Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Andris telefonját egyszerűen nem lehet lelőni, de tényleg. Megállás nélkül pittyeg, még akkor is, amikor Andris éppen a képernyőt nézi - mert hát egyszerre az ember csak egy chatet tud nyitva tartani, az összeset nem. A drága pedig nem az a típus, aki egyszerűen csak úgy tud dönteni, hogy ezzel ő most nem foglalkozik, de nem ám... Egészen addig olvassa a sok hülyeséget, amíg végül könnyes szemmel dühében el nem hajítja a telefont.
- Balf*szok, nyomd ki a netet, ne foglalkozz velük - mondja, szemöldökeit kicsit megmasszírozva, mert őt is kerülgetni kezdi egy kisebb fejfájás, habár ennek több köze lehet a stresszes légkörhöz, mint a másnaposságához. Valósznűleg az sem segít mondjuk.
Közelebb csúszik megint, Andris dühös pofiját pedig a mellkasára húzza, picit ringatva, a haját simogatva. Ezzel próbálja jelezni a maga részéről, hogy nem lesz ám itt semmi baj, nyugodjon csak meg. Nem annyira jön össze, már csak azért sem, mert aztán pont ő teszi fel azt a kérdést - amit amúgy szerinte muszáj volt most már valamelyikőjüknek feltennie - ami csak még jobban kikészíti Andrist.
Borús tekintettel néz Andrisra, amint ő láthatóan végiggondolja a lehetőségeiket és nem túl fényes következtetésre jut. Milán mondjuk úgy gondolja, hogy talán annyira nem is nagy baj, mert végre van egy alkalom, ami miatt felmerült egyáltalán, hogy elmondja a szüleinek. Ezt sosem vallaná be, de neki már így is kellemetlen volt, hogy sosem volt még erről szó.
- Hát, előbb-utóbb úgyis meg kellett volna tudniuk, nem lehet örökké titkolózásban élni... - mondja óvatosan, remélve, hogy ezzel nem borítja ki Andrist még jobban. Közben pedig fel sem tűnik neki, hogy kimondja azt, ami számára olyannyira evidens, de sosem beszéltek még róla, mert igazából félelmetes és súlyos volna - hogy ő már rég úgy gondolja, hogy ami nekik van, az ki fog tartani.
- Nem tudom, hogyan szokás az ilyesmit... - próbálna segíteni, de persze nem tud. Az ő anyja csak úgy tudta, nem kellett neki mondani, utána pedig nyilván elkotyogta az apjának is. Fogalma sincs arról, milyen az, amikor mondjuk leül a család egy közös "coming out" vacsira, hogy aztán közösen gondolkodjanak róla, ki hol cseszte el kinek az életét. Bár van, akiknél ezt csak vasárnapnak nevezik, Milán családja nem ilyen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Megvan a maga előnye annak, ha két utcára laksz a pasidtól. Például az, hogyha pedzegeted a gondolatot, hogy ma este találkozz vele (tök elfelejtve, hogy próbája van, mert hát férfiból vagy), de ő már valamiért jó fél órája nem elérhető messengeren és így nem tudsz rá hatást gyakorolni a kétértelmű csábító üzeneteiddel, nos akkor... Akkor átsétálsz.
Ezzel a remek (jajj, még nem is tudja a lelkem, milyen remek) ötlettel állt elő Milán is. Szóval magára kapott gyorsan egy kinyúlt pólót - ez került éppen a kezébe, kifelé menet pedig nem volt kéznél Nóri, hogy megállítsa - és egy értelmesebbnek mondható nadrágot, aztán nekiindult a budanekeresdi utcáknak. Vagy legalábbis annak a kettőnek, amiről esetünkben szó van.
Megáll az ajtó előtt, járt már itt egyszer-kétszer, futólag Andris szüleit is látta, talán valamiféle iskolai projekt volt a fedőszöveg. Amennyire ő tudja, Andris még nem mondta el a szüleinek továbbra sem az igazságot, úgyhogy teljes nyugalommal csenget be, bár azért közben igyekszik valami relatíve hihető kifogást keresni arra, miért is jött át.
Már megtörténik a baj - nevezetesen a csengő megnyomása - miután rájön, hogy talán nem kellett volna. Akkor hallja meg ugyanis a kiabálásra emlékeztető hangokat, Andrisét is ki tudja venni, a másik pedig egy nő, feltehetőleg az anyukája. Elcsodálkozik azonban, mert a kibálás hangjai se nem halkulnak el a csengőre, de hagosabbak sem lesznek, az esetleges közeledtük miatt.
Értetlen tekintettel áll, már éppen azon gondolkodik, hogy inkább visszamegy haza, láthatóan rosszkor jött ugyanis. Meg is fordul, ekkor azonban kinyílik az ajtó. Andris apja áll a küszöb mögött, Milán arcára pedig ráfagy a barátságos mosoly amit bekészített, mert ha Andris apjának a tekintete ölni tudna, ő már jó pár másodperce holtan feküdne. Milán nem hülye, így a veszekedés témája elég gyorsan világossá válik. Baszki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Habár nem mondható el Milánról, hogy különösebben profin olvasna az emberek különböző gesztusaiban, Andris kétségbeesett és ideges arckifejezése mégis mindent elmond neki, amit tudnia kell a helyzettel kapcsolatban. Meg hát egyébként sem hagy sok kétséget maga után az, hogy mindkét szülő köszönés helyett egy "na tessék"-kel illeti a megjelenését az ajtóban. Hát igen, tutira ők sem véletlenül házasok, egy rugóra jár az agyuk, az pedig elég jól látszik, hogy egyikőjük sincsen elragadtatva az érkezésétől, mondhatni éppen csak ő kellett még a habként arra a bizonyos tortára, ami most igencsak keserű, édes helyett.
Betolakodónak érzi magát, legszívesebben még mindig menekülőre fogná, Andris apukája pedig láthatóan támogatja ezt az ötletét, mindezek ellenére azonban azt is érzi, hogy Andrisnak talán pont hogy jót tesz a jelenléte. Így aztán makacsul álldogál a bejárat előtt, mintha jobb dolga sem volna.
Arra nincsen felkészülve, amit kedves párja a szüleire zúdít - a boldogságukat, tulajdonképpen - így a gyomra liftezni kezd, és valamiféle nagyon disszonáns örömérzete támad, még akkor is, hogyha egyébként az egész jelenetben nincs is most semmi örömteli. Annyiszor elképzelte ezt, hogy Andris kiáll érte, értük, a barátaival szemben, a szüleivel szemben, mindenkivel szemben, de a lelke mélyén talán nem is hitte már, hogy tényleg meg fog történni. És ez most Andris szájából sokkal tökéletesebb, mint ahogyan Milán valaha is el tudta volna képzelni. Legszívesebben elkapná a kezét, de nem akarja kiverni a biztosítékot (az eddiginél is jobban) a szülőknél, úgyhogy ezt gondolatban inkább későbbre halasztja.
Meglepetten pillog fel Andris édesapjára, aki most először őt szólítja meg, bár ettől egy kicsit sem lesz kevésbé félelmetes, sőt. Tétován lépi át a küszöböt, majd megtéve a nehéz áthidaló lépéseket, annak túloldalán állapodik meg.
- Jó estét - nyögi, mert most eszmél rá, hogy köszönnie eddig nem annyira sikerült. De hogy innen hova tovább, arról egyelőre nem sok elképzelése akad. Van egy olyan gyanúja, hogy a jó első benyomás kártyáját már akarata ellenére is ellőtték.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nagyon küzdenie kell magával, hogy Andris pánikja ne rántsa magával. Ő is igyekszik a konyha előtt töltött másodpercekből erőt gyűjteni egy kicsit, mert tudja, hogy a most következő percekben sok minden eldőlhet, és bármi is lesz, az nagy kihatással lehet a kapcsolatukra. Így aztán nagyot nyel, hogy az ijedtség gombócát minél lejjebb tuszkolja a torkán, mert habár Andris szülei minden bizonnyal nem szörnyetegek - elvégre neveltek egy Andrist, please - egy hegyitrollal azért most kicsit szívesebben társalogna, az valószínűleg empatikusabban állna a kérdéshez.
Szóval belép az ajtón - jöjjön aminek jönnie kell - vesz egy mély sóhajt, és még fel sem készíti magát az esetleg kérdésekre vagy vádakra, már hozzá is vágnak egy olyan megszólalást, ami mindkettőt ötvözi. Kérdésnek hangzik ugyan, de sokkal fontosabb a mögötte lapuló feltételezés, hogy ő valamiféle módon erre rávette Andrist, mondhatni lépre csalta, behúzta a csőbe. Mint afféle sötét, kapucnis alak a transitban, aki csak arra vár, hogy behúzhasssa a szegény ártatlan gyereket az ablakon. Szép. Egyfajta keserű, de apró mosollyal megsépkelt szusszanás hagyja el Milánt, miközben azon gondolkodik, miként is tálalhatná azt, ami a fejében van. Mikor pedig végre kiejti a szavakat, látja maga előtt előre, ahogyan Nórival boncolgatja majd otthon, hol is cseszte el pontosan, vagy mit kellett volna másképpen mondania. Vagy esetleg azt, amint Nóri megerősíti abban, hogy jól csinálta. Ezt a szebb képet tartja a fejében, miközben beszél.
- Én hiszek a szabad akaratban, a fiúkat pedig egy autonóm, felnőtt embernek gondolom... - kezd bele, de aztán gyorsan folytatja is - ... de ha már így kérdezi; szeretettel. Szerelemmel. Elfogadással - mondja végül, és nagyon igyekszik, hogy az elfogadás szócskát ne nyomja meg, habár igencsak részletes levezetést tudna nyújtani arról, vajon miért is számít olyan sokat ez valakinek, esetleg van-e valamiféle köze ahhoz, mennyit kapott belőle otthon. Ezt a gombot azonban inkább nem nyomja meg, helyette megvonja a vállát és egy egészen apró, alig észrevehető gesztussal még a karjait is széttárja, így talán nem is tudatosul a többiekben, mégis érzékelteti, hogy ennyivel szolgálhat mindössze. Ezek az ő ördögi eszközei, amivel Andrássy Tamás Milánt végérvényesen megrontotta. Ugye milyen felháborítóan egyszerű volt?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Én nem mondtam... - kezdene bele, de a párja kedves édesanyja légvétel nélkül zúdítja a sérelmeket. Egy pillanatra megemeli a szemöldökét, majd hamar leadja azon döntés mellett a voksát, hogy itt bizony jobb lesz megvárni, amíg Jázmin a végére ér a mondandójának. Úgyhogy csak áll, nézi figyelmesen nagy kékjeivel a kétségbeesett édesanya kifakadását, közben kissé lebiggyesztve a száját.
És itt érkezik el azon ritka szituációk egyike, amikor kivételesen Milán legnagyobb defektje erősséggé válik. Nem állítjuk, hogy nem fagy le pár pillanatra, vagy hogy érzelmileg semmilyen szempontból nem érinti meg (sőt, ijeszti meg) az egész kis bájos kirohanás, az azonban biztos, hogy afféle racionális távolságtartással tudja szemlélni a helyzetet, önmagát legalábbis mindenképpen. Semmiféle késztetést nem érez csípőből odavetett, sértett megjegyzések odaböfögéséhez. Végig tudja gondolni, mit szeretne mondani. Ez pedig olyan előny Andris anyukájához képest, ami hősünk számára talán még némi szánalmat is kölcsönöz a nővel szemben. Nem mondhatnánk, hogy fölényt érez, inkább csak szerencsésnek érzi magát, amiért el tud vonatkoztatni önnön hisztériájától még most is, pedig más felnőtt emberek erre láthatóan képtelenek. Hirtelen még az is összeáll a fejében, hogy Andris tulajdonképpen egy ilyen édesanyával egészen konszolidáltra sikeredett. Máris tudja értékelni amije van, nocsak, még ennek az ámokfutásnak is van értelme. Küldene egy együttérző pillantást Andris apja felé, de nem bolondult meg - megspórolná Andrisnak a látványt, ahogyan a tulajdon anyja kizsigereli a szerelmét.
- El sem tudom képzelni, milyen lehet a szülői aggodalom - well, legalább hazudni nem hazudik - és én megértem, de Andris már nem gyerek, és még csak nem is különösképpen befolyásolható egyébként. Azért csinál vagy nem csinál dolgokat, mert ő így döntött. Azért zenél, mert ez teszi boldoggá. Azért van velem, mert boldoggá teszem - reménykedve pillant fel Jázminra, hátha be tudja fejezni a mondatát, bár ezek tényleg csak a legvadabb reménységei, azon is meg van döbbenve, ha idáig nem szakította még félbe.
- Tudom, hogy nem könnyíti meg az életét az, hogy fiúval van együtt, mellesleg az enyémet sem könnyíti meg - megvonja a vállát, jelezve, hogy ez van. Mindketten így jártak. Szereti magát azzal áltatni, hogy több örömet visz Andris életébe, mint amennyit elvesz belőle azzal a ténnyel, hogy pont mindketten fiúnak születtek. Ő részéről úgy érzi, megfizethető az ár, amit Andrisért a sorsnak fizet.
Jázmin utolsó feltételezése azért zsigerileg sértő, így aztán Milán hangja is valamennyire felerősödik (nem túlzottan, éppen csak nyomatékot adva a szavainak), a vonásai pedig megkeményednek.
- Vele leszek hát. Ha akarni fog engem. Ha olyan könnyen elszaladnék minden nehézségtől, hagynám most, hogy mindezt a fejemhez a vágja? Végigcsináltam volna vele az elmúlt tizenhat holdtöltét? - bizony, számolta. Az mondjuk fel sem tűnik neki, hogy ezzel a számmal egy újabb olyan információt osztott meg a szülőkkel, ami idegbajra adhat okot. Hacsak a betoppanása előtt Andris el nem mondta, mióta vannak együtt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Már éppen kezdene valamiféle megkönneybbüléshez hasonlatos érzést találni a lelke mélyén, amikor Andris apjának hangja félbeszakítja a folyamatot, amint átszeli a konyhát. Milán érdeklődve fordul felé, mert el sem tudja képzelni, mi lehet ilyen nyugodt hangon a férfi közlendője.
Miután a kérdést visszavonhatatlanul nekiszegezték, a fogaskerekek szokás szerint vad zakatolásba kezdenek a gépezet központjában (ami a hiedelmekkel ellentétben ebben a férfi példányban bizony az agyat jelenti, milyen is lenne ha ettől most inkább beindult volna, fúj), szóval maradjunk annyiban, hogy Milán gondolkodóba esik. Már azzal kapcsolatban, hogy ez a kérdés most valójában milyen funkciót is tölt be. Fenyegetés lenne talán? Vagy afféle teszt? Esetleg tapasztalatot szeretne gyűjteni Andris apukája, hogy más szülők hogyan reagálnak az ilyesmire? Vagy tényleg csak szívélyesen érdeklődik? Na ezt az opciót zárja ki hősünk a leggyorsabban.
- Igen, tudnak - mondja lassan, minden szótagot alaposan átgondolva, mintha félne tőle, mégis milyen bombát robbanthat fel a válasza. Mert hát igaz ami igaz, sok mindent tudna még mondani. Elmondhatná, hogy az anyja egyből rájött. Andris anyja nem. Elmondhatná, hogy a szülei - még az apja is - támogatóan áltak a dologhoz, Nóri egyenesen boldog volt. Andris családja nem. Elmondhatná, hogy egy pillanatig sem érezte szükségét, hogy bármit is eltitkoljon, s hogy eleinte mégis mégtette, azt is csakis Andrisért tette. Andris nem merte elmondani. Emondhatná, hogy az ő családja imádja Andrist, és hogy Andris lassan nála is jobban ismeri az anyja főztjét. Folytassam? Csupa olyan dolgot mondhatna a családjáról, ami meglátása szerint példaértékű lehetne Andris szülei számára, de megtanulta már, hogy a bezzegelés bizony sosem vezet jóra, főleg nem ilyen feszült keretek között. Szóval inkább a nyelvére harap, és meglepődve emeli fel a szemöldökét, mikor kiderül, hogy ráadásul a szüleik ismerősök. Na erre nem gondolt, pedig akár ki is találhatta volna, az pedig ritka, hogy ő nem talál ki valamit, amihez egyébként minden információ rendelkezésére állna. Tény mondjuk, hogy nem sokat gondolkodott rajta. Fogalma sincs, mennyire ismerhetik egymást, de innentől nem is érzi szükségét, hogy részletesebben taglalja a dolgot, mert ha pár mondatnál többet valaha beszéltek a szüleivel, akkor kell hogy tudják, hogy a legtöbb szempontból elég liberálisak. Miért pont ez lenne kivétel?
Újabb bonyodalom, hogy habár a szavai mentén Jázmin lenyugodni látszik, a tizenhat holdtöltés dolog láthatóan picit kiveri nála a biztosítékot. Hoppá, erre nem gondolt. Abban reménykedett, hogy ez egy aduász pro érv lesz a személye mellett, aztán helyette mindjárt ott tartunk, hogy ezért is kapnak egy újabb kirohanást... De szerencsére Andris megpróbál elébe menni a dolognak. Milán pedig most hagyja, hadd csitítsa. Nem akar ő sokkal többet beleszólni ebbe annál, mint amennyi feltétlenül szükséges. Ez ugyanis elsősorban nem az ő harca, még akkor sem, ha egyébként kérdés nélkül támogatja Andrist teljes mellszélességgel bármikor, ha erre szükség van.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Hülyének érzi magát, amikor végre fény derül arra, mi is állt pontosan Andris apjának kérdése mögött. Hülyének, de csak egyetlen pillanatig, amíg azt gondolja, talán az ő tudatlansága, felkészületlensége, megfontolatlansága az oka annak, hogy nem vette be a lehetőségek közé pont ezt, ami végül a megoldásnak bizonyult. De aztán hamar rájön - nem másból, mint a benne lassan, de annál biztosabban kialakuló dühből - hogy nem ő volt itt a hülye. Nem ám, egyszerűen csak annyira felháborítóan önző a férfi szempontja, hogy legvadabb álmában sem jutott volna eszébe. Érzi, hogy most már talán az ő feje sem annyira tiszta, mint amire pár perccel ezelőtt még annyira büszke volt. Először dühöt, utána inkább szánalmat érez, hogy valakit ennyire csak a saját boldogulása és hírneve érdekel. Éppen ezért érezheti Andris - és felehetőleg mindenki más is a szobában - hogy a válasza meglehetősen hűvösre sikerül. Igyekszik sem a dühét, sem végtelen lenézését nem belevinni a hangleejtésbe, de utóbbival azért akad gondja, minden igyekezet ellenére. Így hát persze azt kapja vissza, amit azok kapnak vissza, akik nem tudnak uralkodni magukon. Erősebben rászorít dühében Andris kezére, amikor az apja arról beszél, hogy bizonygatnia kellene bármit a szüleivel kapcsolatban. Annyi kéretlen dolgot tudna erre mondani, olyan szívesen elmondaná, hogy a világon semmit nem kell bizonygatnia, mert a szüleinek még a reggeli rossz lehelete is különb és értékesebb, mint az itteni két "felnőtt" közül bármelyik... De mindezt lenyeli, pedig már a levegőt is beszívja hozzá, hogy elkezdje mondani. De aztán ránéz Andrisra, érzi a félelmét, érzi hogy már így is nagyon távol áll az egész helyzet attól, hogy valaha rendben legyen, és a párja pillantása lehúz egy falat, ami mögül végül nem jön ki az a sok keserűség, amit ki akarna mondani. Egy kézszorítás, ennyi marad belőle. Aztán egy bocsánatkérő pillantás.
Amikor közli, hogy Andrisnak el kell mennie, Milánnak talán meg kellene lepődnie, de tulajdonképpen nem lepődik. Sőt, kétségbe sem esik. Tudja, hogy Andris mit érezhet nagyjából, de benne most mélyen ott ül a dac, hogy talán nem is lenne akkora baj, hogyha Andris inkább náluk lakna, távol a seggfej szüleitől, akik úgyis csak szét akarnék őket választani. Tudja persze ésszel, hogy Andrisnak nem ez a legjobb, attól, hogy ő most ezt érzi. Éppen ezért nem is mond semmit, nem vonul ki Andrissal kézenfogva, még csak szusszanni sem mer, mert most már tényleg nem érzi a saját terepének, hogy ebbe beleszóljon. Inkább Jázmint fixírozza kékjeivel, mintha csak azt várná, hogy az anya fellázadjon a gyermeke mellett, vagy behódoljon engedelmesen a férjének, de legalábbis... Csináljon valamit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bőrdzseki, sötétkék pulvóer, szőke bozont sétál be, a gazdája int, majd megtámasztja hátával a falat Máté barátnője mellett, egy kósza bólintás után, melyet köszönésképp intéz felé, ám csak rendkívül gyorsan, hiszen most már igazán felesleges lenne bárkit azzal áltatnia, hogy a figyelmének nem egyetlen tárgya akad csak jelenleg, vagy hogy nem válik minden visszavonhatatlanul mellékessé, amíg Andris a színpadon áll. És nem csak áll, de még mennyire hogy nem, nem is lehetne leírni, mit csinál pontosan, ahogyan általában az ilyen jelenségeket, melyektől az ember libabőrös lesz, kiürül és mégis megtelik a tekintete, figyelme pedig már-már életveszélyesen beszűkül, szóval hát, ezeket nem igazán lehet szavakba önteni. Vagy ha mégis, hát nyomasztóan elcsépelt, miközben vajmi kevés köze van a valósághoz. Csak bámulja Andrist, mint aki még nem látott fehér embert, közben pedig azon gondolkodik, hogyha valaki azt mondta volna neki valaha, hogy egy év után is ennyire át tudja mosni az agyát a puszta látvány, hát biztosan körberöhögte volna az illetőt.
Elképesztő, mikor ennyire átszellemült állapotban van, a szó minden lehetséges értelmében elképesztő. Nem tudja elképzelni, hogyan létezhet bárki, aki ilyenkor nem akarja Andrist felkapni és hazavinni, egyszerűen bolondnak lát mindenkit, akinek nem teljesen egyértelmű, hogy ennek a látványnak ezt kell kiváltania. Azért örül, hogy a többiek ezt nem értik. Van ebben az egészben valami félelmetesen intim. Nem kell sokat gondolkodnia, hogy felidézze, mikor és miként látja Őt hasonlóan szenvedélyes állapotban. Éppen ezért van némi szürrealitása az egésznek, mintha ennek nem itt volna a helye. Nem először érzi ezt. Hogy hányadán álljon ezzel a dologgal, az nem mindig teljesen világos. Mert az egy dolog ugyan, hogy ő maga nem tud betelni a látvánnyal, és nem is igazán akar, mégis ilyenkor átjárja némi kellemetlen feszítő érzés is, tudván, hogy ebből az Andrisból mások is kapnak. Meg akarja tartani magának, igazán, egészen, kizárólagosan. Kicsit önzőnek érzi magát, de a szerelem mégiscsak ilyen végső soron... Az osztozkodás nem a kedvence.
Egyszerre szeretné, hogy vége legyen a dalnak, meg nem is. Elnézné ő napestig, ez így igaz, de azért na... Csak járna már az a puszi, a 3D-s, közeli, tapintható élmény mégiscsak egészen más. Szóval türelmesen vár, most kivételesen ő a holdkóros, arcán egy bárgyú, jóllakott óvodás mosollyal szemléli élete szerelmét, próbálván úgy tenni, mintha nem lenne teljesen hülye. Spoiler alert: tök sikertelenül.