Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Nem értem, hogy miért kellett ott lennie pont egy tanárnak, amikor felrúgtam a kis szőkét. Nem is rúgtam fel igazán, csak pont arra jártam, ő meg elbotlott a lábamban. Azonnal nekem ugrott, hogy én szándékosan vezettem bele a falba a fejét, miután elbukott és nekiesett. Talán volt benne ilyen is, mert márt untam hallgatni, ahogy arról a harmadéves pasiról beszélgettek, és az első két figyelmeztetésemre („unalmasak vagytok”, „hányni fogok, ha tovább folytatjátok”) nem reagáltak, csak annyival, hogy röhögcsélve elfordultak. Ilyenkor nyilván kihúzzák a gyufát az ember lányánál és muszáj cselekednie. Sajnos akciómat látta Révay is, és amennyire emberbarát elküldött a könyvtárba büntetőmunkára. Láttam az arcán az örömöt, amikor megtudta a nevemet, nem volt nehéz levágnia, hogy ki a rokonom. Azért ballagok ilyen lassan és morcoson Matilda dohos bunkere felé, mert egyébként igyekszem elkerülni a helyet. Egyébként is, de a hely vezetője miatt is, ha mondhatjuk Matildát annak, mert ő a könyvtáros. Mindig ott van és olyan élvezettel bújja a könyveit, mintha megváltást kapna tőlük. Amúgy sem vagyok oda érte, de mostanában még megkapom az „okos” tanácsait is, mindenbe bele akar szólni. Anyám helyett anyám akar lenni, csak tudnám miért. Dorián el tud fogadni olyannak, amilyen vagyok, Matilda meg állandóan irányítana. Hát engem nem fog, az tuti! De tényleg, két évig olyan jól elvoltam, most meg rájön az anyáskodhatnék. Előbb szerezzen be valami pasit inkább… Azt sem tudom, hogy van-e neki, de nem hinném, mert mindig elvan az ő kis birodalmába, amit én csak luknak hívok. Lustán belököm a könyvtár ajtaját, és hagyom, hogy becsapódjon.
- Bocsi – jegyzem meg hangosan és cinikusan, ahogy pár könyvmoly felriad delíriumos álmából, szóval a könyve olvasásából. Unott arccal és kiengedett hajjal lépek a testvérem elé.
- Csá – üdvözlöm flegmán, még a kezemet is felemelem kicsit.
- Révay ideküldött büntetőmunkára, szóval adj valami órás elfoglaltságot, aztán húzok vissza a dolgomra – instruálom őt, majd karba tett kézzel várakozom. Tudom, hogy nem annyi lesz úgysem, hogy „tedd a polcra ezeket a könyveket”, hanem valami szónoklattal is megspékeli a mondanivalóját. Már alig várom…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Megjöttem, itt vagyok, mi kell még? Az utolsó három hely valamelyike, ahová szeretek jönni, az a könyvtár. Meglátom Matildát, ahogy tipikusan valami könyv mögött elhaló tekintettel olvas, nagyapa szemüvegén keresztül. Nekem kicsit morbid, ő viszont ereklyeként őrzi nagyapó lencséit. Mindig furcsállottam, hogyha olyan nagy varázslók vagyunk, akkor miért nem tudjuk a szemünket meggyógyítani? Még a muglik is képesek rá, valami blézer, vagy minek a segítségével. Nekünk ott a mágia, mégis sokan hordanak szemüveget és nem azért, mert mondjuk meg vannak bűvölve valamivel, hanem csak úgy, hogy lássanak. Tök hülyeség, de mindegy. A testvérem persze megörül, hogy lát engem – hehe -, és persze máris ölelgetni kezd.
- Jól van már, nem kell összegyűrni a ruhámat – mordulok rá, nem mintha egy cseppet is érdekelne, hogy mi lesz a ruhámmal, csak másszon már le rólam. Nem utálom én Matildát, csak kicsit túl közvetlen, és ha nem akarna a fejemre nőni, még egész jó kis testvér lehetne belőle. Meg, ha nem akarna a tanulással zaklatni állandó jelleggel, meg felelősségre vonni, stb.
- Semmit csak felrúgtam egy hülye kiscsajt, akinek folyt a nyála – vonom meg a vállaimat, mintha ez tényleg nem lenne szabálysértés. De ha egyszer megérdemelte? Sajnos nem jövök be a BBT tanárnak, így persze, hogy megbüntetett, pedig van róla bőven pletyka, és egész jóképű. Hát, így már esélye sincs a jó pontokra nálam. Nyilván Matildát ez nem fogja érdekelni, és végre valami, ami közös bennünk a szüleinken kívül. A két könyvjelzős lepke nagyon érdeklődő tekintettel néz felénk, én pedig jelzésértékkel a pálcám végére teszem a kezemet. Egyből folytatják az olvasást, mintha mi sem történt volna, nagyon helyes. Sajnos van jobb dolgom is náluk, Matilda folytatja a sort.
- Otthon találkozunk eleget Matilda. Nem akarlak zavarni – horkanok fel, egyébként pedig eléggé kerülöm ezt a helyet, ahogy már mondtam, a nővérem csak plusz ok, hogy csak a végszükség esetén jöjjek. Akkor pedig sokan vannak itt, szóval megúszom a testvéri széptevést.
- Egy órát kell veled töltenem, adj valami munkát, aztán megyek is – nézek rá szépen, de úgyis tudja, hogy ez álmosoly, legszívesebben be sem jöttem volna. Jó ötlet, jobb is, ha hamarosan megyek. Majd eltűnök a polcok közt, aztán kisunnyogok innen. Úgysem keres meg, és nem köp be Révaynak, negyed órát pedig még itt is el tudok lenni. Szép napom lesz, az biztos. Közben körülnézek és tényleg nincs itt, csak ez a két szerencsétlen és Matilda. Most biztos úgy érzi a nővérem, hogy milyen rossz egyedül lenni, senki se szívja magába a sok tudást és olvas érdekes történeteket. Agyrém ez az egész, hát nem elég megtanulni a minimum szintet? Minek plusz információkat is elraktározni, amit sosem használsz majd? Semmi értelme.
- Te szoktál máshol is lenni, vagy csak a könyveid között dohosodsz? Van pasid? – ravasz mosolyt engedek felé, kíváncsi vagyok, hogy mit szól majd ehhez. Egyébként gőzöm sincs, hogy van-e valakije, ha mondta is, nem emlékszem már. Ha meg nincs, biztos zavarni fogja, ami nekem meg jól fog esni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Mindig tudtam, hogy hogyan kell elvenni a nővérkém örömét, aki határtalan szeretettel jön felém minden egyes alkalommal. Ha megbántom, ha nem, de mindig ezzel a nagyfokú, túláradó – már-már anyai – szeretettel viselkedik irányomban, amit én ki nem állhatok. Most is, ahogy megölelt, kedvem lett volna ellökdösni magamtól, csak, hogy érezze azt, hogy nem kéne állandóan rajtam csüngenie. Elmondtam, hogy mi volt, persze a reakcióján kicsit sem lepődök meg, és hasonló hangsúllyal válaszolok neki.
- Fel, mer’ már fájt, ahogy áradozott arról a pasiról. te is azt tetted volna a helyemben – incselkedem vele, és már jön is a lelkiismeretemre ható próbálkozása, amire immunitást sikerült felvennem az évek alatt.
- Majd ha eldöntötted szólj, csak azért, hogy tudjam, melyikkel kell legközelebb is jönnöm – vigyorgok rá, mint a vadalma, és sajnos az sem hatja meg, hogy le akarok lépni, még örül is neki. Pedig próbáltam, úgy fogalmazni, hogy megértse: hagyjon békén. Valahogy nem jut el a hosszú haja alá sosem az, amit én akarok, és pont ezt utálom anyáékban is. „Mindig a kitaposott úton kislányom!” Menjetek arra ti, nekem jó a mellékösvény is! Katasztrófa, komolyan mondom.
- Igen, elég sok tudom. De nyugi nekem rosszabb, mint neked. Nándorka meg olyan élvezettel adta elő, hogy ide jöjjek, majd elszállt örömében, fene a száját – mérgelődök, miközben Matilda nem rest tovább várakozni és rángatni kezd a koszos pultja mögé.
- Megyek magamtól is, nem kell rángatni, hé – húzom ki a kezemet az övéből és követem őt. Nem értem miért kezel még gyerekként, már majdnem felnőtt vagyok, azt tehetek, amit akarok. De ezt a szabálymániás nővérkémnek hiába is magyaráznám… Leülök és várom azt a nagy feladatot, amivel meg akar lepni engem. Persze nyilván nem küldd el, legyek csak vele én, az édes kis hugicája.
- Nyilván te is szoktál ebédelni – ez már kissé gonoszabb volt, de nem érdekel. nem hiszem, el, hogy őt bárki, vagy bármi is ki tudja rángatni innen. Tévedtem. Meg is lepődöm, mert nem mintha Matilda csúnya lány lenne, sőt a maga módján még csinosnak is mondanám. De meglep, hogy van valakije, még sosem beszélt róla.
- Nocsak, beporozta a kis virágszálat egy méhecske? Eltévedt? – röhögök fel, mert ezt nem lehet kacagásnak nevezni. Az más kérdés, hogy annyira azért nem akarok vele találkozni, biztos ő is valami könyvb… arát, tehát unalmas és rajong Matildáért. Hát egészségére, legyenek boldogok, pont.
- Ó, majd egyszer úgyis hazahozod, és akkor találkozunk, biztos nagyon szimpatikus lesz – azt, hogy a „többieknek” már nem teszem hozzá, nem akarom lelohasztani. Azért Matilda sem egy könnyű eset szerintem, szóval inkább vegyék, vigyék, mint beporosodjon a könyveivel együtt. Felhorkanok, amikor a kapcsolatomról kérdez, de legalább könnyű lesz rá válaszolni.
- Elmesélem, nincs. Bár a Krise lány egész csinos – lódítom, még meg is toldom egy kacsintással. De tényleg sincs pasi a láthatáron, aki felérne hozzám, nem a magasságukra gondolok, mert a 160 centimmel nem mondhatnám magam égimeszelőnek. A csajokat meg hagyjuk, a frász jön rám, ha például meglátom Rohr-t a közelben. Belé még belekötni sem érdemes… jobban fáj neked…
- Mit találtál ki nekem? Biztos nagyon élvezetes lesz – forgatom meg a szemeimet és unott arccal felkönyökölök az asztalára. Már alig várom, hogy mit talált ki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Jaj, úgy utálom, amikor Barbie-ként kezel. Most is, látszik rajta, hogy milyen kedvességgel és nagy szeretettel piszkálja a hajamat. Nagyon jó helyen volt az, majd ha zavar én arrébb teszem. De á, hiába is mondanék bármit, Tilda már csak ilyen, sajnos.
- Nem is tudtam, hogy ilyen harcias vagy nővérkém. De jó ötletet adtál – mosolygok rá, és tudom, hogy csak eltúlozta az egészet. Ő még a sajtot is apró falkatokba harapdálja, nehogy valakinek le tudná harapni a fejét, még csak verbálisan sem. Sosem láttam még nagyfokú hévvel kiabálni, vagy azt, hogy a haragját sokáig megtartaná. Persze, a könyvek nem beszélnek vissza, mint tudjuk. Én viszont nem vagyok könyv.
- Jó, legközelebb még bele is rúgok, nem csak fel. Igazán inspiráló tudsz lenni Tilda – nagyon ritka, hogy becézem őt, akkor is inkább gúnyolódásból. Megkapta tőlem az első elismerését x év után, remélem, nagyon díjazza, kac-kac. Előre látom a forgatókönyvet, annyira kiszámítható, az évek alatt kitapasztaltam a reakcióit.
- Felőlem nagyságos úr is lehet, kit érdekel? – kérdezem, széttárva a tenyereimet a testem mellett. Tök mindegy, tanárok, nem azért vannak, hogy szekáljanak, hanem, hogy tanítsanak. Révay, ha nem lenne ilyen jóképű, biztosan utálnám. De az óráján jó őt nézni, még akkor is, ha nem haladok az anyaggal, sőt sokkal jobb őt nézni, mint az órai munkát csinálni.
Eléggé melléfogok, mert még sincs pasija. Nyilván gondolhattam volna rá, de gondoltam hátha.
- Hogyne szoktál volna. Nővérkém az életed 90%-át valamilyen könyvtárban töltöd, nem menő a pasiknál, hidd el… - vonom meg a vállaimat, azonban életében először kuncogásra kényszerít, ami igazán furcsa tőle. Öniróniának is tökéletes volt.
- Igazad van! Lehet, hogy inkább maradok a pasiknál, csak hát nem találkoztam még olyannal, aki bejönne… hosszabb távon, ha érted – kacsintok a nővéremre úgy, hogy értse az utalásomat bizonyos dolgokra. Nem mintha bármi történt volna eddig, de imádom szekálni őt, és ezzel biztos elérek nála némi negatív reakciót. Miközben üldögélek, ő varázsolni próbál, ami nem tűnik sikeresnek elsőre.
- Talán gyakorolni kéne ezt az egyszerű bűbájt. Úgy hallottam Révay szeret külön órát tartani, miért nem jelentkezel nála? Csak előbb fesd vörösre a hajad – nézek rá ártatlanul. Úgy hallottam Révay a vörösökre bukik, vagy olvastam is az Edictumban? Végül is mindegy, de el kéne gondolkoznom némi hajszínfrissítésen. Elmagyarázhatná, hogy mik azok a bűbájok, meg a többit… hmm.
- Ez a büntetés? Csináljak rendet? – eléggé kiakadok, de próbálom türtőztetni magamat. Otthon is állandóan ezt hallom, most meg itt is ezzel jönnek. Az ő asztal, neki kéne rendet tartani rajta.
- Egy tűzvarázslat megteszi, nem? – kérdezem ravaszul vigyorogva és elő is húzom a pálcámat. Mielőtt bármit tehetne suhitok is és egy könnyű varázslattal próbálkozom.
- Pakolj! – szólítom fel a tárgyakat, akik el is indulnak a helyükre. A gemkapcsok visszamásznak a dobozba, a könyvek katonás rendbe indulnak egymás tetejére, a pergamenek összetekerednek. Sajnos nem mind, nem vagyok valami jó varázsló, így muszáj lesz nekem is közbeavatkoznom. Miközben pakolgatok, nézem a nővéremet és azon gondolkodom, hogy miért nem olyan jó fej, mint a bátyám. Oké, nem rossz testvér, csak idegesítő.
- Találtál már itt valami izgis helyet? Úgyis annyit olvasol, hátha van is valami használható infód az iskoláról – nézek rá érdeklődve, hogy  a könyvtár csendjét megzavarhassam. A két jómadár már nem mer ide nézni, nagyon remélem, hogy ez így is marad.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Nem szeretem az erőltetett rendezvényeket. Márpedig a tanévnyitó ezek közé tartozik, súlyosbítva vétkét, hogy még talárt, sőt dísztalárt kell húznunk. Ha ki tudnám magam húzni, biztosan megtenném. Ma sem vacakolok sokáig, egyszerűen befonatom a hajam egy fonatba egy gólyával, akit fővesztés terhe illet, ha nem sikerül. Sikerült, így elégedetten nézek magamra. Mivel a "csuha" úgyis mindent eltakar, én nem csípem ki magam, mint a többi parádézó lánydiák, akik azt hiszik, hogy divatbemutatóra érkeznek. Az igazgató biztos sóvár tekintettel nézi ilyenkor "gyermekeit", különben tutira nem engedné, hogy magassarkúban, meg kinyalva-falva korzózzanak az ifjak. Én egy lapos talpú cipőt veszek - érezzék megtisztelve magukat, hogy nem tornacipőt -, egy egy sötétebb egyberuhát és arra a talárt. Csodálatos! Csak megrázom a fejem a tükör előtt és legyintek, majd elindulok a Nagyterembe. Már sárga-fekete a terem, ami engem nem igazán zavar, konkrétan teszek rá. remélem idén is lesz valami meglepetés, mint tavaly Markovits magánszáma, vagy, hogy egy zöld lett az iskolaelső, konkrétan szakadtam azon, amilyen fejet vágtak a levitások. Persze az a srác - azt  hiszem srác volt -, még ünnepeltette is magát, szimpatikus volt, ahogy megalázza az okosokat. Az más kérdés, hogy eléggé önelégült volt, de hát nem esett messze a többi rellonostól, szóval mondhatni szériatartozék ez náluk. Úgy látom elvannak ők magukban, még a terítőt is zöldre festi az egyikük, igaza is van. Én megkeresek a főnixek asztalát, közben odaintek Matildának, hogy örüljön, hogy láthat. Leülök a legtávolabb a pódiumtól, lehetőleg egy olyan helyre, ahol senki sincs a közelemben. Nem vagyok ma jó hangulatomban, kényelmetlen a talár és unalmas beszédek jönnek hamarosan. Szerintem gyorsan eszek egy-két falatot, majd lelépek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Tényleg olyan unalmas, ahogy vártam. Persze a Navine „hávé” visszafesti sárgára a terítőt, de azért én jól szórakozom ezen. Kíváncsi vagyok, hogy Flaviu megbünteti-e majd a tettest. Néha elgondolkodtató, hogy jó házba kerültem-e, de végül is igen. Jól elvagyok, nem zaklatnak szerencsére túl sokan, ha nem akarom. Ma nincs kedvem a világ közepe lenni, Wickler tata pedig már nyomatja is a szöveget. Hallottam, hogy nagy harc volt kupáért, csak azt nem értem, hogy minek? Legalábbis ennyire durván, de biztos ők jobban tudják, éljen! Új tanárok, új tantárgyak a szokásos, de mikor ehetünk már? A vállamba mintha szúrást éreznék, oda is kapok, de biztos csak valami belső, vagy álfájdalom. El is múlik egy pillanat alatt, én pedig újra körbetekintek a teremben az unalmas beszéd figyelmen kívül hagyása miatt. Újra a srácra pillantok, a tavalyi évfolyamelsőre és megdobban a szívem. De úgy, hogy majd belehalok, a pupilláim kitágulnak hirtelen, a torkom elszorul, az arcom rákvörössé pirul. ~ Annyira jóképű, ezt eddig, hogy nem vettem észre? Édes istenem, de cuki! ~ Csodálkozom magamon, hogy ilyen vagyok, de hát nem lehet figyelmen kívül hagyni a srácot. Idegesen harapdálom az ajkaimat, most olyan jó lenne, ha az övé az enyémre tapadna… Megrázom a fejem, de nem megy ki az érzés, sőt követelni kezdi a szépfiú ajkait. ~ A legjobb srác, kell nekem. ~ Az arcom csak úgy sugárzik, szerelmes pillantássokkal ajándékozom meg Őt. Gyorsan kiveszem a szomszédom kezéből a tükröt – milyen gyökerek vannak, akik még itt is cicomázkodnak, de most az egyszer megbocsájtom -, és gyorsan megnézem magam a tükörben. ~ Tökéletes, mint Ő! ~ Nem tudok tovább várni, felállok és az igazgató beszéde közben - Vagy már vége van? – elindulok a rellonosok felé angyali és kihívó arccal, célpontom Robi. ~ De cuki kis neve van, awww! ~ Nem törődöm senkivel, odalépek hozzá és helyet csinálok magamnak, odaülök mellé, a lábamat átvetem az övéin.
- Helló, ugye hiányoztam!? – mondom, de eddig bírtam cérnával és megpróbálom megcsókolni, de úgy istenesen, nem zavartatva magam a figyelő szemektől. Közben, ha engedi át is ölelem a nyakát, hogy biztosan tudja, én vagyok az ő kis drágája. A szerelem útjába úgysem állhat senki, nem?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

A lelkem szárnyalt, ahogy Hozzá tartottam, még soha nem éreztem ekkora vonzalmat valaki iránt, és soha nem is nyilvánítottam volna ki ezt tettekkel. De most nem bírtam tovább, Robi mágnesként vonzott, és nem volt olyan erő, ami megakadályozhatta volna, volna, hogy az ölébe kerüljek.
- Nem hozzád jöttem szivi – fintorgok az egyik rellonos felé, aki hozzám szólt, de mire komolyan felmérgesített volna már Robi ajkain járt táncot az enyém, el is felejtettem azt, hogy egyáltalán megszólítottak. Az igazat megvallva mindent elfelejtettem, csak Ő létezett, és ez nagyon kellemesen is érintett. A kis huncut már félre is húzta a vállamon a ruhám, amikor fejbe vágta az a liba.
- Mégis mit képzelsz kisanyám? Ki vagy te? Kikaparom a beteg… – förmedek rá, de a szemeim máris lehunyom, a mondatot nem tudom befejezni, mert Robi megcsókolta a vállamat. Valami eszméletlen ez a srác, az illata máris odaragasztott magához, szerintem egyhamar nem fogunk szabadulni egymás varázsából, amit jelen pillanatban nem is igazán bánok, és egy halk sóhajjal is jelzem is, hogy jó, amit csinál. Ekkor egy hang csattan a fejem felett, én pedig ösztönösen a füleimhez kapok. Robi varázsa egy pillanat alatt múlik el, dacosan körbenézek és meglátom az alattam ülő fiút, meg a csupasz vállamat. Visszarántom rá a ruhát, a szemeim ölni tudnának és levakarom a magam róla. A közelemben a HV-nk, biztos ő csattogott, de csak vállaimat rántom meg összegezve a történteket. Viszont ami fura, hogy egyáltalán nem vonzódom Robihoz, ami nem segíti a mérgem elpárolgását.
- Köszi Kahlil! Nem értem, hogy hogyan jöhettem ennek az ölébe, de kinyírom, aki ezt velem tette. Mert magamtól nem nyúltam volna hozzá, elhiheted – már majdnem kiabálok a Házvezetőmmel, ráadásul le is tegezem. Aztán a zöld liba felé fordulok.
- Legközelebb nagyobbat is üthetsz a fejére – nem várom meg a választ, hanem elindulok kifelé a teremből, nagyon mérges vagyok, és ha nem állítanak meg, itt is hagyom az egész hóbelevancot. Kit érdekel ez az egész egyébként is?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

- Hát már hogyne lett volna kötelességem? Nem bírtam már tovább hallgatni a mézes-mázos enyelgését annak a libának – rázom meg a fejem hitetlenül és még a szemeimet is körbeforgatom. Nem értem, hogy Matilda ezt miért nem fogja fel, túltárgyaltuk már ezt, a kis nyálbrigád vezetője megérdemelte, hogy valaki kijózanítsa. Ha pedig már ott voltam, ki lehetett volna jobb személy nálam? Persze örültem volna, ha más is megteszi, de nem zavartattam magam túlságosan, hogy egyedül kellett megtennem.
- Sajnos ezt nem tudom megígérni nővérkém. Tudod unalmas az olvasás… izé, nem tudod – rántom meg a vállaimat, ugyan honnan tudná, ha állandóan azokat a sárga papírok bújja, mint valami… valami… Matilda. Na, igen, nem tudnék rá jobb jelzőt, de például én soha nem bíztattam arra, hogy ne olvasson és csináljon valami okosabbat, mondjuk, menjen el kirándulni, vagy mit tudom én. Nem ő boldogan halna meg, ha eltemetnék élve egy könyvtárban és még végigolvashatná utoljára a Zabhegyezőt. Igen, ő Matilda. Persze belelkesedik, és máris rám zúdítja a mostani olvasmányait. Még ha érdekelne is, most nem tud meghatni vele, mert ő mondja. Aki látta már őt mesélni biztos megért engem. Olyan beleéléssel mondja még a legunalmasabb témákat is, hogy az már fáj. Ráadásul nem vagyok éppen jó kedvemben, ő meg még untat is. Az ajkaimra teszem a jobb mutatóujjam, jelezvén, hogy elég lesz. De biztos, ami biztos, meg is mondom neki a magamét.
- Elég lesz tesókám, halálra untatsz. Inkább büntess meg, addig is csend van – csóválom a fejem, miközben megérkezik az invitója.
- Úgy értem – emelgetem a szemöldökömet és megjegyzem neki, hogy jobb lenne, ha inkább gyakorolná a tudást, nem olvasná. Én pedig elkezdek rendet rakni, de a mágiám besül, amiért újabb megjegyzést kapok, igaz, most megértem. Egy-egy.
- Na, ne mond – fordítom el a fejemet hirtelen és durcásan, még a hajam is arcon vág a sebességtől, amivel elfordulok.
- Komolyan? De utána elolvastad, igaz? – gúnyolódok, és ekkor megérkezik a könyve. Sajnos a kis könyvmolyokat elkerüli, Matildát meg majdnem fellöki. Még jó, hogy el nem harapta a nyelvét, amit rám öltött. Egész mókás volt pedig, nem is tudtam, hogy Tilda tud ilyen is lenni. Gondolom tízévente egyszer, de végül is örülök, hogy nekem mutatta meg kivételes tehetségét a nyelvnyújtogatásban.
- De jó, ott legalább jó a levegő, nincs ilyen büdös – vigyorgok rá mézesmázosan és sietve felemelkedek az asztalától. Kérésére elindulok előtte kifelé, a két srác meg kap egy nem túl kedves pofát, amit feléjük mutatok. A lényeg, hogy nem itt lesz, ez már fél siker, bár még nem tudom, hogy mit akar velem csináltatni és félek, hogy kint fogom a halálom lelni. Az unalomban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Nem hiszem el, hogy megint nevelni akar. ~ Ott miért nem volt jó? ~ Nem értem az egészet, Matilda állandóan ezzel jön, biztos bizonyítási vágya van velem szemben, hogy igenis tudok jól viselkedni. Persze, hogy tudok, csak nálam mást jelent a jól, mint nála. Ezt nem tudja megérteni, és nem is fogja soha sem, mert nem nézi az én szempontjaimat. A kiscsaj felrúgását én sem tartom jócselekedetnek, de hasznosnak mindenképpen. Biztosan nem fog előttem még egyszer így beszélni arról a srácról, vagy egy másikról. Igen, én is tudok nevelni, csak mások a módszereim, hihi. Kimegyünk a rétre, ahol a csípős szél azonnal megpirosítja az arcom, bele is borzongok a hirtelen jött fuvallatba.
- Szólhattál volna, hogy hozzak egy kardigánt, vagy valamit – mérgelődöm, miközben ő csak megy előre, mintha hátulról tolná valaki a megfelelő irányba. Végül egy dombon állunk meg, ahol máris előhozakodik a nagy tervvel.
- Hű de izgi – flegmázok és teszek egy kört a szemeimmel, hogy lássa a le nem lanyhuló lelkesedésem. Igaz, a nulláról nincs lejjebb, azért mínuszba nem szeretnék eljutni, ha van ennél is rosszabb, abba bele fogok halni. Mivel ő is leül, mellételepszem és ekkor a kezembe nyomja a könyvét, amit beinvitozott a könyvtárba. Aztán a nap megvilágítja a lapokat és azokban betűk kezdenek felsejleni.
- Mi van, lett humorérzéked? – halványan elmosolyodom, mert nagyon remélem, hogy ezt csak viccnek szánta. Még a végén kiderül, hogy csak titkolja, hogy jó fej és anyuék miatt van az egész. Kizárt dolog. ~ Ó, Dorián, úgy hiányzol! ~ Az egyetlen olyan tesó, akit nagyra tartok. Ő bezzeg nem kucorodik be a dohos könyvek közé, hanem sárkányokat hajkurászik, vagy egyéb veszélyes helyzetekbe sodorja magát. Milyen jó fej, imádom! Mindig hoz valami kis izét, amit csak miattam vesz meg, egész cukika. De most Matildával vagyok és ez elvileg egy büntetőmunka, köszönhető ó villámszemű Révaynak. Na, tudhattam volna, hogy honnan fúj a szél, még ha ez a síron túlról is jön. Szóval nagyapa hagyta ránk… Na persze.
- Inkább rád. Te voltál, aki mindig csüngtél a meséin, tutira büszke lenne rád, hogy a fél könyvtárat már kiolvastad – rázom meg a fejem. Tényleg ő volt a kedvence a nagypapinak, de ezzel semmi baj nincsen. Szóval ránk hagyott ilyen varázsos könyvet, azért megnézem magamnak, de az ismeretlen jelekkel továbbra sem tudok mit tenni, halvány lilám sincs, mik ezek.
- Szerinted tanulok? Elkerülöm az ilyen tantárgyakat. Mutasd azokat – kérem el a papírokat, amiket elővesz. Nézem a rúnatáblázatot és látom, hogy ez nem lesz olyan könnyű. A rúnák nem arról híresek, hogy egymás mellé leírod a jelentésüket, aztán abból kijön angolul a mondat. Mindegy képviseltet valamit,aztán majd kiolvashatsz belőle amit akarsz. Nem vagyok szekértő, de ebből mi nem tudunk meg semmit. Viszont össze tudom hasonlítani neki, aztán majd kezd vele valamit.
- Gondolod? Én kötve hiszem – kacsintok vissza kajánul. Értem én, hogy motiválni akar, de minek? Nem érdekel a rúnatan, úgysem jó az semmire. Persze ilyet egy tanár előtt nem jelentenék ki, de nem érdekelnek ezek a dolgok. Inkább vitáznék Leonie-val a nyúletetés helyes módszereiről, minthogy ilyeneket tanuljak, pedig mindenki elhiheti, hogy az sem túl hasznos elfoglaltság. Megnézem a levelet és büszke vagyok, hogy annyit tudok meg belőle, mint Matilda. Az orra a lá dörgölhetném, hogy ennyi olvasmány sem segített neki eddig, de kapott már eleget és talán érdekes lesz. Még mindig jobb annál, mintha anyáskodna.
- Oké, akkor kezdjük drága nővérkém – a hangsúlyom gúnyolódó, de azonnal keresni kezdem az első jelet, nem élvezkedem a fintorán, amit biztos vág, vagy a mosolyán, amivel a fintorát próbálja leplezni. Egy jó pár perc beletelik, mire rátalálok az elsőre.
- Ez kérlek azt jelenti, hogy: hegy – megvonom a vállamat, mert tudom, hogy nem ilyen egyszerű, de ebből a táblázatból ennyi jön ki csak. Miután hallom, ahogy a mugli tolla sercegni kezd a papírján máris kutatni kezdem a következő jelentését.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Csak nézek, ahogy visszavág, nem jellemző rá. Végre kijött belőle valami, végre kimozdítottam a jóságos tündérkéből, amit annyira utálok benne. Még a végén megkedvelem, és nagyszerű testvérek leszünk. Ez még gondolatban is bizarr. Annyira bele van merülve a gondolataiba, miközben a kiválasztott helyre megyünk, hogy nem vesz tudomást még a gúnyolódásomról sem, ez látszik rajta, mert szinte földöntúli boldogság ül az arcán, izgatottsággal vegyítve. Nem keserít el, lesz még alkalmam élcelődni. Remélem, gyorsan kiderül a „nagy titok”, és még gyorsabban eltelik a büntetésem órája. Aztán valami földalatti alagútba rejtett könyvtárakról akar tájékoztatni, de a felét sem értem amit mondd, mert épp eg pillangó figyelek, aki engem akar megmerényelni. Gyorsan elhessegetem, nem vagyok oda értük, még a végén megrágják a pólómat, hihi. A könyv végül is nem annyira rossz, mint vártam, de inkább Matilda lelkesedik iránta, neki biztosan felbecsülhetetlen értéket képviselne akkor is, ha nem a nagyapa hagyta volna rá.
- Ezt még elolvasni sem tudom, miért lenne izgalmasabb? Csak rejtélyesebb. De az igaz, hogy talán nem unom közbe halálra magam, amíg segítek neked benne –félrehúzom a hajam, ami közben a szemeim és a könyv közé pofátlankodik be, börtönrácsként viselkedve. Benyúlok a zsebembe és egy hajgumival gyorsan lófarokba kötöm, hogy ne zavarjon, amíg itt vagyunk.
- Nem? Akkor mit csináltál eddig? – hoppsz, ez talán kicsit túlzás volt, végül is nem utálom én őt annyira. Mosolyogva belebokszolok a vállába, ezzel jelzem neki, hogy csak vicc volt az egész, majd leolvasztva ritkán látott mimikámat újra a könyv felé fordulok. Közben Matilda tovább áradozik a drágalátos könyvtáráról, és máris visszasüllyedek ugyanarra a szintre, ami kettőnk között általában van.  Azok a diákok biztos elégették a könyveket, hogy senkit se mérgezzenek tovább. Közben fejtegetni kezdem a rejtvényt, de kábé esélyünk sincs, nekem meg pláne. Nagyon nehéz dolgom van, és ami kijön ezekből, az sem értelmezhető egyszerű logikával.
- Ha te mondod – gőzöm sincs, hogy nagyapa miket olvasott, csak azt tudom, hogy sokat volt távol, és olyan aranyos nagyapó feje volt. Hozott ezt-azt, meg kedves volt, de mivel nem érdekeltek akkoriban ezek – nem mintha most annyira érdekelnének -, az emlékeim ilyen mélyen nem jönnek elő róla. Tovább szenvedünk, de Tilda észrevesz valamit, amit én nem láttam eddig, vagy fel sem tűnt. Abban viszont már 100%-ig biztos vagyok, hogy túl sok detektívregényt olvas.
- Lehet, hogy a nap felé kell ezt is tartani, vagy valami folyadékot ráönteni, gőzöm sincs – vonom meg a vállaimat, de ekkor eszembe jut más valami, aminek talán örülni fog Matilda.
- Amúgy tanulok melodimágiát Kahlilnál, gyakorlatban. Látod, büszke lehetsz rám – dicsekszem, bár az is igaz, hogy még egy órám sem volt, de én nagyon örülök, hogy a HV bá’ elvállat. A könyvet viszont a kezébe nyomom a nővéremnek és felállok, kinyújtózom, még nyögök is hozzá.
- Szóval, valami ötlet Tilduskám? – nevetgélek, mint egy jól lakott óvodás.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Már megint vigyorog úgy. Nem szeretem ezt, de legalább már megszoktam. A pillangó-hadművelet sikeresen véget ér, kegyességemből még életben is maradt a kis ádáz repülő ninja.
- Hamarabb égetném el, minthogy megharapjon, ennyire ismerhetnél már. Amúgy is, ki az az idióta, aki ilyen könyvet gyárt? – legyintek, ezzel el is mondva a véleményem az egész könyvszakmáról. Attól, hogy nem vagyunk muglik, nem kell mindenféle hülyeséget kitalálni, mert attól jobb lesz. Remélem a kezét leharapta az írójának.
- Azt hiszem megvolt, csak nem találtam – horkanok fel és még a szép szemeim is körbeforgatom. Még ha nem is vagyok egy nagy szépség, a szemeimre büszke vagyok, ha már alacsonysággal tréfáltak meg az égiek. Fura, hogy ezzel senki sem szórakozott a családban, pedig Tildumildu szép szál nő, irigykedem is rá egy kicsit. Jó, ezt nem gondoltam végig, ő nem az a típus, aki gúnyolódik, inkább olvas. Sóhajtok is egyet, mielőtt a következő fél órát már a megfejtéssel töltjük. Nagyon élvezem mondhatom, örülök, ha nem alszom be, annyira izgalmas. Megint ironizál, méghozzá saját magán, apró mosollyal nézek fel rá, de magamban tartom a választ. Nem kell mindenről tudnia, ami megfordul a fejemben, és gyorsan visszatérek a munkához, amit végül feladok. Annyira semmi értelme, hogy az már fáj. Nem kommentálom újra az okoskodását, hiszen neki is halvány segédfogalma sincs, hogy mit kéne tenni. Semeddig sem jutottunk, de egyvalamit mégis csodálok Tildában. Azt a határtalan optimizmusát és lelkesedését, amivel ezekbe belefog. Ezt azért el kéne néznem majd a melodimágia miatt, nagyon várom már az első órát! Elmondom hát neki, hagy örüljön. Örül, és felém lép, de meggondolja magát. Tanulékony, vagy csak nem akar további rossz pontokat nálam.
- Bellus? Ez fájt. Maradjunk az Annánál, oké? Amúgy meg köszi, majd igyekszem, vagy ilyesmi – vonom meg a vállaimat, még magam sem tudom, hogy mennyire fogom jól érezni magam benne, vagy, hogy Kahlil kidob-e már az első órán. Valahogy őt jobban tisztelem, mint másokat, de nem sokkal, úgyhogy vissza kell fognom magam valahogy. Megvan! Jövök neki eggyel a tanévnyitó miatt! Szuper, első óra megvan, már csak a többivel kell valamit kezdenem. A gondolatimból nővérkém „segítsége” húz vissza a napfényes rétre. Furcsa mosolyra húzódnak az ajkaim, egész jó tippeket adott.
- Igazad van, úgy nem fog tudni kiabálni, ha rugdosom. Köszi a tippet – most én lépek oda és nagy örömmel megölelem, nagyjából egy másodpercig, majd kuncogva ellépek tőle. Nem is tudtam, hogy ilyen csavaros észjárása van, biztos valami mágus detektívregényben olvasta. Úgy látszik, hogy meglephettem, mert kiejti a kezéből az „ereklyét”, ami kinyílva döndül a füvön. A megoldását pedig ő maga tárja fel nekünk.
- De jó, akkor már nem is kellek hozzá, igaz?! Köszi a melót és a tippeket nővérkém, jót dumáltunk. Remélem megfejted ezt az izét. Ha sok kincs van benne, majd adsz belőle ugye? Egy fülbevalónak örülnék. Na pá! – mosolygok, majd nagy lendülettel otthagyom őt, a könyvét és az egész nagyapás rajongását. Kicsit még bosszús is vagyok, hogy ilyen könnyen sikerült neki, de a következő pillanatban már örülök, hogy megvan a büntetőmunka és Tilda egész normális volt. Nem gondoltam volna, hogy tud ilyen is lenni, egész jól sült el az egész. Persze nagy reményeket nem támasztok hozzá, hogy megjavul, de először a lepényhal, utoljára a remény hal meg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Elegem van. Minek ez az egész? Kipattannak a szemeim és felülök a gólyalaki ágyamban. A hajamat kifésülöm a kezeimmel az arcom elől és bámulok magam elé. Aztán szépen kitisztul minden, és én csak ráeszmélek, hogy már egy negyed órája ugyanabban a pózban üldögélek, figyelve, de nem felfogva a többiek sürgölődését. Nagyon idegesítőek, sokan is vannak, és áh! Csak legyintek, hogy miért is vagyok itt? Miért nem igényeltem már egy szobát, vagy fogtam össze valakikkel. Na, de kikkel? Kikászálódom az ágyból, és végignézek magamon. Kész katasztrófa, meg kell mosakodnom. Kibotorkálok a papucsomban a sürgölődő diákok között, olyan, mintha én egy belassult időben léteznék, míg ők elrohannak mellettem. A szemeimet mosom meg először és belebámulok a tükörbe.
- Uramisten – nem mondom meg mire gondolok, csak tovább folytatom a mosdást. Kicsit felfrissülök, és eszembe jut, hogy mit éreztem a felkelésem pillanatában. ~ El kell húznom innen. ~ Visszamentem a ládámhoz, kikerestem a neszesszerem, majd lezuhanyoztam, megtörölköztem, és magamra kaptam a kedvenc pólómat és hosszú nadrágom. Összepakoltam mindent, megnéztem, hogy mennyi pénzem van. Elég lesz egy darabig, ezt örömmel fogadom. ~ Elmegyek! ~ Valahogy felvillanyoz a dolog. Nagyjából mindent beteszek a ládámba, ami szükséges és elindulok kifelé, hogy elhagyjam e csodás intézményt. Felöltözök, odakint már hideg van, ládámat pedig magam után húzva indulok el kifelé, Bogolyfalvára az állomásra. Az enyémen van egy kis bűbáj, ami nagyjából tíz centivel a föld felett tartja, ha fogják a fogantyúját. Nem igazán zavar, hogy sokan furcsán néznek rám, de legtöbben mégsem tulajdonítanak neki nagy ügyet. Láttak már diákot elmenni, meg jönni is, és hétvége van, nem feltűnő igazán. Már a Boglyas Téren járok, amikor feltűnik egy utcai árus. ~ Vehettem volna a konyhán is magamhoz egy kis kaját, a fenébe. ~ Mindegy, magamhoz veszek egy kis ropogtatni valót, meg pár szendvicset, üdítőt és már folytatom is az utamat. Kíváncsi vagyok, hogy merre tudok menni majd, mindenesetre boldog mosollyal  sietek az állomás felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Nagyon jó lesz itt hagyni ezt a kócerájt. Alapvetően nincs vele gondom, csak unalmas. Néha még az órákra is szívesebben járok, minthogy a háztársaim csevegését hallgassam. A kviddics egyelőre nem visszatartó erő, nem volt még edzésünk, Tilda meg inkább taszító. Mostanában megint a szuper könyvet bújja, látom, ha néha arra vetemedek, hogy kivegyek egy könyvet. Persze olyankor látszik, hogy majd kiugrik a bőréből, úgy örül, hogy a húgocskája olvas valamit. De most, a ládámmal és már elemózsiával a kezemben megleszek nélkülük. Talán találok egy másik sulit, ami jobb, vagy csak valakit, akivel jókat lehet mókázni. Nem nagyon van itt ilyen. Amúgy is mindent tudok már, ami kell, a pálcám is nálam van. Lehet, hogy beolvadok a muglik közé és nagy sztár leszek, vagy valami hasonló. A mosoly az mosoly, a győztesek és a bátrak mosolya, ami az arcomon ragad. Már eljövök a mozgóárustól, amikor meghallom a hangját. Összetéveszthetetlen, senki más nem rikácsolja így a nevemet. Megállok, és csak körbeforgatom a szemeim, várom, hogy mit akar. Persze nyilvánvaló, hogy hova megyek. Egészen jól gondolkodik, persze, ha jobban ismerne, fel sem merülne az a gondolat benne, hogy anyáék nem szóltak az ici-pici nagylányuknak, csak a pofátlan kicsinek.
- Csá! Nem szóltak? Nahát! Hívd fel őket muglifonon gyorsan, engem meg hagyj békén, oksa? – hasonló arcot vágok az övéhez, dühösen félrehajtom a szembe szökkenő hajtincseimet. ~ Legalább megfésülködtem volna. ~ Dohogok magamban, amikor valami gyanús lesz a nővérkémnek, bármikor felismerem ezt a nézését, amivel szintén halálra idegesít. De tényleg, Dorián sokkal édesebb, nem akar megváltoztatni, meg rendszabályozni, csak elfogad olyannak, amilyen vagyok. Ezzel szemben Tilda ott szúr oda, ahol csak tud, pedig a múltkor már azt hittem, hogy közelebb kerültünk valamelyest egymáshoz. De tuti, hogy most vége a tervemnek!
- Nem indultam, hanem megyek. És el. Szuper volt veletek, majd látogass meg semmikor – félrefordítom a fejemet és bájvigyort küldök felé. Tudom, hogy mi lesz most, az utazásnak befellegzett, mert ő kiakad és anyáskodni kezd, vagy ami még rosszabb, felelős testvérkedni. Csípőre teszem a kezemet, a láda nagyot koppan a macskakövön, mivel elengedtem a fogóját. Várom a szokásos előadását arról, hogy milyen felelőtlen vagyok, és anyuék így, apuék úgy, meg a nagyapó is azt mondta mindig. De nem, mégsem adom fel, ez egyszer hátha kibírja anélkül is, hogy beleszóljon az életembe.
- Na, akkor mehetek? Csók a családnak – Fújok egyet és megmarkolom a láda fogantyúját, ami megint csak engedelmesen felemeli a dobozomat, és már indulok is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Egy pillanatig sem forgott veszélyben a tervem. Ugyan ki állíthatott volna meg, pontosabban ki akart volna megállítani? Nem nagyon van olyan, aki kedvel engem, de legalább kölcsönösen így vagyok én is velük. Tilda lehet az egyetlen, de ő a könyvtárba ücsörög, ahogy a hét 168 órájából legalább 150-ben. Jó kis terv volt ez, de a szerencsém nem tartott ki, belestem a maradék 18 órába, ahol a nővérem nem tartózkodott a szerelmeinél. Egyébként sem vagyok túl kedves, ha rossz napom van, mivel most Tilda az elevenembe talált azzal, hogy megállított, talán még annyira sem fogtam vissza magam, amennyire legalább neki szoktam. Evidens volt, hogy nem szóltam anyáéknak arról, hogy el akarok szökni, akkor már nem is nevezhetnénk szökésnek.
- Én nem mondtam el nekik – vonom meg újra a vállaimat, minek hazudnék, úgyis tök egyértelmű az egész. Azért megpróbálom egy frappáns gyors mondattal elbagatellizálni az egészet és itt hagyni őt, de tudom, hogy erre nincs esélyem. Ettől függetlenül azért elindulok, kíváncsi vagyok, hogy meddig bírja ki, hogy elengedjen. Sajnos nem tudom lesokkolni most annyira, hogy csak nézzen utánam. Hallom a kiáltást, meg érzem, hogy utána pár pillanat múlva puffan egyet a ládám és el kell engednem, ha nem akarok felköltözni az első emeletre. Meg is rántom a vállam, kiáltok is egy nagy au-t, fájdalmasan markolászom ott ahol fáj, még a könnyem is kicsordul. Mákom lesz, ha nem ugrott ki a helyéről, de akkor biztos még fájna, most csak lüktet és minden harmadik másodpercben érzem azt, hogy valaki ki szeretné tépni a helyéről. Gondolhatta volna Tilda, hogy nem órákon át növekszik a ládám, ami most elfoglalja a fele utat. Persze nem fogok előtte bőgni, de a könnyeimet a fájdalomtól nem tudom vissza tartani. A mérgem pedig csak tovább nő. Nem elég, hogy megakadályozott, hogy ellóghassak, még meg is büntet, még ha nem is ez volt a célja. Fájdalmas és dühös arccal nézek a szemeibe, legszívesebben megtépném, de valami még visszatart.
- De! És meg is tettem volna, ha nem hoz minket össze a balsors. Te mégis miért gondolod, hogy neked mindent szabad, nekem meg semmit? – most már karba fonom a kezem a fejem felemelem dacosan, meg egyébként is magasabb nálam. Az a szerencséje, hogy most nem tudok pálcát húzni, mert ahhoz fáj eléggé a vállam, nem hiszem, hogy a legegyszerűbb pálcamozdulatot is végre tudnám hajtani. Annyira felmérgesítem magam, hogy dühösen kiabálni kezdek.
- Miért kell neked mindig megtalálnod? Nem tudnál néha félrenézni? Miért nem vagy olyan, mint Dorián? Ő el tud viselni, kedves is velem és nagyon jó fej! Te folyton csak kioktatsz, de megnyugodhatsz, nem megyek sehova, ahhoz túl fáj a vállam. Nyertél Tilda – a végére már nem kiabálok, a hangom is elcsuklik és sírni kezdek. Leülök a földre, a hátam nekidöntöm a háznagyságú ládámnak és lehajtott fejjel sírdogálok. Minden feszültségem kiadtam, pedig még tudnám fokozni, ha akarnám. De nem leszek olyan, mint ő, nem oktatom ki, hogy mi az, amit szerintem rosszul csinál. Tudom, hogy nem akart bántani, ő nem lenne képes rá, nem is ezért haragszom, hanem azért, amit elmondtam. Mindig beleszól a dolgaimba, és ez nagyon zavaró. Vagy inkább az, hogy meg akar változtatni, ahogy régen. A könnyeimet szétkenem az arcomon, ki a szememből, de nem nézek fel. Sosem adtam még fel semmit vele szemben, de most szégyellem magam, hogy nem tartottam tovább ki. Jó ötletnek tűnt ez az egész, ezt is el akartam vele kerülni, mert tudtam, hogy egyszer nagyon kiabálni fogok majd vele, megelőzhettem volna. Talán akkor megkerestek volna, leszidtak volna, de addigra felkészültem volna rá, és esetleg meg is változtak volna úgy, ahogy én szeretném. Sosem szólt rólam semmi, most szólhatott volna. De megint mi van? Én vagyok a rossz, aki megérdemli még a fájdalmat is, mert el akart menni egy kicsit, vagy talán örökre. Azért jó lenne megoldást találni kettőnkre, én nem akarom utálni a testvéremet, attól függetlenül, hogy szeretem ugratni. De vele nem lehet beszélni, vagy én nem vagyok annyira türelmes, hogy kivárjam a pillanatot.
- És most mi lesz, szólsz anyuéknak? Vagy mehetünk az igazgatóhoz egyenesen? – nézek fel rá könnytől csillogó szemekkel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Az én kis nővérem, a drága. Ő mindig olyan okos, és mindig mindent jobban tud, jobban ért. Ma is megkapom a beosztásomat, ez már teljesen biztos, ránézésből tudom, hogy hogyan reagál majd. Az tényleg nem igazság, hogy sosincs szerencsém, éppen ma kellett neki könyveket vennie, pedig ott volt rá az egész hete. Most már mindegy, itt állunk, én pedig nem fogom könnyedén megadni neki magam. Egy vállrándítással elintézi a nyilvánvalót, én pedig karba fonom a kezeimet. De csak egy rövid időre, mert utána a meddő vita elkerülése érdekében inkább ott hagyom őt. vagyis megpróbálom, mert Tilda nem hagyja és felnöveszti a motyómat. Hát köszi, de te akartad, aztán nehogy neked fájjon majd! Kérdőre is vonom, ahogy azt kell, de persze megint okoskodik. Mindig ez van, nem is várhattam mást. A nagy felnőtt nő, aki tudja, hogy hol a helye és úgy gondolja, hogy azt is tudja, hogy nekem hol van.
- Hát persze! De te nem is akarnál elmenni, maximum egy nagyobb könyvtárba. Nekem meg elegem van ebből az egészből, meg mindenkiből. Semmi értelme itt lenni, inkább világot látok, abból többet tanulok. És nem próbál meg senki sem fegyelmezni, vagy beleszólni abba, amit csinálok – legyintek, mert úgyis lesz mindenre válasza. Néha tényleg azt érzem, hogy két hajó vagyunk egymáshoz kötve, de ellenkező irányba akarunk menni, de egyikünk sem tud mozdulni. Persze előbb utóbb én vagyok az, aki elvágja a kötelet, mert megunom az egész hajcihőt. Most is ez történik, mert annyira felhúz, hogy kiabálni kezdek vele. Nem mondom, jól esik kiadni a dühömet, még akkor is, ha a testvérem a célpontja. Csitítgatni akar, mert az utcán vagyunk, és milyen ciki már ez. Ja, neki, de engem nem érdekel. Végigmondom a dolgomat, hogy tudja, mit gondolok. A végére eszembe jut a drága bátyánk, aki biztosan máshogy oldaná meg a problémát. Nem vagyok biztos benne, hogy ő elengedne, de úgy érzem, ki kell mondanom. Még az is lehet, hogy ő mégis elengedne, csak követne, aztán visszaterelne. Mások a módszerei, persze az is igaz, hogy én másképpen nézek rá, mint Tildára. Ez már így alakult, a könyvmoly vs. a sárkánykutató kalandor. Nyilván sokkal izgalmasabbak az ő történetei, és kevesebbet is látom, de sokkal jobban érzem felőle, hogy szeret. Nem tudom tovább hergelni magam, túllépek egy ponton és összetörök lelkileg, főleg Tilda mondandója után. A láda kemény, a föld hideg, de nem érdekel, a könnyek pedig maguktól bukkannak elő, ki tudja, hogy mióta várakoztak, hogy végre kiengedjem őket. Sosem voltam egy sírós csaj, de most hiába is próbálom, nem tudok gátat szabni nekik, csak az arcom bujtatom el azzal, hogy lefelé nézek, mert Tildának nem adom meg az örömet, hogy lássa közben az arcom, az tuti. Érzékelem, ahogy leguggol mellém, és oldalra pillantva látom, ahogy meg akar simogatni, és már várom az érzést, ahogy hozzám ér. Talán még jól is esne, de hiába várom, nem érint meg. Lassan nyugtatom le magam, kidörzsölöm a szemeimből a könnyeket és megérdeklődőm, hogy most, ha már a nagy kötelességtudatról beszélgettünk, vajon beköp-e. Komolyan meglepődök, amikor nemet mond, és nem értem. Ő szabálybetartók mintapéldánya, jelentenie kellene. Nekem meg úgy is tök mindegy, hogy Kahlil leszid-e még egyszer, vagy sem. Morcosan nézek rá, mert nem szeretem, ha gyengének látnak, főleg ennyire nem, és főleg ő ne lásson így.
- Nem volt tervem, csak annyi, hogy elhúzok erről a… – itt néhány trágár jelzővel illettem ezt a helyet - …, és jól el leszek egyedül a világban. Mielőtt megkérdezed, nem gondoltam tovább, és nagyon jó ötletnek tűnt, vagyis még mindig annak tűnik. De nem hiszem, hogy elengedsz – dacosan rántom meg a vállaimat, elfeledkezvén arról, hogy az előbb rántottam meg.
- Ááá – kiáltok fel, ahogy az éles fájdalom végignyilall a jobb vállamon és lüktető figyelmeztetésként, ott is marad. Hirtelen kapok oda és próbálom masszírozni, ami persze teljesen felesleges, de jobban érzem magam tőle, legalábbis lélekben. Fáradtan szuszogva dőlök most hátra teljesen, a fejem halkan koppan a ládám oldalán.
- Ez is miattad van. Mondd, Tilda, miért vagy ilyen velem? Már nagyon unom, hogy mindenbe beleszólsz, meg azt is anyának képzeled magad – nézek rá, de aztán legyintek, hogy nem kell válaszolnia és feltápászkodom. Előveszem a pálcámat és visszaváltoztatom a ládát.
- Reducto – intem a tökéletes pálcamozdulatot a varázsszó kimondása után, a láda pedig normál méretre csökken. Csodálkozom is, hogy elsőre sikerült, de legalább egy sikerélményem van a mai napban.
- Hogy haladsz nagyapa könyvével? – kérdezem, mintha érdekelne, de leginkább csak el akarom kettőnkről terelni a szót. Remélem, csak röviden foglalja össze, nem kell órákat hallgatnom. Meg kell látogatnom Uff bácsit is, mert kezd bedagadni a vállam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Miért, miért, miért? Mindenki engem akar beszabályozni, mindenki idegesítő, ráadásul mostanában nyáltenger árasztotta el a gólyalakot, mindenki szerelmes. Miért nem tavasszal? Állítólag akkor van szezonja, de a kiscsajok most vannak bezsongva. A tanárok is szigorúbbak lettek, már majdnem minden órára izgulva kell bemenni, hogy éppen miért vonnak le pontot, nem mintha engem érdekelne, de szóvá szokták tenni. Az meg szintén idegesítő. Inkább csináljanak feladatokat és akkor nyerünk, a buzgómócsing levitásokat meg úgysem érhetjük be. Á, tökmindegy, most meg Tilda is kérdőre von, ahelyett, hogy hagyott volna békén. Még lehet, hogy értékeltem is volna. Felkacagok keserűen az eszmefuttatásában, miszerint belőlem Mágiaügyi Miniszter lesz.
- Az biztos nem leszek, felnőtt Tilda. Nem vagyok már kislány, csak ti hiszitek azt – megemelem a szemöldökömet, utalva egy bizonyos dologra. Nyilván szó sincs róla, de biztos, hogy el tudják rólam képzelni. De kizárt dolog, megvagyok én barát nélkül is, úgyis, csak idegesítenének. Elég volt belekóstolni az egészbe a szemét kis röpködő által, bőven elég volt. Persze nem enged el, én pedig próbálom magamba fojtani a könnyeimet, több-kevesebb sikerrel. Érzem, ahogy közelít, majd visszakozik, nem tudja, hogy mit kellene csinálnia. Én sem tudom, de nem ellenkeznék most, talán vágyom arra, hogy nővérként vigasztaljon. Tudatosítja, hogy nem mehetek sehova, ezzel újabb könnyeket csal elő belőlem, de nem azért, mert ő mondja, hanem mert így teszek pontot a kirándulásom végére, ami még el sem kezdődött. Nem tudok mozdulni, nem adom oda a karom, hogy megnézze, pedig titkon szeretném. Igen, talán azért van ez az egész, mert szeretném, ha törődne velem, miattam és nem az elvárások miatt, amik gúzsba kötik a kezeik. Ez egy önzetlen cselekedet lenne tőle, de mégsem mozdulok, mert félek közelebb kerülni hozzá. Mi van, ha ezzel megváltoztat, és olyan leszek, mint ő? Nem akarok olyan lenni, még akkor sem, ha a szívem mélyen… szeretem őt. Igen, csak én máshogy. Fordított helyzetben én sem támogatnám az ötletet, inkább megfigyeltetném, vagy ilyesmi, vigyáznék rá, rajta tartanám a szemeimet, de nem szólnék a dolgába. Úgyis visszajöttem volna egy idő után, gondolom. Helyreállítom a ládámat, ő pedig úgy marad, mintha még mindig ott lennék és elnézést kér. Tudnám, hogy miért? Neki most erősnek kell lennie, szigorúnak, nem pedig sírnia. A kérdésemre furcsa válasz érkezik, nem hiszem, hogy semmi sincs abban a könyvben, hiszen majd meg őrült, amikor rájött a titkára. De nem érdekel nagyapa könyve, visszaülök mellé, és könnyes szemekkel nézek fel rá.
- Meg… megnéznéd? – pillantok a karomra, ami, most, hogy már kezdek lenyugodni, erősebben kezd fájni. Olyan erőtlen a hangom, mint egy megfázott kutyának, és a gombóc is a torkomon, csak rásegít, hogy alig tudjak beszélni. Fájdalomba torzuló arccal várakozom, hogy csináljon valamit, ha már az egész napom füstbe ment. Ezek után pláne nem tudom, hogy mitévő legyek, találnom kell valamit, amibe kapaszkodhatok, vagy érdekel, mert most ilyen nincs. Tildát sem akarom leterhelni, mert tudom, hogy örömmel fogadna, de nem akarom, hogy azt higgye, hogy miatta van az egész.
- Sajnálom, Tildus – suttogom alig halhatóan. Hogy mit is? A fájdalom, a gyűlölködés, a tehetetlenség és minden meg szerette volna akadályozni, hogy kimondjam ezt, de mégis úgy érzem, hogy kellett. Látva, hogy mit okozok neki, látva, hogy most igazán szeret, és nem akar több lenni egy testvérnél. Erre talán jó volt ez a kis lázadás, és kezdem belátni, hogy nem sok értelme volt, persze ezt soha sem fogom elárulni neki. Igen, azt sajnálom, hogy eddig nem volt ilyen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Ez egy olyan állapot, amibe nem szerettem volna kerülni soha sem. Saját magam fejét verném a falba, hogy elengedtem a gyeplőt és utat nyitottam lelkem mélyebb bugyraiba. A tetejében Tilda volt az, aki beleláthatott, pedig neki nem akartam betekintést engedni. Ez van, sosem engedtem igazán közel senkit, őt pedig már a külső kapuknál kizártam. Most meg kinyitottam, és a még a hallba is beengedtem, hát normális vagyok én? Odanyújtom a kezemet neki, és máris gyógyítani kezdi. A hős nővérkém, aki most a kérésemre cselekszik és nem ellene. Ritka pillanat, és az is, hogy kérek tőle valami szívességet. Nem hiszem, hogy várni fogja a viszonzást, biztosan örül annak is, hogy itt vagyok vele, és hagyom magam pátyolgatni. De az is igaz, hogy jól esik, hogy most csak testvérként foglalkozik velem, az érdekemben. Látom, ahogy a könnyeivel küszködik, és emiatt kezdem rosszul érezni magam. Sosem érdekelt az ő lelki békéje, mindig túl erősnek és megingathatatlannak hittem a hitében. De most, hogy durva dolgokat sóztam rá, megtört és ez nem jó. Neki nem szabad megtörnie, ő a felnőtt, nekem szabad sírni, neki nem. Ez nem igazság, hogy lelkiismeret-furdalásom lesz, mert megakadályozott, hogy elhúzzak a sunyiba innen. A következő mondatára odakapom a fejem, az ilyesfajta önvallomás nem jellemző rá, és hirtelen nem is tudom, hogy mit mondjak neki. Bántsam meg, hogy nem hiszek neki, vagy higgyem el? Mind a két dolgot el tudom képzelni. Lehet, hogy most nekem kéne nyitnom? Mégis én lennék az, aki eltaszítja őt a közelemből? Nem, nem hiszem. A múltkor is egy órán át segítettem neki, abban a rohadt könyvben, pedig faképnél is hagyhattam volna. Majdnem, hogy már angyal vagyok, nem igaz? Elhúzom a kezemet, amint enyhül a fájdalom, és mélyen a szemeibe nézek.
- Kössz – végül is segített, de meg kell mutatnom Uff bácsinak, mert nem tökéletes. Kisöpröm a hajam az arcomból, lazán hátradobom. Némi erő is költözik már belém, ezzel együtt az arcvonásaimba, ez a minimum, ahogy szeretnék mindig is kinézni.
- Nem vagy rossz testvér – ennél több nem jön ki, ez is csak rekedten, mert nem akarok neki hazudni, illúziókba sem szeretném ringatni. Megköszörülöm a torkomat, és halovány mosolyt erőltetek a képemre, reménykeltőt. Talán miattam is, vagy a kapcsolatunkért, de muszáj.
- Talán nem kéne erőlködnöd, csak simán adni magad. Nem vagyok szakértő, a kapcsolatokban meg pláne. De majd én is megpróbálok pozitívabban hozzád állni, mint eddig, oké? – kérdezem, a mosoly már nem erőltetet, de nem több egy halvány vonalnál, egy tünékeny illúziónál. Nem most fogok a mellkasára borulni, nem adhatom fel az elveimet. Én biztos nem fogom megölelni, mert az nem én lennék, és mint mondtam, nem hazudok neki. Nem utasítom vissza, ha ő így tesz, de én nem tehetem meg. Nézem a könnybe lábadt szemeit és a farzsebemből egy gyűrött, de tiszta zsebkendőt adok neki a kezébe, de nem engedem el az ujjait. Csak nézek rá, próbálom kitalálni, hogy mire gondolhat most, de semmire se jutok. Talán majd ő, úgyis neki kell példát mutatni, ha már ezt mondta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő