Sebestyén

- Valóban találó név! Be kéne tenni a macska névnaptárba, ha esetleg még nem szerepelne ott. - nézett elismerően a fiúra, neki ugyan nem jutott volna eszébe ez az elnevezés. Tulajdonképpen nagyon szerette a macskákat, apró cuki kis szőrgombócokként tekintett rájuk, de ő maga egyelőre képtelennek tartotta magát rá, hogy saját kedvence legyen, mert nem igazán volt az erőssége a másokról való gondoskodás, mivel még a szobanövények is kihaltak mellette.
- Örvendek, Sebi! - viszonozta a srác bemutatkozását, most már a nevét is tudta, bár nem volt mindig jó a névmemóriája, azért próbálta megjegyezni ezt a nevet is. Túl sok emberrel találkozott, sok diák között mozgott ezen a helyen, és így nehezebb volt megjegyeznie azoknak a nevét, akikkel összetalálkozott és netán pár szót is váltott már.
- Gabonasiklóm van. Nem értem, hogy miért félnek tőlük sokan, hiszen egyáltalán nem ártalmasak, nem is harapnak! Én szoktam sétáltatni is a nyakamban időnként az enyémet. Egyébként jól elvan a terráriumában, a nap nagy részében alszik, időnként meg kell etetni rágcsálóval és annyi. - válaszolta Rachel, igaz úgy érezte, hogy hirtelen egy kiselőadást tartott a fiúnak, de nem bánta, végül is minden fontos információt elmondott a siklójával kapcsolatban. A Rellonos egyik fajtától sem félt, bár még nem volt rossz tapasztalata egyikkel sem, a kígyókat is kedvelte, azoktól sem tartott.
- Hogy állsz mérges kígyókkal, félsz tőlük? Szerintem azok is szépek, bár nem árt velük vigyázni, szóval nem ajánlatos őket felbosszantani! A hüllők különleges állatok, mindegyiknek megvan a maga egyéni jellegzetessége és szépsége. Te bírod őket? - kérdezte a zöldike Sebitől, mivel kíváncsi volt a véleményére, bár, ha szerinte a siklója szép lehet, akkor valószínűleg a többi hüllőről is ez a véleménye.
- Hogy került hozzád a cica? - tért vissza az előző témához hirtelen, mert elgondolkodott, ahogyan a macskára nézett, hogy vajon hogyan kerültek össze ők ketten.

Kriszti

- Hát ez nem egy egyszerű kártyajáték és tétje is van, egyszer majd ha több időm lesz, akkor elmagyarázom neked, de kell egy kis idő, mire megérted, szóval nem egy "Csapd le csacsi"! - válaszolta Rach a lánynak, tudta, hogy nem egyszerű folyamat elmagyarázni az egészet, mert nagyon összetett játék, de ha egyszer ráérez az ember, akkor nincs megállás.
- Persze, elhiszem, az rém kellemetlen lenne számodra. - bólintott kegyetlen őszinteséggel Kriszti megjegyzésére, mert tudta, hogy aranyvérűként hogyan reagálnának a többiek a lány családjának összetételére.
- Mondhatod anyádról, hogy már nincs köztünk és fáj erről a témáról beszélni, azt meg titokban tarthatod, hogy milyen az igazi származása. Szerintem ez a legkézenfekvőbb válasz a zavaró kérdésekre, mert így mások is tiszteletben fogják tartani, hogy neked ez egy fájó téma, az már más kérdés, hogy mi az igazság. Vagy esetleg mondhatod, hogy aranyvérű, csak elhagyott, ha nem akarsz ennyire durvát füllenteni, aztán úgyse fogják firtatni a dolgot. - felelte Rach, bár nem volt büszke, hogy azt tanácsolta Krisztinek, hogy hazudozzon a családi hátteréről, de hát ő mondta, hogy nem akarja, hogy kiderüljön az igazság, ezt pedig csak így lehet kivédeni.
- Nekem tényleg szerencsém van a családommal, nem is tudnám elképzelni másként az életemet. Legalább emiatt nem kell, hogy fájjon a fejem, de hidd el, hogy mindenkinek megvan a maga baja, csak sokan nem mutatják ki, hogy nincs minden rendben, mert a büszkeségük nem engedi. - mondta a lánynak, igaz kissé úgy érezte, hogy bődületes hülyeség nagy igazságokat felhozni, mivel a diáktársa már biztosan tisztában van az élet dolgainak nagy részével és valószínűleg azt is tudja, hogy az emberek nem mindig olyanok, amilyennek előadják magukat.
- "Színház az egész világ, és színész benne minden férfi és nő. Fellép és lelép: s mindenkit sok szerep vár életében." Bocs, ezt nem hagyhattam ki, csak ez az idézet jutott erről az utóbbi témáról az eszembe. - mentegetőzött mosolyogva Rachel, majd biztatóan a lányra nézett és keresztbe fonta a karjait ~ Hiába, úgy látszik, hogy Kriszti is érettebb a koránál, ezen a téren önmagamra emlékeztet. ~
A Rellonos egy kicsit elmerengett, de aztán visszatért a valóságba, nem akart illetlenül sokáig elgondolkodni, úgyhogy újra teljes figyelmével összpontosított beszélgetőtársára.

Kriszti

- Értem, azt hittem, hogy nagyon zavar a származása is, legalábbis idáig úgy vettem ki a szavaidból. Valóban nem volt szép tőle, hogy lelépett, de ne is foglalkozz vele, ő már a múlt! - tanácsolta Rach a lánynak, mert nem érdemelte meg az a nő, hogy ennyit beszéljenek róla, ha már otthagyta a saját családját.
- Az öcséddel mi a helyzet? - tette fel az újabb talán kellemetlen kérdést a lány, de úgy érezte, hogy fontos pontra tapintott, bár remélte, hogy nem egy kényes témába kontárkodott bele.
Nagyot nézett, amikor Kriszti felvetette az ötletet, hogy segítsen neki megtalálni a tökéletes családtagot. Egyelőre csak nézte egy ideig a lányt és gondolkodott, hogy vajon ezt hogy gondolta, de aztán megszólalt:
- Hogy érted, hogy segítsek megkeresni? Mire gondoltál ezalatt? - biggyesztette le a száját kérdőn, egyelőre nem tudta elképzelni, hogy ebben a témában hogyan tudna a diáktársa segítségére válni.
Miközben beszélgettek Rach úgy érezte, hogy nagyon gyorsan telik az idő, ezt annak tudta be, hogy jó társaságban bizony csak úgy repülnek a percek.
Remélte, hogy azért neki sose lesznek olyasfajta problémái, hogy szétszakad a családja, de jól ismerte a szüleit és tudta, hogy nagyon szeretik egymást és meg se fordult a fejében, hogy valaha is különválnának az útjaik. Igaz nem tudhatta előre, hogy mit hoz majd a jövő, de remélte, hogy erre sohasem fog sor kerülni, egyelőre minden a legnagyobb rendben volt, boldog, büszke aranyvérű család voltak ők és a szülei legnagyobb gondja az volt csak, hogy helyt álljanak az élet minden területén kínosan ügyelve mindig a jó hírnevükre. A Rellonos már megint azon kapta magát, hogy messze járt gondolatban, úgyhogy gyorsan összekapta magát és újra a lányra összpontosított, remélte, hogy nem teszi szóvá az elbambulását.

Sebestyén

Rach csodálkozott, hogy a srác még nem hallott a macska névnaptárról, pedig neki sosem volt macskája, de az egyik barátnője felnyitotta a szemét, hogy bizony létezik ilyen is.
- Igen, van ilyen, bár én már semmin sem csodálkozom, azt is el tudnám képezni, hogy kígyó névnaptár is van. Na jó, arra azért nem tenném rá a fejemet, de ki tudja? - kérdezett vissza negédesen, mivel annyi furcsaságról hallott már, hogy kevés dolog tudta igazán meglepni.
- Az biztos, hogy jól ellennének. Ha majd megnő kicsit a cicád, akkor bemutathatjuk őket egymásnak, persze csak ha te s benne vagy. - mondta Rach, hiszen miért is ne ismerhetné meg egymást a két állat...úgyse bántanák egymást, legalábbis ezen a véleményen volt.
- Igen, sokan félnek Nagini-től, pedig tényleg nem egy ártalmas jószág, elég jámbornak mondható. Lehet, hogy ami nekem szép, az másoknak ijesztő. - utalt a sikló külsejére, bár ő sosem félt ezektől a csúszómászóktól, viszont tisztában volt vele, hogy sokan tartottak tőlük. Annyiból jó volt azért, hogy akit utált és tudta, hogy fél a siklójától, néhanapján ijesztgette vele. Az egyik "ki, ha én nem" típusú lánynak egyszer az ágyába csempészte szegény jószágot, pontosabban a takarója alá. Amikor a csaj le akart feküdni és félrehúzta a paplant, hatalmas nagy sikongatások közepette hagyta el a szobáját, mint akit egy vérfarkas üldöz. Pedig a valóságban lehet, hogy szegény sikló ijedt meg jobban a lánytól, amikor az megzavarta a paplan alatti szundikálását. A lány jól értett ahhoz, hogy hogyan álljon bosszút az ellenségein, persze ezt már nem kötötte a fiú orrára.
- Én is sajnálom az állatkertben sínylődő állatokat. Rossz lehet nekik bezártságban tölteni az életüket, ráadásul szinte mindig közszemlére vannak téve. - mondtam Sebinek, mert át tudtam érezni, hogy milyen rossz lehet azoknak az élőlényeknek, hogy bezártságban kell leélniük az életüket.
- A siklómat a bátyámtól kaptam a születésnapomra, szóval meglepetés volt. Az egyik állatkereskedésben vette, tudta, hogy kedvelem ezeket a lényeket, szóval megajándékozott eggyel. Igazán figyelmes volt tőle. - válaszoltam a srácnak.
- Tudják már a szüleid, hogy befogadtad a cicát? Mit szóltak hozzá? - kérdeztem Sebitől, hiszen még nem említette, hogy otthon hogyan fogadták a "jótékony tettét", remélhetőleg pozitívan álltak hozzá az egész dologhoz.

Sebestyén

Rachel sejtette, hogy a fiú nincs tisztában azzal, hogy pontosan mikor van Lufi születésnapja, mert mivel talált macskáról van szó, csak nagyjából lehet megsaccolni, hogy körülbelül mennyi idős lehet. Ez a gondolat a névnaptár kapcsán jutott az eszébe, azt nem tudta, hogy létezik -e ilyen fajta macskanév, de nem tartotta elképzelhetetlen dolognak.
- Jó kérdés, szerintem azzal kell felvenni a kapcsolatot, aki a névnaptárért felelős, úgy tudom, hogy nem csak hasraütésszerűen működik az, hogy melyik névnap melyik napon van. Az egyik barátnőm mesélte, akinek szintén macskája van, hogy állítólag, ha hivatalosan be akarod jegyezni a naptárba a nevet, akkor utánanéznek a név eredetének, ha pedig kitalált név, akkor is megpróbálják olyan hónapra és napra tenni, amihez valamilyen formában kapcsolódhat. Ha pedig nem szeretnéd formálissá tenni, akkor kiszemelsz egy szimpatikus napot és felírod egy papírra. - felelt Rach, remélte, hogy ezzel a kis információval tudott valamennyire segíteni Sebinek. A névnaptár utána a siklóra és a cicára terelődött a szó, Rachel nagyokat mosolygott, miközben elképzelte magában, ahogyan Lufi Nagini farkát kergeti...sejtelme sem volt róla, hogy mit szólna a kis kedvence ehhez az akcióhoz.
- Hát nem tudom, hogy örülne -e neki Nagini, de mondjuk elég nyugodt természet, lehet, hogy le sem tojná. - tette hozzá, miközben kényelmesebben elhelyezkedve a fotelben rátette lábát az előtte lévő kis asztalkára. Tudta, hogy ez iszonyatosan ellentmond az etikettnek és sokan rossz szemmel néznék ezt, de  nem érdekelte, most csak arra koncentrált, hogy neki mi a legjobb.
- Van benne valami, amit mondasz. Amelyik kutya ugat, az nem harap. A legtöbb embernek nagy a szája, de amikor ténylegesen bizonyítani kéne, rögtön inába száll a bátorságuk és inkább visszavonulót fújnak. - helyeselt a srác kijelentésére, ezzel ugyanis teljes mértékben egyetértett és elég sok emberrel találkozott már, akire ez az állítás tökéletesen igaz volt. Belegondolt abba, hogy a bátyja viszont kivétel volt ez alól, mert neki nemcsak a szája volt nagy, hanem a merészsége is, hiszen nem félt nekimenni a nála nagyobbaknak vagy erősebbeknek sem, de ő tényleg a kivételek közé tartozott.
- Van testvéred vagy egyke vagy? - érdeklődött a lány, mert az előbbi elmélkedéséből kiindulva rájött, hogy miért is ne tehetné fel Sebinek ezt a kérdést, hiszen nem ütközött ezáltal semmilyen kényes témába sem.
- Na igen, a cirkusznál minden jobb, ott agyonra egzecíroztatják szerencsétlen állatokat. - bólogatott bőszen a Rellonos, ugyanis szerinte a cirkuszi sorban lévő teremtmények is rabszolgasorsban részesültek és szabadság nélküli életre lettek kárhoztatva.
- Annyira nem rajongok a cirkuszért. - tette hozzá röviden fancsali képpel.
- Ha pozitívan reagálnak az örökbefogadási akciódra a szüleid, akkor nincs mitől tartanod, majd ha úgy érzed, megírod nekik a sztorit, nem kell semmit elsietni. - felelte Rach, mert a fiú helyében ő is várt volna addig, amíg úgy nem érzi, hogy nyugodtan közölheti a szüleivel, hogy egy új szőrös taggal bővült a család.

Kriszti

A Rellonos belegondolt, hogy valóban nehéz lehet ezeket a negatív dolgokat feldolgoznia a lánynak, hogyha orvosi segítség kell neki. Arra gondolt, hogy azért talán így könnyebb lesz valamivel, mintha magában tartaná a sérelmeket és a sok kellemetlenséget, ami vele történt, hogy valaki meghallgatja és tanácsod is ad neki. Ő sem szégyellné igénybe venni más segítségét, ha bajban lenne és olyan ügyről lenne szó, amire nincs ráhatása vagy nem tudja megoldani egyedül a problémát.
- Az én apukám is sokat dolgozik, keveset látjuk, de azért amennyire sikerül neki mindig szakít ránk időt. Mi vagyunk az ő szenvedélye és a varázspóker. - felelete a zöldike mosolyogva.
A kvibliség hallatán elhúzta a száját, ráadásul még a gyűlölet is jelen van az életükben.
- Sajnálom, hogy ilyen a testvéred, de tudod a családtagokat nem válogathatja meg az ember, talán jobb is, hogy anyádhoz került. - felelte Rach együttérzően és közben áldotta magában az eget, hogy neki nincsenek ilyen jellegű gondjai és hogy tökéletes aranyvérű családba született.
- Nos, összehozok valamit, csak kérek egy kis időt hozzá, anyumat is bevonom, úgyis imádja az ilyesfajta dolgokat, szóval neki nálam is nagyobb az ismeretsége, amint válaszol a baglyomra értesíteni foglak ezügyben. - mondtam biztatóan Krisztinek. Minden paramétert tökéletesen leírt, szóval úgy voltam vele, hogy nem lesz túl nehéz dolgunk, aztán majd kiválasztja magának a jelöltek közül a számára legmegfelelőbbet. Reméltem, hogy sikerrel fog járni és végre egy olyan anyja lesz, aki méltó hozzá, és az apjához, és aki sosem fogja elhagyni őket. A lány örült ennek a megbízásnak, mert szeretett intézkedni és másoknak segíteni, legalábbis azoknak, akik szerinte méltóak voltak rá, így boldogan engedett ennek a kérésnek.

Sebestyén


- Nos, itt nem hinném, hogy ilyesmivel foglalkoznának, szóval szerintem akkor jársz a legjobban, ha bejegyzel a naptárba magadnak egy napot, amelyiken a cicád nevét megünnepled. - felelte Rach a srácnak, mert azon a véleményen volt, hogy a varázsvilágban egyáltalán nem divat a macskanevek megünneplése.
- Az viszont tényleg pozitív dolog, hogy családtagként tartják számon egyes helyeken a macskákat. - helyeselt, miközben élvezte, hogy végre nincsen semmi dolga és nyugodtan elterülhet a fotelban.
- Az biztos, hogy reagálna, bár nem vagyok tisztában azzal, hogy pozitívan vagy negatívan fogadná -e a társaságát, de szerintem az előbbi feltételezés találna célba. - válaszolta a Rellonos teljes meggyőződéssel, mivel szerinte a siklója teljesen ember és állatbarát, emiatt sem támadna rá más élőlényre.
- Ismerősek ezek az elferdített történetek, persze, hogy ezek a gyáva férgek találják ki, akik az első adandó alkalommal megpattannak, ha baj van. Egyszóval szánalmasak szerintem. - fejtette ki a véleményét Rachel szánakozva a fiúnak, ugyanis ezeket a gyáva, nagyszájú embereket nem tartotta semmire. Számára teljesen életképtelenek voltak, úgyhogy szánalmasnak tartotta őket.
Látta, hogy Sebi végigmérte csöndben, ahogyan az asztalra helyezte a lábát, de díjazta benne, hogy nem tette szóvá ezt, végül is nem az ő dolga volt, nem rá tartozott, és ezek szerint tisztában volt ezzel.
- Klassz, hogy ilyen nagy családod van! - reagált Sebi válaszára, majd hozzátette:
- Nekem egy bátyám és egy húgom van.
- Legalább akkor olvasgathatnak rólad bőven. - helyeselt Rach, mert végül is igaza volt a fiúnak, hülyeség lett volna húzni a témát, legalább így gyorsan megírja nekik és akkor le lesz tudva a dolog.
- Van már valami elképzelésed, hogy mit fogsz csinálni a jövőben? - tette fel a kérdést Rachel, miközben Sebire nézett és érdeklődően várta a választ.

Sebestyén

- Persze, az egyik Navinésnél láttam kutyát, szóval tuti, hogy vannak itt ebek! - válaszolta Rach teljes őszinteséggel. A minap látta épp, hogy egy szőke hajú lány egy nagyobb méretű kutyust sétáltatott kinn a szabadban és ez már nem az első eset volt, hogy kutyás gazdit látott az iskola falai között.
- Igen, olvastam róla, hogy Egyiptomban a macskákat istenként tisztelték. - mondta Rachel Sebinek. A mugli történelemben tájékozott volt, hiszen minden információt fontosnak tartott begyűjteni hőn gyűlölt ellenségeiről.
- Rendben, én benne vagyok a bemutatásban! - felelte lelkesen a lány, hiszen semmi akadályát nem látta annak, hogy miért is ne mutathatná be Nagini-t a cicának, sok rossz nem sülhet ki a találkozásból.
- Na igen, büntetőmunkát senki sem akar. - válaszolta mosolyogva a lány. Idáig szerencséje volt, mert sokszor kinn tartózkodott takarodó utána és volt egy repüléses mókája is a barátnőjével, ami rosszul is végződhetett volna, de a sors kegyes volt hozzá és ép bőrrel, prefektusmentesen megúszták a történteket.
- Szerintem is jó, hogy vannak testvérei az embernek, nagyon hiányoznának, ha nem lennének, akkor totálisan egyedül érezném magam. - jelentette ki a Rellonos, nagyon örült neki, hogy két testvére is volt, mert el sem tudta volna nélkülük képzelni a mindennapjait. Ezek szerint Sebinek is több testvére volt, szóval ebben a témában közös nevezőre jutottak.
- Az ereklyekutató valóban érdekesen hangzik. Én még nem döntöttem el, hogy pontosan mi akarok lenni, de idáig a fotográfia érdekel a legjobban, szóval elképzelhető, hogy abba az irányba fogok továbbmenni. - felelte a lány, remélve, hogy a szülei sem lesznek a dolog ellen, hiszen, ha azt akarják, hogy a lányuk boldog legyen, akkor jobb, ha nem állnak az útjába.
- Hogy sikerült idáig beilleszkedned? Szert tettél már barátokra? - érdeklődött Rachel, bár ahogy elnézte a fiút arra a következtetésre jutott, hogy a természetéből adódóan sok barátja lesz ebben az intézményben.

Dália

Rach gyorsan befejezte a leckéi megírását, majd úgy döntött, hogy rendet rak a szobájában. Nem mintha siralmas hadi állapotok uralkodtak volna a helyiségben, mert mindig is odafigyelt a tisztaságra, de azért úgy gondolta, hogy ideje újra takarítani kicsit. A családjában ő volt a legpedánsabb, otthon se kedvelte a rumlit, a manókban pedig sosem bízott meg igazán és mindig tartotta a három lépés távolságot velük, bár sose szolgáltak rá szegény lények erre a kimért viselkedésre, egyszerűen ő sem tudta volna megmondani, hogy miért nem kedveli ezeket a teremtményeket. Általánosságban idegesítette a jelenlétük és mindig is bizalmatlan volt velük szemben. Egész gyorsan kitakarított a szobájában, igaz nem sok tennivalója akadt, mert pár napja szépen a helyére rámolt mindent, úgyhogy csak csip-csup dolgok maradtak hátra. Miután elvégezte a "piszkos munkát" útja egyenesen a fürdőszobába vezetett, ahol lezuhanyzott és hajat mosott, majd felvette fekete nadrágját, fehér blúzát és hozzá fehér balerinacipőt. Haját kiengedve hagyta, szárítás után megfésülte, a formájával és a tartásával sosem volt gondja, lévén, hogy hosszú, dús haja volt és könnyen formázható. Úgy döntött, hogy ellátogat a konyhába, mert megéhezett és szívesen evett volna valami finomat, üres gyomorral pedig a világ pokoli volt számára. Gyors léptekkel az említett helyiség felé vette az irányt, majd benyitott a kissé nyikorgó ajtón és egy idegen lányt talált ott néhány manó társaságában, akik épp bőszen tevékenykedtek.
- Szia! - köszönt oda a lánynak, mert a tiszteletre megtanították, nem volt kőbunkó ok nélkül, most pedig egész jó kedve volt és a köszönés még akkor is alapvető dolog volt nála, ha épp világfájdalmas hangulatban volt. Leült az asztalhoz megvető pillantásokat küldve a manók felé, majd miután odatolta egyikük elé az ételt, nevezetesen egy finom szendvicset minden jóval megpakolva, elkezdett jóízűen lakmározni. Evés közben még jobb hangulata lett, végre nem üres gyomorral ült az asztalnál, az ételt kólával öblítette le.

Dália

Rach látta, hogy a nemrég még másik asztalnál ülő lány felkapja a cókmókját és megközelíti egy kedves mosoly kíséretében az asztalát, de nem zavartatta magát emiatt, ha le akar ülni a másik személy, felőle nyugodtan letelepedhet mellé. Intett neki egyet, hogy foglaljon csak helyet nyugodtan és jóízűen tovább falatozott. Amint végzett a közepes méretű, minden finomsággal telepakolt szendvics elfogyasztásával, megtörölte az egyik kéznél lévő szalvétában a kacsóját, majd kezet nyújtott a másiknak, jelezvén, hogy díjazta a bemutatkozást, de most jött el részéről az idő, hogy viszonozza azt, mivel már befejezte az étkezést és teli szájjal nem sok illendőség lett volna bemutatkoznia.
- Üdv, Rachel Octavia Amber vagyok, de hívj csak Rachel-nek vagy Rach-nek. Mi szél hozott ide és melyik házba kerültél? - érdeklődött a lánytól, miközben a kóláját kortyolgatta. Szép lassan iszogatott, mert eléggé hideg volt az itala, a manókat meg feleslegesen nem szerette volna ugráltatni, ódzkodásának köszönhetően örült, hogy messze volt tőlük. Remélte, hogy a másik is aranyvérű családból való, mert egy félvérrel vagy netán muglival nem szívesen osztozkodott volna az asztalnál, bár erre mondják, hogy késő bánat. Ha aranyvérű volt az illető, akkor bizonyára hallania kellett már a családjáról, hiszen befolyásos körökben mozogtak és igencsak ismeretek voltak a szülei. A bátyja élvezte a legjobban a rivaldafényt, bár néha vissza is élt vele, de ez már az ő dolga volt, Rach ebbe nem szólt bele.
- Érdekes neved van. - tette hozzá monoton hangnemben, hiszen nem sok ilyen nevezetű embert ismert, még itt az iskola falai között, ahol tényleg sok volt a magyar származású diák, itt sem hallott hasonló nevet viselő tanulóról.

Sebestyén

- Nos, én is inkább macskapárti vagyok, persze a kutyákat is kedvelem, de valahogy az aranyos szőrgombolyagok közelebb állnak hozzám. - felelte mosolyogva a Rellonos.
- Valóban nagyon levették őket a lábukról. - utalt az egyiptomi korszakra a lány, majd hozzátette:
- Nekem egyébként a viking éra a kedvencem, mindig is tetszett a temetkezési szokásuk és, hogy nem féltek a haláltól, azaz dicsőség volt számukra harcban meghalni, szóval szembenéztek vele.
Tudta, hogy ez nem illett a macskás témához, de ha már a történelemről is csevegek, akkor úgy volt vele, hogy megemlíti ezt az információt.
- Kifejezetten macskák számára is létezik póráz, szerintem simán megveheted a kisállat kereskedésben, ott árulnak ilyen eszközöket. Nagyon kicsi cicáknak még nincs tudtommal, de ha már eléri a felnőtt, kifejlett méretét, akkor vehetsz neki egyet és kinn is tudod sétáltatni. Csak hát nem árt neki minden oltást beadatni, a kinti tartózkodás veszélyes lehet neki a sok fertőzés, macskabetegség és egyebek miatt, szóval szerintem csak azután engedd ki, ha megkapja az összes oltását. - javasolta Rach, mert belegondolva ez tűnt a leglogikusabb lépésnek.
- Biztos, hogy a fotózásban nem mindenki tarol, de a kutatásban biztosan több esélyed lesz, pláne, hogy érdekel is a téma. - felelte neki magabiztosan, biztos volt benne, hogy akit érdekel a jövőbeli munkája, akkor abban profi lesz.
- Van egy pár barátom itt, másodikos vagyok. - válaszolta Rachel Sebinek, majd visszakérdezett:
- Melyik a kedvenc tárgyad?
Nem volt benne biztos, hogy szeret tanulni a srác, de azt gyanította, hogy neki is van bizonyára olyan tárgy, ami könnyebben megy.

Kriszti

- Apukám auror, sokat dolgozik, de azért amennyit tud, szakít ránk időt. Na és a kártyázásra is, azt is nagyon szereti, ez már több nála, mint hobbi. A munkájában elismert, népszerű, jól végzi a dolgát, nem lehet okunk panaszra. - válaszolta Rach szándékosan többes számban, hiszen a családjának sosem okozott volna csalódást, mindent megtett, hogy fenntartsa a jó hírnevet és minél több kapcsolatra tegyen szert, akárcsak a felesége.
- A te apukádnak is érdekes szakmája van, büszke lehetsz rá. - felelte a Rellonos elismerően. Kíváncsi volt rá, hogy a bátyja mire viszi majd az életben, igaz sokat tanult, de a fékezhetetlen természetéből adódóan kérdés volt, hogy hogyan fogja a megszerzett tudást kamatoztatni a későbbiekben és mennyit fog csiszolódni már ami a viselkedést illeti.
- Remélem, hogy sikerrel jársz, igazán megérdemelnél már egy rendes anyát. Én is megteszem, amit tudok, aztán együtt csak jutunk valamire. - mondta mosolyogva, biztatóan a lányra tekintve Rachel, valóban szorított a lánynak, hiszen már nagyon rászolgált arra, hogy egy szerető, figyelmes anyja legyen, aki mindent megtesz érte és méltó az aranyvérhez is.
- Remélem, hogy itt is gyorsan megtalálod a helyedet, de tudod, hogy nyugodtan fordulhatsz hozzám bármilyen gond esetén, vagy akkor is, ha épp unatkozol. - ajánlotta fel a segítségét Krisztinek, hiszen neki is jól esett, amikor újoncként volt kire számítania. Kíváncsi volt, hogy vajon hány barátja lesz majd az újdonsült diáktársának, de úgy érezte, hogy feltalálja magát ahhoz, hogy új ismeretségeket kössön és minél több ismerősre tegyen szert. Eleinte neki sem volt olyan könnyű beilleszkedni, de mostanra már megtalálta a helyét az iskola falai között, bár sokszor küzdött honvággyal, ami teljesen természetes jelenség volt az esetében.

Choi Min Jong

- Akkor jó. Megnyugtató, hogy létezik még nálam is borzalmasabb hangú egyén. - felelte kuncogva Rach, miközben arra gondolt, hogy a húga valóban szerencsés, mert neki szép hangja van, cserébe nem szeret énekelni.
- Oh, ez igaz, örülök, hogy nem vagy az a vaskalapos prefektus. Szerintem sokan hálásak lennének érte, ha nem kéne hallgatniuk ezt az állandó jellegű duruzsolást és hangzavart, amikor épp erre járnak. - válaszolta a Rellonos, hiszen máris jobban érezte magát, hogy végre csend volt körülötte, mert már nagyon zavaró volt az örökös szószátyárság.
- Nos, azt hiszem, ebben hasonlítunk. - tette hozzá röviden Rachel, amikor Choi kijelentette, hogy igazából sosem volt jó. Egyelőre nem állt szándékában megemlíteni neki az éjszakai kihágásait és a seprűs kalandját, ami majdnem balesettel végződött vagy akár rosszabb is lehetett volna, mert nem akarta, hogy bajba kerüljön emiatt, hiszen mégiscsak egy prefektussal társalgott. Igaz, hogy azért belegondolt abba, hogy nagy valószínűséggel nem árulta volna be őt a fiú, mivel a mosdót is együtt dekorálták ki, de azért egyelőre jobbnak látta, ha hallgat erről, később pedig bármikor elmesélheti neki, ha jobban megismeri, szóval lesz még rá bőven alkalma.
A festményeknek láthatóan nem tetszett, hogy csöndben kell maradniuk, mert megvető és haragos pillantásokat küldtek a lány felé, de Rach mit sem foglalkozva velük tovább csevegett:
- Igen, itt van a zsebemben! - válaszolta a zöldike, majd előhúzta a kissé gyűrött papírfecnijét és egy miniatűr íróalkalmatosságot is mellékelt hozzá, amiket aztán átadott a srácnak, hogy elkezdhesse megrajzolni a kívánt sárkányos tetoválását.
- Aztán szép legyen ám! - közölte vigyorogva, majd a fiúra emelte a tekintetét, és várta, hogy megszülessen a nagy alkotás.

Dália

Rachel végigmérte az asztalához leülő lányt, egész szimpatikusnak tűnt neki, egyáltalán nem az a magát megjátszós némber volt, mint egyesek, akik azzal áltatják magukat, hogy övék az egész iskola, sőt az egész világ, aztán hirtelen padlóra kerülnek, mert az édes álmuk rémálommá válik, amikor ráébrednek a valóságra és visszakapják az élettől azt, amit másoknak oly nagy "kedvességgel" adtak. Szerencsére Dália nem ilyen volt, legalábbis a megnyilvánulása alapján nem látszott rajta, hogy bármi köze lenne az ilyesfajta emberekhez. Persze Rach most találkozott vele először és nem akart ebből rögtön messzemenő következtetéseket levonni, inkább kivárt, de az első benyomása pozitív volt a lányról.
- Nos, engem is az éhség hozott ide. Már régóta nem ettem semmit, legalábbis pár órája biztosan nem, úgyhogy most jól esett az étel, még ha nem is egy Michelin-csillagos főnyeremény volt. - válaszolta neki egy kedves mosoly kíséretében a Rellonos.
- Így elsőre nem látni rajtad, hogy új vagy, csak azért gondoltam, mert még nem láttak errefelé és kicsit fiatalabbnak tűnsz nálam. - felelte Rach, bár belegondolva sok olyan személyt ismert, akik az eredeti biológiai koruktól jóval fiatalabbnak vagy akár idősebbnek néztek ki, hiába, genetika és életmód keveréke az egész.
- Ó értem. Akkor anyukád valóban nagyon elfogult! Van testvéred? Ha igen, hogy hívják? - tette fel az újabb kérdést Rachel, arra gondolt, hogyha Dáliának vannak még testvérei, akkor vajon ők is valamilyen virágról lettek elnevezve? Elmosolyodott ezen, gondolatban már össze is állított a lány családjáról egy virágcsokrot különböző virágokkal, amelyek a testvéreit szimbolizálták, bolond egy gondolat volt ez.
- Nekem kettő is van, egy bátyám, Nathan és egy húgom, Emily. - válaszolta meg a saját kérdését Rach, mert biztos volt benne, hogy Dália úgyis megkérdezné tőle előbb-utóbb, hogy egyke -e vagy sem.

Sebestyén

- Ez jogos! - válaszolta a lány nevetve, gondolatban elképzelte, ahogyan Sebit egy hatalmas, dán dog húzza maga után sétáltatás közben a pórázon. Egyértelmű, hogy a srácnak esélye sem lenne megállítani a kutyust.
- Igen, ezzel én is egyetértek, de a piramisépítést azt én is inkább kihagynám! - helyeselt mosolyogva a Rellonos, mivel nem lett volna ínyére az egész napos fizikai munka, meg hát mégiscsak aranyvérű varázsló családból származott.
- Helyes! Érdemes megismerkedni a világukkal, a szokásaikkal, sok érdekes dolgot tudhatsz meg még róluk, de nem mondok ennél többet, majd utánajársz. - mondta Rach a vikingek kapcsán, akikről sokat olvasott és valóban érdekes információkra tett róluk szert.
- Ez jó ötlet, zsebre téve simán elviheted bármerre. - felelte a sárkányka, majd a cicára pillantott, aki még mindig békésen szundikált.
- Ebben igazad van, inkább legyen kevés jó barátja az embernek, mint sok hátba támadós ál barátja, az érdekembereket sosem csíptem. - jelentette ki Rachel, neki már volt bőven tapasztalata ebben a témában, kapott anno hideget és meleget is, sőt, első kézből a saját bőrén tapasztalhatta meg, hogy milyenek is ezek az emberek. Azóta óvatosan volt az emberi kapcsolatok kiépítésében, de azért nem zárkózott el senkitől sem nyitottságának és barátkozó személyiségének köszönhetően, viszont már sokkal reálisabban mérte fel a dolgokat és nem bízott meg első alkalommal senkiben sem teljesen.
- Én ezek közül a Legendás Lényekre járok, de még fel van véve jó pár tantárgy, ezeket tanulom még: Bájitaltan, Gyógynövénytan, Mugli- és Mágusismeret, Önismeret, Illemtan, Jóslástan és Művészetek. Mi a véleményed a tanárokról? - tette fel válaszadás közben az újabb kérdést, miközben érdeklődve Sebire nézett.

Sebestyén

Úgy látta, hogy Sebi kiszagolhatta, mire gondolhat, de szerencsére vele együtt nevetett, igazából semmi rosszat nem gondolt a fiúról, csak murisnak vélte magát az elképzelést, miszerint egy nagy kutyát "sétáltat".
- Igen, a mágiával minden könnyebb. - helyeselt Rach, bár ő legtöbbször jobban szerette a kihívásokat és amit saját maga által meg tudott oldani, azt meg is csinálta, például egy zár kinyitását hajtűvel és hasonló cifraságokat. A pálcáját jól kezelte, de csak akkor vetette be, ha már tényleg nagy szükség volt rá, vagy éppen unatkozott és mókázni akart.
- Szuper! Kíváncsian várom ezzel kapcsolatban a véleményedet és az észrevételeidet! - mondta lelkesen a Rellonos, örült neki, hogyha mással is meg tudta beszélni azokat a dolgokat, amik igazán érdekelték és még nagyobb örömre adott okot az, hogyha az illetőt is legalább ugyanannyira érdekelte és lelkesítette a téma, mint őt.
Sebi következő kérdésénél kissé elkomorodott, mert eszébe jutottak a régi idők árnyoldalai, a hamis barátok és ígéreteik. Nem tudta először, hogy válaszoljon -e a srácnak, csak bámult rá némán, majd a kezeit tördelte, de végül erőt vett magán, mert a fiú is válaszolt neki, csak annyi volt köztük a különbség, hogy Sebi ez ügyben még nem érte semmi negatívum, nem kellett senkiben sem csalódnia.
- Hát...szóval...mindegy! Belecsapok a közepébe! Volt pár olyan ember, akikben nagyot csalódtam, ők még Amerikában voltak a barátnőim, legalábbis azt hittem róluk, hogy azok. Egy iskolába jártunk, jól elvoltunk, mindig mindent meg tudtunk beszélni és úgy éreztem, hogy számíthatok rájuk. Aztán őket áthelyezték egy másik suliba, mert egy időben elköltözött a családjuk a szomszédos kertvárosba. Érdekes módon utána már egyáltalán nem keresték a társaságomat, beilleszkedtek az új környezetbe, új barátokat találtak maguknak, engem pedig szépen elfelejtettek. Az a vicc az egészben, hogy csak egy órányi távolságra költöztek tőlünk és mégis csak addig voltam jó nekik, amíg egy helyen laktunk. Tudod furcsa dolog, hogy amikor úgy érzed, hogy minden jel arra utal, hogy igazi, elválaszthatatlan barátok vagytok, és közbelép egy kis távolság, akkor vége az egésznek. Azt hiszem, hogy mégsem voltak igazi barátok. Van még néhány barátnőm Amerikában és velük a mai napig tartom a kapcsolatot, a távolság nem akadály, pedig most sokkal messzebb vagyok tőlük, mint anno azok az ál barátok. Na, hát ez van, de az élet megy tovább. - vett egy mély levegőt a mondandója végén, majd újra mosolyt varázsolt az arcára és mintha misem történt volna, folytatta a társalgást:
- Ó igen, jól mondod, a mugliknak valóban vannak hasznos kütyüik. - válaszolta Rach, majd gondolatban hozzátette:
~ Még ha maguk mégsem azok. ~
- Nem ismerem a Tetra... mit? Még nem hallottam erről...mi a lényege? - kérdezte érdeklődve a lány, mivel még sosem volt dolga ehhez hasonló dologgal, de úgy gondolta, hogy mindenféleképpen szélesebb lesz a látóköre, ha megtudja, miről is van szó pontosan, így érdeklő tekintettel várta a fiú válaszát.

Dália

- Valóban egész ehető! - bólogatott Rach, tudta, hogy az otthoni finom ételeket nem pótolja semmi, itt valahogy az ennivalónak is más íze volt, mint otthon.
- Tavaly még én is az voltam. Rá se ránts, elmúlik! - felelte nagy mosollyal az arcán bátorításképp, hiszen látta, hogy Dália kissé zavarban jött attól, hogy még totál új itt, ami azért érthető, nem lehet könnyű dolga itt újoncként.
Amikor a lány felsorolta a testvérei nevét azt gondolta magában, hogy elég fura nevük van, de legalább nem virágnevek.
- Csúnya, gonosz Rellonos vagyok. Legalábbis ez a hír járja rólunk... - válaszolta a zöldike, majd hozzátette:
- Majd megtanulod, hogy milyenek a Rellonosok, legalábbis egy részük, aztán vagy pozitívat csalódsz bennük, vagy keserű szájízzel kerülöd el őket messziről, átkozva a napot, amikor találkoztál velük. Persze akadnak kivételek, de szerintem ez a többi házban is így van. Egyébként sincs csak jó és csak rossz tulajdonságokkal rendelkező ember.
A lány belekortyolt a kólájába, majd tekintetét újra Dáliára szegezte és egy újabb kérdéssel bombázta:
- Na, és mit dolgoznak a szüleid?
Merte remélni, hogy nem egy muglival beszélget, bár a beszélgetőpartnere származásáról egyelőre nem esett szó, de abban biztos volt, hogy egy sárvérűvel nem fog egy asztalnál ülni. Nem igazán csípte az effajta embereket, de folyton nem kerülhette ki őket, ennek teljesen a tudatában volt, de ha tehette, akkor tartotta velük a tisztes távolságot. Hiányzott neki a családja, szívesen hazautazott volna, de tudta, hogy egyelőre esélye sincs hazalátogatni, úgyhogy türelmesen várt, kommunikálásra pedig egyelőre maradt a bagolyposta.

Sebestyén

- Látod ebben van ráció, amit mondasz. - válaszolta Rachel, mivel a mágiával való igaz, minden könnyebben ment és talán a kutyasétáltatás is simán megoldható lenne. Ezt nem igazán tudta eldönteni, mert nem volt kompetens a témában, de nagyon valószínűnek vélte, hogy varázslattal mindent meg lehet oldani, ahogy ezt a dolgot is.
- Örülök, hogy érdekel a téma, legalább lesz mit olvasnod a tankönyveken kívül. - felelte a zöldike, majd arra gondolt, hogy ő már egy hónapja nem vett a kezébe semmilyen más könyvet a tankönyvein túl, ami elég lehangoló érzés volt számára, hiszen mindig is szeretett olvasni. Eldöntötte, hogy elmegy majd a könyvtárba és kivesz valami érdekes olvasnivalót.
- Esetleg tudsz ajánlani valami érdekes olvasmányt? - kérdezte a fiútól, annak reményében, hogy hátha tud ajánlani neki egy olyan művet, ami őt is leköti.
- Semmi gond. Igazad van abban, hogy azokkal érdemes csak foglalkozni, akik megérdemlik és akik most is itt vannak az ember mellett. A többi szóra sem érdemes! - legyintett Rach, most már jobban érezte magát, hogy kicsit kiönthette a szívét valakinek, ezáltal a hangulata is jobb lett, annak pedig különösképp örült, hogy Sebi nem firtatta a dolgot, mert valószínűleg látta rajta, hogy eléggé lehangolta ez a téma. Legalább egy olyan emberrel beszélgethetett, aki tekintettel volt az érzéseire és nem firtatta tovább azt, ami számára kényes dolog volt.
- Érdekes játéknak tűnik ez a tetrosz vagy mi. Én is próbáltam már néhány varázstalan dolgot, időnként elszórakozom velük, nagyobb kihívást jelent az, amit nem csak varázslással lehet megoldni. Igazából még nem sok mindent próbáltam, de hajtűvel törtem már fel zárat, de erről többet nem árulok el, a lényeg, hogy sikerrel jártam. - mondta mosolyogva a lány, nem tagadta, hogy csinált időnként szabálytalanságokat, sosem volt az a fenekén megülő, jó kislány típus. Sebiből nem nézte ki, hogy bármi rosszban sántikálna, de tisztában volt vele, hogy "kicsi a bors, de erős" címen semmi sem biztos, és egyébként sem ismeri még a fiút, egy találkozásból pedig nem akart levonni róla téves következtetéseket.

Tanizawa Daisuke

Rachel-t megbízták azzal, hogy fogadja a legújabb diákot, Dai-t a bejárati csarnoknál, hogy megmutathassa neki az itteni terepet. Egyáltalán nem jelentett ez számára gondot, mivel a mentora volt. A Rellonos türelmes volt világ életében, így simán belefért, hogy késett egy kicsit az újdonsült diák. Fekete felsőt, sötét farmert, fekete balerina cipőt viselt, haját kiengedve hagyta, így várta a kis gólyát. Tudta, hogy nem egy elsőssel lesz dolga, úgyhogy talán nyugodtabb is volt a kelleténél, mert minél kisebb egy diák, annál nagy felelősséggel jár, ezzel tisztában volt. Nagyon örült, amikor végre baglyot kapott a szüleitől, amelyben megírták, hogy minden rendben van, a testvérei is jól voltak, nem szenvedtek semmiben sem hiányt, aminek a lány külön örült. Mindig az eszébe jutott, hogy remekül érezte magát a testvéreivel, ezért is nagyon hiányolta őket és sokszor magányosnak érezte magát nélkülük, mivel mindig minden mókában benne voltak. Emily kicsi volt még hozzá képest, de nagyon talpraesett volt és mindent meg tudott vele beszélni, ráadásul imádta húgát, Nathan pedig nagyon jó hatással volt rá mindig, rengeteget tudtak egymással beszélgetni, úgyhogy nagyon hiányzott neki a bátyja társasága. Vele tudta a legjobban megértetni magát, számos probléma esetén őt kereste fel, szóval nem volt túl derűs, hogy itt nem beszélhette meg vele a dolgait. Sajnos egyelőre senki sem pótolhatta az ő szerepét, hiszen senki sem ismerte őt olyan jól, mint a bátyja, vele tényleg mindent meg tudott beszélni és mindig számíthatott rá, ami kapcsán itt maximálisan egy-két embert tudott volna felsorolni, aki érdemes lett volna a bizalmára. Büszke volt mindig is a családjára és a testvéreire, de örült annak is, hogy itt is talált magának pár barátot, akiben teljes mértékben megbízhatott.

Tanizawa Daisuke

Rach hirtelen megpillantotta a mentoráltját, aki ott volt a közelében, és gyorsan megszólította:
- Szia, Dai! Én vagyok a mentorod!
Nem volt benne biztos, hogy jó ötlet volt odaordítani a srácnak dolgokat,de amikor meglátta őt, akkor úgy volt vele, hogy érdemes most megszólítania addig, amíg el nem tűnik az éterben, hiszen mégiscsak a mentoráltja volt. Úgy tűnt, hogy a fiúnak nincs túl jó kedve, de ez egyáltalán nem tántorította el a kötelességétől.
- Gyere nyugodtan, nem harapok! - mondta higgadtan a srácnak, hiszen úgy gondolta, hogy együtt könnyebb lesz a dolguk, mivel őt jelölték ki a mentorjaként így ha megismeri, talán könnyebb dolga lesz a fiúval, persze csak ha benne van abban, hogy megismeri őt is és nem ellenezik a dolog ellen. Ő visszaemlékezve örült annak, hogy két segítője is volt, mert tőlük mindent meg tudott kérdezni és nem érezte úgy, hogy teljesen magára maradt, mivel mindenben segítettek neki.
~ Jó lenne most otthon lenni, biztosan örülnének a testvéreim, ha hazautaznék és meglepném őket. Kár, hogy nem tudok gyakrabban hazalátogatni...a barátnőim is nagyon hiányoznak már... biztosan nagyon örülnének nekem, ha időnként hazalátogatnék... persze az élet nem kívánságműsor... ~
A Rellonos mélyen elgondolkodott magában, hiszen a legszívesebben otthon lett volna, de tisztában volt vele, hogy egyelőre nem tud hazatérni, a szülei és a testvérei viszont nagyon hiányoztak. Úgy volt az egésszel, hogy azért a szünetig kitart, mivel akkor úgyis haza tud térni  - bár az még messzebb volt, de nem adta fel az esélyt, hogy nemsokára találkozni fog a szeretteivel.

Tanizawa Daisuke

- Hmm. Nem keverlek össze senkivel. Te vagy az én kis mentoráltam. - fejtette ki Rach édes hangon a véleményét. A lány mindig is figyelt arra, hogy éppen kit osztottak ki neki, és jelenleg is tuti biztos volt a dolgában, mert a "nagyok" nem tévedhettek.
- Nos, ez nem ilyen egyszerű.... nem úszod meg azzal, hogy tovább engedek a dolgodra, arról ne is álmodozz! - felelte Rach nagy bizonyossággal a hangjában.
Észrevételezte, hogy a srácnak egyáltalán nem tetszik a dolog, de hát nem volt mit tenni, neki a kiadott utasítás alapján kellett cselekednie, úgyhogy nem volt mese, tennie kellett, amit utasításnak kiadtak.
- Sokáig. - tette hozzá a Rellonos, azért volt egy kis kárörvendés a hangjában, mivel őt is ugyanígy körbevezették ilyenkor, amikor még új volt az iskola falai között, ellenkezésre pedig semmi és senki sem adhatott okot neki, úgyhogy bele kellett törődnie a sorsába. Sejtette, hogy a srác a háta közepére kívánja az egészet, de nem volt mit tenni, a kötelességének eleget akar tenni, úgyhogy a srácnak is bele kellett nyugodnia abba, hogy kötelező mutatványként valaki körbevezeti, aki jelen esetben nem volt más, mint lány maga.
- Nos, én foglak körbevezetni, remélem nincs ellenedre. - mondta kedvesen a lány, remélte, hogy nem fog nagyon ellenkezni a srác, mivel egyrészt nem volt sok választása, másrészt neki is biztosan az volt az érdeke, hogy minél jobban megismerje az iskolát, ha már ide fog járni. Visszaemlékezett arra, hogy ő is nagyon örült annak, amikor a mentorai megmutatták neki az iskolát, úgyhogy a segítségükkel már könnyebben tájékozódott az iskola falai között, szóval igazán hálás volt nekik.

Tanizawa Daisuke

Rach nagyon nem örült annak, hogy megnehezítették a dolgát, hiszen arra gondolt, hogy gyorsan körbevezeti a srácot, aztán bekap valamit, mert már reggel óta nem evett semmit, és ennek a gyomra hangot is adott.
- Nos, van egy ajánlatom: Mit szólnál hozzá, ha most gyorsan körbevezetnélek, aztán elmennénk kajálni valamit, bár igazság szerint én mindenképp bekapok valamit, szóval, ha gondolod, akkor csatlakozhatsz. - ajánlotta fel az egyezségét Rach, miközben a srácra pillantott. Teljes mértékben meg tudta érteni, hogy semmi kedve nincs itt lenni, a körbevezetéshez pedig pláne semmi hangulata, ezzel nem volt semmi gondja, de azért remélte, hogy legalább az ő dolgát megkönnyíti majd a srác azzal, ha belemegy a dologba, pláne, hogy most még meg is könnyítette a dolgát. Nem tudta, hogy evett-e ma a fiú vagy sem, de úgy gondolta, hogy biztosan hosszú volt az útja és most valószínűleg kimerült lehet és éhes.
- Felőlem áttolhatjuk vasárnapra is a dolgot, de ezen így is, úgy is túl kell esni. Én mindig amondó vagyok, hogy annál jobb, minél gyorsabban túlesik az ember a kötelező mutatványokon. Persze te tudod, hisz a te döntésed. - tette hozzá Rach komoly arccal, látszott rajta, hogy nincs vicces kedvében és már kissé nyűgös is volt, mert az éhség teljes mértékben eluralkodott rajta. Ezen kívül remélte, hogy Dai jól fogja érezni majd magát az iskola falain belül, és gyorsan beilleszkedik majd, az pedig csak hab a tortán, ha még jó tanuló is lesz. Neki sem volt egyszerű otthonról elszakadnia, sokáig hiányzott neki az a meghitt légkör, amit csupán a családja hivatott biztosítani számára. Aztán idővel egyre jobban hozzászokott az itteni légkörhöz, szert tett néhány barátra, akikre mindig számíthatott, a tanulás pedig nem okozott neki különösebb gondot. Tehát összességében nagyon jól beilleszkedett, és ugyanezt kívánta a srácnak is.

Sebestyén

- Az önsétáltató kutyapórázt remek ötletnek tartom! - lelkendezett Rach, hiszen ez valóban egy remek találmány volt, amit a muglik elől is simán el lehetett rejteni. A póráz tulajdonképpen szabályozta a kutya járását, az nem tudott így hirtelen mozdulatokat tenni, azaz elrántani a gazdáját séta közben, és így kevesebb fejfájást is okozott ez az egész folyamat. A srác egész okos volt, legalábbis ezt szűrte le ebből a beszélgetésből a lány.
- Hogy miket szoktam olvasni? Nos, szeretem a történelmi műveket, a bűnügyi regényeket, a fantasy-t, a sci-fi-t, a horrorkönyveket és minden olyat, ami a személyiségfejlesztéssel kapcsolatos, szóval a pszichológia jellegű műveket is. - válaszolta Rach a könyves kérdésre, persze így könnyebb dolga lesz Sebinek, ha már megadta neki azokat a témákat, amik őt is érdeklik.
- A romantikus könyvekre ennyi a válaszom: Blaaahhh.... - felelte a Rellonos, ezzel szerinte mindent elmondott. Nem igazán részesítette előnyben az egy kaptafás történeteket, másrészt hülyeségnek tartotta a rózsaszín felhővel bevont műveket, mivel az élet egyáltalán nem ilyen, hiszen minden mű végén a boldogan éltek, míg meg nem haltak szöveg volt, holott az igazi párkapcsolat ott kezdődött, miután néhány évet már megélt együtt az adott pár. Persze a lánynak még nem volt semmilyen tapasztalata a szerelemben, mert még sosem találta el Ámor nyila, de nem hitt abban, hogy létezne az a bizonyos mindent elsöprő szerelem, ha pedig mégis, akkor úgy gondolta, hogy az embereket csupán ennyi erő nem kötheti össze, mert egyszerűen nem tudta elképzelni, hogy két ember egy életen át oda legyen egymásért. Szerinte az egész szerelem dolog csupán fellángolás volt, és egész egyszerűen nem vette komolyan az egészet.
Miután a figyelme tovahalad egy másik irányba, Sebi által gyorsan visszatért a valóságba, és gyorsan reagált a srác kijelentésére:
- A fociról sosem hallottam még, de nem valami biztató, ha ilyen sokat kell futni benne!
- Ó, azt inkább ne is akard tudni! - felelt gyorsan a zárfeltörő kérdésre, hiszen nem szerette volna Sebit belevinni a rosszba, mert olyan kis ártatlannak tűnt, úgyhogy nem akarta, hogy bármi rosszat is tanuljon tőle. Persze ez is egy készség volt, de nem a jó dolgok közé tartozott.

Benedek

Rachel napja azzal kezdődött, hogy kitakarította a szobáját, majd a közös helyiségeket is, mert a titokzatos szobatársuk, akit nagyon ritkán látott, elég nagy rumlit hagyott maga után. Egyáltalán nem figyelt arra, hogy legalább a közös részeken rend legyen, ami igen érzékenyen érintette a lányt, mivel azt még elnézte volna neki, ha a saját háza táján szobájában káosz uralkodik, de annak egyáltalán nem örült, hogy ugyanezt művelte a többi területtel is. Majdnem az egész napja azzal telt, hogy rendet és tisztaságot varázsoljon mindenhol, utána úgy döntött, hogy elkezdi megírni a leckéit. A könnyebb feladatokkal kezdte a leckeírást, majd a legnehezebbet hagyta utoljára, ami ugyancsak bosszúságot okozott neki, mert vagy másfél órájába telt, mire rájött a megoldásra. Ezután úgy döntött, hogy vesz egy forró fürdőt, rendbeszedi magát, aztán kimegy kicsit az udvarra levegőzni. Egész nap benn tartózkodott, így hát már nagyon kivágyott, ami részéről teljesen érthető. Miután indulásra készen állt, hagyott egy cetlit Lillának, hogy este várja meg a szobájában, mert még beszélni szeretne vele. Annak dacára, hogy együtt laktak elég régóta nem találkoztak hosszabb időre, ezáltal már azt sem tudta, hogy jóformán mi van a lánnyal, mivel a másikat lefoglalta a tánc és az egyéb teendői. Remélte, hogy ma sort keríthetnek egy kis beszélgetésre, aztán majd máskor csinálnak valami közös programot. Rachel elindult a Fénylő Lelkek Udvara felé, hogy végre sétálhasson egyet és leülhessen kicsit a szökőkútnál. Így is tett, szerencsére nagyon szép idő volt kinn, úgyhogy kabát nélkül vágott neki a sétának, de nyári idő révén egyáltalán nem fázott. Fekete háromnegyedes nadrágot, fekete balerina cipőt és fehér rövid ujjú felsőt viselt, haját pedig hátrafogta, hogy ne melegítse a nyakát. Sok diák tartózkodott kinn, mindenki élvezte a friss levegőt és hogy kikapcsolódhat kicsit. A Rellonos sétált egy fél órácskát, majd odaült a szökőkút szélére és évezte a napsütést.

Benedek

A Rellonos nagyon élvezte a friss levegő és a hozzá társuló napsütést, na és azt, hogy jó helyre telepedett le, hiszen a szökőkút vize némileg enyhíti a viszonylag erős hőséget. Hirtelen arra lett figyelmes, hogy ott termett előtte egy fiú, aki gyorsan bemutatkozott neki és udvariasan megkérdezte, hogy helyet foglalhat-e mellette. Még sosem látta idáig a srácot, egészen addig fogalma sem volt róla, hogy vajon melyik házba járhat, amíg ő nem közölte vele, hogy a Navinébe jár.
- Szia! Örvendek! Rachel Octavia Amber vagyok, másodéves, Rellonos. Foglalj helyet! - válaszolta a lány, aki lényegében ugyanazokat az információkat árulta el magáról, mint amiket a fiú megosztott vele. Nem bánta, hogy lett társasága, mert meglehetősen unalmas volt egymagában üldögélnie odakint.
- Hogy tetszik a suli? - érdeklődött Rach, mert úgy gondolta, hogy első kérdésnek ez bőven megteszi. Nem tudta még, hogy mennyire introvertált vagy extrovertált a srác, ez a kérdés pedig egyáltalán nem adott okot arra, hogy esetleg megbántódjon. Találkozott már olyanokkal, akik nagyon érzékenyek voltak mindenre, még egy tök átlagos kérdéstől is kiborultak, úgyhogy a lány már óvatosabban kezelte attól fogva a dolgot. Remélte, hogy a srác bőbeszédűbb nála, igaz sokszor neki is megeredt a nyelve, ha olyan téma került szóba, ami őt is érdekelte, vagy ha éppen olyan hangulatban volt. A húga nagyon szószátyár típus volt, a bátyja pedig inkább az a típus volt, aki inkább akkor beszélt, ha kérdezték, bár nála is adódtak kivételes alkalmak, amikor többet kommunikált a környezetével. Remélte, hogy Lilla elolvassa az ott hagyott cetlit, miután visszaér a szobájába, bár erre nem volt semmi garancia, mert sokszor szemtanúja volt annak, hogy amikor táncóra utána megérkezett, szinte rögtön bedőlt az ágyába, mert annyira meghajtották órán, hogy totálisan kimerült, de azért mégis élvezte a mozgás ezen formáját.

Benedek

Látszott, hogy Benedeknek is melege van, mert kezét a szökőkútban lévő vízbe eresztette, Rach még úgy ahogy bírta a hőséget, de elgondolkodott rajta, hogyha jobban perzseli a nap, akkor lehet, hogy beáll a kút közepére. Persze ez csak egy elméleti dolog volt részéről, mert ott még nem tartott, hogy ezt megtegye, csupán belemártaná a karját és magára locsolna egy kis vizet. Igaz sok őrültségben benne volt, de azért fényes nappal nem akarta magára haragítani az esetlegesen ott tartózkodó felügyelőket, és az sem hiányzott neki, hogy beárulja valaki, mert elvégre a kút nem arra szolgált, hogy belemásszanak. A fiú válasza terelte vissza a valóságba, ami igen részletes volt, így Rach még több infót megtudott róla.
Megtudta, hogy félvér és a mugli világban töltötte élete nagy részét, amiről nem tehetett, de most már végre megismerkedhetett a varázsvilággal, ahol sok újdonsággal találkozhatott, amivel a látókörét bővíthette, plusz érdekes tantárgyakat tanulhatott.
- Jó házba kerültél, a Navinések barátságosak és segítőkészek, bár vannak ott is fura egyének. - válaszolta Rach, mert belegondolva sokat számít az is, hogy milyen társaságba keveredik az ember egy számára ismeretlen területen, a pozitív hozzáállás pedig nagy segítséget nyújt ilyenkor. Mivel ő aranyvérű családból származott, így számos ismerősre tett szert és a világ minden pontján akadtak barátai.
- Az iskola nekem bejön, bár sokszor honvágyam van, ennek ellenére elvagyok itt. Már szert tettem néhány barátra és a tanulás is jól megy, a háztársaimmal sincs semmi gond, mindenki egy külön egyéniség. A kedvenc tárgyam a művészetek, azon belül pedig a fotográfia, a jövőben elképzelhető, hogy ezen az ágon fogok továbbtanulni. A többi házból is sok diákot ismerek, velük is kijövök, bár lehet, hogy idáig szerencsém volt, mert nyitott, barátkozó emberekkel találkoztam, bár általában tudom kezelni a helyzetet, ha olyan az illető. - felelte Rach a fiúnak, úgy gondolta, hogy erre a kérdésére teljes körű választ adott.
- Tudod már, hogy mit szeretnél csinálni a jövőben? - kérdezte, mert kíváncsi volt rá, hogy vajon Benedek melyik területre szeretne orientálódni és mivel akar foglalkozni majd a későbbiekben.

Choi Min Jong

- Szépet! Na jó, biztosan tetszeni fog! - felelte mosolyogva a lány, majd elnevette magát, hiszen maga az egész helyzet nagyon muris volt.
- Nos, a jobb lábamra szeretném oldalra, a térdem és a vádlim közé, de a vége tekeredjen a vádlimra, szóval öhm...érted! - próbálta elmagyarázni Rach a kívánságát, igaz régebben ezt említette, így remélte, hogy a srác fel tudja idézni valamennyire, hogy mire is gondolt pontosan.
- Tehát a jobb lábszáram alsó oldalára. - ismételte meg rövidebben a Rellonos, és közben kicsit mosolygott is magán, hogy ilyen nehezen tudja kinyögni, mit is akar.
A zöldike helyet foglalt Choi előtt a földön, és karjával átkarolta a térdét, közben pedig a fiúra nézett, aki a vádlijára illesztette a lapot, aztán hasra feküdt és látta, hogy nagyon elgondolkodott. Gyanította, hogy azon tűnődik, mit hozhat ki ebből az egészből, és valószínűleg próbálta elképzelni, hogy milyen sárkány illene rá.
- Különösebb speciális kívánságom nincs, de szeretném, ha fekete színű lenne és nonfiguratív. Nem igazán szeretem a színes tetoválásokat, illetve csak néhány tetszik azokból, de a sárkány ne legyen az! Kb. ennyi az elképzelésem, ha gondolod, akkor készíthetsz több fajtáról is vázlatot, aztán majd meglátjuk. - válaszolta Rach, miközben kicsit aggódóbb hangnemre váltott, remélte, hogy Choi megérti, hogy mit akar pontosan, mert idáig eléggé úgy tűnt, hogy csupa halandzsa, amit összehord neki. Kicsit hülyén érezte magát emiatt, de próbálta nem kimutatni ezt, belegondolt abba, hogyha valamit nem ért a srác, akkor majd úgyis visszakérdez. Általában nem esett nehezére kifejeznie magát, de most egy olyan helyzetben volt, hogy ő maga sem tudta, mit akar pontosan, mármint, hogy milyen sárkányt, ezért is bízott abban, hogy Choi egy olyan rajzzal lepi majd meg, ami neki is elnyeri a tetszését és utána már csak a megvalósítás van hátra.

Glenn Grim

A tervek szerint Rach az egyik barátnőjével találkozott volna a társalgóban, csak hogy az illető elfelejtett szólni neki, hogy nem ér rá. A lány megírta a kötelező leckéit, majd a melegre való tekintettel egy zöld színű egyberészes nyári ruhát, hozzá fekete szandált vett fel, haját lófarokba fogta, és elindult a megbeszélt helyre. A társalgóban jelenleg nem sokan tartózkodtak, csak néhány diákcsapat lézengett ott legnagyobb meglepetésére, mert már hozzászokott, hogy ez a helyiség általában tele van, mivel sok diák fő találkozó pontjaként szolgál. Nem volt kedve ácsorogni, ezért levetette magát az első fotelba, ami igencsak kényelmesnek tűnt számára, így várta a barátnőjét. Már vagy fél óra eltelt, de a lány még mindig nem volt sehol. Rach alapjában véve türelmes típus volt, de kezdett elfogyni a türelme, mivel már jó ideje várt a barátnőjére.
~ Ez nem lehet igaz! Tuti, hogy nem fog már eljönni... Azért szólhatott volna! ~ - mérgelődött magában, bár még élt benne némi remény, hogy hirtelen megjelenik majd a lány, de igazából tudta, hogy erre nem sok esély van. Sose szerette, ha felültették, bár most biztos jó oka volt arra a barátnőjének, hogy nem jelent meg a megbeszélt időpontban, talán hirtelen közbejött neki valami, de azért mégiscsak jelezhette volna ezt.
~ Menjek, vagy maradjak? Nem is tudom... Na jó, várok még egy kicsit, hátha... ~ - gondolta magában a lány, mivel nem adta fel a reményt, hogy még megjelenhet a barátnője, de úgy volt vele, hogyha még negyed óra múlva sem tűnik fel, akkor inkább visszamegy a szobájába és befejezi azt az érdekes könyvet, amit nemrég kezdett el olvasni, de annyira érdekfeszítő volt, hogy egyszerűen nem tudta letenni, csak akkor hagyta abba az olvasást, amikor már végképp elálmosodott. Azóta tervezi, hogy végigolvassa, hiszen már nincs sok hátra végkifejletből, de idáig egyszerűen nem volt ideje ahhoz, hogy bejezhesse.

Glenn Grim

Telt, múlt az idő, de még mindig nem történt semmi... Már majdnem úgy döntött, hogy inkább visszavonul a szobájába, amikor a hozzá közel ülő srác, akit idáig valamilyen ok folytán észre sem vett, mivel annyira elmerült a gondolataiban, megszólította. Kedvesnek tűnt, semmilyen rosszindulatot nem vélt felfedezni a szavaiban. Felajánlotta, hogy szórakoztatja, amíg a várva várt személy megérkezik, ez pedig igazán kedves felajánlás volt tőle.
- Szia! Rachel vagyok, nem zavarsz... Tényleg nagyon unalmas a hosszú várakozás. - felelte neki angolul Rach, hiszen végtére is ez volt az anyanyelve. Még mindig visszavágyott szeretett hazájába, Amerikába és nehezen tudta feldolgozni, hogy Magyarországra kellett költöznie az egész családjának csupán azért, mert itt az édesapjának jobb álláslehetősége akadt. Persze ezt is meg tudta érteni, de szíve mindig is a szülőhazájába húzta, nem igazán érezte itt otthon magát, de legalább az némi vigaszt nyújtott neki, hogy szert tett néhány barátra.
- Mi jót olvasol? - érdeklődött a Rellonos, mert látta, hogy a fiú egy könyvet tart a kezében, bár gyanította, hogy inkább valamiféle tananyag, vagy ismeretterjesztő mű lehet, mintsem valami könnyed olvasmány. Ő is imádott olvasni, igaz ő jobban preferálta a pszichológiai jellegű műveket és mindazt, ami egyszerűen érdekelte, a száraz, nyers anyagokhoz már nemigen füllött a foga. Sejtette, hogy a barátnője akarattal vagy anélkül, de felültette, bár azért még élt benne a remény, hogy egyszer csak megjelenik, bár erre továbbra is csekély esélyt látott. A társalgó továbbra is kongott szinte az ürességtől, még mindig csak pár diákcsapat foglalt helyet a helyiségben, ezek szerint a legtöbben a szabadban vagy a szobájukban töltötték a drága szabadidejüket.

Glenn Grim

- Örvendek, Glenn! - üdvözölte a fiút, azt pedig gyorsan elkönyvelte magában, hogy a beszélgetőpartnere teljes mértékben tisztában van az udvariassági formákkal, aminek kifejezetten örült, mert manapság egyre kevesebben törődtek ezekkel a dolgokkal.
- Hm, hát nem is tudom, elég nyers olvasmánynak hangzik. De kíváncsivá tettél, ha tényleg rájössz, hogy mi az, ami megragadott benne, akkor szólj! - felelte mosolyogva Rachel, mivel nagyon érdekelte, hogy egy ilyen száraz műnek mi a legfontosabb mondanivalója.
- Nos, fogalmazhatunk így is... végül is valóban úgy tűnik, hogy felültettek. Nos, az egyik barátnőm volt az. Megbeszéltük, hogy itt találkozunk, de már több, mint fél órája várok rá és még nincs sehol. Gyanítom, hogy nem is fog eljönni, bár még hosszú az este. - válaszolta bizakodóan a Rellonos, bár kicsit cikinek érezte, hogy ennyire felültették, de megfogadta magában, hogy majd kideríti, miért is nem volt képes eljönni a barátnője, na és miért nem szólt neki előre.
- Hát, mindig minden egyébként sem lehet happy. Ezért nem is szeretek előre tervezni, mert általában mindig máshogy alakulnak a dolgok, mint ahogyan az elterveztem. - tette hozzá Rach, miközben Glenn-re emelte a tekintetét. Elsőre nem tudta megállapítani róla, hogy magányos farkas típus vagy sok barátja van,de nem is akart előre ítélkezni. A mostani esetével úgy volt, hogy jobban örült, hogy a barátnője "ültette fel", mert cikibbnek érezte volna, ha egy srác hívja el randizni aztán el sem jön. Legalábbis a lány számára az sokkal nagyobb pofáraesés lett volna, úgyhogy ezt a dolgot jobban viselte. Ő korrekt volt, mert mindig ott volt a megbeszélt találkozó előtt legalább tíz perccel, ha pedig nem tudott elmenni, ami ritkán történt meg, akkor még időben értesítette az illetőt. Persze el tudta képzelni, hogy a barátnője valószínűleg azért nem jött el, mert valami halasztatatlanul fontos dolga akadt és már nem tudott neki időben jelezni.