Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Már egy fokkal kevésbé érzi kínzásnak ezt az egészet, de még mindig feszélyezi. Hisz elég körbenéznie, vagy csak gondolnia arra, hogy miért is van itt pontosan. Lehet, hogy maga a férfi érdekes és mégsem az, aki mindenképp a fejét akarja szegni, mégsem tud kötetlen lenni annyira, hogy fecsegjen. Mondana ő sok mindent, mert van mit, lenne mit, sosem beszélte ki azt, hogy mik érték az első napokban mind a falu, mind az iskola témájában. Valamennyit mondott, darabokat, ha felmerült vagy a szebb részét, de az egészet? Ilyenkor hiányzik neki a család, az anyja, akinek kiönthetett mindent, amikor baja volt, valami kétely nyomta a lelkét vagy csak egyszerűen beszélni akart, mert az akkor is ment, jobban, mint most. És anyja, még ha nem is értette pontosan miről is van szó, mindig meghallgatta és ez sokszor többet ért, mint akármennyi válasz. Sóhajt egyet, ahogy elképzeli, hogy kimenve innen ragad telefont, feltárcsázza és kiadja, mondja, de ez nem fog megtörténni. Haza fog menni, benyom valami ökörséget és tanul, olvas, vagy egyszerűen ledől és létezik. Fogalma sincs, jelenleg még az irodában kéne maradnia és nem csak testileg.
- Leginkább azt, mivel és mennyire vagyok tisztában. Ameddig... egyedül éltem, addig ímmel-ámmal, de valamiket tanulgattam, volt fogalmam pár dologról, nekik meg épp elég volt ahhoz, hogy akkor adjanak időt, témaköröket és akkor vizsga, mert azért nem lehet minden szabályt áthágni – von végül vállat. Jó kérdés, talán vakarták a fejüket, mert míg egy kvibli mindent ismer születése óta, ha úgy van a világban persze, amely csak ehhez a világhoz köthető, neki egy kicsit hullámvasút volt ez és a rémkastély, egyben. Feldolgozni a tényt, hogy aztán miután lenyugodott, építhessen rá. Olvasni mindent más, elképzelni totál más, aztán tapasztalni, látni, szintúgy. Érti ő, hogy mennyire elképzelhetetlen, hogy itt van és neki is az, még kicsit mindig, de tanul, csinálhat valamit, ami megnyugtatja. Látja a homlokán futó ráncokból, az arcából, hogy talán még mindig nem tiszta a kép és lenne ezer kérdése, csak nem teszi fel. Látja azt is, hogy érdekli a másik része, az a rész, amely miatt itt van, ami végül végleg pontot tett az életére. Látja, de inkább válaszolna az előbbi, ezer kérdésre az iskoláról, mint egyre arról. Nehéz. Kimondani nehéz először és úgy igazán, az utolsó kötelező kör óta nem tette meg. Gondol rá, álmodik vele, hangosan kimondani már nem egyszerű. Még ez a pár szó is marja a torkát, keserű íz és emlék, érzi, ahogy elöntik az emlékek. Csak ne most, szinte feszülnek az idegszálak, mintha megint veszélyben érezné magát, közben pedig azokra gondol, akik a férfi számára a többiek. Néma csendbe burkolózik, mintha titkolna valamit, holott nem, egy betűt sem. Hirtelen nem az, aki, hanem az a húszéves srác, aki úgy gondolta, mekkora buli lesz és aki utána darabokra törve ébredt fel a lidérces álmából. Halovány mosolyszerű ül ajkain mégis, talán rosszabb, mintha nem lenne, fejét lágyan csóválja nemlegesen.
- Senkivel. Se velük, se a családommal. Egyedül jöttem ide – hangja talán egy fokkal erőtlenebb, igyekszik nem facsarni magát, nem, ez csak egy beszélgetés, ő pedig már egészen jól van, jól van és ezt kell elhinnie. Nincs semmi, nincs senki, jól van. Örül, hogy nem kell ezt a papíron viszontlátnia, de való igaz, neki mindig az volt a kényelmesebb, ha nem is beszél róla. De itt most más, nem ő irányít. Aprót köhint, helyezkedik a székben, mintha ezzel a keserűt és a „többiek” helyén ülő ürességet ez betemetné, eltüntetné.
- Igen, a kastélyban ritkán alszom, csak ha éjjel korzózom „szolgálatban”. Eleinte egyedül, azóta van lakótársam – hogy mégis merre él, nyilván le van jegyezve, bár ha az eddigieket nézi, nem csodálkozna, ha az lenne lakhelynek beírva, hogy a Jupiteren tölti szabadnapjait. - Melyik házban? - annyit kérdeztek tőle, akaratlan csusszan ki belőle az érdeklődés. De ha már ő is az volt, nem? Vagy ez helytelen? Tekintete is azt mondja, ha tilos erről beszélni, hagyja is. Ismét a pennára tekint, szinte már-már tényleg veszélyesen hivatalosak a szavak és annak is kell lennie. Hol is van ilyen? A templomban, az orvosoknál, agyturkászolnál? Van rá valami eskü? Biztos. Mindegy. Sóhajt egy nagyot.
- Köszönöm – tényleg, pillant is felé, most néz talán először tisztán a szemébe, most mer talán először rápillantani. - Nem tudom, mit tudnék még – vakarja meg tarkóját zavartan, tényleg nem jut eszébe semmi. - Szeretek itt lenni, csak néha kicsit sok – ereszti le a kezét. - Alá kell írnom valamit, meg ilyesmi? Maradhatok?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Jobb, hogy most egyedül vállalta be az éjszakai korzózást, kell, szüksége van a kastély néma csendjére és nyugalmára. Noha már nagyon sokat ülepedett benne a dolog, mégsem kellemes, benne van az gonosz, undok gombóc, aki újra és újra felkaparja benne a kérdéseket, azt, hogy ki volt az, miért és miért kellett látnia? Vagy megtörténnie? Érti és nem cáfolja azt, amit mondott, amiket mondott, de attól még az agya hátsó szegletében ott motoszkál. De még így is jobb már, mint utána közvetlen. Nem hazudott, nem szeret csatázni és vitázni, valamit mindig kivesz belőle, valami mindig elfogy és igaza volt abban, hogy megint nem bízik magában, mert így van. Nem érzi magát jónak, elégnek, nagyon semminek sem, de nem ült vissza abba a gödrébe, ahonnan kimászott. A „nem tudom” foszlánya az, amelyet igazán emészt és mégsem, mert tartja magát ahhoz, hogy mindent el kell fogadni, benne minden maradt, csak a mámoros köd helyett most önmaga van, a feje fölött a kicsi, képzelt felhőjével, ami követi. De jól van, jobban, találkoztak azóta, türelmes és enged teret, még ha tényleg saját magára kellene fókuszálnia, hogy visszaálljon minden. Sóhajt egyet. Ez így nem lesz jó, így kezdődött akkor is, leeresztett, leengedett, jöttek a fura majd sötét gondolatok és elveszett. Mindenképp beszélnie kell vele, mert nem engedheti, hogy még egyszer megtörténjen, több esélyt nem érez arra, hogy olyan élete lehessen, mint most, ha elengedi és azt engedi, hogy tényleg meneküljön.
A kastély valóban csendes, a diákok mintha érezték volna és csínytevéseiket átnapolták vagy olyan helyre tették, amit ő nem lát, mert arra már vagy még nem járt. Mindegy. Nem mintha a szigorúak közé tartozna, így aztán tagadhatatlan, hogy feleslegesen rettegnének, de jól esik neki a helyzet. Hozhatott volna könyvet, ezt bánja igazán, leült volna valahol, ahol picivel több a fény, mert a sötét folyosókat a navinés szekciótól kapott zseblámpával járja, de azt is a földre szegezi, nehogy egy portrélakó ráförmedjen, mint múltkor, amikor rájuk világított. Megállva néz körbe, úgy dönt, szünetet fog tartani. Ahhoz már messze jár, hogy a bejárati ajtót könnyen elérje, de tudja, van erre egy erkély, volt már ott, többnyire ilyenkor éjjel, amikor korzózott, vagy csak épp kellett a friss levegő. Nem szeret sokáig a falak között lenni, bezárva, senki se róhatja fel neki, hogy aki évekig élt egy erdőben, az majd tűrni fogja a kőfalakat végtelen mennyiségben. Fordul hát, hogy az erkélyhez vezessék lábai, előtte nem sokkal nyomja ki a lámpácskát, dugja azt övébe, mint valami teremőr és kilökve az ajtót, már szívja is be a friss levegőt. Aztán megtorpan, szájában ott ficeg a cigaretta, ő meg mered a lányra a korlátnál, aki késő este ácsorog itt és...
- Opsz... - kapja ki a szálat és tűzi a füle mögé, az ajtót visszazárva nem menekül be, elvégre nem egy szerelmespárra nyitott rá, és közelebb lép. - Osztozhatok veled kicsit az erkélyen? - így közelebbről már ráismer háztársa vonásaira, a memóriája ennyire még jó, azt azonban egyelőre nem látja, mi hozta ide. Ő is a korláthoz lépve dől neki és kiszedi a bagót a füle mögül. - És ez zavarna? - nagyon szabályos, igen. Mindegy.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő