Őszinte akartam lenni, ezért megpróbáltam a lehetetlent, bár nem is lehetetlen.
- Igazából eleinte tényleg kedves volt, de tegnap furcsa volt, olyan volt mintha utálna, de nemtudom.
A fejemet a kezeimmel támasztottam és az asztalt bámultam.

Felkaptam a fejemet és érdeklődve hallgattam Angelicát. Nem voltam benne biztos amit mondott, hiszen én soha nem néztem gyengének és nem is bántottam meg semmivel.
- Lehet igazad van azzal, hogy a kor miatt, mert én soha nem bántottam meg semmivel, de ránézek a lexikonra.

Tekintetemet a könyvre szegeztem és elvettem.
- Ez mihez kell?
Biztos az a lexikon az, de nem tudom.
Elvettem és beletettem a táskámba.

Kicsit meg ilyedtem ettől a fura csengőtől, de Angelica azt kérdezte elkisérem-e, én beleegyeztem, miért is ne.
- Persze, szívesen elkisérlek.
Kicsikét kedveltem a könyvtárakat, a csönd és a sok olvasmány miatt is.

Láttam a fiún, hogy kicsit kínban van, de hát legalább jófejnek tűnik.
- Én sem ismerek túl sok embert itt az iskolában, de azért sokakkal ismerkedtem kicsit.
Eleinte mikor meg láttam az órán akkor rossz szemmel nézztem rá, de most, hogy így összefutottunk eléggé bírom.
- És mit fogsz ez után csinálni?

Mikor megérkeztünk a könyvtár ajtajához, megálltam és udvariasan kinyitottam az ajtót, majd előre engedtem Angelicát.
- Csak utánnad. Mosolyogtam.
Bizsergett a lábam ettől a sok sétától, mert olyan nagy az iskola, de nem fogok nyavajogni.

Mugli az meg mi? Elmosolyodtam, de nem akartam ki nevetni. Követem a lányt és nézelődök. Nagyon sok könyv volt itt, nem hasonlított egy átlagos könyvtárra, de hát ez a Bagolykő.
- Jó, beszélgethetünk is közben, olvassak valamit?

Nállam biztos nem szerencsétlenebb, de haggyjuk ezt. A fagyitól felcsillant a szemem, mert nagyon szeretem a fagyit.
Talán el megyek vele, úgysem volt ma órám, mert meg betegedett a tanárom.
- A fagylalt jól hangzik. Mi lenne ha eggyütz mennénk?
Néztem a fiúra és jól esik egy kis hűtés ebben a hőségben.

A muglik a varázstalan emberek, amilyen én is vagyok, de vajon meg lehet tanulni varázsolni? Ezt még a csillagászat tanáromtól kérdeztem meg. Lehet beleolvasok ebbe a mugli könyvben.
- Hát... beleolvashatok akkor a mugli könyvbe? Amúgy te is mugli vagy?
Érdeklődve figyelem a lányt.

Egy új embert is megismertem, megint.
 Örűltem neki, hogy örűlt, felkeltem a padról és elindultam, nem tudtam, hogy merre akar menni, szerintem a cukrászdába akar menni.
- A cukrászdába megyünk?

Azta. Csak ámultam és halgattam azt a sok érdekességet, még érdekelt is. Azt hittem mugli vagyok, de nem vagyok mugli. De akkor vajon miért írnak a muglikról akiknek nincs varázs erejük? Sok kérdésem volt még Angelicához.
- Mostmár mindent értek, azthiszem. Akkor én egy varázsló vagyok akinek gyenge a varázs ereje ügye?
Továbbra is csak mosolyogtam.

Leűltem a kanapéra Angelica mellé és gondolkoztam. Nem volt más kérdésem, mivel nagyjábol megértettem azt, hogy én egy varázsló vagyok, végig azt hittem, hogy sima ember vagyok, de tévedtem.
- Nincsen több kérdésem egyenlőre.
Néztem a lányra, majd olvasni kezdtem a könyvet.

Nagyon nagy görcsöt kapott a karom mikor a papir megvágta az ujjamat, ezért elejtettem a könyvet. Kicsit nevetni kezdtem és elvörösödtem is.
- Csak görcsöt kapott a kezem, ezért elejtettem.
Lassan nyújtottam a kezemet a könyvért, ami Angelica kezében volt.

Csak néztem, nem hallott a görcs szóról?
Tényleg nem értek itt semmit. Hát jó kicsit szórakoztam a lánnyal.
- Lehet, hogy segítened kell. Ma reggel elvesztettem a hörcsögömet és sehol sem találom.
Nevetni kezdtem, de probáltam komolynak tűnni. Azthittem, hogy a varázslók okosak.

Csak észre vette, hogy csak szórakozok, nembaj. Én ismerem a görcs szót, akkor azért nem tudta miről beszélek, mert Angliai.
- Hehe... Te Angliai vagy? Kissé szomorú lettem. Elő jöttek apám emlékei, mikor azon az estén megígérte, hogy ki utazunk Amerikába és Angliába, de sajnos nem jött össze. El akadt a szavam, majd szomorúan olvastam egy könyvet.

Néztem Gergőt és láttam rajta, hogy örűl annak, hogy vele tartok, legalább én sem unatkozok. Megérkeztünk a cukrászdába, a fagyis részleghet mentem.
- Nézd Gergő itt van.
Mutattam a pultra és Gergőt néztem.

Pár perc hallgatás után visszatértem a valóságban. Hogy honnan jöttem?
 Én magam sem tudtam.
- Igazából nem tudom. Anyám magyar származású, apám pedig Amerikai volt. Én a kettő keveréke.
Szomorúan bámultam a könyvet.

Nézelődtem a nagy választékok közűl.
- Én egy epres csokisat kérek.
Vártam amíg kiadják a pultból.
Megböktem Gergőt és oda sugtam neki:
- Te, hogy vagy ezekkel a manókkal? Nem ráz ki a hideg?
Halkan nevetni kezdtem és a fagyis manóra mutattam.

Én őszinte vagyok és őszintén válaszolok is mindenkinek.
- Csak apámmal el akartunk utazni Angliába és Amerikába, de a halála miatt nem jött össze, ezért van rossz kedvem.
Mindig nagy megkönnyebülés ha őszintén kiöntjük a szívünket és ha van aki őszintén meghallgatja is.

Persze, hogy érző lények, nekem se lenne szivem megkínozni őket, mert hasznosak, ártatlanok, és aranyosak is.
Mentem Gergő után és leűltem az asztalhoz.
- Érezted már úgy, hogy valakiben megbízol és őszinte vagy hozzá, de ő meg csak állbarát? Volt már neked ilyen?

Nem akartam beszélni apámról, Angelicára néztem és bólintottam.
- Most nem akarok erről beszélni, ha nem baj.
Becsuktam a könyvet és csak űltem.
- Mennyi ideig szoktál itt lenni?
Kicsit fura kérdés volt, de biztos érti, hogy miért kérdeztem meg.

Örűltem neki, hogy gondolt rám és nem akart elkűldeni egyedűl és én sem akartam elkűldeni a lányt.
- Kicsit lehangoló a könyvtár, nincs egy vidámmabb hely?
Nem tudom, hogy van-e jobb hely a könyvtárnál, mert itt is nyugalom van. Hátha mutat olyan helyet ahol még nem jártam.

Még nem hallottam a bajkeverők alagútjáról, de jól hangzott. Szemőldökeimet felhúztam és Angelicára néztem.
- Ha benne vagy akkor nézzük meg az alagútat.
Fel kelltem a helyemről és vártam a lányt.

Angelicát vártam és vissza tettem a könyvet a polcra.
- Oké, megvárlak amíg vissza viszed a könyvet, és majd ehetünk is valamit.
Miért hívhatják a bajkeverők alagútjának? Ki tudja. A konyhában már jártam, így már tudom az utat.

- Igen, mehetünk.
Követem Angelicát a barlang felé.
Még nem nagyon ismerem a lányt, de láthatólag sok időt tőltöttünk, tőltünk eggyütt. Láttam, hogy mennyire liheg szegény.
- Jól vagy? Kicsit piros az arcod. Nevettem fel és reménykedtem, hogy nem esik össze.

Könyvtárak, minden hol könyvtárak. Kettő közűl kellett vállasztani, a múlt terme meg tetszett, de lehet, hogy nem azt vállasztom, mindegy.
- Jó, akkor legyen a múlt terme, balra menjünk.
Mosolyogtam, a sok variálások miatt, de az alagút sem lett volna rossz. Igazából nem nagyon lett volna jó, nem szerettem volna, hogy szakállam nőjjön.

Gondolkodva űltem az asztalnál és a régi emlékekre gondoltam. Sok rossz dolog ért az életemben, de nem szeretek másokat kibeszélni és ilyenek.
- Nem akarok mélyebben a dologba menni, bocsi.
Néztem Gergő fagyiját, hogy mennyi van még hátra.
- Ha megettük akkor lassan indulok, ha nem baj.

El fogyasztottam a fagylaltomat és úgy gondoltam, hogy mára elég volt a friss levegőből. Fel álltam az asztaltól és a kezemet Gergő felé nyújtottam.
- Akkor most indulok, remélem jól érezted magad. Látszódott rajta, hogy valamiért rosszul érezte magát, de az csak az ő dolga.
- Majd, ha akarsz még találkozni, akkor minden délután a konyhán megtalálsz.

Végre itt van a nyár és lehet lazulni, igazábol eddig is azt tettem. El nevettem magamat mikor a kedvenc helyem felé vettem az irányt. A játszótér a kedvenc helyem, mert szép és napsütésben a legjobb itt lenni. Ki léptem az épületből és azon kondolkodtam, hogy vajon ma is megismerek egy új tanulót? Biztosan megismerek valakit, a hinták felé vettem az irányt, majd el is foglaltam az eggyik hintát. Fel tettem a fülesemet és egy laza zenét inditottam el. Meg láttam, hogy egy lány közeledik felém, egyedűl van és zenét hallgat, csak ültem és figyeltem.

Nagyon jót aludtam az este és kora reggel indultam el a Cukrászdába, megkívántam a csokoládét, talán 3 héttel ezelőtt ettem csokit? Le is mentem és kértem egy süteményt amit helyben fogyasztottam el. Van nállam egy csoki amit későbbre terveztem csemegének. Mikor végeztem az evészettel akkor indultam is vissza a szobámba, de kifele menet összefutottam egy cuki kis kutyával, nagyon aranyosnak tűnt. Óvatosan közelítettem meg nehogy el ilyesszem, megsimítottam a fülecskéit. Kedvesen szólitottam meg, hátha varázs kutya és tud beszélni.
- Hát te honnan kóboroltál el?