28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Araczki Endre összes RPG hozzászólása (54 darab)

Oldalak: [1] 2 » Le
Araczki Endre
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. november 15. 23:28 Ugrás a poszthoz

Veronika

Magas fiatal baktat az éjszakában egyenest a Navine kicsiny, de annál otthonosabb berkeiből. Ki kell ereszteni valahol a fáradt gőzt, és az bizony nem a torony, vagy a kastély falain belül lesz. A költözés, testvére házasságkötése, a szégyentelen némber családtaggá válása, apjának mugli hóbortjai és édesanyja szerető szíve többé nem volt hétköznapi probléma, amellyel illett foglalkoznia csak, mert ott élt velük. Elköltözött. Végre.
- Nincs több gond, sálálá - dúdolta halkan, szürke szövetkabátja és hatalmas kék nyaka köré vetett sáljának rejteke alatt, miközben még a varázslók atyja sem tudhatta, hogy Araczkiék kisebbik fia merre is csatangol éppen. Új volt még ez a kastély, új volt a vidék, és az itteniek is mind megbámulták, pedig nem volt különc alkat. - Talán a hajam.
Hangosan beszélt olykor, de csak ha egyedül volt, vagy ha nem volt tudatában annak, hogy valaki meghallhatja, titokban elkaphatja egy-egy kiejtett szavát. A haját nagyon szerette igényesen saját maga nyírni, soha, még édesanyjának sem engedte, hogy varázslatokkal igazítson rajta. Fejének jobb oldalán frissen nyírva simultak bőréhez a pici hajszálak, míg ahogy haladt a szemlélődő Endre bal félteke felé, úgy lett egyre hosszabb a látvány is. A hatás persze nem váratott sokáig. A családja, a barátai, na meg még az idegenek hogyan tekintettek rá. Pedig jámbor jószág volt ez a fiú kiskora óta. Finom arcszőrzetével nem sokat foglalatoskodott, hol bozontos volt, hol "szőrös, mint a hegyekben élő vérfarkas", de igénytelennek senki nem nevezte. Egyelőre.
Arcát pirosra csípte a hideg, kezeit folyamatosan dörzsölte, ajkai között látszódott a kifújt levegő. Kezdett fázósra fordulni a helyzet.
Melegséget rejtő szürke szemeivel csak most nézett körbe, és csak most vette észre, hogy valójában nem is jött olyan sokat, mégsem tudja, hol is van.
- Nagyszerű. Vissza a kezdetekhez - mormogta, és fel sem nézve a cégérre bújt be egy hőmérséklet javulással kecsegtető helyiségbe.
Araczki Endre
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. november 16. 00:12 Ugrás a poszthoz

Veronika

Csokoládé, sütemények, kirakat meg a csillogó fények. Ezek a dolgok hamar rádöbbentik az embert arra, hogy valójában merre is lehet, hova is léphetett be. Szerencsére meleg idő fogadta, és az sem volt ellenére, hogy köröskörül csokoládéhalmok csábítgatták. Egyetlen, röpke pillanatra állt csak meg a bejáratnál, majd gyorsan beljebb lépdelt nehéz bakancsaiban. Tekintete csillogott, ahogyan a kinti sötétségből a fényesség helyi paradicsomába érkezett. A kastélyba érkezése óta nem érezte ennyire otthon magát, és miután az eladólány megszólította abban a bolondos szerelésben, Endre önkéntelenül is vigyorba fulladva nézelődött a cukrászdában.
- Varázslatos hely - mondta köszönés helyett, kedvesen és az egyik párra sandított. Hova is mennének a szerelmesek, ha nem ide? Gondolatai nem fonódtak az érzések megfejthetetlen gyűrűjébe, inkább az összetört tányér, és a lány bekötött keze irányába mozdult. - Vagy inkább veszélyes lenne ez a mesés cukrászda?
Vigyorogva felpattant, kigombolta kabátját, letekerte sálját, majd maga mellé engedve felesleges ruhadarabjait, csíkos pólójában és egyszerű, már kissé kopott farmerjében visszaült a pulttal szembeni székre és nagy szemeivel csendesen nézni kezdte a kötéssel ügyködő eladó lánykát.
- Mondjuk... - gondolkodott el hosszasan a pultra könyökölve, hol Veronikát, hol pedig a semmit nézve. - ...kérek szépen egy csokis muffint, valami finom pudingos töltelékkel. Talán vaníliával, vagy ami van. Ha nincs, akkor a te kedvencedet kérném. Ha az sincs, akkor kénytelen leszel kitalálni valamit a kedves vendégnek.
Csak remélni tudja, hogy most nem tűnt sem bolondnak, sem rátartinak, sem pedig bunkónak. Csupán jókedvű, és némileg szórakozott. E kettő gyakran nem jó párosítás.
- Amúgy szívesen segítek a kezednél - bök arcával a lány keze felé, és ha az elfogadja a segítséget, akkor Endre ügyesen bekötözi neki, remélhetőleg nem túl szorosra.
Utoljára módosította:Araczki Endre, 2012. november 16. 00:14
Araczki Endre
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. november 16. 01:13 Ugrás a poszthoz

Veronika

Barátságos, őszi színek. Aha. Hát rendben. Tökéletes ismerkedős, első témának tűnik a cukrászda színeiről beszélgetni. Ilyenformában csatlakozhatnának is a fogyatkozó párocskákhoz, akik a sűrű csókolózáson kívül valószínűleg másról sem tudnak beszélni, mint a hűvös időről vagy a melegséget árasztó, őszi színekről. Hibbant ez a lány? Endre rövidke gondolatán hamisan felhorkant, majd nevetni kezd, és gyors szavak hagyják el torkát.
- Csak, mint én - rázza komikusan fejét, és hálás tekintettel néz fel a pletykaéhesnek mutatkozó eladókisasszonyra.
Mugliismeret? Beadandó? Tanulás? Iskola? Órák? Araczki összehúzza világos szemöldökeit, és mimikáin bizonyára kivehetőek az értetlenkedés jelei. Óvatosan előrébb hajol, és elismerő pillantással nyugtázza a lány szavait. Ő életében nem írt még meg egyetlen kiváló dolgozatot sem, sőt, a legtöbb órájára be sem tette bakancsos lábait. Jobbnak és egyszerűbbnek tűnt kívülről szemlélni az eseményeket, lustán heverészni az otthoni könyvek felett, vagy barátokkal lógni kihalt játszótereken, háztetőkön vagy az otthoni garázsban szívni a füstöt és mugli zenére lazulni.
- Szóval a megtestesült szorgalom áll előttem? - kérdezte kíváncsian, majd kedvesen folytatta. - És még van kedve mosolyogni, kiszolgálni, veszélyesnek lenni önmagára?
És csinosnak lenni. Ezt már nem mondta ki hangosan. Soha nem tenne ilyet, főleg nem egy ilyen helyen.
Araczki megköszöni a süteményeket, majd gyorsan odanyúl a lány kacsójához, hogy elbíbelődhessen a kötéssel. Nem túlságosan ért a sebekhez, csak épp annyira, mint egy átlagos korabeli srác, de valószínűleg ezesetben ez éppen elegendő is lesz.
- Talán ez kitart egy kis ideig, csak míg bezársz, és hazamész - mosolyog Veronikára, és azonnal neki is lát az egyik süteménynek. Az illatuk mennyei, és az első harapás után az ízről is többoldalas házidolgozatot tudna írni. - Hát ez csodás!
Percekig nyammog, meg sem szólal, teljesen elkábítja a sütemények ízvilága. Nem csoda, imádja a hasát, és ez a hely - vagy Veronika - pontosan tudja, mire van szüksége. A muffinok hamar elfogynak, és Endre ezzel a lendülettel tele is érzi magát.
- Nagyon köszönöm, valami fantasztikusan jók voltak! - lelkendezik a csupaszív eladóhölgynek, majd elnyom egy ásítást. Biztosan későre jár már, de egyelőre nem szeretne nyugovóra térni. Jó neki itt. Meleg is van, a színek is szépek, és Veronika is olyan kedves.
- Mióta dolgozol itt? - kérdezi most már csak a lányra koncentrálva. Iskola, munka, meg még kedvesség is egyben. Ezek a nők! Időközben azon is morfondírozni kezd, hogy vajon mennyi idős lehet a kiszolgáló erő, mert nem tűnik sokkal idősebbnek önmagánál. Bár a külső nagyon megtévesztő tud lenni, és valószínűleg idősebb is Veronika, mint amennyinek Endre megtippelné. Húsznál biztosan nem több! Vagy mégis? Kizárt dolog.
A cserfes, ide-oda szaladgáló gondolatok mellett nincs ideje normális mondatokat kinyögni, így Veronikának muszáj elviselnie a fiú mosolygós, talán kissé zavartnak - de nem az - tűnő válaszait, néhol felvetett kérdéseit. Sok dolog úgyis majd csak éjszaka, a kevésbé szép színekkel kivarrt ágyneműje alatt fog eszébe jutni, no de nem baj, majd küldi a füst jeleket.
Araczki Endre
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. november 16. 19:53 Ugrás a poszthoz

Veronika

Endre sokat hallgat és még többet mosolyog, ahogyan az eladók gyöngye beszél, mesél, és produkálja magát. A negyedéves diák szürke tekintetét le sem veszi a pult másik oldalán színészkedő leányzóról, és időközben kényelmesen hátra is dől a székében, hogy minél jobb szögből, és a lehető legjobb pozitúrában tudja szemlélni a kész produkciót.
- Ha mindenki ezen az elven volna - feleli nevetésre álló szájjal - akkor nem volna érdemes ide betérni. Talán másoknak nem ezt jelenti a 'mindent a vendégért', de igen szimpatikus a kedves eladólány nézőpontja.
A fiú ezalatt a röpke idő alatt, amíg elfogyasztotta a muffinokat, és élvezte Veronika szenvedélyes társaságát, már sokkal jobban érezte magát, mint egész héten, amit itt töltött. Igaz az is, hogy nem sok emberrel találkozott, csupán a festményekkel diskurálhatott, meg a baglyokkal érthetett szót, de Veronika mellett szóljon, hogy mind a festmények, mind pedig a baglyok jóval lemaradtak a lány zseniálisan vicces, és őrjítően csacsogó stílusa mögött.
- Milyen megtisztelő a friss sütemény - mondta előredőlve, miután Veronika kötelességtudóan ellátogatott a távozni készülő pároshoz, és bezsebelt jó pár sarló borravalót. - Szép teljesítmény, de én mondom, megérdemled az összes ajándékpénzt.
Araczki nem szeret bókolni úton-útfélen, nála valahogy ez egészen másképp működik,  mint a mai átlag fiataloknál. Részéről csak akkor és csak ott lehet ilyesmiről szó, ahol a másik fél is komolyan gondolja, és nemcsak olyféle bizsergető fizikális vonzalomról van szó. Bár, ott nem is igen kell udvarolni, körbeugrálni a lányokat. Pár pillanatra magába zuhan, és gondolatfoszlányai száguldásába még bele is szédül. Hamar rá kell döbbennie, hogy igazából még nem is volt méltó a bókjaira senki sem, és talán ő sem volt még elegendő egyetlen boszorkánytanoncnak, muglinak, nőkezdeménynek. Ha én magam nem vagyok méltó, hogyan fogok valakit egyszer annak tartani?
- Ó, kérlek - legyint gyorsan a fiú még a lány hálájára, és kopogtatni kezd a pulton. Már csak három pár tartózkodik rajtuk kívül a kedves kis cukrászdában, és körbenézve mintha az egyik páros ismét indulóban volna. Kezdi magát zavaró félnek érezni, de még nincs kedve felöltözni, és kilépni a hűvösbe. Túl hideg van odakint, itt pedig túl kellemes.
- Nagyon illesz ide, és már most olyan érzést keltesz bennem, mintha tiéd lenne az egész kóceráj - nyugtázza lelkesen Endre a lány szavait, azután mosolyogva felhúzza a szemöldökét, majd ismét visszadől a szék háttámlájára.
- Mufurc lennék?! - kérdezi, és játszott sértődöttséggel karba fonja maga előtt a karjait. - A Navine ház dicső tagja vagyok - mondja a Rellonos magabiztosságot utánozva, majd megrázza a fejét, és kuncogva folytatja. - Elköltöztem otthonról a kedves családom miatt, és nem volt jobb ötletem, idejöttem szerencsét próbálni.
Be kellene vallania Veronikának, hogy eddig az egyetlen szerencsés dolog, ami itt történt vele, az ez a cukrászda volt. De ez most furcsán venné ki magát, és inkább magában tartja az ifjú.
- Van egy testvérem, méghozzá egy bátyám, Iván, aki nemrégiben megházasodott. - húzza a száját, ami talán mindent el is árul a szemlélőnek. - Ez mind szép és jó, de a nő csak a szüleim pénzére vágyik. Na, én itt léptem le. Engem ne azért szeressenek, ebből nem kérek.
A hangjában méreg és tehetetlenség bújkál, de hamar ismét mosolyra változik a peckes szájtartás.
- Ilyen az élet, nem? - húzza meg a vállát, és elmerengve bámulja Veronika arcát.
Araczki Endre
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. november 18. 08:42 Ugrás a poszthoz

Veronika

A lány visszakérdez, és bár Endre nem tudja, hogy némi tudatlanság, szebben szólva finom ártatlanság bújkál szavai mögött, sejtései neki is vannak. Hiszen hasonlóan fiatal ő maga is ebben a témában, és a barátoktól-családtól, a hírekben hallottakon kívül erőtlen sugallata sincs az élet egyik legfontosabb mozgatórugójáról. Sohasem nézett másként egyetlen lányra sem, és amikor közelebbi kapcsolatba került egyik régi évfolyamtársával, akkor sem értette mitől kellene úgy odalennie.
- Én csak azt mondom, hogy példát kellene venniük rólad egyeseknek - menti ki magát a szituáció zavarából, és igyekszik nem csak a pult lapját szemlélni, hanem a kedves kiszolgáló felé is pillantani.
- Nekem is van ilyen perselyem - nevet az otthoni sárkányos pénzmegőrzőjére gondolva. - Csak az enyémnek még a bordái is látszanak. Apukám bűvölte meg régebben.
Endre kifejezetten utálta a pénzt, egészen kiskrapek kora óta megvetette, és azon kívül, hogy megvette a neki tetsző dolgokat, ingeket, pólókat, vagy egy menő seprűt, - amin lovagolni csak igazán kezdő szinten tudott - nem foglalkozott vele. Iván már más tészta volt. Az üzleti világ megszállottjaként sokszor hazavitte a munkát, a folytonos idegességet az árfolyamcsökkenés miatt,így könnyen és gyorsan elérte, hogy a kisöccs hamar ódzkodni kezdjen a bankok hatalmától.
- Áron? Ő esetleg a...? - kérdezi, ám semmi perc alatt rádöbben, hogy talán nem kellene ilyen tolakodónak lennie, és igyekszik kijavítani könnyelmű hibáját. - Ne haragudj, ehhez igazán semmi közöm, nem is tudom miért nem gondolkodtam előbb, szóval az unikornisok szépek, főleg a jó, húsos persely unikornisok.
Elvigyorodik, majd fel is nevet saját zavarán, amit az utóbbi kérdéssel, majd annak bolond kijavításával csak még mélységesebbé varázsolt. És még pálcára sem volt szüksége. Igazi balfékként viselkedtél, Endre, bravó!
- Magad készíted a süteményeket? - kérdezi kedvesen, hangjában meglepettség játszik. - Valamiért azt gondoltam, hogy manók tüsténkednek itt is, de ez pozitív csalódás számomra. Igazán értesz a dolgodhoz, mert oltári finomak voltak azok, amiket elém tettél, és - fordul hátra a párok felé - úgy látom, nemcsak nekem ízlettek ennyire. - elismerően, összehúzott ajkakkal néz fel a bolondos leányzóra, majd beletúrva szőkés-barnás hajába, felkönyököl a pultra. - Fogadok, hogy dugig van ez a hely éjjel-nappal. Legalábbis, lenne, ha 0-24-ben nyitva tartanátok.
Vigyora elárulja, hogy szívesen venné, ha a nyitvatartás az elképzelései szerint működne, de a világért sem várná el Veronikától, hogy még az éjszakáit is itt töltse, mint dolgod munkaerő.
- Az első boszorkány, akibe belefutottam, lám lám, hát nem háztársam? - nevet fejét rázva, és figyeli, ahogyan Veronika vizet tesz fel főni, majd gyorsan elszalad az egyik távozni készülő párhoz. Endre ujjaival játszik a pult lapján, míg beszélgetőpartnere, és egyben kedvenc cukrászkisasszonya vissza nem tér társaságába.
Szép dolog a szerelem. Tényleg szép lenne? A fiú egyelőre nem válaszol, inkább szemeivel próbál valamit meglátni Veronikán, keresi annak tekintetét, a választ erre az apró, jelentéktelennek is tűnhető mondatra. Tényleg így gondolja? Ő csak Iván és Andrea szerelmére tud gondolni, és ebből kifolyólag arra, hogy neki pont ez az állapot, amire nincsen szüksége. Inkább nem felel Veronika kijelentésére, csak nézi és hallgatja a lányt. Szívesen veszi az elé készített apróságokat, mélyen tiszteli azokat a nőket, akik ennyire figyelmesek, és kérés nélkül kedveskednek a másiknak.
- Köszönöm - mondja mosolyogva, és belenyúl a dobozba, rá sem nézve a teafüvek választékára. Elkészíti magának a forró italt, kevés cukorral és sok-sok citrommal ízesíti azt.
A negyedéves végignézi, ahogy Veronika a kókuszos süteményekkel ismét távozik a pult mögül, majd újra megjelenik. Kezd hozzászokni ehhez, és érdekesnek találja, hogy még tetszik is neki a helyzet.
- Kviddics - horkant fel és ujjaival kiveszi, és megnyomkodja a titokzatos teafiltert. - Ha én otthon bejelenteném, hogy kviddicssztár leszek, a családom hetekig röhögne rajtam. Nem értek a repülés művészetéhez, elég bénán kezelem a seprűt, legyen az bármily drága, és szuper, ahogy a kirakatokban reklámozzák őket. Alattam a seprűk nemigen maradnak meg... sőt, hogy úgy fogalmazzak, szokásuk ledobálni magukról, így nem egyszer volt már, hogy a hátsó kertben métereket zuhantam.
Önfeledten nevet és úgy mesél Veronikának. Jó visszaemlékeznie az elmúlt évekre,  az erőltetett menetekre és seprűlovaglásra fecsérelt délutánjaira. Az apja varázslatai nélkül sehol sem lenne már, az is szent.
- Úgyhogy tőlem sajnos, nem sajnos, távol áll a kviddics, úgy, mint az aurorság is. - kissé elgondolkodik saját szavain, hiszen anyukájától sokszor hallotta, hogy az aurorok jó emberek, biztos állással rendelkeznek, és vénséges korukig dolgozhatnak. Endrét mégsem hozta lázba, ő mindig a könyveit bújta, és a meséket hallgatta újra és újra, melyek fenséges sárkányokról, és halhatatlan lényekről szóltak.
- Engem a különleges lények érdekelnek - válaszolta meg a tervekről érdeklődő kérdést. - Különösen a sárkányok, bár meg kell mondjam, hogy csak elméleti szinten tudok róluk, a gyakorlatban aztán lehet, hogy én lennék az első, aki lemeredve könyörögne, hogy vigyék haza, vagy nem tudom.
Azután ismét a szerelem felé terelődik a szó, kétségtelen, az ifjú nem ússza meg egyszerű nem válaszolással ezt a témát. Testvére tényleg totál odavan Andreáért,  de az a nő még szépnek sem mondható, nem hogy vélaleszármazottnak.
- Á, kizárt, hogy bármi köze is legyen a vélákhoz - rázza a fejét, de azért elraktározza az információt, és éjjel, az ágyában biztosan ezen az elvétett félmondaton fog rágódni. - A tesóm nagyon szereti Andreát, és se lát, se hall, mint ahogyan az ilyenkor szokás lenni. Pedig választhatott volna mást, akit az egész család nagyon szeretett volna menyecskének, sógornőnek, egyszóval családtagnak. Nem is értem, hogy került mégis Andreára a választása annak a normálatlannak.
Endre hadarni kezdett útközben, hiszen kezdett megnyílni. Vicces, hogy egy idegennek, akinek még a nevét sem kérdezte meg, és akiről az ég adta világon semmit sem tud, csak, hogy finoman süt, és szereti az unikornisokat. Na meg van egy Áron nevű valakije.
- Jó volna - mosolyog ábrándokba veszve, és merengve emeli szájához az átforrósodott bögrét.
Araczki Endre
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. november 18. 19:23 Ugrás a poszthoz

Katalin

A kastély szinte kivetette magából az időben gazdag, ámbár kastélyon kívüli élményekben szegény Araczkit. Az újonc még csak a hét végén lépte át Bagolykő kapuját, és még bőven volt látnivaló ezen az új helyen, ami nélkül nem halhatott meg.
Léptei csendesek voltak, de annál gyorsabbak. Hamar maga mögött akarta tudni a körbezáró falakat, hogy ha egy kis időre is, de a szabad levegőt szívhassa, a puha talajon járhasson, és ha a sors úgy akarja, ismét lehetősége legyen ismerkedni. Még nem tudta merre tart, egyáltalán visszatalál-e fenséges lakosztályhoz hasonlatos szobájába, de azzal sajnos találkoznia kellett, hogy a kinti hőmérséklet mit sem változott legutóbb tett kalandja óta. Hideg volt, és a fiú nem túlzottan volt oda a közeledő tél küldte hírmondókért. Dzsekijét szorosan összecipzározta, svájci sapkáját meghúzkodva próbálta fejéhez rögzíteni. Fogai már-már vacogtak, mit van mit tenni, nyári gyerek nem érzi jól magát a hűvösben.
- Endre, öcsém, talán választhattál volna kevésbé kinti kalandot is - mormolta halkan zsebre tett kezekkel, és tovább harcolt a fagyos időjárással - folytatta útját. Áthaladt az iskola zöldjén, a fák mellett, és elsétált a kedves cukrászda melegséget árasztó ablaka előtt is.
Az itt töltött pár nap oly távolinak tűnt, hogy Endre kezdte azt hinni, hogy valami úton-ódon, de egyik pillanatról a másikra sikerült meghibbannia, vagy véletlenül felejtés átokba ütközött, esetleg annyi süteményt halmozott fel szervezetében, hogy az agyára ment a sok cukor. Nem tudni.
Elhaladt egy házakkal tömött utcán, majd egy ritkás, régi temető mellett is, és csak ekkor állt meg egy pillanatra.
- Na, hátrébb az agarakkal! - forgolódott, támpontokat keresve. - Hol a szalamandrába vagyok? Temető?! Egy iskola körül?
Döbbenten mered maga elé, még ajkai is eltávolodnak egymástól. Észre sem veszi, hogy meglátszódik a lehelete, és ebből még komolyabb megfázás is kisülhet. Nem fél a látottaktól, legalábbis ezt szajkózza magában.
- Nem félek, nincs mitől. Ezek halottak, nem? - sutyorog, és egyre melegebbnek érzi az időjárást. A szellemeket sosem találta jófejeknek, vagy cimbi jelölteknek, inkább borzasztó jelenségként fogta fel őket, mint a halál sajnálatos maradékát. Az út közepére fagyottan ácsorgott, fejét némileg jobbra billentve bámult egy elkorhadt, vagy még a régi időkben feketére égett, majd megmentett fát, amely ugyanolyan pozitúrában nézett vissza rá, mintha egy olcsó, kisköltségvetésű filmben lenne az első életét vesztő szereplő.
- A fenébe is, fiatal vagyok én még ehhez... - nem gyáva ő, csak szereti magát biztonságban tudni. Pálca sehol, izomzat sem túl megnyerő, ebből még baj lehet.
Araczki Endre
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. november 20. 16:51 Ugrás a poszthoz

Katalin

Az utca közepén ácsorogni abban a dermesztő hidegben, ami aznap éjjel köszöntötte a kastély-és környékének lakóit,enyhén szólva sem volt tanácsos. Endre elképedt a temető látványán, és amikor egy ismerősen csengő hang a nevén szólította, akaratlanul is kirázta a hideg.
Hátrafordulván, az a fiatal lány nézett vele szembe, akivel sajnos nem a jó sors hozta össze, hanem az az esküvő, amit jobb lenne még a világ emlékezetéből is törölni. Iván és Andrea egybekelésének napján jött egy muris család, és annak egyik tagja volt ez a leányzó. Hogy is hívták? Krisztinek? Kittinek?
Ezek a fránya gondolatok, nem akarják az igazságot. Valami kával kezdődő neve volt, az szent. Hmm, Karol. Nem, Karina. Izé, Kinga. Kármen, Kitti, Klára, Kunigunda. Mi? Kunigunda? Bolond.
Az a nap Endréből az összes energiát kiszippantotta, és ahány vendéggel akkor kezet fogott, örvendett és bemutatkozott, nem is csoda, hogy nem emlékszik minden pontra tökéletesen. Tanú és némileg házigazda is volt, ezen felül az egyik fő kiszolgáló és a humorherold szerepe is a posztjaként volt feltüntetve. A nap már kora reggel kezdődött, amikor Andrea ruháját kellett holtig dicsérni, majd csodálni az amúgy nem is szép alakját. A nő hibátlannak szeretett volna látszani, és ezt a napot a család minden tagja titkos, néma megegyezés alapján neki ajánlotta. Kiszolgálták, feladták rá a ruhát, elkészítették a haját, Endre édesanyja neki ajándékozta az egyik családi ékszerüket is. Iván aznap a földkerekség legboldogabb varázslója lehetett, és fáradhatatlanul viharzott fel-alá a házban, a kertben, fogadta a vendégeket, majd a papot is.
- Szi...ööö... - mukkantgatott a fiú, mikor a lány már a nyakában lógott. A meglepetés erejével hatott, Endre nyakába nem sűrűn kapkodták magukat a lányok, főleg nem az ismeretlen, egyszer látott fajták. - Szóval, én, ööö, hát tudod...izé...
A beszédkézsége ennél azért jócskán fejlettebb volt, most viszont egy fogyatékkal élő mugli is hasznosabb és nem utolsó sorban értelmesebb választ adott volna Katalin kérdésére. Hogy mit lehet csinálni egy elhagyatott temető, és egy lepukkant ház között, fogós kérdés, Endre hirtelen csak makogással, sűrű levegővételekkel, és határozott kézmozdulatokkal képes felelni. Végül elneveti magát, és bólint egyet, bár maga sem tudja, hogy ezzel mit szeretett volna elérni.
- Jöttem megnézni a látnivalókat - gyötri ki magából mélységes alázattal, majd sebesen el is fordul a lánytól, hogy folytathassa útját. - Engedelmeddel.
Túl sok volt a tizenévesnek viccekkel traktálni a vendégeket - többek között ezt a lányt is -, majd egymásról gyerekkori meséket hallgatni a szülők által. Gyors, nem túl őszinte mosolyt villantott a lány felé, majd utat tört magának a hidegben, és bevonult abba a házba, amely még azt is elborzasztaná, aki nappal járna erre.
- Inkább a halál, mint ez a lány, meg a beszámoló, hogy milyen jól érezte magát nálunk... - motyogja, miközben a kinti sötétedő ég elől, a teljes semmibe csöppen. Hátsózsebéhez nyúl, majd a kabátjának belsőjét tapogatja, és a szomorú tény, hogy már megint nem tudja, merre hagyta pálcáját, feszengővé varázsolja a helyzetet.
- Ez így érdekes lesz - sutyorog, és hunyorogva bámul az orra elé - ugyanis tovább nem lát. Majdnem kopasz fejbőréhez nyúl, és az odafújt hajszálakat a helyükre igazítja. Mást úgy sem tud csinálni abban a korom sötétben.
Utoljára módosította:Araczki Endre, 2012. november 20. 16:55
Araczki Endre
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. november 20. 20:48 Ugrás a poszthoz

Hűen vágyott társaságának, tehát nagy taps a színpadon következő Hisztérikának

Kosz. Ez volt az első gondolata Araczkinak, aki a hely kilincsével bajlódva csak nagy nehezen jutott be oda. Szánt szándéka volt, hogy minél kevesebb idő alatt, minél több hellyel ismerkedjen meg. Leginkább a beülős helyekre fente a fogát, a kocsmák és pubok ezzel prioritásban igen magasan vezettek.
- Igen - vigyorodott el, ez a hely valóban férfiaknak való, és talán lecsúszott nőknek, akik már nem lelik örömüket másban, az élet apróbb-nagyobbacska ajándékaiban. - Férfias helynek tűnik.
Legalábbis a szaga, a piszka és az itt tartózkodók kinézete alapján. Ide betérnem tévedés lett volna?
Ekkor pillantotta meg azt az ismerősnek tűnő, és nagyon nem szimpatikus arcot, akivel nem is olyan régen, egyik kedvenc helyén: a konyhában találkoztak először.
De akkor még egészen más hajszínben pompázott ez az elkényeztetett lány, akiről Endrének halvány lila gőze sem volt, hogy miért van éppen most, - és legfőképpen, hogy miért van - éppen itt, ezen a helyen, ahol a kosz, a baktériumok, és a legtöbb lecsúszott varázsló, boszorkány, és ki tudja még, hogy milyen lény tartózkodott.
- Szép. Mesterséges intelligenciát varázsoltál magadba, a hajadon keresztül? - kiabált oda az ajtóból a lánynak, majd meg sem várva a valószínűleg kellemetlen választ, odament a pulthoz, helyet foglalt egy bárszéken, és szólt a kiszolgálónak vajsör ügyben. Elégedett volt az itteni árakkal, legalábbis az árlapot szemügyre véve, és a közérzete sem lett rosszabb attól, hogy éppen itt tölti szabad estéjét. Sem szorgalmi írásra, sem vaskos könyvek olvasására nem vágyott ezekben a percekben.
Araczki Endre
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. november 20. 21:37 Ugrás a poszthoz

Hisztérikának sok szeretettel

Szóval nem volt túl nehéz arra a következtetésre jutnia, hogy igen, tévedés volt ide betérnie ezen az estén. Viszont ez a hely is kihívásokkal volt teli, méghozzá rögtön az első szembejövő attrakciót a sötét - ez mindent elmond - lány szolgáltatta neki. A felé intézett mosolyt ugyan nem látta, de a hang eljutott az ő fülébe is, de egyelőre nem törődött vele túlságosan. A nők fecsegnek, ez a fajta meg általánosságban véve cincog, ha kell, ha nem.
- Hiányoztam, mi? - mondta halkan a vajsörnek, hangján szarkazmus éle ült, de ezt csak a fiú mellett terpeszkedő kövér és nagyon büdös boszorkány hallhatta. Endre vidáman kortyolgatta a finom nedűt, amely akár fel is vehette volna a versenyt a jóval drágább, és persze csillogóbb pubbal szemben is.
- Ez jó! - bólogatott szava igazának valóját mutatva a pultos felé, bár azon nem látszódott, hogy akár egyetlen vendég véleménye is érdekelné. Ez viszont a fiút nem zavarta, ő magában is szívesen beszélt, egy kocsmában meg - főleg az ilyen utolsó csárdák egyikében - gyakori volt, hogy a részeg vendégek elcseverésztek olykor magukkal is.
- Hiszen néha meg kell hallgatni egy zseni véleményét is, nem igaz? - tette fel a kérdést ajkaihoz emelt korsójának, majd az éles hangra hirtelen fordult meg. Cincogó ismét kinyitotta a már jól ismert, igen okosnak vélt száját, és mintha a pultnál ülőt szólítaná kis mondókájában. Körbenézett, de maga körül nem látott olyat, aki szóba jöhetett volna, hiszen jobbján a büdös nagyasszony, balján pedig két nagyon öreg varázsló diskurált a Minisztérium adósságkezeléséről. Endre hátrafordulván, érdeklődve bámulta a feketés sörényű Opheliát, majd felhúzott szemöldökkel hallgatta, ahogyan megszólította azt a nagydarab pasast, aki ocsmány és undorító is volt egyben, na meg elcsukló hangjából ítélve, szomjas sem volt ma már.
- Drága, Ophelia - pattant fel a kissé már szakadt bőrfelületű bárszékről, és levette dzsekijét, felgyűrte vörös ingének ujjait, majd összehajtva a bőrkabátot, letette előzőleg elhagyott helyére. - Kegyedért, bármit.
Visszafordult egy pillanatra a pulthoz, több, nagy kortyot vitt véghez, majd kissé remegve, de megközelítette az ocsmányságot. Ajkait undorodóan húzta, testtartásából messziről látszott, hogy nem szívesen ül le az 'úrral' szemben. Hátrapillantott Hisztérikára, majd saját magát nyugtatni akaró sóhajtás után leült, és jobb könyökét felvágta az asztalra.
- Egyszer élünk, nem? - nevetett fel, de humorára jelenleg senki sem volt kapható. Volt, aki közönyösen bámulta véges kimenetelű párbajuk kezdetét, volt, aki rázta a fejét, és volt egy boszorkány a sarokban, aki - Endre szerint - totál begerjedve nézte a fiatal fiút.
- Szóval, kezdhetjük - mondta, miközben baljával idegesen ütögette combját, és erőteljesen izzadni kezdtek tenyerei.
Ugyan, ez csak egy részeg ember... ez csak egy büdös disznó... igen, ez csak egy varázsló, aki mindjárt kitöri az egész karomat.
A férfi szintén felkönyökölt, majd gonosznak szánt, de a részegségtől már kissé visszataszítóbb vigyort villantott, amely láttatni engedte, hogy egyetlen foggal sem rendelkezik már, csak itt-ott tűnt fel pár darab csontmartalék. A fiatal és az idősebb kezek összeértek, a fiú érezni kezdte a nyomást, izmai feszültek, ahogyan csak bírták az inak.
Ez nem fog menni, Araczki, arra mérget vehetsz.
Gondolatai ezekben a másodpercekben szárnyaltak, és még csak alig fél perce küzdött a kocsmák sportjában, homlokán már megjelent az első izzadtságcsepp is. Úgy tartotta a büdös férfit, amennyire csak ereje engedte, de lássuk be, esélye sem volt győzni. Körülöttük az emberek vijjogtak, harsányan nevettek, és mindenki látta, ahogyan Araczki keze landol az asztal lapján.
Araczki Endre
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. november 21. 20:50 Ugrás a poszthoz

Veronika

Ha nem is az első pillanatban, de a másodikban már biztosan tudta a fiú, hogy Veronika különleges boszorkány. Kedvességével, ragyogó személyiségével vélasorba emelné őt a navinés, és közöttük is az elsők élére állítaná. Veronika kérdésére csak mosolyával felel, hiszen biztos benne, hogy már csak apró megerősítő jelleggel bíró tekintet, jelzés kell, nem pedig magyarázat a munka tiszteletéről vagy az alázatos viselkedésről. Hosszan nézi a lányt, sűrűn pillant a folyamatosan mozgó kis ajkakra is, amelyek csak nagy nehezen tudnak egyhelyben maradni.
- Ha látnád azt a sárkányt – mondja nevetős, nyugtató hangon – inkább murisnak találnád. Vékonyka, és törékenynek tűnik, de nagyon szépen tud udvarolni pár sarlóért.
Amikor meghallja, hogy Áron a lány legjobb barátja, illetőleg fotográfiát tanít a kastélyban, szíve nagyot dobban, tagjaiban érezhetően megindul a vér és arcára habozás nélkül zavarodottság ül ki. Megnyugszik a hírtől, ugyanakkor zavarba is jön tőle, és valószínűleg most csak hebegni-habogni tudna, így inkább csöndben marad, és hallgatja a további finom hanglejtésű szavakat. Hallgatja, de nem érti, nem fogja fel, csak azon jár az esze, hogy ha Áron nem a barátja, akkor biztosan jár valaki mással, hiszen az nem lehet, hogy nincs senki az életében. Ha pedig mégse lenne kedvese, akkor talán azért nincs, mert időhiányban szenved, és akkor…
Normális vagy, Endre?! Figyelj már oda arra, amit mond, figyeld a szavait, a témát amiről beszél, teljesen elvesztetted a fonalat.
Legszívesebben elsüllyedne szégyenében amiért nem kellő figyelemmel viseltetik Veronikával szemben, és a piros arc, zavart szürke tekintet, és a sűrű bólogatás bizonyára lebuktatja a fiút. Nem szeretne magyarázkodni, elmondani a navinés leányzónak, hogy ő most talán attól a ténytől jött ennyire zavarba, ami egyébként nem is tartozik rá.
Nyugodj le, szú-szá, nem lesz semmi baj. Gondolkozz, miről beszélt? A fotográfiáról, és hogy ötödévtől lehet felvenni ezt a tantárgyat. Nem, azt mondta, hogy ötödéves. Ú, banyek!
A fiú értelmes arcot próbál vágni, és heves, érdeklődő bólogatások közepette megkeresi ujjaival a pulton heverő szalvétákat, és idegesen bíbelődni kezd velük.
- Minden este dolgozol? – kérdezi Endre egyszerűen, majd azonnal aggódni kezd, nehogy túlságosan tolakodónak vegye óvatos kérdését.
Már maga sem tudja, valaha helyre áll-e a világ rendje, mert az utóbbi két percben valami kezdett nem stimmelni vele. Zavart volt, izzadtak a tenyerei, és a szalvétára pillantva csak ide-oda hajtogatott sarkakat, és gyűrött mintákat látni. Veronika szavai a délutáni emberrohamról azt az érzést keltik Endrében, hogy valami titkos, üzleti világba csöppen bele éppen, de válaszolni nem tud, mert egy újabb – az utolsó előtti – páros vonul a pulthoz, hogy megköszönjék a lány kedvességét, és fizessenek az este finom hangulatáért, süteményeiért, italaiért. A fiú elnézi a szerelmespárt, és vigyorogva figyeli a szinte látható vibrálást közöttük.
Hihetetlen, hogy ilyen tényleg létezik. Tényleg az.
- Azok bizony, érdekesek – feleli, és azonnal egy kérdés születik meg benne. – Úgy tűnik, hogy nagyon szereted őket, minket, a tulajdonságainkat, azt, amelyek mi magunk vagyunk. De vajon mindenkiről azonnal megmondható, hogy milyen ember is valójában?
Kíváncsi, sőt, nagyon kíváncsi, hogy Veronika mit felel erre, mert ő is hasonlóan áll hozzá a társadalom kicsiny tagjaihoz. Jó emberismerőnek tartja magát, de naivsága miatt érte már elég csalódás ahhoz, hogy tudja, nem minden arany, ami fénylik.
- Eddig kivétel nélkül csak navinéseket ismerek – nevet fel, és egyenesen Veronika felé emeli mutatóujját. – Téged. De bízom abban, hogy hamarosan több ismerősre, jó barátra szert teszek, mert hamar magányossá tud válni egy-egy nap.
A hír, hogy valaki elhunyt ezen a helyen, egy iskolában, egy kastélyban, teljesen lehűtötte, észhez térítette a negyedévest. Ajkait elválasztotta egymástól a rideg döbbenet, és az pult lapjára csapta mindkét tenyerét.
- Meghalt? – ejtette ki az első eszébe jutó szót, és csendesen emésztgette az elhangzott szavakat. – Nagyon sajnálom!
Neki még szerencsére semelyik családtagja nem távozott el, sem rokona vagy barátja. Egy háztárs elvesztése ugyanolyan sokként érne bárkit, mint egy közelebbi ismerős halála.
- Hát…  - mondja még a haláleset miatt kissé szaggatottan – Anyukám, képzeld, egyszer meg is bűvölte Iván fejét, hogy egész nap csak az előző kedvesére gondoljon. Aznap ki is volt borulva rendesen a srác, de másnap mintha mi sem történt volna. Erősnek mutatkozott, olvasta a politikai híreket, követelte a kávéját, majd Andreát megcsókolva elindult a munkába.
Az utolsó párra pillantott, telepatikus úton próbálkozott az elküldésükkel. Aztán visszanézve Veronikára, halovány mosolyt küld a bájos fél felé.
- Megvárhatlak? – kérdezi a pulthoz húzódva, a ragyogó szemeket keresve. Szeretne egy kis időt kettesben tölteni a szorgalmas munkaerővel, látni őt egyszerű boszorkányként, egyszerű, általános közegben. Nem munkahelyen, nem órán, nem a barátaival.
Araczki Endre
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. november 22. 17:11 Ugrás a poszthoz

Ophi

Kacér a lány, és Endrének tetszik ez a fajta szabadság, amit a fiatal közvetít felé, a kocsma embereinek, a kastélynak, vagy talán az egész világnak. Endre is az élet örömének, lehetőségeinek rabja, a szabadság képviselője. Talán ez az este nem is bizonyul majd akkora tévedésnek.
Ez esetben viszont a győzelem nem az ő pártját fogta, a fiú mégis hatalmas vigyorral emelkedik fel korhadó székéből.
- Hogy mondod? - nevet fel a küzdelem miatt erőlködve, aztán kis levegőket szedve folytatja. - A hősöd, mi?! Na ne nevettess, a kutyád, nos be kell valljam, az nem vagyok, de nem is leszek!
Szemeit forgatja, és a lány gunyoros megjegyzéseire csak huncut vigyorral tud felelni.
- Ó! Tényleg? - kérdez vissza fejét csóválva, és az asztalon magányosan álldogáló kis pohárra néz. Összehúzza szemöldökeit, majd egy pillanat alatt lenyúl érte, szájához emeli, és sebesen issza ki annak erős tartalmát. - Ehh, ez erős volt.
Megtörli száját, majd hangosan felhorkant.
- Saaaajnááálsz, jajj, hogy oda ne rohanjak - nevet gúnyosan, szürkéiben mégis valamiféle játékosság csillog.
- Uram - böffenti fel az ital utóízét, és sűrű kézmozdulattal néz le a fogatlan részegre, aki az előbb majd' kitörte karját. - Asszem ez az ital is az öné volt, de gondolom megelégszik öt galleonnal cserébe.
Mélyen a zsebébe nyúl, és előveszi az előbb említett pénzt, az asztalra veti őket, és felhúzott szemöldökkel, kihívó vigyorral néz Opheliára. A meleg levegő, ami a suttogás alatt füle alját, és a nyakán meghúzódó vékony bőrréteget éri, elég ahhoz, hogy Endrét végigrázza a hideg. Jól esik neki, a benne élő férfinak, és a hormonjainak leginkább, csak azt nem érti, amit a lány mondott.
- Bocsánatot? - kérdez vissza összezavarodva. - És ugyan miért kellene a kedves bocsánatodért esedeznem?
Aztán Opheli eltávolodik, enged pár pillanatot a magas varázslótanoncnak, majd pedig látványos előadásába kezd.
- Ó, igen! - mondja Opheliának, majd kettőt hátrébb lép, egy másik asztalról is felkap egy poharat, amelyből sárgás folyadék csurog le Endre torkán. - Hallják?!
Hangjával az egész helyiséget felszólítja, most mindenki körét ő állja, a lányét is beleértve, és nem is késlekedik tovább, odalép a pulthoz.
- Hé, maga! - szól rá a pultosra, és mutogatni kezd különböző italos üvegekre. - Adja nekem oda azt a whiskey-s üveget, és nem leszek hálátlan.
A megszólított azonnal felméri a helyzetet, és nem haboz odaadni a kért üveget a navinésnek.
- Ma éjjel mindenki annyit iszik, amennyit nem szégyell! - mondja hangosan, és végignéz az összes kocsmában tartózkodóra. Ujjai közben a kupakot távolítják el az üvegről, és hamar jóízűt hörpint a finom, ámbár erős italból.
- Ophelia? - sétál vissza a lányhoz, és vigyorogva bújik a már fekete hajzuhataghoz. - Egészségedre!
A lány szájához emeli az üveget, és nagy reményeket fűz annak átvételéhez. Szeretne jól szórakozni, és már nem túl sok kell ahhoz, hogy a szervezetébe juttatott alkoholmennyiség elhomályosítsa elméjét. Újból kortyol, majd ismét, és ismét.
- Emberek! - hangja az egész helyet betölti, ahogyan körbenéz a tekinteteket keresi, csak és kizárólag nekik akar beszélni. - Ophelia, ez a lány itt mellettem - mutogat üveggel a kezében a leányzóra - azt mondta nekem, hogy ha fizetnek neki, hajlandó... - a lányra pillant, és vigyorogva teszi fel kérdését. - Édes, mire is vagy hajlandó?
Endre megint ajkai közé veszi az üveget, és helyet foglal az egyik közel eső széken. Kíváncsian várja, mit reagál erre az ex-szőkeség.
Utoljára módosította:Araczki Endre, 2012. november 22. 17:17
Araczki Endre
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. november 22. 19:31 Ugrás a poszthoz

Katus

Kata, hát persze! Hogy nem juthatott eszembe pont egy ennyire hétköznapi, nem mellesleg sűrűn használt magyar név, mint a Katalin? Vagy csak simán Kata? Tudja a halál.
- Igen, igen, Kata! - mormogja, még mielőtt lelép a kísérteties ház felé, és értelemszerűen bólogat is szavai mellé, mintha még a lánynak kellene rosszul éreznie magát, amiért Endrének nem volt annyi esze, hogy udvariasan ismételten megkérdezze a keresztnevét. Bezzeg a családnevet azt tudja. Sokat hallott már róluk, főként Andrea által, akinek Kata anyukájához valamiféle köze van. Kata bizonyára egy Turnman leszármazott, és Endre ezzel le is akarta tudni magában a témát. - Tudtam, hogy Katának hívnak.
Szavaihoz még a szemeivel is sértődött sznob módjára néz, ami pedig egyáltalán nem jellemző rá, így a gondolatra el is neveti magát.
- Ne haragudj! - teszi még hozzá, majd útjára indul.
A ház csak olyan lehet belül, mint kívülről látszott, csak a sötétben az a különbség a kettő között, hogy Endre akárhogy is erőlködik, az ég világon semmit sem lát, még a saját orra hegyét sem. Azért maga elé tartja hosszú kezeit, és igyekszik megszemlélni őket, viszont...
- Semmi. Ez igen - mondja elégedetten, és pálca hiányában úgy dönt jobb volna Kata társaságát választani, mint a ki tudja milyen szörnyekkel, démonokkal, sárkányokkal - azokat talán észre fogja venni -, részegekkel, hajléktalanokkal és hasonlóan félelmetes jelenségekkel van tele a kísértetház. A fiú döntésére gyorsan meg is fordul, ami a tekintetben, hogy mennyivel lát többet, sajnos semmi változást nem hoz.
Mi a...?! Pedig tuti, hogy valahol itt jöttem be. Jobbra néz. Vagy lehetséges, hogy itt? Balra fordul, és elindul a vak sötétben, hogy ha már itt ragadt, legalább ne egy helyben álljon, hiszen sokkal jobb ötletnek tűnik felbukni valamiben, és elvágni magunkat, mintsem megadjuk a láthatatlan ellenségnek azt az örömet, hogy könnyű célpontok legyünk. Nos, igen, az emberek sokszor így gondolkoznak - főleg, ha hiába van nyitva a szemük, mégsem látnak fikarcnyit sem.
Endre éppen maga előtt hadonászva igyekszik kitapogatni valamit - bármit, hogy minél jobban kiismerje magát az új helyen, amikor éles hangot hall. Ijedten ugrik fel, és vág bele valami törékenynek tűnő tárgyba, ami azonnal leesik, és ripityára törik.
- Atya gatya! - kiáltja szemeit hatalmasra tágítva, majd a hirtelen gyúlt fény felé fordul. Van ott valaki a sötétben, és bizonyára ő jajdult fel előzőleg is. A fiú sietve indul el az apró fényű varázs felé, de hamarosan rájön, hogy mindezt inkább óvatos toporgással kellett volna intéznie. Talán egy kanapé volt, vagy egy rozzant ágy, de az is lehet, hogy egy alvó sárkány hátsó lába keresztezte útját, ám a navinés amekkora lendülettel elindult, akkorával buckázott át a titokzatos tárgyon. Nagyot puffant a porszőnyeggel díszített hideg földön, és azonnal tüsszögni kezdett.
- A jól ismert porallergiám - prüszkölte. - Már csak te hiányoztál a napjaimba, és mint mindig, most is a legjobbkor jöttél.
Valami tollpihének tűnő, rosszízű nyálcsomót köp ki azután, és feltápászkodva a földről, lassan indul tovább.
- Hahó! Van ott valaki? - kérdezi bután, és nemsokára egy ablakhoz ér. - Kata?! Te miért nem mentél haza?!
Bár, a helyzetet elnézve, Kata jobbnak bizonyult a temetőből jöhető élőhalottaknál, zombiknál, mérges bibírcsókos boszorkáknál és hasonló elfajzott lényeknél.
- Jól vagy? - néz a lumos biztosította fényben, próbálja kivenni a vágás mélységét. Sajnos viszont tenni nem tud ellene pálca hiányában, az együttérzését kifejezheti.
Araczki Endre
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. november 22. 20:55 Ugrás a poszthoz

Veronika

Jót nevet Veronika csodálkozó arcán, amikor az udvarló, mi több apró lángokat lövő sárkányáról kérdez.
- Szívesen megmutatnám - mondja mosolyogva, majd arra gondol, hogy mit szólnának a szülei, ha a következő hazalátogatásakor Veronika is vele tartana. Az anyukája oda és vissza lenne tőle.
- Gratulálok a tanársegédi titulusodhoz! - hajt a lány előtt fejet, és őszintén érdeklődve hallgatja tovább kedves csivitelését. - Olyan aranyos vagy!
Hatalmas vigyorral dől hátra a székén, elől egymásba fonja karjait, és lábaival ismeretlen ütemre kezd mozogni.
Szóval keddtől csütörtökig, értem. Észben tartom. Kedd, szerda, csütörtök. Csak el ne felejtsem!
- És rólam mit gondolsz? - kérdezi meglepően nyugodtan, bár lepillantva a szalvétára, biztos benne, hogy ezért kitüntetnék origami-díjjal. Megköszörüli torkát, és kíváncsian pillant fel a lányra. Látni szeretné a szemeit, a mimikáit, az ajkait ahogyan válaszol erre a kérdésére. Tudni, hogy őszintén mit gondol, hogy esetleg az ő fejében is megfordult már egy következő találkozó gondolata.
- Adorjánnal élsz itt együtt?
Próbálja összerakni a kép kockáit, és minden röpke információt elraktározva hallgatni a továbbiakat. Áron~legjobb barát, Adorján~az unokatestvér, Ali~az eddigi egyetlen nő a történetben, unikornis~ állatmánia, házszellem~halott lány, finom sütemények~csodás kezek...
Le sem veszi szemeit Veronikáról, odaadóan figyeli a hozzáintézett szavakat, és viszonozza a legtöbb pillantást, vagy mosolyt. Veronika némileg az édesanyjára emlékezteti, a segítőkészsége, a kedvessége, az átható tekintete mind a középkorú asszonnyal teszik hasonlatossá.
- Nincs elvárásom, csak talán annyi mégis, hogy ne legyen elutasító velem szemben az illető - feleli picit gondolataiba merülve, de a mondat végére azonnal ismét a pult mögé pillant.
Nem szereti a túlságosan zárkózott embereket, mert nincs elég türelme ahhoz, hogy megvárja, míg megnyílnak előtte. A közvetlen, mókás társaságot kedveli, ahol megbeszélhetik ügyes-bajos dolgaikat, barátkozhatnak, vagy ha úgy tetszik, elsírhatják a másiknak sivár szerelmi/iskolai/társasági életük legkisebb történését is.
- Szeretem az embereket - nyugtázza. - De csak a közvetlenebbik részét.
Nevetve teszi hozzá, mert olyan butaságnak érzi szavait. Se eleje, se vége az egésznek, csak olyan szétszórt ember képét sejtető mondatok, amelyekkel nem nyerhet szimpátiát, csak sajnálatot, vagy furcsa nézések hadát.
Az Andreás témához már szólni sem tud, valójában megkönnyebbült, hogy eljött onnan, és nem kell nap, mint nap annak a boszorkánynak a mondókáit hallgatnia.
- Amúgy érdekes, hogy Andi tökre szeret engem - mondja hirtelen, át sem gondolva mi fog kijönni a száján. - Szerintem az édi kistesónak képzel, akinek még pólyában volna a helye, nem pedig a felnőtt világban lassacskán. Ezt bizonyítja az is, hogy 'öcsibogárkának' hív, ha hozzám szól. Még az esküvőjük napján is állandóan ezt a jelzőt sikkantgatva hívott, ha szüksége volt rám... ez megsaccolva, úgy a nap 18 óráját jelenthette, a maradékot számold nászéjszakának.
Itt jut eszébe az, hogyha egyszer tényleg hazavinné ezt a szorgalmasan munkálkodó cukrászleányt, akkor valószínűleg Andrea máris azon filózna - természetesen hangosan - hogy a Veronika&Endre esküvőnek pontosan ugyanolyannak kell majd kinéznie, mint az övék volt Ivánnal.
A gondolatra talán el is vörösödik kissé a fiú, de hamar elterelgeti ezt a füstfelhőt lelki szemei elől. És ekkor jön a hosszabb monológ arról, hogy nyugodtan ott aludhat Veronikáéknál, ráadásul szülők nélkül - akkor nem Adorjánnal lakik? - és másnap délig akár együtt is lehetnének, kettesben.
Endre nagyot nyel a lánnyal tölthető hosszabb idő lehetőségére, de észnél van, és egy mosoly kíséretében kedvesen megköszöni a felajánlott szívességet.
- Mindenképpen szeretnélek hazakísérni, hogy tudjam biztonságban vagy, de aztán visszabattyogok a kastélyba. Így lesz a legjobb.

Araczki Endre
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. november 23. 10:45 Ugrás a poszthoz

Ophi

- Azért el ne sírd magad itt a nagy együttérzésedben! - köti az ebet a karóhoz, csak nem enged, ha már elkezdődött a játék, nem ő fogja befejezni. Hacsak nem issza magát annyira padlóra, hogy ne tudja felfogni amit a háztársnő hozzá intéz. A hangulata az egekben csúcsosodik, egészen másképp érzi magát jól, mint azt az első falusi napon Veronikával tette. Ophelia egyre szimpatikusabb neki, főleg a mosolya és a sok kis nevetős hangja teszi barátságossá gonosznak és beképzeltnek hitt személyiségét.
Endre felemeli jobbját, és mutatóujjával figyelemre inti a navinés lányt. Ő nem szokott csak úgy, szórakozásból vádaskodni, és a többiek idegeire menni azzal, hogy olyanokkal illeti őket, amelyek valótlan állításoknak bizonyulnak a későbbiek során.
- Hé! - kezd bele és egy pillanatra teljesen más arca jön elő, mint az előbbi, bulizós, szórakozós helyzetben. - Ophelia, amit akkor mondtam, úgy is gondoltam. Azok alapján, ahogyan viselkedtél, jó... viselkedtünk egymással, és abban a helyzetben, amiben akkor, ott voltunk, szerintem minden normális korombeli srác így reagált volna.
Komolyan beszél, és nagyon szeretné, ha a lány is így érezne ezzel kapcsolatban. Nem tudja, hogy mennyire bánthatta meg a keménynek gondolt lelkét, de a maga igazából sem akart engedni. Nem fog bocsánatot kérni olyanért, ami a helyzetnek megfelelően, őszintén hangzott el.
- Nem sajnálom, amit elmondtam, de azt igen, hogy a konyhában nem voltál ilyen felszabadult, és huncut - céloz a ma estére már enyhe vigyorra húzva ajkait. Ophelia elveszi ugyan az üveget, meg is húzza párszor, majd közli, hogy ő aztán jó kislány, nem kér, nem iszik, és egyébként is.
- Mi van?! - röhög fel Endre hangosan, ezt ő már nem tudja helyretenni magában, ő nem érti ezt a lányt, a nőket, a világot, nem is gondolkodik ezen tovább, inkább újra az üveg fenekére néz. A kocsmatagok közben úgy tűnik, élnek a fiú ajánlotta lehetősséggel, és ez a kör Endre komoly zsebpénzébe fog kerülni. De mit számít, neki van, és sohasem költ semmire, egy estét igazán megérdemel, és persze azok a részeg pacákok is, akik szerencséjükre Endre képében kifogták ma estére az aranytojást tojó tyúkot.
- Igyanak, hölgyeim és uraim! - pillant feléjük, és az alkoholtól mámoros arccal nézi őket. A vajsörrel koccintó idős varázslók egy része neki emeli korsóját, amit a fiú whiskey üvegének dicső lobogtatásával viszonoz. A kocsma a lehető legjobb hely itt a kastély környékén, és ha nem is fog ennek az éjszakának az összes momentumára, szórakoztató pillanatára emlékezni, vissza fog még ide térni, ha úgy lesz. (És általában úgy lesz.) - Ez itt kérem szépen, egy vissza nem térő pillanat, fogyasszanak szabadon!
A galleonok zsebében csörögnek, és a fiú szívesen osztja meg csillogó fényüket az egyre kedvesebbnek és ismerősebbnek tűnő csárdavendégekkel.
- Azt szeretném, ha velem együtt élveznéd ezt az estét - unszolja Opheliát, és reméli, hogy nem fog tiltakozni a lány. - Bármit megveszek neked, amit csak megkívánsz, kérlek.
Nem igazán tudja már irányítani tekintetét, de igyekszik minél megnyerőbbnek mutatkozni, és lelkesedésével hangulatba hozni a navinés elsőévest.
- Naaa - húzza el a szócskát amennyire csak tudja, majd megfogja a lány kezét, és ha az engedi, akkor a pulthoz sétál vele. - Igyál valami finom, női italt, csokilikőrt, vagy bármit, amit megkívánsz.
Ha már így hozta a sors, és itt vannak, igazán elengedhetik magukat mindketten. Nemsokára úgyis reggel lesz, és különválnak útjaik, elkezdődik ismét a pörgés, könyvtárba járás, a vaskos könyvek felett való elalvás, az órára járás, és az egyébként néha oly unalmas hétköznapok szürkesége is beáll közéjük.
- Majd felvánszorgunk valahogy a kastélyba, azzal ne is törődj! - mondja két korty között, majd szomorúan összehúzott szemöldökkel lötyögteti meg azt a kevés kis alkoholt az üveg alján. - Nézdmá', hogy elpárolgott ez a szutyok is. Na mindegy, iszok veled valamit, mit is kérsz akkor?
A pultoshoz fordul, és ujjaival mutatja, kettőt kérnek abból, amit Ophelia választ, és nincs olyan, hogy a lány nem kér semmit sem.
- Iszunk, és kész - jelenti ki Endre, és az utolsó kortyokat is felhörpinti az átlátszó üvegből. Leteszi azt az asztalra, és jókedvű, de már nem színjózan vigyorra húzza száját. Nem is tudja igazán, mi tetszik neki ennyire, de ezt az állapotot Opheliának is át kell éreznie, méghozzá azonnal. Ebben az egyben biztos. Nem rúghat be egyedül, ha kiskorú, ha nem, a szórakozás mindenkinek jár. Nos, az alkohol egy kicsit durva formája ennek, de ugyan, senki sem tudja meg...
Utoljára módosította:Araczki Endre, 2012. november 23. 11:47
Araczki Endre
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. december 6. 01:59 Ugrás a poszthoz

Mikulásnak címezve

Veronikának, még mindig szeretett nőmnek Smiley


Napok óta nem mozdult már ki a szobájából, talán az ágyát is csak a legvégső, legszükségesebb percekben volt képes elhagyni. Sem kedve, sem energiája nem volt arra, hogy újabb és újabb termeket, folyósokat, vagy éppen Bogolyfalván rejtőző piszkos kocsmákat fedezzen fel. Az óramutató hol gyorsabban, hol lassabban ketyegett, de a navinés fiú figyelmét mindez teljesen elkerülte. Otthonról hozott, százszor kiolvasott könyvét bújta, ami mugli tudományokról szólt, méghozzá az űrhajózást állítva témájának középpontjába. Endre kifejezetten szerette a csillagászatot, az űrhajózást és a NASA-híreket, bár ahhoz kétség sem fér, ezt aranyvérű családja otthonában a legkevésbé sem hozta szóba, egyedül bátyjával beszélgettek néhanapján a kertben fetrengve a Holdralépésről, és a gravitáció megszűnésének lehetőségeiről. Valamiféle téli depresszió kerülgethette ezekben a napokban, ajkait egyetlen szó sem hagyta el, csak hümmögés és elégedett bólintások sora követte a rongyosra olvasott lapok sorait. Édesanyját is csapdába csalta olykor-olykor ez a fránya önmagábazuhanós, befelé koncentrálódós, orrlógatós időszak, de a család ezt mindig csöndesen elfogadta, több figyelmet fordítottak az asszony felé, majd pedig nyomtalanul eltűnt ez a kór, mind az arca, mind a hanglejtése felüdült.
Hány óra lehet? Hány nap telhetett el egyáltalán mióta itt gubbasztok? Araczki erőt vett magán, ledúrta a takarót felmelegedett testéről és hatalmasat sóhajtva kikelt. Kockás pizsamájából kibújva normális öltözék után nyúlt, és hamar átbújtatta fejét fekete v nyakú pólóján. Farmerének övét csatolta már, amikor elhagyta a hálókörletét, és éhesen korgó gyomrát megsimogatva indult el a nagyterem felé.
- Az anyját - nézett körbe, hiszen az egész kastély olyan másnak tűnt. Ünnepinek, díszesnek, hangulatosnak látszott, és Endrének észrevétlenül csúszott ajkaszéle mosolyra. - Jó újra az életben!
A nagyterem természetesen pompázatos volt, és egy újdonságot is megfigyelt a negyedéves. Egy kis dobozkát, amelyet biztosan a hírhedt, és nagyon kedves Mikulás bá' hagyta ott a jó és kevésbé jó ifjak kívánságaiknak. Endre gyorsan döntötte el, hogy ő is írni fog, de előbb eszik valami finomat, és közben kitalálja mi is lenne a legszebb ajándék számára ebben az évben. Leült hát egy közeli asztalhoz, és elgondolkodva nézelődött az ételek között.
Araczki Endre
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. december 6. 02:58 Ugrás a poszthoz

Veronom


Az asztalnál ülve teljes ünnepi hangulat homályosítja el elméjét, és csillogó szürkés szemeivel bámulja társait, akik falánk módon töltik lepénylesőjüket a különböző édességek és sós sütemények felsorakoztatott hadseregének tagjaival. Ő maga is egy édes mikulás alakú süteményért nyúl, és jóízűen csámcsogva falatozni kezd, amikor lehuppan mellé régen látott cukrászleánykája, és váratlan üdvözlő puszival lepi meg.
- Szia! - pillant hatalmasra tágult szemekkel, hangját alig hallatva mikulással töltött szája miatt. - Hát ezt miért kaptam?
Úgy megörül a lánynak, még a szíve is gyorsabban kezd verni. A falatokat gyorsan rágva sűrűn nyelt, minél hamarabb tiszteletteljesen tudjon beszélni háztársnőjével. Tekintete a lány ölében fekvő pulóverre esik, majd gyorsan visszanéz Veronika arcára. Vigyorogva nézi őt, igyekszik nem gondolni semmire, de az biztos, hogy a pulcsi mintája izgalmas képzeteket szül napok óta ellaposodásra ítélt lelkivilágába.
- Ööö... - próbál megszólalni, majd beszéd helyett a pulcsiért nyúl, és maga előtt tartva azt, tüzetesen megszemléli a feliratot. - Igen, én is kívánok. Mostmár biztos.
Felnevet, és Vera szemeit keresi, de csak viccelődik, egyáltalán nem szeretne udvariatlanul viselkedni, főleg nem ezzel a lánnyal.
- Ó, én nem is hoztam tollat, sőt, semmit sem - húzza félre száját, és lehangolódva figyelmetlenségén egy újabb süteménybe fojtja bánatát. - Na, nem baj, majd ha végeztél, odaadnád? Ráfirkantok valamit én is egy lapra.
Pontosan még nem tudja mit kellene kívánnia, hiszen most tökéletesen boldog, semmivel sem kell törődnie, mindene megvan, a családja távol, de folyamatos bagolykapcsolatban állnak egymással. A tanulásban is egészen jó képet mutatnak a szorgalmi időszak eredményei, és kapcsolatai sem haragosak. Viszont Veronika kissé megzuhantnak, arca pedig nehéz napokat megéltnek tűnik.
- Hé, jól vagy? - kérdezi, és karját átveti a vállán, hogy egy kis biztonságérzetet adhasson neki, vagy legalábbis bizalmat szavazzon a problémának. - Régen láttalak már...
Szemeiben aggódás támadhat, bűntudata is van, hogy akármennyit is ment a faluba, a cukrászdába nem tért be, pedig megjegyezte mikor ér rá a leányzó. Saját hiba, és erre az ember mindig csak utólag jön rá.
- Na mondd, mit kívánsz te kis mikulásváró pólós? - mosolyog le Veronikára, és egy bögre forró kakaóért nyúl.
Utoljára módosította:Araczki Endre, 2012. december 6. 03:04
Araczki Endre
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. december 6. 03:55 Ugrás a poszthoz

Verocska


- Áhá, a szeretetátadás végett - bólogat jóhiszemű álca mögé bújva, és hatalmas vigyorral folytatja. - Egyéb esetben ilyen kedvességre nem is számíthat az ember, gondolom?! Szóval akkor folyt.köv. jövő év december ötödikén.
Ahogy beszél jókat mosolyog, legfőképpen a lány komoly szavain, és a szeretetről szóló kiselőadásán. Ő úgy tartja, hogy a szeretet érzetét az év minden napján vétek elmulasztani, így a decembernek nem tanúsít különösebb fontosságot - persze imádja ezt a hónapot, jönnek az ünnepek, minden díszes, és az a rengeteg ínycsiklandozó sütemény, amelyekkel körülötte mindenki kedveskedik, egyszerűen önmagában véve is csodás.
Csendesen figyeli a fiatal lányka mosolygós-kuncogós reakcióját az elhangzott szavaikra, majd eltátott szájjal rázza a fejét.
- Micsodaaa?! - túlozza el a hangsúlyt és kiejtést is, de mindvégig hosszú vigyorra nyúlik arca. - Ilyet kinéznél belőlem? Na, de...
...és eszébe jut egy 'aprócska' dolog, amit már egy ideje eszében tartott, és most emiatt nem tudta normálisan kifejezni magát.
- Várj, hé, hé, hé - mutogatja mutatóujját a lány felé, és összehúzott, huncut szemekkel vizslatja a cukrászleányt. Még nem tudja pontosan hogyan hozza fel ezt a témát, mert ígyis-úgyis kínosnak érzi, mivel magához olyan közelinek tartja Veronikát, a nevével mégsincs tisztában. Ha most csak úgy, a természetességet választva megkérdezi, hogy "Hé, mi is a neved?", az úgy nem lesz a legjobb. De azt sem vághatja a leányzó arcába, hogy "Hahó, amúgy Endre vagyok."
Közel hajol a barna hajhoz, és igyekszik a lehető legnyugodtabb és legridegebb maradni, mert rögvest elnevetné magát, ha igazán belegondolna a következő jelenségbe.
- Kezd zavarni, hogy még mindig nem tudom, mi a neved - mondja egészen halkan, hogy még a legkíváncsibb manófül se hallhassa meg, kizárólag a célszemély. Szavai után eltávolodik a leánytól, és az asztalra tett lapra pillant.
- Amint kitalálom a legmegfelelőbb ajándékot, leírom - mosolyog, de közben kíváncsian várja, hátha hamarabb nyúl a tollért a navinés lány.
- Szabadságra mentél?
Endre homlokráncolva távolodik Veronikától, nem érti mi hozta ezt ki a lányból, hiszen nem úgy ismerte meg őt, aki csak úgy kivesz némi szünidőt, és lábatlógatva brazil szappanoperákat bújik éjt nappallá téve.
- Szóval baj van - jelenti ki határozottan, de a hősnevek hallatán nem állja meg, nevetni kezd. - Végülis, nem olyan nagy baj, ha úgy döntesz, elmélyülsz ezekben az igazán értékes művészi alkotásokban, de ha valami másféle, egyszerűbb nevű társaságra vágysz, én is itt vagyok. Általában a konyhában vagyok fellelhető, vagy esetleg még lent a kocsmában vajsört szopogatva.
- Milyen ötleteid vannak? - kérdezi kíváncsian, hiszen neki még egyetlen igazán jó kívánságötlete sincs. - A fagyöngyről csak a pulcsid jut eszembe...
Vigyorába zavar is vegyül, ezt a fagyöngy témát eléggé találtnak érzi, így inkább az egyszerű, értelmesebbnek - és kivitelezhetőbbnek - tűnő ötletek után kutat viruló fejében.
Utoljára módosította:Araczki Endre, 2012. december 6. 03:57
Araczki Endre
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. december 6. 05:02 Ugrás a poszthoz

Széles "Éppen most kaptam szívrohamot" Veronika Anna  Cheesy

Másképpen is válhat ez a fajta dolog természetessé, de ezt most jobb nem firtatni, csak mosolygósan hallgatni, és sütikkel tömni a már nem az éhségtől korgó-morgó gyomrát. A kakaó is szépen fogy már, Endre nem győzi törölgetni arcát, nehogy jól lakott óvodás képét fesse Veronika előtt. A komoly érzetű választ meghallva megértően pislant a szokásosnál kicsivel hosszabban, ezzel adva a témában nemes egyetértését.
- A barátok már csak ilyenek - fűzi hozzá sokat sejtetően, mint aki nap, mint nap jártas a fiú-lány barátság témájában. Még nem sikerült eldöntenie, hogy létezik-e ez a fogalom, de az is igaz, hogy sohasem kellett ilyesmin gondolkodnia.
- Pedig nekem tényleg eszembe sem jutott - mondja őszintén, és hiába erőlködik, nem képes beleképzelni magát a helyzetbe, amiben a fagyöngy alatt henyél, és várja a kínálkozó lehetőségeket. Az ilyesmiben nincs semmi vonzó számára. Veronika története a szüleiről nagyon kedves, a fiú néma figyelemmel hallgatja a mondottakat, és néhol elereszt egy-egy kisebb mosolyt.
- Hidd el, hogy nem nyálas - csóválja a fejét, hiszen ő is hasonló szülők gyermekeként látott napvilágot és nőtt fel. - Az én szüleim között is igazán jó a viszony, nagyon szeretik egymást, és ezáltal az egész otthoni légkör olyan kellemes, jó hazatérni.
Mesél egy picit ő is, de nem kell sok, hogy eszébe jusson testvére és Andrea házassága, akiknél hiába működik egyelőre a kémia, az a nőszemély gonosz, mint egy áktozott boszorkány. Bár, mit várunk? Az is.
Endrének kifejezetten tetszik a hatás, amit mindenbizonnyal ő vált ki a mellette üldögélő leányzóból, és hangosan nevetni kezd amikor Veronika bemutatkozik.
- Örülök, hogy némi késlekedéssel, de megkérdeztem a neved - jelenti ki sugárzó arccal, és viszonzásul ő maga is elárulja becsületes nevét.
- Araczki Endrének kereszteltek, se második név, se izgi vezetéknév, csak így egyszerűen ennyi fért bele a keretbe.
Talán nem kellett volna ennyire elhúznia bemutatkozását, elegendőnek bizonyult volna egyszerűen egy vezeték, és egy keresztnév is, viszont önkéntelenül szaladt meg a mondat, és az ilyet tévedés volna visszafojtani. Igazi hiba.
Endre nem igazán hiszi amit Veronika mond, miszerint egy másik lány munkamorálján esett meg a szíve, sokkal inkább gondolja azt, hogy valami olyasmi történt, amit egyelőre nem árul el neki a lány. Mindenesetre nem firtatja, ha megfelelő lesz majd az időpont, úgyis megosztja vele a múltat, a jelent vagy akár a jövőbeli terveit, vágyait. Külföldön volt, és nincs jól, ennyi szent, de nem baj, vigyorogj Endre, egyben van, nincs baja, legalábbis külsőleg úgy tűnik.
- Az a kocsma nagyon jó hely! - javítja ki az elhangzott szavakat, majd eszébe jut egy gyors kívánság. Fel is kapja a tollat, és a lapra firkantja.
"Legyőzni szkanderban azt a múltkori kövér és nagyon büdös pasast!"
Jóízű, kissé gunyoros vigyorral karcolja a papírt a toll hegyével, majd leteszi azt, és újabb korty kakaót ízlelget. Jól esik neki, hogy az ötödéves kellemes társaságnak tartja őt, ilyet még nem igen élt meg, ezért talán most az újdonság varázsával bomlasztja a fiú elméjét.
- Mit szólnál, ha holnap elmennénk korcsolyázni? - kérdezi, és a tollat ismét megemelve ezt a kívánságot is leírja a tintától egyre színesedő papírra. - Jó volna, ha velem tartanál. Egyedül nem szeretnék, meg gondolom tele van párokkal, rossz lenne.
Kérdőn néz a lányra, immáron teljes testével felé fordulva. Érdeklődő, kíváncsi és izgatott is egyben, a teste és lelke is feltöltődött pozitív energiával, így most duzzad a jókedvtől.
- Nekem adnád a csókolj már meg feliratú pulcsidat? - felröhög saját kérdésén, és hálásan megköszöni a kedves ajándékot. - Ha felírod azt a kívánságod a papírra, hogy fogadjam el, akkor megleplek vele és elfogadom. Mit szólsz?
Azért a félig-meddig sajátjának vélt felsőt magánál tartja, biztos benne, hogy hamarosan tollat ragad a lány, és onnantól kezdve úgyis az övé lesz a ruhanemű, csak még azt nem tudja, hogy pontosan mit is kezdjen vele.
- Nincs ezzel probléma - mondja nyugtatólag, és ha még a lány kezében van a toll, akkor kikapva azt onnan, felírja a papírra az összes elhangzott Veronika-kívánságot.
- Így ni!
Utoljára módosította:Araczki Endre, 2012. december 6. 05:05
Araczki Endre
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. december 7. 16:54 Ugrás a poszthoz

Széles Veronika Anna
Smiley

Kellemesen érzi magát, és a percek csak úgy rohannak ezen a süteményezős, beszélgetős, Mikulás-várós délelőttön. Endre felszabadultan beszélget, már egyáltalán nem érzi magán az elmúlt napok bezárkózottságát, önmagába borulását.
- Nekem itt még nem igazán alakultak ki kapcsolataim, csak egy-két futó találkozás, illetve nem szívesen látott arcok borzolják a napjaimat - mondja szavai mellé kezeivel is hadonászva. Nagyon jól szeretné kifejezni magát, így leginkább a földet bámulja, vagy az asztal lapját kopogtatja jobbjának bütykeivel. Keresi a szavakat, és hamar rádöbben, hogy az imént mondottak elég sarkosan hangozhatnak. - Persze találkozom olykor értékes lelkekkel is.
Mosolyogva fejezi be a mondatot, hiszen Veronikában mindig csak értékeket fedezett fel eddig. Sugárzik belőle valami jó, amit az emberek - legyenek nők vagy férfiak - tudat alatt keresnek, és Endrét nem lepné meg a lány, ha azt mondaná, hogy neki van a legtöbb barátja, a legtöbb udvarlója, a legtöbb kedves ismerőse itt. Persze tudja, hogy a cukrászdai munka és a bagolyfalvi otthon némileg elzárja a társasági élettől, mégis így gondolja, és ő nem igazán szokott tévedni.
- Ha nem jönne a Mikulás, akkor nem hinnél nekem? - mereszti a szemeit, és huncut szájszél mozdulatot is megenged magának. Rögtön felfirkantja a lapra, hogy "Kedves Mikulás úr, az egyik kívánságom, hogy Széles Veronika Anna ne kételkedjen a szavamban soha!" A betűk szinte olvashatatlanok, Endre már fiatalkorában sem írt túl szépen, és ez az évek múlásával egyre csak rosszabb képet mutatott. Süteményért nyúl, most épp egy rummal töltött kókuszkockát nézett ki magának, és aprókat harapva belőle, lassan ízlelgeti azt. A hasa, mint egy feneketlen kút, a végtelenségig tölthető finomságokkal.
- Ühmmmm, úm, úúú - mormogja, és behunyja a szemeit, hogy minél tovább tartson az íz adta élvezet. - Ez Isteni!
- Tetszik a nevem? - nevetve nyitja ki a szemeit, és megrázza a fejét. - Ritka, hogy bárki is így vélekedjen az Endréről. Iván választotta még, amikor szüleinktől kistestvért könyörgött ki. Nem is tudom, honnan szedte ezt a nevet, de majd a következő bagolypostával megérdeklődöm.
Pillanatokig mereng neve eredetéről, mert még azzal sincs tisztában, hogy van-e valami jelentése, és az is felkelti érdeklődését, hogy vajon testvérének mi alapján jutott pont ez a keresztnév eszébe.
Veronika aztán a kocsmában töltött órákról kérdez, amiről igazság szerint nincs sok emléke a fiatal varázslótanoncnak. Aznap éjszaka nagyon berúgott, és csak arra emlékszik, hogy akkor találkozott utoljára Opheliával. Vajon megbántottam valamivel? Talán túl sok voltam neki részegen. Pedig úgy tűnt, hogy lehetünk akár barátok is. Gondolataira bánatosra húzza ajkait, majd csak néhány szóval válaszol.
- Igazából csak a vajsör és a szórakozás emléke teszi - feleli vállát megrántva, és tovább figyeli Veronikát, a Mikulásnak szánt papírt, és a kakaós bögrét. Hiányzik neki Ophelia, pedig olyan elviselhetetlennek tartotta az első találkozásnál, emlékszik, még a feje is borzasztóan megfájdult. Most pedig sehol semmi róla.
- Garantálod?! - kérdezi mohón, és nevetve reagál a kedves szavakra. - Hogyne élvezném már, amikor imádok korcsolyázni, és amúgy is, veled mit nem élvezne az ember fia?
Szívesen gondol a másnapra, már alig várja, hogy korcsolyát húzzon a lábára, és pörögjön egy jót a sík jeges talajon.
- Annyit kívánsz, amennyit csak szeretnél - mondja meggyőződve szavai igazságán, miközben észreveszi, hogy a lányka titkolózni kezd. - Hé! Ez nem ér, mutasd csak! Mit írtál rá, hm?
Nyúlkálni kezd a lány fele, de ha ő nem hagyja magát, nem válik tolakodóvá. Vigyorogva kezd keresgélni ő is egy kívánságot, ami valamivel több, mint amiket eddig sikerült összeszednie. De csak bugyuta, ostoba, gyerekes dolgok bújnak elő a vágykavalkádból így Endre arrébb tolja az előtte fekvő tányérokat, kakaós bögrét, és süteményes tálakat, majd Veronika pulcsiját leterítve az asztalra, a lány felé fordulva leteszi a fejét.
- Veled fogok kívánni valami szépet, csak még meggondolom, melyiket válasszam.
Utoljára módosította:Araczki Endre, 2012. december 7. 16:57
Araczki Endre
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. december 7. 18:39 Ugrás a poszthoz

Ákos

A mai nap csodája az estére várt, hiszen eddig nem csinált mást a fiú, csak olvasott, és a korcsolyázók tömegében veszett el, mint szemlélődő. Nagyon várta már, hogy Veronikával korcsolyacipőt húzzanak, és megközelítsék a csúszós talajt. Anno, még előző iskolájában ismerkedett meg jobban ezzel a finom téli sporttal, és azóta minden évben gyakorolta, hogy formáját minél tovább megtartsa. A könyvtár hangulata - ahol délelőttjének nagy részét töltötte - meleg és ünnepi volt, még egy mikulásnak öltözött szőke lányt is látott, aki előtt toronymagasan álltak a kviddiccsel foglalkozó tankönyvek. Endre nem tudta eldönteni, hogy ez a lány csapattag, de semmit sem tud a történetről, vagy lelkes szurkoló, aki a későbbiek során szeretné erősíteni az iskola egyik csapatát. A nagyteremben eltöltött süteményezés is folyamatosan ott keringett gondolataiban, mint éhező keselyűk, akik újra és újra áldozataik fölé kerülnek, és halálukig kecsesen szálldosnak az égben.
- Na jó, ki kell mennem - sóhajtott fel könyvei felett, és egy mozdulattal csapta le bűbájtan tankönyvének poros kemény fedelét. - Ezt egyszerűen nem lehet ép ésszel bírni.
Önmagával folytatott halk csevegése nem mindig segített nehezebb vagy könnyebb problémái fennállásának elsimításában, de Endrének esze ágában sem volt leszokni a beszédről - még akkor sem, ha épp csak a festmények tudtak reagálni szavaira. Felállt, beletúrt párszor a hajába, majd kinyújtóztatta elgémberedett tagjait. Nem volt kérdés, hogy útja hova fog vezetni, és mivel órái sem voltak már aznap, azonnal célba vette Bogolyfalva csárdáját.
Útja nem tartott sokáig, még abban a hóban sem, ami már különböző játékokra is alkalmas lehetett. Hamar odaért a szép emlékekkel gazdag kocsmába, és benyitva az ajtón azonnal megérzi a bűzt, amit Opheliával való alkoholmámoros estéjén is érzett.
- Üdv itthon! - mondja széles vigyorral az arcán, majd pár másodpercig csak nézelődik az ajtóban. Természetesen a részeges szkanderbajnokot keresve tekintetével, egy új arcon állnak meg a szürkés lélekdarabok. A pulthoz sétál, és az ismert kiszolgáló felé fordul.
- Egy vajsört, ha adna - kezd bele kis mondókájába. - igazán hálás lennék érte!
A pultos profin tölti ki egy koszosnak látszó korsóba a finom nedűt, és nemsokára már Endre kezei között lötyög a barnás ital. A navinés a számára ismeretlen felé indul, és dzsekijének cipzárját lehúzva, az asztalra teszi a korsót. Az hangos puffanással jelzi Endre érkeztét, és a fiú már várja, hogy a szőke srác végre rápillantson.
- Ha nem bánod, csatlakoznék - szól határozottan, és reméli, hogy Ákos nem fog másképp dönteni, és hamarosan leülhet a csatakos asztalhoz.
Utoljára módosította:Araczki Endre, 2012. december 7. 20:18
Araczki Endre
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. december 8. 17:46 Ugrás a poszthoz

Tanár úr

A gyarapodó hó és a közelgő ünnep – és annak hangulata - Endre elméjét is mozgásra bírja, hiába akar, igyekszik erőszakkal a könyvtárban tartani magát, egyszerűen nem tud nyugodni, főleg nem törődni a könyveivel, vagy a tanulással. Teste a könyvtárban melegszik, a múltra emlékező székek egyikén pihen, de lelki szemei előtt csak a korcsolyázók és a forralt bor ringatóznak. Mint az elmúlt napokban, ma is hamar nyújtózkodni kezd és a könyveket becsukva kabátjáért indul hálókörletébe, hogy aztán megnézhesse ma mivel lepi meg kicsiny vendégeit Bogolyfalva. Szeret lejárni a faluba, hiszen az jó kikapcsolódási lehetőségként szolgál az ittenieknek.
Endre itt tartózkodása óta már majdnem az egész falut bejárta, így házait, régebbi-újabb épületeit már  látvány nélkül is színtisztán feltudja idézni. Rajzolni ugyan nem tud, ő megmarad a képzelet végtelen, határtalan berkein belül. Kék sálját gyorsan a nyaka köré csavarja, fázós ujjait pedig fekete kesztyűjének védelmébe rejti. Nem időz sokat a kastély falain belül, gyorsan a növekvő hóban lépdel és viháncoló lányok csapatait hagyja el. Érdekes, hogy ebben az iskolában dupla annyi lány van, amennyivel a fiúk amúgy is elbírnának boldogulni. Endre sietősen vág át közöttük, és hálát ad az atyának, amiért Veronika olyan jó, olyan más, mint ezek a tömegemberek. Endre tiltakozva ráncolja homlokát, húzogatja szemöldökeit, és fújja fel arcát. Egészen másfajta társaságra vágyik. Jó volna találkozni valakivel, akivel nem kell olyan dolgokról beszélgetnie, amikről nem szeretne, aki nyugtatólag hat a navinésre, akit tisztelettel vehet körbe.
A fő utcza hóval borított kövét koptatja, és egy ideig arra gondol, hogy benéz a cukrászdába, titkon meglesi Széles "szívdobogtató" Veronikát, és csak nézi és nézi és nézi a lányt, amíg az be nem zárja a helyiséget. Csöndben fogja bámulni, ahogyan kiszolgálja a párokat, süti a rétest, vagy pálcájával int a mosatlanoknak. Elönti képzeletét az elmúlt napok szépsége, a sok apró emlékkép, amelyek mind hozzájárultak ünnepi érzetéhez, jó kedélyű napjaihoz. Így talán érthető is, hogy észre sem veszi, de csak áll ott a fagyos időben, megdermedt, óvatos mosollyal, és hagyja, hogy hóemberré építse a hulló hópehely-had.
Utoljára módosította:Araczki Endre, 2012. december 8. 17:48
Araczki Endre
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. december 8. 19:56 Ugrás a poszthoz

Tanár úr

Gondolataiba mélyedve hagyja el ezt a világot. A varázslók és pletykáló boszorkányok eltűnnek látóköréből, a havas táj köddé válva foszlik szét, és Endre képtelen megmondani, hogy mégis hova érkezett, hol töltötte el azt a pár percnyi időt, míg egy férfi mély hangja visszarántotta a képzeletéhez képest sivár talajra. Egyetlen ócska pillanatig megzavarodva keresi önnönmagát, majd fejéhez kap, és kesztyűs ujjaival lesimítja hajáról az időközben odatelepedő hópihéket.
- Magának is – mondja a hűvös levegőt kifújva magából, és kezeit összedörzsölve figyeli az idegen szemeit. Mást nem is igazán lát belőle, de abban biztos, hogy találkozott már ezzel a szempárral.
Nem meri megkockáztatni, hogy ebben a világban, hiszen mostanában többet képzelődik, mint amennyi időt a valóságban tölt az élettel foglalatoskodva, de azt nehéz volna elhitetnie magával, hogy képzeletének egyik alakja húzott emberbőrt, és jött el hozzá élő-személyt játszani. Talán a csárdában látta, amikor beugrott pár nappal ezelőtt, és megismerte Ákost, illetve feltűnt Kata is. Vagy talán a másik alkalomkor?... Kizárt dolog, arról az estéről nem tudna feleleveníteni semmit sem Ophelián és az alkoholtartalmú poharakon kívül. Talán egy tanár lehet, ha meg nem, akkor Endrének nincs több tipp a tarsolyában. A temetőben egy lélek sem kóricált, amikor Katával a kísértetházban jártak, és a cukrászdában sem vették észre Veronikával.  Ja, hogy a cukrászda.  Ismét a valótlan világba csöppen, és ez lassan kezd az idegeire menni.  Ritkán volt ennyire kósza lélek, inkább a realitás talaján vetette meg lábait, és a mugli tárgyakat élvezte, de mióta itt van Bagolykőn érdemtelen lenne még csak megpróbálnia is a kutatómunkájához visszaülni. Egyértelmű, hogy nem menne. Elvette az eszét ez a hely – és ez eddig nem mutat túl jó statisztikákat.
- Igen, természetesen – mondja kihűlve, és arra gondol, hogy ha nem zavarná esetleg az idegen férfit, akkor csatlakozna hozzá. Tervei között úgyis Veronika meglesése szerepelt, most pedig az alibi, a legjobb indok is megvilágosodást nyert. – A Czukorvarázs Cukrászda a környék legjobb helye, szerintem.
Heveny bólogatást is mellékül küld szavainak, és önkéntelenül beszél tovább a tanár úrnak, úgyis közbevág majd, ha ez esetleg untatja őt, vagy nincs kedve tinédzserekkel cukrászdába vonulni.
- A hely hangulata a legszomorúbb lelket is felvidítja, és ha dühösen vagy bosszúsan nyitunk be az ajtón, azonnal elszáll a gyorsan támadt harag – részletezi meglátásait, majd jobbját felmutatva, el is indul a cukrászda irányába. – A forró csoki is nagyon finom, na és a muffin, nem is érdemes mesélni róla, azt kötelező megkóstolni.
A sütemény ízét szinte a szájában érzi, és Endre csak későn döbben rá, hogy talán nem kellett volna megnyalnia alsóajkát ebben a hidegben. Gyomra hangos korgásba kezd, így már választása sincs. Készítenie kell zsebében csörgő sarlóit, mert hamarosan falatozni fog.
- A kiszolgálás… nos, precíz, kedves, és szorgalmas – nyel egy nagyot, és mondókáját befejezve a férfi szemeibe néz, remélve, hogy nem unta halálra magát mellette.
Az üzlet elé érve a nagy tömeget is elhagyják, ott már csak a fényes ablakok, szerelmes fiatalok, és jó barátok párosai veszi őket körül.
- Esetleg, ha nem bánja, csatlakoznék – mondja reszketve, a lehelete minden szónál újabb füstjeleket rajzol a hideg levegőbe.
Utoljára módosította:Araczki Endre, 2012. december 8. 20:00
Araczki Endre
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. december 8. 20:29 Ugrás a poszthoz

Katkó és Ákos

A kocsma hangulata természetesen olyan, amilyennek lennie kell. A helyiségtől már megszokott a förtelmesnek vélt bűz és a koszos kinézet; ez egy ilyen ellátó helyiségtől alap követelmény. Egy fontos szempont. Ha nem lenne ilyen, már nem is látogatna vissza ide Endre. De az is lehet, hogy a múltkor csak annyira berúgott, hogy most önmagával sztorizgatva, és felelevenítve azt a semmit amire emlékszik, jó érzése támad, és hiába finnyáskodik rajta kívül a többi diák, ő akkor is vigyorog a rá - a kacsintgató pocakos varázslókból, és sherryvel koccintó, erősen festett boszorkányok arckifejezéséből ítélve -  bizonyára emlékező idegenekre, úgynevezett kocsmalakókra, és ivólegényekre. A nőkkel annyira nincsen jóban, azokat elég csak messziről szemügyre venni, és az embernek még a másik nem iránt érzett vágya is elillan.
Ákos érdekesen fura figura az itteni emberek között, valahogy nem túlzottan tűnik idevalónak, főleg ahogyan majd megfullad a vajsörtől, és hevesen mutogat az Endre melletti székre. A negyedéves tűnődve nézi a fiút, és hallgatja nyilvánvaló kitalációját a Turnman leányzóról.
- Szóval Katkónak te lennél a barátja? - kérdezi széles vigyort megeresztve, majd - éppen időben - befut a falra festett személy is. Katát sem látta mostanában, csak még mikor a kísértetházban beszélték ki magukat Iván esküvőjéről, illetőleg számba vették ügyes-bajos dolgaikat. Akkor valahogy elfelejtette mondani a leányzó, hogy kapcsolatban van valakivel, de még azt sem említette, hogy esetleges kiszemeltje akadt.
- Nocsak - mondja oldalra pillantva, és sokat sejtetően kérdőre vonja szemöldökét. - Hájhó, Katkó!
Időközben levetkőzi a meleget adó dzsekijét, és helyet foglalva az alkoholtól, és ki tudja még, hogy mitől ragadó asztalnál elkezdi letekerni nyaka köré vetett sálját.
- Nincs valami mesélni valótok nekem? - kérdezi csillapíthatatlan nevetéskényszerrel, és az fel sem tűnik neki, hogy Ákossal még meg sem ismerkedtek. Végül megrázza magát, és előredőlve az asztalra, kezébe veszi korsóját, hogy megízlelhesse a negédes italt. - Ó!
Kiáltása a koccintás elmaradását jelzi, így habos felső ajkát beszippantva a társaság közepére nyújtja kezét, hogy mindkét háztársa ugyanígy tehessen.
- Koccintsunk a beköszöntő ünnepekre, és a régen látott szeretteinkre! - mondja saját gondolatait, de szívesen veszi, sőt, talán valamennyire el is várja, hogy a többiek is kiegészítsék sajátjaikkal. Náluk ez így volt szokás, bármerre is kezükbe vettek egy kupica vagy egy korsó italt, a jókívánságok és kérések körbementek, mindenki elmondta a saját kis gondolatát, és a koccintás ereje meghozta a siker szerencséjét.
Utoljára módosította:Araczki Endre, 2012. december 8. 20:30
Araczki Endre
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. december 8. 22:23 Ugrás a poszthoz

A lelkes bandának   Smiley

A világ tele van udvarias balfékekkel, ajtót nyitogató, széket húzogató kutyákkal, akik boldog-boldogtalannak jóságos dolgokat kezdeményeznek. Endre kellő modorral reagálja a helyzeteket, és hidegen hagyják a haver-csajok, akiket férfiszámba tekint, nem pedig levadászni való prédának. Katkó nagyon szerethető kastélylakó, aki annak ellenére, hogy az esküvőn hogy alakult a kapcsolatuk, pálfordulással aranyozta be Endre estéjét a temető környékén fekvő romos házban tett kirándulásuk alkalmával.
- Ákos - bólint oda a fiúnak, és továbbra sem veszi le szürke szemeit a zavarban lévő, túlságosan is félénknek és túlbuzgónak tűnő fiatalról, aki láthatólag majd elsüllyedne vörös színváltozatainak fényében. Endrét mulattatja a dolog, hiszen ilyen helyzettel még nem találkozott, és nem is gondolja, hogy valaha is fog -saját életét állítva szembe a másikéval. Egyelőre nem tudja eldönteni: Ákos tényleg fülig szerelmes lett Katába, vagy éppen abban a korban van, amikor minden nőnemű egyed jelenléte zavarba ejtő hatással van rá. Turnman egyetlen ócska pillanattal ajándékozza meg a negyedévest, aki erre nem hajlandó érdemi válasszal szolgálni, inkább körbenéz a helyiségben, és izgalmat rejtő társaság után tekintget. Talán az a férfi volt múlt alkalommal a szkanderbajnok? Az nyomott volna le? Kellene egy visszavágó...
Társasága időközben látványosan megtalálta egymással a hangot, így az sem tűnt fel nekik, hogy koccintani szeretett volna velük. Ugyan, talán az ilyesmi nem is szokás köreikben, lehet ezt csak aranyvérűek teszik. Sosem tudni, hogy a szokások hogyan hanyatlanak a további kategóriák családjaiban. Endre már nem figyel az asztalnál történtekre, inkább kitolja székét, és egy éppen belibbenő 'csinibabát' vesz szemügyre. Igazán idevaló, hájas, öreg asszonyság, foga egy sincsen már, de a kocsmalakó barátnői szemmel láthatólag nagyon örvendnek megérkezésének.
A vajsör szépen fogy, és Endre csak leinti Kata kérdését. Már nem fontos, és nem óhajt visszatérni oda, hiszen ennél a pontnál teljesen értelmetlen volna. Nem szeretne a szerelmi szálak kibontakozásának útjába állni, így megmarad a néma figyelemnél, és az ital ízlelgetésénél. Ha megitta a sört, vásárol még magának egy kis forralt bort is, de azt minden bizonnyal jobb volna - saját - romantikus társaságnál eltölteni.
Utoljára módosította:Araczki Endre, 2013. január 9. 21:02
Araczki Endre
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. december 9. 16:23 Ugrás a poszthoz

Veronika és Tanár úr

A kinti zord időből öröm belépni a finom illatot árasztó cukrászdába, ahol Endre még csak egyszer járt, viszont az az alkalom jelentős emlékeket hagyott maga után.  A szíve mellévert, ahogyan belökte a csilingelő ajtót, és a pulthoz nézve azonnal meglátta izgalmának tárgyát.
- Hát itt vagy - suttogja, szinte csak ajkai formálják a hangokat, szavakat, valószínűleg senki sem hallja meg, főleg nem itt, ahol mindenki párjára, barátjára vagy pletykatársaira figyel. Veronika láttán derűs mosoly kap helyet fiatal, borostás arcán, majd elfordítja fejét a lányról, aki úgy tűnt, nem vette egyelőre észre őket, és a sarokba sétál az idegennel. A sarkok és az eldugottabb helyek mindig is jobban vonzották, szeretett távol lenni a sasként figyelő, és trombitaszóként harsogó szemek- és ajkak kereszttüzétől.
- Parancsoljon, a cukrászda leginkább megfelelő pontja - mutat a sarokra, és levetett kabátját a szék támlájára hajtja, majd sáljával babrálva helyet is foglal. Az idegen ahogy megszabadul arcát és fejét takaró ruhadarabjaitól, azonnal ismerőssé válik a fiatalnak. Tisztelettől eltátott szájjal bámul Carnage úrra, akiről olyan sok pletykát hallott már, de csak egy esti találkozó után ismerte meg  annak nevét. Pislogva nézi a hófehér bőrű fiatalembert, annak sötét tekintetét. A tanár úr visszafogott természete nagy hatással van a tizenhét éves tinédzserre, aki egyelőre nem találja a megfelelő szavakat.
- Araczki Endre a nevem, uram - mondja végül mohón, és egy ideig arról is elfeledkezik, hogy valójában mennyire korgott percekkel ezelőtt a gyomra. Veronika jelenlétének ereje is alábbhagy, ahogy ráismer a vele szemben ülő Eugene Carnage személyére. - Kérem, ne vegye zokon, hogy nem ismertem fel idejében. Csak a... - mutogat saját fejére, közben a férfi szőrmesapkáját keresi szemeivel. Az úr fejfedőjére céloz, ami miatt képtelen volt őt megismerni, és a hozzá méltó tiszteletet megadni neki. - Alig várom, hogy felvehessem az óráját, egyszerűen odavagyok a témáért, na meg azokért, akik ezt az áldás-átkot magukénak tudhatják.
Endre valahol úgy érzi, hogy ő maga is szeretne vámpírrá válni, és ezelőtt sokat álmodozott már arról, hogy talán egyszer őt is eléri ez a kór. Micsoda ember! A professzor által kiváltott izgalmak lassan érvényesülni hagyják Endre hasát is, és ezáltal ismét előtérbe kerül Veronika gondolata.
- Kér valamit tanár úr? - kérdezi a férfin tartva szürke tekintetét, majd ha a válaszig nem ér oda a szorgalmas kiszolgáló egység, akkor Endre fog a pulthoz sétálni, hogy megérdeklődje, miért is nem pihen éppen ezen a napon a szorgalom mintaképe, mint ahogyan kellene, és miért van itt ahelyett, hogy otthon volna.
Araczki Endre
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. december 10. 11:19 Ugrás a poszthoz

Veronika és Tanár úr

A fiúnak kezd zavaró lenni, hogy mostanában minden nap ő érte van, úgy érzi, mintha csak az ő kedvéért kelne fel, s mikor teste elfárad, a Nap is leborul az ég csúcsáról, hogy aludni térhessen a fiatal. Minden olyan jól alakul, amit az élet egyébként nem szokott megengedni apró teremtményeinek, akiket oly jól szeret szenvedni látni. Amióta magyarországi iskolába jár egészen másképp látja a világot. Külföld nehéz volt, és óvatosnak kellett lennie, ha nem akart átkokba futni. Beteg varázsló-és boszorkánytanoncok járnak Európa északi részére, akik örömüket mások kínzásában lelik. Persze voltak ott is barátai, és sokszor ők maguk is azért használták pálcájukat, hogy a nekik ártók bűnhődjenek. Eljövetelét csalódásként élte meg, ezekben a percekben viszont, míg szívének legkedvesebb professzora, és lelkének kicsiny szikrája a falu legmeghittebb stílusú vendéglőjében tartózkodik társaságában, a földkerekség legszerencsésebb tizenhét évesének érzi magát.
- A bátyámmal - amikor még nem szolgálta a Minisztérium nézeteit - több éjszaka is fent maradtunk, és titkon a szomszédból lopott mugli könyveket fejtegettük, hogy aztán különböző teóriákat találjunk ki közösen a csodalényekről - feleli majd kicsattanó örömmel Eugene úrnak. - Kint a kertben bámultuk a csillagokat, és csak azon járt az eszem, hogy nem lehet, hogy ne létezzenek.
Tekintete mohón csillog, és észre sem veszi, hogy szinte ráfeküdt az asztalra, úgy osztja meg emlékeit hallgatóságával. Ujjait izgatottan mozgatja ide-oda, mint amikor a muglik varázsolni készülnek. Abrakadabra, és huss, már kész is a szemfényvesztés.
- Persze, Iván politikai pályája után már nem alacsonyodott le hozzám, és különc témáim sokaságához - mondja savanyú szájízzel, majd lehajtja fejét, és ajkait félrehúzva hátradől székén. Amikor a férfi aztán a sárkányokat hozza fel, mint elrettentő példa, Endre ismét boldogan dől előre, és sűrűn bólogatva, alig várja, hogy ismét megoszthasson valami keveset önmagából. Csak remélni tudja, hogy a férfi nyitott rá, mert ha ő nem, akkor a fiúnak tippje sincs, ki érthetné meg őt.
- Ne is mondja! - kiált fel lelkesen. - A sárkányok a másik kedvenc témám, szerintem a későbbiek során velük, vagy a misztikus lények sokaságával fogok foglalkozni.
Persze csak akkor, ha nem talál rám valami más... Gondolatára elmosolyodik, de gyorsan odébb is hessegeti, most nem ér rá fantáziálgatni, amikor Carnage professzor ül vele szemben.
Eugene forró csokoládét kér, és Endre is így fog tenni, csak mellé még választ majd egy dupla csokis muffint is. Az a páros az igazi. A tanár úr tudja a lány nevét, de ezen nem is érti Endre, miért lepődik meg. Bizonyára rendkívüli  arc-és névmemóriával rendelkezik az oktató, Veronikát meg még a bolond is azonnal megjegyzi, nevestül, arcostul, paraméterestül.
A gondolat nemsokára valósággá válik, és a lány megjelenik asztaluk mellett kis jegyzeteivel, tollával és kedves mosolyával. A fiú nem köszön szavakkal, csak egy kisebb mosollyal, nem szeretné, ha a tanári társaság azt gondolná, hogy bármifélét is gondol Veronikáról, amit a nem baráti szándékúak szoktak. Hagyja, hogy Eugene úr csevejbe kezdjen a lánnyal, és csak az ő rendelése után néz fel a cukrászleányra, addig természetesen méltóságos tisztelettel mereven a csodás asztal lapját bámulja.
- Szia - mondja ki csak, és egy pillanatra elfeledve mit is szeretett volna kérni, lassan nyögi ki. - Abból a nagyon finom dupla csokis muffinból kérnék egy kövér példányt, és hozzá forró csokit innék.
Utoljára módosította:Araczki Endre, 2012. december 10. 11:20
Araczki Endre
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. december 19. 19:53 Ugrás a poszthoz

Veronika és Tanár úr

A fiú csendesen figyeli a kis társaságában zajló életet, hallgatja a különös férfi, és a szépséges Veronika beszélgetését. Mindig is tudta, hogy a lány maximalista, ezenfelül pedig okos is, mindazonáltal a tanártól hallván az elégedettséget, és a sok-sok jót róla, vigyorra készteti Endre ajkait. Kezei az asztal lapján pihennek, ujjaival néma ütemet játszik a fán. Feleslegesnek érzi magát ezekben a pillanatokban, és legszívesebben eltűnne, sétálna a kinti fagyos időben, belesüppedne a hóba, idegenekkel bolyongana, vagy csak egymagában lenne, nem is tudja pontosan mit szeretne, ezeregy gondolat furakodik fejébe, hogy elvonja figyelmét a pillanatnyi unalomról. Ez a szó viszont nem igen fejezi ki a tökéletes hangulatot, érzetet, ami eluralkodik Endrén, mint valami mézeskalács illatú köd leple, úgy öleli át fiatal, serdülő alakját. Carnage professzor monológja ébreszti fel zűrös, sokszor kivehetetlen gondolataiból, de csak vállat ránt, féltett emlékei megosztásával máskor óvatosabb lesz, talán nem kellene egyből megbíznia a másikban. Noha csak egy őszinte kérdés volt a tanár úr részéről, Endrét érzékenyen érinti, és keresi a szavakat a megfelelő válaszadáshoz.
- Nos - kezd bele nehezen, még a torkát is megköszörüli, ökölbe szorított jobbját szája elé emelve. - Tökéletes kérdés, és talán csak azzal felelhetek, ha nem felelek.
Sikerült egy teljesen tökéletlen válasszal szolgálnia, amit hallván még össze is húzza szemöldökeit. Nem érti mi van vele, máskor simán kivágja magát minden nyűgös-érzékeny kérdés alól, most meg egy fiatalkori szép emléken szótlanná válik? Ejnye. Ezen sürgősen változtatni kell. Talán Veronika jelenléte, az napjaimban való részvétele teszi ezt. Mintha már egy egészen más Araczki lennék. Borzalom.
Enyhén megrázza fejét, a kellemes cukrászda-illatból szippant párat, erre Veronika ujjai a vállát érintik. Gyorsan rámosolyog a lányra, majd hosszas 'ööö'-zéssel Eugene úrra pillant. Mit is dolgozik Iván? Ja, igen...
- Vác város Közigazgatási hivatalában dolgozik, mint főjogász, a politika a mindennapjainak része, de engem - remélem megérti - ez teljességgel hidegen hagy. Azt csinál amit akar, azzal akivel akar, már úgysem az, aki pár évvel ezelőtt a bátyám szerepét töltötte be.
Lefelé tekint, és igyekszik nem Andreára, a testvérének lelki elvesztésére, és az otthoni helyzet hirtelen megváltozására gondolni. Már egyáltalán nem éhes, nem kívánja a forró csokoládét sem, legszívesebben megköszönné, hogy láthatta személyesen Carnage urat, majd elegánsan távozna megfagyni.
Araczki Endre
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. december 19. 21:42 Ugrás a poszthoz

Katkó és Ákica

A szék háttámlájának dőlve, karjait összefonva szemléli a jelenetet, és hallgatja a beszélgetést, amiből már nemcsak társasága által, de saját döntése alapján is kimarad. Kviddics, és gyakorlás, és ne szúrjál meg, és... ugyan már. Blablabla és tralala, megy az oda-vissza tetszel, nem tetszel csevej, Endre pedig hidegen tartott, fénytelen szürkéivel nézi őket. Micsoda egyszerű ismerkedés. A fiatal, meg a még fiatalabb. Sokkal érettebbnek érzi magát őtőlük, és lassan teljesen elhalványul tekintete előtt az asztal. Barna tincseket lát, és különös, oly ismerős illatot érez lelkében. Ez lehetetlen. Nem érezhet illatot, nem láthat tincseket, tekintetet, nem érezheti azt, aki nincs is itt. Hátrahajtja fejét, és tág pupillákkal bámulni kezdi a rozoga plafont. Nem szerethet egy lányt. Még egyszer sem gondolt arra, hogy talán többet érezne, nem is lehet, nem is történhet ilyesmi. A kissé borostás arcához ér kezeivel, és nyögő hangot hallat. Az a lány túl csodálatos, túlságosan közeli, és annyira vonzza Endrét, mintha önmagában mágnesként született volna. Mintha Endre saját mágnese lenne. Mintha feladatként azt kapta volna, hogy varázslatos emberségével elvegye Araczkiék kisebbik fiának eszét. Behunyja szemeit, majd egyetlen csodás pillanatig muzsika szó mögött vöröslő fátyolba zuhan, elveszti a valóságot, elveszti önképét, a rettentő mélységet közelíti, mégsem fél. Azután kinyitja szemeit, és ahogyan jött, úgy távozik a röpke gondolatfolyam. A barna haj eltűnik, az illat elhal, Endre pedig szürke lelkét Ákosra szegezi, hallja, ahogyan Katalin válaszol neki.
- Az esküvőn találkoztunk - bólint egyetértőn, majd arra gondol, hogy mennyire más lenne ma a világ, ha aznap nincs esküvő, nem ismeri meg Katkót, nem költözik el, nem ismeri meg az illatot, a barna hajzuhatagot, a fényt. - Egy asztalnál ültünk, Katkó igazán csinos volt, kár, hogy nem láttad.
Mohón mondja, az izgatottságot tökéletesen hozza arcára, had szenvedjen a fiatal, had kapjon vérszemet, ha kell neki ez a lány, kelljen nagyon. Érezze, amit ő érez, harcoljon, ahogyan ő is teszi. Szenvedjen csak, pusztuljon, ahogyan ő is hanyatlik. A lány ruhájára már nem is emlékszik, hiába ül itt, arcát is aligha tudná pontosan felidézni.
- Szívószállal? - kérdez vissza, és érzi, hogy egyre inkább inna valami erősebbet. Sárkányszeszt, vagy ír whiskeyt, felejtetőt, és bátorítót.  - Nem, hozzád nagyon is illik az a szívószál.
Forog vele a föld, és nem tudja hogy ez most az itt ülők miatt van-e, hogy Ákos látványosan igyekszik ismerkedni Katalinnal, és hogy valószínűleg ebből még több is lesz, ha a lány is így gondolja, de Endre csak morcosabbá, és fájdalom telibbé változik. Tagadhatatlan, de bevallani biztosan nem fogja. Ákos kérdése persze telitalálat. Hogy barátnő? Neki nem kell barátnő, ő nem barátnős fajta. Neki csoda kell, egy hamarosan nővé serkenő leányzó, egy céltudatos, kedves ábra, álomkép, megfoghatatlan gyönyör.
- Nem veled fogom megbeszélni a magánéletemet - mondja kitérően, és már majdnem feláll, hogy helyét nem találván alkohollal némítsa lelkét, amikor Katkó forralt borért kiált. Ránéz a lányra, és réveteg tekintettel sétál oda a pulthoz. Félig felül a bárszékre, és könyökével támasztja meg arcát. Olyan bánatot érez, amit nem volna szabad, temetkezni, mikor még az építésbe sem kezdtek bele, nem reális. A kocsmáros odalép hozzá, és Endre végül a szokásost kéri duplán, whiskey vörösen, minimális piros szesszel keverve. Vérzik az ital, mint a szíve is. Megkapva a kis pohárkát nézegeti egy ideig, a vörös oldódásban elmerengve, időt hagyva az ottmaradtaknak, majd ajkaihoz emeli a torokégető vizet, hogy az azonnal lecsúszhasson. A másik pohár még maga előtt áll, magabiztosan, tökéletes biztonság látszatát keltve a fiatalemberben. Endre kér még egy forralt bort, és azzal és saját italával visszasétál nemrégiben elhagyott asztaltársaságához.
- Katkó - teszi le a lány elé az italt, és leül a helyére, hogy italában megláthassa képzeletének fényességét.
Araczki Endre
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. december 21. 11:52 Ugrás a poszthoz

Karácsonyi bál - Pethő Abigél leginkább  Smiley

Az egész napja rohanással, na meg szenvedéssel telt. A másnaposság egész délelőttre programot osztott a fiúnak, aki fejfájással, émelygéssel és egyéb nehézségekkel küzdött. Tudta, hogy ma nagy nap- illetőleg este - elé néz, hiszen bálozni fog, és ha fejen állva is kell eljutnia a Nagyterem varázsáig, neki akkor is ott kell lennie. Pont. Az ágyból kikelvén saját maga kímélése végett kerülte a tükrök intézményét, és azonnal tus alá állt, hogy lemoshassa magáról előző esti kicsapongását. Mostanában több estét tölt a csárdában, mint a kastélyban, és ez beesett arcán is látszik. Az arcán tobzódó többnapos szőr leborotválása után arcszesze után nyúlt, majd besétált szekrényéhez. Szmokingja ép volt, és pontosan erre az estére tervezték. Fekete selyemingét utolsó gombig begombolta, nadrágját övvel erősítette dereka köré, majd a fénylő selyemzakót felhúzva, hosszasan igazgatta magán. Sötét csokornyakkendője tökéletesen illett megjelenéséhez. Hajába itt-ott beletúrt, majd egy falitükör elé állva, elborzadt arca lefogyása láttán. Tág szemekkel nézte magát, de csak önmaga árnyékát vélte felfedezni a tükörben. Mosolygott arcképének, megvizsgálta frissen mosott fogainak állapotát, majd az előre kikészített orgonáért nyúlt. Nem akart rózsát vinni ma esti párjának, mert nem szerette volna, ha esetleg megijed a rózsa szokásos 'jelentésétől', és többet gondol az estébe, mint ami valójában lesz. Endre hosszas készülődése végét parfümjének előkeresésével pecsételte meg. Nyakától a hasa aljáig több helyre is fújt, remélve hogy az illat kiválasztása tetszeni fog Abigélnek. Csillogó fekete cipőjének kopogása jelezte elindultát; útját a folyosókon pletykáló festmények kísérték. Némelyik jó szórakozást kívánt neki, de volt egy kedves úr, aki szerint Endre ebben a szerelésben leginkább cirkuszba való, nem ilyen nemes alkalomra, mint az iskolai bál. A fiú gyors beintése után a virágcsokrot szorongatva sietett a lány elé. Remélte, hogy ő ér oda előbb, mint amikor Veronikával a korcsolyapálya előtt találkoztak. Emlékszik, ahogyan vágtatott a folyosókon, emlékszik mindenre. Gondolatai ismét a barna hajzuhatagba révednek, egy pillanatra el is veszti időérzékét, talán azt sem tudná megmondani, hogy hova tart, de ezt ezen az estén nem szabad hagynia. Komolyan kihúzza magát, sóhajtozik is, mintha kilehelhetné kósza érzelmeit széndioxid formájában. Igyekszik felidézni azokat a könyvtári alkalmakat, amikor az egy-egy másik asztalnál üldögélők körében felfigyelt Abigélre. A lány olyan visszahúzódónak tűnt, hideg szépségként mutatkozott, hogy Endrének nem volt választása - meg kellett ismernie a Levitást. Éppen befordult a Nagyteremhez vezető folyosóra, és gyorsan megtorpant, hogy még egyszer ellenőrizze fizimiskáját. A tökéleteshez közelítő állapotot mért fel magán, így elégedett, - és ami ennél is fontosabb - magabiztos mosollyal közelítette meg a várakozó lányt. A ruhája nagyon tetszett a fiúnak, és Abigél is csodásan nézett ki.
- Gyönyörű vagy! - ámult el Endre, ahogy a várakozó leányzóhoz odaért. A virágot a háta mögött tartotta, s csak akkor vette elő, amikor a lányka odafordult hozzá. - Ezt neked hoztam, remélem tetszik. A színei nagyon illenek hozzád!
Az orgonát átnyújtotta Abigélnek, és jobbját behajlítva odatartotta a lányhoz, hogyha ő is így gondolja, nyugodtan karoljon belé.
- Indulhatunk? - kérdezi üde mosollyal, és közelebb hajolva a leányzóhoz belesuttog a fülébe. - Ne haragudj, hogy így megvárakoztattalak.
Utoljára módosította:Araczki Endre, 2012. december 21. 11:53
Araczki Endre
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. december 21. 17:31 Ugrás a poszthoz

Gergely koma

A bál óta nem mozdult ki, még csak a bagolyházba sem ment el, hogy levelet írjon haza. Pedig közeleg az ünnep, és Endre életében először nem tölti együtt szeretteivel a birtokon. Nem is vágyódik haza, jobb neki itt, távol mindenkitől akihez bármi is köti. Bár ez nem volt teljesen igaz, a korát meghazudtolóan férfias fiatalt már a kastélyhoz is kötik érzelmek, legalábbis az itt tanulók egyikéhez. Abigél csodás volt a bálon, és Endrét enyhítette a vele töltött idő, az este, és a lány finom társasága. Igazán vidámnak érezte magát, s bár látta Veronikát abban a kék ruhában, nyelnie kellett egy hatalmasat, és élnie, szórakoznia. Nélküle.
Ma este szívfájdalommal, és kicsapongó énjével kellett szembenéznie, amit nem tudott szobájában enyhítésre bírni, lázongott, és forrt a vére. Amióta itt van, a kocsma volt mindennapjainak színtere, és lassan törzsvendégnek számított a navinés. Valószínűleg ez a viselkedés nem jellemző házára, és most csak negatív példát mutat, lehúzza házának nevét, és csak 'hírnevet' alkot az unikornisoknak. Szégyen és gyalázat. Por és hamu. Endre fekete bőrdzsekit húzott, alatta kedvenc v-nyakú fekete hosszú ujjú pulóvere tapadt mellkasához, nadrágnak pedig egy frissen mosott farmert választott. Nehéz bakancsába lépett, parfümöt ragadott, és fogmosás után kilépett a navine védelme alól. Nem érezte magát jól, nem érezte magát házába valónak, és már tinédzsernek sem. Már nem volt fiatal viselkedésében, csak egy semmit el nem érő alkoholista, aki olyan dolgok rabja, amit ennyi idősen még csak óvatosan szabadna ismerni, nem pedig az élvezet kárhozottjaként létezni. Szőrös arccal sétált a hidegben, arcát felfrissítette a kinti levegő. A mentolos fogkrém csípte ínyét, és nyelvét, még a szemei is bekönnyeztek tőle.
- Erre még egy kis szesz, és kifolyik a szemem is - morog halkan magában, majd megpillantja a fényeket, és még a gyomra is görcsbe rándul. Ha édesanyja tudná, hogy mennyi idejét tölti a csárdában, és mennyi jeges italt gördít le torkán, hogy mennyire elhanyagolja azokat a finom és eleganciával teljes dolgokat, amire tanították, biztosan sírva fakadna, és baglyot küldene fiának. A nagyobbik - Iván - tökéletes tanulmányi átlaggal, tökéletes illemmel, viselkedéssel, tökéletes feleséggel méltó az Araczki névre. A kisebbik viszont...
- Rázd meg magad ember - fújja ki a hűvös levegőt, és megáll a csárda előtt. - Iszol két felest, és enyhülni fog. Elmúlik. Minden rendben lesz.
Ezzel az ajtóhoz nyúl, de még mielőtt belépne, a lépcsőbe veri párszor bakancsainak orrát, hogy a ráragadt hó-és egyéb kosz származék leessen róla, és tisztán térjen be az amúgy mocskos helyiségbe.
- Na hát jó estét! - köszön nem túl hangosan, és körbe sem nézve a pulthoz sétál. A pultos, mint ismerősre tekint Endrére, és megkérdezi a fiút, hogy a szokásosat kéri-e vagy valami másra váltana ezen az estén. A navinés a whiskey-vörös szesz - úgyszólván szokásos - kombinációra bólint rá, majd megvakargatva hasát, körbetekint a helyiségben. Először nem hisz a szemének, úgy tűnik, szürkéi ma becsapják őt, de jobban megnézve, tényleg egy nagyon fiatal fiút szemlélget. Lecsúsztatja félig feltett hátsóját a bárszékről, és italával odasétál hozzá.
- Hékás - szól hozzá, egyenesen a szemeibe nézve, majd pedig körbetekint, és nem lát mást, csak hatalmas, dagadt iszákosokat, majd a kisfiúra pillant újból, és vállára téve kezét, elirányítja egy szélső asztalhoz. - Ülj le - mondja neki, majd ő is helyet foglal vele szemközt. - Eltévedtél, vagy miért vagy itt?
Italát az asztalra helyezi, még nem iszik belőle, úgy érzi nem volna illendő, ha a fiú előtt húzná le az alkoholtól tüzelő finomságot.
- Kérsz valami finomat? - mosolyog kis ismerősére, és a kocsmáros felé int fejével. - Vajsört nyugodtan ihatsz, meghívlak egyre. Szereted?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Araczki Endre összes RPG hozzászólása (54 darab)

Oldalak: [1] 2 » Fel