy. Viszont tényleg szeretnék mellette lenni. Úgyhogy végül sűrű bólogatás közepette megerősítem lelkesen mosolyogva az iménti szavaim. – Akkor egy franciaágy rendel.
Na, most már talán elég egyértelműen kifejeztem, hogy persze toljuk össze, akár úgy alszunk, akár nem. Mindenesetre azért összeszorul a gyomrom arra várva, hogy mi is lesz most.
Szál megtekintése
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. augusztus 26. 23:38 | Link
Thomas

Balatonfüred, augusztus 18 |éjjel a szobánkban |o

Jól éreztem én, hogy szinte egy szuszra kell elhadarnom mindent, anélkül, hogy hagynám szóhoz jutni. De egyszerűen nem tudom csak úgy rávágni azt, hogy oké persze. Azt meg pláne nem, hogy kizárt. Nem fogok hazudni se neki, se magamnak. Szóval nem fogok élből elhárítani, hát kábé semmit sem. Jó, nyilván tudna olyat kérdezni vagy kérni, amire kapásból nemet mondanék . De úgysem fog. És tényleg úgy a fair, ha megosztom vele az aggodalmaimat, és nem hagyom hogy azonnal túl magasra szárnyaljanak a reményei. Ez lehet, hogy szemétségnek tűnik, de inkább most rendezgesse el magában ezeket, mint az adott szituációban, amikor még ráadásul rosszul is eshet neki az, hogy visszatáncolok.
Bocsánatkérően nézek rá, akkor is így tennék, ha nem látnám azt a kis hirtelen fellépő szomorkás árnyalatot a szemében. Én sem szeretném ha kedvezőtlenül alakulnának a dolgot, és kénytelenek lennénk elszeparálódni ismét. Az egymás mellett fekvés, tévézés, beszélgetés az rendben lesz. Az alvás a problémásabb. Mert amíg ébren vagyunk, addig tudatosan irányítjuk magunkat – nagyjából  -, de alvás közben? Ha csak én ölelem át őt, az még rendben van, mármint részemről. Mindegy, inkább tudja azt, hogy mire számíthat.
Egy apró sóhajtással ülök fel, amikor ő nekiáll a szoba átrendezésének. Hát persze, hogy pálcával! Az igaz, hogy halkabb, de nekem nem jutott volna az eszembe. Amiatt is ültem fel, hogy segíthessek neki emelgetni a bútorokat. Ez a mugli környezet már megint elfojtja bennem a varázsló-ösztönöket. Hogy rögtön mágiával oldjak meg mindent. Egy kicsit azért hátrahőkölök, amikor közeledni kezd az éjjeliszekrény, majd mosolyogva figyelem, ahogy egy szép kis kerülőt tesz. Ha felettem lebegtette volna át sem féltem volna attól, hogy rám ejti. Nyilván maximálisan koncentrálna akkor, de amúgy is profi ebbe. De határozottan méltányolom, hogy megkímélt attól, hogy megvizitáljam mennyire tiszta a szekrényke alja. Visszafekszem hát, kényelmesen elhelyezkedve és úgy figyelem tovább min ügyködik. Felvonom a szemöldököm, amikor nem érintkeznek az ágyak és kérdőn pislogok a fiúra. Inkább eleve hagy egy minimális távolságot?
- Á, szuper! – értem meg végül, hogy esze ágában sem volt úgy hagyni az ágyakat, csak, hát nem is tudom. Könnyebb így? Lehet, hogy nem tudta volna közvetlenül az enyém mellett letenni? Mindegy, most így jó az a lényeg. Sőt még jobb, mert már ő is kényelmesen fekszik. Láthatja rajtam, hogy örülök, hogy így vagyunk és a simogatásnak is. Bal kezemet a fejem alá dugom, míg a jobbal elkezdem a takarót kapirgálni, jelezve a csodacicának, hogy feljebb araszolhatna ám. Oké, hogy elheveredett köztünk, de nyilván szeretnénk azért elérni, én legalábbis most szeretném simogatni. Kicsit csökkentené ezt a lepkeszárnycsapás-áradatot, amit a gyomromban érzek. Finoman megérintem Thomas kezét, tétován, mintha azt szeretném lecsekkolni, hogy valóban itt van, elérhető közelségben. Majd elhúzom a kezemet, hogy el tudjon helyezkedni a macska is rendesen.
- Ú, fú, ezek nagyon furák – kommentálom a tévében látott denevérkolóniát.  Igazából érdekesek, csak nem is tudom, furcsák. Lógnak fejjel lefelé, hosszú kis lábaik vannak, hatalmas füleik … na és amikor kinyitják a szájukat! Minivámpírok. Benito időközben újra labdává rendezte magát, én pedig finoman simogatni kezdem a hátát, előcsalogatva belőle a dorombolást.  Mosolyogva fordítom a fejemet a barátom felé, őszintén szólva nem különösebben követem a különleges emlősök további kalandjait.
Szál megtekintése
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. augusztus 27. 19:58 | Link
Thomas

Balatonfüred, augusztus 18 |éjjel a szobánkban |o


Ugyan az első szó, ami eszembe jut ezekről az állatokról az, hogy furák, de ez még nem jelenti azt, hogy ne lennének aranyosak. Kevés állat van, amitől viszolygok, amikre képtelen lennék ezt a szót alkalmazni. Bólogatva jelzem hát, hogy igen egyetértek ám, hiszen tényleg azok. Furák, aranyosak, aranyosan furák, furán aranyosak.
És ugyan nem nézem a tévét igazán, de mégis meglep a kérdése. Most akkor ezek szerint alszunk? Máris? Én azt hittem, hogy nézzük egy kicsit, majd lejjebb véve a hangerőt beszélgetünk még. De várjunk csak, attól, hogy a tv már nem megy, attól még beszélgethetünk. És végül is tényleg minek menjen, ha figyelemre se méltatjuk?  Szóval tudatom vele, hogy persze, majd megmutatom a megfelelő gombot. Hagyom, hogy ő nyomja meg, ha már egész eddig ő távirányított. Furcsa ez a hirtelen csend.
Amíg Thomas elvan a fürdőben addig szórakozottan birizgálom hajamat. Benito ásítás közben megereszt egy nyávogást, amire elmosolyodom. Aztán visszatér a barátom, én pedig minden egyes mozdulatát végigkísérem a tekintetemmel. Változatlanul mosolygok, de a vidámság mellett más is megjelenik a tekintetemben, ezt azonban hamarosan jótékonyan elfedi a homály. Nyelek egy aprót, és hirtelen borzasztóan zavarni kezd a saját szívverésem hangja. Te jó ég, ez eddig is ilyen hangos volt? Oké, és az ütemet eddig is ki-kihagyta, vagy csak most, hogy ebbe a hold- és csillagfény által megvilágított szobában befekszik mellém az ágyba a fiú? Ugye ő ezt nem hallja? Ugye nem? Benito mélyebb dorombolásba vált, majd halkan nyávog párat és már újra a megszokott hangját adja ki. Oké, igaza van, nyugi van. Részemről egyelőre maradok a hátamon fekve, csupán a fejemet fordítom oldalra, hogy lássam, hogyan helyezkedik. Egy pillanatra sem hagyom abba a hajam csavargatását a bal kezemmel, de észre sem veszem. Szokott ilyen pótcselekvésem lenni különféle helyzetekben. Főleg ha zavarban vagyok. A lábaimat végre kinyújtom, és csupán annyira hagyom abba a cica simogatását, hogy lejjebb húzzam a felsőmet. Fogalmam sincs, hogy most miért érzem nem helyénvalónak ha nem takar teljesen. Egyáltalán nem értem most magam, van aki ért? Akárki? Kérnék egy narrátort körülbelül … most azonnal.
Kékek fúródnak a barnákba, szerintem körülbelül akkorára lehet nyitva a szemünk, mint azoké az éjszakai makiké, pápaszemesnek hívják őket, azt hiszem. De most ez mégis kit érdekel? Hogy jutott ez eszembe? Ahogy jönnek ezek a gondolatok úgy is röppenek tova, ahogy az ujjaim találkoznak az övével. Minden egyes alkalommal mintha millió icipici áramütés érne, ott ahol hozzám ér. És bár nem mosolyodom el újra – valahogy feladta az agyam, hogy az arcvonásaimnak parancsokat osztogasson – a tekintetem viszont egyfajta lágyságot kap, réveteggé válik. Hogy aztán érzelmek sokasága száguldjon át rajta. Már nem is annyira arra figyelek, hogy a macskát simogassam, inkább azt várom, hogy mikor találkozunk össze megint rajta. Benito szinte észrevétlenül kúszik feljebb, legalábbis nekem nem tűnik fel a dolog, csak amikor már a vállamat csikizi néha-néha a bundájával. Majd azt látom, hogy Thomas megmozdul. Ha még volt is bármiféle gondolat a fejemben, hát most biztos, hogy azonnal eltűnt onnan minden. Szemeim még nagyobbra tágulnak, bal kezem pedig mindenféle átmenet nélkül ökölbe záródik. Mit csinál?
- Khm – köszörülöm meg a torkomat, ahogy értelmet nyer a mozdulata számomra. Mikor száradt ki a torkom annyira, hogy muszáj kicsit bejáratnom mielőtt megszólalok? – Azt hiszem holnap este megejtjük azt a cicaharcot .
Ó remek! Tényleg ezt kellett mondanom? Szép volt. Most majd azt hiszi, hogy bajom van azzal, hogy itt ajnározza a macskámat. Pedig dehogy is van. Elfordítom a fejemet és a plafont kezdem el bámulni. Hogy jutott ez eszembe? Ha szerencsém van, akkor nem emlékszik arra, hogy ez milyen kontextusban is hangzott el korábban köztünk.  Picit megint felé fordítom a fejemet és a szemem sarkából figyelem őt. Hű, de közel van! Egy mosoly jelenik meg arcomon, egyrészt azért mert már csak derülök a buta kijelentésemen, másrészt meg mert ez így most jó. Ez az egész.
Szál megtekintése
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. augusztus 27. 23:39 | Link
Thomas

Balatonfüred, augusztus 18 |éjjel a szobánkban |o

Dehogy gondoltam én arra, hogy az én hasamat kellene puszilgatnia! Mármint, oké most már gondolok, főleg hogy ilyen értetlenül néz rám. De nem, nem gondolok. Igazából én csupán arra gondoltam, hogy a kis bársonytalpú élvhajhász macskaúrfi addig tekereg, amíg mindkettőnkből ki nem csikarja magának a dédelgetést. És amúgy is, mióta hagyja ő, hogy a hasát puszilgassák? Mindazonáltal inkább nem megyek bele ebbe a témába.
Egy pillanatra elönt a megkönnyebbülés, hiszen mintha nem tudná miről van szó. Az, hogy kér, hogy hanyagoljuk azt az ütközetet sem jelenti azt, hogy rájött volna.  Az viszont, hogy megsimít engem is és a macskát is, na ezt már nem tudom bemagyarázni magamnak. Rájött, tudja.
- Jól van. Mindenesetre az uraság profin eléri, hogy megkapja a szeretetgetés-adagját – bólintok is egy aprót mosolyogva. Mondjuk igazán mókás lenne egy olyan vízicsata. Nem is nevezném igazából csatának.  
Hamarosan már nem Benito bundája, hanem Thomas haja csikizi meg a bőrömet, ettől viszont fel is kuncogok. A fiú picit többet ficereg, mint a kis kedvencem, bele is túr a hajába, amitől egy nagy mosoly jelenik meg az arcomon. Szeretem ezt a mozdulatát, de meg nem tudnám mondani, hogy miért. Szerencsére nem is kell, mivel semmit sem lát a reakciómból.  Viszont így, hogy picit magasabbra kerül a feje, megkönnyíti a helyzetemet. Felemelem ugyanis a buksim és nyomok egy puszit az összevissza álló kócos kobakjára. Ha kicsit jobban elkezdenék ficeregni még a haját is elérném a balommal. Mondjuk elég kényelmetlen pozíció lenne részemről, szóval inkább lemondok róla.
- Én sem, de azt hiszem szeretek hotelszobában lenni -  hunyorgok vidáman a plafont szemlélve. Na nem mintha különösebben számítana az, hogy hol vagyunk együtt. A parkban is pontosan ugyanolyan jól érezném magam így. Bár, ott nem lennénk így, napközben biztos nem. Éjjel meg … mi ketten? Jó vicc. Mert mi olyan szabályszegőek vagyunk ugyebár.
Nekem igazából nagyon is kellemes így lenni, nem érzem úgy, hogy kevés lenne. Mert én, ellentétben vele ennél többet nem éltem át soha, fekve nem ölelkeztem még ugyebár. Szóval most fekszünk egymás mellett, hozzáérünk a másikhoz, ez már ismert. Még talán kézfogással, vagy simítással lehetne überelni a dolgot. Minden más az ismeretlen terep lenne ebben a helyzetben. Na, azt azért nem állítom, hogy nem motoszkál valamiféle gondolatfoszlány, egy aprócska ártatlan újításról. És nem, fogalmam sincs, hogy az mégis milyen, mint mondtam, ismeretlen terep.
Együtt nevetek a mókás anekdotákon, az agyamban képi elemekkel illusztrálva az elhangzottakat. Ó hát ez aztán remek. Persze, nekem ilyenkor kell felidéznem a víztől csöpögő, meztelen felsőtestű fiú látványát, ahogy időről időre ellenőrzi megvan-e még a keresztje a nyakában. Hát persze, mégis mikor máskor? Zavarodottan mocorogni kezdek hát, kiveszem a kezemet a fejem alól, a hasamra teszem, majd az oldalam mellé, majd megint vissza a hasamra, majd lejjebb csúsztatom és a topom alján lévő varrást kezdem el piszkálgatni. Talán az én ficánkolásom hatására, talán nem, de végül Thomas is helyváltoztatásba kezd. Gyorsan átmozgatom a jobb kezeim ujjait, ugyanis egy ideje teljesen mozdulatlanul hevertek csak a takarón. Nem akartam annyira sokat mocorogni, hogy nehogy neki kevésbé kellemes legyen. Egy kis zsibbadás még belefér, főleg hogy csak akkor tűnt fel, amikor megmozdult, szóval.
Ahogy figyelem őt egy tétova kis kérdés, mondhatni engedélykérés suhan át a tekintetemen. A topom alját otthagyják az ujjaim, hogy végigsimítsam az arcát, majd elhúzom a kezem ismét.  És hogy miért a tétovázás? Mert meghitt az egész helyzet, és mert amúgy sem szoktam gyakran így hozzáérni. Erősen gondolkozom azon, hogy most se hagyjam abba egyetlen mozdulat után, de félek, hogy sok lenne. A kezem mégis ösztönösen mozdul az irányába, elsimítva egy tincset ismét. Ahogy a helyére igazítom viszont óvatosan bele is túrok a hajába én is. Azta! Hirtelen kikerekedik a szemem és igyekszem méltóságteljes sebességgel visszakormányozni a kezemet a hasamra.
- Bocsi – villantok rá egy félős kis mosolyt. Ez a bátorodásos dolog úgy néz ki ragadós.
Szál megtekintése
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. augusztus 29. 00:24 | Link
Thomas

Balatonfüred, augusztus 18 |éjjel a szobánkban |o

Hamar megszűnik a tétovázásom, ahogy látom a reakcióját.  Ahogy érzem a bőrének és hajának tapintását. Egészen különleges érzés ez az egész, borzasztóan jól esik nekem is. Ám mégis megriadok és visszakozom egy bocsánatkérés kíséretében. Ahogy a kezem már nem túr a hajába szinte azonnal kinyitja újra a szemét, és attól, amit látok bennük … hát nem találok szavakat. Szerencsére egyelőre nem is szükséges, ugyanis nem kérdez rá, hogy mégis mi a Merlin bal bokájáért kérek én itt elnézést egy ilyen dologért. Helyette inkább elmondja, hogy mennyire jól esik neki.
Lágyan mosolygok rá, egy kicsit felszaladt szemöldökkel. Bármit, amit szeretnék?  Bólintok egy aprót derűsen hunyorogva. Tudom, hogy az égadta világon nem gondol semmi olyasmire, amitől a frász törne ki, nem utal semmire. Egyszerűen csak a tudtomra hozza, hogy tényleg nem kell visszafognom magam, ha szeretném megérinteni. Valahogy. Akárhogy.  
Próbálom megfogalmazni mindazt, ami bennem van, de nehéz dolgom van. A többségét én sem értem, akkor mégis hogyan kéne kifejeznem szavakkal őket? A nonverbális jelzések meg, hát, nem elegendőek most. Míg én ezzel szenvedek addig ő folytatja a megnyugtatásomat. És megakad, nem találja a szavakat ő sem. Kissé tágabbra nyílnak a szemeim, de csupán azért mert érdekel, hogy mégis mit nem fog hinni? Van mondjuk sejtésem. Nem fogja azt hinni, hogy ő is megtehet bármit, amit csak szeretne. De ezt nem mondja így ki. Úgy néz rám, mintha szavak nélkül szeretné elmondani, amit gondol. Sóhajtok egy nagyot, de ez csak a felkészülés hangja, nem pedig a megkönnyebbülésé, aminek értelmezhetné.
- Nagyon … én … - mégis miért olyan nehéz azt kimondani, hogy nagyon élveztem, amit csináltam? Hogy nekem is nagyon tetszett?  Annyi minden mást megbeszéltünk már, annyi olyat elmondtam neki, amit sokkal nehezebb ennél kifejezni. Mégis mi annyira más most? A válasz, mint egy hajókürt visít a fejemben: minden. Megrázom a fejemet bosszúsan. Nem, akkor is el fogom mondani, valahogy. – Jó érzés volt.
Ugye, hogy nem is annyira nehéz? Igaz, hogy eléggé kezdetlegesen összerakott egy mondat, és nem fejezi ki igazán jól a dolgokat, de amit nem tudok elmondani, azt meg tudom neki mutatni, majd. Most egyelőre próbálom valahogy elmakogni mindazt, ami bennem van.
- Nem hiszem azt, hogy … - remek és ezt hogy fejezzem be? Rengeteg kifejezés cikázik át az agyamon, de egyik nagyobb butaság, mint a másik. Lerohanna?  Nekem esne? Csak, hogy párat említsek. De hát ő eleve nem tenne ilyet. – Nem szeretném ha azt éreznéd, hogy én simo … hozzád érhetek, amikor csak szeretnék, ahogy csak szeretnék … te pedig … te pedig nem. Ezért kértem bocsánatot. Mert tudom, hogy mennyire figyelsz rám. És ha egyszer bennem az van, hogy amikor hozzám érsz akkor én is szeretnék hozzád, akkor nyilván te is úgy vagy vele, hogy esetleg szeretnéd viszonozni valahogy. Csak … hát ugye. Lehet, hogy az nekem sok. És … - hallgatok el hirtelen egy apró grimasszal az arcomon. Nem tudom normálisan elmondani, és igazából már nem is tudom, hogy mit is szerettem volna pontosan. Remélem, hogy azért valamennyire érthetően fejezem ki magam, és főleg, hogy nem mondok nagy butaságokat. Ugye, ugye ő is azt érzi?
- Szóval én nem szeretném, ha úgy éreznéd, hogy te nem teheted. Nem félek attól, hogy te is … hogy  … - megpróbálok nekifutni még egyszer utoljára annak, hogy valahogy a tudtára adjam azt, hogy sokkal inkább félek és rémülök meg a saját reakcióimtól, amit az érintései váltanak ki belőlem, semmint az, hogy hozzám ér. Talán majd egyszer képes leszek ezt rendesen megfogalmazni. Most viszont nem megy. Elhallgatok hát és szeretetteljesen nézem az arcát. Kimondhatatlanul boldog vagyok vele, mellette, miatta. És ez úgy rá van írva az arcomra, hogy csak egy vak nem venné észre. De szerintem még az is látná.
Szál megtekintése
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. augusztus 30. 22:15 | Link
Thomas

Balatonfüred, augusztus 18 |éjjel a szobánkban |o

Megkönnyebbültem? Igen, mindenképpen. Attól igen, hogy hozzá érhetek nyugodtan, ha úgy érzem, ha szeretném. Persze ez nem ilyen egyszerű, hiszen nem vagyok én ahhoz hozzászokva, hogy megérintgessem az embereket. Nem is nagyon éreztem rá késztetést. Most pedig Thomasszal … hát, nagyon is. Nem csak ahhoz kell idő nekem, hogy az ő érintései ne okozzanak esetlegesen gondot, hanem ahhoz is, hogy én megérinthessem anélkül, hogy megriadnék attól, mit is teszek. Mint az előbb is, a hajtúrásnál. De attól egyáltalán nem könnyebbültem meg, hogy azt sugallja, hogy ő nem ér hozzám túl gyakran. Nem. Sok mindent érzek ezzel kapcsolatban, de a fellélegzés az nincs köztük.
Részemről nem veszem észre, sem azt, hogy ficereg, sem azt, hogy  hol van és mit csinál a macskám. Szép kis gazdi vagyok én is. De hát, érthető nem? Miközben beszélek látom a Thomas arcán átsuhanó gondolatokat, érzelmeket. Nem leszünk most közös nevezőn és ettől kicsit feszültnek érzem magam. A véleménye kiszakad belőle, majd nemes egyszerűséggel elmenekül a pillantásom elől. Eddig teljesen nyugodtan feküdtem mellette, a hátamon. Ami azért valljuk be ilyen közelségnél nem kevés kiszolgáltatottságot jelent a részemről. Persze, nyilván nem kezd semmit sem a helyzettel, de akkor is, amikor háton fekve voltunk egymás mellett az másabb volt. Ezt nehéz elmagyarázni, de nem is fontos. Nem okozott különösebb nehézséget ez a helyzet, hiszen bízom benne.  A lényeg, hogy ahogy ő a kezébe temeti az arcát egy gyors mozdulattal felülök és hátrébb csúszok, hogy közvetlenül előtte tudjak törökülésbe rendeződni. Homlokráncolva figyelem, ahogy küzd a gondolataival, démonaival. Arról ugyan fogalmam sincs, hogy mekkora erőt, önuralmat igényel a részéről, hogy ennyire tekintettel legyen rám. És nekem ne jöjjön azzal, hogy semennyit, meg azzal sem hogy nem fogja vissza magát. Mert nem hiszem el.  Csoda, ha nem szeretném tetézni a kínjait?  Az viszont fel sem merül bennem, hogy ne érjünk egymáshoz. Ez az opció egészen elfogadhatatlan. Némán ülök vele szemben, lassan már véresre harapdálva a szám sarkát, de teret hagyok neki.
Hallom a szavait, felfogom az értelmüket is, de igazából akkor nyugszom csak meg, amikor végre leereszti a kezét. És mosolyog. Enyhe zavarodottság suhan át az arcomon, nem tudom mire vélni ezt az egészet úgy igazán. Üdvözöljük a hullámvasutunkon, kihajolni veszélyes, kérjük kapaszkodjanak! És hogy nagy dolog-e, hogy érintéseit viszonozni szeretném? Bizony, az. És jó jel, nem is kicsit.
- Jó, azt tényleg nem szeretném – bólintok egy aprót, oké, akkor nem érzi úgy, hogy neki nem szabad. Csak hát ugye, hiába szabad … áá … ezt inkább hagyjuk most. Sóhajtok egy nagyot, majd játékosan félrebillentem a fejemet. – Szóval, akkor szereted ha a hajadat piszkálgatják?
Érkezik a kérdésem és azzal egy időben már nyújtom is a kezemet, hogy összeborzoljam az amúgy is szanaszét álló haját mosolyogva. Nem vagyok most hajlandó tovább komoly dolgokra gondolni, vagy arra, hogy miért is rossz érzés az, ahogy azt mondta, hogy tegyem csak én, nehogy baj legyen abból, ha viszonozza. De akármennyire is próbálom elkerülni, folyton visszakanyarodok ahhoz, hogy igenis szeretném ha hozzámérne, nagyon. Ez pedig annyira zavarodottá tesz, hogy inkább bejelentem, hogy mindjárt jövök és a derűs mosolyt az arcomon hagyva kivonulok a fürdőbe. Amint csukódik mögöttem az ajtó mosolyom lehervad, nekitámaszkodom az ajtónak, és sóhajtok egy nagyot. Te jó ég! Még a végén képes lettem volna megkérni rá, hogy … te jó ég! Igyekszem megfékezni a remegést, ami rám tör, úgyhogy veszek pár mély lélegzetet, és még dúdolni is elkezdek. Az mindig lenyugtat. Pár perc múlva már újra a szobában vagyok, minden frusztráló érzést a lehető legmélyebbre temetve magamban. Visszahuppanok a fiú meg a macska mellé mosolyogva. Már jobb sokkal, nyugodtabb vagyok, és hogy ezt még tovább növeljem megsimogatom a szunyókáló cicát.
Szál megtekintése
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. augusztus 30. 23:30 | Link
Thomas

Balatonfüred, augusztus 18 |éjjel a szobánkban |o

Valójában költői kérdés volt, hiszen az előbb azért egész egyértelműen láttam, hogy mennyire jól esett neki. Most is elnyeri a tetszését a mozdulatom, még ha ez lényegesen könnyedebb, mint az előbbi.  De most pont ilyenre volt szükségem. Igazából ez a gesztus egyszerre volt egy megerősítése annak, hogy felfogtam, amit kért. És egyben egyfajta ígéret is arra, hogy pontosan így is lesz: csinálom, ha akarom. A magam tempójában haladva persze, de ettől az érintéstől már nem fogok megijedni.
Enyhén felhúzom a szemöldökömet, mégis hova menne? Rájövök, hogy tulajdonképpen nem is volt tényleges hírértéke annak, ami elhangzott. Csupán konstatálta hogy rövid időre magára hagyom az ágyban, ágyamban? Ágyunkban? Na, ott. Az pedig, hogy mi zajlik a szobában a távollétemben, nos valószínűleg mosolygásra késztetne, ha pont elcsípném a jelenetet. Sőt, biztos. Mire visszatérek ő már a saját helyén van, így hát automatikusan hozzá hasonlóan helyezkedem el. Persze a takarót leszámítva. Azt szimplán hosszában összehajtom és a bal oldalamra helyezem. Majd rátekeredem, ahogy szoktam. Nem hiszem, hogy kellene itt nekem. Bár a karkötő miatt lehetséges, de kézközelben van, szóval megoldom.
- Kéne – felelem vigyorogva végignézve rajta. Alvást javasol és üldögél. Nos, igen. Kéne aludni. Kéne. Igen, kéne. Megmozdulok hát, nekidőlök és a fejemet ráhajtom a vállára. A kezemet az övére teszem, rákulcsolom az ujjaimat az övére, majd felemelem annyira, hogy szemmagasságba kerüljön nekem. Lassan forgatni kezdem, a beszűrődő fény játékát figyelve rajta, majd visszateszem a szunyókáló cicára.
- Próbáljunk meg aludni. És próbáljuk meg nem lelökni a másikat – sóhajtok egy nagyot, de tulajdonképpen nem mozdulok. Majd lejjebb csúszok ha úgy döntünk, hogy tényleg alvásra vetemedünk. Addig is remekül elvagyok Thomas vállát párnának használva. Egyelőre elkerül minden aggasztó gondolat, hogy vajon meddig fogunk tudni egymás mellett aludni. Remélem egészen reggelig.
Szál megtekintése
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. augusztus 31. 20:47 | Link
Thomas

Balatonfüred, augusztus 19 |este a parton |o

A csodás kalandok természetesen a mai napon is folytatódtak. Őszintén szólva nem is tudom, hogy melyik volt a kedvenc momentumom. Gőzhajózás a Balcsin vagy a sétálás a sétányon? Esetleg a strandolás, vagy hogy akkora adagokat adtak fagyikehely címszó alatt, hogy megenni sem tudtam? Mondjuk talán a hajókázás, igen. Vicces volt, hogy körülbelül úgy lógtam át a korláton, hogy a habokba gyönyörködjek, ahogy a kutyák lógatják ki a fejüket a kocsi ablakán. Persze nem az egész út alatt. Egy dolog árnyékolta be ezt az élményt: nem játszhattam a vízzel. Annyira adta volna magát egy-két vízdelfin a hajó mellett, ki-kiugrálva a vízből. A sétány meg, istenem de gyönyörű! Mondjuk már hallottam róla, de a valóság az minden képzeletet felülmúlt. Mindenfelé különféle árusok, bűvészek (vicces volt őket nézni), volt tenyérjós is (na ezen már röhögtünk), portré rajzoló művészek, mindenféle furcsa technikával festő emberkék. És rengeteg ember, sikerült megtalálnunk Balatonfüred szívét, telis tele  szobrokkal. Készültek érdekes és vicces fotók, és sok időt töltöttünk a padokon ülve a vitorlásokat nézegetve.
Ezekkel úgy el is voltak foglalva a gondolataim rendesen, csupán a strandon kezdődött az ejtőzés közben, hogy vissza-visszaemlékeztem az előző nap, illetve este eseményeire. Persze ilyenkor mindig lopva Thomasra pislogtam, hogy aztán vagy nyugodtan szemléljem, vagy egy nagy vigyor kíséretében fedezzem fel, hogy épp egymást lessük. Gondolom, mondani sem kell, hogy az égadta világon semmi változás sem fedezhető fel rajtunk, senki meg nem mondaná, hogy nem két külön ágyban aludtunk. Mert, hogy bizony, sikerült nyugodtan végigaludni az éjszakát. Pánikroham és hasonlók nélkül. Én picit később aludtam el, mint ő, szóval egy darabig az oldalamon fekve figyeltem lágyan a nyugodt vonásait, majd én is belesüllyedtem az álmok puha felhőpamacsai közé. Benito valószínűleg végig köztünk maradt, hol dorombolva, hol horkolva; de a fene se tudja. Én részemről aludtam. Nem tudom, hogy mocorogtam-e egyáltalán vagy sem, sem azt, hogy közelebb kerültünk-e egymáshoz vagy sem. Lehetséges, hogy hozzáértem, sőt még akár az is elképzelhető, hogy hozzá is bújtam. De emlékezni nem emlékszem ilyenre, tényleg mélyen aludtam. Méghozzá nagyon is jól, teljes biztonságban érezve magam, a puha és meleg álmoktól és takarótól átölelve és az is biztos, hogy ugyanabba a pózba ébredtem, mint amire utoljára emlékszem. Álomittasan pislogtam a fiúra, arcomon egy nagy boldog mosollyal. Örömöm egyrészt abból is fakad, hogy sikerült, együtt aludtunk. Másrészt abból, hogy itt vagyok vele, és nem csak álom volt az a nap. Oh, most hogy így belegondolok, takaró? Hm, szokatlan, de nem elképzelhetetlen, hogy betakaróztam éjjel.
Most pedig ismét a part felé tartunk a naplemente utolsó sugarait szemlélve a vízen. Törölköző és egyéb szükséges cuccok a vállamra akasztott tatyóban rejtőznek, az összegömbölyödött sárkányleopárddal együtt. Elsőnek a fizetős szakasz felé vesszük az irányt, ami ilyenkor ugye már ingyenes. Remélhetőleg eléggé néptelen lesz. Mire áthaladunk a kapun kezd az ég bársonyos sötétségbe borulni. Halkan beszélgetünk a korábbi élményekről, meg arról, ami még előttünk van. Kellemes izgatottság árad szét bennem, ahogy sétálunk megfelelő helyet keresve magunknak.
Szál megtekintése
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. augusztus 31. 22:08 | Link
Thomas

 Balatonfüred, augusztus 19 |este a parton |o

Tényleg nem vettem észre, hogy eloroztam Thomas karját az éjjel, bár ha szóvá tette volna sem lepődtem volna meg különösebben. Legalább nem félig rajta feküdtem már megint. Jó, azon se biztos, hogy csodálkoztam volna. De mindegy, a lényeg hogy szuper éjszaka volt. És nem volt melegem sem. Biztos a karkötő szabályozza ezt is. Istenem de utálom ezt a vackot már!
Ráérősen szemlélődöm, elnézegetem a sok izgatott arcot, akik hozzánk hasonlóan esti fürdőzésre adták a fejüket. Vannak itt családok, nagyobb baráti társaságok, de főként párok. Róluk gyorsan elfordítom a tekintetem, nem vagyok kíváncsi sem az egymásra pislogásukra, sem arra, hogy vannak összegabalyodva. Rásandítok a mellettem lépdelő fiúra, de nem adja különösebb jelét annak, hogy észrevenné ezt. Annak meg végképp nem, hogy esetleg megfordult-e a fejében, hogy ilyen romantikus céllal jöttünk mi le ide. Egyre néptelenebb helyekre tévedünk, a közvilágítás sem éppen a legtökéletesebb, szóval nekünk pont, hogy ideális. Annyi fény van, hogy jól lássuk egymást, annyi azonban már nincs, hogy a sárkányleopárdra ne lehessen ráfogni, hogy valami icipici kutya. Leteszem a táskámat a földre, hogy elő is tudjon jönni az állatkám, aki határozottan izgatottan tekereg körülöttünk, tekintetét le sem véve a vízről. Majd felrakom a táskát a padra, kilépek a lábbelimből, és egy mozdulattal kibújok a ruhámból. Nem engedem le azonnal a karomat, a fejem fölé emelve nyújtózkodom egy kicsit, élvezve a levegő hűvösségét a bőrömön. De nem ezért jöttünk ide. Leteszem hát a cuccaim és kicsit tétovázva fordulok a már levetkőzött barátom felé.
- Öhm, figyelj … én, ezt most le fogom venni. Egyszerűen, muszáj … - mondom neki kicsit félősen, ahogy nyúlok a karkötőm felé, hogy leoldjam azt. Mindketten tudjuk, hogy ez mit jelent, és az ezzel járó veszélyeket is.
– Úgyhogy … próbáljunk majd meg minél beljebb menni. Megoldom, hogy ne fáradjunk ki. - teszem hozzá egy nagy vigyorral az arcomon, ahogy megérzem a víz vonzását az ereimben. Na ez az, így már sokkal jobb. Végigpillantok Thomason, majd kérdő tekintettel a víz felé intek. Mehetünk?
Benito mindenesetre megiramodik, így mi is követjük őt, igaz némi távolságot tartunk a bezsongott macskától. Nem cicózik ugyanis, és nekifutásból elrugaszkodik a part szélén, hogy szó szerint belerepüljön a vízbe egy nagy placcsanással. Utána szólok, hogy ne tűnjön el, és főleg eszébe ne jusson összefröcskölni minket, amíg meg nem szokjuk a víz hőmérsékletét. Előre megyek és éppen hogy beledugom a lábam a vízbe, már húzom is ki onnan meglepődve. Nem érzem a hőmérsékletét, nem tudom, hogy hideg lesz-e Thomasnak. Egy vállvonás után gyorsan beljebb megyek, le is bukom a víz alá, majd kiengedett, csöpögő hajjal felbukkanva figyelem mosolyogva, ahogy a fiú is csatlakozik hozzánk.
Szál megtekintése
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. augusztus 31. 23:11 | Link
Thomas
Balatonfüred, augusztus 19 |este a vízben|o

Ahogy haladok előre - vagyis egészen pontosan hátra, mivel továbbra is a part és Thomas felé nézek -  már hagyom is egy icipicit a mágiámat előbukkanni, a körülöttünk fodrozódó víz ölt néha-néha furcsa alakot, de csupán néhány pillanatra. Gyorsabban jutunk be, mint napközben, még Thomas is. Mondjuk nagyon aranyos volt, ahogy körbe-körbe pislogott, hogy vajon honnan fenyegetheti veszély. Őszintén szólva most pontosan afelől, amerre figyel. Felőlem, és Benito felől. Maximum. Oké, főleg a cica felől.
Nagyot kacagok a támadó állásba helyezkedő macskán, aki már nem is a mancsával hajtja magát, csak a farkát tekergeti jobbra-balra, mint egy krokodil. És cserkészi befelé a fiút. Nagyon cukik.
- Próbáld meg elkapni, és lenyomni a víz alá. Azt szeretné – tolmácsolom a cica óhaját meglátva, hogy már szó szerint beleveti magát a fiú kezébe. Persze a dolog nem ilyen egyszerű, hiszen Benito úgy mozog, mint hal a vízben. Vagy mint egy vidra. Szinte lehetetlen elkapni, ha ő nem azt akarja.  Egyre lassabban haladunk csak beljebb, hiszen mindannyian belemegyünk a játékba. Amint a cica megérzi az enyhe nyomást – mivel azért szó szerint nem kell lenyomni a víz alá, bár szereti; de Thomas miatt már annyi is elég neki ha éppen hogy érez egy nyomás a pici testén – már bukik is le a víz alá, hogy aztán messzebb bukkanjon fel újra. Ilyenkor igyekszem eltalálni egy vízlabdával, ami a víz alatt halad. Nem merek kockáztatni, hogy csak úgy a levegőbe hajítsam át. Aztán a cica felhasal a víz tetejére és úgy lebeg ő is, oké némi segítséggel. Odaevickélek közel a fiúhoz megállva vele szemben, azt elemezve, hogy mennyivel magasabb nálam pontosan. Igazából pár pillanat alatt meg van az eredmény, ami kelhet akkor ha beljebb megyünk; de nem megyek távolabb. A légzésemre erősen koncentrálva nézem a tekintetét, ami különösen csillog hála a vízfelszínen tükröződő holdfénynek. Halkan töröm csak meg a csendet.
- Akarsz beúszni a mélyebb vízbe? Vagy besétálni, vagy belebegni? – ezt a döntést inkább rábíznám. Szívesen megmutatnám neki, hogy miről is beszéltem egészen pontosan arról, hogy én hogy haladok a vízben. De persze a beleegyezése nélkül nem fogom mozgatni őt, dehogy. Arcom csak úgy ragyog, ahogy őt figyelem és a kezem felé nyújtom, hívóan. Persze maradhatunk ám a biztos talajon is, nem muszáj annyira bemenni. Egy picit még muszáj lesz ugyan. A víz lágyan ring körülöttünk, szinte hívogatóan.
Szál megtekintése
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. szeptember 1. 00:10 | Link
Thomas

 Balatonfüred, augusztus 19 |este a vízben |o

Elképedve figyelem az új játékot, ilyet velem még soha nem csinált Benito.  Jó, van egy csomó dolog, amit Thomasszal csinál, velem meg nem. És fordítva. Egy pillanatig meg is ijedek, amikor látom, hogy kezdi kiemelni a vízből. Attól tartok ugyanis, hogy  a biztos fogás érdekében kiereszti a karmait és azzal kapaszkodik a cica. De hamar megnyugszom, amikor látom, hogy azokat gondosan behúzva tartja. Helyes.
Az igazából eszembe sem jut hogyan nézhet az ki, ahogy őt végigmérem. Elgondolkodva, töprengve. Mindenesetre hamar megérti majd. Vetek még egy pillantást a keresztjére, és erősen remélem, hogy tényleg annyira szuperul meg van bűvölve. Mindegy, majd figyelek rá, hogy az ne mozogjon legfeljebb.
- Oké, szólj ha valamiféle kellemetlenséget érzel – kérem, majd szépen lassan elkezdek hátrafelé sétálni, finoman húzva magam után. Igazából addig nem történik semmi sem, amíg a vállamig nem ér a víz. Lépdelünk az iszapban. Bizony, csupán az iszapban, sehol egy kavics, sehol egy hínár. Neki értelemszerűen picit lejjebb ér így a víz, de most nem mennék be a biológiai elnevezésekbe, hogy pontosan meddig. Lejjebb mint nekem, kész. Egy pillanatra megállok, elvigyorodom tágra nyitott szemmel, aztán lépek egyet hátrafelé. Nem változik a vízmagasság, egyikünknek sem. Megteszünk még pár lépést lassan a talpunk alatt összesűrített vízen. Olyan, mintha vízlabdákon, vagy Sutrán járnánk igazából, legalábbis gondolom ilyen érzés lehet a fiúnak. Én őszintén szólva nem érzékelek belőle semmit sem, nekem olyan mintha mezítláb sétálnék egy csúszós járólapon. Érzem a víz változását körülöttünk, most már kellően mély. Megállunk hát ismét, elengedem a barátom kezét, majd megszüntetem a lábam alatt a „talajt” és lesüllyedek a víz alá. A karomat felnyújtva csuklóig látszom ki a vízből. Majd szép lassan visszaemelkedek az iménti magasságba.
- Jó így? Vagy emeljem, csökkentsem a vízszintedet? – kérdezem mosolyogva. Jaj, nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit is szól.  Azonban képtelen vagyok megvárni a válaszát még szélesebb vigyorra húzódik a szám, ahogy megszólalok. – Így simán tudom magunkat mozgatni a vízben, úgy hogy a kisujjunkat sem kell megmozgatni. Ezért mondtam, hogy megoldom, hogy ne fáradjunk ki. Akár át is „úszhatjuk” az egész tavat. Szó szerint vízen járni viszont sajnos nem tudok.
Rajzolok idézőjeleket a levegőbe, amikor az úszásról beszélek. Ja, na igen .. úszás. Felejtős. Egyelőre viszont nem csinálok semmi egyebet, csak állunk egy helyben. Itt már eléggé messze vagyunk, nem látnak minket a partról. Izgatottan figyelem Thomast, figyelve minden rezdülését, hogy vajon mennyire fogadja ezt jól. Na meg amúgy sem árt figyelni, hiszen ha akár csak egy icipici lépést tesz, nekem már változtatnom kell a dolgokon, hogy hirtelen ne merüljön el. Azt tuti, hogy nem értékelné. Viszont amíg nem tudom, hogy mi lesz, addig nem kezdek el bohóckodni, ki tudja mennyi energiára lesz szükségem. Benito körbe-körbe úszkál körülöttünk, vízbuborékokat lövöldözve a levegőbe.
Utoljára módosította:Juhász Laura, 2019. szeptember 1. 00:10 Szál megtekintése
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. szeptember 1. 21:45 | Link
Thomas

Balatonfüred, augusztus 19 |este a vízben |o

Nem tűnik ijedtnek vagy riadtnak, hogy már nem annyira biztos talajon sétálgatunk. Vagyis hát biztosnak biztos, csak éppen nem talaj. Elkapom a pillantását, amit a mélybe vet, és egy apró kis bocsánatkérő mosoly suhan át az arcomon. Hát igen, így este nem tudok mit kezdeni ezzel, apró lámpákat nem tudok a víz alá irányítani, hogy lássunk is. A tisztaság részét megoldanám. Mondjuk, ha lenne nálunk pálca akkor világítással sem lenne baj. De ki fürdik pálcával? Egy mugliktól hemzsegő helyen?
- Gondoltam szeretnéd tudni, hogy azért nem olyan mély még a víz – jaj nagyon örülök, hogy tetszik neki a dolog, és nem pánikol tőle. Elég lenne egy aprócska jelet adnia a diszkomfort érzésének és már mennénk is kijjebb, hogy letehesse a lábát. Csupán biccentek egyet, amikor felel, és máris lejjebb süllyesztem a víztalajunkat. Apránként persze, nem úgy, hogy azonnal a kívánt magasságba érjenek az enyhe hullámok.  A sajátomat is igazítom akkor már az övéhez, hogy egy szintbe legyünk. Ha már megtehetem, miért ne?
- De. Ettől még annyira nem, a többitől viszont már jobban. Viszont elő tudnám hívni Sutrát, hogy segítsen és nem merülnék ki – nyugtatom meg, hogy tényleg szuper elővigyázatos vagyok jelenleg. Még erre is gondoltam, ahogy egy hangyányi kis fáradtságot érzékelnék magamban, már meg is jelenne a vidám kis vidrakölyök, kapnék az energiájából és nem valami kórházban kötnék ki. Jobb esetben csupán eszméletlenül.
- Megtanulható egyébként, talán mesterszinten vagy min – árulom el Thomasnak, bár a kiegészítés miatt már most eldöntöm, hogy ha meg is tanulom ezt a képességet, előtte nem nagyon fogom bemutatni. Nem fogok beletrappogni  a hite dolgaiba, hogy megszentségtelenítsem azt.  De lehet, hogy nem is erőltetem a dolgot, majd meglátjuk.
Derűsen figyelem, ahogy eltűnik  a szemem elől, és még derűsebben követem végig a tekintetemmel ahogy úszik. Nem látom ugyan, viszont érzékelem merre halad. Pedig nem ér hozzám, sőt. De az elememben vagyunk, ha odafigyelnék a halak mozgását is észlelném. Persze nem akarom, csak a barátomra na meg a néha el-eltünedező macskámra szeretnék figyelni. Oké, még sem. Igazából csak Thomasra figyelnék. Hamarosan a feje áttöri a víz felszínt, megvárom amíg teljesen függőleges helyzetbe hozza magát, és már tolom is a lába alá rögtönzött talaját. Felesleges lejjebb ereszkednie, megoldanám én azt is, de hálás vagyok érte, hogy nem nekem kell.
Persze megint korrigálnom kell a távolságon, csukott szemmel elég nehéz megállapítani, hogy merre is vagyok pontosan; de hamarosan megint előtte vagyok. Arcáról lefolyatom a vizet, hogy ne kelljen dörgölnie a szemét, majd mosolyogva figyelem, hogy végre vizes a haja! Ami persze, hogy a homlokába lóg, szóval odanyúlok, hogy hátratúrjam. Ez lesz az új kedvenc mozdulatom. Szótlanul nézem a vonásait, amíg ki nem nyitja a szemét. Ekkor elmosolyodom, de nem érzem úgy, hogy rajtakapott volna azon, hogy bámulom. Mármint dehogynem, de nincsen ebben semmi rossz. Mindeközben lótuszok jelennek meg körülöttünk a víz tetején, a hatalmas levelükön egy-egy parányi kis békával. Persze mindent vízből, és persze fogalmam sincs, hogy miért pont ezek. Nem figyelek oda. Benito viszont nagyon megörül ezeknek a kreálmányoknak, és nekiáll buborékba zárni a kis jószágokat. Vagy legalábbis próbálja őket. A célt tévesztett golyóbisok karnyújtásra landolnak tőlünk a vízbe, lágy permetet szórva ránk. Erre sem figyelek.
- Mihez lenne kedved? Mit szeretnél csinálni? - kérdezem meg halkan, visszautalva a korábban elhangzottakra. Bár persze, kitalálhat mást is, nem muszáj lebegni, vagy úszkálni.
Szál megtekintése
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. szeptember 2. 21:00 | Link
Thomas

 Balatonfüred, augusztus 19 |este a vízben |o


Vidáman figyelem az automatikus mozdulatsorát, amire igazából már semmi szükség nincs. De persze a reflex ugye nem a logikán alapszanak. Az már más kérdés, hogy éppen hogy most vizezte be az arcát azzal, hogy szárazra akarta törölni azt. Lassan lejjebb eresztem a szempilláim, mialatt ismét eltűnik a fiú arcáról a víz. Ezúttal érzékelhetőbben teszem, hagyom a rajta lévő pár vízcseppeket picit felmelegedni, majd az arca elé kényszerítem őket, hogy ott enyésszenek el.  Nem kommentálom a dolgot. Szerencsére a hajának igazgatásba nem nyúl bele végül, így zavartalanul mélyeszthetem bele az ujjaimat a vizes fürtjeibe. Felvonom a szemöldökömet egy pillanatra … mióta vagyok én ennyire hajmániás?
A jelenségeket én ugyan nem veszem észre konkrétan, de azt érzem, hogy történik valami, hiszen mondhatni dalol most a vérem, a képességem. De, hogy  ténylegesen meg is jelenik az, amire igyekszem koncentrálni egy-egy bevillanó képpel, na azt nem tudom. Aztán nehezebb lesz odafigyelni, sokkal nehezebb. Nem válaszol azonnal a kérdésemre, helyette végigpillant az arcomon. Derűsen és látszólag teljesen nyugodtan állok és várok, de dehogy vagyok én nyugodt. Te jó ég, de még mennyire, hogy nem! Kár, hogy a tekintetem nincs összhangban a békés vonásaimmal. Főleg akkor nem, amikor észreveszem, hogy a számra pillant. Őrült iramban kezd el verni a szívem és hirtelen vagy egy tucatnyi dologra érzek késztetést. Például, hogy lesüssem a szemem, vagy én is így végigvándoroltassam a pillantásom az arcán. Vagy akár az ujjaimat. Kezemet gyorsan beleejtem a vízbe, egyrészt, hogy elkerüljem azt, hogy meg is tegyem ezt, másrészt pedig, hogy elrejtsem a remegését. Harmadrészt pedig azért, hogy Benito neki tudjon dörgölőzni. Kétségem sincs ugyanis affelől, hogy azonnal abbahagyja a játékot és tengeralattjáró módon célba vett engem. Mindeközben már Thomas az alattunk lévő dolgokat fürkészi, én pedig lopva veszek pár mélyebb levegőt. Te jó ég, elég pár pillantás a részéről és máris teljesen felborul bennem minden. Ettől lehet, hogy meg kellene rémülnöm, de mégsem teszem úgy igazán.
- Ó, persze – nyugtatom meg rögtön a barátomat kicsit meglepődve. Na ilyen kérésre nem számítottam őszintén szólva. Mondjuk kellett volna, hiszen neki ez nagyon új, és valljuk be eléggé félelmetes is. Teljesen normális, hogy ezt szeretné. Határozottan sokáig kibírta anélkül, hogy felülkerekedett volna benne ez az ösztönös érzés. Nekem sem lenne rossz, ha nem meríteném le a mágiámat jobban. Hatalmas, boldog mosoly szalad szét az arcomon, ahogy újabb variációval áll elő.  – Szuper ötlet! Legalább gyakorolok.
Még mindig nem megy valami jól az úszás, de próbálkozom vele rendesen. Általában pár tempó után frusztrált leszek a haladási sebességem miatt, és inkább más megoldást választok. Most ezt a pár tempót próbálom sok sok pár tempóvá alakítani, egy tucattá. Vagy még annál is többé. Most eléggé nagy kedvem van hozzá, hogy így tegyek, le akarom magam fárasztani annyira, hogy ne tudjak butaságokra gondolni. Nem fog sikerülni soha se, igaz?!
Lágyan rámosolygok, hiszen tényleg nem baj egyáltalán, hogy ilyen hagyományos dolgokat szeretne. Hogy is lehetne bármi is unalmas vele kapcsolatban? Vagy fantáziátlan? Mielőtt nekifognék az úszásnak még bepillantok a tó közepe felé, és a messzeségben egy fényesebb sáv jelenik meg. A partról szinte nem is látható, simán ráfogható arra, hogy a Hold tükröződik vissza. A valóság azonban az, hogy egy jégcsíkot csináltam, hogy Benito addig is tudjon korcsolyázgatni, amíg mi úszunk.  Már ha szeretne. Megszüntetem a saját kis támasztékomat, és rögtön taposni is kezdem a vizet, muglimódon. Megvárom, amíg Thomas is készen áll arra, hogy önerőből maradjon fenn a vízen, eltüntetem az alatta lévő sűrűbb vízréteget és valamiféle mellúszás-szerűségbe kezdek el haladni befelé. Fejem persze végig kinn a víz felett. Ha beledugom, hát biztos, hogy delfin módon fogok haladni.  De még nem, még megy ez hagyományosan is, még fárasztom magam.
Szál megtekintése
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. szeptember 2. 22:21 | Link
Thomas

 Balatonfüred, augusztus 19 |este a vízben |o

Javarészt csak hümmögök azokra, amiket mond. Ennyi megy az úszás mellett. Hébe-hóba ennél, azért többre van szükség, ezekben az esetekben azonban segítséget vetek be, hogy ne álljak le egy helyben lebegni. Sokkal nagyobb megerőltetés ez, mint gondoltam volna. De küzdöm magam tovább előre, nem törődve az izmaim sikoltozásával minden egyes tempó után. Előrefelé meredek, úgy lesem a partot, mint valami díjat. Már csak pár méter és leér a lábam. Igaz, hogy csupán lábujjhegyen állva tudnám a felszín felett tartani a fejem, de nemsokára ott vagyunk!
A hirtelen durranást veszem észre először, meg is torpanok és taposni kezdem a vizet értetlenül pislogva. Aztán meglátom a forrását. Áhítattal figyelem a gyönyörű színeket, rá-rámosolyogva Thomasra. Szívesen elnézném még ezt egy darabig, de túl hamar vége szakad. Picit elszomorodom tőle, enyhén lefelé görbülő szájjal pislogok rá a fiúra, mialatt lerakom a lábamat az iszapos talajra. Nem érdekel meddig ér a víz, ha kell ugrándozva közlekedek, vagy mágiával, de nem úszom tovább. Ezt az elhatározásomat be is váltom, a zene ütemére kezdek el kifelé haladni, míg végül sima lépésre nem tudok váltani. Ekkor a átmegyek enyhe ringatózásba, kezeimet is ide-oda mozgatom a víz tetején. Ez a mozdulatsor még jól is esik az úszás után. Addig lépkedek így, amíg a fiú meg nem áll, megtorpanok én is, de a rögtönzött vízitáncot nem tudom abbahagyni olyan könnyen.
- Tetszeni fog holnap a tűzijáték. Odahaza mindig tévéből néztem, ahogy a Duna felett robbannak szét. De élőben látni a vízparton ... veled ...- sóhajtok fel, ahelyett, hogy befejezném a mondatot. Igazából nem is tudom mi fejezhetné ki igazán, amit ezzel kapcsolatban érzek. Csillogó szemmel nézek a barátomra, ráérősen végigjártatva a tekintetem a kedves arcán. Igazából nem vagyok tisztában azzal, hogy meddig időzök el egyes területeken, olyan apró részleteken, mint például a szemöldöke íve; vagy az apró kis nevetőráncok száma, amik megjelennek a szemzugában, amikor mosolyog; mielőtt újra és újra a rátalálnék a tekintetére. A víz felszínén ide-oda sikló kezeim megállnak és előrenyújtom őket Thomas felé. Nem tudom mit csináljak. Szeretném megsimogatni az arcát, szeretném megölelni, szeretném ha ő is ezeket tenné. Szeretném, hogy  … ó hát én sem tudom, hogy mit is szeretnék. Egy biztos, hogy a parton villódzó különféle fények, amik erősen emlékeztetnek a tűzijátékra, furcsa kis táncot lejtenek a vízen és a barátom arcán, tekintetében. Álomszerű. Álmodom. Csak hát, én nem tudok ennyire fantasztikus álmot összehozni. Varázslatos.
Szál megtekintése
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. szeptember 3. 00:30 | Link
Thomas

 Balatonfüred, augusztus 19 |este a vízben |o

Nagyokat bólogatok, miszerint igen, látni a tv-ben. Méghozzá élőben. Természetesen nem jut az eszembe, hogy a kérdése mögött több van, mint szimpla meglepődés, hogy ilyet is lehet nézni. Hanem már maga a módszerrel sincsen tisztában. Így hát nem is kezdek bele a magyarázkodásba, amúgy sem tudnám túl jól elmondani szerintem, szóval lehet, hogy még jobban is jár.
Örülök neki, hogy együtt lelkesedik velem az előttünk álló szuper élmény kapcsán. Mondjuk Thomas általában mindenért lelkesedik, kevés olyan dolgot tudnék mondani, amiért nem. Vagy elsőre nem, aztán utána mégis. Azt ugyan nem tudom, hogy ő hogy van vele, de az biztos, hogy én jelenleg egy dologért se nem lelkesedem, se nem várom: és az pedig hogy ennek a nyaralásnak vége legyen. Nem fogalmazódik meg ugyan bennem a gondolat. Teljesen el vagyok foglalva azzal, hogy a jelenre koncentráljak. Meg majd később az elalvás előtti pillanatokban azzal leszek, hogy visszapörgessem magamban a mai napot. Kicsit újra belemerülök majd az eseményekbe, újraélve azt, elraktározva az igazán fontos pillanatokat, és kitörölve azt, ami nem lényeges. A mai napból szerintem nincs is olyan, ami ne maradna meg később.
Még ez a tétova hezitálás sem érdemli meg, amit épp produkálok. Megérinteni, vagy nem megérinteni, ez itt a kérdés. Csak nézem őt, mialatt a gondolataim száguldanak, döntésre jutni próbálok. De hirtelen már nem is tűnik annyira lényegesnek az én kis vívódásom. Tekintete változik, ezt a nézését pedig már láttam. Valami történt, történik, történni fog. Nem tudnám megmondani, hogy melyik. Nem is nagyon kell, ismerem őt, tudom, hogy nemsokára elmondja. Nem találgatok, csupán nyelek egy aprót, felkészülve az információra. Bármi legyen is az. Már ha fel lehet rá készülni egyáltalán, én mindenesetre megpróbálok.
Egy apró mosoly jelenik meg arcomon, ahogy kiejti a nevemet. Igen, már ez is megszokott nálunk. Ez a kis felvezetés, bevezetés … amitől a szíve ugrik ki az embernek. Annak is, aki mondja, és annak is, aki hallja. Idegesnek látszik, vagy izgatottnak? Izgul, na. És izgulok én is. Nem is kicsit.
- Tessék – súgom annyira halkan hogy, valószínűleg meg sem hallja. Talán csak egy elmotyogott önnyugtatásnak gondolja. Amiben igaza is van, hiszen csak azért szólalok meg, hogy oldjam egy kicsit a feszültséget magamban. Hogy tudatosítsam magamban, hogy én szeretném hallani azt, amiről szó van. És nem csak úgy belemondja a világba, hanem én kérem, hogy folytassa és ossza meg velem. Abbahagyom a ringatózást, de a jobb lábamat ide-oda csúsztatom az iszapon, amit észre sem veszek, amolyan kényszercselekvés csupán. Valamit muszáj csinálnom, amíg ki nem böki...ó.
Szemem hirtelen elkerekedik és nagyokat pislogva nézek a szemébe. Tényleg azt kérdezte, hogy megcs … igen, tényleg azt kérdezte. Hallottam, tisztán és jól  hallottam. Azt kérdezte. Én pedig ... ha eddig izgultam, akkor erre amit most érzek már nincsenek is szavak. Ledermedek, de halványan elmosolyodom. Nem ijedtem meg a kérdéstől, nem pánikolok. Csak, csak meglepett. Millió dolog suhan át az agyamon röpke idő alatt, de a félelem nincs közte. Helyette viszont valami egészen mást fedezek fel, amitől még a mellkasom is összeszorul. Borzasztóan erős, és pozitív érzés, de nevet még nem találtam rá. Nem is most fogok, nem ebben a pillanatban. Végig kellene gondolnom azt, hogy mivel járhat az ha igent mondok? Nem teszem. Tudom anélkül is, ahogy ő is tudja. Különben nem kérdezte volna, csupán megtette volna. Tétovázok-e azon, hogy mit kellene felelnem? Nem. Csupán azért a csend, mert hát ... jézusom! Ez most tényleg megtörténik, nem álom, nem fantáziálás. Hanem tényleges és valóságos.
Egy aprót lépek felé, számat szólásra nyitom, de hang az nem jön ki rajta. Így hát határozottan bólogatok egy kicsit. Igen, megteheti. Megcsókolhat. Szeretném. Nem megyek közelebb, nem ölelem meg, hagyom, hogy ő közelítsen. Szívem olyannyira hevesen ver, hogy a fülem is csengeni kezd tőle, és szerintem már nincs se gyomrom, se egyéb belső szervem. Legalábbis nem érzem, hogy lennének. Nem érzek semmi mást, csak izgatott várakozást. Magabiztosnak és határozottnak tűnök? Nem vagyok az, mármint de igen, de mégsem. Tényleg szeretném, tényleg igenlő választ adok neki, de borzasztóan izgulok. És most már kicsit szédülök is, amilyen össze-vissza kapkodom itt a levegőt. Nyelek egy aprót, és ekkor távozik a bennrekedt a szó, tisztán, érthetően, határozottan törve meg a csendet: - Igen.
Szál megtekintése
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. szeptember 3. 23:11 | Link
Thomas

Balatonfüred, augusztus 19 |este a vízben |o

Szerintem is teljesen úgy a helyénvaló, ha megkérdez ezekről a dolgokról. Nem vagyok egyszerű eset, szóval tényleg jobb biztosra menni, már csak abban is, hogy mindketten ugyanarra gondolunk-e meg ilyesmi. Na meg, hogy tényleg rendben van-e nekem valami, fel vagyok-e rá készülve. Mint jelenleg ugye arra, hogy megcsókoljon. Fel, persze, amennyire fel lehet. Jézusom, dehogy lehet egy ilyenre felkészülni! De ha már ő meg a kérdései, akkor én meg az igenjeim. Na meg eleve, azok a válaszaim, amik megerősítést kívánnak. Hiszen a bólogatás az még nem igazi válasz. Vagy legalábbis kevésbé érthető, mint egy igen. És ez világosan látszik rajta is. Ha nem feleltem volna szóban is, akkor biztos, hogy rákérdez. Pár bólogatásra még nem közeledne, nem? Nem.
Lassan indul el felém, én pedig egyre jobban küszködök azzal, hogy egyáltalán levegőt vegyek, valahogy nehéz erre figyelni a gyomromban repdeső pillangóktól. A fejemben meg szerintem mályvacukor van, vagy valami hasonló. Minden gondolat kiürül belőle és csak figyelem, ahogy közeledik. Csupán annyi mozdulatot teszek, hogy az előre nyúló kezeimet visszakormányzom magam mellé, hogy ne akadjon beléjük. Lehunyom a szemem egy pillanatra, amikor megérzem a kezét a nyakamon. Jól esik az érintése, nagyon jól. Olyan könnyű lenne most így maradni, lehunyt szemmel erre fókuszálni, de hát ennek még itt nincsen vége szóval lassan újra kinyitom szemeimet és a barnáit nézem. Pillantása lejjebb vándorol, nekem pedig egyszerre lesz nagyon melegem és kezdek fázni. Nyelek egyet miközben finoman megremegek.  Eddig csak belül remegtem, de az most végigszáguld rajtam. Izgulok. Nagyon. Hiszen te jó ég! Meg fog csókolni! Jézusom! Mint a mentőövbe úgy kapaszkodom a tekintetébe, végig azt figyelem, amíg tehetem. Semmi ijedtség nincsen bennük, attól nem kell tartania. A fülemben hallom a saját szívverésemet, rémisztően hangosan, és teljesen ütemtelenül ver az a szegény szerv. A végén még el fogok itt ájulni.
És ekkor elbújnak a barnái nekem pedig még megriadni sincs időm ettől a ténytől, már puha meleg ajkakat érzek az enyémen. Ösztönösen csukódik le a szemhéjam, hiszen nincsen szükség erre az érzékemre most. Csend telepszik a világra, ahogy a hallásom szelektálja a hangokat. Csak őt hallom, ahogy lélegzik, csak őt érzem. Nem húzódom hátra a puszi után, nem pánikolok így nem érzem szükségét, és nem tudatosan de abban reménykedem, hogy érkezik több is.  Az újabb után hátrébb húzom egy picit a fejemet, de csupán azért, hogy viszonzásul én hajolhassak vissza, finoman hozzáérintve az ajkamat az övéhez. Hosszan fújom ki a levegőt, és azon kapom magam, hogy kezeim megmozdulnak, majd a nyaka köré kulcsolódnak. Számat ismét az övéhez illesztem, bátrabban, mint az előbb, de továbbra is lágyan. Körülöttünk lassan kezd megbolondulni a világ, de nem veszem észre. Hullámok fodrozódnak szerte a vízen, minden irányban. Ebből mi nem sokat észlelhetünk, hiszen mi vagyunk a kiindulópontjukban. Na meg egyébként is bele vagyunk feledkezve a másik érintésébe. Beletúrok a kezemmel a hajába, az érzéstől pedig valami egészen szokatlan hang hagyja el az ajkaimat. Szusszanás? Sóhaj? Nyöszörgés? Nyögés? Morgás? Nem tudom, nem is érdekel, hogy mi a neve. Az az egy biztos, hogy eszméletlenül jó így. Így, hogy a szám az övén van, hogy finoman ismerkedem ezzel az érzéssel. Lassan, ráérősen. Időnk, mint a tenger.
Szál megtekintése
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. szeptember 4. 00:27 | Link
Thomas
Balatonfüred, augusztus 19 |este a vízben |o

Értelmezhető lehetne akár úgy is, hogy befejezést kezdeményezek az elhúzódással. Persze nekem ez eszembe sem jutott. Pusztán szerettem volna aktív részese lenni a dolognak. Megpuszilt, semmi baj nem történt, így mertem én is tenni valamit. Viszonozni az érintéseit, éreztetni vele, hogy mennyire tetszik, mennyire jól esik az, amit csinál. Picit talán fokozni is, hiszen tudom, hogy szereti ha a hajába túrok. A reakciója azonnali, és te jó ég az a hang! A számon érzem először, majd végigrezonál az egész testemen. Átkarol, és esküszöm, hogy szinte éget az, ahol a bőrömhöz ér a keze. Ennyire pedig nem hideg ez a víz. Komolyabbá válik a puszi, csókká változik át. Ismét felmordulok, amikor játszani kezd a számmal, követem minden mozdulatát.
Az egyik mély hangjánál valamiféle gát szakad át bennem, még közelebb lépek hozzá, belemarkolok a hajába, és finoman beleharapok az alsó ajkába. Nem vagyok teljesen tudatában tetteimnek, ösztönösen teszem, kiélvezve minden egyes pillanatot, amíg megtehetem. Remélem minél később fog eljönni az a pillanat, amikor el kell majd válnunk egymástól. A harapdálás helyére apró puszikat, csókokat hintek, majd a felső ajkát is beborítom ezekkel. Nem harapom meg újra, vagy legalábbis ez az elképzelés. Fájni nem hiszem, hogy fájt neki, arra azért figyelek.
Érdekel bárkit is, hogy mi zajlik körülöttünk? Mert engem nem, pedig a hullámok a közelünkben megdermedtek, szó szerint. Nem ezüstös színben, hanem egy számomra sokkal kedvesebben pompáznak: csokibarnák. A sötétben szerencsére ez nem látszik. Mégsem hűl le a víz hőmérséklete, közvetlenül mellettünk pedig apró buborékok szállnak fel a mélyből, először lassan, majd gyorsabban. Kontrollálom-e? Nem igazán. Annyit érzek, hogy belőlem a vízbe árad az erőm, és csupán egy dologra koncentrállok ezzel kapcsolatban: ne essen baja Thomasnak és ne legyen feltűnő. Ez az apró kis gondolatfoszlányocska nem vesz el a rá fordított figyelemből egy cseppet sem. Kezemmel a haját fésülgetve, számmal az övét becézgetve simulok hozzá egy boldog szusszanás kíséretében.
Szál megtekintése
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. szeptember 4. 02:06 | Link
Thomas

 
Balatonfüred, augusztus 19 |este a vízben |o

Határozottan tetszik, ahogy reagál a harapásra, a puszikra. Őszintén szólva ez az egész egy csoda. Minden. Az egész. De kezdem azt érezni, hogy talán nem kellene tovább feszíteni a húrt, talán … igen, jobb lenne ha nem úgy válnánk el, hogy muszáj miattam. Hogy egyformán kellemes emlék maradjon utána mindkettőnkben, az egészről. Viszont olyan nehéz elszakadni tőle, pedig meg kell tenni.
Ő mozdul el előbb, és ez egyszerre tölt el szomorúsággal és örömmel. Ha ő teszi, az úgy pláne jobb. Lassan nyitom csak ki a szemeimet, mint aki egy álomból ébred fel éppen. Egy különösen szép álomból. Kapkodok levegő után én is, majd szándékosan lassan és mélyeket kezdek el lélegezni, hogy lenyugtassam zakatoló szívemet. Mosolyogva nézek rá, tekintetemben eddig sose látott mélységgel. Még mindig a varázslatos élmény hatása alatt vagyok. És nagyon furcsának érzem most az ajkaimat. Picit talán megduzzadtnak is, de az biztos, hogy olyan … olyan … magányosnak? Lehetnek magányosak? Szerintem igen. Az biztos, hogy rengeteg új dolgot érzek most. Furcsán kellemes dolgokat. Ajajj, ez így nem lesz jó.
Lesütöm a szememet, majd mivel nem szeretnék távolabb menni tőle azt a megoldást választom, ami a legegyszerűbbnek tűnik. Egyik kezemet elvonom a nyakától, a vizet beleirányítom és az egésszel áttörlöm az arcomat. Mielőtt lecsoroghatna a víz, már el is tüntetem, nem szükséges azt tudnia, hogy mennyire hideg is ez a víz. De legalább segít tisztán gondolkodni. Sőt, abban is, hogy észrevegyem mi is van körülöttünk. Elképedve fordítom oldalra a fejemet a megfagyott hullámokat nézve.
- Azta! – sóhajtok fel, de nem jutok tovább a mondatban. Eleve, igazából most mindenre megállja a helyét ez az egy szó. A rögtönzött kis jakuzzink lassan megszűnik létezni, de a jeges alkotást még meghagyom egy picit. – Csók ihlette alkotás.
Elmosolyodom, majd visszateszem a kezem a nyakára, újra összekulcsolva az ujjaimat. Boldog vagyok, nagyon. És nem történt semmi rossz! És … jézusom! Én tényleg megharaptam?! Ettől a gondolattól egy ’hű’ szökik ki a résnyire nyílt ajkaim között. A vonásait fürkészem teljesen átszellemülten, hogy vajon neki nem volt-e sok a reakcióm. Mert hát valljuk be őszintén, szerintem, erre egyikünk sem számított.
Szál megtekintése
A fővároson kívül - Juhász Laura hozzászólásai (73 darab)
Oldalak: [1] 2 3 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda Fórum→Bagolykőtől távol→Magyarországi helyszínek