Rebi

Mindig is gyűlöltem a telet, és minden velejáróját, a havat, a hideget, a jeget, a szelet. Az egyetlen dolog amit kedvelek ebben az évszakban, az a lehetőség, hogy felvehessem a kötött pulcsikat, a bakancsokat, a kabátokat. Ma is ilyen öltözetben sétáltam végig a kastély nyugati szárnyán, a könyvtárat megcélozva. Márpedig ha ebben az évben nem sajátítom el akár csak egy minimálisan is azt a nyomorult patrónusbűbájt, akkor jelenik meg az igazi Alexander-féle hisztéria.
Befordultam, majd beléptem a helyiségbe, ahol megcsapott a könyveknek és a pergameneknek a kellemes illata. Elmosolyodtam volna, ha nem éppen kétségbeesetten fujtatva róttam volna a könyvespolcokat. A szemeim végigpásztázták a könyvcímeket, de nem akadtak meg semmin.
- Ah, mon dieu - suttogtam idegesen, majd körbepillantottam a könyvtárban. Megláttam egy lányt ahogy aranyosan próbál pár könyvet feljuttatni a legfelső polcra. Odasétáltam, majd óvatosan megfogtam a vállát, bár az óvatosságom mit sem segített, a lány összerezzent és elejtette a könyveit. Elmosolyodtam, és egy kicsit felnevettem. Leguggoltam mellé, hogy segítsek összeszedni a maradék könyveket.
- Pardon, nem akartalak megijeszteni. - néztem fel rá, odaadva a könyveket. - Ami azt illeti igen, tudnál segíteni, nem tudod hol találhatok pár könyvet a patrónusbűbájról? - vontam fel kérdőn a szemöldökömet.
- Cserébe kihasználhatod a magasságomat, és felpakolok oda helyetted. - vigyorodtam el.

Rebi

Bólintottam, majd könnyeden felhelyeztem a maradék könyveket a kívánt polcra. Igazából mindig is szerettem magasnak lenni, jól jön az a 188 centi, kivéve akkor, amikor menetrendszerűen beverem a fejem mindenhova.
- Megyek már! - sétáltam végig a polcok között, megpihentetve a tekintetemet néhány repkedő pergamenen és földön hagyott pennán. Mosolyogva léptem be az új szekcióba, kicsit izgatott voltam, hátha most végre meg tudom találni a megoldást. Odasétáltam, majd érdeklődve elvettem a könyveket. Végigpásztáztam a címeket, elolvastam az összefoglalóját, majd bólintottam.
- Ezek szerintem jók lesznek. - néztem hálásan, közben eltéve a köteteket a táskámba, és előszedve egy darabot a kedvenc savanyú gumicukromból.
- Általában jól mennek a bűbájok, de ez... egyszerűen nem... nem megy. Márpedig nekem fontos lenne mindenből felkészültnek és ügyesnek lennem. - pislogtam, sóhajtva egyet. - Kérsz? - nyújtottam a lány felé a gumicukrot.
- Amúgy Alexander Delacroix, személyesen. Hivatásos könyvmoly, ételfüggő, szociopata... - felpillantottam - Non, csak vicceltem. Te ki vagy? - vontam fel a szemöldököm, mosolyogva.

Rebi

- Csak ha szépen pislogsz. - forgattam meg a szemem mosolyogva, majd elpakoltam a gumicukrot. Elgondolkodtam azon, amit a lány mondott, hátha tényleg az emlékkel van a gond. De az lehetetlen, hiszen annál boldogabb emlékem egyáltalán nincs, talán az is gyenge egy patrónushoz?
- Lehet igazad van.. - hagytam ennyiben a padlóra pillantva. - Eh, nem igazán tudom még, hogy milyen szakma felé menjek tovább. Csak.. ha mondjuk esélyes lenne, hogy valaki aki fontos neked, bajban van, akkor te is felkészült szeretnél lenni. - mondtam el dióhéjban. Összevontam a szemöldökömet, nem terveztem ennyire belemenni ebbe, de végülis szimpatikus volt a lány.
- Igen amúgy, félig az lennék, de Franciaországban is nőttem fel. Örvendek, Rebeka. - kacsintottam - Itt segédkezel?

Rebi

Figyelmesen hallgattam végig a lány mondandóját, majd kipillantottam az ablakon.
- Ez sem rossz ötlet. Valahogy tuti összejön. Bien sûr, nem találkozom minden nap egy dementorral. - nevettem fel picit. Láttam, ahogyan Rebi picit elgondolkozik, ebből is feltételeztem, hogy azonnal eszébe jutott valaki akit még csak véletlenül sem szeretne bajban látni. Furcsa érzés, én még csak nem is láttam élőben az anyámat, mégis ragaszkodom a megtalálásához.
- Lyonban születtem, ott is nőttem fel apukámmal. - válaszoltam a kérdésre, elmosolyodva a város gondolatától, de a mosolyom szinte azonnal kisebb nevetésbe fordult amikor megkaptam a fenyegetést.
- Jól van, jól van, pardon, Rebi. - javítottam ki magam. - Na, gratulálok. Együtt tudok ezzel érezni, rengeteg könyvet faltam már fel jómagam is. - nézelődtem végig a polcokon még egyszer.
- Mesélj még valamit magadról, hányadikos vagy egyáltalán? - kérdeztem, lassan visszasétálva a könyvtár bejáratához, ahol megijesztettem a lányt.

Rebi

- Oui, az nem lenne szerencés - nevettem picit, majd elgondolkoztam ezen. Soha nem láttam még dementort, de jobb is lenne ha ez nem változna. Minden történettől kiráztott a hideg, ami ezt a témát taglalta.
- Csak nyugodtan, miattam ne szerezz fekete pontot a munkádban. - bólintottam, majd amíg Rebi távol volt, előkotortam még egy gumicukrot és elnyammogtam rajta. Bevártam a lányt amíg vissza nem tért, is immáron a könyvtár kijáratánál álltunk már.
- Jó, persze, elhiszem, hogy félelmetes vagy. - húztam a számat, elnyelve egy mosolyt. - Akkor végeztél is mára? Nekem sincs több dolgom, ezeken a könyveken meg amúgy is este akartam átrágni magamat. - mondtam, a kijárat felé biccentve - A társalgó megteszi, ott békében megehetem a gumicukrom könyvtári segédkezők közbeavatkozása nélkül. - vontam fel a szemöldököm.
Felsétálva a második emeletre, kicsit megigazgattam a táskámat, nehéz lett a sok könyvtől, még benne voltak a tankönyvek az aznapi órákról. Kinyitottam a társalgó ajtaját, illedelmesen magam elé engedve a lányt, hogy előttem léphessem be a helyiségbe.
- Pár barátom szerint idegesítő tud lenni az akcentusom, szólj rám, ha nagyon eluralkodik rajtam a sajtevő vér. - nevetek, szabad helyet keresve a szememmel.

Rebi

A lány után siettem, nem sokkal utána már én is kiszúrtam a szabad helyet a nyüzsgő diákok fejeinek sokasága felett. Megkönnyebbülten dobtam le a táskámat az ezüst fotel mellé, magamat pedig ugyanilyen lendülettel hajítottam a kipárnázott ülésre. Meglepően kényelmesnek találtam, a szebbik felem már hozzászokott a Nagyterem fapadjaihoz, hiszen nem sokat jártam még a társalgóban, maximum egyszer kétszer néztem be, ha éppen nem tudtam hol találhatom a nővéremet.
- Ezt örömmel hallom. - vigyorodtam el, mindig is kiváncsi lettem volna arra, hogy hogyan hangzik az akcentusom egy olyan embernek, akinek a magyar nyelv az anyanyelve. Közben szomorúan konstatáltam, hogy elfogyott a gumicukrom.
- Nem válaszoltál viszont, hanyadikos is vagy? Furcsa, hogy még nem találkoztunk. - tettem fel ismét a kérdésemet, immáron nyugodtabb körülmények között - Meg persze most már mesélhetsz magadról a három szavas összefoglalónál bővebben is. - tettem hozzá, eleresztve egy kisebb mosolyt.

Rebi

- Igen, általában így szoktam. - bólintottam nevetve. - De az emberek nagyon is örülnek ha megijesztem őket. Tuti te is, csak nem vallod be. - fulladt a nevetésem vigyorba. Természetesen nem jutott konkrét precedens az eszembe, bár a magasságom miatt néha megijednek az emberek amikor nekimennek egy mellkasnak.
- Óó, értem. Hát ha ez számít bármit is, nem sokkal jobb ez a harmadik sem. - biccentettem a táskám irányába, amin már lassan ereszteni kezdtek a varratok a terheléstől. Szorgalmas voltam mindig is, de mindenkinek van egy tűrőképessége, és akkor éppen a határát feszegette a rengeteg beadandó.
Figyelmesen hallgattam végig a lány mondanivalóját, egész érdekes dolgokat is ki tudtam venni a hadarásból, bár néha még a normális tempóban se fogom fel rendesen a magyart. Mindig is ki akartam próbálni a Kviddicset, el is gondolkoztam rajta, hogy még miért nem tettem.
- Hűha. - nyögtem ki, amikor Rebi a mondandója végére ért - Akkor majd valamikor megtaníthatsz kviddicsezni, meg gitározhatsz is nekem - vigyorogtam, majd oldalra pillantottam és elgondolkoztam azon, hogy miről mesélhetnék.
- Hát én a Navine házat erősítem, vagy gyengítem, ez még kiderül, bár személy szerint mindig is azt hittem, hogy a Rellonba kerülnék. Lehet nem ismerem magamat még elég jól. - vakartam meg a tarkómat - Sokat olvasok, több évig harcművészeteket tanultam. Van egy nővérem aki idejár, Nadya-nak hívják. Egyszer közösen megvertük az apukáját, igazából féltestvérek vagyunk. - közöltem ezt a cseppet sem mindennapos információt fapofával, de végül mégiscsak elnevettem magam. - Nem sok minden jut eszembe most így a semmiből - vontam vállat.

Rebi

Kisebb mosollyal nyugtáztam a lány megjegyzését, majd hátradőltem, hogy meghallgathassam további mondanivalóját is.
- Persze, ebben nem is kételkedtem, süt rólad, hogy vannak céljaid. Szerintem menni fog az a maradandó dolog is. - bólintottam, majd belekotortam a táskába, hogy a sok könyv közül kihalászhassak egy termoszt, tele kávéval. Miközben belekortyoltam, figyelmesen hallgattam a velem szemben ülő lányt.
- Nem gond, nekem még a normális beszédtempó is gyorsank tud tűnni néha a magyarban, szóval az csak jó ha gyakoroltatsz. - nevettem picit.
- Lehetséges, ez még majd kiderül. Mindenesetre egyelőre nagyon jól érzem magam a Navine házának színeiben is. - ismét beleittam a kávémba, kicsit erősre sikeredett, nem volt túl finom aznap.
- Nem bizony - húztam ki magamat vigyorogva, majd egy kisebb nevetés után belefogtam a válaszba - Karatéztam, Krav Magáztam.. leginkább a tökéletes önvédelem kidolgozásának érdekében. Specializálódtam egy fegyverre, azt kitanultam, et c'est tout, abba is hagytam. - mosolyogtam, bár végül lesütöttem a szemeimet az incidensre visszagondolva.
- Hosszú történet, a nővérem apukája elég konzervatív ember és... elég barbár módon fejezte ki a véleményét az első kapcsolatomról. Ezt a nővérem nem engedte, neki rontott, én meg őt féltettem, szóval én is neki rontottam. Ez lenne az dióhéjban. - pislogtam, bezárva a gusztustalan kávétól bűzlő termoszt, és visszatuszkolva azt a táskámba. Még szerencse, hogy az én apám nem ilyen agyműködéssel rendelkezik, mint a féltesómé. - Na de nem akartam letargiát idézni ide, persze ha érdekel valami, szívesen válaszolok, de mesélj te is, merre lakik a családod, mi a kedvenc tantárgyad, a müzlit öntöd előbb, vagy a tejet, tudod ilyesmik - vigyorodtam el

Rebi

- Az biztos. Hát mindkettőt szerettem, a Krav Maga megtanítot megvédeni magam ha bunyóba keverednék, a Karatén keresztül pedig kitanulhattam egy fegyvert amivel már jól bánok. Azt is gyakoroltam a legtovább, egyébként. Szerintem eljutottam arra a szintre, hogy testi kontaktus esetén.. - megtorpantam egy pillanatra, hogy felvonjam a szemöldököm és eleresszek egy oldalmosolyt - ..mármint a rosszabik fajta esetén meg tudjam védeni magamat. Innentől kezdve az átkokra és a mágiára kell koncentrálnom. Hogy állsz a párbajozással? - kérdeztem érdeklődve, erről még nem nagyon beszélgettem senkivel sem a suliban. És tőlem még az is felettébb meglepő, hogy senkivel sem kerültem olyan összetűzésbe a három évem alatt, hogy pálcát rántsunk egymásra.
- Igen. - haboztam egy kicsit - Szerzett egy durvább fejsérülést, de azóta legalább leszállt rólam. - sóhajtottam egyet, szinte azonnal visszaugrottak a képek a jelenetről. Nem is tudom mit kezdtem volna magammal, ha Nadya-nak akkor bármi komolyabb baja esik, még ha értem is vállalta volna be. Az az én dolgom.
- Je vois, akkor nálad is létezik ez az erősebb testvéri kötelék. Mellesleg ha azt mondtad volna, hogy a tejet öntöd előbb, szinte biztos, hogy azonnal itt is hagytalak volna. - reagáltam le a válaszait a felettébb spontán kérdéseimre.
- Aha! Ezért sem fogadtad el a gumicukromat. - bigyesztettem le a számat - Az viszont meglep, hogy még soha nem voltál szerelmes. - ennél a résznél picit elkomolyodtam, de akisebb mosoly továbbra sem tűnt el az arcomról. - Mást tippeltem volna így végigmérve téged. Mellesleg majd valamikor énekelhetnél nekem, ígérem, teljesen őszintén meg fogom mondani, hogy jó-e, eloszlatom a kételyeket. - vigyorogtam, a támlára döntve a fejem.

Rebi

Derűsen felnevettem a mondat hallatán, bár kötve hiszem, hogy bárkit is képes lennék laposra verni. Maximum picit, mértékkel.
- Értem, kíváncsi vagyok, milyen átkokat szórnál rám, majd mindenképpen ejtsd meg egyszer. - mondtam oldalra pillantva, el is gondolkodtam azon, hogy élesben tudnék-e egyáltalán olyan hatásosan gondolkozni és harcolni. Magamat ismerve valószínűleg a tízedik kábító átok után kapnék észbe, hogy ez már nem vicc.
Felvontam a szemöldököm a lány szavait hallva és kicsit kényelmetlenül mozogtam a székben. Körbepillantottam, majd megköszörültem a torkomat.
- Hát nem hirtelen felindulás volt, a nővéremet próbáltam megvédeni, ahogy mondtam. - húztam el a szám - Senkit sem bántanék ok nélkül. - bólintottam megerősítésképpen. Persze nem mintha akkor ott nem lettem volna dühös a férfire, de ha a nővérem nem megy neki, akkor én sem. Gyorsan a derűsebb témákra térve folytattam a társalgást.
- Igen, meglepő - ráncoltam a szemöldökömet, mintha ez olyan egyértelmű lenne - Tudom, 16 vagy, de én sem azt kérdeztem, hogy túl vagy-e már a 13. házasságodon amit lehetőleg illegálisan kötöttél külföldön több férfivel egyszerre, hanem csupán azt, hogy voltál-e már szerelmes. - nevettem fel egy picit. - Így végignézve rajtad ki ne hinné azt, hogy több száz fiú bepróbálkozott már nálad. - döntöttem oldalra a fejem.
- Ja, és rendben, akkor nem rajtad fog múlni - húztam össze a szemem vigyorogva.

Lia

Apu sosem szeretett kimozdulni a városból, még anno, amikor Lyonban laktunk. Ezért a hely minden zegzugát meg akarta ismerni, a kis buborékján belül, szóval heti négyszer minimum elrángatott magával kirándulni, nem áll távol tőlem a természet.
Ez is egy ok arra, hogy néha kimenjek a kastély mellett elterülő erdőhöz, és nézelődjek, esetleg pihenjek, vagy ott csináljak házit. Most is így tettem tehát, bár a zöld helyett most több volt a fehér, és rajtam is bakancs, kötött pulcsi és kabát éktelenkedett.
Elég érdekes SVK házit kaptam, miszerint non-verbálisan kellett megváltoztatnom a színét egy élőlénynek, majd lefényképezni az eredményt. Milyen csodás hely erre egy erdő, több ezer potenciális alannyal körülvéve engem, bár még nem döntöttem el melyik fa legyen az áldozatom.
Kicsit mélyebbre bóklászva, megérkeztem a sokak által jól ismert faházhoz. A fa lombját hó fedte, de a törzse szinte makulátlan volt, egy-egy barázdába beférkőző hótömegtől eltekintve. Sokan járnak erre, kellemes meglepetés lenne, ha egyszer csak színt váltana a sokak számára fontos építmény. Azt hittem egyedül vagyok, amikor elővettem a pálcám, bár fent a faházból hallottam egy kis motoszkálást. Kicsit elmosolyodtam és változtattam a terven. Megigazítottam a sálamat, zsebredugtam a pálcámat, majd felkiáltottam.
- Hahóóó - összehúztam a szememet, ahogy felpillantottam a házra, kiváncsian várva a válaszra; még az is lehet, hogy csak bólintérek motoszkáltak oda fent.

Rebi

- Ezt jó tudni. - biccentettem a lány felé, legalább nem kell kósza Tarantallegra bűbájra számítanom amikor hátat fordítok. Bármit, csak a táncot ne.
- Pas de problème, gondoltam, hogy nem ilyen célzattal mondtad. Meg nem is a szavaid miatt szontyolodhattam el - már ha ennyire látványos volt - inkább csak annyi, hogy én se vagyok rá büszke. - vontam vállat. De előbb utóbb biztosan túl fogok lépni ezen, simán túl kellene. Ha ilyen "csekély" incidens is leköti az agyam, akkor felesleges edzenem magam a jövőbeli esetleges összetűzésekre.
- Hoppá, ebbe bele se gondoltam - nevettem, mert csakugyan bevillant előttem egy kép a háremről. Gyorsan el is hesegettem.
- Szegény egyes számú próbálkozó, mi történt? A jó öreg viszonzatlanság, vagy mélyebb történet is van emögött? - néztem kérdőn. - Ouais, lehet, hogy te így gondolod, de bárkit megkérdeznél, biztosan mást mondana. Szóval valóban egyedül lehetsz ezzel a tippel. - tártam szét a kezeimet.
Egy csöppet elkerekedett a szemem, aztán összeráncoltam a szemöldököm, és hatásszünet szerű csend ereszkedett közénk. Hirtelen nem tudtam mit feleljek, hiszen még nem is ismerem úgy igazán a lányt, és bőven jöttem már ki ilyen helyzetből rosszul.
- Ja, ööö - megköszörültem a torkom - Igen, volt egy srác, de végül nem alakult túl jól a dolog, nem.. egymásnak lettünk teremtve. - foglaltam össze óvatosan, majd bólintottam egyet a végére.
- Nem mellesleg most ötletet adtál, úgyhogy te, és a szobatársaid legyetek készenlétben, mert bármikor megjelenhetek. - közöltem teljesen komoly arccal a lánynak.

Rebi

- Jól van, megpróbálom elhinni - nevettem. Igazából ha még nem ismersz annyira valakit, akkor sok mindent tudsz róluk feltételezni, de ezek a feltételezések sokkal viccesebbekké válnak ha éppen csak egy picit megismered őket.
- Ó, a szívtipró, nem is tudom, elkezdjem-e előre sajnálni szegény ketteskét. Még jó is, hogy nem kérdezel meg senkit, bár tényleg megemelném a kalapom ha meg mernéd csinálni. - Rólam köztudott, hogy sok bajt keverek, de általában csak messziről, az árnyékban. Nem szoktam lebukni, maximum sokkal később. De szemtől szembe nem merek túl sok mindent csinálni, elég nehezen szólítok meg ismeretleneket is alapvetően. Tökéletes példa a lány aki előttem ült, hiszen nemrég a frászt hoztam rá.
- Hát igen, nem volt túl egyszerű helyzet. Még szerencse, hogy a lánya nem vette át ezt a mentalitást. - bólogattam magam elé meredve, hiszen ha Nadya is ellenem lenne a családom azon ágáról, meg is őrülnék.
Nagy kő esett le a szívemről, a lány teljesen normálisan és természetesen reagált, felüdülés volt ilyet látni. Visszaszökött a maradandó mosoly az arcomra.
Végül a komoly arcot csak egy ideig voltam képes tartani, kitört belőlem a nevetés.
- Még ki kell találnom egy tervet, nem gondoltam teljesen komolyan, de most felkeltetted az érdeklődésem. Alapból érdekelt az Eridon klubhelyisége, de akkor már elérem a lányok szobáját is. - nevettem - Milyen titkok rejtőzhetnek ott, például csak ilyen hangon beszéltek egymással? - vontam fel kérdőn a szemöldökömet. Komolyan elgondolkodtam egy picit, vajon lenne rá mód, hogy bárhogyan is bejussak oda?

Rebi

- Jó, persze, igaz, csak sajnáltam egy kicsit - nevettem - És nehogy odamenj bárkihez, még csak ez kellene! - fintorogtam belegondolva. Mivel én nem merném megcsinálni, már csak külső szemlélőként is égne az arcom.
- Igen, csomóan nincsenek jó viszonyban a testvéreikkel, civakodnak, meg ilyenek. Persze ilyesmi nálunk is előfordul, de alapjáraton elválaszthatatlanok vagyunk, és meg is őrülnék nélküle. A mostani őrültségemnél jobban. - bólogattam egyetértően. Így belegondolva már jó régóta nem találkoztam a testvéremmel, nagyon zsúfolt hét volt tanulás szempontjából, ezen a pénteki napon tapasztaltam meg először a pihenés ízét.
- Jaj, csak egy szürreális, hirtelen jött felvetés jött. - nevettem fel a gondolatot firtatva - Néha a saját klubhelyiségem és hálókörletem megtalálása is bonyolultabb feladatnak bizonyul, nemhogy betörjek másokhoz. - Pedig már harmadikos vagyok, mégsem túl jó a tájékozódásom a kastély területén belül. Még olyan helyeken sem, ahol már egyébként ezerszer jártam. Hát igen, van amihez sosem fogok érteni.
- Érdekes, csak azért feltételeztem, mert mi fiúk a hálókörletben kizárólag ilyen hangsúllyal kommunikálunk. - közöltem tárgyilagos hangon, bólintva. Nem tartott sokáig a komoly arc, amikor elképzelte a jelenetet a szobatársaival. Felkeltem a székből és ugráltam egyet kettőt mellete, eléggé elültem magam.
- Mik a terveid mára? Hétvégére? - kérdeztem, felvont szemöldökkel.

Rebi

- Valóban nem, nyugodtan sort keríthetsz erre is, amikor már a Navine klubhelyiségében vagyok, távol az eseménytől. - vágtam kétségbeesett arcot, miközben körbeszemléltem én is a társalgót, nehogy akadjon egy potenciális személy.
- A "csakazértis" mechanizmus életbe lép ilyenkor bennem, szóval óvatosan a "lehetetlen" szócskával. - vontam fel a szemöldököm. - Még a végén tényleg pörögni fog a gyanuszkópotok egy este miattam. - vontam vállat nevetve, függetlenül attól, hogy elképzelésem sem volt, ez hogyan történthetne meg. Talán majd összehaverkodom egy Eridonos leányzóval és rajta keresztül megejtem a bűnt Rebi kikészítésének érdekében. Kicsit elvigyorodtam ahogy elképzeltem a jelenetet. Á, úgyis csak hipotézis.
Kicsit ugráltam még egy helyben, majd cseppet sem zavartatva elkezdtem nyújtózkodni. Igazából mozoghatnékom van, talán tényleg ki kellene próbálnom a Kviddicset most már. Szégyen lenne úgy lépni ki az iskola falai közül, hogy még egyszer sem volt seprű a lábam között. Az alapvető repüléstan oktatáson kívül, persze. De egyelőre jó lesz az erőnléti terem is, azt már jól bejártam.
- Szerintem lemegyek majd edzeni egy kicsit, meg szeretnék gyakorolni pár rontást és átkot - mondtam, elmerengve. - Et bien sûr, tunyulok és olvasok, ahogy mindig. Talán betörök az Eridonos lányok hálókörletébe, de azt kezdem unni, mindennapos dolog. - tettem hozzá, szemet forgatva.
- Szeretsz korizni? Nekem mindig kell egy cirka 20 perc, hogy bele tudjak jönni. - ebben a pillanatban esések sokasága cikázott végig az agyamon. Nem volt kellemes egyik sem.

Rebi

Úgy tettem, mintha tikkelne a szemem, ezzel is jelezve az frusztrációt amit a lány szavai okoztak. Ilyenkor jön elő belőlem, hogy lehet tényleg a Rellonba kellett volna kerülnöm.
- Ha! Soha nem szabad Alexet provokálni! Jamais! - húztam össze a szemem picit mosolyogva. Jó, igen, tisztában voltam vele, hogy tényleg lehetetlenség amiket viccből összehordtam, de na. Nem szeretem ha az orromra kötik, úgyhogy valamit tennem kell ellene. Majd a nyílt napokon mondjuk. - Jó, legyen. Szeretek ügyesni. - bólogattam, majd elgondolkoztam, hogy ez értelmes-e egyáltalán magyarul.
- Ó, igen, ismerős, csak nálam az edzőterem mindig elveszi az időmet a tanulástól. - húztam el a számat a drasztikus tényt közölve. - De amúgy ha gondolod egyszer tényleg lejöhetnél oda, körbevezetnélek. - bólintottam, komolyabbra fordítva a szót. Szerettem ott lenni, rengeteg lehetőség volt a sportra, csomó sportpálya is volt, edzőgépek, minden más.
- Jól van, bár hidd el, a szobatársaid tuti nagyon is örülnének nekem. - kacsintottam, majd felnevettem amikor a lány felajánlotta a közös korcsolyázást. - Ha komolyan montázst szeretnél látni arról, hogy ezerszer a szebbik felemre esik, akkor persze, mehetünk. - Teljesen komolyan gondoltam egyébként, sok mindenhez van alapvető érzékem, de a korcsolyázáshoz és a téli sportokhoz még csak a legminimálisabb mennyiségben sincs. Visszahuppantam a székre, most már kényelmesebben ültem a kisebb tornámat követően.
- Cserébe akkor viszont tényleg muszáj lesz énekelned nekem. Kíváncsi vagyok a hangodra. - tértem vissza ehhez a kérésemhez. Nekem semmi affinitásom nincs a zenéhez sajnos, hallgatni szeretem, viszont ha én zenélek, azt jobb ha nem hallja meg senki.

Rebi

- Oh, igen-igen, ügyesnek lenni - pirultam el egy picit. Nagyon nem szerettem azt a picit megalázó érzést amikor látványosabb hibákat vétek. Mindegy, sokszor volt már, túllépek rajta.
- Helyes! Gyere le, csomó mindent lehet csinálni. Milyen sportot szeretsz? Vagy csak simán lehet a gépeket is használni erősítésnek - bólintottam izgatottan. Sokszor volt már olyan, hogy egyedül mentem le, és a zene jó társaság tud lenni, de néha unalmas úgy edzeni, hogy nincs kihez hozzávágni a közeli gumilabdákat.
- Még szép, ha már zuhanok és ott vagy az egy méteres körzetemben, nehogy azt hidd, hogy megúszod. - Ez amúgy már szokásom volt, többször is ezért nem akartak velem korizni jönni, vagy ha jöttek, akkor is elkerültek és távolról nézték végig azt a 20 perces esés-sorozatot amit addig produkáltam, amíg bele nem jöttem. Persze utána már jól megy, bár ez nem azt jelenti, hogy azonnal megcsinálok egy hátrakoszorút a jégen.
- Jól van, elfogadom az ajánlatot, lehetsz a tanárom, mais non, nem hiszem, hogy túl sok sikerrel fogsz járni - biccentettem nevetve. Hát igen, van amihez semmilyen körülmények között nem fogok érteni. Síelni például még nem próbáltam, de nem is tervezek, erősen bojkottálok minden téllel kapcsolatos dolog ellen. No meg biztos vagyok benne, hogy az sem menne jól, úgy látszik a csúszkálás nem az én művészetem.
- Áll az alku! - nyögtem ki egy kis agyalás után. Bár ha a lány nem tartja be az ő részét a megállapodásnak, az biztos, hogy behajtom rajta. Kinéztem az ablakon, és láttam, hogy már sötét van, el is repült a délután. Kicsit kezdett már üresedni a társalgó, bár abban biztos voltam, hogy senki sem aludni ment.
- Na jól van, akkor még hallok felőled. Mikor menjünk korizni? - vontam fel a szemöldököm, átdobva a táskám pántját a vállamon. Sejtelmesen elmosolyodtam, te jó ég, mibe mentem bele... Aludhatok egy hónapig jéggel a fenekem alatt.