Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

- Olyan sokáig voltál fönt a kilátóban? Még szerencséd, hogy nem kapott rajta egy prefi sem - mondtam nevetve, mert akkor már nem lehetett volna odafönt. - Halljam, ki az, aki miatt fent maradtál? Vagy tényleg ennyire lekötött a csillagos égbolt? - igen, eléggé kíváncsi természet voltam, ez most is bebizonyosodott, mert rátértem a lényegre. Közben míg elsétáltunk a sorok közt, átbeszéltük röviden a kalandjainkat, hogy kivel mi történt, míg el kellett hagynunk ideiglenesen a levitát. Szegényt nem irigyeltem, amikor megtudtam, hogy a rellonba került, s ami azt illeti, nem túl jó emlékek kötöttek ahhoz a helyhez. - Ez jó, anno én is így képzeltem el - a lány megjegyzésén azért jót mosolyogtam, hisz többnyire mindenki ezt gondolta róluk, egészen addig, míg át nem lépte a ház küszöbét. - Nekem az eridonban kellett eltöltenem ezt az időd, de ott nem történt semmi kalandos velem, kedvesek voltak, fecserésztünk a klubhelyiségükben - nagyjából ennyi emlékem maradt meg onnan, s talán, ha több időt töltöttem volna velük, akkor lett volna néhány izgalmas kalandom is.
Az emlékek sietve futottak át a fejemben, s ekkorra már ott álltunk a könyvespolc előtt és meg is találtuk az egyik könyvet, amit kerestünk. A könyv tényleg nagyon nehéz volt, mintha három enciklopédia lett volna egybe gyúrva, ez valóban két emberes feladat volt. Szerencsére Lili még épp időben jött a segítségemre, de ez sajnos csak néhány másodpercig tartott, mert Lili szinte azonnal rávetette magát a polcról lehulló csomagra, így kénytelen voltam egyedül egyensúlyozni a dög nehéz könyvvel.
- Áh, ne is törődj velem, jól vagyok, bírom- mondtam kissé erőlködve, majd veszítve az egyensúlyomból, ingoványos léptekkel sikerült megközelítenem az asztalkát, aminek tetejáre aztán rávágtam a dög nehéz irományt. Az hatalmasat csattant, s persze nagy porfelleg körözött körülötte, mintha ezer éve nem takarítottak volna már itt a leghátsó sorban.
- Mit találtál? - a munka neheze után kicsit megfáradva léptem oda Lili mellé, s kíváncsian vettem szemügyre a kezében tartott levelek egyikét. Nagyon megsárgult már a papír, és a betűk is régies írásmóddal íródtak. - Nahát, mi lehet ez? - kicsit felvontam a szemöldököm, s ha Lili engedte, akkor a kötegből én is kihúztam egy levelet, majd felbontva azt, beleolvastam.

" Ha ezt a levelet 1990-ben olvasod, akkor elhiheted, hogy én lettem Bogolyfalva polgármestere. Menj, és nézd csak meg. Ezen kívül megnősültem, elvettem Belkovics Boglárkát, és született tőle három gyermekem. Van egy nagy házam is a tó partján, én valahogy így képzelem a jövőmet. "

Hangosan olvastam fel a levelet, s meglepetten pillantottam fel Lilire. - Ez kicsit olyan, mintha valami időkapszula lenne, mintha anno a diákok megírták volna, hogy kiből mi lesz. De ez túl régi, a többi is ilyen? Meg kéne néznünk valahol, hogy tényleg teljesült-e az álma ennek a hogy is hívják...ennek a Lázár Kristófnak. - izgatott lettem, már nem is igazán érdekelt az iskolai feladat, az viszont annál inkább, hogy akkoriban mit kívánhattak a diákok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Nem értettük meg egymást igazán, aminek talán köze volt a korkülönbséghez, vagy egyszerűen csak másként gondolkodtunk. Kicsit meglepett, hogy így ellenezte a segítségnyújtást, s hogy félreértelmezte, pedig tényleg csak a jó szándék vezérelt. Ő azonban amennyire megismertem, elég makacs volt, hogy másként vélekedjen bizonyos dolgokról, mint ahogyan én is, ebben legalább hasonlítottunk. - Oké, nem hangzik hülyén, értelek. Nem tanácsra van szükséged, hanem csak arra, hogy valaki meghallgasson, világos - zártam le ezzel, mert ebben is volt valami, néha az embernek jól esett, ha csak végig hallgatták, egy szó nélkül. Ettől függetlenül úgy gondoltam, hogy nem ártana, ha elmenne és konzultálna egy szakemberrel, mert az alvajárás komoly dolog, s ahhoz nem kell orvosnak lennem, hogy ezt megállapítsam.
Ezután még jó néhány dologról beszéltünk, köztük az aggodalmairól is, s bár hiába próbáltam megnyugtatni arról, hogy nincs közöm ahhoz a fiúhoz, azért úgy éreztem, hogy van benne ezzel kapcsolatban némi félsz. Még ha nem is mondta, ez látszott rajta, aztán csak szóvá tette azt, amit alig néhány perccel korábban vallottam meg neki. - Jó Márk, ez nem olyan volt, mindegy, vedd úgy inkább, hogy nem kérdeztem semmit - egy picit azért rosszul esett a célzása, hogy azt gondolta, bármikor bárkivel ezt tenném, de mivel tudtam azt, hogy ezzel megbántottam, így inkább annyiban hagytam a dolgot, s elnémultam. - Oké - bólintottam, remélve hogy tényleg nem beszélünk erről többet, majd ezután karoltam bele, hogy megkezdjük, vagy inkább folytassuk a járőrözésünket.
Megértettem azt, hogy most nagy nyomás nehezedett rá, de ha az elemi mágiájával kapcsolatban nem tudtam rajta segíteni, akkor úgy éreztem, hogy legalább egy beszélgetéssel előrébb lendíthetem őt a céljai felé. Nem sűrűn beszélgettünk ilyen dolgokról, pedig tényleg érdekelt az, hogy mit csinálna szívesen. - Tehát utazni és tanulni, hm ez klassz, ez alapján akkor foglalkozhatnál mondjuk az állatok felkutatásával, sárkányokkal például vagy, lehetnél ereklyekutató. Tényleg, gondoltál már erre? Tök izgi lenne, olyan lennél, mint Indiana Jones...ő egy mugli történet szereplője. Lenne egy kalapod, meg egy kis ostorod, járnád a világot és gyűjtenéd a kincseket - mondtam nevetve, s el is képzeltem magam előtt Márkot ilyen felszerelésben. - Mit gondolsz? Tetszene? - kérdően pillantottam rá - Egyébként elég nyugis most a kastély, szerintem nem lesz ma szabályszegés, végezhetnénk hamarabb is - jegyeztem meg egy mosollyal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Nem feleltem a kérdésére, mert nem akartam tovább feszegetni a témát, hogy aztán újabb félreértés legyen belőle, és újabb vita. Amúgy sem értettem még saját magamat sem, csak azt tudtam, hogy bennem is volt némi sérelem. A problémák átbeszélése után végre úgy tűnt, hogy újra tudunk normálisan beszélgetni egymással, a korábbiakat figyelembe véve eszem ágában sem állt neki tanácsot adni, inkább csak hangosan ötleteltem, bízva abban, hogy talán a fiú is megragadja valamely ötlet fonalát, s talán végre valamihez majd kedvet kap.
- Személyesen nem, de olvastam már a történeteiről - jegyeztem meg nevetve, hisz tudtam, hogy egy kitalált figura, meg azt is hallottam róla, hogy mugli filmek szereplője, bár soha nem láttam még egy mozit sem. Ellenben egy rajzot már láttam az illetőről egy képregényben. - Igen, azzal kergeti el az ellenségeit - jót nevettem, Márk utalását annyira nem értettem, de ez talán abban a percben nem is számított, hisz végre újra együtt nevettünk valamin, ami meg jó dolog.  - Nőket mi? Felejtsd csak el, maradj a kincseknél - oldalba bökését hasonló mozdulattal viszonoztam, s még mindig azon nevettem, hogy vajon milyen is lenne Márk Indiana Jonesként. Ő közben közelebb húzott magához, ami nem volt ellenemre, én is átkaroltam őt, s úgy sétáltunk tovább a folyosón. - Ki nem hagynék egy ilyen izgalmas utazást. Még az is lehet, hogy én is kincsvadász leszek, most nagy kedvet kaptam hozzá. Van Indiana Jonesnak női megfelelője is? - egy pillanat erejéig hangosan elgondolkodtam, ő közben befordult velem a folyosón egy másikra, s így folytatódott tovább a járőrözésünk. Nem, mintha annyira a feladatunkra koncentráltunk volna, én például nem voltam túl figyelmes, így nekem nem tűnt fel az sem, hogy a folyosó végén valaki mozgolódott.  - Extrém sportot? Milyen extrém sportra gondoltál? - egy pillanatra fel is vontam a szemöldököm, mert el nem tudtam képzelni azt, hogy a kviddicsen kívül miféle extrém sportra gondolhat. Nekem már az is annak számított, félve néztem végig a legutóbbi meccsüket is.  
- Amúgy, ha tényleg valami nyugis munkát szeretnél, akkor még mindig ott van a tanítás, szerintem jó tanár lennél - jegyeztem meg, mert Márkot simán el tudtam képzelni, amint diákoknak magyaráz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

- Hú, nem is tudom, nem terveztem hétvégére semmi különöset - egy kicsit meglepett a váratlan kérdés, de amikor kiderült az, hogy Márk miért is kérdi ezt, akkor nagyon megörültem. Felcsillantak a szemeim, hisz már régóta vágytam arra, hogy láthassak egy mozifilmet, csak eddig ez soha nem jött össze, mert vagy nem volt rá lehetőség, vagy nem volt hozzá társaság, vagy a kettő egyszerre. Most viszont, hogy átalakították a levitát, és nyílt egy ilyen helyiség, nagyon jó ötletnek tűnt az, hogy ki is próbáljuk.  - Benne vagyok, jujj ez nagyon jó, már alig várom - mondtam lelkesen, és a mosolyom is kiszélesedett. Szívem szerint el is dobtam volna a talárt, meg a pálcát, hogy azonnal induljunk, de tudtam azt, hogy azért vannak kötelességeink, és a szórakozás végett nem hanyagolhatjuk el a feladatainkat. Ennek ellenére tényleg nagyon izgatott lettem, és ezt nem is nagyon tudtam leplezni a fiú előtt. Ráadásul úgy tűnt, hogy megenyhült az irányomban, mert a következő pillanatban már a fülembe sugdosott, méghozzá ez olyan bók volt, ami nagyon is hízelgett a lelkemnek. A zavart mosolyon kívül azonban hirtelen nem is tudtam mást reagálni a szavaira. Inkább csak még közelebb bújtam hozzá a séta közben, s úgy lépegettünk tovább. - Róla nem hallottam, de kezdetnek elég lesz Indie - mosolyogtam rá, s közben eszembe jutott, hogy milyen klassz is lenne, ha a mozizáshoz majd készítenénk pattogatott kukoricát is, és szereznénk be chipset meg üdítőt. Gondolataimból az extrém sportok kapcsán alkotott véleménye rángatott vissza, érdeklődve meghallgattam, bár sajnos nem tudtam érdemben hozzászólni, ugyanis utóbbiról még csak nem is hallottam.  - Jobb, ha a gördeszkánál maradsz, abban már egész jó vagy - paskoltam meg menet közben a vállát mosolyogva, majd ismét komolyabb témához evickéltünk, s tényleg úgy tűnt, hogy Márk még nem igazán tudja, mivel is szeretne a jövőben foglalkozni.
- Ezt csalódottan hallom, így akkor kénytelen leszek más tanár után nézni a repülés kapcsán - sóhajtottam lebiggyesztett ajkakkal, majd a sarokhoz érve ismét bekanyarodtunk, s tovább indultunk, hogy ellenőrizzük a kastély többi részét is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

- Ohó, szóval nem a csillagok miatt - együtt nevettem Lilivel, aki próbálta kimagyarázni a helyzetet, de ezt még sem lehetett nem úgy érteni.
- Ezzel? Melyikkel? - kíváncsi mosollyal faggattam őt tovább, mert az efféle dolgokat jobb volt elsőkézből tudni, mint sem a pletykarovatból olvasgatni. - Pedig jó kis hely, nekem az egyik kedvencem - meséltem, s közben eszembe jutott, hogy Benivel is lógtam már ott, és egymagamban is többször vonultam oda, ha nyugalomra vágytam. Remek hely volt a gondolkodásra és az ábrándozásra.
Az események közben gyorsan felpörögtek, hisz ráleltünk egy bazi nagy és nehéz könyvre, ami mögött egy kis csomag is lapult. S bár megszenvedtem a könyv súlyával, az én figyelmemet sem tudták elkerülni a levelek.
- Ugyan, nem gond, nézzük meg, ez érdekesebbnek tűnik, mint a könyv - mondtam nevetve, majd fel is olvastam az egyik levelet Lilinek és még magam is meglepődtem annak a tartalmán. Érdekes volt látni azt, hogy a múltban hogyan képzelték el egyesek a jövőjüket, s egy pillanatra az én fejemen is átfutott az, hogy mi lenne, ha mi is készítenénk ilyet.
- Ugye? Szerintem is tök jó! - együtt lelkendeztem Lilivel, majd elhalkultam, amikor ő kezdett bele egy levél olvasásába. A végére persze kiderült, hogy ezt valószínűleg az a lány írta, akit az előző levél írója akart feleségül venni, így viszont még viccesebb volt ez az egész, és nagyon jót nevettem.
-  Igen, nagyon nem akart férjhez menni. Meg kellene néznünk az egyik jegyzékben, hogy az elmúlt évtizedben volt-e ilyen nevű mágiaügyi miniszterünk. Mondjuk nem emlékszem rá, hogy lett volna - ezen egy kicsit elméláztam, mindenesetre ez a dolog sokkal érdekesebbnek tűnt, mint hogy könyvekből írogassunk ki adatokat.
- Figyelj Lili, mi lenne, ha inkább ebből tartanánk előadást? Tudom, hogy ez nem teljesen kapcsolódik az anyaghoz, de szerintem a többieket is érdekelné. Vagy ez hülyeség? - nem voltam biztos abban, hogy jó ötlet lenne-e megkerülni a tanárt, és váratlanul egy ilyen megoldással beállítani, hisz nem ez volt a feladat. De bíztam benne, hogy Lili majd bölcsebb lesz nálam, mindenesetre nagyon fellelkesített ez a dolog.
- Vaaagy, mit szólnál, ha megkeresnénk az Edictum szerkesztőségét, elvinnénk nekik a leveleket, és megkérnénk őket, hogy írjanak róla cikket? Akkor mások is elolvashatnák. Vagy akár mi magunk is csinálhatnánk a többiekkel együtt ilyet, beraknánk egy ládikába, és elásnánk. Aztán majd egyszer valaki kiássa. Mondjuk nem is tudom, hogy mit is írhatnék, annyi minden jut az eszembe. Te például mit írnál? - tényleg nagyon felspannolt a téma, mert hirtelen Lilit elárasztottam a kérdéseimmel, s már a könyvtáros is rosszallóan pillantott rám, valószínűleg egy picit hangosabb voltam a kelleténél.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Lilinek sem kellett sok ahhoz, hogy egy kicsit többet meséljen nekem a titokzatos fiúról, azon viszont nagyon meglepődtem, amikor Bence nevét mondta, talán még a szám is eltátottam egy pillanat erejéig.
- Bence? Őt ismerem - mondtam egy mosollyal, bár azt eddig nem tudtam róla, hogy képes lenne az éjszakát a csillagvizsgálóban tölteni. Egy kicsit furcsának tartottam a dolgot, de nem firtattam a témát ennél jobban, inkább csak mosolyogtam, míg a könyvtár hátsó végében rá nem találtunk azokra az érdekes levelekre. Egyik iromány izgalmasabb volt, mint a másik, ezen kívül még jó néhány bontatlan boríték árulkodott, de engem azért az is érdekelt, hogy vajon Lil miről írna, ha most ilyen feladatot kapnánk valamelyik órán. Éppen ezért érdeklődve hallgattam őt, miközben kíváncsian fürkésztem a pillantását.
- Nahát, ez igazán klassz Lili, nagyon érdekes jövőt látsz magad előtt - mondtam őszinte mosollyal, tetszett az, hogy nem voltak túl nagy vágyai, inkább csak kisebb, ám elérhető célok.
- Én? Hát én...nem is tudom - az ilyen játékokban soha nem szerettem, ha hozzám került a kérdés, mert hirtelen sajnos nem is tudtam volna választ adni erre a kérdésre. Lilivel ellentétben nekem nem voltak ilyen klassz ötleteim, meg igazából fogalmam sem volt a jövőmet illetően, ami egy kicsit azért zavart.
- Nem is tudom Lili, nekem nincsenek terveim, legalábbis most nem igazán jut eszembe semmi. De talán szeretnék valami olyasmit csinálni, amiben jó lennék, és szeretnék egy házat is, meg idővel talán családot, nem tudom - halovány mosollyal inkább vállat vontam, valamiért úgy éreztem, hogy az ő ötletei, és a még bontatlan levelek is sokkal izgalmasabb dolgokat tartogattak, mint amik jelen pillanatban az én fejemben előfordulhattak.
- Mit gondolsz Lili, mit csináljunk a többi, bontatlan levéllel? Talán eljuttathatnánk ezeket azoknak, akik írták, lehet hogy néhány öregdiák szívesen olvasná a saját sorait. Vagy tehetnénk javaslatot az igazgató úrnak is, hogy szervezzen valami öregdiák találkozót, és azon adja át ezeket. Vagy szerinted ez nem jó ötlet? - kissé tanácstalanul ácsorogtam vele szemben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

- Igen, a világbéke az remek lenne - mondtam nevetve, ahogy Lili élcelődött a királynőkön. Persze ebben volt némi igazság, legalábbis amennyit hallottam ezekről a versenyekről. A szobatárs gondolatait követően rám került a sor, de hozzá képest őszintén szólva nagyon is bizonytalan voltam a jövőmet illetően. Apáméknak volt egy nagy terve, nem egyszer rágták odahaza a fülembe, nekem viszont ahhoz nem sok kedvem volt. De hogy mit is akartam? Hirtelen nagyon egyszerű, és általánosnak tűnő gondolatok ugrottak be, így azokat meg is osztottam Lilivel, végül elhallgattam, s gondolkodtam néhány másodpercig a kérdésén.
- Nem tudom, a tánc elég jól megy, de tényleg nem tudom - inkább elnevettem a válaszadást, mert ahhoz, hogy rájöjjek, miben is vagyok elég jó, hosszas elemzés várt volna rám. Ahhoz viszont nem volt kedvem, így a témát visszatereltem a levelekre, azok amúgy is érdekesebbek voltak, mint hogy velem mi lesz majd.
- Na várj, ha magamból indulok ki, és mondjuk valami cikis lenne a levélben, akkor nem biztos, hogy örülnék annak, ha írásban megjelenne, szóval az nem jó. Viszont gondolom azért írták a leveleket, hogy majd egyszer visszaolvashassák. Azt is megtehetnénk, hogy kérünk rá engedélyt, és visszapostázzuk mindenkinek a sajátját. És akkor nem kell megosztaniuk másokkal, viszont elolvashatják a régi írásaikat, és megtudhatják, hogy sikerült-e valóra váltani az álmaikat. Na? Benne vagy, hogy postázgassunk? - kérdeztem mosolyogva, s ha Lilinek is tetszett az ötlet, akkor elindulhattunk, hogy kiküldjük a leveleket. Ha nemet mondott, akkor viszont a levelek visszakerülhettek a helyükre, s mi folytathattuk tovább a felkészülést az órára.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Ostobaság volt letöltenem azt az appot, s még nagyobb butaság volt lebeszélnem egy randit egy ismeretlen sráccal, akinek se a nevét nem tudom, sem pedig azt, hogy mégis hogy néz ki. Még az is lehet, hogy talán nem is a suliba jár, vagy sokkal idősebb, mint amennyinek állította magát. Meg aztán ki tudja, hogy miféle céljai lehetnek, és..és amúgy is, minek is kevertem magam ekkora hülyeségbe?
Arcomat támasztva, gondterhelten, kétségek, s izgalmak viharában ücsörögtem a pizzéria egyik ablak felőli asztalánál, miközben hol a szívószállal kavargattam meg az üdítőben úszkáló jégkockákat, hol meg idegesen tördeltem a kezeimet, vagy épp a telefonom kijelzőjét bámultam.
- Meg fogom fojtani Vecát - motyogtam gondolataimban, hisz ő volt az, aki rávett arra, hogy beregisztráljak egy ilyen randiappra. Pedig még csak nem olyan rég szakítottam Márkkal, meg aztán ott voltak bennem azok a fura, s megmagyarázhatatlan érzések is, amiket persze bőszen próbáltam elnyomni. Lehet, hogy talán emiatt mentem bele végül Veca noszogatásába, s regisztráltam Boszi néven, de minél jobban közeledett a randi időpontja, annál inkább lettem bizonytalan.
Igaz, jókat diskuráltunk Flashel, tényleg nagyon szimpatikus volt a srác, meg vicces, amit nagyon is értékeltem, de fogalmam sem volt arról, hogy mi lesz, ha majd találkozunk. Talán nem is fog tetszeni, vagy nagyon fog tetszeni. De ha igen, akkor mi lesz? Egyáltalán hogy viselkedjek?
Kérdések milliói kavarogtak a fejemben, egyre izgatottabb lettem, ahogy pörögtek a másodpercek, s már abban sem voltam biztos, hogy jó-e a ruha, amit felvettem. Dana szerint ilyesmi passzol egy randira, én viszont tartottam attól, hogy talán túl öltöztem a dolgot.
Izgatottságom közepette már tényleg mindent babráltam, az asztal sarkától a blúzomon át, a mobilomig mindent. Aztán egyszer csak rám köszönt valaki, s szó szerint majd kiugrott a szívem, mert először azt hittem, hogy Flash érkezett. De "csak" Bence volt az, akitől nem kellett volna zavarba jönnöm, mégis zavarba estem, s némi habogás és bizonytalanság után végül a székre mutattam.
- Hát őőő nem , vagyis.....csak várok valakit...asszem - utóbbit már csak halkan nyögtem ki, s az italomról újra felemeltem a pillantásom Bencére, aki most baromi jól nézett ki. Persze, mindig helyes volt, és a haja is mindig jól állt, de most tényleg nagyon jól festett.
- Nem még...még nem rendeltem, várok valakire - mondtam zavarban, s újra lecsekkoltam a telefonomat, hátha ír a srác, hogy még sem jön. Azt hiszem, nagyon megkönnyebbültem volna, ha ezt írja, mert akkor talán elmúlt volna az az idegesség, amit legbelül éreztem.
- Na és te? Hogyhogy itt a pizzériában? Megéheztél? - sikerült végre elmosolyodnom, de pittyegett a telefonom, így azonnal oda kaptam a pillantásom. Nem Flash volt, csak Veca, érdeklődött, hogy mi a helyzet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Merlinre, Bencének is miért épp most kellett itt felbukkannia? Ez volt az első gondolat, ami végig suhant az elmémen, hisz bárki előbb befordulhatott volna a Kukoricás ajtaján, de hogy épp Ő? Nagyjából ez olyan volt, mintha Márk jött volna, valahogy neki sem örültem volna igazán, mert épp randizni akartam, s nem pedig ezen a két fiún agyalni. A randi helyett viszont most szemben találhattam magam Bencével, ami nem hozott megkönnyebbülést, inkább csak idegesebb lettem miatta.
- Nem...nem hiszem, tudom, csak ez olyan...bonyolult - nyögtem ki a szavakat, a feltételezésre azonban rögtön elkerekedtek a szemeim. - Micsoda? Nem! Dehogy! Vele már ezt lezártam - vágtam rá szinte azonnal, mintha még a feltételezés is sértő lett volna számomra. Pedig nem lett volna ebben semmi furcsa talán, de Márkkal a szakítás óta nem beszéltem, és szerintem meg sem fordult a fejében az, hogy megkeressen, ráadásul én sem éreztem azt, hogy újra kellene próbálkoznunk.
- Na ugyan, nem hiszem, hogy bármelyik barátnőmnek is szándékában állna ilyet tenni - még el is nevettem magam Bence megjegyzésén, s talán ma ez volt az első pillanat, hogy egy picit sikerült kizökkentenie a várakozásomból, ami miatt még mindig izgatott voltam. Tényleg kettős érzések kavarogtak bennem, mert kíváncsi is voltam Flash-re, hogy vajon milyen lehet a srác élőben, de volt is bennem némi félsz, ráadásul betoppant Bence, akivel most lett volna lehetőségem beszélgetni. Mostanában ő is elfoglaltnak tűnt, főleg a lányok miatt, mint mondjuk Boróka, Bíborka, Babu. Hm, határozottan úgy tűnt, hogy a B-sekre bukik, ami persze nem baj, örülnöm is kéne annak, hogy sikerült kilábalnia Masaból, de mégis, kicsit talán zavart.
- Randit? - gondolataimból felzavart a válasza, talán még a szemöldökeim is felszaladtak egy pillanatra, bár az nem létezhetett, nem. Biztosan nem, meg amúgy is, tuti tippem lett volna arra, hogy kivel fog randizni Bence. Biztosan azzal a Borókával, mert úgy emlékszem, a buliról őt említette meg. Milyen jó nekik, ők majd randiznak egy jót, én meg tovább várhatom a fantomot, aki talán el sem jön. Mert még mindig nincs sehol, pedig már itt kellene lennie. Ejh, jó hülye voltam, hogy bedőltem ennek a Flashnek.
- Ja, nem gond, menj nyugodtan. Biztos jól fogsz szórakozni majd Borókával...nem zavar. Mármint, nem gond, hogy majd elülsz, mert nekem is randim lesz. Jó szuper randim, egy jófej sráccal, Flash, mint a villám. A humora is oltári, tényleg, kár hogy nem ismered...- na persze, Flash nem villám, hanem a köddé vált ember. Kár volt róla beszélnem, mert ha nem ér ide, akkor majd jól beégek, hogy nem is jött senki. Kínomban inkább a poharam tartalmát kezdtem nézegetni, az olvadó jégkockákat, s csak lopva kaptam a pillantásom a kiérkezett narancslére.
- Azóta, hogy kimentettél a romok alól, remekül. De tényleg, már helyre jött a lábam, és a karom is. Úgy meg...hát, nem is tudom. Tudod, azt gondoltam, hogy Márkkal ez olyan klassz lesz, mint amilyen mondjuk Dana és Soma kapcsolata, vagy amilyen a tiéd volt Masával. És rendes srác, meg helyes, de azt hiszem, hogy talán többet gondoltam bele, mint amit ő. Vagy talán csak nagyon különbözünk, nem tudom - vontam vállat. - Meg talán...valaki más tetszik - magam sem értem, hogy miért, de kicsúszott a számon, s közben pillantásomat Bencére emeltem, s egy pillanatra talán meg is feledkeztem Flashről.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Azt nem igazán értettem, hogy minek is örül pontosan, egy pillanatra elgondolkodva meg is akadt rajta a pillantásom, de aztán el is hessegettem a gondolatot a fejemből, s inkább csak mosolyogtam a megjegyzésén, s megráztam a fejem.
- Hihetetlen vagy, de majd bemutatlak nekik, jó? - még mindig csak a fejemet csóváltam, de azért vicces volt, éppen ezért sze.. kedveltem. Majdnem olyan vicces volt, mint Flash, ha nagyon össze kellene őket hasonlítanom, akkor jó néhány közös vonásuk volt, csak azt nem tudtam, hogy a randipartner vajon szőke lesz-e vagy barna, magas-alacsony. De legalább nem rokon. Igen, azt hiszem ez lehetett a legnagyobb különbség kettejük közt, s az eszem is azt diktálta, hogy talán nem is lenne rossz megismerni ezt a Flasht. Aztán persze egyik pillanatról a másikra változott a gondolatom, és tulajdonképp saját magamon sem tudtam kiigazodni. Ehelyett inkább csak figyeltem Bencét, míg le nem döbbentett azzal, hogy randizni fog, s meg nem szólaltam, amit aztán félreértett. - De én ilyet nem mondtam, csak..meglepett - ehh, ez sem volt túl jó válasz, már így is ciki, hogy kicsúszott a számon a kérdés, azt hiszem ezzel a hozzászólásommal pedig csak rontottam a helyzeten, így inkább sietve kaptam a szívószál után, hogy kortyoljak az italomból, s kerüljem a srác pillantását. Közben a telefonomra is ránéztem, de továbbra sem érkezett semmi, pech. -  Ugyan már, kinek nem jönnél be - két korty közt csúszott ki a számon a megjegyzés, de ahogy ráeszméltem, hogy mifélét beszélek, gyorsan el is hallgattam. Pedig ezzel nem hazudtam, és talán az sem lett volna baj, ha bátorítom őt. Ám ehelyett mégis úgy éreztem, mintha ezzel lelepleztem volna a kis titkomat. Süllyedj csak el Karola, ott helyben pont jó lesz.
Ezt követően aztán inkább beszéltem, főként a randipartneremet fényeztem, mintha csak vissza akarnék vágni ezzel, pedig se okom nem volt rá, meg amúgy sem volt rám jellemző az ilyen viselkedés. Mégis, mikor mondta, hogy randizni fog egy lánnyal, úgy éreztem, hogy valamit csak kell mondanom, pedig legbelül csalódott voltam. Itt most már tényleg csak Flash menthetett volna meg, de ahogy ráébredtem arra, hogy valószínűleg felültetett, úgy került a torkomba is gombóc.
- Igen, így hívják, az igazi nevét nem tudom, mert ilyen randiappon ismertem meg - mosolyodtam el haloványan, mert bár izgatott voltam a randi előtt, most úgy éreztem, hogy talán még sem jön el, ettől pedig nagyon feszült lettem. Tök ciki lett volna Bence előtt beégni, pláne úgy, hogy hozzá pedig hamarosan érkezik egy lány. Az nem tűnt fel, hogy Bence zavarba jött volna, ahhoz túlságosan is lekötöttek a gondolataim, meg hogy ne kelljen a szemeibe néznem. Ehelyett inkább újra kortyoltam, s ismét sikerült olyan megjegyzést tennem, amit először talán jobb lett volna átgondolnom. De miért is éreztem úgy, hogy most ennyire őszintének kellene lennem? Az egyik részem hevesen tiltakozott ez ellen, a másik pedig arra ösztökélt, hogy gyerünk már, nyögd ki, és mond el, hogy miféle érzések kavarognak benned. Végül csak néztem őt, de éreztem, ahogy zavarba jövök, s elvörösödik az arcom. A pulzusom is felgyorsult talán, nagyon ideges lettem, mert nem hittem azt, hogy erre a beszélgetésre majd sor kerül.
- Hát...ez tudod bonyolult egy kicsit, mert Flash nagyon klassz srác, tényleg tetszik a beszélgetéseink alapján, és kedvem lenne jobban megismerni, de külsőleg nem tudom, hogy milyen. De van más is, aki tetszik, de ez..ez úgyis..mindegy, nem traktállak - ó, édes istenem, hogy mi volt ebben az üdítőben? Miért kellett nekem már megint ostobán fecsegni, miért nem fogtam be inkább a számat, s ültem át egy másik asztalhoz? Süllyedés, második felvétel, jöhet. De lehetőleg valami jó mocsaras vidéken, amit ellep a nád, hogy még a fejem búbja se látszódjon.
Még felocsúdnom sem sikerült a saját ostoba megjegyzéseim után, amikor Bence felemelkedett az asztaltól, majd az ajkai elnyíltak, és kimondta a nevem. Mármint a nicknevem arról az oldalról, meg az övét, vagyis Flashét. - Hogy? Én ezt nem értem, én nekem itt lesz randim Flashel, de te meg Bence vagy - az első pillanatban értetlenül ráncoltam össze a homlokomat, miközben egyik kezemmel megtámaszkodtam az asztalon, majd újra felemeltem a pillantásomat a srácra. Ilyen nincs, ez egész biztos, hogy csak egy rossz tréfa!
- Azt akarod mondani, hogy te vagy Flash? - döbbenten néztem még mindig a srácot, aki ekkor már a kezét nyújtotta felém. Hirtelen azt sem tudtam, hogy mit kéne reagálnom, de a szívem hirtelen felgyorsult, talán még a tenyerem is izzadni kezdett, s azonnal mindenféle gondolat átfutott a fejemben. Magam is megemelkedtem ültemből, de nem tudtam, hogyan kéne reagálnom.
- Bence..te tudtad azt, hogy én vagyok Boszi? Mert ha ezt csak egy tréfának szántad, akkor nem túl jó tréfa - most már nem azért ült meg a gombóc a torkomban, mert Flash felültetett, hanem azért, mert hirtelen azt gondoltam, hogy Bence akart megtréfálni engem. - Veca elmondta, és így együtt sütöttétek ki ezt a kis tréfát? - nem tudom, hogy mi ütött belém, de az volt az első gondolatom, hogy ez talán egy átverés akar lenni, s ezt érezve nagyon nehéz volt visszafognom magam, hogy ne kezdjek el sírni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Ahogy teltek a percek, s egyre több mindenről beszélgettünk, úgy kezdtem egyre kényelmetlenebbül érezni magam a kimondott gondolataim végett. Nem voltam egyszerű helyzetben, s nem is hittem azt, hogy majd ezen a napon éppen Bencével fogok efféle magán jellegű dolgokról diskurálni, ahelyett, hogy Flashel randiznék. De ahogy eltelt negyed óra, s még mindig nem érkezett meg az ismeretlen, úgy vált számomra egyre nyilvánvalóbbá, hogy ebből aztán már nem is lesz semmi.
Megkönnyebbülhettem volna, ehelyett mégis rosszul éreztem magam, egyrészt azért, mert megkedveltem az ismeretlent, és jó lett volna megismerni, másrészt pedig, mert zavart az, hogy Bencének itt lesz randija. Olyan nagy Bogolyfalva, mehetett volna bárhová a B-betűsével, ehelyett mégis a Kukoricást választotta. Hát nem nagyszerű?
Talán az arcomon is meglátszott egy kicsit a csalódottság, már bántam azt is, hogy elejtettem egy mondatot, amit talán nem kellett volna. Arra viszont nem voltam felkészülve, hogy majd kiderül, Ő az, akit eddig vártam, ő a Flash névre hallgató fantom, aki nem fantom többé. Némi hitetlenség volt bennem, aztán meg összezavarodtam, s úgy éreztem, hogy ez csak egy tréfa lehet. Ezt szóvá is tettem, tényleg kis híján múlt, hogy ne fakadjak ki, s ne pattanjak le a helyről, de Bence közben mutogatni kezdte a telefonját,s az érvei is elég meggyőzőek voltak ahhoz, hogy ne gondoljak a továbbiakban rosszat.
- Óh, végül is de...lehet - mondtam kicsit csöndesen, miközben összefűztem mellkasom előtt a karjaimat, s úgy pillantottam fel rá. Tudva azt, hogy ő Flash, nem is tudtam, hogy örüljek-e, vagy inkább meneküljek, mindenesetre volt bennem némi feszültség emiatt.
- Légyszi, ne komolytalankodj - sóhajtva telepedtem vissza az asztalhoz, tenyereimre támasztottam az arcomat, s úgy pillantottam fel rá ismét, hogy fürkészzem pillantását néhány másodperc erejéig. Aztán az elém tolt mobilra néztem, ott voltak az üzenetek, s bár látszott, hogy milyen jót cseverésztünk, mégis volt bennem némi csalódottság. Mert Flash akkor nem létezik, legalábbis nem egy másik ember, hanem éppen Bence. Ó egek.
- Most úgy érted, hogy randiznál velem még így is? - nem igazán értettem, hisz szinte biztos voltam abban, hogy amint megtudja, én vagyok Boszi, rögvest visszahátrál. De akkor ezek szerint talán lehet, hogy az ő fejében is megfordult, ami az enyémben?
- Hűh, ez így nagyon fura - nyögtem ki végül, majd az asztal alatt tördelni kezdtem az ujjaimat, s az arcomra futott egy kínos mosoly. Közben agyaltam, csak úgy jártak a fogaskerekek, és éreztem, hogy ha nem szólalok meg én, vagy ő , akkor bizony ránk fog telepedni az a bizonyos kínos csend.
- Na jó, és mit szólnál, ha azt mondanám, hogy szívesebben randiznék Bencével, mint Flashel? - egy életem, egy halálom, s ha már így hozta az élet, úgy éreztem, hogy talán jobb, ha többé nem Boszi és Flashként beszélünk egymással.
- Flasht nagyon megkedveltem, de.. - egy pillanatra az asztal lapját kezdtem fixírozni, gyorsan rendszereztem a gondolataimat, aztán újra felnéztem rá.
- Tudod, jól éreztem magam veled a buliban, és ott döbbentem rá arra, hogy talán nem Márk az, akivel jól érezném magam. - Süllyedés, csapó, harmadik fejezet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

A csalódást nehéz lett volna letörölni az arcomról, mert mégis csak volt valaki, akit megkedveltem, de kiderült, hogy ugyanaz, mint akit nem kéne kedvelnem. Mégis, ez ellen nem lehetett mit tenni, ennek ellenére ciki volt a helyzet, s nem voltam biztos abban, hogy jó ötlet lenne-e a randi. A bizonytalanságomat kiérezhette, hisz rá is kérdeztem, a válasza viszont meglepett. Nem gondoltam azt, hogy talán még ő is állhat így hozzám, s ettől persze ujjonganom kellett volna örömömben, mégis csak visszafogottan ültem és néztem őt.
Egy halovány mosoly azért az arcomra szökött, amikor elmondta, hogy tetszem neki, jó érzés volt, s kicsit zavarba is hozott, hisz ő is tetszett nekem. S végül, még ha nehezen is, de csak kiböktem neki azokat a gondolatokat, melyek már egy ideje foglalkoztattak. Utána persze éreztem, hogy elvörösödök, a szívem is gyorsabban vert a kelleténél, s mintha újra izzadni kezdett volna a tenyerem, annyira féltem a reakciójától.
- Igen, te - bólintottam, miközben ujjaimat tovább tördeltem az asztal alatt, s közben egy zavart mosolyt varázsoltam az arcomra. Nehéz volt megszólalni, de úgy éreztem, hogy ha most nem, akkor máskor soha.
- Tudod, azt hiszem, mindig is tetszettél, csak ott volt ez a..nem tudom hányadik unokatesó vagy dolog, meg jött Márk. És igaz, hogy volt amikor vele is jól éreztem magam, de a buliban.. - egy pillanatra elhallgattam, s csak aztán folytattam. - Olyan felszabadultságot éreztem veled, nem tudom megmagyarázni, jó volt , és azt hiszem nem csak az ital, vagy a bűvös cukorka volt az oka annak, hogy megcsókoltalak - vallottam be, s talán már nem is kellett ennél jobban elmagyaráznom, ő is rájöhetett arra, hogy vonzódom hozzá.
- Deh.. tudom, hogy ez neked most fura, meg te nem tekintesz így rám, meg a rokonság, de nem tudok ezzel mit kezdeni. És most kezdem érezni azt, hogy ez baromi kínos és ciki, igaz? - egy mosolyt erőltettem az arcomra, de már próbáltam is eltakarni a tenyeremmel magamat előle, mert rájöttem, hogy talán ez volt a legnagyobb ostobaság, hogy színt vallottam előtte. Nem szabadott volna, ejj Karola!
- Ajh, tudod néha azért meg tudnálak fojtani - jegyeztem meg, elvéve szemeim elől a tenyeremet, miközben Bence épp bizonyosságot akart nyerni arról, amit épp az előbb adtam a tudtára.
- Bence...- nehéz volt megszólalni, vagy szavakba önteni a dolgot, ezért inkább a telefonom segítségéhez folyamodtam, bepötyögtem pár szót, majd a készüléket elé csúsztattam, s így elolvashatta a rövid kis üzenetet, melyben annyi szerepelt csak, hogy "azt hiszem, beléd estem". Közben ujjaimmal már idegesen doboltam az asztalon, s zavart mosoly tűnt fel az arcomon.
- Beszélgessünk? - nagyot nyeltem, hisz csak ekkor döbbentem rá arra, hogy talán tényleg lehet valami, talán nem is olyan nagy ostobaság az, ami már a fejemben lejátszódott párszor. Még akkor sem, ha.
- Én..én fogalmam sincs hogy mit mondjak, miért van itt ilyen meleg? - zavaromban elkezdtem magam a kezemmel legyezni, s mivel kiürült már a poharam, intettem a pincérnek is.
- Kérek még egy-két pohár vizet. Legyen három.. - nem biztos, hogy három pohárnyi víz belém fért volna, de még mindig jobb volt pótcselekvésként vizet kortyolni, mint szembe nézni a tényekkel, s a félelmeimmel.
- Nincs kérdésem. Nem tudom, azt hiszem, hogy ostoba vagyok és ez nagy butaság volt részemről - láthatta rajtam, hogy mennyire össze vagyok zavarodva, már kínomban a hajamat is birizgáltam. De mégis, mit kellett volna tennem? Régóta ismertem már őt, ráadásul rokonok voltunk. S bár távoliak, akkor sem tudtam, hogy mit is kellene kezdeni ezzel a helyzettel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Túl voltam rajta. Elmondtam. Amennyire igyekeztem elnyomni magamban az érzéseket, nem tulajdonítani nekik nagyobb jelentőséget, most úgy törtek elő belőlem a szavak, s a vallomás, mintha az egy könnyed fuvallat volna. Pedig próbálkoztam. Tudtam, hogy ez nem lehet helyes, hisz szegről-végről rokonok vagyunk, és éppen ezért nem szabadna, hogy olyat érezzek, vagy gondoljak vele kapcsolatban, amit mások kapásból elvetnének. Tudtam jól, hogy el kell feledkeznem erről az őrületről, éppen ezért jött volna jól Flash.
Sok mindenre lett volna megoldás a fantom, de a sors furcsa fintora, hogy éppen azzal sodort össze az élet, aki elől próbáltam elrejtőzni. S furcsa, de most, hogy színt vallottam, részben megkönnyebbültem. Igaz, a vallomás újabb kételyeket, izgatottságot, s félelmet váltott ki bennem, de legalább már kimondtam, vagyis lepötyögtem.
Mégis, zavar kerekedett bennem, féltem a reakciójától, ezt követően szinte meg sem mertem mukkanni, inkább csak összeszorítottam az ajkaimat, s lehajtott fejjel a földet bámultam, várva az ítéletet. Gyerünk, nevess ki, csak mond ki végre, hogy mit gondolsz, és legyen vége. Efféle gondolatok kavarogtak bennem, legszívesebben leléptem volna, azzal viszont nem számoltam, hogy majd odalép hozzám. Meglepetten pillantottam fel rá, amikor megéreztem ujjait a bőröm közelében, amint épp félresimít pár hajszálat. A szívverésem is felgyorsult, a dobogó élet hevesen pulzált bordáim közt, s ahogy elkaptam pillantását, nagyot nyeltem. Szavai hallatán óhatatlanul is halovány mosoly kúszott az arcomra, hisz nem nevetett, nem hajtott el, hanem azt mondta, hogy tetszem neki. És ez nekem épp elég volt. Még akkor is, ha bennem is harc dúlt, s az észérvek vívtak csatát az érzésekkel. Igen, nem, talán. Jó lenne ez? Igen, igen, igen.
- Jó - bólintottam, miközben érintése kellemes borzongást hagyott maga után. Zavart mosollyal pillantottam fel kék szemeibe, nem tudtam, hogy mire is gondolt, de mire rákérdezhettem volna, addigra már ajkai finoman karistolták az enyémeket. Ez lesokkolt. Meg sem tudtam mozdulni, földbe gyökereztek a lábaim, s teljesen elvesztem. Csak egyetlen csók volt, mégis minden porcikámon végig futott a jól eső borzongás. Szívem továbbra is hevesen kalimpált, arcomat pedig elöntötte a forróság.
Olyannyira zavarba ejtett ezzel a megmozdulásával, hogy megszólalni sem tudtam, csak bárgyú értetlenséggel néztem őt, mintha csak az iránt érdeklődnék, hogy ez most tényleg megtörtént? Nem álmodom? A mosolyom aztán kiszélesedett, miközben zavartan fűztem a karjaimat magam köré, s képtelen voltam leplezni előtte, hogy mennyire élveztem a csókját.
- Rendben, két nap - ismételtem a szavait, miközben csillogó szemekkel fürkésztem a tekintetét, miközben az járt a fejemben, hogy wow. Addig ismeretlen érzések kavarogtak bennem, s nem értettem, hogy mi történik velem. Kaptam már csókot, ami kellemes volt, de ez mégis más volt. Olyan jól esett, hogy mikor hátat fordított nekem, hogy távozzon, ujjaimmal simítottam végig az ajkaimon. Még mindig ott ült arcomon a mosoly, s talán csak akkor komolyodtak el a vonásaim, amikor egy pillanat erejéig elkaptam egy lány pillantását. Egy pillantást, mely mintha a vesémig hatolt volna, s mellyel furcsa, megmagyarázhatatlan, ám rossz érzés kerített a hatalmába. Miért nézhetett rám úgy, mintha bűnös lennék?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Lassan két nap is eltelt már a pizzéria óta, s egyre izgatottabb lettem Bence miatt. Azóta nem is beszéltünk, pedig nekem nagyon is fúrta az oldalamat az, hogy vajon mit csinál, írogat-e Flashként másoknak levelet, vagy akár Benceként, várja-e, hogy újra találkozzunk, s vajon mi játszódhat le a fejében?
A játszótérre érve kiszemeltem magamnak egy félreeső padot, s azon megtelepedve halásztam elő a mobilomat, majd pötyögni kezdtem rajta neki. Aztán bizonytalan lettem, hogy talán még ki kéne várnom ezt az estét, így inkább töröltem az üzenetet. Rá egy percre újra pötyögtem, aztán megint kitöröltem, s ez így zajlott jó negyed órán át, miközben azon agyaltam, hogy miért is kell megvárnunk a holnapot, miért kellene még egyet aludnom, ha már döntöttem?
A gondolataimból egy furcsa csipogás rántott vissza, mely meglehetősen közelről hallatszott, s egyáltalán nem úgy tűnt, mintha egy játszó gyerek adná ki magából a hangokat. Ez sokkal inkább olyan volt, mintha egy madár csipogna, vagy valamiféle lény. Fel is kaptam a pillantásom, s fülelve a hang irányába fordítottam a fejem, amikor megpillantottam egy pöttöm lányt a közelben a bokrok közt kutakodni.
Kíváncsi lettem, hogy vajon miféle jószág után kutat, így felegyenesedve a padról, megindultam felé, s már csak azt láttam, hogy valamit el akar kapni. Magam is felgyorsítottam a lépteimet, így nagy nehezen sikerült beérnem őt, közben a mobilomat a zsebem mélyére csúsztattam.
- Hát te mit üldözöl? Csak nem valami háziállat? - kérdeztem kíváncsian, mert igen csak fülsértő volt a hang, amit az az akármicsoda kiadott magából.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Anyáék nélkül még sosem jártam Pesten, velük is csak futólag suhantam át a városon, így mondhatom, hogy semmilyen tapasztalatom nem volt a fővárossal kapcsolatban egészen addig, míg Emma rá nem vett arra, hogy merészkedjünk Bogolyfalvától egy kicsit távolabb, s bulizzunk egy jót az ország központjában. Nem tagadom, volt bennem némi félsz, hisz bulizni sem jártam sűrűn az iskolai rendezvényeken kívül, így kissé bizonytalanul álltam ehhez az egészhez. Aztán ráeszméltem arra, hogy még fiatal vagyok, ki kellene használni ezt az időt, s miért is ne mehetnék el az unokanővéremmel egy jót bulizni? Amúgy sem voltam toppon lelkileg, s ehhez nem csak Márknak volt köze. Ott volt Flash is, alias Bence, akiről pontosan tudtam azt, hogy nem szabadott volna bármit is éreznem iránta, ez mégis megtörtént. Leginkább ez nyomasztott, de éppen ez a dolog volt, amit nem oszthattam meg Emmával, mert annak ki tudja, hogy milyen következménye lett volna. Jó volt ez így. Én nem mutattam kifelé, hogy mennyire pocsékul vagyok, így ő meg nem faggatott, egyszerűen csak mentünk, hátunk mögött hagyva a sulis problémákat, hogy bulizzunk egy jót.
A vonatozás klassz volt, tudtunk eleget csacsogni odafelé, a hely, ahol szobát béreltünk, az meg egész nyugis környéken volt, így nem igazán kellett aggódnunk azon, hogy nem lesz nyugodt éjszakánk. A buli előtt azért megkértem Emmát, hogy kicsit császkáljunk, és nézegessük meg a kirakatokat, mert imádtam a ruhákat, s lenyűgöztek a butikok. Igaz, láttunk olyat is, ahol igazán húzós ára volt a daraboknak, oda inkább be sem mentünk, de egy-két menőbb, ám olcsóbb helyen sikerült néhány klassz holmit leakasztanunk a polcokról. Én néhány ruhával, Emma pedig egy szuper cipővel lett gazdagabb. Mivel vacsorázni is készültünk, egy  egyrészes, elegánsabb darabot választottam végül, teljesen véletlenül feketét, épp ahogy ő. Még nevettem is, hogy az ízlésünk is megegyezik valamennyire.
Tényleg nagyon jól éreztem magam, az étele mennyei volt, a bor is fantasztikus, s utána csak ámultam, hogy milyen szuper kis szórakozóhelyet sikerült találnunk. Nem tudtam azt, hogy Emma járt-e már ott korábban, vagy utána nézett-e a dolgoknak, esetleg teljesen véletlenül vezetett be a helyre, mindenesetre nekem nagyon tetszett. Még soha nem voltam ennyire sötét, mégis színekkel és csili-vili kiegészítőkkel feldobott bulihelyen. A zene úgy dübörgött, hogy átjárta minden porcikámat, s bár az elején kissé zavaró volt, némi idő múltával már sikerült hozzászoknom.
Remek zenéket hallhattunk,  közben táncoltunk, vagy épp megkóstoltunk egy-egy új italt, olyasmiket, amiket korábban még soha nem ittam. S bár életem legelső, és legkellemetlenebb itallal kapcsolatos élményemet követően megfogadtam, hogy én aztán soha többet nem iszom alkoholt, ebben a buliban csak nem tudtam ellenállni a kísértésnek. Egyre jobban felpörgött a buli, fantasztikusan éreztem magam, egyre többen lettünk, ismeretlen arcok gyűltek körünk, kedvesnek tűnő arcok, jókedv, szórakozás, ital, ital, ital...

Arra eszméltem, hogy majd felfordul a gyomrom, a kezem pedig olyan, mintha ólommá vált volna, s mintha a földet súrolná. Hunyorogva láttam meg az ágy végét, ahol a fejem is feküdt, onnan meg mintha egy zöld szőnyeg nézett volna velem farkasszemet, rajta egy pár szétszort sportipővel. Ez viszont még felfogni sem volt könnyű, úgy kavargott a gyomrom, hogy öklendeznem kellett, s a következő másodpercben már sietve, mégis imbolyogva kászálódtam ki az ágyból, hogy nagy nehezen megtaláljam a fürdőhöz vezető utat. Szerencse talán, de a nyitott ajtón keresztül egyenesen odataláltam, s már lendültem is a wc csésze felé, hogy kiadjam gyomrom tartalmát, miközben haragudtam magamra, amiért már megint többet ittam a kelleténél.
A szenvedés néhány percig is eltartott, s csak miután már nem volt, mi távozzon a szervezetemből, csak azután sikerült kissé kábán körbenéznem a fürdőszobában. világosbarna csempe, mozaikberakással. Nagyon nem stimmelt valami, úgy emlékeztem, hogy a mi szállásunkon ennél sokkal egyszerűbb volt a fürdőszoba, és egy fokkal talán kisebb.
Ahogy felegyenesedtem a földről, az első dolgom az volt, hogy megtámaszkodjak a csapnál, kicsit kiöblítsem a számat, s megmossam az arcomat. A türköbe nézve pocsékul festettem, a sminkem elkenődött, s még mindig úgy éreztem, mintha forogna körülöttem a szoba. Ráadásul nem volt rajtam ruha sem, csak egy bugyi, és melltartó, amit csak azért furcsálltam, mert úgy emlékeztem, hogy készítettem magamnak pizsamát. De nem, akárhogy is forgolódtam, ez a fürdő nekem nagyon ismeretlen volt, bár ki tudja, talán este szobát cserélhettünk, erre sem emlékeztem. De hol lehet Emma?
Kissé még kóvályogva indultam kifelé a fürdőből, mikor meghallottam a kuzin hangját, s ahogy megtorpantam az ajtóban, hogy a hang irányába nézzek, csak akkor vettem észre az ágyon heverő lányt, és egy...egy hason fekvő, hosszú hajú srácot, akinek pucér hátsója villant a szemem elé.
- Ó te jóóóó ég! - csúszott ki a számon hangosan, hirtelen a szám elé kaptam a kezem, aztán visszapillantottam Emmára, majd körbe a szobán, ami úgy nézett ki, mint egy háborús övezet. Mindenütt ruhadarabok hevertek, egy szék felborulva feküdt a földön.
- Hol lehetünk szerinted? És...és ki ez? - szinte nesztelenül próbáltam közelebb osonni, nehogy felébredjen az ismeretlen, akinek egyelőre még az arcát sem láttuk. A legszörnyűbb az volt az egészben, hogy még csak nem is emlékeztem arra, hogy mi történt. A csuklóm viszont borzasztóan fájt, meg is fordítottam, s csak akkor vettem észre, hogy egy friss tetoválás tarkítja a bőrömet, ami valamiféle átlátszó anyaggal van áttekerve.  - Ó ne ne ne, mond hogy nem csináltattam tetoválást Emma. Mi a fene történt? - kérdeztem aggodalmasan, mert ez az egész baromi ijesztő volt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Nem akartam megijeszteni a lányt, de szerencsére nem is ijedt meg, az viszont látszott rajta, hogy valami nagyon is felkeltette az érdeklődését, s mivel korábban is úgy láttam, hogy kerget valamit, így már szinte biztos voltam abban, hogy valami lapulhat abban a rózsabokorban.
-Tündér? Nem sűrűn látni erre tündért, nahát - egy kicsit meglepődtem ezen, bár nem volt lehetetlen, hogy efféle lényekkel is találkozhassunk a játszótéren. Mondjuk nem hittem azt, hogy kedvelik a zsúfolt helyeket, de a lány szerint eltévedhetett ez a kis tündér. - Segíthetünk, csak nem tudom, hogyan találjuk meg az anyukáját, sajnos annyira nem értek a tündérekhez - vallottam be a tapsikoló lánynak, egy picit furcsálltam a lelkesedését, de ki tudja, lehet hogy ez neki újdonságnak számított.
- Óvatosan, ez eléggé szúr - próbáltam figyelmeztetni őt, miközben még mindig hallatszott a kis tündér visítása. Rossz érzésem támadt, s még az is megfordult a fejemben, hogy talán ő is megsérült, vagy az is lehet, hogy valaki ráijesztett, és ezért menekült a rózsabokrok közé.
- Nem tudom, még az is lehet, hogy valami ráijesztett, emiatt menekült el, és akkor talán az anyukája meg sem találja. Egyszer olvastam egy történetet, amiben azt írták, hogy a tündérek félnek a macskáktól és a nyestektől. Talán egy nyest lehetett a ludas - tártam szét karjaimat, hisz ebben sem voltam biztos. Közben magam is odaléptem a bokorhoz, hogy segítsek azt széthúzni.
- Hopp, nézd csak, ott iszkol! - sikerült kiszúrnom, amint a kis tündér átevickélt a levelek közt, és megiramodott a másik bokor felé. Sietve el is tűnt annak sűrű zöldje közt, s egy ideig csönd lett a játszótéren. - Lehet, hogy tőlünk is fél - jegyeztem meg, miközben a lányra pillantottam. - Amúgy Karola vagyok, az arcod ismerős, nem te vagy az egyik új elsős a suliban? - prefektusként próbáltam figyelemmel követni a legújabb diákokat, s ez nagyjából ment is, kivéve, amikor egyszerre többen is érkeztek.
- Ajjaj, megint sír. Lehet, hogy megszúrta őt a rózsatövis. Jó lenne neki segíteni valahogy, de nem nagyon értek a tündérekhez. Szerinted mit csináljunk?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Rossz volt hallani a kis tündér sírását, teljesen megértettem azt, hogy a lány miért aggodalmaskodik, s láthatóan már őt is kezdte zavarni az egyre élesedő hang.  - Reméljük, hogy nincs, mondjuk inkább az lesz a gond, hogy valószínűleg elszakadt a családjától és nem talál vissza hozzájuk - ezt tartottam a legésszerűbb magyarázatnak, bár annyira nem voltam képben azzal, hogy milyen ellenségeik lehetnek a természetben ezeknek a kis lényeknek, s hirtelen azt sem tudtam volna megmondani, hogy honnan is kerülhetett ide ez a kicsi.
- Tőled? Nem, dehogy! Nem vagy ijesztő - mosolyogtam a lányra, s ezt az elméletét teljességgel kizártam. Bár, utólag átgondolva eszembe jutott valami, s ahogy gondolkodtam, talán még az arcomra is kiült az, hogy éppen töröm valamin a fejemet. - Hm, tudod mi lehet? Ugye ez egy játszótér, és elképzelhető, hogy mondjuk valamelyik kisgyerek játékként nézett rá, talán rá is ijesztett, és lehet hogy emiatt van ennyire megijedve. Mondjuk én is ijedt lennék, ha elszakítanának a saját környezetemből, de ne vedd magadra, oké? - bátorítóan szóltam hozzá, hisz nem akartam azt, hogy a lelkére vegye ezt az esetet. Közben feltűnt, hogy ismerős a lányka, bár elég picinek tűnt, így nem voltam biztos abban, hogy vajon a suliba jár-e, vagy esetleg máshol láthattam.
- Örvendek Polli, akkor most már tudom, hogy miért tűntél olyan ismerősnek! Eridon, klassz ház - mosolyogtam rá kedvesen, és a kezemet is nyújtottam felé egy kézfogás erejéig, miután bemutatkoztam. - Év elején töltöttem ott néhány napot, mert nálunk volt egy kis forgatag a levitában, elég sok minden felújításra került, szóval addig szétosztottak minket a házak közt. Jó volt az ott töltött időszak is, szép a klubhelyiségetek - ez maradt meg bennem leginkább, ugyanis az idő jó részét ott töltöttük.
- A levitában vagyok, de ne higgy a híreszteléseknek, azért nem csak a tanulásról szól az életünk - mondtam mosolyogva, mígnem visszakanyarodtunk a tündérekhez, s lényegében kiderült hogy egyikünk sem ért hozzájuk igazán.
- Ez jó ötlet Polli, csak azt nem tudom, hogyan tudnánk őt csapdába csalni. Nagyon gyorsan mozog, kis helyen is megtud bújni előlünk. Hm - tanácstalanul sóhajtottam egyet, nem voltam felkészülve ilyen tündérmentőakcióra, így erősen agyaltam, viszont Polli közben egész jó ötleteket osztott meg velem.
- De , azt hiszem, ezzel nem is mondasz hülyeséget. Talán próbáljunk meg kedvesen szólni hozzá, ha megérti, lehet hogy idejön hozzánk. Próbáljuk meg - azzal leguggoltam ahhoz a bokorhoz, aminél a legutóbb láttuk őt, Pollira pillantottam, majd vissza a bokor sűrűjébe.
- Szia Kistündér, Karola vagyok, ő pedig Polli, nem akarunk bántani, segíteni szeretnénk - nem mozdultam, csak vártam, hátha lesz valami reakció, bár abban sem voltam biztos, hogy érti majd a szavaimat. - Lehet, hogy fel kéne adnunk ezt Polli - bár szerettem volna segíteni a tündérnek, nem tudtam, hogy mit kellene ilyen helyzetben tenni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Merlinre megmozdult! - ijedten suttogtam a levegőbe, miközben kezeimet a szám elé kaptam, s figyeltem az ágyban heverő pucér, egyelőre arctalan srácot. Legalábbis pár pillanatig, mert el is kaptam a pillantásom, s helyette értetlenül fürkésztem az unokatestvérem íriszeit, hátha ő majd pontosan fogja tudni azt, hogy mit keresünk egy vad idegen srác hálószobájában ennyire alul öltözötten. Emmának végül is tudnia kell, hisz ő vitt el engem Pestre bulizni, ő mondta azt, hogy ez hejj de milyen jó lesz! Hát nagyon jó... még csak azt sem tudom, hogy hol vagyok, és hogy mi történt velem.
Persze tengernyi gondolat villant át az elmémben, hogy vajon miért lehet az a srác pucér, s miért lehetünk ennyire alul öltözöttek, amik aztán azon nyomban riadalmat szültek az elmémben. Mert mi van, ha olyan dolgot tettem, amit józanul egy idegennel soha? Egyáltalán mit művelhettem? Rémes volt már ennek a gondolata is, láttam, ahogy Emma idegesen kapkodja össze a ruháit, s ekkor jutott az eszembe az, hogy talán nekem sem ártana ugyanezt tenni, hisz rajtam még annyi sem volt, mint rajta. Emiatt magam is sietve néztem körbe, s amint megláttam a ruhámat, felkaptam a földről, s kérdéseimmel újra a kuzint ostromoltam.
Végül kézen fogva húzott maga után, újra a mosdóban kötöttem ki, de azt hiszem, hogy talán jobb is, hogy behúzódtunk a biztonságba, hisz még mindig nem tudtuk azt, hogy ki lehet odakint az az ismeretlen.
- Emma? - már-már ijedten nyíltak újra szóra az ajkaim, hozzá hasonlóan magam is kezdtem elveszíteni a kontrollt, hogy a pánik kavargó hullámai közt találjam magam, mikor végre megszólalt. Ám ahelyett, hogy megnyugtatott volna, szavai egyértelművé tették számomra azt, hogy most bizony nagy pácban vagyunk.
- A bár...a bárra még én is emlékszem, ott ittunk egy koktélt - ahogy Emma mesélt, úgy próbáltam visszaidézni elmémben a képkockákat, s mintha az italok mellé párosult volna néhány barátságos arc is. Ez ekkor persze még egészen ködösen villant be előttem.
- Jaj Emma, ki ne mond! Én ezt nem így akartam - ő volt az erősebb, mert nekem ekkor már elindultak a könnyeim, mert hát akár még az is történhetett, amire a kuzin próbált utálni. Mégis, honnan kellett volna tudnom, hogy megtörtént-e? Idegesen próbáltam magamra húzni a ruhámat,s leküzdeni az érzéseket, nem borulhattam ki ennél is jobban. A ruhát úgy ahogy sikerült magamra vennem, szemeimet a kézfejemmel töröltem meg, s kifújva a levegőt újra a wc-n ülő kuzinra emeltem, aki talán még nálam is rosszabbul festett.
- Víz...vízet kellene innod, várj - körbepillantottam a fürdőszobában, láttam is egy lefordított üvegpoharat a csap szélén. Odalépve megvizsgáltam, nem tűnt koszosnak, de azért elöblítettem a csap alatt, s egy pohár vízzel léptem vissza Emmához. - Ezt...ezt idd meg, és aztán nem tudom, keltsük fel, és kérdezzük meg, hogy hol vagyunk. Csak nincs nálam a pálcám...a fenébe, hogy ilyenkor miért nincs nálam? - ideges lettem, mert nem volt nálam, s tudtam, hogy így teljesen védtelenek lehetünk az ismeretlennel szemben.
- Jajj légyszíves ne mond már ezt, már így is rám hoztad a frászt. Csak kéne emlékeznünk, hogy mi történt...Nekem rémlik onnan néhány arc, mintha...néhány srác azt mondta volna, hogy egy nyaralóhoz tartanak. Lehet, hogy meghívtak? - bizonytalanul tettem fel a kérdést Emmusnak, bár ennél még mindig nagyobb kérdés volt az, hogy hol lehettünk, s mi történt velünk.
- És...és Emma, mi van, ha eladtak minket ilyen...prostiknak? - már a lehető legrosszabb dolog is megfordult a fejemben, félve, remegő ajkakkal tettem fel neki a kérdést, mire hirtelen kopogás hallatszott a fürdőszobaajtón, ami a következő pillanatban már nyílt is.
Összerezzentem, s félve húzódtam a falhoz, miközben riadtan hol Emmára néztem, hol pedig az ajtó irányába.
- Szóval itt bujkáltok, na mizu csajszik? Kész a reggeli, extra tojásból. Ha kész vagytok, gyertek le - mondta a srác, aki egyáltalán nem úgy festett, mint az ágyban heverő alak. Ezen például volt ruha, és rövid volt a haja, a hangja meg...elég mély volt. Kifelé menet még hallottam, hogy odaszól valamit a másiknak a tunyaságról, de lépteivel a szavai is tompulni kezdtek.
- Úristen, ez meg ki volt? - suttogva kérdeztem Emmát, miközben sietve visszacsuktam a fürdőszobaajtót.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Énekelni mindig is szerettem, de soha nem volt közönségem, mindig csak elvonulva, magányosan tanulgattam a kedvenceimet, mintha attól féltem volna, hogy nem elég jó a hangom. Aztán egy alkalommal, teljesen véletlenül rám köszönt Marci és megkérdezte, hogy nem lenne-e kedvem vele közösen zenélni. Akkor nagyon meglepett, de mivel nagyon szerettem énekelni, nem kellett túl hosszan győzködnie, hogy igent mondjak. Már az első néhány próba alatt sikerült összehangolódnunk, így megmaradt a kis csapatunk.
A szünet persze vágott egy kis éket közénk, már ami a zenei próbákat illeti, nem volt alkalmunk egy ideig próbálni, meg egyébként is történt pár dolog, ami elterelte a gondolataimat. Most viszont, alig pár napja sikerült leegyeztetnünk egy újabb próbát, éppen ehhez készülődtem a szobámban.
Felkaptam néhány kottát, amit annak idején a fiútól kaptam, a kulacsomat is megtöltöttem vízzel, s még a tükör előtt gyorsan ellenőriztem, hogy nem-e vagyok túl kócos. Az voltam, így sietve megfésülködtem, s csak ezután indultam a megbeszélt találka helyre, ahonnét már kiszűrődött a kellemes gitárjáték.
Nem szokásom hallgatózni, de egy pillanat erejéig megtorpantam az ajtónál, s hallgattam, ahogy Marci játssza ezt a romantikus számot. Olyan kellemes hangja volt, hogy azonnal libabőrös lettem, ráadásul a szöveg miatt még el is érzékenyültem. Mostanában ez gyakran megtörtént velem, de most nem sírni jöttem, hanem énekelni. Emiatt kitöröltem ujjaimmal a könnycseppeket szemem sarkából, s mosolyogva léptem be a fiúhoz, magam mögött behajtva az ajtót.
- Szia Marci! Ezer éve nem láttalak! - kedves mosollyal lépdeltem oda hozzá, és le is telepedtem mellé. - Annyira szép ez a szám, mi ez? Meg kéne tanulnunk. Egyébként mi újság? Hogyan telt a szünet?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Míg nem találkoztam Marcival, addig csak egyedül énekelgettem, de ő volt az, aki tényleg megismertette velem a zenét és közelebb hozott a dallamokhoz. Kedveltem a társaságát, nem csak azért, mert gyönyörűen játszott a hangszereken, hanem azért is, mert a társasága alkotásra ösztökélt. Részben ezek miatt, s részben azért, mert amúgy is jó társaságnak bizonyult, örültem hogy végre újra láthatom a szünet után.
- Shallow? Hú, klassz! A dallama szerintem menni fog hallás után, a szöveg az...azt nem tudom - mosolyodtam el, mert az igaz, hogy tanultam angolul magántanulóként, de annyira azért még nem volt tökéletes a nyelvtudásom, hogy egyből le tudjam követni a teljes szöveget. Marciban viszont bíztam, hogy ő talán már tudja ezt a dalt, s úgy voltam vele, hogy ha őt követem, egy idő után, sok gyakorlással majd tényleg menni fog. Le is telepedtem a fiú mellé, s kényelembe helyeztem magam, ügyelve, hogy ne lökjem meg a gitárját.
- Amúgy hogy vagy? Szerintem te nőttél a szünetben - jegyeztem meg nevetve, s közben oldalba is böktem őt. Közben eszembe jutott az, hogy nálam van a telefonom, amit még Bence segítségével vásároltam, s rájöttem arra, hogy van rajta egy hangrögzítő opció, amivel akár fel is tudnánk venni a próbánkat.
- Figyelj csak, mit szólnál, ha rögzítenénk néhány dalt a telefonomra? Aztán vissza tudnánk hallgatni, és meg tudnánk állapítani, hogy mennyire volt jó, és melyik részeken kellene javítanunk - erre mondjuk talán miattam volt szükség, mert abban szinte biztos voltam, hogy Marcinak tökéletes a hallása, és szuper érzéke van a zenéléshez. Magammal viszont sosem voltam megelégedve, s mindig volt bennem némi bizonytalanság, hogy talán nekem még sem kellene kiengednem a hangomat.
- Majd szólj, ha kezdhetjük ezt a Shallow-t, és akkor indítom a felvételt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Amikor ráeszméltünk arra, hogy valójában hol lehetünk, s mi is történhetett velünk, az sokkolóan hatott ránk. Láttam Emma tekintetében a félelmet, vagy talán kétségbeesést, vagy nem is tudom, hogy mi is lenne rá a jó szó, de érződött rajta, hogy hozzám hasonlóan ő sincs a helyzet magaslatán. Azt persze eddig is tudtam, hogy az alkoholos italok nem voltak rám jó hatással, arra viszont álmomban sem mertem volna gondolni, hogy egy napon emiatt majd ennyire kínos helyzetbe kerülhetek. Bár az is igaz, hogy emlékeim szerint - már amennyi eszembe jutott az előző estéből - úgy rémlett, hogy nem is ittam olyan sokat. De ha nem ittunk annyi alkoholt, akkor mégis hogy történhetett meg velünk ez, s hogy nem emlékeztünk mindenre? S ahogy ezek a gondolatok lejátszódtak a fejemben, Emma szinte ugyanabban a pillanatban szólalt fel, mintha csak a fejemben olvasott volna.
- Akkor azt mondod, hogy volt valami abban a koktélban? - ahogy ez tudatosult bennem, úgy sápadtam el, s így már érthető volt, miért voltam annyira rosszul reggel.
- Merlinre, mi történt velünk - itt tört rám a gyengeség, néhány másodperc erejéig utat tört magának a félelem, de látva, hogy Emma tartja magát, erőt vettem magamon, s abba hagytam a szipogást, majd inkább felöltöztem. Sírni majd később is ráérünk, most viszont jobb lenne minél előbb hazajutni. Egy pillanat erejéig eszembe jutott Márk, aki mindig megmondta a véleményét arról, hogy nem kéne iszogatnom. Magam előtt láttam vádló arcvonásait. Aztán meg Bence jutott az eszembe, akit ha felhívnánk, talán sietve jönne értünk, és kimentene innen. De atyaég, hogy is hívhatnánk őt éppen ide?
Egyikük sem lett volna jó megoldás, még akkor sem, ha úgy éreztem, hogy most talán tényleg segítséget kellene hívnunk. Ráadásul Emma is rosszul festett, meg is kínáltam egy pohár vízzel, de nem tűnt úgy, mint aki még folyadékot kíván.
- Tudom, de ez jót fog tenni. Ha meg kijön, akkor legalább kipucolódsz - javasoltam, s megnyugodtam, mikor végül csak nekiesett annak a pohár víznek.
Közben tengernyi gondolat merült fel bennem, s még a leglehetetlenebbnek tűnőt is bedobtam, amit Emma rögtön elvetett. Ám még sem nyugodtam meg, mert ugyan ő azt mondta, hogy teljességgel kizárt, azért mégis csak egy vad idegen házban ébredtünk.
Az ajtónyitódásra magam is megijedtem, kár hogy nem volt nálam palacsintasütő, mert annak ilyen esetekben kiváló hasznát vettük volna. Így viszont serpenyő és pálca híján kénytelenek voltunk farkasszemet nézni az elrablónkkal?.
Reggeli???
Értetlenül kaptam pillantásom az ismeretlenről Emmára, majd vissza a srác távozó alakjára. Idősebbnek tűnt nálunk, de nem túl sokkal, legfeljebb 20-22 éves lehetett.
- Jójójó, nyugodj meg Emmus - próbáltam lenyugtatni, mert most úgy tűnt, hogy ő az, aki idegesebb lett.
- Figyelj, szerintem...ne legyünk ellenségesek, csináljunk úgy, mintha...mintha jó buli lett volna, de próbáljuk kiszedni belőle, hogy mi is történt. Mit szólsz? Ha tudnánk, hogy pontosan mi történt, akkor lehet, hogy megnyugodnánk. Még az is lehet, hogy ez csak egy félreértés...és hogy talán nem is történt semmi olyan izé...mint amire gondoltunk - nem akartam nevén nevezni a dolgokat, Emma biztos sejtette, hogy mire is gondolok. Még összenéztem vele, s ha beleegyezett, akkor kinyitva az ajtót, lassan léptem ki rajta.
A hosszú hajú pasi még mindig ott feküdt, továbbra is fedetlenül, odalentről viszont már érződött a frissen sült tojás és kolbász illata. S ami azt illeti, rettentően éhes voltam már.
- Gyere, menjünk - suttogtam Emmának, majd a kezem nyújtottam felé, hogy fogja meg, s így menjünk le az oroszlán elé.
- Mi van csajok, nem jöttök? - ismét hallatszott a srác hangja, aki már a konyhában sürgött forgott, s készítette a terítéket. Fogalmam sem volt arról, hogy mit is kéne mondanunk, kínomban így csak mosolyogtam, majd inkább Emmát oldalba böktem, hogy ő kezdjen valamit ezzel a helyzettel. Végül is, ő volt az idősebb, nem?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

- Áh, nem gond, én is csak azért, mert prefektusként igyekszem odafigyelni az újakra - kedvesen rámosolyogtam, tényleg nem volt miért szégyellnie magát, nagy ez az iskola, és nem ismerhetünk mindenkit. Most viszont itt volt az alkalom a bemutatkozásra, ez gyorsan meg is történt, így Pollinak is lett már legalább egy ismerőse, bár biztos voltam benne, hogy már másokkal is találkozott.
- Ó a miénk is klassz, én mondanám, hogy gyere és nézd meg, de sajnos ez nem ilyen egyszerű. Csak úgy nem járkálhatunk be egymáshoz, ezt valamiért nagyon is szigorúan veszik, amióta áll ez az épület. De néha akadhatnak olyan helyzetek, amikor megnyílnak a kapuk. Mi mondjuk nem voltunk szerencsések, szükséges volt sajnos a házrészünk átépítése - ecseteltem kicsit talán hosszan a történéseket, s remélem, hogy ezzel nem untattam nagyon Pollit.
- Hangulatos, és nagyon otthonos, kicsit hasonlít a tiétekhez - mosolyogva idéztem fel, hogy milyen is a klubhelyiségünk, a tanulással kapcsolatos dolgokon pedig elmosolyodtam.
- Fogalmam sincs, de egy közös van mindannyiunkban, imádunk olvasni. Talán ez a titka, hogy több időt is képesek vagyunk ráfordítani valamire. De azért ne gondold azt, hogy minden levitásra jellemző az, hogy nagyon jól tanulunk. Azért ezt az élet is befolyásolja, mert akadhatnak jobb és rossz napjaink. Valójában én sem vagyok mindenből jó, van, amit nem ártana gyakorolnom. De szorgalmas vagyok, amennyire lehet. Azt hiszem, hogy inkább ez a titka, a szorgalom, meg az időráfordítás. Amúgy nálatok is vannak jó tanulók, és a rellonosok közt is van egy-két kiemelkedően teljesítő tanuló - súgtam meg, már csak azért is, hogy Polli ne adja fel, s bízzon magában. Tényleg nem a ház színétől függ az, hogy ki hogyan tanul.
- Hű látod, ez egy nagyon jó kérdés. Sosem harapott még meg tündér. Szerintem olyan lehet, mint egy darázscsípés, de nem vagyok szakértő - elmosolyodtam, ez egy jópofa kérdés volt, s őszintén tényleg nem tudtam, hogy mennyire kellene félnünk egy apró pici tündértől.
- Akkor mindegy, legfeljebb átváltozol - mondtam komolyan, de valójában csak ugrattam a lányt, s rögtön újra elnevettem magam. - Ne félj, nem fogsz átváltozni, ha meg is harap, szerintem csak bepirosodik majd, de nem vészes-
Egy ideig próbálkoztunk a tündér csalogatásával, minden kedvességet bevetettünk, amit csak lehetett, még sem értünk célt. Kezdtem feladni a reményt, tanácstalanul guggoltam a bokor előtt, mikor Polli érdekes dolgot tátogott felém. Az ötlet jó volt, egész jó, viszont ahogy tovább gondoltam, mégis el kellett vetnem ezt.
- Nem, ez nem biztos, hogy jó lesz Polli, mert akkor sosem találjuk őt meg. Várj csak...- hirtelen eszembe jutott, hogy maradt a zsebemben egy szem bonbon, így azt kicsomagoltam a papírból, hogy a finom csokoládé illatával csaljam oda magunkhoz a kis tündért.
- Tündérke, nézd csak milyen finom csokoládé van itt. Nyamm de finom...hmm, ezt neked is meg kellene kóstolnod - picit még beljebb is toltam a kezem, amikor egyszer csak megmozdult a bokor, s úgy tűnt, mintha előbújna a kis tündér.
- Nézd Polli...beszélj hozzá - súgtam oda a lánynak, s kíváncsian figyeltem, hogy mi lesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Napok teltek el a randink óta, talán több is, mint amiben megállapodtunk, s kezdtem frusztrált lenni amiatt, hogy Bence kerül engem. Nem találtam meg őt azokon a helyeken, ahol többnyire felbukkant, az étkezőben sem bukkant fel, s még csak nem is üzent. Már kezdtem azt érezni, hogy talán kerül engem, a baj csak az volt, hogy nem értettem, miért, hisz nagyon is jól sikerült a randink. S bár az elején mindketten meglepődtünk azon, hogy mi vagyunk Flash és Boszi, utólag mégis csak jól sült el a dolog, hisz megcsókolt. Ez pedig azt hiszem a legjobb jele volt annak, hogy tetszem neki. Szóval ezek miatt teljes kétségbeesés uralta a napjaimat, étvágyam sem volt nagyon, de hát enni azért csak kellett valamit. Aztán ahogy délelőtt megkaptam a baglyot, s benne a találka helyet, máris megkönnyebbültem. Végre üzent, ráadásul nem is akár milyen helyre hívott, hanem a kis tavacskához. Mi lenne ez, ha nem egy igazi randi? Egy olyan komolyan átgondolt, romantikus gesztus?
Jó, nem voltam nagyon romantikus alkat, ez már a Márkkal való kapcsolatomban is hamar kiderült, ettől függetlenül ennek a randinak mégis nagyon örültem. Rögvest le is ment két nagy szelet kolbászos szendvics, azt hiszem hogy Bence levele pozitívan hatott rám, s helyre állította a bioritmusomat.
Izgatottan vártam a délutánt, készültem rendesen, még a hajamat is kivasaltam, próbáltam olyan ruhát felvenni, ami tetszene Bencének, s Dana korábbi tanácsaira hagyatkozva még egy kis parfümöt is fújtam magamra.
A tavacskához érve kíváncsian pillantottam körbe, majd amint megláttam Bencét a padon ücsörögni, hirtelen megtorpantam. Eddig is izgultam, de most talán még gyorsabban vert a szívem idegességemben. Csak nyugi, randiztál már, ő csak Bence...csak...hát persze.
Nem nagyon hatottam magamra, az idegesség sem múlt el, de mégis erőt vettem magamon, s megindultam a fiú felé.
- Nahát, ki ez a helyes idegen? - kérdeztem mosolyogva, ahogy közelebb értem hozzá, s bár zavarban voltam, ha felállt a padról, azért odahajoltam, s nyomtam egy puszit az arcára. - Mintha a gondolataimban olvasnál, tudtad, hogy imádom ezt a helyet? - ezt vehette dicséretnek is, mert ennél jobb helyre nem is hívhatott volna. A tavacska környéke békés volt, s ideális arra, hogy csodálatos délutánt töltsünk együtt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

- Köszönöm, ez érted van - széles mosollyal fúrtam pillantásom a tekintetébe, miközben mintha pukedliznék, egy picit beroggyantottam a térdeim, s ruhám széleit fogva játékosan meghajoltam előtte. Az egészben az volt az érdekes, hogy míg egész nap izgultam a randi miatt, mellette nem éreztem azt a megfelelési kényszert, amit Márk mellett. Úgy éreztem, hogy Bencével sokkal szabadabb lehetek, s már nem volt rajtam nyomás,legfeljebb csak az izgalom, amit ő váltott ki belőlem.
- Ez tényleg jól sikerült, gyönyörű - még mindig mosolyogva fürkésztem a szemeit, s közben azon gondolkodtam, hogy miért is nem jött el ez a pillanat korábban. Mikor még Márkkal jártam, már akkor is voltak olyan találkozásaink, amikor jobban éreztem magam, mint a levitás fiú mellett. Talán még magamnak sem akartam beismerni azt, hogy megtetszett az unokatestvérem. Igen, most biztos mindenki tépné a haját, s forgatnák a szemeiket, de ez van. S ami azt illeti, nem is igazán tudtam rá rokonként tekinteni, hisz nem is olyan rég tudtuk csak meg, hogy távoli unokatesók vagyunk. Nem együtt nőttünk fel, a kapcsolatunk az iskolában alakult. Akkor miért is kellett volna azon rágódnom, hogy erről majd ki mit fog gondolni?
Na igen, ott volt azért Emma, akinek a véleményét nem söpörhettem szőnyeg alá. Róla sajnos megfeledkeztem, s meg sem fordult a fejemben az, hogy miután összejövünk Bencével, majd mégis hogy fogjuk ezt neki elmondani. De most nem is ez számít. Itt állt előttem, alig egy karnyújtásnyira, s végre nem kellett megjátszanom magam, vagy hallgatnom, szimplán lehettem önmagam.
Miközben gondolatok ezrei kavarogtak elmémben, nem tudtam nem észrevenni, hogy Bence mosolya mögött megbújik valami szokatlan. Eddig még sosem láttam ezt rajta, s valamiért most szokatlan volt a viselkedése. Nem tudtam mire vélni, de talán csak izgult.
- Ez jó, mert én is - szinte azonnal lecsaptam szavaira, s mellé ülve, azonnal közelebb csúsztam hozzá, ujjaim alig néhány milliméternyire hevertek az övéitől, várva, hogy bőröm végre az övéhez érhessen, hogy ujjaink végre egybeolvadhassanak. Még egy csók is átvillant az elmémben, de láttam Bencén, hogy valami nem stimmel, s úgy tűnt, mintha küszködne a szavakkal. Felé fordulva kedvesen mosolyogtam rá, hátha csak ez hiányzik ahhoz, hogy ő is leküzdje a rokonság miatti kételyeit. Valószínűleg ez lehetett a gondja, hisz ezek a gondolatok sokszor bennem is felmerültek.
- Igen? - egy kicsit elpirultam, hogy felhozta a csókot, de a mosolyom kiszélesedett, biztos voltam abban, hogy most jön majd a nagy pillanat, még az egyik szemöldököm is feljebb szökkent izgalmamban, de következő másodpercben Bamm! Arcon csapott a felismerés, s a szavak, amiket kiejtett a száján.
Arcomról azonnal eltűnt a mosoly, s helyét átszőtték az értetlenség fonalai.
- De...de miért? - kérdeztem akadozva, bizonytalanul, miközben továbbra is a szemeit fürkésztem. - A rokonság miatt? Mert az...figyelj, nem is vagyunk olyan közeli rokonok, amúgy se tartottuk ezt a rokoni kapcsolat, nem is tudtunk egymásról és..és, aranyvérű vagyok, nálunk ez nem jelent semmit - hirtelen sorolni kezdtem az érveket, miközben ujjaimat a kézfejére csúsztattam. Naivan azt gondoltam, hogy csupán ez lehet a gond, amin Bence nem tud átlendülni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Néhány perccel korábban még hittem abban, hogy kettőnk közt elindulhat valami új, valami friss, egy olyan izgalmas kaland, mely mindkettőnk életét pozitívan befolyásolná. Hiába éreztem rajta kétséget, vagy zavart, mindezt betudtam annak, hogy nem tudja kezelni a családi kapcsolatot. Naivan azt gondoltam, hogy kizárólag ez lehet az egyetlen akadály, s mosollyal próbáltam meggyőzni arról, hogy mindez mit sem számít, a vérfertőzés még akár lehet jó dolog. Ugyan már.
Miért is gondoltam azt, hogy csupán ez lehet közöttünk az akadály? Miért fordult meg a fejemben az, hogy talán benne nem kavarogtak olyan érzések, mint bennem?
Miközben elhúzta kezét az érintésem alól, s megkezdte mondandóját, már a hangszínéből éreztem a visszautasítást. Még ki sem kellett mondania, megéreztem, hogy mindez több annál a problémánál, mint amire korábban gondoltam. Bence számára valójában nem is a kuzinság okozott fejtörést, ennél sokkal többről volt szó. S ahogy kimondta, hogy szerelmes, csak épp valaki másba, olyan érzés volt, mint akit nyakon öntöttek egy vödör hideg vízzel. Vagy forróval.
Hirtelen elreppent az örömöm, sietve kapott szárnyra, s a boldogság fészke helyén csak nehéz köveket hagyott. A torkom azonnal elszorult, arcomba vér szökött, de most leginkább a harag, s a csalódottság miatt.
Pocsék érzés volt, s azt hiszem, hogy mindez még az arcomra is kiült, mert tekintetemből eltűnt az a ragyogás, amivel az érkezésemkor pillantottam lélektükreibe. Helyette csak vádlón pillantottam rá, mintha csak azt kérdezném, hogy miért? Miért nem mondtad el ezt korábban? Vagy miért csókoltál meg, ha mást szeretsz?
Gondolatban már kismillió forgatókönyv lezajlott a fejemben, az egyik másodpercben felpattantam és arcon csaptam, a másik pillanatban csak sírtam, a harmadikban mindenféle szitokszóval illettem, s haragosan tomboltam. Ezek helyett azonban még csak szóra sem nyitottam a számat, ehelyett ültem némán, összepréselt ajkakkal, miközben hozzá közelebbi kezemet visszavontam az ölembe, s összeszorítva öklömet, körmeimet a tenyerembe vájtam, ahogy hallgattam.
Már nem nézett rám, de talán jobb is, mert így nem kellett látnia, hogy mennyire érzékeny vagyok. A szemem sarkába kiülő könnyet egy gyors mozdulattal sepertem félre, s bár kínzó erővel fojtogatott a sírás előszele, nem hagytam magam elgyengülni előtte. Mást szeret, ez van, dolgozd fel. Gyerünk, szedd össze magad.Ezt kántálta fejemben a hang abban a néhány másodpercben, míg némán ültünk egymás mellett. Tudtam jól, hogy nem hazudik, s ami azt illeti, bármennyire is fájt az elutasítása, egyszerűen nem tudtam rá haragudni.
Torkot kellett köszörülnöm, hogy szóhoz juthassak, de még a szám is kiszáradt, mintha ez a vallomás minden erőt elszívott volna belőlem.
- Tudom, hogy kedvelsz, és...ne légy hülye, ha arról van szó, akire gondolok, kicsi a valószínűsége, hogy nem kellenél neki - nem voltam biztos benne, de azt hiszem, Babura gondolt. Hát persze, mintha ő lett volna ott a pizzériánál. Miért nem jutott eszembe ez eddig? És még a rellonos bulin is mesélt róla. Oh, Merlinre, hogy lehettem ilyen hülye?
- Én már csak tudom, jó az ízlésem...- mondtam, miközben felé fordultam, majd attól függetlenül, hogy felém fordult-e, odahajoltam és nyomtam egy puszit az arcára.
- Ne szúrd el - még combon paskoltam őt, majd felegyenesedtem, s távolabb lépve tőle még vetettem egy pillantást a padon ülő fiúra. Nehéz volt, borzasztó nehéz, legszívesebben sírni lett volna kedvem, annyira rosszul esett az elutasítása.
- Szia Bence, a suliban majd találkozunk - még ezt valahogy sikerült kinyögnöm felé, de ezután sarkon fordultam, s távolodva tőle megindult néhány könnycsepp, mely végig csordult az arcomon, mert rájöttem arra, hogy nekem ő volt az igazi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Nem megy, nem megy, nem megy. - A francba már! - csattantam fel haragosan, s még a kezemben tartott ceruzát is dühösen vágtam a papírlapra, amire már a közelemben ücsörgő, s éppen olvasó srác is morcosan kapta fel a fejét. Egy kicsit hasonlított Márkra, ő is olyan túl komoly, túl okos formának tűnt, s láthatóan sikerült őt megzavarnom a könyvvével való romantikázásban. - Bocs - sóhajtottam,  mert jó modorra neveltek, s egy ilyen helyzetben mindig elvárták tőlem, hogy viselkedjek tisztelettudóan. Pedig most legszívesebben hozzá vágtam volna, hogy ha nem tetszik, akkor ülj máshova olvasgatni a flancos könyvedet. Legalábbis volt már bennem annyi indulat, hogy ezt csak így hozzávágjam, de mégis győzedelmeskedett rajtam az a fránya modor, amit hosszú évek alatt sulykoltak belém a szüleim.
Az előttem álló feladathoz azonban továbbra sem éreztem erőt, Johannes Faustusról kellett volna írnom egy esszét az okkultizmus kapcsán, de akárhányszor is kezdtem bele, a mondatok teljesen összezavarodtak a fejemben, a korábbi tanulmányokból szinte semmi nem jutott az eszembe, és úgy éreztem, hogy képtelen vagyok teljesíteni a feladatot. Nem tudtam koncentrálni, hiába próbálkoztam, hiába vettem a kezembe újra a ceruzát, hogy erőt vegyek magamon és végre megkezdjem az első mondatot, állandóan máshol jártak a gondolataim. Szívás volt ez a suli, egy kicsit már kezdtem besokallni a ránk nehezedő nyomástól, a szülők elvárásától. Nekem mindig jól kellett teljesítenem, most is ezt várták tőlem, de mi van, ha én nem ezt akartam? Semmi kedvem nem volt ehhez az esszéhez, de őszintén szólva máshoz sem. Mióta pár napja Bence tudatta velem, hogy nem, azóta nem tudtam mit kezdeni magammal. Hiányérzetem volt, rosszul éreztem magam a bőrömben, szó szerint nem volt kedvem semmihez.
A srác közben úgy tűnt, nem tudta tovább elviselni a szenvedésem, így összeszedve a holmiját, egyedül hagyott a tanulószobán. Hála Merlinnek, talán majd így jobban megy!
Ismét nekiveselkedtem a feladatnak, ám amint a ceruzám hegyét a papírlapra illesztettem, hogy újra kezdjem a korábbi mondatom, hallottam, hogy nyílik az ajtó, s valaki becsörtet rajta. Talán még lihegett is, vagy csak a levegőt vette, mindenesetre mikor hátrafordultam, már azt láttam, hogy valaki elterült az egyik fotelban. Mi van, ha rosszul lett? Ó, a fenébe is! Ennyit a feladatról.
Nem örültem annak, hogy ismét megzavartak, de fene a gondoskodó formámba, azért csak felpattantam, s odasétáltam, hogy megnézzem, nincs-e rosszul.
- Hahó, jól vagy? - léptem mellé, ám ekkor vettem csak észre a lányt, a hozzá párosuló arcot. - Aőhhh - valami értelmetlen szó szökkent szárra ajkaimból, miközben döbbent arckifejezéssel néztem a lányra, s már kétszer is megbántam, hogy felálltam, és odalépdeltem hozzá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

- Jól van, ha te mondod, bírom, hogy mindig bízol bennem - elmosolyodtam, Marci tényleg mindig támogatott, mellette nem igazán érezte úgy az ember, mintha nem értene semmihez. Szóval jól esett, hogy ilyen bátorítóan állt hozzám a zene kapcsán.
- Azt látom - kérdésemre nem túl hosszan felelt, pedig érdekelt volna, hogy mivel is telt a szünet, de hát majd csak elmondja, ha történt valami izgalmas. Azon meg nevettem, hogy két egész centit is nőtt. A kérdésére kicsit elkomorultam, mert hiányoztak a szünetben a barátaim, meg a gondolataim is lehúztak, de még sem akartam ezekkel untatni, így inkább olyasmiről meséltem, amiben mégis csak van valami jó.
- Megtanultam szörfözni a Balcsin. Jó, ne úgy képzeld, mint a profik, mert még életemben nem estem ennyit a vízbe, mint a deszkáról - meséltem nevetve. - De már három másodpercig meg tudok állni a tetején! - meséltem büszkén, s ezúttal egy picit én húztam ki magam. - Voltam Siófokon is egy koncerten Lucával - ahogy kimondtam, el is halkultam, mert eszembe jutott, hogy ők ketten jártak és nem voltam benne biztos, hogy ez nem-e kellemetlen Marcinak, hogy felemlegetem előtte.
- Na de, akkor vegyük fel - gyorsan el is tereltem a témát, izzítottam a telefonomat, s már indítottam volna a felvételt, amikor a srác egy nagyon is jogos ötletet vetett fel. - De, igazad van. Előtte gyakoroljuk el párszor - mosolyogva bólintottam, s ha elkezdte játszani a dalt, akkor elkezdtem énekelni, mikor az én részem jött. Nagyon bírtam Marci hangját is, szerettem az ilyen duetteket. Mikor a dal végére értünk, gondolkodón biccentettem oldalra a fejem, miközben az arcát fürkésztem.
- Te Marci, mit szólnál, ha mondjuk előadnánk ezt a dalt valamikor a suliban?- magam sem értem, hogy miért jött hirtelen ez a szereplési vágy, de jó ötletnek tűnt, hogy tényleg előadjuk valahol ezt a dalt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

-  Sajnos adódtak gondok. Az illúzió és a varázslat, ami a házunkat tartotta, valami oknál fogva meghibásodott, és elkezdett tönkre menni minden. Eleinte nagyon nyomasztó érzés volt, és muszáj volt átépíteni. De most már szerencsére minden rendben van, szépek lettek a helyiségeink - meséltem mosolyogva az eridonosnak, s ha már szóba jött, hogy milyenek is a levitások, erről is fecserésztünk kicsit.
- Wow, akkor te is szereted a zenét! Ez jó dolog, van egy srác, Marci, ő például gitározik, néha együtt énekelünk, ügyes srác, akár te is zenélhetnél velünk - jegyeztem meg, hisz jó dolog az, ha szeretjük a zenét, az meg pláne, ha még műveljük is.
- Igen, elég fájdalmas, és veszélyes is. Egyszer az egyik ismerősömet megcsípték, aztán allergiás lett tőle. De már jól van, meggyógyították. Azt viszont tényleg nem tudom, hogy a tündér harap-e, és ha igen, lehetsz-e rá allergiás. Tündérallergiáról még nem hallottam - mondtam nevetve, a lány kérdésére, majd mindenféle ötletet megpróbáltunk, hogy kicsaljuk a tündért, mire az végre csak méltóztatott előjönni.
A tündér továbbra sem tűnt bőbeszédűnek, viszont úgy tűnt, hogy a csoki tetszett neki, ugyanis apró lépteivel egyre közelebb merészkedett hozzánk. Meg sem mozdultam, nehogy elijesszem, csak csöndben guggoltam, figyelve, hogy Polli hogyan is csalja oda a kis lényt.
- Vagy csak édesszájú, és szereti a csokit - súgtam vissza Pollinak, aztán mosolyogva figyeltem, hogyan majszolta a csokoládét a tündér.
- Szia, Karola vagyok, ő pedig Polli. Ne félj tőlünk. Hogy segíthetünk?- ha már bátrabb volt, akkor halkan, kedves hangon tettem fel neki a kérdéseket. A pici tündér viszont nem tűnt túl beszédesnek, viszont egyszer csak a közelünkben megjelent egy másik tündér is, valamivel nagyobbacska, mint az, amelyik a csokiból evett.
- Szerintem ő lehet az anyukája, lehet, hogy hagynunk kéne, hogy hazavigye - súgtam Pollinak, s nagyon lassan elhúztam az ujjamat a kistündértől, hogy nehogy megijedne ő, vagy az anyukája. - Gyere, mi meg menjünk el fagyizni - tettem még hozzá, hisz nagyon úgy tűnt, hogy a tündérkét haza fogják vinni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Hogy a sárkány fortyogó barlangjában füstölögne…vagy valami ehhez hasonló volt az első gondolatom, amint lélektükreim előtt nem más tűnt fel, mint Babett. Hogy miért is kellett nekem felkelnem, és idejönnöm, miért kellett nekem mindig arra figyelnem, hogy mások hogy vannak? Hagytam volna, hogy pusztuljon meg a fotelben.
- Öh, remek. Csak onnan…khm, onnan úgy tűnt, mintha rosszul lennél, de így elnézve…nos, jó színben vagy - hát persze, hogy is ne lenne jó színben, mikor valószínűleg Bence repesve reppent karjaiba, legalábbis azt hiszem, hisz ki más lenne az, akibe szerelmes lenne? Legjobb tudomásom szerint Masa már régóta szóba sem jöhetett, más lányról pedig nem hallottam. Szóval igen, minden bizonnyal ő lehet az a lány, aki miatt dobott Bence.
Gondolataimból elém kerülő arca, s gunyoros mosolya rántott vissza, mert hát úgy döntött, felegyenesedik. S mi az, hogy felegyenesedik, talán fel is akar lökni. - Ja persze, az is kell neked…öhm, a gitár - talán nem kellett volna kommenteket fűznöm a mozdulataihoz, de mégis, irritált a jelenléte. Ha nézéssel perzselni lehetett volna, akkor már egész biztos, hogy lángok vették volna körbe. Pechemre ilyen varázslatot sem tudtam, meg sajnos nem voltam eléggé bosszúszomjas ahhoz, hogy felgyújtsam.
Ráadásul neki éppen a Tanulószobába kellett jönnie, s itt zörögni azzal a gitártokkal. Ha csak arra gondoltam, hogy Bencével összejöttek, s hogy talán még ki is beszéltek, úgy éreztem, hogy legszívesebben elmenekülnék. Kezdett ez az egész helyzet olyan nyomasztóvá válni, úgy éreztem, hogy megfulladok. Vajon mi volt benne más, mint bennem?
Néhány másodpercig lopva fürkésztem, s próbáltam rájönni arra, hogy miért voltam kevés, ám valami furcsa nesz zavart meg, s szinte egyszerre kaptam pillantásom Babettel az ajtó irányába.
- Mi a…neee - némi késéssel, ám magam is ráeszméltem arra, hogy ez a két fiú mit talált ki, addigra azonban Babett már az ajtó kinyitásával próbálkozott. Kezeimet védekezően fűztem össze magam előtt, ahogy kissé idegesen odalépdeltem, hogy magam is szemügyre vegyem a helyzetet.
- Mert nem nyílik? Hogy nem jött be ez a varázslat? - elhiheti, hogy legkevésbé sem volt hangulatom vele egy helyiségben tartózkodni, el is kaptam róla a pillantásom, s magam kezdtem el a kilinccsel babrálni, hátha az majd magától kinyílik.
- Ez nem vicces, halljátok? Nyissátok ki!- ütögettem meg párszor a tenyeremmel, hogy jelezzek annak a két balféknek, ám mindhiába, már a hangjukat sem lehetett hallani.
- Úgy nézek ki, mint aki mindenre tudja a választ? - nem tudtam türtőztetni az indulataimat, ez nem volt szép tőlem, de nem tudtam ennél szebben reagálni. Végül sóhajtva fújtam ki a levegőt.
- Nem tudom, írj egy sms-t a barátodnak, és kérd meg, hogy engedjen ki minket…vagy téged, vagy tök mindegy - vontam vállat, végül is, Bence valószínűleg gyakran ült a telefonján, meg amúgy is, biztos ezer örömmel sietett volna, hogy kimentse a hercegnőt a fogságból.
- Ajh Merlinre…ez tényleg nem nyílik - azért csak még egyszer megpróbáltam, végül ismét a lány felé fordultam. - Tényleg nem megy. Nem megy. Nem…és pont ve..mindegy. Talán megpróbálhatnál valami komolyabb varázslatot, végül is, ötödéves vagy - szúrtam oda, ahogy pillantásom újra Babettre emeltem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Hát igen igazad van, tényleg nem. Biztos beleraktak valamit az italunkba - mondtam egész halkan Emmának, mert csak ez lehetett az egyetlen oka annak, hogy egyszerűen semmire sem emlékeztünk az előző estéből.  
- Merlinre, remélem nem lesz bajunk - mondtam kissé megtörten, miután próbáltam magam összekapni, s nem kiengedni magamból a feszültséget. Pedig kedvem lett volna sírni, mert azért tényleg ijesztő volt ez a helyzet, valójában ezerrel dübörgött a szívem, s féltem attól, hogy kinek a házában lehetünk. Ráadásul mivel túl élénk volt a fantáziám, a lehető legrosszabb dolgok is felmerültek a gondolataimban, így már csak emiatt is ideges voltam.
Ugyanez Emmán is meglátszott, na meg a rosszullét is, s azt hiszem, hogy éppen ez ösztönzött arra, hogy erős maradjak. Mert ha ő rosszul lesz, akkor majd nekem kell rá is vigyáznom, így kétszeresen is oda kell figyelnem. De vajon hol lehet a pálcám? Az jönne most nagyon jól!
Míg gondolataimban már azon kattogtam, hogy minél előbb ráleljek a pálcára, ami segítség lehet a bajban, addig Emmus hiába küszködött, úgy tűnt, hogy rosszabbul már nem lesz, de talán a vizet mégis csak kipróbálja gyógyírként.
- Az jó lenne, de én már ittam, és nekem sem hozta vissza. Talán csak idő kérdése, és emlékezni fogunk - vagy nem, mert hát nem lehetett tudni, hogy mégis mi lehetett az, ami ennyire kitörölte az emlékeinket. Még az is lehet, hogy varázslat volt, hisz ki tudja, hogy miféle mágusokkal sodort össze minket az élet. Viszont időm sem volt felvetni a kérdést, mert akkor tűnt fel az ismeretlen alak, ami bevallom, újra félelmet szült bennem, s még arra is fel voltam készülve, hogy ha szükséges, akkor ráugorjak a hátára, üssem-rúgjam és harapjam, ha ez lenne az ára annak, hogy hatástalanítsuk az esetleges támadást.
Arcomra mégis a döbbenet költözött, amikor a srác úgy nyitott be, mintha mi már régóta ismernénk egymást, és puszi pajtások lennénk. Nagyon természetesen viselkedett, kedvesen is szólt hozzánk, s nem tűnt gonosztevőnek. De éppen ezért volt ez az egész annyira ijesztő. Emmán közben láttam, hogy még mindig nincs a helyzet magaslatán, így komolyan aggódni kezdtem miatta. Már csak emiatt is, na meg azért, mert nem tudtuk, hogy kivel állunk szemben, hirtelen egy ötletet javasoltam a lánynak, hisz más választásunk nem volt. Valahogy ki kellett kavarodnunk ebből a helyzetből, de nem ronthattunk csak ki a házból pénz, iratok és pálca nélkül.
- Azt nem fogjuk megvárni, hogy úgy nyúljon hozzánk. Ha ez történne, akkor ragadj meg valamit a konyhában, bármit, ami a kezed ügyébe akad, és csapj oda. De azt jó lenne azért megtudni, hogy pontosan hol vagyunk. Mert ha egy erdő közepén, akkor tök fölösleges sikítanunk - mondtam halkan, s ismét kétségek támadtak bennem. Meg is osztottam Emmussal a gondolataimat, ő viszont nem látta reálisnak a helyzetet, hogy talán gonosz emberek markába kerültünk volna. Ez a pozitív hozzáállás talán jó is, s lehet, hogy nekem sem kellene a legrosszabbra gondolnom.
- Jóóó, ez jó lesz! Neked úgyis menni fog Emma, én nem tudok hazudni - legalábbis nem próbáltam, de azt hiszem, hogy ez volt az az alkalom, amikor még ezt is be kellett vetnem a saját védelmünk érdekében.
A srác közben már több lépéssel is előttünk járt, de kicsit úgy viselkedett, mint egy kapitány, nem is nagyon értettem, hogy mire ez a sietség, s miért akar ilyen hamar reggelivel kínálni minket. Továbbra is gyanakodtam rá, a pucér srác mellett elvonulva még a fejemet is elkaptam, hogy ne is lássam, s közben szorosan fogtam Emma kezét.
- Ugyan már, tök fölösleges púdereznetek, baromi jól néztek ki smink nélkül is -mondta ezt már a konyhából, s amikor beléptünk, felém kacsintott. Össze is rezzentem, de leginkább a félelemtől, mert fogalmam sem volt arról, hogy ez most mégis mit jelentsen. - Rám kacsintott, láttad? Miért csinálta? - súgtam Emma fülébe kérdőn, miközben fél szemmel a srácot figyeltem, aki épp tojásokat ütött fel egy edénybe.
- Áh, vad éjjel volt bizony! Szuper frankó omlettet dobok nektek össze amúgy, olyat, amiről éjszaka dumáltunk, mielőtt bementünk a tóba. Nem igazán voltatok szemérmesek - jegyezte meg nevetve, ezt hallva meg még inkább kezdtem magam kellemetlenül érezni.
- Basszus, fürödtünk valami tóban? - súgtam a következő kérdést a lány fülébe, amikor meghallottam a hátunk mögül a másik srác kissé fáradt hangját.
- Ahhh jó reggelt csajoook, csá Dani! - ahogy hátrafordultam, megláttam a hosszú hajút, immár azért volt rajta valami középhosszú fürdőnadrág féle, pálmafás. Hála Merlinnek!
- Mizu cicám? Hiányoltalak reggel - kérdését mosolyogva intézte Emmának, miközben határozott léptekkel közelített felé, s hacsak Emmus nem húzódott félre, akkor bizony elkapta, és megcsókolta őt.