Minden valamire való tónak van stégje, még akkor is, ha csak picike. Így hát, a falubéli tónak is van egy. A faépítmény első látásra talán veszélyesnek tűnhet, de masszívan állja a sarat már évek óta. Jó idő esetén ki lehet rá ülni, lehet rajta napozni, vagy be lehet ugrálni a vízbe. Vannak olyanok is, akik a szenvedélyüknek hódolva hosszú órákat ülnek csöndben rajta, egy pecabot fölött. A lényeg, hogy mindenki kihasználja, 8 évestől a 80 évesig. Mindezek mellett a stég remek találkahely, gyakran látni szerelmeseket édesen elbeszélgetni rajta.

Czettner L. Zora munkája

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=781836#post781836][b]Ophelia Carolina Brown - 2019.11.25. 18:32[/b][/url]

Nyugalom. Nem kell több az elmúlt napok szarságai után. Barnabás felütötte a fejét, hogy bocsánatot kérjen, amit bár elfogadtam, mert miért ne tenném, de azért az az apró tüske ott van. Szerény véleményem szerint, tényleg mindent megtettem azért, hogy higgyen nekem; nem teszem szét ám mindenkinek a lábam, miért is tenném? Az eddigi férfiak közül az életemben háromhoz kötött valami, a negyedikhez pedig egyszerűen annyi, hogy olyan elveszett volt akkor, mint amilyennek én éreztem magam, és adtunk egymásnak egy feledhetetlen éjszakát. Tényleg bűn lenne élvezni az életet, amikor nem volt senkim? Amikor nem várt senki haza? Amikor a férfira vártam, aki végül el is jött, hogy aztán menjen is? Nos, nem mondom, lehet, hogy Barnabás nem szerencsés a nőkkel, de hogy én sem vagyok az a férfiakkal, az már biztos. Vagy én cseszem el, vagy ők, vagy mindketten hibásak vagyunk, vagy egyszerűen beközlik, hogy nekik ez mégsem pálya. Vagy ott van a negyedik opció, amikor csak egyszerűen érdekből vagy az illetővel, mert szükséged van rá, hogy támogasson anyagilag, hogy az alkoholista apád ne dobja fel a talpát. Igen, van ilyen is, de ez már évekkel ezelőtt történt, és még mindig nincs miatta bűntudatom, pedig legalább egy kicsike lehetne, nemde? Arie-nál és Barnabásnál egyértelműen van, még ha az utóbbi bocsánatot is kért, de... nem. Nincs de. Bocsánatot kért, miután elhordott mindennek és inkább a hallott pletykáknak hitt, mint nekem, szinte esélyt sem kaptam arra, hogy megmagyarázzam.
Alsó ajkamat beharapom, szemeimet összeszorítom pár másodpercre. Feltekintek az égre, kezeimet zsebem mélyére süllyesztem, mert rohamosan közeledik a tél, és ez már az éjszakai kiruccanásaimkor is megérződik. Az ég tiszta, minden csillag és csillagkép tökéletesen látszik, így nem is csoda, hogy ahogyan kifújom a levegőt, egy kisebb felhő képében jelenik meg, majd száll tova. Lassan veszem elő a doboz cigarettát a zsebemből, majd ajkaim közé biggyesztek egy szálat, s az öngyújtó már kattan is. A cigaretta vége felizzik, ezzel egy időben tekintek fel az égre és fújom ki az első slukk által adott füstfelhőt. Nyugalom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=781848#post781848][b]Ophelia Carolina Brown - 2019.11.25. 20:13[/b][/url]

Az a bocsánatkérés mindent megváltoztatott. Mármint nem bennem, mert én szerintem már menthetetlen vagyok, de talán a hozzáállásomon egy kicsit. Mondom talán. Eljátszottam a gondolattal - nem is egyszer -, hogy fogom magam és átmegyek Barnabáshoz, még a bocsánatkérése előtt. Elmondom neki, hogy egy ekkora baromság miatt nem kellene elengednünk ezt az egészet, mert valami csak elkezdett kialakulni mindkettőnkben, ami miatt én bevállaltam a gyermekes randit, ő meg egy verést. Nem tudom melyikünk járt rosszabbul, de nem is szükséges ezt most ecsetelni. Szóval átmegyek, elmondom neki, hogy ne legyünk fogyatékosak, de a szavak, a tettek, amiket mondott és csinált, ott visszhangzottak a fejemben, láttam őket lelki szemeim előtt. Túl sok maradt a büszkeségemből, hogy képes legyek erre a lépésre. Így is túl sokszor lemondtam róla a férfi miatt, most pedig már nem vagyok hajlandó. Ez lehet az én önzőségem, de akkor sem.
Mélyet szívva cigarettámból leszek biztos a döntésemben, határozottan rá is bólintok egyet, amikor a hang megszólal. Nem pillantok arra, nem fordítom el a fejemet a csillagos égről, egyszerűen megvárom, amíg a férfi mellém ér, mert ugye, hova máshova menne, mint megkeseríteni az életemet, mindezt úgy, hogy megint pofátlan módon robban be? Amikor mellém ér, csak oldalra sandítok, majd egy gunyoros mosollyal ajkaimon csippentem mutató- és középső ujjam közé a cigarettát.
- Nem tartozom neked semmivel - felelem egyszerűen a férfinak. Miért is tartoznék neki? Azért mert gondolataim ezerrel szálltak mindenfelé, és véletlen elszóltam magam? Hogyne, majd a kezét is megkérem gyorsan, hogy nehogy véletlen megint a csempének taszítva találjam magam, mert éppen neki játszadozni van kedve. Bah, férfiak. Egyszer a sírba fognak tenni, és van egy olyan érzésem, hogy a mellettem álló éri el ezt a leggyorsabban. Komolyan, miért talál meg mindig? Nyugalomról volt szó, nem arról, hogy megint feltűnik, és felidegesít. Még ha csak belül is, mert nincs az az isten amiért megmutatnám neki idegességemet.
- Nincs jobb dolgod? - emelkedik meg szemöldököm kérdőn, miközben felé fordulok. Bal kezem, jobb felkarom alá csúsztatom, cigarettámat ajkaimtól pár centire tartom, és fürkésző tekintetemet le nem veszem róla. - Elég unalmas életed lehet - vonom meg vállamat egy halvány mosollyal.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=781857#post781857][b]Ophelia Carolina Brown - 2019.11.25. 21:35[/b][/url]

Hangosan felnevetek a jelzőre, ennél szebbet mostanában úgysem kaptam, így érthető talán a jó kedves egy kicsit. Antipartiarc? Az mégis milyen? Nem én vagyok ott mindenhol, ahol a férfi, akinek a nevét sem tudom a mai napig, pedig elég gyakran összefutunk mostanában. Nem mondom, hogy zavar, mert de, csak értitek, azért ha az ember nyugalomra vágyik, akkor azt nem így képzeli el. Legalább az első cigit adta volna meg nekem békességben, de ő pontosan az első slukk után toppan be, mint valami hős, hogy segítséget nyújtson. Aha, meg amikor én ősz vénasszony leszek, elhiszem majd neki, még az ellenére is, hogy a mosoly, amit megenged magának őszintének tűnik. Ilyet is tud? Felettébb érdekes.
Csípőmet kitolom, bal kezemmel támaszkodom meg rajta, amikor úgy kezd el velem beszélni, mint egy fogyatékossal. - Igazad van - őszintén mondom, ami még engem is meglep, de ez ma egy ilyen nap. Ilián kinda kedves, én pedig kinda igazat adok neki. Mit rejtegethet még a mai nap? - Köszönöm, amit az étteremben mondtál - amit tettél az nem kerül bele a portfólióba, mert nem értékeltem egyáltalán, hogy vetkőzött, majd mint valami tárgyat húzgált magához. Még mit nem! - Nem a faszim volt, és nem hozta helyre - vonom meg vállaimat teljesen semlegesen. Ami akkor történt az már megtörtént, és hiába kért bocsánatot Barnabás a tüske, amit maga után hagyott még azért ott van. Sajnos nem hiszem, hogy egyhamar elmúlik. Bár én mondjuk már ne higgyek semmit, abból kiindulva, hogy éppen életem megkeserítőjének sztorizgatok arról az estéről, mi?
- Kösz a bókot, majd igyekszem - biccentek egy aprót a férfi felé, nem mintha nem lennék tisztában azzal, mennyire jól és nézek ki. És sajnos minden elfogultság nélkül. Sokan mondták már, de olyan tizenkilenc éves koromban még én magam is rájöttem, amikor elég sok férfi tekintetét elkaptam magamon. Csak idő kellett, hogy kibontakozhasson a magabiztosságom a szépségem mellé. Megtörtént. És mit érek vele? Félnek tőlem a férfiak, és tényleg elhiszik, hogy embert eszek.
- Mit keresel itt ilyen későn? - emelkedik meg szemöldököm kérdőn, de a kérdést az égnek teszem fel inkább, mintsem a mellettem állónak. Mélyet szívok cigarettámból, lehunyt szemekkel fújom ki a füstöt a csillagok felé. Ha már így alakult, miért ne használhatnám ki Ilián kedvességét, ami valószínűleg nem fog tovább tartani, mint három perc? Na ugye!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=781877#post781877][b]Ophelia Carolina Brown - 2019.11.26. 09:04[/b][/url]

A tenyérbemászó mosollyal egyszerűen csak nem foglalkozom, hiszen mit érnék el vele? Ha valamit akar, úgyis megszerzi, mert mint tapasztaltuk, nem egy erkölcsös vélával találkoztam a falatozóban. Nem mintha életemben olyan sok vélával hozott volna a sors - mondjuk egyel, a férfin kívül -, de az legalább nem élt vissza vele. Legalábbis nem velem.
- Dicséretreméltó - forgatom meg szemeimet a drámai hajbókolásra, de inkább az egész helyzetre. Nagyon úgy néz ki, hogy ma estére megkaptam a legegoistább férfit társaságnak, akit valaha látott ez a Föld nevezetű bolygó, és nem úgy tűnik, mint aki hamarosan ellépni kívánna. Hiszen ugye, mi a cél? Az őrületbe kergetni, na eddig meg nagyon jól is halad vele. Csak nehogy forduljon a kocka még a végén. Hah! - Ennél rosszabbat ne kapjak soha - a halvány mosoly rögtön feltűnik arcomon. Cigarettámat ajkaimhoz emelve szívok bele, a füst ismét az ég felé távozik, kicsit lassabban, kicsit megfontoltabban. A hideg kezd beállni, a füst is szépen lassan szállingózik, hogy majd végül tovatűnjön. És bár a helyzet abszurd, mert mégis ki kurvázna le egy férfit, plusz mikor, azért a mosoly valamennyire őszinte ám. Nem tudom, mi a férfi célja, egyelőre úgy vagyok vele, hogy a három perces kedvesség faktort kihasználom, és csak élvezem a lehetőséget, mielőtt megint felavanzsál Mr. Alpárivá. Az élet apró örömei.
- Pf - nagyon nőies és kedves reakció, felső ajkam jobb szélét kissé felhúzva pillantok oldalra. - Nem mintha téged akart volna meggyőzni bárki is - tényleg mindennek róla kellene szólnia? Kötve hiszem, de ő nagyon elhiszi, hogy mégis, így kötelességemnek érzem néha kicsit felhomályosítani a férfit; nem, nem minden róla szól, vagy köthető hozzá, vagy van egyáltalán köze hozzá. Ilyen cudar egy világot élünk mi, halandó emberek, akiknek nem adatott meg az, hogy manipulálják az embert egy puszta mosoly megvillantásával. Hallatlan!
- Nem, valóban nem volt az - motyogom orrom alatt, majd elfordítom fejemet. A víz teljesen nyugodt, egy nagyobb hullám nincs rajta. Na, nekem is ilyennek kellene lennem! Csak a férfinak lejárt a három percnyi kedvessége, így is túlteljesített, szóval visszatérhetünk a megszokott adok-kapok beszélgetéshez. Akkor felkészülök lelkileg. Vagyis...
Micsoda? Hitetlen emelem rá tekintetemet, jobb szemöldököm is kissé megráng, amikor belekezd, majd kis szünet, a csikk landolási helyét is pont leszarom, végül folytatja. Kérlek, Machay, mire megy ki? - Érdekes felvetés, és nem győzök eléggé hálás lenni neked, kedves... Bárki - fordulok egész testemmel a férfi felé, miközben a csikket a tóba pöckölöm. Júj, badass girl, bár nem oda akartam, de mindegy. - Azonban nincs szükségem sajnálat és/vagy szánalom randira, kösz, szerintem megoldom valahogy magamnak, plusz... - lépek egyet közelebb a férfihoz egy szélesebb mosollyal. - Majd ha mágia nélkül is eléred azt, hogy igent mondjak, akkor nem leszel szararc - fejemet én is oldalra biccentem, pontosan arra, amerre Ilián teszi, kezeimet zsebrevágom, és vállaimat kissé előre nyomva kezdek el előre-hátra ingázni, mert baszki! Rohadt hideg van ám ahhoz, hogy én itt csak ácsorogjak!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=781881#post781881][b]Ophelia Carolina Brown - 2019.11.26. 10:15[/b][/url]

- Mindig van - és hogyne volna? Ennél szarabb már tényleg csak az, hogy valamiért megint a férfi, vagyis bocsánat, Ilián társaságában találom magam, akin kiigazodni egyenlő a lehetetlennel, és már nem is próbálkozom. Felsültem, mint nő, ezen pedig az sem segít, ha éppen megvélázni van kedve, mert lehet akkor is elbaszom az egészet. Már szinte kacagni van kedvem az egész helyzeten, de mázlimra időben eszembe jut; nem vagyok egyedül, így az agymegborulást inkább későbbre tartogatom egy üveg jó vörösbor mellett. Nem vagyok ítélkezős típus, mert ugye pontosan, az első ítéletek miatt vagyok jelenleg a falu kurvája, aki több helyen is oktat - nem fontos, lépjünk tovább rajta -, azonban Ilián nem nagyon hagy maga után más következtetést. Örvendetes hír lenne, hogy csak parancsra használja a mágiát, én mégis a kivételesek közé tartoztam a Falatozóban. Köszönöm, hálás vagyok. Várjunk...
- Látod? Tényleg van lejjebb - villantok meg egy széles vigyort. Tekintetemet elveszem Iliánról, összeszűkült szemekkel vizslatom a környéket a gyér fényben, hátha... meg van! Zsebeim mélyére süllyesztem kezeimet még jobban, már ha ez lehetséges még egyáltalán, majd elmegyek a férfi mellett és levetem magam a rozoga padra. Kicsit már billeg, kicsit rohadt fa szaga van és nem is mai darab valószínűleg, de nem baj, mert a célnak pontosan megfelel. Hogy üljenek rajta, bezony. Lehuppanok, lábamat keresztbe vetem.
- Örülök - intek neki a névre. Ezt is megtudtuk. Oldalra biccentett fejjel mérem végig a férfit, mert a név valahogy annyira passzol hozzá, hogy az ember már szinte fizikai fájdalmat érez ettől, és valahogy a hangzása is annyira... különleges. Ilián. Tetszik, nem mondom, csak valamelyest ront az összképen az, hogy az immár előttem álló viseli büszkén.
- Áh - csettintek egyet nyelvemmel a visszakérdezésre. - Akkor nem randi, hanem "elviszlek valahova". Rendben - mosolyodom el szélesen, még szemeimet megforgatni is van időm, de tényleg csak leheletnyire mozdulnak el eredeti állásukból, hogy végül felfelé nézzek és tekintetem ismét megakadjon az égen. Nem szeretném hagyni, hogy felidegesítsen, és szerintem meglepően jól is haladok vele, mert tényleg nem érzek idegességet. Az első találkozásunkkor valóban a plafonon voltam tőle, legszívesebben puszta kézzel fojtottam volna meg, főleg, miután olyan kedvesen a mosdóban hagyott, mert jaj, de vicces volt. De most valahogy nem sikerül kihoznia a sodromból. Nem mondom, hogy a legjobb társaság, amit kívánhatok, de mindenképpen jobb, mintha egyedül lennék, nem?
- Annak semmi nem árt - nevetve dobom át vállam felett szőke tincseimet. - Nem, mintha kérdeztem volna, de örülök, hogy jól szórakoztál - óvatos mosoly, nincs benne rosszindulat, nincs benne semmi negatív, csak egy mosoly, ami talán még aranyosnak is mondható. Meglepő, de elvileg tényleg van ilyen mosolyom, bár én még nem találkoztam vele, egyszer mondták, én pedig elhiszem nekik.
- Amúgy meg - esik pillantásom Iliánra, egy még szélesebb mosoly mellett. - A teljesítményértékelésem mindenképpen Arie-val kezdődne, a második Nico, de talán csak a helyszín miatt, Jason, végül az ex-férjem - előre-hátra biccentem a fejemet párszor, csak magam megerősítéseként, mert talán Nico és Jason egy helyen vannak. Nico mindenképpen a helyszín miatt - rendben, nem volt rossz, igazából... oké, nem fejtem ki -, Jason meg. Nos, Jasonbe szerelmes voltam, ahogy Arie-ba is. Szar dolgok ezek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=781886#post781886][b]Ophelia Carolina Brown - 2019.11.26. 11:46[/b][/url]

Nyilvánvalóan az én hölgy mivoltom megkérdőjelezhető, amikor semmit nem tettem, mégis kurva vagyok, meg ugye, nos, hogy is mondjam szépen? Nem én basztam fel a csempére vélamágiával a férfit. De természetesen az én mivoltom megkérdőjelezhető, nem Ilián férfiassága, aki kihasználta az alkalmat, de mégsem, és ezért hálásnak kell lennem neki. Az is vagyok. Vagyis leszek. Majd egyszer biztosan, de egyelőre csak odáig jutok, hogy felemelt fejjel nézzek fel rá.
- Honnan tudod a vezetéknevem? - emelkedik meg szemöldököm kérdőn, de azért a mosoly nem lankad, bármennyire is lankadnia kéne, hiszen egy idegen férfi tudja a vezetéknevemet, amikor idegből ordítottam az arcába, hogy Ophelia a nevem. A Carolina és a Brown nélkül. Mi van Ilián? Unatkozol otthon, így kiderítettél egyet s mást a nőről? Mert azt biztos nem, hogy mi az az intim-szféra, amikor a nyakamba ül szinte, pedig a pad hosszúsága nem indokolná ezt. Nem bánom, nem arról van szó, mert a szél is felkerekedett, és a ruházatom talán nem a 0 fok körüli ácsorgásra, majd ücsörgésre lett kitalálva, és így Ilián legalább felfogja a szelet. Valószínűleg az egója a legtöbbet, és ezt mantrázom magamban, amikor illata megcsapja a lágy szellőnek köszönhetően orromat. Férfias, erős, mégsem túlontúl karizmatikus, pontosan olyan, amit egy férfitól elvárna egy nő, ha elmennek valahova. Az arany középút.
- Lehet - merengek el, miközben előre dőlök, hogy könyökömmel megtámaszkodjak térdemen. - Szólj, ha tudsz egy ilyesfajta férfit. Egy próbát mindenképpen megér, mert a legtöbb fél tőlem - nevetek fel halkan, pilláimat is behunyom pár másodpercre, de ki is pattannak, ahogy a férfi nevetni kezd. Nagyon nevetni. Visszakérdez, hahotázik tovább, én pedig értetlen nézek rá. Mi ebben olyan vicces igazából? Ezek szerint vannak olyan férfiak, akiknek a négy is sok, attól függetlenül is, hogy előttük történt az egész, de... Na jó, ez kurvára - hah! - nevetséges. A rohadt életbe, ez tényleg az! Mégis miért kellene elviselnem ezt a jelzőt, mondjuk felejteni sem tudom, mert Ilián folyamatosan megemlíti, amikor semmit nem tettem? Négy férfi, akikhez valamilyen szinten kötött egy érzelem. Kihez erősebb, kihez gyengédebb, de kötött valami. Próbálom visszafogni a nevetésemet, de belőlem is kitör, kezemet ajkaim elé téve igyekszem moderálni magam, pedig vállaim annyira rázkódnak félő, hogy a pad összeesik alattunk. - Oké, ez abszurd - nyögöm ki két nevetőroham között, végül egy mély sóhajjal, de még mindig mosolygó arccal és tekintettel nézek Iliánra.
- Nehéz kérdés - bökök rá a férfira. Valóban az, mert sosem gondolkodtam még el ezeken a kérdéseken. Mármint, van olyan, aki igen? Oké, Iliánon kívül, mert belőle simán kinézem, hogy minden numera után egy 10-es skálán pontozza a nőket és a menetet is. - A legjobb mindegyikben az volt, hogy szex - nevetek fel halkan. Nyilván nem fogom Ilián orrára kötni a részleteket, még csak az kéne. - Legrosszabb csak két esetben volt. Az ex-férjemnél, hogy egyáltalán meg kellett tenni, különben feltűnő lettem volna, a másik pedig Jason. Nála egyszerűen az elválás esett nehezemre - alsó ajkamat beharapva gondolkodom el a következő kérdésen. Amit egyiktől sem kaptam meg? Nem is olyan nehéz ez a kérdés, ha az ember egy kicsit jobban bele gondol. - Az, hogy egyedül Arie bánt velem úgy, ahogy azt elvárnám egy férfitól. A vége felé tényleg ő hordta a nadrágot, és nem hagyta rám, de akkor már mindegy volt - vonom meg vállaimat. A vidám témára előveszem cigarettámat zsebemből. Az öngyújtó kattan, pár másodpercig csak a lángokat figyelem, míg végül felizzik a dohány és mélyet szívhatok belőle.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=781897#post781897][b]Ophelia Carolina Brown - 2019.11.26. 16:34[/b][/url]

Na már most, nem lehet nem észrevenni, hogy Ilián szemöldöke is megemelkedik a kérdésen. Mondanám, hogy meg vagy!, de ugye mindenki tudja, hogy ez egyáltalán nem így van. Magamban azért örülök, és csak elraktározom a szívem mélyére a tényt, hogy sikerült megfognom a mindenre figyelő és mindent tudó Iliánt, aki mindennek IS a nagymesterének tartja magát. De mindezt magamban, szóval csak türelmesen várom a választ, megpróbálva nem rögtön a legrosszabbra gondolni, mert azért, ha kutakodott, az elég creepy lenne. Bár nem derülne ki sok minden rólam, hiszen nincs titkolnivalóm, de azért nem kell tudnia mindenkinek mindent a másikról. Legalábbis engem pont nem érdekelnek mások dolgai. Legalábbis, ha az illető sem keltette fel az érdeklődésem. Oké, akkor félig nem érdekelnek mások dolgai.
- Aha - sandítok oldalra szkeptikusan a férfira. Vajon miért nem hiszek neki? - Mi az isten az a FÖTYE? - nevetek fel hitetlenül. Baszki, ez a Bözsi néni többet pletykál rólam jelenleg, mint az egész faluról összesen. Tényleg nincs jobb dolga? Na meg miért mondd el minden információt rólam, amikor ő sem tud semmit? Vagyis tőlem bizton nem tud semmit, mert életemben nem beszéltem vele, hála az égnek, azért ezt szögezzük le. Az információ kiadással még nem is lenne olyan nagy bajom, mert ugye pletyka az összes, egyik sem biztos, ki elhiszi, ki nem - khm -, de egy Iliánnak? Pont egy Iliánnak kell kiadni ezeket a dolgokat? Még szerencse, hogy nem plakátoljuk ki a falut a fehérneműs fiókommal gyorsan, csak a biztonság kedvéért, hogy mindenki teljesen képben legyen, nehogy elmaradjanak információmorzsák. Bah!
- Mert a férfiaknak, tapasztalataim szerint, olyan nő kell, aki kussol, főz, mos, takarít, szétteszi a lábát, amikor a hímnek éppen olyanja van - sóhajtok egy mélyet fáradtan. - Na, én nem ilyen vagyok, és ezt mindenki tudja, plusz a határozott kisugárzásom sem nyom sokat a kedvességi mércémen, pedig nézd meg milyen édes vagyok! - sóhajtok egy nagyot. Ó, ezek igen egyszerű dolgok ám. Ha az ember szemfüles, akkor elkaphatja ezeket az infókat magáról, márpedig én az vagyok, főleg, ha rólam van szó, szóval... ja, eléggé képben vagyok. Ezek nem általam kreált dolgok, hanem férfiak szájából elhangzott tények, és ezekből általánosítani már annyira nem bonyolult folyamat, ha az embernek van egy kis gógyija, márpedig nekem van, és azt mindig örömmel is használom. - Ki beszélt megint rólad? És kérlek, ne hívj Szöszinek. Két nevem is van, gondolom, ha már a vezetéknevem tudod, akkor a középső nevem sem titok többé - forgatom meg szemeimet alig észrevehetően. Egy elégedett, mégis alig észrevehető görbe kerül fel ajkaimra, mert ez elég szórakoztató helyzet. Nem az, hogyha talál egy álomba illő herceget, fehér lovon közlekedni, akkor hozzám küldi - innen is kösz -, hanem az egész. Valamiért nem tudom elképzelni, ahogy Ilián beszélget a nénivel, és pont rólam. Mondjuk azt sem tudtam elképzelni, hogy egyszer egy meghitt, esti sétám odáig fajul, hogy Ilián mellett ülök, dohányzunk és együtt nevetünk, mintha világi haverok lettünk volna örök életünkben. Be kéne fejeznem a hinni meg nem hinni dolgokat, mert úgysem jön be soha, szóval oké, simán elhiszem - talán -, hogy valóban Bözsi néni kapta el a férfit és kezdett el sztorizgatni neki is rólam. Vajon még kinek? Körkérdést fogok kiplakátolni a faluban inkább, nem a fehérneműs fiókomat. Ez jobb ötlet.
- Az első az jogos. Mármint, hogy szerettem - bólintok párat, majd kis szünet. A nikotin égeti tüdőmet, és nagyon szégyellem magam, amiért megint dohányzok. Vagyis nem, nem dohányzok, csak véletlen elmentem venni egy doboz cigarettát, mert úgy gondoltam, talán segíthet nagy magányomban. Hogyne. Segített. Bevonzotta Iliánt. - Az ex-férjemről meg inkább ne beszéljünk, mert hánynom kell - emelem fel kezemet a férfi felé, a hatás kedvéért másik kezemet szám elé teszem. Pár másodperc múlva veszem csak el, majd mintha mi sem történt volna szívok bele egy jókorát cigarettámba. Mutató- és középső ujjam közé csippentem a szálat, majd hátra dőlök a padon, és az eget fürkészve válaszolok. - Nem tudom. Balfasz vagyok? - kérdezek vissza értetlen. Tényleg nem tudom miért nem fogok ki magam mellé valaki normálisat. Vagy, ha nem is normálisat, nem vagyunk telhetetlenek, rendben van, akkor egy normálisabbat. Fiatal vagyok, jól nézek ki, és nem is vagyok elkésve semmivel, de azért jól esne talán hazamenni úgy egy hatalmas udvarral rendelkező kertes házba, hogy a - minimum - huszonkét Corgim fut felém. Ajj, de jó lenne! Kiakadna a cukisági-faktorom minden egyes megélt napon. Aztán jöhet a férfi is kitárt karokkal. De csak a Corgi-had után.
- Miket nem mondasz nekem, Ilián - szinte sóhajtom a nevét. Egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy azzal a férfival beszélem meg a bajaimat, akitől állandójelleggel vagyok a plafonon. - Legközelebb tökön markolom, hogy megnézzem a helyén vannak-e a golyói, de azért ne álljon fel neki, még így sem, mert kell egy kis továbblátás. Így megfelel? - biggyesztem ajkaim közé cigarettámat. A parázs felizzik, ahogy szívok belőle, a füstfelhő az ég felé távozik, és fejemet fent tartva fürkészem a csillagokat. - Te lennél a szexuális szolgáltatás? - oldalra sandítva mérem végig a férfit tetőtől-talpig. Lassan, minden részletet agyamba vések. - Ott talállak, ahol én vagyok, mert már beteges, hogy mindig összefutunk véletlenül. Mellesleg - fordítom fejemet oldalra, hogy Ilián tekintetébe fúrhassam kékjeimet. - Holnap ráérek - egy elbűvölő mosolyt küldök a férfinak, még fejemet is kissé oldalra biccentem. Ez egy remek beszélgetés, kérem szépen a kedves közönséget! Remek!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=783224#post783224][b]Ophelia Carolina Brown - 2019.12.12. 14:52[/b][/url]

- Remélem jó pár év! - tettetek felháborodást, de szám szegletében ott bujkál a mosoly, ami egyértelműen elárul. Az évek múlásával az a legnagyobb baj, hogy így közel a harminchoz is, nyilvánvalóan, erőm teljében vagyok, és szerintem ez akkor sem fog változni, amikor betöltöm a hatvanat. Ez nem egoizmus, ezek tények. Túl pörgős életet élek ahhoz, hogy engem a korom alapján kispadra ültessenek. Megpróbálhatják, de felesleges erőfeszítés.
- Ne akard nekem beadni, hogy mellényúltam - forgatom meg szemeimet vidáman, könyökömmel megtámaszkodom térdemen, majd államat ökölbe szorított kezemre helyezem. A tó vize ugyanolyan nyugodt, mint amikor jöttem, és ez a nyugodtság valamiért frusztrál. Mint a vihar előtti csend, értitek nem? Az sosem jó, mert akkor valami hamarosan robbanni fog. Mondjuk az én életemben már mi nem robban? - A legtöbb férfi nem tud kezelni egy határozott nőt, így inkább meg sem próbálják, mert "úgyis elbuknának" vele - szabad kezemmel mutatok a levegőben macskakörmöket, hogy mindenkinek egyértelmű legyen. A mai férfiak tényleg legtöbbje szereti azt az utat választani, amin nincsenek kihívások, nem kell megküzdeni semmiért, egyszerűen az öledbe hullik - maradjunk a témánál - egy olyan nő, aki mindent megad neked kérés nélkül. Gondolom mindennemű kifejtés nélkül is egyértelmű, hogy bár szeretek a szeretteim kedvében járni, de nem fogom senkinek kinyalni a seggét. Probléma van? Oldd meg, ne kifogásokat és menekülőutat keress, vagy kreáld magadnak a megfelelő válaszokat. Oldd meg! - Te most tényleg kioktattál engem szexből? - ráncolom össze szemöldökeimet még mindig a tavat fürkészve, de amikor eljutnak a szavak jelentései tudatomig, lassan egyenesedem ki, és tekintek Iliánra. Most ez komoly? Hogyha nem akarom, akkor mondjak nemet? Mi a...? Pillogok a férfira pár másodpercig, lehet tovább is, mint illendő lenne egy másik embert bámulni, majd kitör belőlem a nevetés, és egyszerűen nem tudom visszafogni magam. Őszintén nevetek, mindkét kezem hasamra csúszik, mert már tényleg fáj. Mély levegőket véve próbálom magam moderálni, de nem tudom hány perc elteltével sikerül csak, még így is rázkódó vállakkal és széles vigyorral emelem pillantásom Iliánra. - Ez nagyon jó volt. Remek! Huh, köszönöm - lehunyom szemeimet, egy utolsó mélyet sóhajtok, majd lábaimat keresztbe vetem, kontyomból egy kikandikált tincset fülem mögé tűrök, végül hátradőlök a rozoga padon.
- Hatalmas kreativitásra utal ez a becenév, kedves Ilián, büszke lehetsz - éééés én itt lezártam a témát. Ha így szeretne hívni, akkor hívjon, előbb vagy utóbb - valószínűleg utóbb -, de hozzá fogok szokni. És a tenyérbemászó vigyor a képén csak még inkább megerősít abban, hogy nem szabad kiakadnom, mert azzal örömet szerzek neked. Moderáld magad, Ophelia! Gondolj valami totálisan másra.
- Neked megsúgom - sandítok oldalra egy tizedmásodperc erejéig. - Már akkor is kihasználtam az embereket; kellett a pénze - hogy mire? Azt nem kötöm a férfi orrára. Elég, ha ennyit tud, és ha mindezek alapján von le következtetéseket, nekem már az is megfelel, mert nem érdekel mit gondol, ahogy eddig sem érdekeltek mások gondolatai rólam, esetleg a véleményük. Ha rákérdez, elmondom neki, ha nem kérdez rá, akkor így járt, nekem nem lételemem kiadni a múltam darabkáit, főleg nem olyan embereknek, mint a mellettem ülő. A mindig mindent tudó Ilián sem tud mindent. Micsoda fordulatok. - Eddig sem kerestem őket, jöttek maguktól, ez innentől sem fog változni - vonom meg vállamat kicsit, ajkaim közül kiveszem a cigarettát. Soha nem kerestem az igaz szerelmet, a hős lovagot, aki egy bajba jutott helyzetben megment. Felesleges időpocsékolás, és nekem éppen időm nincs ilyenekre. Majd, ha eljön a megfelelő idő, én is megtalálom a saját Jack-emet, mint Kori, de egyelőre jók nekem a sárkányaim is.
- Nyilván nem csinálnám meg, ennyire én sem vagyok elvetemült - nevetek fel halkan, mert tény és való, hogy nagyon vicces látvány lehetnék kívülről egy ilyen helyzetben. Szegény pasik. - Elég jó? Nekem az sosem volt elég - mosolyodom el szemtelenül. - Szóval én egy bajbajutott hölgy vagyok? Jó tudni, ez fontos információ - csettintek egyet nyelvemmel, cigarettámból mélyet szívok, fejemet az ég felé emelem, a füst is arrafelé távozik. Túl nyugodalmas ez az éjszaka...
- Haladunk ezekkel a becenevekkel. Mindenkit megtisztelsz velük, vagy csak én vagyok ilyen szerencsés? - mármint hogy csípjem ki magam? Ember, én mindig ki vagyok csípve! Még a hálóruhám is Olaszországból van, hát nem úgy van az, hogy engem mindenki láthat mackónadrágban és lejárt szélű papucsban! Ez hallatlan, baszki! - Tudod mit? Kicsípem magam, csak hogy örülhess valaminek a megkeseredett életedben, és láss valami szépet is egyszer legalább - szívok egy utolsó slukkot, majd a földön nyomom el a csikket. Ne felejtsem el kidobni. Visszaegyenesedve fordítom kicsit jobban testemet Ilián felé. - Akkor holnap hatkor a téren - a férfi lábán megtámaszkodva állok fel, nyújtózkodom egyet, lehajolok a csikkért, majd kezemet zsebeim mélyére süllyesztve indulok el a legközelebb kuka felé, ami mellől még visszatekintek a férfira, miután a csikk benne végezte. - Ne késs! - halvány mosoly játszik ajkaimon, amit már meg sem próbálok palástolni, mert tudom, hogy én fogok késni. Ahogy mindig mindenhonnan. Hátat fordítva Iliánnak emelem még fel kezemet, amolyan "akkor holnap" jelzéssel, és indulok el komótosan vissza, a falu felé. Holnap hat.