28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Kováts Marcell összes RPG hozzászólása (34 darab)

Oldalak: [1] 2 » Le
Kováts Marcell
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 24. 17:41 Ugrás a poszthoz

Mar-ko-vits Ist-ván bá-csi


Én, én nem értem miért történik ez velem, minden olyan gyorsan jön, mint mikor hirtelen elbújik a Napocska és elé nagy, hatalmas fekete felhők kerülnek, amelyekből rögvest rám zúdul az eső. Nem szeretem az esőt, attól még szomorúbb leszek, mint általában. Azt sem tudom, hogy mikor fogok újra találkozni a szüleimmel. De legalább itt lesz velem Lalla, ő sosem fog elhagyni, mikor megszületett megígérte, hogy velem marad örökké. A legjobb barátok vagyunk, minket senki és semmi nem tud elválasztani. Igaz, egyszer majdnem meghalt, mert a kis butus kiugrott az ablakon, de én megmentettem. Kisétáltam a házból és újraélesztettem, mint azokban a doktoros filmekben, amelyeket apa szokott nézni. Viszont oda, ahova most megyek nem lesz televízió, sem áram, se semmi. Legalábbis anyu és apu azt mondták. Nem értem honnan vesznek ilyen zagyvaságokat, tv és áramszolgáltatás mindenhol van. Kivéve ott, ahol Lalla született, Mesevárban. Azt mondta az én kis barátocskám, hogy ott nincsen semmi, csak olyan formájú lények mint ő és ott állandóan harcolnak, nincs megállás. Arról a helyről én menekítettem ki álmomban, azóta velem lakik. Minden osztozkodunk. Néha idegesítő, hogy még a kajámból is kér, de nem eszi meg. Azt mondja éhes, anya pedig azt, hogy a képzeletbeli barátok nem lehetnek kajásak. Amit anyu mond, az egy hatalmas nagy hülyeség! Igenis, Lalla lehet éhes és a falatot is le tudná nyelni, ha nem esne ki a száján. Szegénynek valamiért sosem talál be a lepénylesőjébe az étel, ez pedig nagyon szomorú, sajnos inni sem tud.
Ekkor nagyot fékez a vonat, szememmel Lalla után kutatok.
 - Lal-la, ho-va tűn-tél? - kérdezem ijedten. Jaj, nehogy valami baja essen, akkor vihetem a kórházba. Egyszer már betört a feje, mert leugrott a szekrényemről, akkor elsírtam magam. Azt hittem egy lyuk lesz a fején örökre, de nem. Bolo és Tiki a két orvos pár-perc alatt bekötötték a kis buksiját. Mindenki sajnálta szegény barátomat, jobban kellett volna rá figyelnem. Anya megragadja a kezem és együtt kiszállunk a vonatból. Egy utcán haladunk végig, majd pár perc múlva megérkezünk egy nagy-nagy kapuhoz. Ott anyáék felém fordulnak, majd azt mondják nekik menniük kell, ezért keressem meg Lallával Markovits Istvánt. Én bólintok egyet, majd áthaladnék a kapun.
Kováts Marcell
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 24. 18:47 Ugrás a poszthoz

Ist-ván


Semelyikünk sem szereti azt, mikor vonattal kell utaznunk. Szegény Lalla mindig elesik, én pedig kocsin kívül utálok más járműbe szállni. Sajnos anyáék azt mondták, hogy ide csak vonattal lehet jönni, kocsival nem lehet megközelíteni a helyszínt. Ez is hatalmas butaság, autóval bárhova el lehet menni, csak kell benzin. Mondom én, hogy furcsa ez a hely és nem akarok idejönni. Anya viszont azt mondta kötelező lesz itt laknom Markovits Istvánnal, a rokonunkkal. Még sosem hallottam róla és egyszer sem találkoztam még vele, ami furcsa, mert mi minden évben szoktunk rendezni egy party félét, ahova az egész famíliát meghívjuk, azonban ez a férfi sosem jelent meg egy ilyen összejövetelen sem. Biztos mindig dolga volt, anya azt mondja, hogy Markovits István egy tanár. A pedagógusoknak pedig sok dolguk van, az én iskolámban is a tanítok sokáig maradnak az intézményben, csak azért, hogy minden jó legyen, így sok idejük elfogy. Nem tudják megnézni a következő Barátok köztet, pedig az a világ legjobb sorozata. Abban is van egy kisfiú, aki nem tud olvasni, akárcsak én. Remélem ebben az iskolában is vannak ilyen gyerekek, akkor nem érezném magam egyedül. Igen, itt van velem Lalla, de szükségem lenne élő emberbarátokra. Sajnos engem nehezen fogadnak el, a volt osztálytársaim mindig bántottak, úgyhogy nem tudom mire számítsak. Anya azt mondta itt idősebbek, 15-20 évesek is lesznek. Félek a nagy emberektől, bármelyik pillanatban rátaposhatnak a lábamra, vagy nekem jönnek. Ha nagy leszek, vigyázni fogok a kicsikre.
Mikor leszállunk a vonatról együtt elindulunk az iskola felé. Nem kell sokat sétálnunk és nem látok semmit, csak néha-néha, mikor felnézek. Mióta csúfolnak a kinézetem miatt lehajtott fejjel közlekedek, nehogy kigúnyoljanak. Lalla azért mindig körbe néz és elárulja nekem mi van a környéken. Azt mondja, hogy sok furcsa ember és furcsa bolt. Nos, ettől nem tudok meg többet, így hát nem lettem sokkal okosabb.
Megérkezünk egy nagy kapuhoz, anyáék valahova leteszik a bőröndömet és ők már el is tűnnek. Biztos megijedtek a környéktől, én is félek, egyedül maradtam Lallával. Mielőtt még bemehetnék az iskolába egy férfi jelenik meg előttem, kiderül ő az az ember, akit keresek. Markovits István. Még mindig a földet bámulom, de Lalla rám szól, hogy nézzek fel. Így teszek, mindig hallgatok rá, legalábbis legtöbbször.
 - Iiii-igen. - mondom dadogva mint mindig. Utálok dadogni, olyan ciki, de ezzel születtem.
 - Aaaa hol-mim? Őőőő.... azt hi-szem itt van va-la-hol. - körbenézek és meg is találom a bőröndjeim. Nincsen messze, anyáék helyezték le. Odamegyek, odahúzom Istvánhoz és az egyik bőröndöt odaadom neki, a másikat én húzom, mindezt lehajtott fejjel teszem.
 - Mememem-he-tünk. - jelentem ki.
Kováts Marcell
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 24. 23:57 Ugrás a poszthoz

Elliot J. Knnnight


Nagyon hiányzik az otthonom, a tv-ben lévő mesék, amikor együtt összeülünk a szüleimmel és megnézzük a Barátok köztet, amikor este anya szól, hogy feküdjek le, de én inkább Lallával játszok még egy kicsit. Hiányzik a szobám, a puha ágyam, mindenem hiányzik. Az itteni ágyak nem olyan jók, mint otthon. Markovits István bácsi azt mondta, hogy az ő szobájában nem férünk el ketten. Ennek okán valami Csikólakba kellett aludnom más fiúkkal. Nagyon rossz volt, sokan horkoltak, vagy szuszogtak és látszott az arcukon, hogy nem értik miért vagyok itt 9 évesen. Én sem értem. A szüleim nem mondták el, mert szerintük nem fognám fel az egészet. Azért nem vagyok én buta, tisztában vagyok vele, hogy valami mágus iskolába hoztak, mert az a neve az intézménynek, hogy: Bagolykő-Mágustanoda. Miért hiszi mindenki, hogy fogyatékos vagyok?! Nem vagyok az! Csak diszlex, dddidiszlx... diszlexiám van, ami annyit jelent, hogy nem tudok olvasni. A betűk összekeverednek, helyet cserélnek, így értelmetlen szavakat, mondatokat kapok. Van egy képzeletbeli barátom és dadogok, ettől még nem vagyok ostoba. Ezek mind el fognak múlni, ki fogom őket nőni, én tudom. Viszont Lallát soha nem veszíthetem el, neki örökké velem kell maradnia, nem hagyhat egyedül. Hogyan birkózzak meg egyedül a nagyvilággal? Olyan sok veszélyes ember jár a Földön és mind csak ártani akar nekem. Lalla pedig tud nekem segíteni, ő mindig figyelmeztet.
A mai délelőttöt együtt töltöttük Lallával, jártunk itt meg ott. Valójában csak a Déli szárnyban voltunk, a Navilne, vagy Navine falai között. Azt mondta István bácsi, hogy ez egy ház és ő a Házvezető helyettese, ami nagy rangnak számít. Én nem értem ezt az egészet, de különösebben nem zavar. El vagyok én Lallával, jókat beszélgetünk. Eddig még egy könnycsepp sem gördült végig az arcomon, mint mikor az unokanővérem fűzött és az egyik gyöngy végig gurult az asztalon, majd egyenesen a földre. A kis golyó gyorsan gördült le, az én könnycseppjeim is ilyen sebesen folynak végig az arcomon, majd hullanak le a padlóra. Utálok sírni, mindig vizes lesz az arcom, a szemem pedig vörös, olyankor csúnyább vagyok, mint általában. Lalla azt mondja, hogy menjünk oda, ahol tegnap voltunk és nézzünk szét. Ha emlékeim nem csalnak, akkor István bácsi azt mondta, hogy én Bogolyfalván szálltam le, ami egy kis falu az iskola közelében. Felveszem a kis cipőcskémet, majd elindulok Lallával. Sokáig tart, mire kiérek az udvarra, nagyon hosszú az út. Sok a folyosó, a diákok és mind olyan nagy, észre sem vesznek. Rajtam kívül nem nagyon vannak kisgyerekek. Viszont mikor már az udvaron vagyok kicsit gyorsabb tempóra váltok, különben fél órán keresztül sétálhatok végig a falu macskaköves utcáin. Sok idő telik el, azonban találok egy játszóteret. Végre valami, amit én is használhatok! Gyorsan odafutok a homokozóhoz, majd építeni kezdek. Ez a legjobb!
Kováts Marcell
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 25. 11:07 Ugrás a poszthoz

Elliot J. Knnnight


Útközben Lalla egyszer kétszer elesik és mivel én vagyok a legjobb barátja segítek neki talpra állni. Szegénykémnek nem olyan könnyű a dolga, a parányi lábai alig tartják meg a deszka testét. Viszont ő nem adja fel, töretlenül próbálkozik újra meg újra, hogy ne essen el. Néhány régi osztálytársamról nem mondható el a kitartás, ha jól emlékszem anyukám azt mondta, hogy így hívják azt az embert, aki nem adja fel és minden egyes alkalommal törekszik arra, hogy az adott dolog sikerüljön. Néhány szót néha nem értek, még akkor sem, ha elmagyarázzák nekem, valamiért az agyam máshogy működik, mint a többieké. Lassabban fogom fel a dolgokat, ami egyes embereket idegesít, ezért sem törődtek velem az iskolatársaim. Alapjában véve nem is lett szükségem rájuk, Lalla amúgyis mindig azt hajtogatta, hogy azok a gyerekek nem érdemelnek meg engem. Lalla szinte mindennap elmondja nekem, hogy én különleges vagyok és ne hallgassak másokra. Viszont a többiek azt hangoztatják mennyire béna, ügyetlen, tudatlan és furcsa vagyok. Nem tudom mit higgyek, ezért nem gondolok semmit. Utálok gondolkodni, mert a végén összekuszálódik minden a fejemben és a vége az lesz, hogy azt sem tudom min kezdtem el töprengeni. Egyáltalán minek kell az embernek törnie bármin is a buksiját? Igazán megerőltető dolog...
Sok időbe telik, mire kiérünk az udvarra. Csak most érzem mekkora a hűség itt kinn. Még jó, hogy térdnadrág van rajtam, a világosbarna, meg zöld színű pólóm. Ezek a kedvenc ruhadarabjaim, mert ez a két szín a kedvencem. A volt osztálytársaim leginkább csőnadrágot és fekete pólót hordanak. Valamiért olyan hatalmas szemüveget tesznek fel, pedig a felének nincs is elrontva a szeme. Ezt sem értem... Egyébként már a falu utcáin sétálgatok, mindenhol üzletet látok, mintha egy városban járnék. Csak itt annyi a különbség, hogy régies falakról és boltokról van szó. Nem tetszik ez nekem, nem ezt szoktam meg. Be kell valanom, valójában nem néztem fel, ezt mond Lalla mondta, ő körülnézett. Persze néha én is körbetekintek, de aztán gyorsan vissza a földre. Viszont amikor azt suttogja nekem, hogy egy játszótér közlében vagyunk, rögtön felkapom a fejem és futásnak eredek. A legjobb hely mindenütt, itt magamat adhatom. A volt iskolatársaim szerint ciki, ha 9 évesen még szeretek homokozni, ebből kifolyólag arra a játszóra kellett baktatnom, ami a város végén volt. Ott nem lakott egy ismerősöm sem, így nem láthattak meg. Már éppen belelendülök a vár építésbe, mikor megérkezik egy srác. Kicsit megijedek, úgyhogy arrébb kúszok. Nem kedvelem az embereket, nem ismerem őket, így kicsit ijesztőek. Néha az állatok kiszámíthatóbbak, mint ők. Mikor megszólal, furcsán ránézek, aztán gyorsan visszapillantok a váramra. Miért dumál így? Engem akar idegesíteni? Azt hiszi csak így tudok beszélni? Nem értem...
 - Szszszszszi-szia! - nyögöm ki a szót nagy sokára. - A nnnennenevem  Mamamammamarcell. - látom, ahogy felém nyújtja a kezét de én nem nem rázom meg. Lalla természetesen beleavatkozik az egészbe.
 - Fogjál már vele kezet!
 - Nem! Nem is ismerem!
 - Jó fiúnak tűnik!
 - A volt osztálytársaim is azoknak tűntek, de utálnak engem és rosszakat mondanak rólam. - vitattuk meg egymás között félhangosan.
 - Eeegy vvvvávvvárattt... - válaszolok a Elliot kérdésére.
Kováts Marcell
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 25. 14:19 Ugrás a poszthoz

Iiistván


A férfi nem tűnik gonosznak, egyébként is a felnőttek már nem szoktak velem kötekedni, vagy beszólni a dadogásom, a képzeletbeli barátom, vagy csak magam miatt. Akik már kiléptek az ifjú korból, azok vagy sajnálnak engem - amit őszintén szólva utálok - vagy próbálnak nekem segíteni. Azt még nem tudom, hogy István melyiket fogja választani, annyira még nem ismerem. Ami azt illeti azt sem tudom, hogy hogyan néz ki, hiszen csak egyszer nézek fel azért, Mert Lalla rám parancsolt. Ha így folytatom mindkettőnknek elég nehéz lesz mindkettőnknek. Nagyon sajnálom, de én nem vagyok a barátkozós, ismerkedős fajta. Eléldegélek a saját világomban, ahol csak Lallának és nekem van hely. Túl titkos az a világ ahol mi élünk, nem tudok olyan egyszerűen beengedni oda bárkit is. Az illetőben először meg kell bíznom és az nem megy varázsütésre. Beletelik egy kis időbe, mire valaki azt a nagy dolgot megkapja tőlem. Túl óvatos lennék? Nem hinném... Lalla tudni fogja ki léphet be a birodalmunkba és majd megsúgja nekem ki léphet be. A kis barátocskám még nálam is jobb emberismerő, megérzi ki közeledik felénk jó vagy rossz szándékkal. Lalla szerint István nem rossz ember, benne bízhatok, bár én egy kicsit még tartok tőle, elvégre most találkoztunk először. Mondjuk az már jó pont, hogy rokoni kapcsolatban vagyunk, akkor tuti nem akar nekem rosszat, főleg mert elvállalta a gondviselésem.
A bemutatkozás után a csomagjaim után érdeklődik. Én gyorsan elsétálok a cuccaimhoz, majd a férfihoz hurcolom. Csak az egyik bőröndömet adom neki oda, a másikat én akarom cipelni, ezzel azt bizonyítva, hogy erős vagyok, ami valójában nem mondható el rólam. Sovány vagyok, mint Lalla egyik barátja, aki úgy néz ki mint egy szög. Én sajnos nem látom őt, csak Lal, pedig igazán kíváncsi lennék a kinézetére. István elveszi tőlem a másik bőröndöt is, gondolom látja nem nagyon bírom el. A következő amit mond, az az, hogy húzzam ki magam és ne bámuljam a földet. Ez furcsa... ilyet soha nem mondott nekem semmit. A szüleim nem is próbálkoztak rávenni, hogy emelt fővel járkáljak. Úgy teszek, ahogy a férfi mondta, mert szófogadó vagyok. Belenézek a szemeibe és azt hiszem elmosolyodom. Nem hiszem el, valaki egyenrangúként kezel engem. Azt gondolom jó lesz itt nekem, István is jó fej, nagyon jó fej. Viszont mikor ezeket a szavakat ejti ki a száján: ...mutasd meg, hogy büszke vagy erre. Egy pillanatra elgondolkodom. Büszke. Én sosem voltam büszke magamra, nem volt miért. Nem találtam fel semmit, sosem volt ötös dolgozatom, nem tudok felmutatni semmit. Csak élek és sodródok az árral, azt teszem amit mondanak. Nem írtam meg tökélestesre egy fogalmazást sem, rajzolni pedig egyáltalán nem tudok. Úgyhogy büszke nem lehetek, sajnálom, már kimondanám azt ami megfogalmazódott az én kis buksimban, ám sosem beszéltem még az érzéseimről és nem is most fogom elkezdni. Mindig mindent magamban tartok, nem szeretem, ha az emberek sokat tudnak rólam.
István elmondja, hogy biztos minden furcsa lesz nekem, szerezzek majd barátokat és jó lesz minden. Ami azt illeti életemben még egyszer sem barátkoztam senkivel, azt sem tudom hogyan kell csinálni. Csak letámadni valakit, vagy lassan közeledni felé? Sok tanulni valóm van még. Kiderül én a Navilében, akarom mondani Navijében fogok lakni, azt hiszem ezt mondta István. Furcsa neve van ennek a háznak.
 - Rrrrriri? Eeeezz mimimimillyen nnnév? - teszem fel a kérdésem. - Nananannnagggynak tütütüttűnnnik aaa kastély. Nenenenem fofofogok elel tévedni?
Kováts Marcell
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 25. 15:24 Ugrás a poszthoz

Ellliot J. Knnnight


Emlékszem az otthoni játszótér nem volt olyan jó, mint ez. Itt annyi játék van és az összeset ki akarom próbálni. Hiába, ha ilyen helyre kerülök rögtön vidám leszek, de leginkább akkor, ha egyedül vagyok senki nem lát. Sokak szerint játszani gáz, de én szeretek történeteket kitalálni és hangosan elmesélni. Viszont most megérkezett egy fiú, aki kicsit megijeszt, így hátrébb húzódok. Nem vagyok ahhoz hozzászokva, hogy valaki csakúgy leszólít. Ez nem így működik, én sem szoktam senkit megszólítani, sőt, sosem teszem. Budapesten is csak az szólt hozzám aki ismert, mások elkerültek. Mondjuk az lehet, hogy ebben a világban így működik. Itt minden olyan más, nem szeretem azokat a dolgokat, amiket nem ismerek, mert nem tudom mire számíthatok. Nem kedvelem ezt az egész helyet, csupa ismeretlen arc, kivéve Istvánt. Azt hiszem azt a férfit csipázom, látom rajta, hogy segíteni szeretne nekem, amit eddig még senki nem tett meg rajta kívül. Remélem sokat fogunk beszélgetni, hátha le tudna szoktatni a dadogásról, vagy megtaníthatna olvasni. Kíváncsi lennék, hogy anyáék ezekben a dolgokban miért nem segítettek nekem. Való igaz, amit kértem, azt rögtön megkaptam. Ámde az ehhez való segítséget sosem adták meg. Pedig ez nem került volna pénzbe, nem kellett volna sok boltot bejárni, elég lett volna ha szépen beül a szobámba és egyszerűen támogat. Ha legközelebb találkozunk, akkor azt hiszem erre rá fogok kérdezni.
Miközben a fiúcska felteszi a kérdéseit és a homokot bambulom és halkan beszélgetek Lallával. Azt mondja rázzak a sráccal kezet, de én nem cselekszem így, azt sem tudom mit akar. Mellesleg a Elliott furcsán beszél, talán olyan mint én, csak neki más problémája van. Közben azt is elmondja, hogy ő is szeretett várat építeni. Úgy tűnik több közös dolog van bennünk, mint hittem volna. Olyan jó lenne találkozni egy olyan emberrel aki ugyanolyan problémákkal küszködik, mint én. Vele tutira jó barátok lennénk, akár Lallával. Bárcsak lenne itt ilyen személy... Elliot azt is elárulja nekem, hogy angol és ezért beszél ilyen furcsán. Hú, emlékszem az angol órákra, nagyon megerőltetőek voltak nekem, csak néhány kérdésre és válaszra emlékszem. Azok is iszonyatosan egyszerűek, mint az 1+1.
 - Ééén kikicsit bebeszélem a nyelvet. - mondom még mindig a homokot bámulva. Haladás! Mondtam magamról valamit, ami nem a nevem. Ha így fogok állni minden diákhoz, akkor nem nagyon lesz barátom. De nem tudok mit kezdeni magammal, utálok beszélni a dadogásom miatt és amúgy sem osztok meg magamról információkat idegeneknek. A végén felhasználják ellenem, anyukám azt mondta. A másik lehetőség pedig, hogy elmondok egy másik dolgot magamról és azt az illető tovább adja, csak máshogy megfogalmazva. Azt hiszem ezt nevezik pletykának, pedig azok csak újságokban vannak. A hírességekről szoktak buta infókat terjeszteni, amelyeknek a fele sem igaz. Nem irigylem őket, soha nem akarok népszerű lenni. Egyáltalán miért lennék az? Megnyerném a dadogó versenyt? Nevetséges...
 - Ha gondolod... - válaszolok a Ell kérdésére. Sosem épített még velem senki sem várat, sőt, eddig senki sem akart még velem játszani. Ő most vagy rosszat, vagy jót akar, nem tudom eldönteni, ezért megkérdezem Lallát.
 - Szeszeszeszerinted ő mit akar?
 - Úgy gondolom csak kedveskedni akar. - rám mosolyog.
 - Bibibiztos vagy bebenne?
 - Teljesen.
 - Háháhát jó...
Most már ketten csináljuk a kis váracskát. Kezeimmel próbálok egy toronyt formálni, ám ekkor megszólal az előttem lévő és azt mondja, hogy nem akar bántani. Ez egy kicsit furcsán hangzott, ilyet még senki nem mondott így nekem.
 - Iiiigen, eeegyedül vavavagyok itt. Akkor jó... Memememelyik házban laksz?
Kováts Marcell
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 25. 17:44 Ugrás a poszthoz

Ellliot J. Knnnight


Nem értem, hogy egy idősebb fiú miért is foglalkozik velem, általában felém sem jönnek. Ő viszont, Elliot teljesen más. Talán a varázslók normálisabbak, mint a muglik? Lehet így van és emberbarátokat is fogok találni. Talán anyáék ezért hoztak ide. Hogy barátkozzak! Mondjuk István azt mondta, hogy valami előkészítő suliba kell majd járnom. Én inkább kihagynám, még a végén ott is lennének rossz arcok, akik úgy viselkednének, mint a régi osztálytársaim. Én sosem lennék képes olyan gonosz, csúnya és sértő szavakkal illetni bárkit is. Őket sem bántanám sosem, majd a sors megveri őket. Legalábbis a mesék végén mindig a béna nyer, a rossz pedig elnyeri a méltó jutalmát. A világ is egy mese, ugye? Vannak itt is királylányok, igaz? Akik csak rám várnak, hogy megmentsem őket. Megeshet, hogy az iskola egyik tornyában is egy királykisasszonyt tartanak fogva, aki a hercegre vár. Szeretnék herceg lenni, még akkor is, ha nagy fülem van és nem vagyok olyan daliás, mint a mesékben a királyok. És ez nem csak kitaláció, hiszek abban, hogy van a Földön egy lány, aki csakis rám vár.
Kiderül a fiúról, hogy azért beszél ilyen furcsán, mert Angol. Még sosem jártam külföldön, de azt mondják, hogy Anglia egy csodálatos hely. Azt hiszem soha nem is fogok kijutni, legalábbis ezen a nyáron tuti nem. Anyáék legfeljebb jövőre látogatnak meg, István bácsi pedig biztosan nem visz engem sehova. Megértem őt, nekem is furcsa lenne vele elmenni más országba úgy, hogy csak pár napja ismerjük egymást. Úgyhogy Lallával egyelőre maradunk a fenekünkön.
Elárulom a srácnak, hogy beszélem a nyelvet, igaz, csak pár mondatot tudok, úgyhogy nem nagyon tudnánk társalogni.
 - Aaazt hihihiszem igen. Kikikicsit nenehéz, de nem annyira. - mondom ki nagy sokára. Félek attól, hogy a srác sem érti meg azt, amit mondani szeretnék a fránya dadogás miatt. Nagyon zavar, nekem annyira nem, mert én szinte észre sem veszem, viszont anya azt mondta, hogy nagyon idegsítő.
 - Lalla, szerinted én is kérdezzek valami a fiútól?
 - Igen, és mondd meg neki, hogy köszöntöm!
 - De mit kérdezzek? Tudod, hogy nem vagyok az a fajta... Rendben, átadom neki.
 - Hát azt, hogy neki hogy megy a magyar nyelv.
 - Oké. - ez a beszélgetést is félhangosan volt.
 - Ééés momomondd, neked hohohogy megy a mamamagyar nyelv? - teszem fel a kérdést, amit Lalla mondott nekem. - Mellesleg Lalla üdvözöl. -
Azt mondják, hogy a magyar az egyik legszebb és legnehezebb nyelv. Nem értem miért, olyan egyszerűnek tűnik. Viszont mondjuk az angol... kész káosz. Talán a nyelvtani része sokkal nehezebb. Mondjuk semelyiket sem vágom túlságosan. Emlékszem az első angol órámon mindenki nevetett, mert még bemutatkozni sem tudtam. Ha pedig azon a nyelven beszélek és dadogok is, akkor semmit sem lehet érteni. Akkor is nevettek rajtam, úgyhogy sírva kirohantam a teremből.
Szépen építgetjük a várat, a srác pedig mosolyogva segít. Elővesz valami botot és csinál vele valamit, aztán megszólal. Én kíváncsian nézem őt, furcsa érzés, hogy nem a homokot bámulom.
 - Aaazt hihihiszem. Hohohogyan kell hahahasználni azt az izét? -
Utoljára módosította:Kováts Marcell, 2013. július 26. 10:25
Kováts Marcell
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 26. 12:58 Ugrás a poszthoz

Ellliot J. Knnnight


Nem is tudom mikor beszélgettem ilyen sokat egy nálam idősebb fiúval, vagy egyáltalán egy emberrel. Többnyire a szüleimmel és Lallával beszélgetek sokat, másoktól inkább tartom a távolságot. Most is ez van, ám mintha kicsit oldódtam volna. Az angol srác megmosolyogtat a beszédével, szegény nem tudja kimondani úgy a szavakat, mint egy magyar. Mondjuk én sem tudom teljesen kimondani őket a dadogás miatt, úgyhogy lehet még barátok is lehetnénk. Barát. Furcsa lenne számomra, ha egy élő embert a pajtásomnak hívhatnék. Nekem nincsenek barátaim és soha nem is lesznek. Utálnak engem, mert béna vagyok és más, egyedül csak Lalla és a szüleim fogadnak el. Egyszerűen nem tudnám elhinni, ha más is közel állna hozzám. Szokatlan lenne, ha egy másik emberrel is megoszthatnám a gondolataimat, érzéseimet. Mikor még nem volt Lalla, addig anyával együtt naplót írtunk. Én diktáltam, ő pedig szépen lekörmölte a gondolataimat. Aztán ugye megjött Lalla és vele mindent megtudtam dumálni. Ő is mindig elmesélte, hogy mit látott az nap. Néha belopódzott a tanáriba és megnézte a dolgozatomat hogyan is sikerült. Természetesen mindig hármas, vagy annál rosszabb érdemjegy volt ráfirkantva a lapra az osztályfőnököm furcsa írásával. Sosem tudtam elolvasni milyen kérdéseket írt a dogákra. Ennek az oka a diszlexia is lehetett, na meg az is, hogy a tanár olyan csúnyán írt, mint a régies filmekben az emberek. Egyszer borzalmas dolgot kértem Lallától. Hogy mit? Hát... nagyon szégyellem... Szóval azt mondtam neki, hogy a jegyemet írja át ötösre, ő majdnem megtette csak kiderül, hogy nem tudja megfogni a tárgyakat. Mellesleg mikor megkértem, rögtön megbántam az egészet, ez nem vallott rám.
Szóval Elliottal nagyon jól eltársalgok magamhoz képest. Azt mondta, hogy szívesen segít nekem tanulni az angol. Nem hiszem, hogy tanulni szeretnék bármit is pár hónapig, inkább megszokom a helyet.
 - Tatatalán mamamajd kicsit kékékésőbb, amikor már memegszoktam a kakastélyt. - válaszoltam a fiúnak. Egyelőre valóban csak az iskolát szeretném felfedezni, hozzászokni. Nem is tudom, hogy szeretném-e fejleszteni a tudásomat, vagy a fiúnak lenne elég türelme hozzám. A volt tanáraimnak sem volt, pedig ők felnőttek, akkor Ell-nek hogy lenne? Nehéz eset vagyok, tudom viszont abban nem vagyok biztos, hogy a Bagolykőben tudok majd haladni. Itt sokkal nehezebb és másabb lesz minden. Gondolom nem matek, meg olvasás lesz, hanem... nem is tudom itt milyen órák lehetnek. Közben a szó a magyar nyelvre is elterelődik, azt mondja Ell, hogy a magyar nyelv szép és furcsa. Kiderül van egy féltestvére, aki segít neki tanulni. Ú, milyen lehet, ha az embernek van egy tesója? Bizonyára jó. Ha nekem is született volna egy, akkor lehet sokkal nyíltabb lennék, mint most. De jó is lenne.
Lallával beszélgetünk egy kicsit, félhangosan és azt mondja, hogy tudassam Ellel, hogy köszön neki. Én így teszek. Kicsit félek, mi van, ha nem is látja őt és csak furcsán fog rám nézni. De nem, ő is üdvözli.
 - Iiiigen ő a legeslegjobb bababarátom. -
Végre! Egy ember, aki nem néz bolondnak és látja Lallát! Egyre szimpatikusabb ez az Elliot. A régi osztálytársaim sosem láttak az én kis barátomat, sőt, rajtam kívül senki sem. És most itt egy srác, aki tudja kiről is beszélek. Ezt elújságolom Lallának, mert ő most nem figyelt, ugyanis a lábát birizgálja.
 - Ell lát téged! - mondom örvendezve.
 - Tényleg?! De klassz! Mondd meg neki, hogy egyszer én is játszanék vele.
 - Oké.
 - Eeeegyszer szeszeszeretne veled játszani Lalalalla. - adom át az üzenetet. Juj de jó! Előkerül egy fabotocska is, amit Ell a homokra irányít. Elmormol valamit és... azt hiszem kicsit megerősödik a homok. Én kíváncsian rákérdezek, hogy ez mégis mi. Ő pedig elárulja a tudni valókat a varázspálcáról. Én csak bólogatok és mikor a kezembe adja a pálcát nagy szemekkel meredek a fiúra. Ő nem fél attól, hogy rossz kissrác vagyok és eltöröm a botocskát, vagy ellopom? Csakúgy ideadja? Megfogja a kezem és elmondunk egy varázsigét. Az egyik kő pedig felemelkedik. Én elmosolyodom és ránézek Elliotra.
 - Eeez csucsucsús volt! Rereremélem mámámáskor is találkozunk és mumumutatsz nekem még iiiilyet. -
Felkelek a homokozóból, integetek a Elliotnak, majd lehajtott fejjel sétálok el úgy, ahogy jöttem. De azt hiszem lett valamim, egy emberbarátom.
Kováts Marcell
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 18. 21:48 Ugrás a poszthoz

Föföföldesy Krikrikrikristóf Dododominik ^^


Én nem értem Lallát, egyszerűen nem tudom mi van vele...
Igen, össze vagyok zavarodva, a legjobb barátom szomorú és halványabb, mint eddig volt. Nem is beszél olyan sokat, mint tegnapelőtt. Mióta kiment Elliot kis házikójából teljesen megváltozott. Talán elkapta őt a képzeletbeli rendőrség és rájöttek, hogy megszöktettem őt az otthonából, így most mérgesek rám. Talán az egyik képzeletbeli kutya megharapta őt, ezért ilyen halvány. Mi van, ha maradandó a sérülése és meghal? Nem akarom, hogy meghaljon, annyit sírnék, hogy csak na. Nem, nem, nem és nem! Ő sosem fog meghalni! Lalla mindig is erős fiú volt! Igaz, olyan erőtlennek tűnik az ágy másik végén. Odamászok hozzá és az ölembe veszem.
 - Jól vagy? - kérdezem aggódva. Mintha kicsit kezdene ugyanolyan színű lenni, mint régen.
 - Most már sokkal jobban! - mondja és megölel. Ez egy igazán furcsa ölelés volt, talán így, soha nem ölelt még meg senki. Érződött mennyire szeret engem Lalla, és hogy ezt szavakba nem tudja önteni, csak megmutatni. Egy könnycsepp folyik végig az arcomon.
 - Miért sírtál, mikor ott voltam Elliottal? - kérdezem.
 - Mert... Marci! Hiszen, hiszen, hiszen te nem dadogsz! - mondja Lalla csodálkozva. A szám elé kapom a kezem. Tényleg! Most jóval hangosabban szólalok meg, mint eddig:
 - Nenenenem dadadadogok! - vagyis de, dadogok. Talán ha Lallával beszélek, akkor nem dadogok, tök jó. Ránézek az órára és látom, hogy már három van, a francba!
 - Lalla, ha nem gond, akkor majd később beszélünk, most muszáj mennem, szia! - köszönök el a barátomtól. Felkelek az ágyamról, belebújok a cipőmbe és kiviharzok a Csikólakból. Még régebben kitaláltam, hogy ma lesétálok a faluba és elmegyek a kis tavacskához, gyakorlom az úszást. Ha legközelebb találkozok Noel lovaggal, akkor tökéletesen kell úsznom. Gyorsan lépkedek, mert beosztottam a mai napomat. Háromtól-négyig úszok, négytől-ötig pihenek, öttől-hatig játszok Lallával a többi fennmaradóidőben pedig eszek és alszok.
Már éppen kisétálok a kastélyból, mikor eszembe jut, hogy nincs rajtam fürdőnadrág. Azt a kacska-macskafrakát! Mindegy, majd úszok a nadrágomban. Gyorsan szedem a lábaimat, nem figyelek oda, hogy ki, vagy mi kerül az utamba. Mellesleg jó lesz nekem ez az úszás, úgyis olyan meleg van most.
Beletelik húsz percbe, mire megérkezem a tóhoz, de mikor már ott vagyok gyorsan lekapom a pólóm, a cipőm és a zoknim. Beleugrok a vízbe, és úgy teszek, ahogyan azt Elliot tanította. A lábaimmal csapkodni kezdek a kezemet pedig előrenyújtom.  Mikor elfáradok megállok, ám azzal nem számolok, hogy süllyedni fogok. Ordibálni és csapkodni kezdek, úgy tűnik nem hall senki. Végül feladom, elengedem magam és hagyom, hogy elsüllyedjek.
Kováts Marcell
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 24. 19:09 Ugrás a poszthoz

Mememerkvoszky Áááádám


 - Biztosan nem jö... - már éppen befejeztem volna a mondatom, mikor Lalla közbevágott.
 - Ne...m me...nj egyedül... - mondja nehezen. Mostanában így beszél, nem igazán értem mi van vele, tuti lebetegedett, bár akkor szólt volna, most meg... olyan furcsa, hiába kérdezem mi a baja nem válaszol, vagy csak legyint egyet. Ma délelőtt kisétáltunk a rétre és szinte csak vonszolta magát, olyan rossz volt nézni. Próbáltam vele kicsit beszélgetni, vagy csak játszani, ám ő erre nem volt képes, ezért inkább elmentem egyedül körbenézni a kastélyban. Azt hiszem mostanában egyre többet sír, nem gondoltam volna, hogy ilyet is tud. Sajnos nem tudok vele mostanában beszélgetni, olyan rossz, hogy nem mondja el az érzéseit, én mindig mindent megosztottam vele, ő meg... azt gondoltam mi nagyon jó barátok vagyunk és mindent meg tudunk dumálni, nos úgy tűnik nem így van.
 - Hát akkor jó! - mondom idegesen és felállok. Nem hiszem el! Olyan jó lenne tudni mi a baja, azt a mindenit, mindjárt elsírom magam, nem lehet! Kirohanok a Csikólakból, de egy pillanatra még visszanézek és látom, ahogyan Lalla elterül az ágyon és sírni kezd, engem nem érdekel most már. Mérgesen sétálok végig a folyosón, ki akarok jutni a kastélyból, valahova el akarok menni. Gyorsan lépkedek, így néha-néha nekimegyek egy-két embernek, ám így hamar kiérek. Már a réten sem állok meg, úgy megyek, mint a villám és érzem, ahogy az arcomon végig folyik pár könnycsepp, érzem hamarosan fel fogok robbanni és akkor nagy hisztit fogok csapni. Ilyen nagy hisztik egy évben csak egyszer-kétszer fordulnak elő, akkor viszont ordítok, csapkodok és ütök-vágok. Futni kezdek, immáron a falu macskaköves utcáin, ahol pár idegen ember aggódva néz rám, viszont én nem törődöm velük. Nagyon rosszul esik ez, amit Lallától kapok.
Csak most veszem észre, hogy már a játszótéren vagyok, éppen le akarok ülni a homokba, mikor meglátok egy kutyust. De cukiiiiii! Körülnézek, nincs itt senki, lehet kóbor kutya, mondjuk nem csodálom, fél kilenckor legtöbben már alszanak. Kissé bátortalanul és félve közeledek a kutya felé.
 - Háháhát te? - kérdezem mosolyogva, de nem sokáig bírok így maradni, bömbölni kezdek, ám nem olyan hangosan. Lecsüccsenek a kutyi mellé és magamhoz szorítom a fejét.
 - A lelelegjobb bababarátom azt hihihiszem memegfog hahalni. - mondom szomorúan neki.
Kováts Marcell
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 25. 21:01 Ugrás a poszthoz

Jujujuhász Viviviktor Mámámáté


Mégis mit keresek egy félelmetes temetőben, ahol majd bepisilek? Nos, ez hosszú történet, így hát elmesélem, ha nem probléma.
Reggel szokás szerint 6 órakor felkeltem, hiszen mióta nem járkálok éjjelente egész hamar ébredek fel. Szóval kitöröltem a szememből a csipát, ásítottam egyet és szemeimmel Lallát kerestem, ám ő sehol sem volt. Halkan szólongattam, de ő nem válaszolt, szemeimbe már könnyek is szöktek, azt hittem újra hisztizni kezdek, ám a kis barátom végül előmászott az ágyam alól. Magamhoz öleltem, megpuszilgattam, de ő ugyanúgy nézett, mintha már a levegőt is nehezebben vette volna. Próbáltam vele társalogni, de ő egyáltalán nem beszélt, így hát mérgesen otthagytam, egyedül az ágyamon. Mérgesen kisétáltam a navinés konyhába és ott ettem egy szendvicset, nem szeretek a Nagyteremben enni, az idősebbek mindig előbb megszerzik a finom falatokat. A tanári asztalnál sajnos nem foglalhatok helyet, mert nem férnék oda, úgyhogy a navis konyhában szoktam étkezni. Eztán visszaballagtam a szobámba, ahol felöltöztem. Mostanában próbálok változtatni a stílusomon, ezért öltöttem magamra egy bordó csőnadrágot - iszonyú furcsa érzés olyat hordani - és egy szürke pólót, amire még pulcsit húztam, a cipőm is egész divatos. Nos, ez egyáltalán nem az én stílusom, csak láttam még régebben az újságokban, hogy ez a menő, ezért próbálok nem lemaradni. A délelőttömet járkálással töltöttem, próbáltam minden helyszínt bejárni, szerintem már ciki, - jesszusom, mióta használok ilyen szavakat?! - hogy itt vagyok már egy hónapja és nem ismerem még a kastélyt. Sikeresen eltévedtem, de az egyik bácsi megtalált, így elvezetett a csikólakig. Megebédeltem, majd lefeküdtem aludni, egész nap elő sem jött a Napocska, csúnya szürke felhők borították az eget. Nem igen foglalkoztam Lallával, természetesen sajnáltam őt, de jobb dolgom is volt. A szundi után pedig játszottam a kis figuráimmal, majd eljött a vacsora idő és ezzel együtt az eső is esni kezdett. Csodás... vacsira virslit ettem, megkértem a manókat, hogy külön gyártsanak már nekem, fincsi volt. Az étkezés után visszasétáltam a szobámba, ahol mit láttam?! Lalla erőtlen, gyönge teste feküdt az ágyikómon, sírni kezdtem és kirohantam a szobámból. Nem tudom elhinni, hogy a legeslegjobb barátom meghalt! Milyen ember vagyok én?! Nem is foglalkoztam vele... senki nem került az utamba, mert a legtöbben még a nagyteremben voltak. Úgy hallottam a faluban van egy kis temető, odaigyekeztem, keresnem kell egy helyet... ahol... ahol el... eltemethetem a barátom. Szörnyű erre gondolni! Az eső még mindig zuhogott, úgyhogy még jobban siettem, nem szerettem volna megázni. Bogolyfalva utcáin sem voltak túl sokan, így senki nem gátolta az utam, hamar megérkeztem a temetőbe. Nos, ezért vagyok itt. Sírok az egyik sír felett, nem tudom kié...

ruházat
Kováts Marcell
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 28. 10:45 Ugrás a poszthoz

Dededesmond Hihihill


Míg véle életem, minden óra csoda volt, minden perc egy drága emlék, nem feledem el...
Ez az egyik kedvenc mesedalom a sok közül, annyira magával ragadó a szövege... És hogy ezt miért is énekeltem? Nos, kitaláltuk Lallával, hogy ma mesenapot tartunk, régebben sokszor csináltunk ilyeneket. Szóval a ma be kellett öltöznünk annak a mesehősnek, akire legjobban felnézünk. Én Herculest választottam, mert őt nagyon-nagyon imádom és tetszik, hogy bátor és ő is a mese elején kicsit furcsa, de végül menő lesz. Remélem velem is ez fog történni. Lalla egy krumplinak öltözött be, a Toy Story-ból. Azt is szeretem, de Pán Péter és a Hercules sokkal jobb!
Tehát reggeli után azonnal felöltöttük a jelmezünket és különösebben nem zavart minket az, ahogyan a diákok bámultak ránk, sőt, csak engem láttak, ám én vidáman szökdécseltem ki Lallával együtt a rétre. Ott játszani kezdtünk, bújócskáztunk, meg fogócskáztunk. Mivel hamar kifáradok, olyan egy óra után bementünk és megebédeltünk, majd következett a szokásos délutáni alvás. Valamiért nem tudtam sokáig aludni, egy óra szundi után kipattantak szemeim és már mentem is tovább játszani. Igazán örülök, hogy Lalla nem halt meg, mióta mindennap együtt lógunk egyre jobban van, csak egy gond van... én már nem érzem jól magamat vele. Igen. igen természetesen jó vele játszani, de inkább Ellel bújócskáznék, bár ő nem biztos, hogy benne lenne. Mintha már nem szeretném annyira Lallát mint eddig, úgy érzem eltávolodtunk és ni... nincs... nincsen rá szükségem. Ezt még magamnak sem merem bevallani, mert imádom őt és nem szeretném elveszíteni. Csakhát... lehet eljött a búcsú ideje? Nem is tudom...
Vacsora után természetesen következett a fogmosás és az alvás, ámde a jelmezemet nem vettem le, mert imádok abban lenni. Nos, éjjel fel is kéltem, olyan fél tizenegy körül, valamiért mostanában sosem tudok aludni. Felhúzom a kis mamuszkám és már el is indulok. Ha nem tudok szundizni mindig járok egyet, akkor általában elálmosodom. A kastélyban kéne maradnom, de valamiért ki szeretnék menni az iskolából. Bár most már késő, itt vagyok kinn, sikerült meglógnom az épületből. Kissé hideg van és mamuszban nem olyan jó sétálni. Hamarosan már Bogolyfalva macskaköves utcáin lépkedem, senki nincs már kinn, kicsit félelmetes így gyalogolni. Az lenne a legjobb, ha visszafordulnék és... húha! Ez milyen régi háznak tűnik! Állapítom meg magamban, mikor már a falu határánál járok, egy házacskát pillantok meg, ami tök nagy és úgy néz ki, mint egy romhalmaz. Végül belépek, most már még jobban félek... Elindulok a lépcső felé, megyek rajta pár fokot, de rossz helyre lépek és bumm, leszakadok. Hangosan felordítok fájdalmamban, a lábaaaaaaaam!
Utoljára módosította:Kováts Marcell, 2013. augusztus 28. 10:45
Kováts Marcell
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 28. 12:32 Ugrás a poszthoz

Dededesmond Hihihill


Próbálok gyorsan sétálni, mert olyan érzésem van, mintha valaki követne, tudom, ez tök ciki, de egyszer láttam egy horror filmet és abban is pont sötét volt és elrabolták benne a kisgyereket. Utálom az olyasfajta filmeket, nincs is értelmük, csak arra való, hogy a kicsiket - mint engem - megriasszák. Sok benne a vér és fúúúúj... Igazából apa nem is engedte meg, hogy meglessem azt, dehát hajtott a kíváncsiságom, pedig én szófogadó gyerek vagyok, kivéve mikor nem. Például István bácsi megtiltotta az éjjeli járkálást, ám ha nem tudok magammal mit kezdeni, akkor inkább feltérképezem a kastélyt és környékét, mintsem az ágyamban maradjak. Mikor felkeltem még Lalla sem feküdt mellettem, akivel beszélgethettem volna. Ha otthon lennék biztosan nem mertem volna elhagyni a szobámat, különben anyáék nagyon mérgesek lettek volna rám. Viszont István bácsit nem igazán érdekli mit csinálok, és ezt ki is használom. Igen, ez nem szép dolog, tudom jól, de melyik gyerek nem csinál tiltott dolgokat? Azért én sem vagyok kivétel...
Szóval azért nincsen teljesen sötét, a lámpák azért adnak egy kis fényt, örülök, hogy itt nem fáklyák vannak, azokat utálom. Szinte minden egyes percben hátrafordulok, csak azért, hogy megbizonyosodjam arról, hogy nincsen senki mögöttem. Mesélték már nekem: Bogolyfalván is vannak gonosz varázslók, akik elrabolják a gyerekeket, én nem akarok közéjük kerülni. Otthon mindig az eltűnt kölykök fejét a tejes dobozra tették, sokan voltak.
Hamarosan egy elhagyatottnak tűnő épülethez érkezem, legszívesebben elszaladnék, de valami azt sugallja, hogy menjek be. Nem rajongok az ilyen helyekért, nagyon félelmetesek, főleg éjjel. Kinyitom az ajtót, ami nyikorogva tárul fel, belépek, majd be is csukom azt. Halkan és lassan közeledek a lépcsőhöz, közben pedig próbálok szétnézni, ám olyan sötét van, hogy még az orrom hegyéig sem látok el. Végül megérkezem a lépcsőhöz, csak pár lépcsőfokot megyek, eljutok kb. a közepéig, majd bumm, beszakadok. Hangosan felordítok, annyira fáj a lábam, le sem tudom írni. Mivel nem vagyok papírvékony beszorulok, legszívesebben kiabálnék, ám tudom, senki nem hall meg. Észreveszem, ahogyan valaki közeledik felém, hajaj, itt a véééég, viszlát világ! Ámde az a valaki nem bánt, hanem kiszabadít és pár lépcsőfokkal fentebb helyet foglal. Én megpróbálok utána menni, csakhogy annyira fáj a lábikóm, hogy meg sem tudom mozdítani. Kicsit erőlködöm, végül feladom és nagy nehezen felhúzom magam a fiúhoz, mintha valami kígyó lennék. Nagyon közel ülök a fiúhoz, a vállunk már összeér, nem tagadom, félek. Az biztos, ha a körülmények nem ilyenek lennének, tutira nem ülnék ilyen közel mellé, megtartanám a tisztes távolságot. Nos, ami azt illeti ő is kissé flegma, furcsán nézek rá, majd megszólalok:
 - Szeszeszebben is memegkérdezhetnéd, memelessleg kököszönöm a sesesegítséget, mimivel tutudnám meghálálni? - kérdezem.
Kováts Marcell
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 28. 17:20 Ugrás a poszthoz

Dededesmond Hihihill


Ki nem lenne oda egy lerobbant házért, ki nem menne be? Nos, azt hiszem erre egyértelmű a válasz, így hát én is belépek. Mivel itt nem igazán van fény, nem látok semmit a házból, viszont el tudom képzelni. Nem nagyon vannak bútorok, azt hiszem mindenhol pókháló van, igen, sikeresen átsétálok egyen, pfúúúúúj... Mindegy, haladok tovább a Herculeses jelmezemben és a kis mamuszkámban, nem épp erre alkalmas. Pesten is volt sok ilyen elhagyatott ház, ám oda nem engedtek el a szüleim, szerintem érthető miért nem tették. Az osztálytársaim odajártak bandázni, nem értem, hogy nem féltek ott, egyedül... húú... én itt most egyenesen rettegek, mindjárt bevizelek.
Felsétálok a lépcsőn, ám nem jutok túl sokáig, a közepén leszakadok, bumm, az egyik lábam beszorul, a másik pedig nem, egyáltalán nem kényelmes ez a pozíció, fájdalmamban még fel is ordítok. Segítségért kéne kiabálnom, de ezen az elhagyatott helyen nem igen található rajtam kívül élő ember, azt hiszem... úgyhogy szépen maradok. Próbálok kiszabadulni, nos, nem igazán sikerül, hiszen a fájdalomtól alig tudok megmozdulni. Hajaj, mindjárt hisztizni fogok. Már nekikezdenék a sírásnak, mikor lépteket hallok. Megrémülök, talán eljött értem a zsákos bácsi?! Sokat hallottam már róla, azok a sztorik nem voltak túl jók. Befogom a számat és próbálom lassan venni a levegőt, félek. Látom, ahogyan egy ideig csak néz rám az emberke. Lehet azon gondolkodik, hogyan raboljon el? Neee... végül felém közelít, jaaaaaaaaj... neneneneeeeeee... ám ekkor segít nekem és kihúz onnan, olyan gyengén, ahogy csak tud, el ne törjön a lábam. Rámosolygok, majd értetlen fejet vágok, az emberek általában csak akkor segítenek, ha cserébe adsz valamit, sajnos most nálam nincsen csoki, a francba, ezt megszívtam! Próbálok felállni és megközelíteni a fiút, ám ez nem sikerül, annyira fáj a lábikóm. Ezért nagy nehezen felhúzom magam hozzá és olyan közel ülök hozzá, ahogyan csak tudok, ha történik megint valami tudjak belé kapaszkodni, vagy elbújni a háta mögé. Ki tudja? Lehet még eljön a zsákos ember? Ekkor a fiú olyan hangnemben kérdez tőlem, ami egyáltalán nem tetszik, ezért meg is szólom őt, úgy, ahogyan Davidet. A srác felnevet, így hát én is elmosolyodom, úgy tűnik nem voltam túl meggyőző.
 - Sésésétálni indultam, mememert nenenem tutudtam aludni. - vallom be. -Rereremélem nenem kököpsz be. És te, mimit keresel itt? - próbálok odahajolni a füléhez, kisebb-nagyobb sikerrel, még így is magasabb nálam.
 - Szeszeszerinted itt vavan vavalahol a zsázsákosember? - kérdezem alig hallhatóan.
Kováts Marcell
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 28. 17:59 Ugrás a poszthoz

Mememerkvoszky Áááádám


Dühös és szomorú vagyok egyszerre, nem tudom hogyan tud ez a két érzés keveredni, mint a színek, mikor két festéket véletlenül összekeverek. Pedig a két érzés annyira különbözik egy mástól, ahogy a sárga és a barna is, de a végén szép színt kapunk eredményül: a mustársárgát. Nem ez a kedvenc színem, de szerintem igazán szép. Ez azt jelenti, hogy kicsit később jobb kedvem lesz, vagy Lalla jobban lesz? Nem tudom... remélem az utóbbi, inkább legyen rossz a kedvem, de Lallus gyógyuljon meg.
Gyorsan haladok végig a folyosókon, egész végig a legjobb barátom feje van a fejemben, ahogyan szenved, olyan rossz. Sírni kezdek, több könnycsepp is végig folyik az arcomon, legszívesebben összetépném a rajzaimat, de nem lehet, nem tehetem meg, valahogyan le kell vezetnem a feszültséget, talán az lesz a legjobb, ha sétálok egyet. Szóval neki is indultam a nagy útnak, ha valaki utamat állta, annak vagy neki mentem, vagy kikerültem, nem akartam nekik rosszat. Hamar kiértem az iskolából, hiszen szinte futottam, minél előbb el akartam tűnni. Odakinn sem álltam meg, folytattam ugyanúgy az utam, mint eddig. Nagyon látszódott rajtam, hogy mennyire mérges és szomorú is vagyok, bár ne lennék. Utálok dühös lenni és búslakodni, inkább mosolyognék, de az elmúlt évek alatt nem igen tettem meg ezeket. Egészen eddig úgy éreztem, hogy minden jó, lettek barátaim, annyit vigyoroghatok, amennyit akarok, de most mi van? Hát nem haldoklik a legjobb haverom?! Nem hiszem el...
Bogolyfalvára érve egy pillanatra megállok, szétnézek hol is vagyok, áhá, már a központban. Elfordulok az egyik irányba és futásnak eredek, mintha valaki azt parancsolta volna. Még jobban sírni kezdek, próbálom azért letörölni a könnyeim, már fáj az oldalam és alig kapok levegőt, úgyhogy hamar megállok a... játszótéren. Miután kifújtam magam már mennék is tovább, de meglátok egy aranyos kiskutyát, egyedül, a hinták alatt. Ugyan kié lehet? Hát odasétálok, letelepedek mellé, majd a fejét magamhoz szorítom. Mindig is imádtam a kutyusokat, sajnos nekem sosem lehetett. A kutyi kiszabadítja a fejét és megnyalja az arcom erre csak nevetni kezdek, majd eszembe jut, hogy: Hé, te szomorú vagy! Úgyhogy újra könnyezni kezdek.
 - Tetete nenem tutudod, mimimilyen rossz nenekem, ő vovolt a legjobb babarátom, memellettem vovolt, mimikor az osztálytársaim bábántottak. - mondom nagyon szomorúan. Felhúzom a térdem és ráteszem a fejem, miért kell elmennie? Egy kis ideig még szomorkodom, de mikor a kutyuli körbeugrál majd megnyalja az arcom, elnevetem magam, olyan vicces, imádom! Eztán kicsit odébb ugrál és úgy csinál, mintha hívna. Hmmm... miért is ne menjek vele? Felkelek és lesöpröm magamról a homokot, ami rámragadt, majd követem.
 - Merre memegyünk?
Kováts Marcell
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 28. 20:12 Ugrás a poszthoz

Dededesmond Hihihill


Nos, vannak kényelmes pozíciók, de amiben én vagyok most nem tartozik közéjük, talán nem kellett volna felmennem a lépcsőn, sőt, egyáltalán be sem kellett volna idejönnöm, annyi veszély leselkedhet rám. Legközelebb rámszakad a plafon, vagy mi? Fájdalmamban - jó hangosan - még fel is ordítok és próbálok valahogyan kiszabadulni. Leírni nem tudom mennyire fájdalmas, mióta itt vagyok egymás után jönnek a balesetek, hol belefulladok a vízesésbe, hol csak simán elesek... Nem vagyok túl szerencsés, sőt egyenesen szerencsétlen vagyok.
Mikor meglátok a távolban egy alakot kissé elfog a félelem, mi van, ha csak rosszat akar? Sokat hallottam már a zsákosemberről, bár nála nincsen zsák. Szóval az az ember elrabolja a gyerekeket és kitudja mit kezd velük. Próbálok nem segítségért kiáltani, az biztos csak rontana a helyzetemen. Végül a fickó magától segít nekem kiszabadulni, húúú, lehet, hogy ő Hercules? Tök menő lenne, volt egy olyan jelent a filmben, ahol a főhős megmentett két kisgyereket, akik beszorultak egy nagy szikla alá. Miután kisegít onnan, ő pár lépcsőfokkal feljebb helyet foglal, így követem, bár lassabban. Jó közel leülök hozzá, majd ő megszólal olyan stílusban, ami egyáltalán nem tetszik nekem. Megkérem arra, hogy ismételje ezt meg sokkal szebben, ő nevet egyet, majd megteszi azt.
 - Akkor jojó... Háháhát nenem csacsacsapnának ki, de Mamamarkovits István bábábácsi mémémérges lenne rám, amiért éjszaka jájárkálok, ő a rokonom. - árulom el a srácnak. Pedig általában a legtöbb diák erre már rájött, ő biztosan új, ezért nem tudja. Sokan kérdezgetnek a vizsgával kapcsolatban, de én sem tudok náluk többet, úgyhogy olyankor megrázom a fejem és megyek tovább. Miután válaszol a kérdésemre felteszek neki egy újabbat jó halkan, mert azt hiszem itt még a falnak is füle van, ő vigyorogva válaszol, mire én értetlen fejet vágok.
 - Ó, ő lélélétezik, láláláttam róla már kéképeket. - mosolygok. - Tetete mimimiért vavagy veszélyes? És egyáltalán mimiért bábántanál? - jönnek a következő kérdések. Nem értem, miért próbál átverni? A zsákosember igenis létezik! És ő miért lenne veszélyes, miért bántana? Nem tűnik olyan rossz fiúnak, kicsit kezdek tartani a sráctól, azt hiszem nem kéne benne megbíznom. Ekkor megfogdosom a karját, csak azért, hogy megtudjam mekkora a bicepsze. Hmmm... talán elmenne Herculesnek.
 - Tetete vavagy Hehehercules? - kérdezem nagy, csillogó szemekkel.
Kováts Marcell
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 29. 09:24 Ugrás a poszthoz

Dededesmond Hihihill


Szerencsére még épp időben megérkezik a Super hero-m, úgyhogy egy kis idő elteltével meg is menekülök a lépcső fogságából. A lábam még mindig nagyon fáj, ezért sok erőt fektetek abba, mire felhúzom magam a sráchoz. Szorosan helyet foglalok mellette, elvégre félek, hogy még bármi megtörténhet itt, ilyenkor örülök, ha nálam idősebbek vannak a közelemben. Pedig én nem igazán rajongok a "nagyokért", a legtöbbjük gonosz és csúnyán beszélnek. Bár az itteni diákok száját alig hagyja el vulgáris szó, amit tök jó, utálom ha valaki olyan szavakat használ, amik egyenesen sértik a fülemet. Inkább nem is sorolom fel őket, sosem akarom azokat kimondani, phúj... Szóval ez a srác kissé hasonlít Davidre, bár a megjegyzései sokkal furábbak, mint az előbb említett fiúé, úgyhogy nem igazán tudom mit gondoljak. Na, majd megismerem őt, nem szeretem úgy elítélni az embereket, hogy még nem is ismerem őket igazán, legalábbis anya mindig azt ezt cselekedjem, ne pár szóból, mondatból döntsem el a másikról, hogy gonosz, vagy kedves, az nem fair, mélyre kell ásni.
Eközben kapok is egy kérdést, ami nem nagyon tetszik nekem, ezért megkérem ismételje el újra, ő megteszi, majd válaszolok és számára új információval szolgálok: Markovits István viseli a gondomat. Igazából kedves férfi, bár nem sokat beszélgetünk, mert sok a dolga. Én nem használom ki azt, hogy itt tanít, nem köpök be nála olyan diákot, aki valami rosszat csinál, pedig szoktam párat látni párat, akik szabályt szegnek, ez a felnőttek dolga, nem avatkozok bele. Talán kár volt felhoznom István bácsit, nem nagyon szeretek róla beszélni, valaki meghallja mit gondolok róla és rögtön tovább adja.
 - Nenenem az az ordibálós fafajta, vagyis... mémémég nem is láttam mémémérgesnek. - árulom el a srácnak. Tényleg, még sosem láttam ordibálni, pedig a felnőttek legtöbbször mindennap megteszik, még azért is, ha a kávéjuk kiborul, olyan butusok. - Sososokan féfélnek tőtőle, pepedig nenem kell. Engem még sosososem szisziszidtak meg. -
Tényleg, eddig még egyszer sem ordibáltak velem, csak figyelmeztettek, azt is csendesen. Világéletemben jó kisfiú voltam, sosem tettem semmi rosszat, ezért sokszor beszóltak nekem az osztálytársaim, ami természetesen érdekelt, de nem tudtam mit tenni ellenük, túl sokan voltak. Sajnos ezekről a dolgokról még egy embernek sem meséltem, Noel lovagon kívül, úgy gondoltam vele őszintének kell lennem.
Aztán a srác elárulja: nem létezik a zsákosember. Jaj, szegénykém olyan butus, még jó, hogy életben van az a gonosz bácsi, láttam róla képeket és anyukám nem hazudna nekem. Lehet a srác azért mondja, hogy nem létezik, hogy ő is meggyőződjön erről, tök jó, nem csak én félek valamitől, valakitől. Mindegy, ezt a témát nem feszegetem tovább.
 - Mimimilyen rorossz dolgokat? - fordulok felé kíváncsian. - Az tötök jó, itt mémémég sesesenki sem vevert meg, pepedig a nanagyok hatalmasat tutudnak ütni. - mondom vidáman. Tényleg  örülök annak, hogy eddig még senki nem vert meg, pedig én igazán félek a diákoktól, olyan nagyok én meg... mindegy.
Ekkor megfogdosom a srác karját, mekkora a bicepsze. Hmmm... elmenne Herculesnek... nem tudom erre hogyan reagál a srác, nem látom az arcát, pedig kíváncsi lennék rá. Nem habozok, rögtön rátérek a lényegre: Ő Hercules, vagy nem? A fiú felnevet, majd nemleges választ ad, kissé elszomorodom.
 - Ó, pepedig azt hittem. Az én nenenevem Mamamarci és mimiért hívtál először tötökmagnak? Sosokszor adnak nenekem ilyen neneveket, tötöpszli, kikiskrapek, stb. De mimiért, olyan viviccesen hangzanak? - kérdezem, ez mindig is érdekelt.
Kováts Marcell
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 31. 15:37 Ugrás a poszthoz

Mememerkvoszky Áááádám



Iszonyú ez a kutya, majd megzabálom, ha tehetném magamhoz venném, de biztosan az egyik falulakó háziállata, mert a szőre gyönyörű, ápoltnak tűnik. Annyira jó, hogy neki elmondhatom a problémáim, hiszen ő nem tudja tovább adni, maximum a kutyabarátainak. Világ életemben szerettem az állatok, csakhát sajnos nekem sosem lehetett, anyuék nem engedték, István bácsit pedig nem kérhetem arra, hogy vegyen nekem egy kutyust, ő nem az apukám. Kissé boldogabb vagyok, mivel itt van mellettem ez a kutyi, aki nagyon vidám, így én is azzá válok, de csak egy kicsikét. Egyszerűen képtelen vagyok nem Lallára gondolni, ahogyan ott haldoklik az ágyamon, ez annyira szomorú tény, nem vagyok benne biztos, hogy ezt fel tudom majd dolgozni. Egy ilyen jó barát halálát egyszerűen lehetetlen lesz. Ő mindig mellettem volt sosem csalódtam benne és most... nem tudom mit tegyek, itt ülök a földben egy kutyust ölelgetve. Vicces... az emberektől jobban tartok, mint egy kutyától, pedig az állatok veszélyesebbek lehetnek, mi van, ha ez itt mellettem veszett, vagy valami betegséget terjeszt? A világon vannak veszedelmes dolgok, de ez ellen nem tud az ember mit tenni. Csak üljön le egy székre és meg se mozduljon, mert bármi baja lehet? Nem, néha muszáj kockáztatni, például ezért kezdtem barátkozni mostanában az emberekkel. Benne van a pakliban, hogy ki fognak engem nevetni, de talán egy igaz barátra is lelhetek.
Szóvalc csak akkor engedem el a kutyát, mikor ő azt szeretné, lenyalja rólam a könnycseppeket, majd körbeugrál engem, igazán vicces látvány, úgyhogy kacagni kezdek. Aztán újra megint minden eszembe jut, ezért szomorú arcot vágok, majd beszélni kezdek neki magamról. Erről bővebben eddig csak Elliotnak beszéltem, aki örült annak, hogy megnyíltam, nos én is. Eztán a kutyuska oda-vissza ugrálni kezd, mintha azt mutatná, hogy kövessem, nos, így is teszek. Az eb elvezet egy gyönyörű helyre, igaz, útközben kicsit tartottam attól, hogy messzire visz el. De megérte, egy bozótosnál vagyunk, ahol gyönyörű virágok és egy fűzfa áll. Hogy én mennyire szeretem a fűzfát! Olyan jól árnyékol. Egy pillanatra megállok és csak behunyom a szemem, Istenem, ez a hely annyira nyugtató! Egy kis idő elteltével kinyitom a látószervem és odasietek a kutyushoz, megsimogatom a kis buksiját, majd leülök elé és nekidőlök.
 - Kökököszönöm. És mimi a neneneved? - kérdezem mosolyogva.
Kováts Marcell
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 22. 13:38 Ugrás a poszthoz

Aaaxel S. Sjösjösjölander


Utálom az esőt és a vihart, olyan félelmetes. Amikor dörög az ég és villámok jelennek meg az égen. Kialszik a világítás és egyedül csak gyertyával tudok fényt teremteni. Ilyenkor rettegek, főleg, ha éjszaka történik. Én még mindig lámpa mellett alszok, mert a végén előmászik az ágyam alól a gonosz szörny és hamm, bekap! Nem akarok meghalni, a halál olyan rossz. Többé nem tudsz beszélgetni a szeretteiddel, nem tudsz enni a kedvenc kajádból és nem tudsz ugrálni a réten, mint egy bolond. Ha eltávozol a földről a Mennybe, vagy a Pokolra jutsz. Én a Mennybe szeretnék kerülni, biztos ott él Lalla is, vagyis... ő nem is biztos, hogy meghalt, lehet csak elment, nem tudom biztosan, csak azt, hogy egyedül hagyott a sok nagy ember közt. Jó, itt van nekem Ell és David, de rá örökké szükségem lett volna. Tudja az összes titkom és még többet meg akartam vele osztani. Mindegy, ő döntött így.
Szóval egész nap nem mertem kimozdulni, attól rettegtem, hogy bármelyik pillanatban elkezdhet esni az eső, vagy megdörrenhet az ég. Mivel beköszöntött az ősz előkerültek a melegebb pulcsik. Ezért ma egy farmert öltöttem magamra, egy kék pólót és egy ugyanilyen színű kötött pulcsit. Szeretem az ilyen pulóvereket, olyan jó puhák és melegek. Az ágyamon feküdtem, rajzolgattam, dúdolgattam, mint minden 10 éves kisgyerek. Bizony, Szeptember első napján 10 éves lettem, azt hittem lesz valami változás, de semmi. Ugyanakkora vagyok, nem kezdett el szőrösödni annyira kezem sem, úgyhogy ez csak egy szám, azt hiszem.
Mivel kezdek unatkozni, felállok az ágyikómról megragadom a rajzos cuccom és félve elindulok. Talán mégsem olyan jó ötlet... a végén vizes lesz az alsógatyám. Dehát én már jártam éjszaka az erdőben, kardoztam Noel lovaggal és találkoztam egy nagy mackóval és nem lett semmi bajom. A vihar mit árthat? Gyorsan kiérek a Fénylő Lelkek Udvarára. Örülök, hogy most már nem tévedek el, szinte már minden kis zugát ismerem a kastélynak, volt időm feltérképezni. Egy fiút pillantok meg, akinél hegedű van és játszani kezd. Minél közelebb megyek hozzá és kíváncsian figyelem. Hű, ez gyönyörű!
Kováts Marcell
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 22. 17:30 Ugrás a poszthoz

Aaaxel S. Sjösjösjölander



Imádom a zenét! Mindig is szerettem dalolászni és hallgatni anyukám gyönyörű hangját. Ő azt mondta, hogy borzalmas az énekhangja, pedig nekem nagyon tetszett. Szerintem az enyém borzasztó, mint amikor a cica nyávog amiért húzzák a farkát. Ezért nem is nagyon kísérleteztem az énekléssel, biztosan nem fogok jelentkezni se a Csillag Születikbe, se az X faktorba, nekem nincs annyi tehetségem, biztosan a mentorok kinevetnének, mellesleg lámpalázas vagyok. Mindegy. Szóval mindig is szerettem ha az énektanár zongorázott órákon, vagy gitározott, nagyon jó volt hallgatni. Olyankor becsuktam a szemem és valami szépre gondoltam, olyan helyszínre, vagy olyasvalakire, aki illett az adott darabhoz. Nos, ilyenkor ki is nevettek az osztálytársaim, mint mindig. Sajnálatos módon anyukám egy hangszeren sem tudott játszani, pedig esténként olyan jó lett volna. Egészen eddig pedig élőben még sosem hallottam hogyan szól a hegedű, viszont most megtudtam. Az előttem lévő nagyfiú lenyűgözően szólaltatta meg a hangszert. Leírhatatlanul szép volt. Mikor végzett nagy szemekkel és tátott szájjal néztem, majd megtapsoltam. Rámpillant, majd elmosolyodik, ezért én is így teszek.
 - Mamarcinak hívnak. - kezet rázok a fiúval, a kis tenyerem szinte eltűnik az övében. Mondom én, 10 éves vagyok, de nem változott semmi... - Őőőő... - elgondolkodok egy pillanatra. - Júliusban. -
Nos, igen, már nem is dadogok annyira, csak gyakorlás kérdése volt az egész, persze ha túl hosszú mondatot bökök ki és elvesztem a fonalat, akkor rámjön, de már annyira nem is vészes. Még mindig magamhoz szorítom a rajzos cuccom, nem szeretem nagyon mutogatni. Axel észreveszi és attól félek, hogy azt kéri, hogy mutassam meg azt, de nem ez történik. Azt gondolja, hogy a cucca miatt nem tudtam leülni a padra.
 - Nenem kell pakolnod! - legyintek, de addigra már végez. Na jó, helyet foglalok és a combomra helyezem a cuccomat. Axel leguggol én pedig nézem mit csinál, majd válaszolok a kérdésére.
 - Ó, dedehogy baj, imádom a zezenét. - mosolygok. - Tatalán én is fogok majd valaha így játszani? - kérdezem. - Tötökre jó lenne tudni hegedülni. - előhúzom a rajzot majd felé nyújtom. - Mimivel a rajzolás közben éppen dududorásztam, egy hegedűt rajzoltam le, élőben még sosem hallottam. Tetessék neked adom, ha még eljátszol nekem valamit. - mosolygok rá, majd kényelmesen elhelyezkedem a padon.

rajz (persze kicsit csúnyább)
Utoljára módosította:Kováts Marcell, 2013. szeptember 22. 17:33
Kováts Marcell
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 23. 14:11 Ugrás a poszthoz

Aaaxel S. Sjösjösjölander




Tetszik nekem ez az élő koncert, jó, hogy nem csak tv-n és interneten keresztül hallom a hegedű hangját. Sajnos én egy hangszeren sem tudok játszani, sőt az egész családban senki sem tud, pedig nagyon jó lenne, ha valamelyikünk legalább gitározna.
Bemutatkozunk egymásnak, majd visszakérdez, először azt hiszem, hogy ő is dadog, ám kiderül, hogy nem, mert a többi szót hibátlanul elmondj.
 - Nenem. Csacsak simán Marci. - mosolygok rá és zavartan megvakarom a tarkóm. Na, ezért nem jó dadogni! Az emberek mindig félre hallják azt, amit mondok, gyűlölöm... Válaszolok a következő kérdésére.
 - Iiigen, az. Iiigen, odajárok, dede ne szívesen, inkább vagyok a kastélyban. - mosolygok. Na, ez a mondat egész jól ment! Eközben visszagondolok arra a napra, mikor megérkeztem. István bácsi ellátott egy csomó instrukcióval és az utána következő nap találkoztam Ellel a játszótéren. Mmm.. milyen jó is volt! Beszélgettünk, együtt varázsoltunk... már akkor is kedves volt, csak én alig mertem megmukkanni.
Axel elpakolja a cuccait, pedig nem is lett volna rá szükség, most már nem igazán szerettem volna rajzolni inkább beszélgetni vele, vagy zenélni. De végül helyet foglalok és a fiú leguggol elém. Hú, tök furi, hogy most kicsit én nézek le rá. Igazán jó érzés!
 - Húúú... Tetete tényleg segítenél nekem abban, hogy memegtanuljak hegedülni? - kérdezem nagy szemekkel. Eddig még senki sem ajánlott fel nekem ilyesmit! Hú, itt tényleg mindenki rendes. Axel felajánlja, hogy megnézhetem közelebbről a gitárját, ha odaadom cserébe a rajzot. Én természetesen igent mondok, hiszen ilyen nem mindennap történik velem. Megfogom a hegedűt, majd megszólalok:
 - Hú, eeeez úgy néz ki, mint egy kis gitár. - nevetek. - Ezek a huhuhúrok, ugye?  kérdezem, majd rámutatok az egyikre. - Jájájátsz még egyszer valamiiiiiiiiit! - kérem tőle szépen.
Kováts Marcell
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 23. 20:54 Ugrás a poszthoz

Dadadavid:)

London-reptér

Igazából el sem tudom hinni, hogy David elvisz engem külföldre. Olyan ajándékot adott nekem, amilyet még életemben nem kaptam, pedig alig pár hete ismerjük egymást, talán nagyon szimpatikus vagyok neki, vagy nem tudom. És honnan van ennyi pénze? Mikor régebben anyut kértem, hogy utazzunk el Magyarországról, akkor arra hivatkozott, hogy nincs elég lóvénk, pedig sokat dolgoztak. Lehet Davidnek meghalt valakije, így megörökölt valamennyi összeget, esetleg dolgozik valahol, vagy nem tudom. A lényeg, hogy el fogok jutni Londonba Davidnek köszönhetően. Mikor ezt közölte velem örömömben megöleltem és a szuszt is majd kiszorítottam belőle. Nem is tudom mikor vigyorogtam utoljára annyit. Valahogy meg fogom neki hálálni, csak még nem tudom hogyan tegyem. Rajzoljak neki, vagy karkötőt csináljak? Végül az utóbbinál döntöttem, olyan karperecet csinálok, mint amilyet Ellnek, persze nem ugyanolyan színűt. Még csütörtökön neki álltam az ékszer elkészítésének, hiszen másnap már indultunk is. Egész este azzal szenvedtem, beletelt kb. három órámba, mire végeztem. Ez lett az egyik legszebb karkötő amit valaha készítettem. Fekete és fehér színű, remélem tetszeni fog neki. Eztán lefeküdtem aludni, mert másnap frissnek kéne lennem. Mielőtt még nyugovóra tértem volna átnéztem a bőröndöm. Minden benne volt, a ruhától a plüssmacimig minden. Alig várom, hogy induljunk! Azért kicsit izgatott vagyok és nem csak az utazás miatt, hanem hogy fel fog-e ismerni vörös hajjal. Én szerencsétlen magamra öntöttem azt a cuccost így ilyen lett a hajam, nem tudom mikor fog elmúlni, de már kezdem megszokni. Határozottan jobban áll, mint a barna. Végül betettem a hátitáskámba a karkötőt és bebújtam a takaró alá.
Ha a kastély környékén lenne egy kakas, akkor már most kukorékolt volna, reggel 5 van. Ha izgatott vagyok mindig felkelek pár órával előbb a kelleténél. Elmentem megmosakodni, alaposan megtisztítottam a fogaimat és megigazítottam a hajamat. Mivel elég hűvös van kinn és a szél is fúj, egy hosszú sötét színű farmernadrágra esett a választásom egy kék pólóval, amelyen valamilyen minta volt és erre még pulcsit húztam. Mivel a vonatunk 8-kor indul és 11-kor a gépünk gyorsnak kell lennünk. 7-re már teljesen kész vagyok és a Bejárati csarnokban várakozok Davidre. Közben rájövök arra, hogy el is felejtettem elköszönni István bácsitól meg Elltől. A francba! Na mindegy. David pillanatokon belül megérkezik és én rávigyorgok, majd újra átölelem.
 - Tététényleg nagyon köszönöm. - nézek fel rá nagy szemekkel. - És nene ijedj meg ettől a hajtól, majd elmesélem mi történt. - nevetek. Meg fogom a srác kezét, majd újra megszólalok: - István bábácsi azt mondta, hogy mindig fofogjam a kezed, így bibiztos nem hagysz el. - magyarázkodom. Végül együtt kisétálunk az állomásra és felszállunk a vonatra. Hú, kissé hűvös van, majdnem fázok. A vonaton átadom neki az ajándékom és elmesélem a hajam történetét és pár óra múlva már meg is érkezünk. Szinte egy percnek tűnt az egész, hiszen olyan jót dumáltunk. Leszállunk a vonatról, majd folytatjuk tovább az utunkat és felszállunk egy buszra, amely elvisz minket a repülőtréig. Nagyon sokan vannak, így hát kicsit erősebben szorítom David kezét, nagyon nem akarok elkeveredni. Átvizsgálják a bőröndjeinket és megtesznek mindenféle ilyen cuccost és már a repülőn is vagyunk. Én az ablakhoz ülök, szeretném látni a tájat, David pedig mellettem foglal helyet. Egy ideig még nem engedem el a kacsóját, csak akkor eresztem el, mikor észbe kapok, hogy már erre nincs is szükség. A gépen elalszok és a fejemet Dave vállán pihentetem. Aztán mikor érzem, hogy a gép egyre lassabban megy, felriadok és végül leszállunk a repülőgépről.
 - És most merre? - tekintek fel rá Davidre.
Kováts Marcell
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 23. 21:12 Ugrás a poszthoz

Mémészáros Alex


Félek, nagyon félek. Most kivételesen nem a vihartól, a szörnytől, vagy a zsákos embertől, hanem István bácsitól, ha megtudja ki fog akadni, nem tudom milyen mikor mérges, de nem is akarom megismerni azt az oldalát. A legjobb lesz, ha elmesélem mitől rettegek olyan nagyon.
Napokkal ezelőtt olyan megbízatást kaptam Noel lovagtól, hogy a szemeim majd kiugrottak a helyükről. A feladatom az, hogy szerezzem meg a legmagasabb toronyról a Rellon zászlóját. Mivel köteles vagyok ezt megtenni igen-t feleltem. Azóta mindennap eszembe jutott, hogy miként kéne ezt végrehajtani. Felmásszak a falon? Lopjam el valaki pálcáját és varázsoljam le onnan? Szerezzek egy irdatlan hosszú létrát és felmásszak rajta? Szóljak Ellnek? Ám ma megpillantottam István bácsi szobájában egy seprűt. Fejem felett egy képzeletbeli villanykörte jelent meg, ami természetesen nem volt kiégve. Egész délután azt figyeltem mikor tűz végre el a szobájából, nos mikor ez megtörtént berohantam és megszereztem azt. Azóta kinn rejtegetem a seprűt az egyik bokornál. Kissé bűntudatom van, még sosem tettem ilyet, remélem nem fog erre rájönni István bácsi. Nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne, legalábbis Ell tuti megrázná a fejét és adna nekem egy hosszú választ, hogy ez miért rossz döntés. Most nincs itt nem tud nekem parancsolni!
Az emberek egy vörös hajú kissrácot vélhetnek elsuhanni a folyosón. Céltudatosan lépkedek felemet fejjel, szinte már futok. Mindjárt 9 óra, most már senki sem lehet odakinn, tuti nem vesznek észre.
Már a réten vagyok és keresem azt a bokrot, ahova a lehelyeztem a seprűt. Mikor megvan, a lábam közé veszem, aztán ugrok egyet. Ez mégis hogy működik? Próbálkozom még egy kicsit, mikor egy alakot vélek felfedezni az egyik padon, akinél cigi van. Fúj.... Odasétálok hozzá.
 - Mimimi a jó a babagózásban? - teszem fel az egyszerű kérdést.
Kováts Marcell
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 24. 20:57 Ugrás a poszthoz

Aaaxel S. Sjösjösjölander



Miután tisztázzuk, hogy nevem valójában nem Mamarci, hanem Marci tovább folytatjuk a beszélgetést. Mellesleg Axel tök furán mondja nevem, el is nevetem magam, miközben arra gondolom, hogy végképp abba kéne hagynom a dadogást, ám sajnos ez nem megy csettintésre. Várjunk csak! Körbe vesznek varázslók és egyik sem tud mit kezdeni ezzel? Ez butaság! Valakinek biztos van a tarsolyában egy olyan varázsige, amit segíthetne rajtam, na, majd megkérdezem Ellt, ő olyan okos!
 - Jaaaj, nenem vagyok ideges. - mosolygok. - Óóó, nenene is egyél meg! Nenem akarok a pocidba kerülni! - mondom nagy szemekkel és a mutatóujjammal megbököm a hasiját. Beletúrok a hajamba, úgy láttam, hogy néha így szokott csinálni David és az olyan menő. Igen, olyan akarok lenni, mint David, vagy Ell! Ők olyan kedvesek velem és ők olyan csúcsok, mint kívül, mint belül. Örülök, hogy valakire példaképként tekinthetek.
Axel összerámolja a cuccait, így helyet tudok foglalni a padon, szóval így teszek. Egy pillanatra körbenézek az udvarban és elgondolkodom azon miért nem voltam még itt, hiszen tök király ez a hely. Azt hittem már minden egyes kis szegletét bejártam a kastélynak, nos tévedtem. A szökőkút is nagyon szép meg az egész varázslatos. Értem miért választotta Axel ezt a helyet a gyakorlásnak, tök nyugalmas.
 - Iiigen, nanagyon szeretnék! - mondom csillogó szemekkel. Mindig is vonzottak a hangszerek, már csak azt nem tudom, hogy van-e a zenéhez érzékem. Mellesleg szerintem jó tanítvány lennék, amit kérnek tőlem azt általában megteszem, legalábbis eddig nem volt rám panasz. A suliba is mindig odafigyeltem, pedig legtöbbször nem jelentkeztem órán.
Miután megeegyezünk, hogy megnézhetem a hegedűt és ő játszik nekem, no meg tanít is kicsit hegedülni. Egész jó alkut kötöttem. Megfogom a hegedűt és vizsgálni kezdem, tök könnyű. Ekkor megjegyzem, hogy olyan, mint egy kicsi gitár. Szemeim most Axelre szöknek, látom rajta, hogy kissé komoly és a hangja is félelmetes.
 - Bobocsi, nenem akartam sesesemmi rorosszat momondani. - annyira megrémülök tőle, hogy még jobban dadogni kezdek, mint eddig. Elhiheti nem akartam semmi csúnyát mondani, igazából azt sem tudom mivel bánthattam meg. Elterelem a témát, mire Axel elmosolyodik és beszélni kezd, hosszasan. Nagyon odafigyelek, mintha a következő alkalommal kikérdezné.
 - Ó, így mámámár mindegy világos. Tetetszik nekem ez a hangszer. - mondom most már alig dadogva, lenyugodtam. Aztán megkérem, hogy tényleg játsszon már nekem valamit.
 - Húúú... őőő... - megvakarom a buksim. - Nenenem tutudom, válassu te!
Kováts Marcell
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 25. 22:12 Ugrás a poszthoz

Mémémészáros Aalex

Mivel beköszöntött az ősz elő kellett már halászni a melegebb ruhákat. Ma is kissé hideg, ezért esett a választásom egy hosszú kész színű farmernadrágra, egy színes pólóra és egy piros pulcsira. Ahogy gyorsan lépkedem a folyosókon, rápillantok a pulcsimra, majdnem olyan, mint a hajam. Mellesleg már kezdem megszokni ezt a színt, el lehet képzelni mennyire rémült voltam, mikor megláttam a tincseimet. Viszont mostanra jobban szeretem, mint a barnát, a kastélyban nincsen senkinek sem vörös haja és szerintem jól is áll. Persze István bácsi csak lesett, mikor megmutattam neki a frizurámat, el is meséltem neki hogy történt az egész. Nem volt mérges, sőt szerintem nagy ívből tojt rá. István bácsi egyáltalán nem olyan, mintha az apám lenne, inkább egy nagynagynagy tesó, aki csak akkor foglalkozik az öcsijével, amikor szükséges. Ez nem is zavar annyira, így azt csinálhatok amit akarok. Nos, ez az egyik ok, amiért az ő seprűjét vettem el, szerintem fel sem fog neki tűnni, viszont ha Davidéjét kaparintottam volna meg tuti kitért volna a hitéből. Igaz, a seprű, tényleg igyekeznem kéne, mi van, ha valaki lenyúlta? Lépteimet megszaporázom és máris kiérek a kastélyból, a réten találom magam. Hiper-szuper gyorsasággal kerítem elő a repülőeszközt. Nem igazán tudom hogyan kéne használni. Ezért néha szólongatom, máskor leteszem a földre és ráállok, vagy a lábam közé veszem és olyanokat mondok: Gyerünk! Repülj seprű! Magasra! stb.  Nem sokra megyek, így hát mikor megpillantok egy srácot odamegyek hozzá. Először meg akarom kérni, hogy segítsen nekem, de mikor meglátom a kezébe a cigarettát felteszek egy egyszerű kérdést a kezében lévő káros cuccal kapcsolatban. Igen, ezt sosem értettem, lehet, hogy ő tökéletes választ fog adni.
 - Ó, én hahaha lele akarok nyugodni, akkor csokit eszek. - mosolygok rá.  Szerencsére nem álló helyzetben van, így kb. ugyanakkorák vagyunk. Gyűlölöm, hogy kis termetű vagyok, mindenkire fel kell néznem, ez nem ér! A fiú eldobja a cigit, majd rátapos, ezt a mozdulatsort végig követem a szemeimmel. Olyan hanyagul teszi, mint egy rellonos, ő tuti nem királyfi. Inkább... nem is tudom... Ki lehet ő a királyi udvarból? Az ellenfél, aki gonosz dolgokkal próbálja legyőzni Benjamin herceget? Apropó! Már nagyon rég találkoztam a herceggel, pedig szívesen beszélgetnék vele, vagy ráugornék a hátára, hogy elvigyen pacigolni. Olyan vicces.
Jól elvagyok én itt a gondolataimmal, el is felejtkezek az előttem lévő fiúról, aki a kérdésével zökkent ki az elmélkedésemből.
 - Hmm... - elgondolkozok, aztán eszembe jut. - Vavan mémég cicigid? Memegszeretném kóstolni, biztos fincsi, azért szívják ennyien. - mondom. - Gugumicukor ízű, ugye? - nézek rá nagy szemekkel, majd helyet foglalok mellette.
Utoljára módosította:Kováts Marcell, 2013. szeptember 26. 21:23
Kováts Marcell
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 26. 22:28 Ugrás a poszthoz

Mémémészáros Aalex


Telihold van. Ha egy filmben lennék, akkor egy farkas már rég vonyított volna az erdőben. Talán ez itt is be fog következni, mi van, ha a rengeteg vérfarkasoknak ad búvóhelyet? Sosem lehet tudni, elvégre egy varázslatos helyről van szó. Egyszer-kétszer jártam az erdő mélyén, akkor is majd bepisiltem a félelemtől, pedig csak emberekkel futottam össze, akik nem is voltak félelmetesek, sőt inkább segíteni akartak nekem kijutni, úgyhogy nem is értem miért paráztam. Valami miatt mindig jobban félek, mint egy átlag ember, nem tudom, hogy ennek van-e megnevezése. Viszont az előttem lévő sráctól kivételesen nem tartok, nem tűnik jóarcnak, mert cigizik és olyan menőn ül a padon, ahogy én sosem fogok. Olyan laza vagyok hagyjál már stílusa van, amit rühellek, ámde leállok vele dumálni. A bagózásról kérdezem, hogy mi benne a jó, nos, elég konkrét választ kapok. Egy ideig ízlelgetem a szót, végül elárulom neki, hogy én miként szoktam lenyugodni. A tanácsára már nem mondok semmit. Inkább eltöprengek azon, hogy az emberek egyáltalán miért idegeskednek, az olyan rossz dolog. Akkor eltorzul az arcuk, némelyik pedig egyre cifrább kifejezéseket használ, amelyek nem mindig túl szépek, sőt... Olyan butaság mérgelődni, az kihat az embernek az egész napjára és az nagyon roooossz.
Ekkor veszem csak észre, hogy egy ideje nem is szólunk egymáshoz, mind ketten bambulunk, legalábbis én igen. Az előttem lévő megkérdezi, hogy szeretnék-e még valamit. Kicsit úgy hangzott, mintha le akarna pattintani, részben ezért kérdezek tőle. Letelepszek mellé és hallgatom a válaszát, kicsit elcsodálkozom.
 - Énénén nenem vagyok menő. - jelentem ki. Ilyet még sosem mondtak nekem. - Óóóó, kékékérleeeeeek! Bibibiztos fifinom! Kakapsz sütit. - alkudozom.
Menő. Mit is jelent ez a szó? Egy olyan ember, aki király és vakmerő, megtesz mindenféle hülyeséget és így kitűnik a tömegből? Aki rossz dolgokat visz véghez és felidegesíti a tanárokat? Aki minden csaj álma és olyan szövege van, amit még az interneten sem lehetett olvasni? Nem igazán tudom mi a konkrét jelensége, de én nem vagyok az, még sosem hívtak így.
 - Nenem gugumicukor? - nézek nagy szemekkel. - Akkor mimilyen, memeg kéne kóstolnom! - vigyorgok fel rá. Ó, mindig azt hittem gumicuki íze van a ciginek, most összedőlt egy világ bennem. Brühühü.
 - Tututudod tötök rossz, hogy mindenhez kicsi, meg fiatal vagyok, lelegalább tete engedhetnél kicsivel többet. - mondom szomorúan. Anya is mindig ezzel az érvvel jött, ami már unalmas volt, mást is kitalálhatott volna. Néha gyűlölöm, hogy 10 éves vagyok, ennyi idősen semmi jót nem lehet csinálni. Mindegy is. A szó a seprűre terelődik ami a kezemben van, ránézek a repülőeszközre, majd elmosolyodom.
 - Egy rerellonos azt momondta, hogy szerezzem meg a rellon zászlóját a legmagasabb toronyról és vigyem el neki. Seseseprűvel a lelegkönnyebb eljutni addig. Amúgy a nenevem Marci, téged hogy hívnak?
Kováts Marcell
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 28. 22:47 Ugrás a poszthoz

Dadadavid:)



Örülök, hogy nincs David ellenére az, hogy összekulcsoljuk a kezünket, nekem ez biztonságot ad. Anyával mindig így mentünk mindenhová, bevásárolni, sétálni, át a szomszédba. A keze általában meleg volt, így felmelegítette az én hideg kacsóimat. Davidé is jó meleg. Ahogyan felnézek rá, megállapítom, hogy szinte olyan, mintha már testvérem lenne, akárcsak Elliot. Megfogom a bőröndömet és már együtt el is indulunk Bogolyfalvára. Szemeim még kissé csipásak, hiába mostam meg az arcon és tettem rendbe magamat, nem végeztem tökéletes munkát. Jól sejtettem, odakinn nincs túl jó idő, még jó, hogy rétegesen öltöztem. Percek alatt megérkezünk a vasútállomáshoz és meg is érkezik a vonatunk. Felpattanunk, majd keresünk egy külön kabint magunknak. Én David mellé telepedek le és elmesélem a hajam történetét, majd átadom az ajándékot. Látom rajta, hogy örül neki, rá is teszem a karjára. Hmm... tényleg szépet alkottam. Szinte pár percnek tűnt vonatút, meg is érkeztünk a fővárosba. Nos, itt már sietnünk kellett, nehogy lekéssük a buszunkat. Nagy mázlink volt, még épp időben érkeztünk. Ezen a járművön is eldumáltunk, majd megérkeztünk a repülőtérre. Beletelt egy kis időbe mire felöltünk a gépre, mert késett a repcsi. Bár egész jól elbeszélgettünk és természetesen nem eresztettem el a kezét, olyan, mintha odaragasztották volna.
Végül felszállunk a gépre, ahol egy kedves átadja nekem a helyét, hogy ki tudjak nézni az ablakon. Minden gyönyörű, a Balaton tényleg úgy néz ki, mint a térképen és húú... együtt lenni a felhőkkel... csodálatos. Nem is igen fecsegünk Daviddel, élvezem a kilátást, majd egyszercsak kidőlök. Azt mér érzem, ahogy David válláról egyenesen az ölébe hull a fejem, de ennyi. Nem álmodok, senki sem zavar meg, vagyis... ó... mintha valaki megpuszilná a homlokom, úgy, mint apa csinálta. Végül teljesen kidőlök. Kb. 6 órán keresztül aludtam, persze néha felkeltem, akkor jobban elhelyezkedtem Daviden és néha beszéltem is hozzá, de ennyi.
Megérkeztünk. Bizony. Erre vártam egész életemben, végre külföldön lehetek! Kissé félve, de vigyorral az arcomon lépkedek David mellett. Megkeressük a csomagjainkat, majd David rágyújt. Figyelem, ahogy elszívja a cigarettát, majd újra átölelem, valahogyan ki akarom fejezni azt, hogy mennyi boldog vagyok. Mikor beszélni kezd minden egyes szavára összpontosítok, nem akarok elrontani semmit. Buszozunk, nem engedem el a kezét, kocsink lesz, szép szoba, két ágy. Bólintok.
 - Oké. - mosolygok, majd megragadom a kezét. Felszállunk a buszra, ahol helyre lelünk és egymás mellé csüccsenünk. Én csak kapkodom a fejem, jobbra és balra, hallgatom, ahogy az angolok beszélnek, tök vicces. Eztán megszerezzük az autót, ami egy ferrari. Jézusom! El sem hiszem, hogy ilyenben utazhatok! Végig simítom az ülést és csak csodálkozva nézek az autóban. Nem hiszem el! Imádom David Benettet! Eztán megtörténik a városnézés és fél tíz körül megérkezünk a hotelbe. Elrendezi David a cuccainkat. Ásítozva lépek be a szobába, majd leülök az ágyra.
 - Hááát... inkább mámárcsak mamaradjunk itt. - javaslom, mert nagyon fáradt vagyok. Ha David is leül mellém újra megölelem és egy ideig el sem engedem. - Tététényleg nagyon szépen köszönöm. - suttogom a fülébe, majd egy puszit nyomok az arcára és leülök elé. - Mememegnézhetem megint a tetkódat, én is szeszeszeretnék egyet. - közlöm vele. - Amúgy memesélj már kicsit magadról, a mumumúltadról nem is tudok sok mindent. - állapítom meg.
Kováts Marcell
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 29. 19:46 Ugrás a poszthoz

Hohohornyák Gágábor:O


Eljött az est, hidegebb van, különös alakok járkálnak Bogolyfalván a kocsma környékén. Ijesztőek, vörös az arcuk és furcsán beszélnek, egymást lökdösik és kurjongatnak. Vasárnap van. Általában ilyenkor szokott összecsődülni Bogolyfalván lévő összes férfi, hogy kicsit igyanak. Nos, ez már a sokadik sör, amit legurítanak, egyre erősebb italokat fogyasztanak. Rajtuk kívül szinte már senki sincs az utcákon, mindenki nyugovóra tért már. Bezzeg egy hónappal ezelőtt augusztusban a legtöbben kinn rohangáltak és nevetgéltek. Sajnos beköszöntött a szeptember a diákok bánatára, nemigen lehet már kinn császkálni, különben a prefik büntit adnak. A játszótéren nincsen senki, az árnyas sétányon talán két alak lehet, valóban üres a falu, egyesegyedül a kocsmában tartózkodnak emberek. Olyan büdös van ott, mintha egy halott állatot tartanának ott. A pulton, az ablakokon minden egyes bútoron több réteg por van. Egyes emberek árukat adnak el, mások verekednek. Nem számítanak arra, hogy egy kisfiú fog belépni a kocsmába.
Bizony ám! Itt baktatok a vörös hajammal, amit mindenki jól megbámul, vagyis bámult, most már senki sem néz utánam, azt hiszem. Az emberek eltűntek, én maradtam egyedül, nem igazán tudom hol is vagyok, erre még éltemben nem jártam. Kezdek kicsit fázni, ezért belemélyesztem a zsebembe a kezeimet, hadd melegedjenek fel. Be kell vallanom, kicsit félek, mi van, ha valaki rámtámad? Eddig túléltem minden éjszakai sétámat, de most mintha más lenne a helyzet. Nem nyár van, nem sok diák járkál már kinn, aki megvédhetne. Teljesen egyedül vagyok, még Lalla sem nyújt erőt. A francba!
Ekkor érkezem meg a csárdához. Úgy látom nyitva van és elég sokan vannak benn, hátha fel tudok melegedni. Belépek az ajtón, rögtön érzem milyen büdös van itt benn, az emberek megbámulnak. Van olyan aki észre sem vesz, mivel kicsi vagyok. Egy ember közelít felém, egyáltalán nem szimpatikus, dagadt és bajsza van. Furcsán beszél hozzám, azt szeretné, hogy vele tartsak, én csak a fejemet rázom,  de elkezd húzni. Azt a kacska-macskafarkát!
Kováts Marcell
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 30. 14:10 Ugrás a poszthoz

Hohohornyák Gágábor:O


Tudtam én! A kocsmában bizony jó idő van, már annyira nem fázik a kezem, kicsit azért furán érzem magam. Nos, én sosem voltam még kocsmában, apám nem igazán szerette az alkoholt, barátaival inkább puccos étterembe jártak és néha fogyasztott alkoholt otthon anyával. Azt mondta, hogy soha nem térhetek be egy fogadóba sem, veszélyes alakok lehetnek ott és semelyik sem józan. Egészen eddig szót fogadtam neki, kicsit rosszul érzem most magam. Hihetetlenül büdös van és mindenhol por van, ha körbenézek szinte csak férfiakat látok, akik ducik és ingük szinte teljesen ki van gombolva. Pfúj, undorítóak. Legtöbbjük kopasz és az alkoholtól vörös az arcuk, akárcsak az én hajam. Teljesen biztos vagyok benne, hogy ez volt az első és egyben utolsó alkalom, hogy ide betettem a lábam. Egyáltalán nem tetszik ez a hely, csak gondom van benne, egy pozitív dolgot sem tudok mondani a csárdával kapcsolatban, talán azt, hogy meleg van, de ennyi. A kapucnimat megigazítom, majd végig nézek magamon. Hozzájuk képest sokkal rendesebb ruhát viselek. Egy fekete hosszúnadrágot és egy kockás inget, amin nincs étel maradék, vagy üdítő nyoma. Kis kötött csíkos kardigánomat megigazítom. Ekkor lép mellém az egyik nagy, duci, büdös bácsi, beszél hozzám, majd húzni kezd. Próbálok ellenkezni, de nem igazán sikerül, nem vagyok én olyan kemény, mint Tarzan sarka. A mindenit, apának mindig igaza van!
Már éppen feladnám az ellenállást, mikor egy másik férfi jön felénk. Úristen! Itt végem van! Mondjuk ezen a bácsin látszik, hogy tiszta, nem olyan, mint a többi, megment engem. A duci bácsit elküldi melegebb éghajlatra, így ketten maradunk. Miközben a férfi beszél hozzám felnézek rá. Óóóóó... ő is magas...
 - Bobobocsánat énén... - megvakarom a fejemet, majd folytatom. - Csacsacsak eltévedtem és nenem tudtam hova mehetnék. - árultam el az igazságot szomorú hangon. Amúgy még nem nagyon láttam erre itt ezt a bácsit, talán a tanári asztalnál egyszer? Nem tudom... Olyan, mintha 19-20 éves lenne, a tötöbbi tanárhoz képest, legalábbis István bácsihoz képest eléggé fiatal. Szőke haj, zöldes szemek... Nemáááááár! Ő is herceg? De durvaaaaaa! Muszáj megkérdeznem.
 - Momomond csak, tete is heherceg vagy? - kérdezem kissé félénken.
Kováts Marcell
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. október 1. 18:37 Ugrás a poszthoz

Hohohornyák Gágábor:O


Mindig megmenekülök, de tényleg! Valaki nagyon vigyáz rám, hogy a meleg helyzeteknél ne essen bántódásom. Sokszor mentették már meg az életem a gonosz bácsiktól, vagy a fulladástól, nos, most is ez történt. Még épp időben jött meg a bácsi, akinek még a nevét sem tudom, lerendezte az ittas fickót, aki szerencsére le is lépett. Sosem láttam meg részeg embereket, a szüleim nem engedtek arra a környékre, ahol ilyen alakok járkáltak, sőt... szinte ki sem tehettem a lábam a házból, szerintük az a legbiztonságosabb, ha szépen a fenekemen vagyok és nem csinálok semmit. Holott én is lógtam volna a srácokkal a suliból, bár mivel furcsának tartottak és butának nem keresték a társaságom. Végülis nem bánom, mindenféle hülyeséget csináltak, még a szemük sem állt jól. Mindegy. Miután a bácsi eltűz, egy ideig meg sem tudok szólalni, annyira megijedtem. Soha többé nem jövök ide, az biztos! A megmentőm rögtön kérdőre von, hogy mégis mi a frászért vagyok itt az éjszaka közepén. Dadogva, de elárulom neki.
 - Háháhát haza, a kakastélyba. - bököm ki.
Mostanában egyre furcsábbnak érzem magam, mintha változtam volna, nem is keveset. Pár hónappal ezelőtt még ki sem mertem volna bújni a Csikólakból, azt csináltam volna, mint egy bébi. Ettem, ittam és aludtam volna egész nap, no meg intéztem volna a wc-n a dolgaimat. Most meg lett egy csomó barátom, jártam külföldön, ahol David úgy viselkedett volna velem, mintha az apukám lett volna. Nagyon szeretem őt és Ellt is. Mintha a tesóim lennének, mindig is szerettem volna bátyusokat, akikre felnézhetek.
Eztán felteszem azt a kérdést a bácsinak, amit már Benjitől is kérdeztem. Ennek a férfinak is tökre olyan kinézete van, akárcsak egy hercegnek, így rátérek a lényegre. A válasza elszomorít, de sebaj.
 - Memert szőke a hajad és mamajdnem kék a szemed, meg megmentettél. - mondom mosolyogva. - Ó, nem, én csak lolovag vagyok, Bebenjamin hehercegnek szolgálok, az egyik rellonos srác. - árulom el neki. Jaaaaaaaaj, de régen találkoztam meg a királlyal, kicsit hiányzik, na, majd megbeszélek vele egy találkát! Legalább Noel lovag sokszor felkeres, hogy feladatokkal halmozzon el. Néha legszívesebben megverném, túl durvák a kérései. Eztán a bácsi meghív egy italra, természetesen nem mondhatok nemet, elindulok vele együtt ahhoz az asztalkához. A bácsi mellé telepszek le, így mégis biztonságosabban érzem magam.  A bácsi megrendeli az italokat és amíg meg nem érkeznek felteszek egy kérdést.
 - Amúgy mimi a neved? És mimióta vagy? Talán kétszer láttalak eddig a kastélyban.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Kováts Marcell összes RPG hozzászólása (34 darab)

Oldalak: [1] 2 » Fel