Az erdő mélye felé közelítve bukkanunk egy hatalmas, fölénk magasodó öreg és korhadt fára, amelynek elsőre csak vastag törzse tárul elénk, meg egy felfelé induló lépcsőszerűség. Felpillantva egy kissé lepukkant faházikót látunk, ami szinte hívogat minket, hogy fedezzük fel.
A lelakott külső ellenére, belül igen is használatban lévőnek tűnik, valószínűleg sok diák járkál ide, más-más okokból. Mikor felmegyünk a lépcsőn és belépünk a házikóba, babzsákfoteleket látunk, egy két itt felejtett hálózsákot, véséseket a faház falában, mint „ELŐRE UNIKORNISOK!” vagy „Szeretlek Anna!”. Igazán alkalmas egy jó kis beszélgetésre, de a magányra is.

Emma McNeilly munkája

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=699388#post699388][b]Emily Dorothea Fisher - 2017.09.03. 12:30[/b][/url]

Kezd hűvösödni. Ma már fel kellett húznom egy pulóvert is, egy olyan jó meleg, kötött fajtát. Szeretem az őszt. Azt a nyugis, hűvösebb fajtáját, amikor az ember még nem vacog, de már nem is gondolkozik azon, hogy bikiniben szaladgálna. Én mondjuk amúgy sem gondolkozom bikiniben, de hát akkor is. Szóval az új cipőmhöz, amit imádok, szeretek és nem hagyok el sosem, felhúztam a hozzá illő pulcsimat. Majd a konyhán szereztem száraz kenyeret és loptam egy kevés magot, amit amúgy az ételbe szoktak tenni a manók. Vettem még magamhoz a termoszomba kakaót, meg egy nagy sajtosrudat, ami a reggelinél is nagyon finom volt. Aztán még egy sajtos rudat, mert biztosra megyek. Vajon más diákok is elveszik azt, amit meg akarnak enni, de mondjuk a reggelinél nem tették meg? Valószínűleg. Nem zavart annyira a dolog, hogy foglalkozzak is vele.
Helyette felpakoltam magamra a táskámat, átöleltem a termoszkámat, és már suhanok is a faház felé.
Gyakran járok ki ide, ez a második otthonom ebben az időben, így bárki, aki csak szeretne, megtalálhat. Felmászom a lépcsőn, körbenézek, hogy van-e itt valaki, és amikor meggyőződőm, hogy nincs, elégedetten elmosolyodok. Lepakolva a cuccaimat, a kenyeret egy szélvédett helyen elkezdem összemorzsolni, mert tudom, hogy a madarak nemsokára jönnek. Belekeverek egy keveset a magokból, és egy kis műanyag edénykébe vizet is rakok ki. Amikor ezzel készen vagyok, előveszem a sajtosrudjaimat, meg a kakaómat, és a magammal hozott könyvet, A két Lottit is. Most tartok ott, amikor a lányok elbúcsúznak egymástól, és elindulnak megismerni a szüleiket. A lábam lóg a semmibe, a hídon ülök, és lóbálom őket, miközben egyre több csivitelő hang érkezik a közelembe.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=699500#post699500][b]Emily Dorothea Fisher - 2017.09.03. 20:29[/b][/url]

Nem vettem észre, hogy itt van, vagy lehet, hogy de, csak annyira részévé vált már az életemnek, hogy nem is veszem észre, amikor itt van, csak azt, amikor hiányzik. A hangjára nem kapok frászt, helyette arcomra kiül a cicamosoly. amit mindig megjelenik, ha olyan ember szól hozzám, akit nagyon szeretek. És Adrian egy azok közül, akiket nagyon szeretek. Elolvasom a mondat végét, belehelyezem a könyvjelzőmet - mert a szamárfül barbárság -, majd barna fürtömet, mely eddig takarta előle az arcomat, hátratűröm, és felpillantok rá.
- Búú.
Mindig érzem, ahogy Adrian közelében melegebb lesz a bőröm, tudom, hogy el is pirulok. Tudom, hogy ez azért van, mert a testem így reagál a fiúkra, az olyan fiúkra, akikkel nem együtt nőttem fel. Colera nem reagál így, még szerencse. Mondjuk az nagyon zavar, hogy nem tudok vele mit csinálni. Nem tudom befolyásolni. De nem feltűnő, nem zavaró. Adri simán hiheti azt, hogy mindig ilyen vagyok. Mert általában tényleg ilyen vagyok. Felhúzom a lábaimat, átölelem őket, miután felé fordulok teljes testtel. A buksimat ráhajtom a térdemre.
- Nyertél?
Ismerem a sérüléseit, tudom, hogy mi miért van. Nem annyira rossz a helyzet, mint például a legutóbb. Remélem, hogy nyert, de nagyon féltem is. Határozottan szeretem őt, gondoskodni akarok róla, és biztonságba akarom tudni. A nadrágomat piszkálom, amíg a válaszát várom, majd az oda lógó hajammal kezdek el játszani.
- Mutathatok valamit?
A kérdés csak udvariaskodás, mert egyébként már a táskámat is odahúztam, és kivettem belőle egy hosszúkás dobozt, rajta a faluban lévő pálcamester címerével.
- Pár napja megkaptam az engedélyt, hogy pálcamágiát alkalmazzak. Persze különórákra kell majd járnom, de lassan menni fog, élet a varázserőm. Szerettem volna, ha Cole eljön velem, vártam rá, de végül nem jött. Szertinted haragszik rám valamiért?
Eddig csak gondolkoztam ezen, de most úgy érzem, hogy meg kell kérdeznem, és kihez máshoz fordulhatnék, ha nem hozzá?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=699523#post699523][b]Emily Dorothea Fisher - 2017.09.03. 21:28[/b][/url]

Értem, amit mond, és miközben magyaráz, bólogatok is. Ilyen vagyok én. A tanórákon is, mindig bólogatok, mint azok a kutyák a műszerfalon. Gyerekként nekem is volt olyan kutyám, de aztán Valery letépte a fejét. Akkor azt mondták, véletlen volt, és én el is hittem. De most már tudom, hogy nem így volt. Azt akarta, hogy fájjon, és fájt is. Elég hosszan.
- Örülök, hogy több pontod volt. Egyszer szívesen elmennék megnézni, hogy milyen ügyes vagy, de tudom, hogy amikor ott van valaki a tömegben, akit ismerünk, akkor az már nem megy úgy, és nem akarom, hogy kevesebb pontod legyen.
Mert én is mindig tudom, hogy ha ott van valaki, akit kedvelek, vagy fontos nekem, akkor sokkal rosszabbul teljesítek. Ez pedig neki fontos, és tudom, hogy amilyen ügyetlen vagyok, túl hangosan kiabálnék, vagy odaszaladnék a másikhoz, hogy ne bántsa, azzal pedig szintén neki okoznék kellemetlenséget, és még az is lehet, hogy engem is megvernének. Rossz belegondolni, hogy mi lenne akkor, ha mondjuk megütnék a hasamat. Most már csak viszket, régen találkoztam Valeryvel. Mondjuk ennek örülök, mert így Cole meg Rosie biztonságban van.
- Veled sem beszélget? Lehet, hogy valami nagyon nagy baj van?
Nagyon féltem Cole-t, mindig is féltettem, és kész voltam bármit megtenni azért, hogy jól legyen, hogy ne essen baja. Most viszont úgy érzem, hogy elárult. Egész életemben erre vágytam, és amikor végre ott volt a lehetőség, hogy átélje velem életem ezen fontos napját, akkor nem volt sehol. Pedig vártam rá, már majdnem bezárt a bolt, mire odaértem. Mr. Donovan kedvességén múlt csak a dolog.
- Nem szabad semmi ilyesmit csinálnom. De ha majd megtanultam az Avist, akkor te leszel az első, akinek megmutatom. Szerintem az a legszebb az elsőéves varázslatok közül.
Visszazárom a dobozt, és el is rejtem a pálcát a táskámba, nehogy valami baja legyen. Nagyon féltem, és valószínűleg összetörne a lelkem, ha valami baja lenne.
- Rosszul érzem magam Cole miatt.
Lebiggyesztem az ajkaimat, majd a következő pillanatban, mielőtt még elsírnám magam, átváltozik az arcom. Az anyámmal és Valeryvel töltött idő varázsa. Inkább felemelem a termoszt, és felé nyújtom egy bájos mosoly kíséretében.
- Kérsz kakaót?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=701982#post701982][b]Emily Dorothea Fisher - 2017.09.17. 09:21[/b][/url]

- Sosem gondolkoztál rajta, hogy színész légy? „Nem akarod látni az embert, aki vagyok.” Ez nagyon drámai volt, Oszit neked.
Persze nem akarom bántani, csak azt sem akarom, hogy azt higgye, megsértett azzal, hogy nem vinne el egy ilyen verekedésre. Ha tudná, mi mindent éltem át, ha tudná, hogy mit rejtegetek a nagyméretű pulcsik és indokolatlanul hosszú pólók alatt, akkor tudná, hogy nem ijednék meg attól sem, ami ott történik. De nem akarom, hogy tudja, nem akarom, hogy bárki tudja. Mert akkor sajnálnának, pedig én büszkén viselem őket, mert megtanítottak elég sok mindenre az életből. És büszke vagyok azért is, mert ennek ellenére képes vagyok mosolyogni, és hinni a szép dolgokban.
- Az a felhő olyan, mint egy occamy, nézd! Még a szárnyai is tökéletesen látszanak.
Ismerem az emberek testi reakcióit, sokat olvastam róluk még ott, amikor az anyámmal laktunk, sokszor tudtam, hogy mi játszódik le a testvéreimben, hogy mi a szüleimben, de ahogy Cole, úgy én is kitaszított voltam, ő a fattyú, én meg a barna. Körülbelül mind a kettő halálos bűnnek számít ám, főleg, ha megnézzük Rosie gyönyörű, kecses és ijesztően vékony alakját, légies járását, vagy Valery gyönyörű ajkait, hajzuhatagát, csábító pillantását. Én a barna kislányka, akiről meg nem mondanák, hogy idősebb, mint ValVal, pedig csak voltam, mint egy jelentéktelen kis pötty. Áldás ilyesminek lenni Fisheréknél. Viszont nem nagyon szeretném tovább boncolgatni a Colton-ügyet, mert látom, hogy mennyire fáj neki, és utálok fájdalmat okozni. Egyetlen kérdéssel pedig fel lehet tépni egy egész ütlegelős este sebeit.
- Sosem teszek könnyű fogadalmakat.
Na jó, ez nem teljesen igaz, maradjunk annyiban, hogy igyekszem minden ígéretemet megjegyezni és maximálisan betartani, de néha annyira el van vonva a figyelmem, hogy egyszerűen képtelen vagyok rá, hogy mindent, de mindent betartsak. Van, ami sosem derül ki, és van, ami igen. Ami kiderül, az eléggé lelki szenvedéses bír lenni, pont ezért próbálkozom azzal, hogy ne ígérjek sokat, és azt, amit megígérek, képes legyek megtartani. Ahogy felém fordul, engedve, hogy megöleljem, élek is a lehetőséggel. Nem foglalkozom vele, hogy lehet, csupa morzsa vagyok. Olyan jó és megnyugtató biztonságba tudni magam, és ez nem csak akkor eshet meg, ha teljesen elszeparálva a világtól ülök egyedül, hanem akkor is, amikor egy barát karjai átölelnek.
- Remélem, hogy így lesz, és azt is, hogy te is boldog leszel, Adrian. Megérdemled.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=706315#post706315][b]Emily Dorothea Fisher - 2017.10.22. 12:01[/b][/url]

Az ölelése olyan jól esik, hogy arra szavak sincsenek. Egy idő után az én bolondos szívem is egészen megnyugszik, ami kifejezetten jó, mert komolyan mondom, kezdek teljesen becsavarodni attól, hogy ilyen hülyén viselkedik. Biztonságban érzem magam, tökéletes biztonságban. Komolyan mondom, az se zavarna most, ha az anyám, vagy Valery felbukkanna. De ők nem jönnek, nem lesznek többé részei az életemnek. Biztonságban vagyok. Főleg ilyenkor.
- Sokszor képezeltem magunknak is más életet. Éltünk kastélyban, és nevettünk. Rosie egészséges volt. Olyan szép, amikor mosolyog, mint egy hercegnő, egy sztár, egy díva. Tényleg gyönyörű. Szerintem ha rendbe jön, akkor majd alig lehet leszedni róla a fiúkat.
Kicsit el is mosolyodom a gondolatra. Cole, bár nem beszél velem, de ha nem látja, hogy látom, látom, hogy boldog. A szemein látszik. Talán csak az nem tetszik neki, hogy most már nekem is van pálcám. Lehet, hogy azt hiszi, erősödöm, hogy innentől nincs szükségem rá, de ez nem igaz. Ő a bátyám, a hozzám legközelebb álló ember, mindig szükségem lesz rá. Ő az, aki örökké a szívemben fog élni, és akire egy nap, remélem, én is úgy tudok majd vigyázni, ahogy ő vigyázott rám egész eddigi életemben. Eddig csak Valeryvel szemben tudtam védeni valamennyire, de úgy érzem, hogy amit ő tett velem, az sokkal több.
- Nem hiszem, hogy ettől félned kéne, Adrian. Én nem vagyok lányos lány, nem kellek a fiúknak.
Nem kellek neked sem. Persze ezt a gondolatot nem mondom ki hangosan, csak magamban nyugtázom a tényt, hogy nem kellek neki. Sokszor elmondom, az agyam tudja, a szívem viszont úgy hülye, ahogy van. Nem érti meg, hogy én nem vagyok olyan, akit ő szerelmesen tudna szeretni. Pedig nagyon boldog lennék, ha így lenne. Lehunyom a szemem egy kicsit, kiélvezem a pillanatot. Nem lenne szabad másnak hinnem, mint ami, és nagyon igyekszem reálisan kezelni a történetet. Ez nem az, ez nem az.
- Kezd hűvös lenni, talán be kéne mennünk.
Teszem hozzá végül csendesen. Tudom, hogy most el kell szakadnom tőle, mert most még megmaradhat ábrándnak. Ha tovább tartana, csak fájdalom lenne.