34. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Ami a hírből kimaradt: Ha van olyan családotok, mely szorosan köthető valamelyik faluhoz, dobjatok egy baglyot Lizinek, és beteszi a leírásba.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Araczki Endre összes RPG hozzászólása (51 darab)

Oldalak: « 1 [2] Le
Araczki Endre
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. december 22. 10:47 Ugrás a poszthoz

Beus

A navinés hiába kotor hol a jobb, hol a baloldali zsebében, nemhogy tollat,
még egy használt zsebkendőt sem talál. Pedig mintha zsebrevágtam volna azt a szerencsétlent. Oldalra húzza ajkait, majd ha már itt van, úgy gondolja közelebbről is megismerkedik a nem a tisztáságáról híres hely kicsiny lakóival.
- Hát te nagyon édes vagy - szól vidáman mosolyogva a bagolybébihez, aki a balján ráérősen ücsörög, és egészen belenéz a fiú szemébe. Hosszú ujjaival óvatosan közelít a pici madárhoz, hogy puha hasát megvakargathassa, ám mielőtt hozzáérhetne a barna huhogó jószághoz, ismeretlen női hang szólítja meg, méghozzá a fiú keresztnevén. Érdekes, hogy a számára tökéletesen idegen lány tudja  a nevét, ráadásul úgy tűnik, hogy nemcsak véletlenül jött erre a helyre az ismeretlen, hiszen úgy szól a fiúhoz,  hogy az egy pillanatra elgondolkodik, csinált-e valami helytelennek számítót mostanában. Vajon mi lehet a bűne? Talán rájött volna, hogy mit terveznek Gergővel? Kizárt dolog. Arról csak és kizárólag a két fiú tud,  és nem terveznek senkit sem beavatni az évszázad betörésének tervébe. Endre úgy dönt, hogy ideje megfordulni, hogy legalább azt megtudja, kihez tartozik a finom hang, melynek élében mintha szigor csengne. Fordultában a kis bagoly majd' leesik, kissé meglóbálja szárnyacskáit, amivel csak annyit ér el, hogy Endre orrához csapkodja az amúgy is érezhető bűzt. A bejáratnál álló leányzó hosszú barna hajjal, és barna szemekkel  bámulja a navinés fiút, ami igazán kedvére való a magas tanoncnak. Egy pillanatig elmereng, hogy valahol láthatta-e  már a lánykát, de felidézvén emlékeit - amelyek leginkább csak a bogolyfalvi csárdához fűződnek - gondolatban megrázza fejét.
- Az enyém - pillant le a felé nyújtott viseltes tollra, ami úgy tűnik útküzben kiesett a zsebéből, hacsak a lány nem lopta esetleg ki, bár ha így történt, akkor kérdés, hogy Endre hogyan nem vette észre, hogy a farzsebében nyúlkál egy pattogó lány. - Köszönöm! Hol találtad?
Átveszi a tollat, s közben ujjai véletlenül a lányéhoz érnek, majd mosolyog is hozzá, mert tényleg hálás a segítségnek. Toll nélkül nehezen tudna volna hazaüzenni, bár a füstjelek még mindig a tarsolyában lapulnak égrerajzolásra készen. Aztán, mint az elmebaj, úgy jön rá valami furcsa érzet, és attól tart, hogy a füstjelek utat tévesztve, az otthoni birtok helyett saját elméjét vették célul, és elhomályosítják amúgy sem bíztató agytekervényeit. Óvatosan a bagolyra pillant, megszemléli a pici tollakat, a csillogó fekete szemeket, hallja a finom huhogó hangot, és arra gondol, hogy ha bagoly lehetne... majd, mint a villám, ami beléhasít, a szembenálló leányzóra pillant, és hamisíthatatlan "Enyém vagy" tekintettel közelebb lép hozzá. Testét elönti a forróság, ereiben lüktet a vér, a csontjait körülölelő izmok egyéni életükbe kezdenek. Minden olyan gyönyörűnek tűnik, a világ egészen megszépül, és a bagolyház sem kivétel. Többé nem az a büdös, koszos, patkánymaradványokkal teli hűvös hely, ami percekkel ezelőtt volt, hanem a Föld középpontja, legszebb burka, ahol megláthatta eszményi háztársát. Milyen csodálatos! Nem is létezik gyönyörűbb nála, és ahogyan a nevemet susogta ajkai kereszttüzében... kell nekem!
Endre az érzelmektől kivörösödött arccal nézi a barna tincseket, Beus pofiját, elernyedve keresi az igéző tekintetet. Egyelőre nem mond semmit, mert nem tud, egyszerűen nem képes a beszéd intézményének gyakorlására. Ha most megszólalna, bizonyára szerelmet vallana az előtte állónak, és azt valahol nagyon mélyen ő istudja, hogy egyikük sem szeretné, vagy talán egy kicsit mégis... Endre biztosan.
Araczki Endre
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. december 22. 16:34 Ugrás a poszthoz

A kiskrapek és a kegyetlen nőszemély

Endre megközelítve Gergely gondolat-hullámait, teljesen rákapcsolódik a fiúra, s hamar azonosulni tud vele, nézeteivel, gyermekded rálátásával az életre.
- Igazad van! - nevet fel hangosan a navinés, tényleg "csak egy" kocsmáról beszélnek, ráadásul nem a világ legjobban karbantartott, tiszta helyiségéről van szó ez esetben. A már félig-meddig felnőtt fiatalember mégis szeret idejárni, odavan az itteni hangulatért, az itt megtalálható magányért, vagy társaságért. - Nem a mámorért járok ide, hanem azért, hogy elfeledhessem az érzelmeimet. Mostanában túl sokat gondolok érzésekre, többször kapom azon magam, hogy mereven bámulok magam elé, szinte látom, hogy a tekintetem üvegessé válva állapodik meg valamin.
Gergelynek mesél először érzéseiről, eddig még magának sem vallotta be ezek létezését, és most különös könnyedséget, igazi megkönnyebbülést érez. Régebben a bátyjával tudott elmélyülten beszélgetni, hosszasan nevetni, hatalmasakat hemperegni a fűben. Viszont amikor megjelent a leendő menyasszony, végül feleség, Endre nem óhajtott újra, és újra közeledni Ivánhoz. A nagy testvérnek már nem volt fontos az öcskös, egyre többször maradoztak el a beszélgetések, kutatások, a tündöklő csillagok rejtélyeinek fejtegetése. Iván szerelmes lett Andreába, és a boszorkány feltűnéseiből hamarosan odaköltözés lett, majd Endre teljes kiutasítása bontakozott ki Iván mindennapi életében. A politika sem tett jót a fiúk kapcsolatának, hiszen Iván nézetei elutasították a kisebbik Araczkiét. Sokat vitatkoztak, legtöbbször a közös étkezéseknél, amiknél sűrűn előfordult, hogy a két utód pálcát ragadva átkozta a másikat. Ennek Nimród, az édesapa vetett általában véget, de előfordult, hogy Endre édesanyjának könnyei tették az i-re a pontot. Endre az esküvő óta nem látta családját, azóta nem beszélgetett ilyen mód senkivel sem, és most úgy érzi, mintha egy régen látott, már nagyon hiányzó testvérére lelt volna Gergelyben.
- Ó, ne, ne fogadkozz! - mondja a fiúnak, és tovább hallgatja mesélni valóját. Hamar megtudja, hogy Gergőnek alkoholista nevelőapa és öngyilkos nevelőanya is kijutott a múltban, amire Endre azonnal ráncba szedi homlokát, arcát torz mimika jellemzi. - Ez szép! Remélem, azért most már jobb sorod van?!
Épp, hogy felteszi kérdését, a kisfiú azonnal válasszal ajándékozza meg, nagyon lelkes, és bőbeszédű, pont mint általában az ilyen korú gyermekek szoktak. A navinés bólint egyet a jó hírre. Arcán nem látszódhat, de gondolatban igazán sajnálja Janeyt, amiért olyan férje van, aki nem biztos, hogy tiszta lelkiismerettel rendelkezik.
- Örülök, hogy Janey jó hozzád - feleli üdén a fiatalember, és észre sem veszi, hogy saját italához még hozzá sem ért. Csak nehogy elpárologjon belőle a nemes alkohol. Akkor bizony szentségelni fog a navine ház gyöngyszeme.
- Araczki Endre, tisztelettel - mutatkozik be, jobbkezét átemelve az asztalon előrenyújtja, hogy kezet rázhasson Gergővel. - Illik hozzád a neved, jól választottak a szüleid!
A bogolyfalvi kissrác a vajsörről kérdezget, amire Endre csak vigyorog, ő kevésbé szereti a sört, inkább az erősebb röviditalokat kedveli. A sajátjáért nyúl, egy pillanatra a magasba emeli Gergő felé mutatva, majd garatára engedi, égessek csak nyelőcsövét a szesz.
- Egészségedre! - üdvözli a fiút a felnőttek körében, miközben átengedi testét az italt követő forróságnak. - Ami jó, az jó. De majd mutatok ennél sokkal jobbat is.
Rákacsint a sörrel ismerkedő fiúra, akinek úgy látszik nincs ellenére a finom mézes íz.
- Húsznak? - elismerően bólint egyet Endre, sokan mondják, hogy koraérett, idősebbnek tűnik, mint amennyi valójában, de ez egyáltalán nincs ellenére. Neki nem a számok adják a jelentőséget, sokkal inkább a személyiségnek enged utat. - Általában senki sem találja el elsőre az éveim számát, képzeld el, egyszer már 23-nak is néztek, egy nő, egy igazán dekoratív egyéniség, teszem hozzá.
Az emlékre jó érzés keríti hatalmába, de ez nem több, mint néhány egymást követő álomkép, ami amilyen gyorsan jött, olyan hirtelen távozik is. Gergő ijedt felkiáltása Endrét érdeklődésre sarkallja, és ő maga is az ajtó felé fordítja fejét. Tényleg belépett rajta egy szikárnak mondható, merev arcizmaival első nekiindulásra nem túl szimpatikus nő. Ez lenne Janey? Az a kedves teremtés, aki örökbe fogadta a kisfiút? Most komolyan? A fiatal nő ott is terem az asztaluknál szinte azonnal, és egy harmatnyit mintha idegesnek tűnne. Felszólító kérdésére Endre csak megcsóválja fejét, igazából nem zavart meg semmit, vagyis egy jóízű beszélgetést, na azt biztosan, de azt telibe-totál.
- Jó estét magának is - köszön udvarias hanggal Endre, gőze sincs arról, hogy az előtte álló kicsoda, itt tartózkodása óta egyetlen egyszer sem látta. Gergő láthatólag beijedt, így a navinés bátorítólag rámosolyog a kis srácra, olyan "nem lesz itt semmi baj" nézéssel. Janey viszont nem így áll hozzá a dolgokhoz, láthatólag végezni akar a bűnbe csábító, csúnya, gonosz ördögi fiatallal, aki tágra nyílt szemekkel hallgatja anyai aggodalommal fűszerezett kérdéseit.
- Szerintem még senki nem halt bele egy féladagnyi vajsörbe, ezenfelül nemsokára tizennégy éves lesz, elsős diák - néz az idegtől tépett nő szemébe, higgadtságát talán csak egy piszok erős kínzó átokkal tudná megzavarni a másik fél. - Ezen nem tudom mit kellene magyaráznom. Ha netán erősebb szesszel kínáltam volna, vagy kábultságot előidéző szerekkel, akkor megérteném ezt a jelenetet, de így, nem igazán. Jobb volna, ha egy rosszakaró vén pacák társaságába került volna? Ha az utcán próbálja ki valami utolsó söpredékkel?
Remélhetőleg kérdéseivel megnyugtatja Janeyt, és az leereszti pálcáját, mert még a végén kiszúrja vele Endre szemét.
- Araczki Endre vagyok, ide járok az iskolába - mutatkozik be nyugodtan, ezzel is csillapítani óhajtja az ideges társaságot. - Egyébként meg, ha ez ennyire kikészíti magát, akkor ideje felkészülnie arra is, hogy nemsokára ki fog röppenni a fészekből ez a fiatal úr. Ha most mégis úgy dönt, hogy megöl, előtte engedje meg, hogy igyak még egy pohárkával.
Kutyaszemekkel néz fel a nőre, utolsó szavai mellé postáz egy hosszú, fogvillantó mosolyt is, majd a pult felé fordítja szürkéit, és gondolkodó szájtartással a whiskeyk felé tekint.
Araczki Endre
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. december 22. 19:19 Ugrás a poszthoz

Beus

A kezdeti légkör csakhamar alábbhagy, már nem számít, hogy melyikük miért van itt, az a fontos, hogy egy helyen tartózkodnak, közösen lélegeznek, csöndben ismerkednek a kialakult szituációval. Bea még elmondja hol találta meg a tollat, de a fiú percekkel később már nem is emlékszik az egészre. Néma egyszerűséggel teszi vissza tollát a bal farzsebébe, majd továbbra is csak lesi háztársnőjét. A lány egészen megbabonázza, mintha varázslat alatt állnának, olyan ez, mint a mesében - vagy azokban a regényekben, amelyeket Endre édesanyja oly szívesen lapozgatott, mikor fiai kicsik voltak. A távolság pillanatok alatt minimálisra fogyatkozik közöttük; Endrének jártányi ereje sincs, lebilincselve áll, a barna szempár rabjaként keresi a kiutat, ami úgy tűnik, ez esetben nincs. Bal vállát némiképp megrántja, hogy a kis bagoly észrevegye magát, és csöndesen szárnyra kapva kettesben hagyja az egymásra talált párost.
- Végem van - suttogja Beának, és valamiféle dalt kezd hallani, ami talán csak az ő fejében létezik, és a külvilág ebből egy hangjegyet sem észlel. Szívverésének gyorsulása nem enged lassítást, az adrenalin egyenlőtlen sebességgel növekszik fiatal testében. Szíve ütemtelenül ver, a feje ekkor már gondolkodásra alkalmatlan, csak azt tudja, hogy mit szeretne tenni, hogy mit kell tennie. Még egy fél lépést tesz kicsiny prefektusa felé, és hosszú ujjaival megsimítja szép arcát. Bőre pont olyan, mint amilyet a navinés elképzelt neki, puha és selymes, egyszerűen érinteni, csókolni való. Nem tart sokáig, hogy további cselekedetek eszményképei öntsék el lelki szemeit, és alig-alig pislogva közelít Beus vonzó ajkaihoz. Eszébe sem jut a visszautasítás lehetősége, most ez nem opcionálisan kiválasztható. Érzi, hogy a lányban is hasonló folyamatok játszódnak le, és csak egyetlen dolgot lát maga előtt.
- Úgy szeretnélek megcsókolni - motyogja halkan, a barna szempár melegét élvezve, és nem várva válaszra lehajol a picike lányhoz, hogy ajkait ráengedhesse a lányéra. Finoman érinti, szürkéit ezzel egy időben küldi sötétségbe, hiszen úgy a legcsodálatosabb a csók. Újra és újra elválik a szájtól, majd visszatér hol az alsó, hol a felsőajakhoz. Fogaival néha aprókat harap Beus ízes ajkaiba, hogy aztán nyelvével fedezhesse fel és szerethesse azokat.
Utoljára módosította:Araczki Endre, 2012. december 22. 19:41
Araczki Endre
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. december 23. 22:49 Ugrás a poszthoz

Beának, mert egy tuskó vagyok.

Azt már meg sem hallja a zűrzavar leple alatt, hogy Bea ugyanúgy érez, ugyanannyira vége van, mint neki, és ezt finom suttogó válaszával jelzi is a magas negyedévesnek. Jó érzéssel tölti el a fiút, hogy nemcsak az ő szíve ugrál oly lelkesen, nemcsak az ő testében tornászik az adrenalin. A háztársnőt is hatalmába kerítette a titokzatos érzés, Cupido nyila. Úgy tűnik tehát, hogy a kis lődöző átokfajzat jól végezte dolgát, és mindkét fiatalt magával ragadta az érzelmek világába. Talán ez már a másvilág. Endre nem gondolkodik, nincs is miért, nem ismeri valójában a lányt, talán nem is létező személy. Mi történik akkor, ha maga a gonosz jött el érte, hogy magával csábítsa a halálba? Ha a lány feltűnése csak egy jelenés, az érzés átélése, és ahogyan felbukkant, úgy tűnik majd el? Hiszen még egyetlen egyszer sem látta a kastélyban, sohasem hallott róla, mi van akkor, ha nemes egyszerűséggel tényleg csak a fiúért jött, hogy lelkét kiragadva, száműzze a földön túlra? Ezekben a másodpercekben szerencse, hogy a navinés nem gondolkodott. A gondolatok helyett inkább a tettek mezejére lépve élvezi a mesés pillanatot, ami ha elmúlik, ki tudja visszaköszön-e még a fiatalokra? Ajkaival ügyesen érezteti Beával, hogy mennyire tetszik neki, mohó mozdulataival szavak nélkül fejezi ki, hogy folytatásra éhezik. A szíve háromszoros erővel pumpálja vérét, az izgalmat pedig csak fokozza a pici lány, ahogyan viszonozza az érintéseket. Fogak által ejtett apró sebek, majd a gyógyító nyelv szánkázása felőrli Endre minden idegszálát. Csak többet és többet akar, kezeivel hamarosan már a lány csípőjét tartja, és indulatai végett előre lép párat, ügyesen irányítva csókpartnerét az ajtó irányába. A harcias harapdálások által felbátorodva ő is megmutatja fogait, és egy kis időre elválva Bea csillogó ajkaitól, belemosolyog a barna szemekbe. Csak most látja, hogy milyen hosszú, dús fekete szempillákkal ajándékozta meg az élet a lányt, és hogy arcbőre milyen hibátlanul tökéletes. Nem is hisz szemeinek, ez biztosan maga a sátán műve. De ha meg kell halni, haljunk meg a gyönyör kínjában, nem igaz? A fiú fogaira rálátást engedve halk morgásba kezd, de csak, hogy ismételten bevehesse azt a csodás alsó ajkat a sajátjai közé, és élvezhesse annak finom puhaságát. Szemeit lehunyva is csak a leányzót látja maga előtt, ugyanolyan szépnek, mint a valóságban. Jobb kezét feljebb húzza a kecses derékon, egészen Bea hátáig, hogy a csókok közben simogatni tudja a gerince mentén.
- Levegőt! - válik el cuppanó hanggal a lány szájától, és hatalmasat pislantva nyom puszit annak homlokára. - Szóval, lépj hátrébb, mert nem biztos, hogy türtőztetni tudom magam sokáig.
Komolyan beszél, és karjait le is ereszti a lányról, hogy ha akar, kiléphessen a bűvkörből. Már majdnem a helyiség bejáratánál állnak, és a közelükben van némi faldarab is, ami piszkos gondolatokra készteti a fiatal fiút.
- Tudtad a nevem - tereli a szót, de szürke szemeit le sem veszi a csábos ajkakról. Csak beszélj, mozgasd őket. - Én nem tudom a tiédet...
Utoljára módosította:Araczki Endre, 2012. december 23. 22:50
Araczki Endre
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. december 24. 09:53 Ugrás a poszthoz

Katkó és Áki
- a búcsú háesz

A negyedéves nem hitte volna, hogy a furcsa szőke srác tényleg komolyan gondolja a szívószál-mizériát, és egyébként is sütött Endre hangjából a sajnálat, amikor Ákos felhozta ezt a gondolatát. Hogy valaki ennyire eszénél legyen, szinte képtelenség. Igyekszik maximálisan a szemlélő harmadik szerepében maradni, és csak akkor szólal meg újfent, mikor Ákos megköszöni a "tanácsát".
- Magadnál vagy, ember?! - hőköl hátra a fiú szavain. Egészen hátradőlve a széken, kissé még ajkai is elválnak egymástól a meglepettségtől. - Nem lehetsz ennyire...
Nem folytatja. Elszámol gondolatban tízig, majd tizenötig, végül lecsillapítva indulatos személyiségét összezárja száját. Továbbra is csak bámulja Ákost, szemeit le sem veszi a láthatólag - alkoholtól? - kipirult arcról, a zavar alól ki sem látszó harmadévesről. Katkó jelenleg nem jut túl nagy szerephez, hiszen Endre csak és kizárólag Ákost nézi. Követi annak minden idétlen mozdulatát, különc stílusának leképeződését a valóságban, és figyelmesen hallgatja a bizonyára nem egy síkon zajló mondandó szavait. Önti magából a fiú az ötleteket, és Endre egyre biztosabb abban, hogy a fiatalabb srác dugiban beivott a kastélyban, ide meg már csak lazítani, s az utóhatásokat élvezni jött. Ha ez nincs így, akkor Ákos éppen most gyalázza meg a férfinépet. Szürkéit lehunyja egy pillanatra, kifújja a levegőt, és nyugodt tanoncként "ébred fel újra". Ákos közben vetkőzésbe kezd, dicső megvilágításba helyezve NADINE feliratú sárga pólóját. Endre rápillant a szövegre, ami házuk nevét szeretné jelenteni, de most csak helyettesítheti azt. Katkó persze azonnal elájul az unikornis-felsőtől, és olvadozva váózik, dícsér, és örvend. Endre csak elvigyorodva döntögeti fejét, és azon mereng, hogy mennyire más típusai léteznek az embereknek.
- Az navine szeretne lenni, Katkó - felel a lány kérdésére, mielőtt még Ákos megszólalhatna. De most is csak hangja juthat el hozzá, tekintetét ezekben a percekben sajátjának mondhatja a szőke.
A fiú aztán természetesen ismét megszólal, összehordva különböző szavakat, beszél Katkóról, darcról, Ikimonóról, bénaságról - ekkor Endre felhorkant, és alig-alig tudja visszatartani fejrázós nevetését. Lassan arra kell gondolnia, hogy Ákos valamiféle mugli találmányt tesztel, a kandikamerát, amihez még nem volt szerencséje, viszont ez a viselkedés következtetni enged rá.
- Ugye most csak viccelsz? - mondja el rövidke kérdésében összefoglalt véleményét, és azt gondolja magában, hogy most vagy kidob egy pár nehéz galleont, és a későbbiek során majd visszateleportál a hálókörletébe, vagy most azonnal itt hagyja a párost. Rápillant Katára, és ugyanazt az értetlenséget látja megjelenni a lány arcán is, mint ami őt is elérte. Száját vigyorra húzza, és a lánynak szemeivel üzen, vállait megrántja, hogy Ne aggódj Katkó, én sem tudom hová tenni ezt a viselkedést, ezeket a szavakat, és a viháncoló, beszédre alkalmatlan fiút önmagában véve. Ráncolt homlokkal és húzgált szemöldökkel küldözgeti értetlenségének jeleit a lány felé, úgyszólván játékosan szemez vele, és még el is neveti magát.
- Van darc, ott hátul keressétek - int fejével a társaság háta mögé, egyből a mosdóknál található játék irányába. - Viszont szerintem ne most próbáljátok ki, mert Ákos még a végén saját magába szúrja, vagy fenéken dob téged, Katkó.
Az, hogy Ákos egyre rosszabbul koordinálja mondandóját, vihog és aztán még a lányokról is elkezd fel-alá zagyvázni, hát őszintén, nem a legmegfelelőbb jel a stabil lábakra nézve, ami azért elég fontos ennek a mugli játéknak az elkezdéséhez. A fiú erőfeszítése, hogy elterelje Katkó figyelmét bontakozó érzelmeiről - legalábbis a fizikai vonzalomról, elég szánni való, de Endre teljes mértékben megérti. Nem biztos abban, hogy ő valaha is viselkedett így, azt hogy így fog, teljességgel kizárja. Bár, az ég se tudja mit hoz még a világ a fiú számára.
- A falu legjobb helye! - ért egyet a vajsörtől mámoros arcú Ákossal, és bólogatva Katkóra pillant. A navinés lány biztosan nem gondolja úgy, mint a fiúk, és valószínűleg meggyőzni is csak némi töménnyel lehetne, de Endrének ehhez most nincs hangulata. Elég kiábrándító Ákos viselkedése is, nem szeretne egyszerre két embert cipelni a hátán visszafelé. - Alvásidő van, Ákos, szerintem nem kellene többet innod. Még a végén megárt.
Katkó is pánikolni kezd, és mikor a fiú vihogva, dalolászva, az itteni légkörhöz híven, igen kultúráltan kibandukol a mellékhelyiségbe. Endre rávigyorog a szembenülő leányzóra, de nem kezd bele hosszabb, minőségi témák boncolgatásába, hiszen szerencsés esetben Ákos úgy sem órákig fog a mosdóban ténykedni. Katkó kétségbeesett arccal kérdez, érződik, hogy megbízik háztársában. Endre nyugtató tekintettel néz rá, látja, hogy nem tetszik neki ez a helyzet, és teljességgel meg is érti.
- Nem lesz vele semmi baj - mondja óvatos mosollyal. - Kilép a hidegbe, hidd el, azonnal észhez fog térni.
Tudja, hogy nem téved, hiszen se nem ivott sokat a fiú, se nem annyira szerencsétlen, hogy ebből az egyetlen korsó vajsörtől komolyabb bajba sodorja magát. Endre megvárja míg Ákos visszatántorog, majd feláll asztaltársasága mellől, bőrdzsekije után nyúl, és felkapva azt magára, elköszön a navinésektől.
- Akkor én most elhagyom köreiteket - mondja, és ellenőrizve zsebeit, kabátját, pólóját is megtapogatja párszor, hogy semmit se hagyjon itt. Haját megigazgatja, és betolja maga után a széket. - Legyetek jók, és csak ügyesen azzal a vajsörrel, Ákos! Talán pihentetni kellene a dolgot...
Csak jótanácsként mondja utolsó szavait a fiúnak címezvén, majd Katkóra néz, és sokatsejtető mosollyal fordul el tőlük. Még a pultohz lép, kér egy utolsó kör ízt, és azt felhajtva némi lelkiismeret furdalással távozik a kocsmából. Bízik abban, hogy Katkó elbír majd a szőke herceggel, és nem fognak problémákba ütközni egymással. A hidegbe kilépve jogosnak érzi a Katkónak mondott szavait, Ákosnak a feje hamar kifog szellőzni ilyen szeles, rideg környezetben. Hamarosan megnyugszik lelke, és úgy érzi távoztával még jót is tett a párosnak. Nem jó harmadiknak lenni, főleg nem akkor, ha te magad vagy az.


Köszönöm szépen az első befejezett játékom résztvevőinek a türelmet meg úgy mindent! Smiley
Utoljára módosította:Araczki Endre, 2012. december 25. 22:44
Araczki Endre
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. december 24. 13:41 Ugrás a poszthoz

Karácsonyi bál,
- Abigél

Talán a kastély legfélénkebb lányát választotta partneréül a negyedéves tanonc, de ez mit sem változtat azon, hogy mennyire jól érzi magát vele. Biztos benne, hogy minél több időt tölt majd Abigéllel, ő annál nyíltabb és magabiztosabb lesz társaságában. A visszafogott ruhába bújt leányzó pironkodva karol Endre felé nyújtott jobbjába, és hamarosan belépnek a nagyterem hatalmas ajtaján. A benti légkör azonnal magávalragadja az oda belépőket, a fények, a sok-sok szépen öltözött diák, és tanár  közösen varázslatos hangulatot teremt. Endre első pillantása az óriási, csodásan feldíszített fenyőfára esik, és azonnal eszébe jutnak az otthon eltöltött ünnepi emlékek. A finom vacsorák, a sok mókázás, és persze a bőven kijutott ajándékcsomagok izgalmát érzi át újból, ahogyan bevezeti csinos partnerét a helyiségbe. Mintha még a termet átjáró illat is bűbáj általi volna, olyan erősen lehet érezni. Endre egész testét elárasztja, és ha szomorú napokat élt is volna mostanában, tudja, most mindent szépnek látna, s gondolna.
- Az igazgató? - kérdez vissza, miközben szemeivel felkeresi az említett személyt. Ő nem gondolja, hogy igaza van az apró levitásnak, de Abigél annyira lelkesen, és hitében bízva néz Endrére, hogy a navinésnek nincs szíve más véleményt osztani. - Hát ki más volna, hm?!
Nemes egyszerűséggel ért egyet Abigéllel, Endre higgadt hangja remélhetőleg célt ér, és a levitás leányzónak többé nem is lesz kérdés, hogy bizony a mikulás nem más, mint Gróf Wickler György. A fiú a gondolatra elmosolyodik, és ebből a vidám mimikából bőven juttat is partnerének.
- Hölgyem - áll meg az egyik asztalnál, megállítva ezzel Abigélt is. Komoly, udvarias tekintettel néz le rá - megvárva, míg a pironkodó lány is viszonozza pillantását -, de a kisfiús huncutság nem vakarható le frissen borotvált arcáról. - Volna kedve egy táncra, velem?
A tánctér felé pillant, ahol csak az iskola tánctanára és egy diáklány ropják, illetve pár ismeretlen arc tekereg. Endre majd' elneveti magát a látványra, de komoly szerepét fentartva, úgy állítja be a szituációt, mintha az ország legütemezettebb bécsi keringőjét kellene előadniuk.
Araczki Endre
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. december 26. 08:35 Ugrás a poszthoz

Beus

Az érzés valóban háton, s karokon futó hidegrázással jár, főleg a pici lányka ölelő karjainak érintése. Endre bőre sok helyen libabőrössé válva fejezi ki tetszését a lány irányába. Futkos a hideg testén, fel és alá játszva, fokozva a kedélyeket. A csókok csak még szomjasabbá teszik a negyedévest, mintha Bea elindított volna egy megállíthatatlan, elsöprő lavinát, vagy rálelt volna magára a feneketlen kútra. Endrének tetszik, hogy háztársnőjének nincs ellenére némi érintés, irányítás és a bontakozó érzelmek heves vihara.
- Mit nekünk önkontroll?! - nevet fel a kábult lelkű fiatal, és szomorúan nézi, ahogy Bea tényleg elválik tőle. Nehéz neki türtőztetni magát, - hogy ne nyúljon azonnal a leányzó után - pedig csak pár méterről van szó, de valahogy a tényleges elválást, szakítást, valaki fontos elvesztését juttatja eszébe. Talpai alatt csak úgy törnek a patkánycsontok, a különböző apró jószágok maradványai. Endrét széles vigyorra készteti a jelenet, de az örömködés hamar lefagy arcáról, amikor a prefektuskisasszony háttal nekiesve a falnak bámul fel rá.
- Ne őrjíts meg - suttogva ejti ki ajkain ezeket a szavakat, jobbra döntött fejjel közben óvatosan végigpillantva a vonzó társaságon. Bármi vagy bárki tette is vele ezt, virágoztatta fel szívét, lőtt nyilat a fenekébe, vagy engedte fejére szállni a rózsaszín, szívecskés ködöt, Bea végeláthatatlanul megbabonázta Endrét, és innen kétségkívül nem volt már visszaút.
- Utánam jártál le a faluba? -  meglepődve kérdezi, de fejében ezernyi lehetőség játszódik le egyszerre. A lány prefektus, ő pedig nem a jóság és engedelmesség mintaképe. Nem tartja be a kötelező szabályokat, nem aktív az órákon, ha egyáltalán bemegy egyre is. Nem szívesen fogadja meg a tanácsokat, nem tér időben vissza a klubhelyiségbe, nyugovóra meg csak akkor hajlandó menni, ha már lebukik a feje az álmosságtól, vagy éppen olyan kedve van. A prefektusi kötelezettségekbe nem biztos, hogy belefér egy Endre. A gondolatra hamar pici és görcsös lesz a fiú gyomra, és mintha még szíve is megmozdulna, dobbanna egy hatalmasat. Az élet iróniája, hogy amint valami jó történik, valami igazán szépet él át a fiú, azonnal jön valami, ami belerondíthat a tökéletesnek látszó képbe. Kételyek érkeznek, mint a sírokra szálló varjak, dörömbölnek a lélek ajtaján, és ha nem nyitja azt ki senki, hát betörik az ablakot, és azon másznak be. - És mi a véleményed rólam prefektusi szemmel?
Kérdését nem előre megfontolt szándékkal tette fel, és amint kimondta a leányzónak szánt szavakat, azonnal megbánja őket. Nem biztos, hogy hallani szeretné a letörőnek ígérkező választ, az ennyi volt, jól szórakoztam veled, kedves Endre, de nem alacsonyodom le hozzád kezdetű, tipikus, mindennel azonnal végző mondatokat.
A negyedéves egyszer sem vette észre a prefektust, és csak reméli, hogy nem az alkohol kecsegtető hatása miatt. Azonnal kiszúrta volna ezt a lányt, ha csak egyszer is úgy néz körbe, hogy lát is, nemcsak néz. Bezzeg az italtól kipirult arcú, bibircsókos boszorkákat látta, és a büdös, izzadságszagú varázslókat is szemügyre vette. Csak éppen ezt a fiatal boszorkányt nem vette észre, aki most egyik pillanatról a másikra vált igazán fontossá Endrének. Igaz, hogy a fiú a csárdába felejteni járt le, és az italok ennek a sajátos lélekgyógyító kúrának voltak az alapvető részesei. Hol csak egy-két pohárkával hajtott fel, akkor is a pultot támasztva, körbe sem pillantva, máskor Gergővel és nevelőanyjával beszélgetett vagy Katkó által megismerkedett a túlontúl furcsa és kiszámíthatatlanul szerencsétlen Ákossal. A csárdában töltött esték száma valóban párral több lehetett a fiú esetében, mint egy átlagos diáknál. Endre elmosolyodik röptében tartott visszaemlékezésére, majd nem sokkal ezután azt is megtudja, hogy hívják a kedvest.
- Kedves Bea - szól, és azzal a lendülettel közelebb is lép hozzá. - Örülök, hogy ha ilyen módon is, de megismerhettelek téged.
A két fiatal között ismét gyorsan fogy a távolság, fogyatkozik a levegő, és mielőtt Endre bármit is tehetne, a leányzó biztosítja arról, hogy nem szokott csak úgy... ha ez nem így van, vagy nem fedi a teljes valóságot, jelenleg az sem zavarja a negyedévest. Amit most átélt, és újra érezni akar, abba nem fér bele egy harmadik személy, egyetlen emlék sem. Önző, és magától érthetően várja el, hogy ezekben a pillanatokban csak ő legyen, csak és kizárólag ő számítson Beusnak. Természetesen aztán érkezik a kérdés is, és a leányzó is lép egyet Endre felé. A fiú egy pillanatig sem gondolkodik a hozzá intézett kérdés válaszadásán. Megteszi az utolsó lépést is, ami még köztük van, a kósza, barna tincseket a leányzó füle mögé söpri, belenéz a melegséget árasztó gyönyörű csokoládészínbe, és újabb csókot kezdeményez. Reméli, hogy ebben benne van a kérdésre elég, tiszta válasza, hogy lehunyt szemekkel élhesse át újra és újra a csodás érzést, amivel Bea megajándékozza őt.
- Először is mit szólnál ahhoz, ha találkoznánk szentestén, karácsonykor vagy pár nappal később - ahogy neked is megfelel? - kérdezi mosolygó szemekkel, és reméli, hogy ezzel biztos alapokat állít a még ingatag jövőjüknek. Ő nem megy haza az ünnepekre, de ha Bea igen, akkor majd találkoznak visszatérte után. Talán kimehetne elé a vasútra a fiú, és visszafele jövet a kastélyba, beugorhatnának egy finom forró csokira, vagy egy frissen készült süteményre, miközben átbeszélik az összes addig történt apróságot, fontos és kevésbé jelentőségteljes történést eddigi életük során. De kezdhetnék csupán azzal is, hogy érezték magukat karácsony alatt, vagy milyen volt a vonatút vissza a kastélyba, ha egyáltalán Beus Endre számításainak megfelelően tényleg hazamegy.
Utoljára módosította:Araczki Endre, 2012. december 26. 08:39
Araczki Endre
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. december 27. 19:30 Ugrás a poszthoz

Odett

Az ünnepek utáni első lépései a kastély falain kívül. Lábán a bakancs keményen tapossa a havat, bőrdzsekije alatt libabőrös karok húzzák egyre csak összébb magukat. A fiú nem a helyes úton jár, és biztos benne, hogy nyomát gyönyörű prefektusi szemek figyelik, de valamiért úgy sejti, a csokoládészín tekintet ellágyul majd, ha finom csókot lehel azokra a finom, ízes prefektusi ajkakra. Azon a kis úton, amelyen annyiszor járt, és jár mostanában gondolataiba mélyedve teszi meg, végig azon filózva, hogy az érzelmek mennyire nem az ő világába tartoztak még Bagolykő előtt. Mióta viszont itt tanul, s éli mindennapjait, nem telik el úgy óra, hogy valamit ne érezne. Lehet, hogy az éppen nem a szerelem, vagy a boldogság érzete, hanem düh és idegesség, mégis érez. Bea teljesen elcsavarta a negyedéves kócos fejét, így napjainak nagy részét a lány illatának felidézésével, szemei melegének rá tett hatásával és dalolászással tölti. Nemes egyszerűséggel ketyósodott meg a fiatal, és hogy észhez térítse magát, úgy gondolta ideje meglátogatni imádott, de a napokban teljesen elhanyagolt helyét: a csárdát. Talán ezentúl nem fog annyit lejárni oda, hiszen ha komolyabbra fordul Bea és közte a dolog, akkor több szempontot is szem előtt kell, hogy tartson. A lány prefektusi létére nem biztos, hogy jó hatással lesz a kicsapongó barát megléte, így Endrének más kedvenc időtöltés után kell néznie. Kérdés, hogy Bea kíván-e azzá válni?
A csárdához érkezvén megköszörüli torkát, kezeit megdörzsöli új bársony nadrágjában, hogy amennyire lehet, felmelegedjenek, és úgy lép be az ajtón, mintha csak hazatérne. Az idáig vezető út pillanatok alatt telt el, kettőt pislantott, és már közelít is jobbja a sokat megélt kilincs felé. Kíváncsi, hogy ezalatt a pár nap alatt változott-e valami odabent, mondjuk az italválaszték, vagy a bent tivornyázók arculata, de széles vigyorra húzva ajkait észleli, hogy minden a régi, minden rendben, tökéletesen úgy áll bent a dolog, mint ahogyan ő hagyta. A világ csodás. A körforgás remek. Endre elégedett, mi több, egészen elfogta a boldogság érzése. A pulthoz veszi az irányt, és kabátjában ül fel a bárszékre. Mindkét lábával támasztja a lábtartót, könyökeit a pult mocskos lapján pihenteti. A kocsmáros minden bizonnyal hiányolta a navinés ifjoncot, mert hamar odasiet a fiatalhoz, és a szokásos kérdés mellett érdeklődik a karácsonyról is, megemlítve azt, hogy ezalatt a három nap alatt egyszer sem látta lent a srácot.
- Csak a szokásos - mondja hangosan, hogy biztosan meghallja az őt kiszolgáló férfi, és mesél egy kicsit az elmúlt napokról is. - Megismertem egy lányt, tudja?
A kocsmáros kitölti a whiskeyt a fiúnak, közben hamiskásan csillogó szemekkel jelzi Endrének, hogy figyel rá, meséljen csak nyugodtan, ha akar.
- Prefektus - teszi hozzá a fiú, és felpillantva a kövér férfira, sokatmondó tekintettel találkozik a sajátja. A kocsmáros pontosan tudja, hogy ez mit jelent, mint ahogyan a navinés is. Endre átveszi a felé tartott párcentest, majd az átvétel lendületével fel is hajtja az égető szeszt. A kocsmáros odahajolva a fiúhoz várja a folytatást, de a fiatal nem kíván többet mondani egyelőre. Elég, hogy az ég megajándékozta egy csodás teremtéssel, ahogyan adott, úgy vett is el tőle. Hiszen ez a csoda egy prefektus. Tökéletes. - Adjon még egy kört.
Utoljára módosította:Araczki Endre, 2012. december 27. 19:32
Araczki Endre
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. december 28. 18:54 Ugrás a poszthoz

EMU

Ha már ő maga nem jeleskedik semmilyen iskolai jellegű tevékenységben, úgy dönt, legalább azok nevei előtt tiszteletét teszi, akik foglalkoztak azzal is, hogy Bagolykő neve hetedhét országon át elterjedjen, és vonzza a fiatal máguspalántákat, nem csak lógatták a lábukat nap, mint nap. Endre esete egy egészen pindurkát más. Nem ért sem varázsló, sem mugli sportokhoz, nem tanul kiválóan, és bár több tantárgya iránt is kifejezetten érdeklődik, lusta, mint egy disznó. Ez van, nem érdemes túl sokáig aggódni rajta. A fiatal barnás vászonnadrágot választ a ma délelőtti kastély-túrára, felülre pedig szürke rövidet és egy sötétkék v kivágású pulóvert ölt. Tölgypálcáját zsebre vágja, haját indulás előtt még állítgatni kezdi, majd egy mosolyt küld tükörképének, és elhagyja hálókörletét. Az, hogy a trófeaterem, vagy szoba, nem tudja hogy nevezik, merre fekszik a kastélyban, egy igazán remek kérdés, így előre tudja, hogy bizony nem lesz egyszerű dolga. A folyosókon bolyongva több más helyiséget is megtalál, így a kastély nyugati szárnyán az önismereti tantermet vagy a társalgót, ahol még ittléte óta nem járt, vagy a keleti területen a különböző gyakorlótermeket. Végül visszaindulva a kastély bejárati csarnokába, egy festmény súgja meg a fiúnak a helyes irányt: dél, átrium.  Endre fekete tornacipői csattognak a kihaltnak látszó folyosókon, a navinés igyekszik a helyes irányba sétálni, s mivel ideje bőséggel akad mostanában, egy – két érdekesebb festménynél, szobornál megáll, megszemléli az alkotást, és az egyik portrénál még beszélgetésbe is elegyedik a megfestett uralkodóval. Az úr azt állítja magáról, hogy ő volt a király Magyarországon, amikor ezt a kastélyt megtervezték, s a munkálatok elkezdődtek. A negyedéves némileg jártas a történelem tudományában, és mert érdekli is a téma, kérdezgette a férfit, hogy hívják, ki ő, honnan származik, melyik uralkodói ház leszármazottja, és ha gondolja, meséljen még neki az életéről, a történetéről, a történelemről, a kastély építéséről, az előző korokról, vagyis mindenről, amit megélt, átélt, hallott, és leginkább arról, amire ezekből emlékszik is. Az uralkodóként bemutatkozó férfi kikerekedett szemekkel bámult le a festményről, és felállva székéből odalépett Endre orrához. Szemügyre vette a fiút, tüzetesen megnézte annak arcát, ruházatát, még a cipőjére is lekukkantott, majd karba fonta kezeit, és undorodó tekintettel kivonult a keretéből.
- He?! – hőkölt hátra a magas fiú, és lehajtotta fejét, hogy megszagolja a pulcsiját. Remélte, hogy nem büdös, főleg, hogy még kedvenc parfüméből is csöppentett párat a nyakára. Vállat vont végül, és tovább indult a folyosón. A trófeaterem nem esett innen messze tőle, és mivel nem volt sok lehetősége, betért az első ajtón balra.
- Hé, hát csak meg lettél! – kiált fel örömittasan, majd tekintete azonnal leragad egy jobbra eső oszlop írásán. – Mi a fene? Ez latin?
Utoljára módosította:Araczki Endre, 2012. december 28. 18:55
Araczki Endre
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. december 29. 12:34 Ugrás a poszthoz

Karácsonyi bál lezárásra,
Pici lányka, Abigél

Nem is tudja ez a kis leány, hogy mennyire boldoggá tette a navinés fiút azzal, hogy igennel felelt a kérdésére, és vele tartott erre az igen kellemesre sikeredett ünnepségre. A nagyterem igazán varázslatosan lett feldíszítve, az igazgató úr, mint a Mikulás, nagy hatást gyakorolt többekre, így Abigélre is, aki édes ábrázatával Endrét aznap este a világ legboldogabb varázslójává tette.
- Nem mondom el senkinek - ígéri komoly arccal a negyedéves, és ujjait, mint egy cipzárt húzza el ajkai előtt. Ez a kastélylakó, mintha csak a kishúga volna, olyan szerető érzéseket ébreszt Endre szívében. Igaz, hogy neki csak egy nagyobb fiú testvér adatott meg, de ha megajándékozná az élet egy kisebb lánytestvérrel, ő Abigélt szeretné annak. Fejében meg sem fordult a gondolat, hogy nőként tekintsen rá, és úgy szemlélje meg a csodás ruhába bújt levitást, de az, hogy bármi és bárki elől védelmezze, ha kell pálcát húzzon, és akár bosszút álljon érte, az azonnal ott lebegett lelki szemei előtt. Csendes társasága mellett is könnyedén érezte magát jól, és tudta, hogy amint vége ennek a zsúrnak, elviszi még valahová ezt a tündért. Talán édességet enni, vagy forralt borozni, hiszen ebben a hidegben nincs is annál jobb. Főleg, ha a borban úsznak a finomabbnál finomabb gyümölcsök is.
- Hé - suttogja közel hajolva a lány arcához, és magabiztos mosollyal nyugtatni a láthatóan elpirult, félős leányzót. - Csak bízd magad rám, meglátod, jó lesz.
Követve Abigél tekintetét, az övé is a többiekre esik. Sok pár táncol már, többen egészen jól csinálják, de vannak kevésbé ügyes párosok is. Viszont ez kit érdekel? Endre nevetve csóválja meg fejét, és a táncparkett felé indul, maga mellett vezetve a visszafogott partnert.
- Ne félj - mondja még az első lépések megtétele előtt, aztán már magához is húzza a levitást. - Tudom, hogy mit csinálok.
Jobb kezével bezárja a kisleány kacsóját, baljával annak derekát öleli, és fejét ráhajtva a barna hajkoronára veszi fel a ritmust, és kezdi el jobbra-balra, hátra-előre irányítani Abigélt.
- Nem is olyan nehéz, ugye? - kérdezi vidáman, miután letáncolják az első dalt, majd a következőt, és a harmadik zene kezdeténél még meg is pörgeti a leányzót, had libegjen a ruha alja. Endre sokat mosolyog, nagyon jól szórakozik, és elmondhatatlanul örül annak, hogy itt lehet. Nemcsak a nagyterem karácsonyi bálján, hanem az egész iskolában. Anglia nem tudott neki négy év alatt semmit sem nyújtani, Bagolykő viszont felforgatta az egész életét. A bál lassan a végéhez közeledik, és egyre sűrűbben gondolják úgy a párok, hogy ideje eltávozni, inni, enni még egy utolsót, majd nyugovóra térni. Endre még utolsónak körbemozogja Abigéllel az egész táncteret, majd egészen kimelegedve vezeti le onnan az est legszebb lányát.
- Hát ez nagyon jól esett - mondja izgatott szemekkel, és letörli a homlokán megcsillanó izzadtságcseppeket. - De piszok melegem van ebben a zakóban.
Abigél és Endre is elfáradtak ezen az estén, és a fiú karjában tartva a leány kapaszkodó kezét, a terem ajtajához veszi az irányt. Még szeretné megköszönni a levitásnak ezt a szép estét, de azt már nem ebben az elhasznált levegőjű teremben fogja megtenni. Egészen a levita toronyig kíséri a másodévest. Az oda vezető utat végig beszéli a navinés, kérdezgeti partnerét az estéről, hogy érezte magát, milyen érzéseket váltott ki belőle az a remek tánc, aminek részesei lehettek, és Abigél egyre többet, és nyitottabban beszél. Endre illedelmesen megáll a levita ház előtt, és udvariasan a lány keze után nyúl. Hálának jeléül finom csókot lehel a puha bőrre, míg szürkéit belemélyeszti a rátekintő szempárba.
- Nagyon köszönöm! - mondja még egyszer, majd megvárja hogy a levitás megfordulva betérjen a levita toronyba, ő pedig ingét kigombolva, lassan visszatér hálókörletébe.


Köszönöm a játékot, a sütit pedig nem felejtem el!
Araczki Endre
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. december 30. 16:08 Ugrás a poszthoz

Rose
- dec 31. délelőtt.

Hogy egy percet sem képes egy helyben, a fenekén tölteni, édesanyjától örökölte, aki hatszor körbeugrálja apját, míg az a varázsvilág híreit olvasva sokszor teljesen elfeledkezik kötelezettségeiről, fontos, vagy kevésbé fontos dolgairól. Hangosan szidalmazza az árfolyamértékek lefolyását, a politikai élet döntéshozatalait, a minisztert, annak fiát, még Ivánt is előkapja néha, hogy miért nem tesz rendet országunk fővárosában. A nagyobbik Araczki olykor leül apjuk mellé, hogy hosszadalmas vitába bonyolódjon vele, és elmondja századjára is, ő Vácról semmit nem tehet az ellen, amit az okosok fent művelnek. Nimród morogva kéri ilyenkor az édesanya által elkészített tejeskávéját, és magában elmélázva folytatja beláthatatlan hosszúságú magyarázatát az egész világ számára. Ilyenkor például jó távol lenni a ház urától, és megbújni az évek során fellelt egyik-másik rejtekhelyen. Endre egész héten jár-kel a kastélyban, és annak környékén, mindent felkutat, megkeres, megtalál, egyszerűen mindenhol ott van, csak ahol éppen lennie kellene, na ott nincs. Bőrdzsekijét magára kapva, napszemüvegben indul, hogy ismét friss levegőt szívjon. A talárját, mint egyébként kötelező ruhadarabot, rég nem tart magánál, még Angliában szokott le erről az öltözékeltakaró, sivár lepelről, amit akkor is csak akkor és úgy vett fel, ha maga az igazgatóság parancsolt rá. Hiába, az öltözködésére mindig szeretett odafigyelni. Első gondolata, hogy a csárdába, vagy a közeli pubba látogat el, hogy igyon egy jól elkészített, finom forralt bort, de útközben letér az odavezető ösvényről, mert egy sokkal érdekesebb látnivaló gondolata csillapítja kíváncsiságát. A navine folyosója környékén beszélték a festménylakók, hogy ha egyszer kiszabadulhatnának kereteik fogságából, akkor egy bizonyos bölcselő udvart látogatnának meg, amiről olyan sokan csevegnek mostanság. Endre ugyan csak fél füllel hallotta ezt a beszélgetést, de nem feledte el, és ami képes eltántorítani a forralt bor útjáról, az bizony megér egy misét. Bakancsa hangosan becézi a hótakarót a negyedéves talpa alatt, és bár hideg van, legalább a magasban leselkedő Nap sugárzó fénye nem égeti ki a fiú szürke szemeit. Nem biztos a számára ideális, az udvarhoz vezető irányban, de mintha úgy hallotta volna, hogy egy tiszta vizű, fénylő kutat kell keresnie, az pedig csak erre lehet, hiszen... hiszen ha nem erre van, akkor...
- Csak keringek itt összevissza - fejezi be gondolatait a szokott hangnemnél sokkal hangosabban, és meleg levegőt kiengedve száján megáll, és szemüvegét orra hegyére tolva tekint fel az égre. - Az egyik oldalamon egy hatalmas kastély éktelenkedik, a másikon egy bazi nagy erdő, felettem a kék ég, én meg idelent fogok megfagyni. Azok a piszok festmények ezer, hogy csak kitalálták azt a kutat!
Hangosan mérgelődik, de közben folytatja útját, mert félő, hogy beigazolódik a fagyás képzete.
- Azért nem volna rossz az újévet megélni - mondja magának, és Istennek is részben, hogyha a kút nem is létezik, őt azért ne hagyja meghalni. - Nem hiszem el, hogy az a sok öreg nő a semmiről beszélgettek a poros vásznuk alatt! Én meg még hiszek is nekik! Ez komolyan mondom..., ilyen nincs a világon sem!
Belejön a morgásba, és ha ezt a jelenetet most egy családtag látná, azt mondaná, hogy igen, bár az aktivitását édesanyjától örökölte, jutott belőle Nimródból is, aki seperc alatt felbőszül bármily apróságon is. Endre ugyan türelmesebb ember, mint az öreg, kiéli magát a hóban, egyedül, a világ mögött, egy nem létező kút keresése közben.
- Bölcsnek hiszed magad, mi?! - kiáltja a tiszta vizű kútnak, hátha az fogja magát, és kegyeskedik a negyedéves fiú elé jönni. - Bölcsen elbújtál, annyi szent. Biztos szereted a magányt, mert hogy nem sokan találhatnak rád, a fejem teszem erre! Bezzeg én ráérek egy tárgyat keresgélni, mint valami mugli filmszínész, aki ereklyék után futkos két órán keresztül... nem vagyok normális.
Morog, és morog, de közben rúgja a havat maga előtt és zsebre tett kezekkel halad remélhetőleg a megfelelő irányba.
Araczki Endre
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. december 30. 16:57 Ugrás a poszthoz

Odett

A kocsmáros ezekben a percekben a lehető legjobb társaságnak bizonyul, akinek a fiú bármiről mesélhetne, mindegy volna, a lényeg, hogy galleonjainak nagy részét továbbra is odahordja hozzá, amiből már jócskán bevásárolhatott az asszonynak virágcsokrokból, sav-a-júj cukrokból és ugráló csokibékakupacokból. Endre többször nekiindul az egyszerűen nők címet viselő témának, de valahogy egyszer sem jut a végére, a megoldásra pedig biztosan nem itt fog rádöbbenni. A kocsmáros segítőkész, és valamennyire érezhetően át is látja a navinés fő gondját, de hozzászólni, és érdemi-minőségi gondolatokat már nem igen képes adni a fiúnak. Beszélgetnek, a nagy hasú férfi közben kiszolgál, és ez így megy, míg oda nem fúrja magát egy lány, - feltehetőleg diáktárs - és kér egy vajsört. Endre rápillant, és amikor látja, hogy beszélgetőpartnere éppen végez a leányzó kiszolgálásával, ő maga is kér egy kupával, aztán már folytatná is szavainak felgöngyölítését, amikor a vajsörével forduló Odett megakad Endre vállában. A fiú a hideg lötty érzetére lehunyja a szemeit, és igyekszik kivárni, míg türelme visszatér, csak aztán nyitja ki újból szürkéit, hogy megrázva fejét a lányra nézzen.
- Ez igen - kezd bele, de nem tud haragudni, hiszen a lány jobban megrémült, mint amennyire ő maga felhúzta magát. - Csak a drága és finom italodat sajnálom, ne izgulj.
Nevetni kezd, és pálcáját előhúzva a ruhájára irányítja annak hegyét, és halkan megszólalva, kiejti a megfelelő igét:
- Evapores! - ahogy elhangzik a varázsszó, úgy szárad fel a nedvesség ruhájáról, és a fiú kedves mosollyal teszi el jóságos munkaerejét. Ennyi az egész, nincs mit sajnálni, csupán a kilöttyent és a levegőben eltűnt italt, amit már soha, senki nem ihat meg. Szomorú dolog, de túl kell tennie magát ezen, és ha már így hozta a sors, hogy egy újabb boszorkánnyal ismerkedhet meg, hát igyekszik nem elszalasztani a lehetőséget, és leereszkedve a bárszékről, egy asztal felé mutat.
- Ráérsz? - kérdezi udvariasságból, és elindul egy szabad asztal felé. Reméli, hogy a lány nem vár társaságra, főleg nem fiúéra, mert ha igen, akkor a szituáció még kínossá is válhat. Ennek reményében várja meg, hogy a lány helyet foglaljon, majd vele szemben ő maga is elhelyezkedik. Leveszi dzsekijét, és a szék támlájára dobja. Pulóverben kényelmesebb, és ha a társaság még alkotni szeretne valamit az este folyamán, legalább a nagyon szeretett, nagyon menő és nagyon drága bőrkabát maradjon ki belőle.
- Hogy-hogy betértél a csárdába? - kérdezi érdeklődve, és koccintásra nyújtja kupáját, majd egy Egészségedre italköszöntés után mélyeket kortyol az amúgy nem annyira szeretett sörből. - Nem szoktalak itt látni.
Pedig ez nagy szó. Mondhatni, hogy Endre már, mint törzsvendég van számon tartva itt, aminek a kedves nem igazán örül, de ettől eltekintve ez még így van.  Elgondolkodik a fiú, csűri-csavarja agyát, de nem ugrik be a lány arca, szinte biztos benne, hogy nem látta erre eddig.
- Araczki Endrének hívnak egyébként - mutatkozik be két korty között, illendően, és még tipikus, hosszú, széles mosolyt is biggyeszt neve után. Odett talán ismeri név alapján, talán nem, azt soha nem lehet tudni.
Utoljára módosította:Araczki Endre, 2012. december 30. 17:00
Araczki Endre
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. december 30. 18:48 Ugrás a poszthoz

Rose
- dec 31. délelőtt.

Nem lát senkit maga körül, csupán ezért mer a normális beszédnél hangosabban, szinte már-már kiabálva konzultálni magával, és szidni a kutat vizestül, bölcsestül. Amikor közeledő léptek zaját véli felfedezni, azt hiszi csak képzelődik, és beszél, hadonászik tovább a levegőben, fekete keretű napszemüvegén át látva a most igen idegesítő világot. Elméleteket is gyárt időközben, miszerint a keresett kút teleportkapu segítségével elugrik a negyedéves elől, nehogy túl könnyű legyen annak megtalálnia őt. Amint közelebb ér, a kút felkészül és ugrik, majd fülelve a fiú nehéz lépteinek zaját, újbóli ugrással hagyja el a majd' felfedezett helyszínt. Végül kiderül, hogy a hallani vélt léptek lábakat, és kezeket is tartalmaznak, és az Endre ritmusához igazodó lány mosolygósan néz fel rá. A navinés zavarba jön egy pillanatra, hiszen eddig családtagokon kívül senki nem volt szem-és fültanúja a természettel, annak erejével vitázó fiatal haragos, lázadó kiabálásának.
- Hejhó - teszi szája elé ökölbeszorított jobbját, és tettetett köhögést ad ki magából. Még torkát is megköszörüli, igyekszik nagyon betegnek látszani, akiből természetesen megfázott hangok jönnek felszínre. Még jó, hogy hideg van, és arcát a hűvös idő megcsípve pirossá színezte, mert máskülönben most nagyon kellemetlenül érezné magát az előzőek végett. - Á, egy kicsit megfáztam, tudod. Az idő, meg a hó, meg ööö... a tanév.
Hogy a tanév mégis hogyan és miképp jut épp most az eszébe, az kétely, és kérdés, viszont már nem lehet segíteni ezen, kimondta. A frissen érkezett kollegina ezek után biztosan bolondnak nézi a magas növésű navinést, aki ezt meg is érdemelné lefutott körei után.
- Azt beszélték a minap azok az öregasszonyok a navine felé vezető egyik folyosón, hogy van valamiféle bölcs kút a kastély körül, de szerintem csak tudták, hogy hallom őket, és ezért pletykáltak olyan hangosan.
Kezeivel segítve a kommunikáció hatásos kimenetelét, igyekszik részletesen beavatni új ismerősét a negyedéves. Azok a festmények kellőképpen felcsigázták, biztos volt benne, hogy ott sokat megtud majd az iskola történetéről, mint ahogyan a trófeateremben tett kirándulása során is, viszont jelenleg nemhogy történelmet, még egy darab bötűt sem lát sehol. Csak havat és a saját leheletét figyelheti, esetleg a lánykát maga mellett, de őt csak óvatosan, mert még a végén erről is pletykálni fognak az amúgy semmiről sem tudó, mégis mindent tudni vélő boszorkányok a kereteikben.
- De nem tudom - mondja tanácstalanul a lányra nézve, akinek arcát most jobban szemügyre is veszi. - Szerintem ez a szökőkút menekül előlem.
Kineveti szavait, olyan bénán és bután hangzanak, hogy szörnyű a tény: ezt bizony tényleg ő hozta össze, nem Ákos, nem más, ő. Még vállait is meghúzza, így teljesen feladva a dolgot, szerencsétlenül és viccesen érzi magát.
- Nem szoktam egyébként ennyire béna és elátkozott lenni - mondja röhögve Rose-nak, és leveszi napszemüvegét, hogy ha a rellonos szeretne a szemébe nézni, akkor akadályok nélkül tehesse azt meg. - Nem rég jöttem egyébként az iskolába, és leginkább a csárdát és annak környékét ismerem.
Nem biztos, hogy ez a legjobb bemutatkozó szöveg a részéről, de elég nyugisnak és türelmesnek tűnik a partner, talán meg sem fog kottyanni neki a bolond unikornis.
Araczki Endre
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. január 1. 22:56 Ugrás a poszthoz

Véda

Az újév beköszönte nem hozott egyebet, mint fej-és torokfájdalmat, enyhe lázat és ágynak döntött Endrét. A fiú legszebb reményei között szerepelt ugyan meleg takaró, és puha ágy, de nem betegséggel képzelte mindezt el, így nem találta túl romantikusnak a helyzetet. Kék sáljában mutatkozott egész nap, hatalmas szürke pulóvere alatt még kettő kisebb is megtalálható volt, farmere pedig - bár sosem vallaná be senkinek - fekete jégeralsót bújtatott, ami oly mágikusan melegítette legyengült testét. Ritkán vette fel, utálta végighúzni lábán a tapadós anyagból készült lányos darabot, de most annyira fázott, hogy nem volt opcionális választási lehetősége. Úgy érezte, ha nem veszi fel, meghal. Az egész délelőttjét ágyban töltötte, űrhajós könyveit bújta, majd ábrándjaiba szunnyadva, rémálmainak hatására ébredt fel több ízben is. Ebédidő lehetett már, amikor ismét felriadt a rossz képek sorából, és úgy döntött, hogy tesz egy próbát: friss levegőt szív, hátha az segíteni fog. Édesanyja esküszik a kinti, gyógyító levegőre, és bár most senki nincs, aki vigyázzon a nagyra nőtt - de betegen kisfiúnak látszó - fiatalra, ő maga azért megpróbálkozik ezzel a kihívással, és átválogatva ruhatárát melegebb, betegekre szabott darabok után nézelődve kell szembesülnie azzal, hogy nem bővelkedik előzőleg felállított mércéjének megfelelő ruhákkal. Bakancsba és fekete meleg kabátba bújva indul el az áhított gyógyulás - remélhetőleg gyors - útján, és már az első léptek megtétele után arra gondol, hogy ez egy nagyon rossz ötlet volt, az orra is folyik, a feje is fáj, teát és ágyat, de sebesen. Kár, hogy már a falu határát súrolja, ha nem így volna, talán tényleg visszafordulna, és a navine felé tartana ahelyett, hogy céltalan bolyongását teljesítse be. A falu házai mellett elhaladva veszi észre a még sosem látott játszóteret, ahol még ha nincs is telt ház, egy kislány és anyukája nagyon jól szórakoznak. Legalábbis úgy tűnik, élvezik egymás társaságát, illetve a környezet -és természet adta lehetőségeiket. Endre eleinte csak nézi a bizalomgerjesztő párost, majd lassacskán odaérve integet a kislánynak, és udvariasan köszön aggódó anyukájának.
- Szép délutánt kívánok! - mondja, még biccent is, és egy kedves mosoly is elcsíphető arcán. - Gyakran járnak ide le?
Még nem ismeri egyik felet sem, és a tanárnőről sem tudja, hogy tanárnő, de gyorsan, és nem átgondoltan kimondott kérdésére hamar saját maga is választ ad. Egy kisgyermekes anyuka vajon gyakran jár játszótérre? Ó, Endre!...
Utoljára módosította:Araczki Endre, 2013. január 2. 10:31
Araczki Endre
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. január 5. 15:06 Ugrás a poszthoz

Odett

Azt gondolván, hogy lesétál a faluba, beül egy italra, és közben megbeszéli nőügyeit a csapossal, badarságnak bizonyul. Belemelegszik ugyan a szövegelésbe, és a csapos feltartásában is rendkívül jó, aki munkakörének kielégítése helyett legfőképpen a fiatal férfiúval törődik. Ápolja annak lelkét a megértő tekintetével, és ízlelőbimbóira is odafigyel a kiadott vajsörök mennyiségével. Igaz, hogy az utóbbiban jobban jeleskedik az úr, de az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy ez így van rendjén. Endre napját végül egy bolondosabb diáktársának megjelenése dobja fel, és egy pillanatig sem habozik, hogy ezt ki is élvezze.
- Végre valaki, akivel élvezet az ittlét - elismerő tekintettel löki korsóját a lányéhoz. Jó érzését és emelkedett hangulatát széles vigyorral köszöni meg mókás partnerének, Odettnek.
A koccintás örömére a sörből mélyet kortyoló levitás prefektus habbajusszal az orra alatt fog bele Endre kérdésének megválaszolásába, amit a navinés egy pillanatra összezáródó szemekkel kísérel meg nevetés nélkül kibírni. Hallgatja társaságát, igyekszik figyelmes partner maradni, de szürkéi csak a habot látják, szinte szemeznek a fehér réteggel, és már mutogatásba is fog saját szája felé, hogy ezzel segítsen az adrenalinkereső bolondgombának.
- Van egy kis... hab a szád fölött... - mutat saját borostás arca felé, miközben a szemben csacsogó orra alját nézi. - Itt.
Nehézkesen tér vissza a beszélgetés mezejére, pörgeti az emlékeit pár másodperccel ezelőttig. Erőlteti elméjét, hátha segítségére siet, de csak az adrenalin, és a csárdatársaság szavak rémlenek fel, amiből talán az egyiket ki sem ejtette a levitás.
- Itt mindenféle ember megfordul, néha olyan érzésem van, mintha varázstalanok is jelen lennének, és távolról figyelnének minket - mondja a lánynak, s nyugtalan pillantást vet jó néhány rossz arcú férfira. Vannak 'elméletei' a muglikról, amiket nem szívesen mesél el másoknak, így most is inkább elhessegeti maga elől őket, majd megtisztultan, már mosolygósan néz vissza Odettre. Azután a mosolyból nevetés fakad, hiszen a levita ház egyik prefektusának mimikahasználata és kezeinek gyakori beszélgetéssegítése mellett nem lehet komoly arccal kibírni.
- Nézz körbe - kortyol egyet a megszokott, ám de nem szeretett ízvilágból, majd a kocsmában időző varázslókra és boszorkányokra mutat. - Már magáért a társaságért érdemes benézni ide egyszer-kétszer... nemrégen még majdhogynem minden délután itt voltam, sokszor hajnalban vánszorogtam fel, vagy amikor társaságban voltam, akkor egymást segítettük vissza a kastélyba.
Szavait mosoly követi, és amikor Opheliára gondol, a nevetés sem marad el. Igaz, hogy alig emlékszik arra az estére, de azzal tisztában van, hogy sok butaságot csináltak akkor éjjel.
- Már nem járok le sűrűn - folytatja mondandóját, és a korsójára szegezi tekintetét. - Prefektusbarátnő, tudod.
Keveset árul el, a szavak továbbgöngyölítéséből végül csak ennyi lesz. Reméli, hogy az asztal másik oldalán ülő leányzónak ennyi is elegendő, és nem merülnek el a partnerkapcsolat kivesézésében. Endrének nincs hozzá elég ereje, ideje és kedve. Nem szeretné, ha szavai más hatást keltenének Odettben, mint ahogyan ő azt valójában gondolja, így éppen annyit említ, amiből ami ha kell, leszűrhető.
- Kedves Odett, én a Navine házat népszerűsítem, több-kevesebb sikerrel - hajt fejet a lány előtt szavai végén. - Szerinted illek a házamba?
Már elgondolkodott álmatlan éjszakáin ezen a kérdéskörön, és egyszer sem jutott dűlőre magával és a Navinével kapcsolatban. Nem hitte, hogy másik házba jobban illene, mégis néha annyira kilógó egyednek érezte magát a sárgák között, hogy az elgondolkodásra ösztönzi.
Utoljára módosította:Araczki Endre, 2013. január 5. 15:10
Araczki Endre
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. január 5. 21:19 Ugrás a poszthoz

Habcsók

Fájdalmas arcvonásokkal nyugtázza, ahogyan az asztaltársul jutott leányzó eltünteti szája felől a habot. Az első felvonás, amikor nyelve bukkan elő résnyire nyitott ajkai közül, mi tagadás, nincs ellenére a fiúnak, de amint előhúzza, - ezzel nyújtva és koszolva egyszerre az anyagot - pulóverét, és azzal törli le a maradék, nyelvével el nem érhető részt, Endre minden örömét letöri. Isten ad és elvesz. Endre megszólalni sem tud az előző jelenet hatására, így a levitás prefektus nyugodtan beszélhet, hallgatósága figyelemmel és döbbenettel teli lesz. A varázstalan emberekről gyártott titkos elméletei általában nem az ő zavaró jelenlétüket szokta minősíteni, így Odett kérdéséről rögtön a rosszul lekommunikált érzelmei és gondolatai jutnak eszébe. Csak, mint a kedvessel eltöltött medencés pillanatoknál, itt sem rosszmájúan értette, amit mondott, csupán sorban kiestek torkán a hangok.
- Szóval - kezd bele hátradőlve a székén, jobbjával az egyre fogyatkozó korsóját piszkálva. - Te nem vagy aranyvérű. Én, minthogy Araczki, vagyis nemesi eredetű vezetéknevem van, ősmagyar származású, aranyvérű tanonc vagyok itt jelen.
Mivel a lány arca a mosolygós, bolondos vonásait ledobta magáról és komoly, szikár berendezkedésre cserélte azokat, Endre biztosra vette, hogy itt vér fog folyni. Bal kezével megszorította zsebében lapuló pálcáját, és csak remélni merte, hogy nem kell egy prefektus ellen használnia. Otthon azt tanították neki, hogy az aranyvér a legfontosabb, az egyetlen igazi kincs a jövőt nézve, és hogy bármi áron meg kell védeni. Igazán becsülte családjától kapott, és majd az ő véreire továbbadni vágyott ajándékát, és most, hogy Odett még szinte őt nézi le érte, az ő arcát is megkeményítette.
- Félreértesz - csóválja meg párszor a fejét, majd belenéz a lány szemeibe. - Nagy tisztelője vagyok a mugli művészetnek, és alapjában véve nem gondolom, hogy bármit is meghatároz a vérünk. Viszont, úgy hiszem, méltón lehetek büszke a családomra, és arra, hogy a vérem tiszta.
Reméli, hogy szavait tiszteletteljesnek érzi Odett is, és megérti, hogy nem a varázstalan embereket nézi le, hanem inkább az aranyvérűeket óvja, és tiszteli külön őket, hiszen alig vannak már olyan tiszta családok, mint amilyenek az Araczkiék is. Még szerencse, hogy Andrea tiszta származású. Hirtelen jut eszébe testvérének újdonsült arája, akit eddig nem kedvelt túlzottan, és most sem repdes érte, de öröm az ürömben, arany folyik az ereiben.
- Odett, hé - szólítja meg a levitást, hogy erősen figyeljen oda rá egy pillanatra. - Engem nem zavar semmilyen vértípus, lehetnél akármilyen, ha kedvellek, úgy is kedvelni foglak. Nem tudom Beus aranyvérű-e, de nem is érdekel, szerelmes vagyok belé, és nem azzal kezdtük az ismerkedést, hogy Hahóka, mutasd a véred...
Lehet, hogy többet beszél erről, mint amennyi elvárható, de biztosra akar menni abban, hogy Odett nem érti félre mondanivalóját. Pálcáját sem szorongatja már, nyugodni látszik, és korsójából is gyorsan kiissza a maradék italt.
- Hogy miről hallottál?! - engedi el nyugodalmát máris, hogy összeszorított ajkakkal, és a gyorsan jött idegességtől ráncos homlokával nézze a szemben helyet foglaló levitást. - Nem tudom, hogy mit beszélnek a nagyon okos és túl unalmas élettel megáldott emberek, de nekem elhiheted, hogy Bea és köztem nincsenek zűrök.
Felhúzza előbb még ráncba szaladó szemöldökeit, és értetlenül simít végig homlokán, majd arccsontjain. Nem érti, hogy a friss kapcsolatukról miért kell már pletykákat szőni, egyáltalán kiknek nincs jobb dolguk ennél?!
- Azért vagyok vele, mert szeretem, azért járunk, mert együtt jobb, mint külön! - teszi még hozzá, remélve, hogy ezzel rövidre tudja zárni a témát. Eddig sem volt kedve erről beszélni, de most még annyi sem maradt. - Komolyan kíváncsi vagyok, hogy ki hall nem létező dolgokat, hogy aztán továbbadhassa azt boldog-boldogtalannak.
Túl dühös, és túlságosan haragos ahhoz, hogy kellő figyelmet tudjon arra fordítani, mit mond Odett az ismeretről, tudásról és hasonlókról. Sokkalta jobban érdekli az, hogy a pletykák már keringnek, pedig még csak most kezdődött el a Beával közös szál az életükben.
- Levitás vagy? - kérdezi egy pillanatra felülemelkedve előző gondolatain, és még ajkait is lebiggyeszti döbbenetében. - Minimum rellonosnak gondoltalak.
Araczki Endre
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. január 6. 17:50 Ugrás a poszthoz

Odett

Hogy fontos kérdés-e a vértípus, vagy a gyökerek? Nézőpont kérdése. A navinés fiatalnak sokat jelent magyar származása, és büszkén dagadó mellkassal gondol arra, hogy családfájukban egyetlen varázstalanra sem lehet rábukkanni. Ettől függetlenül felmenői között nincs elmebajos, degenerált, rokonai nem kötöttek házasságot testvérrel, szülővel, csemetével - ahogyan az napjainkban elhíresülni látszik több aranyvérű család személyes történetében. Endre szülei szerencsésnek mondhatják magukat, hogy házasságuk szerelmen alapszik, nem kötelezettséget teljesítettek a gyűrű oltalmában. Csöndesen figyeli Odettet, nem szól, nem sértődik meg, még arcára sem rajzolódnak ki érzelmei, amikor tompa fájdalmat kezd érezni lábaiban. Odakap bal kezével, majd szúrós szemekkel néz a magát színésznőnek képzelő levitásra. Még, hogy nem gonosz?!
Endre nem habozik, az asztal alatt csúsztatja ki előzőleg már megtapintott pálcáját, és a rúgás vélhető irányába célozza az unikorniscsődör magot rejtő varázseszköz hegyét.
- Rictusempra! - suttogja, hogy a csárdában meglévő zajban ne érthesse ki senki, még a leányzó sem, aki a rúgás, na meg a navinés fiú kedvessége végett, erőteljes csiklandozásban fürödhet a következő percekben. A negyedéves elvigyorodik, majd vállát megvonva hozzáteszi: - Ó! Ne haragudj, véletlen volt!
Ez a kis szeretgetés remélhetőleg lezárja a kettejük között zajló színpadias küzdelmet, és ha a levita ház egyik gyöngyszeme is úgy gondolja, akkor szavak nélkül léphetnek a vér értékén, és az azok közötti különbségeken túl. A lány szavait meg sem hallja, anélkül is elhallgat, hiszen nem érdeke, hogy bármivel is felbosszantsa amúgy kedvesnek tűnő asztaltársaságát. Inkább kiissza az utolsó pár korty ízt a korsójából, és rámosolyog Odettre, amiért ő igyekszik nyugtatni őt.
- Féltem a kapcsolatunkat - mondja halkan, és hozzátenne még ehhez a rövid kijelentéshez több mást is, mégsem beszél tovább. Nem bízik a szemben ülővel, hiába levitás, hiába kedves, tart attól a fiú, hogy ebből a találkozásból még valami rossz fog kisülni. - Ennyi az egész.
Az edictum hallatán, még úgy is, hogy maga az újság nevét nem említette meg a partner, Endre megrázza a fejét. Nem szereti a pletykától úszó folyóiratokat, és nem is olvassa őket. Sok rosszat hallott már róla, főleg háztársaitól, így amennyire csak teheti, kerüli az olyan helyzeteket, amikből bárki is forró újságcikket tud kovácsolni.
- Mi kellett ahhoz, hogy benne legyél? - kérdezi őszinte kíváncsisággal, hiszen a válasz nagy segítségére lehet az újságból való kimaradásra. - Remélem az Araczki Endre név egyszer sem kerül bele, rossz volna visszahallani bármit is, főleg nem létező dolgot magamról.
A nagy nyugtatgató akció végére még Odett keze is a fiúéra kerül, amit a navinés jó néhány pillanatra nem tud hova tenni, így hol a levitás arcára, hol az egymáson pihenő kezekre engedi szürkéinek fényét.
- Minden rendben - szól a lánynak, aki mintha pírban úszna, és ő maga is visszahúzza jobbját, egészen hátradőlve recsegő székén. Biztosan szeretethiányban szenved, vagy csupán ennyire érzékeny és kedves, hogy mindenkivel azonnal kialakít egy bensőségesebb kapcsolatot. Gondolatban tisztázza a jelenetet, majd hatalmasra tágult pupillákkal mered a hangos társaságra, aki mint valami tigris tápászkodik az asztalon.
- Hey! - nevet fel Endre, és széles vigyorral nézi a lányt. - Ne haragudj, de elég rellonos stílusod van. Szerintem nem állsz olyan messze tőlük, de figyelj, most látlak életemben először, ha ismernélek, biztosan másképpen gondolnám.
Araczki Endre
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. január 12. 20:11 Ugrás a poszthoz

Ágota

Wir werden sehen ~ Talán neked is olyannyira fog tetszeni, mint amennyire nekem.

Az újév beköszönte nem hozta a kellő elvárásokat, így a navinés nem sok kedvet mutatva indul el, hogy kiszellőztesse fejét. Mélabúsan, kedvtelenül készül, arcát finom borosta takarja. Öltözéke távol áll az elegánstól, a bálok sorozata után egy időre elege lett a dicső elegancia követelményeiből. Egyszerű ruhadarabokat aggatott magára még kora délelőtt, és ez mostanra sem változott. Fehér póló, egy farmer, és hosszú ujjú szürke pulóver. Hosszú léptei visszhangja zeng a kastély kiszámíthatatlan, olykor rejtélyes folyosóin, úgy tűnik senki nem jár erre; olyan kihalt minden. Magát is efféleképp érzi, kihaltnak, tévelygőnek, és valami megmondhatatlan, rossz érzés is elfoglalta nemrégiben elméjének trónszékét. Ott lakozik, birizgál, s motoszkál, jelen van, majd elsuhan. Azután ismét kopogtat, betér, helyet foglal, és ötleteket ad. Nemes, mérhetetlenül gonosz, a navinéstől elvárhatatlan terveket sző, majd dolgavégezetlenül tovalibeg; visszatér még végül, hamar, vagy sokára, nem tudni. Endre gondolatai nem tiszták, a rossz kedv árnya teljesen elfedi őt, beférkőzik lelke leghozzáférhetetlenebb zegzugába is. Pálcáját egyik kezéből a másikba dobálgatva, szürke szempárját a semmibe engedve halad, és arra gondol, hogy keres egy festményt, dühét és rossz kedvét rajta élve ki. Tönkreteszi, fájdalmat okoz lakójának, kitépi keretéből, elégeti vásznát, csak hogy önmagának jobb legyen. Hogy kedve javuljon, dühe alábbszálljon, és ismét jó lehessen. Mert nem rossz. Ő nem rossz, egyáltalán nem az, csak elevenen érez némi indulatot, amit ki kell engednie testéből. Talán jó ötlet lett volna a szobájában hagynia pálcáját, és puszta kezével szétmarcangolni a kigondolt - festett - áldozatot. Még a hangosan hallható füttyszó is tőle származik, benépesítve az egyébként csendes környéket. Pálcájának markolata kezd melegedni tenyerétől, s talán a lélek vívódása is hatással lehet rá. Egy festmény megrongálása nagy bajba keverheti a fiút, de ez érdekli a legkevésbé. Egy idő után lépteinek visszhangja elhalkul, jelezve a magas fiatal megálltját. A negyedéves kiszemeli és felméri a festményt, és pálcáját felemelve a riadt tekintetbe mered. Talán nem kellene megtennie, van más módja is a felgyülemlett feszültség levezetésének, jobb hely, jobb idő.
- Haza kellett volna menned, ember! - szólítja fel magát hangosan, dühében hozzáérinti pálcája hegyét a képhez, egyenesen a lány bájos, finom arcához, és remegő állkapoccsal tartja ott pillanatokig, hogy végül dühös kiáltással forduljon el tőle. Gyors léptekkel megy tovább, már nem tudja hol van, csak halad, és teljes erejével ront neki vállával egy ajtónak, ami recsegve enged utat a lökésnek. Pálcáját eldobja, egy székbe belerúg, és egy már régen használt táblához sietve ökle aljával üt abba bele, majd fejét is ráhajtja. Valahogy ki kell engednie magából, és ez a hely egyáltalán nem alkalmas rá. Megrázza barna fejét, és visszasétál az előzőleg felrúgott székhez, miközben felveszi elhajított varázseszközét. Levágódik a felállított ülőalkalmatosságra, és nyugodalmat keresve, lassan lehajtja lüktető fejét.
Araczki Endre
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. január 13. 17:17 Ugrás a poszthoz

Ágota

~ Montreal, isteni élmény, pont ide való Smiley

Melankólia? Nem biztos, hogy éppen jó szó, hogy képes volna magába foglalni a negyedéves érzéseit, amelyek elöntve fiatal testét, egészen lelkéig hatolnak. Szívében fogant, testéből kitörő foszlányok, melyek első ízben a lélekkel végeznek. Mindazt, ami gondolatait leláncolva tartja fogságban. Körbe sem néz, - amikor vállalva, hogy ha bármiben is kárt tesz, neki kell elszámolnia vele - hova is tér be, az sem érdekelné, ha valaki már bent tartózkodna, és akaratán kívül végig kellene néznie az enyhébb ámokfutás kezdetét. Érzi, ahogyan lüktető fejében áramlanak a dühös gondolatok, mintha az érzések is oda vándoroltak volna, hogy egyenesen ott kapcsolják le az útmutatással szolgáló fényeket. Percek telnek el, csendben peregnek a homokszemek, a nyugvó fiatal mozdulatlanul ül, lelki szemei előtt a festmény rémülete játszik, a meleg barna szemek néznek rá, a felsebesített arc fájdalma vonaglik előtte. Azután fokozatosan erősödő léptek zaja töri meg az óráknak tűnő perceket, és hamarosan társasága akad a magát szégyenlő navinésnek. Egyelőre nem néz fel, csupán hallja diáktársának betértét, érzi annak nyugtató jelenlétét. Mint kiderül, jelenlétéhez méltón, hangja is hasonlóan szelíd a lánynak, akinek ugyanitt akadt dolga, ugyanebben az időben. Endre felemeli a fejét, és megköszörülve torkát maga elé kezd beszélni.
- Mégis mit számít ilyenkor a világ? - kérdez vissza halkan, hangja recés, mély, talán heves dühe ragadt hangszálaira. Jobb volna nem beszélni, csak hagyni az elmúlásnak, hogy folytassa megsemmisítő munkáját. Még nem néz társaságára, szürke szemei hol a homályba merednek, hol lehunyva égnek szemhéjaik alatt. Gondolatai szabadon cikázva őrjítik meg, követésük elszédítik a borostás arcú ifjút. Jó volna átugrani ezt a napot, hetet, vagy talán évet, és kezdeni egy újabbat, amiben nincsen semmi; nihil állapotban ébredni, kiégetve az összes zavaró tényezőt. Egyedül vagy közösséget vállalva másokkal, ott már mindegy lesz. Az elért állapot jelentősége lesz a fő. Feleszmélve éber homályából emeli fel lebukott fejét, és összerogyott vállait is kihúzza, erőre kapva emelkedik fel ülő helyzetéből. Nem mozog gyorsan, de lomha agressziója sem mutatkozik a levitás előtt.
- Endre - vallja be nevét, és a lányéról tudattalanul is valaki más mosolya veti meg lábait emlékeiből idézve.
- Hogy őszinte legyek - állához érinti hosszú ujjait, és kínjában még el is neveti magát . - Én sem igazán tudom, mit is keresek itt valójában.
Körbenézve nem lát mást, csak régen használt, ám ma már csak poros magányukba mélyedt tanszereket, bájitalos üvegcséket, térképeket, régi könyveket és a diákok figyelmét felkelteni vágyó eszközöket. Valószínűleg még egyszer sem járt erre mióta itt tanul, vagy ha mégis, úgy suhant el az egyszerű ajtó előtt, hogy észre sem vette azt.
- Ne azzal kezdjük ismeretségünket, hogy az én ittlétemről beszélgetünk - feleli dühét szóba sem hozva, immáron a lány tekintetét keresve. - Kérlek.
A félhomály akár erotikus bódultsággal is eltölthetné a navinést, és talán a levitást is, de úgy tűnik, ez nem az a helyzet, amiben megengedett volna az effajta kábultság. Helyette feszültséget kelt, hunyorgó szemeket eredményez, és bár Endre nyugalma kezd visszatérni, elvágyik innét.
- Van kedved esetleg velem meginni egy forró csokit? - kérdezi hirtelen támadt ötlettől vezérelve, és azonnal a cukrászda jut eszébe. Milyen régen is volt már, hogy látta Veronikát! Sok dolog történt azóta, és a barnaság gondolata ezekben a pillanatokban nem vált ki semmit a negyedévesből. Furcsa, a hideg futkos a fiatal gerincén, és ha hagyná, letörné őt a világ percről percre való változása. Mosolyra húzódik végül ajka, és így emeli pillantását Ágotára. - Átöltözhetnénk, bár... te nagyon csinos vagy így is, de egy kabát nem ártana, azután pedig elmehetnénk a faluba. Szívesen meghívnálak valami finomságra.
Araczki Endre
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. január 17. 15:48 Ugrás a poszthoz

Ágota


Kitörni dühünk, kétségbeesésünk és saját korlátaink láncai alól nem a legegyszerűbb feladat, és bár délelőttjét, s kora délutánját is azzal tölti a navinés, hogy megtalálja a módot feszültségének helyes, másokra ártalmatlan levezetésére, mégis érzi tagjaiban áramolni a kitörni nem tudó indulatainak árnyát. Az idegen belépte, ha nem is azonnal, de annál erőteljesebben változtat a fiú érzésein, gondolatain; mintha csak a lány képében megjelenő fény oszlatta volna fel a fiatalra szálló végzetes köd súlyát. A kései feleszmélés sem kelt zavart a hasonló lelkületű levitásban, és Endre ezt csupán bizalomkeltő mosolyával tudja viszonozni. Örül, hogy a lány szívesen tölt el vele egy kis időt, hogy kizökkenti letargikusnak bizonyuló kedvéből, és még egy finom forró csokoládét, vagy egy – akár több – szelet süteményt is hajlandó társaságában elfogyasztani. Úgy tűnik, mintha Ágota hamar jókedvre derülne a cukrászda hallatán, és azonnal beavatja a navinést gyorsan szőtt terveibe, majd el is indul a kastély levitás zegzugát felkeresni, hogy kabátba bújhasson. Endre a hirtelen kapott, lelkes válaszra csak bólint, és széles mosolyra húzza ajkait, ám ezt a tengelyén megpördülő lány biztosan nem láthatja. A fiú nem sieti el lépteit, reméli, hogy van egy-két szabad perce egyedül lenni, és rendezni sorait ebben az aprócska, poros szertárban, a magány borongós társaságában. Visszaül a székre, és csendesen hátravetve hátát a támlára, fejét is elengedve behunyja szemeit. Hangosan veszi a levegőt, majd ’o’ betűt formálva ajkaiból, engedi szabadon távozni az előzőleg bekapkodott oxigén maradványait. Kinyújtóztatja tagjait miután feláll, és körbepillantva a félhomályban, ő is kilép az ajtón. A sárga házba betérve senki nincs a klubhelyiségben, amit ugyan furcsáll a fiatal, ugyanakkor meg is könnyebbül szíve, és lépteit mozgósítva hamar a fekete bőrdzsekijének nyakát igazgatja a tükör előtt. Ellenőrzi, hogy a galleonokat rejtő erszénye a helyén legyen, még egy pillantást vet a tükörbe, és pár hajszálat megigazítva, komoly tekintettel indul el a kastély bejárati ajtajának irányába. Valószínűleg abba már nem fog vállal belerohanni, és sanszos az is, hogy hiába is tenné, az a hatalmas, erős faszerkezet meg sem érezné próbálkozásait. Endre bakancsa hangosan jelzi gazdája közeledtét, így várható, hogy a lazának mutatkozó levitás hamarabb sejti meg a navinés érkeztét, és gyorsabban észre is veszi az egyre nagyobbodó alakot, mint fordítva.
- Megérkeztem – jelenti a mosolygó száj, és meglepődve látja, hogy a lányt egy egészen vadóc, zöldszínű bőrdzseki melegíti. – Milyen jól összeöltöztünk!
Felnevet magára pillantva, majd kinyitja a nyikorgó ajtót, és maga elé engedve Ágotát, ő is kilép a hűvös, ködös télbe. A faluba vezető sétányon elég hamar közös nevezőre és hullámhosszra kerülnek, és gyorsan túljutva a házak, és évfolyamok kérdéskörén, a komolyabb témák felé kalandoznak. Endre a lány családja felől kérdezősködik, majd pedig a saját – új – életéről mesél. Az út felénél sem járnak, mikor az angliai képzésébe kezd bele.
- A bátyám esküvőjére tértem haza Londonból, de vissza már nem vezetett út – mondja előre nézve, jobbjával hadonászva, azt gondolván, hogy ezzel előrébb lendíti mondandójának megértését. – Nemrég jöttem ide, és nagy szerencsém van, hogy a gróf úr ennyire rugalmasan kezelte a helyzetem. Egy kisebb beszélgetés után már költözhettem is egyenesen a Navinébe.
Nem fél ilyenről beszélni a lány előtt, és bár másokkal odáig sem jut a beszélgetés fonala, hogy mégis hogy hívják, most egészen másról van szó. A faluba leérvén jó érzés keríti hatalmába a fiút, és hamar a kocsma ajtajára pillant, de esze ágában sincs oda bevinni Ágotát. A cukrászdáig sétálnak, ahonnan a meleg színek és fények boldogságot sugároznak, kedves csalétekkel hívogatják a faluba betévedőket. Endre természetesen engedi, hogy a lány lépjen be először Veronika birodalmába, de Ágota feje fölött nem kell sok idő, hogy kiszúrja kedvenc muffin-készítő kisiparosát.
- Hejhó! - köszön vigyorogva, és vidám mosollyal int a barnaság felé, majd az egyik ablak melletti asztalhoz vezeti a levitás társaságot. Dzsekijét levéve egy közeli fogasra akasztja azt, és beletúr vágásra szoruló hajába, miközben helyet foglal a rá váró széken. - Voltál már itt?
Talán butaságot kérdez, hiszen ez a hely levonzza a kastély legvisszahúzódóbb tanoncát is, a legveszélyesebb tanítóegységét, és biztos, hogy a legboldogtalanabb falulakó is szívesen tér be ide, ha másért nem is, akkor egy kellemes beszélgetésre a kiszolgáló leányzóval.
- Azt választasz, amit szeretnél, annyit amennyit szeretnél - mondja Ágotára irányítva szürke szempárját, és már nézi is a kínálatot hirdető lapokat. - Én biztos, hogy muffint fogok kérni. A muffin az egyik elmaradhatatlan kelléke a hely varázsának.
Utoljára módosította:Araczki Endre, 2013. január 17. 16:06
Araczki Endre
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. január 23. 14:46 Ugrás a poszthoz

A két mókuslány

A jó hangulatú, érzelmes, és nem utolsó sorban bensőséges kapcsolatra mostanában nagy szüksége lenne, és bár a gyengéd érzelmek terén nem panaszkodhat, adódik élethelyzet, amikor az kevés, és sokkal többre, egészen másfajta síkra vágyik. A mai nap nem is lehet más, mint isteni véletlen - amelyekről tudni illik, hogy olyan ugye márpedig nincs. A cukrászdához menet már örvendő szívvel mosolyog Ágota szavaira, a lány irányába, vagy nemes egyszerűséggel, maga elé, az utat figyelve. Több témát is érintenek, és nem egy kelti fel a navinés érdeklődését. Az úton viszont nem szeretne ezekbe belemerülni, túl hidegnek találja hozzá az időt, és veszély esetén egyetlen muffin sincs a közelben, hogy vigasztaló hatással legyen a felekre. Tökéletes helyszín lesz majd ehhez a Czukorvarázs, ahol a kellemes hangulaton kívül, a csupa finomság is adott.
- Egészen kíváncsivá tettél - mondja kis társaságának, még mielőtt belépnek a cukrászdába. A hideg-meleg idő váltása éppen időben érkezik, Endre bőrén hamar megjelennek az apró libabőrök, hogy felállíthassák karjain a vékony szőrszálakat. Ahogy leülnek és beszélgetni kezdenek a kínálatról, Endre azt is megtudja, hogy a levitás bizony még nem járt itt. Képtelen megállni, döbbent vigyorral nézi asztaltársaságát.
- Ezen sürgősen változtatnunk kell - mondja ellentmondást nem tűrő hangsúllyal, és gondolkodás nélkül invitálja meg ide Ágotát a közeljövőbe is a maga oldalán, természetesen. - Eljövünk jövő héten is, rendben? Viszont felmerült bennem, hogy akkor a falut sem ismered túl jól; talán abban is tudnék segíteni, persze csak ha nincs ellenedre.
Karjait felteszi a tiszta asztalra, és arra gondol, hogy hova is mehetnének legközelebb, ami nem a csárda, és még a közelében sincs annak a helynek. Régen járt már ott, és nem Ágotával az oldalán kellene visszaszoknia a csörömpölő italos poharak és méreggel telített üvegek közé. Mosolygó szemekkel pillant fel a fogszabályzós lányra, majd szinte rögtön megjelenik Veronika is, akiről lerí, hogy nincs túl jó hangulata, viszont a fiú nem biztos abban, hogy ezt pont vele szeretné megbeszélni, pont itt, ebben a helyzetben.
- Mint minden alkalommal, most is csinosan festesz - dicséri a leányzó öltözékét, és vele együtt őt magát is. Már nincsenek benne olyasfajta érzelmek a dolgos ötödéves irányába, amelyet ő ne tudna viszonozni, így a lehető legőszintébb arcmimikával tekint fel rá. - Minden...
Megkérdezné, hogy vajon minden rendben van-e, vagy mi történt, amiért nem érzi felőle áramlani azt a fajta kisugárzást, ami eddig minden találkozásuk alkalmával erősen hatása alá vonta, de végül elharapja kigondolt kérdését és inkább a muffin-kosárra tereli gondolatait.
- Mit gondolsz, Ágocs? - mosolyog rá a lánykára, hogy ezzel is bevonja őt az alakuló beszélgetésbe, döntéshozatalba. - Vegyünk egyet?
Veronikára pillant újfent, és bólint a kérdésére, vásárol egyet az ajánlott süteményakcióból, olyan kosárszínben, amilyet a levitás szeretne.
- Én forró csokit kérnék hozzá - mondja utólag. Eugene professzor jut eszébe róla, és az akkori érzelmi élete. Valószínűleg az elmélkedés időszaka köszönt be a fiatalnál, hiszen reggel óta csak tűnődik, mereng az alakuló, változó helyzetekről, érzelmekről, az idő múlásáról, és mindenről eszébe jut valaki, akiről aztán felidézi a létező összes emlékét, hogy ismét átrághassa, vajon jól csinált-e mindent, helyesen lépett-e ahol lépnie kellett, és a helyes úton jár-e, ahogyan azt - többek között - ő is elvárja magától.
Miután Veronika elmegy, Endre visszafordul muffin-vendége felé, hogy visszatérhessenek a félbeszakadt beszélgetés szálaihoz. A fiú felidézi az úton hallott bejárt életutat, hamarosan pedig kérdezni is kezd.
- Említetted, hogy a szüleid elengedtek, és hogy varázstalan emberekkel jártál iskolába - mondja bujkáló érdeklődéssel hangjában. - A szüleid esetleg muglik?
Ő még nem ismer túl sok mugliszármazású embert, így fokozottan érdekli ez a téma. A mugliismeret ráadásul az egyik kedvenc tantárgya, bár nem tartja könnyű területnek.
- Emellett pedig vallásról is szóltál. Azt mondtad, hogy te is vallásos vagy, csak egészen másképp, mint a többség. Megkérdezhetem, hogy miben hiszel?
Araczki Endre
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. január 24. 22:02 Ugrás a poszthoz

Rose
~ dec. 31; délelőtt

Szinte biztos benne, hogy a széles mosoly, ami derűs könnyedséggel ül ki a rellonos leányzó sápadt arcára, magában hordozza a tudást, maga mögött rejti a komolytalan füllentés felett való elnézést. Endre köhint még párat, majd feladva álcáját legyint és mosolyából nevetés fakad. Az időközben mellé csapódó lányka is jókedvűnek tűnik, szavai lelkesen támogatják a fiú előző füllentéseit. A navinés bólogat, és zavartan felel, ebből nem tudja kivágni magát, hacsak nem szór valamiféle felejtés-átkot a szőkére.
- Hát igen - feleli, és erősen töri a fejét a már elsajátított, és félig-meddig - elméletben - letisztult varázsigék listáján, melyeket még egyszer sem próbált ki, pedig az ilyen esetek miatt tökéletesen szükségesek lettek volna.  - A tanév bolonddá tesz, nincs mit tenni.
Vigyorogva néz le Rose-ra, akinek vidámsága gyorsan hatása alá keríti. A mosolygó szájat és az apró nevetőráncokat elnézve ő is felfelé görbíti ajkait. Még lépteik is jókedvről tanúskodnak, szívesen sétál új társaságával, aki hiába ismeretlen, Endre máris igazán kedveli őt.
- Arra már nem is mondok semmit, hogy itt nincs ilyesmi... - ingatja jobbra-balra fejét, majd a festményekre gondol, akiket esetleg a Navine felé igyekezve, ha máshogy nem is, de gondolatban jól megátkoz. - Ez az egész csupán azt bizonyítja, hogy túlságosan kíváncsi természetem van, és olyasmikre hallgatok tudat alatt, amikről magam is jól tudom, hogy beugrathatnak.
Nem kényszeresen beszél, a hangok könnyűszerrel hagyják el torkát, szívesen oszt meg magáról dolgokat, és eszébe sem jut, hogy ezek esetleg nem érdekli a Prescott leányt, aki nem várakoztatja sokáig a fiút, nemsokára újfent megszólal, és egy ideig úgy tűnik, mintha a negyedéves igencsak rossz parti volna kútkereső, ritka béna énjével.
- Említettem már, hogy amúgy nem szoktam ilyen sikeres lenni?! - nevetve kérdez enyhe éllel hangjában, de nincs túl sok ideje bizonygatni a szőkének valós igazát, hiszen a lány vezetőszerepet vállal, és a fiú kezébe fúrva ujjait a helyes irányba tereli lépteiket. A kéz érzete nem hat furcsán, vagy idegenen. Éppen olyan, mintha ez mindennapi volna, természetes baráti kifejezés lenne. Nem sétálnak sokat, így bebizonyosodik, hogy Endre nem járt messze céljától, kóválygása eredményt szült volna segítség nélkül is.
- Ó! Váó - csúszik ki az iránymutató kéz sajátjából, miközben ajkai elválnak egymástól. Ezért a helyért érdemes lenne még többet sétálni, keresgélni, ezredjére is téves ösvényre lépni. - Hát ez elég jól néz ki.
Rose-n látszik, hogy gondolatban egészen máshol jár, és most jobb, ha a negyedéves hagyja elmerengni a felvetődött kérdésein, emlékképein, az élet kusza szálain. A szürke tekintet a szőkéről a rúnákkal díszített oszlopokra siklik át, és szívét észrevétlenül szállja meg a nyugalom.
- Eszméletlenül - feleli szűkszavúan az időközben visszatérő lélek kérdésére, majd tengelye körül lassan megfordulva, képtelen betelni az elé táruló szépséggel. - Megihleti az embert ez a légkör, nem?

Bagolykő Mágustanoda Fórum - Araczki Endre összes RPG hozzászólása (51 darab)

Oldalak: « 1 [2] Fel