Mostanában tele volt az élete újdonságokkal és olyan megérkezésekkel, amik szorongatták a gyomrát. Most először kapott rá lehetőséget, hogy meglátogassa Sethet az otthonában és ez egy kicsit idegessé tette, még ha tudta is, hogy nem lesz ott más. Nem volt benne biztos, hogy a fiú részéről ez nagy dolog, de tény, ami tény, kicsit több bizalmat mutatott meg, mint az, ha csak a kastélyban vagy annak környékén futnak össze, mert itt már beengedte őt a saját életterébe, valahova, ahova eddig nem láthatott be. A pesti lakásról nem is tudta, hogy hol van, ide sohasem követte a fiút, veszélyes lett volna, csak Bogolyfalván figyelte őt, mikor tehette.
Ehhez illően kellő komolysággal kezelte a helyzetet és ahogy illik, még egy kis ajándékot is vitt magával vendégségbe. Lusta volt varázsolni, úgyhogy egy szatyrot lóbált a kezében, amiben egy puzzle dobozának a tetején két adagnyi kínai étel volt elhelyezve meg egy marék szerencsesüti. Mikor megérkezett a lakótelepre, ahol a fiúk lakása volt, nyugalmat erőltetett magára és direkt gyalog ment fel a lépcsőn, hogy kicsit kimozogja magából az idegességet, így mire felért az emeletre már csak egy kis izgalom maradt benne, hogy vajon a másiknak tetszeni fog-e a puzzle és ízleni fog-e az étel – bár fogalma sem volt róla, hogy ő készült-e valamivel, de ha igen, az sem baj, majd megeszi holnap, az ilyesmi eláll.
Végül az ajtó elé ért és még egy pillantást vetett a cetlire, amin a cím volt, csak hogy biztosan jó helyre csengessen be, aztán megnyomta a gombot és várt. Közben pedig szinte olvashatatlanná gyűrte akaratlan is a papírkát.

Nem telt el sok idő, mire kinyílt az ajtó, ő pedig szemben találta magát Seth-tel. A fiú arca fáradtságot tükrözött, de összességében mintha kicsit jobban nézett volna ki, mint mikor legutóbb látta, bár nem sok időt engedélyezett magának arra, hogy a vonásait vizsgálja.
- Köszönöm – lépett be és mikor becsukódott mögötte az ajtó akkor kicsit tétován állt meg az előszobában. Gyakorlatilag azóta nem is nagyon járt panelben, hogy utoljára eljött otthonról, úgyhogy most az ismerős légkör egy kicsit megütötte. Első pillantásra nem is mondta volna meg, hogy itt varázslók laknak, lehetett volna bármely más egyszerű otthon is.
- Ezt neked hoztam, illetve hát magunknak. Kínai és egy kis játék, időtöltésnek – adta oda a szatyrot a fiúnak, aztán ha már szabad volt minden keze, akkor gyorsan kifűzte a bakancsát és levette, mert nem akart azzal caplatni be a lakásba, majd a kabátjától is megvált.
- Tyű, jó tágas – nézett szét, mikor kicsit beljebb mentek. Egészen addig a nézelődéssel volt lefoglalva, amíg meg nem látta az ebet, akire aztán végképp nem számított.
- Nem is említetted, hogy van kutyád – közölte tőle szokatlanul magas hangon, ugyanis elég rendesen megijedt. Mióta egyszer egy ilyen állat alaposan megkergette, némi ellenérzése támadt velük szemben és eléggé benne maradt annak is a nyoma, hogy meg akarták marni. - Ugye nem harap? - érdeklődött, de ettől a pillanattól kezdve inkább nem tett egy lépést sem, amíg a gazdi azt nem mondta, hogy lehet.

Valóban, számára a panel volt a legtermészetesebb élőkörnyezet, így egy árva pillanatig sem akadt fent azon, hogy milyen helyen él a másik. Illetve talán annyi megfordult a fejében, hogy varázslókhoz képest kifejezetten normálisan néz ki minden. Nem volt koponya a sarokban, sem kitömött állatok vagy olyan szekrény, ami magától is reszket. Megjegyzendő, ezért a tényért nagyon is hálás volt a sorsnak, mert bár nem volt baja a varázsvilággal és egy jó pár évig oda kötötte az élete fele, de attól még mindig furcsállta sokszor, ahogy viselkedtek. Számára például kész rejtély volt, hogy ha olyan ügyesek, akkor miért van annyi fogatlan varázsló, vagy hogy miért kell szakadtan és koszosan járni csak azért, mert valaki bűnöző. Ő a maga részéről sosem süllyedt idáig.
Ez a négy fő és három macska egy kicsit megakasztotta, mert nem sokat tudott Seth családjáról, de még mielőtt bármit is mondhatott volna, meglátta Feathert, ami elvágta a gondolatait és talán jobb is volt egyelőre így.
Amikor megindult feléjük a kutya automatikusan lépett hátra kissé gyanakodva méregetve az ebet, aki láthatóan ismerkedni szeretett volna, viszont Avery kicsit sem volt elragadtatva az ötlettől. Őszintén szólva nem sokat számított, hogy siket vagy sem, mert foga attól még volt, úgyhogy végül inkább enyhe félkörben kerülte meg őket, próbálva kikerülni a kutyát.
- Egyszer majdnem rosszul jártam egy sor éles fog miatt, úgyhogy most... én inkább... merre van a konyha? - akadt meg a szeme szatyron, mint mentőövön, mert az ételnek talán jobb lett volna ott, még ha esetleg nem is esznek most azonnal. - Két félét is hoztam – célzott a kínaira. - Vagy olyan, ami csípős, zöldséges tésztával, és illatos omlós csirke krumplival – sorolta a menüt. - És puzzle! Raktál már puzzle-t? - kérdezte, miközben fél szemmel a kutyára sandított továbbra is.

- Hja, de emberként se vagyok valami nagy és nézz csak rám, szerintem tipikusan finom falatnak nézek ki - válaszolta és ezúttal teljesen véletlenül futott bele egy kétértelmű kijelentésbe, tulajdonképpen nem is realizálta, mert túlságosan lefoglalta Feather meg a menekülés.
Annyira, hogy azt se vette észre, hogy már a konyhában van. Hát ez ciki.
- Oh - nézett körbe, aztán vissza a kutyára, mint aki nagyon vívódik valamivel. Végül is elég békésnek látszik, tán csak nem kap belé... Végül kicsit tétován ugyan de tett egy lépést az állat felé, aztán leguggolt és a kezét nyújtotta felé, hogy megszaglászhassa. Nem arról volt szó, hogy nem tud bánni a kutyákkal, ha nagyon muszáj, mert el lehet képzelni, hogy egy öt gyerekes családban hány kóbor állat fordult meg az évek során, csak mert valamelyik összeszedte az utcáról, de ettől még nem voltak a szíve csücskei. Akkor már inkább a nyuszik. Puha, vicces és aranyos nyuszik, és ezt az ég világon senkinek nem fogja soha de soha hangosan is kimondani. Meg a tengeri malac és a sün.
Miután befejezték a rövid ismerkedést, újra felkelt a földről és odaállt a fiú mellé.
- Pedig tök jó! Én régen nagyon szerettem, mert kihívást jelent - magyarázta. - Főleg a tájképek vagy a csillagos ég nagyban, na azzal el lehet szórakozni jó sokáig - tette hozzá, bár csakhamar újra távolabb lépett mert zavarban volt a közelség miatt. Hiányzott neki az érintés és hogy úgy kommunikáljon, de nem tudta, hogy hol a határ és inkább nem kockáztatott azóta az első este óta.
- És most mit fogunk csinálni? - kérdezte aztán, csak hogy tájékozódjon kicsit vendéglátója terveiről.

A kicsit szarkasztikusra sikeredett válaszra mosollyal felelt, mert vitatkozni nem volt kedve, meg amúgy is kissé leszerelve érezte magát. A másik egy árva olyan jelet sem küldött felé mindeddig, amiből úgy érezte volna, hogy tényleg nem csak valami furcsa és megmagyarázhatatlan kényszer miatt látják vendégül, habár nem állt szándékában ellenkezni az eljárás ellen. Látszott, hogy Seth fáradt, meg merte volna kockáztatni, hogy akár nyugtató is van benne, ráadásul annyira aranyos volt a nála jóval nagyobb pulóverében hogy kedve lett volna egyszerűen odaállni elé és az ujjaival felfelé görbíteni a szája szélét, hogy mosolyogjon már.
- Teát kérnék - felelte aztán már útban a nappali felé, hogy lerakja a puzzlet a dohányzóasztalra és már épp fordult is volna meg, mikor meglátta a számítógépet a sarokban. Mi a csuda.
Egész vidám arccal tért vissza Seth-hez, hogy ha kell, akkor segédkezzen az italok körül.
- Nem is gondoltam, hogy van gépetek. Net is van hozzá? - érdeklődött. - Mert ha van akkor megadhatom a címem skypeon és úgy sokkal egyszerűbben tudnánk kommunikálni - vetette fel. - Na meg tisztábban és kevésbé feltűnően. Múltkor a minisztériumból jött levelem és a főbérlőm meglátta a küldöncöt - fintorgott. - Meg is kérdezte, hogy nem tartok-e véletlen döglött egereket a párkányon, mert azt annyira nem díjazná - regélte el a történetet, miközben azzal szórakozott, hogy az egyik tincsét újra meg újra a füle mögé tűrte, mert minden egyes alkalommal elszabadult.

- Óriás - felelte egy vigyorral. - Fogjuk a félig angol véremre, de nagyon szeretek teázni - tette még hozzá. Igaz, a kávé is kedvelt itala volt, mert az aromája le tudta nyűgözni, ha jól volt elkészítve, de annak dacára, hogy szinte bárhol és bármikor el tudott aludni, mégsem volt rá igazán szüksége, hogy mindig igyon, inkább csak az élvezet kedvéért főzte le reggelente.
Közben aztán jött és ment, és feltűnt neki a gép, ami lehetőségek új skáláját nyitotta meg előttük. A fiú értetlen arcát látva aztán megint elvigyorodott, mert a helyzet erős dejavu érzést keltett benne, és magyarázatba fogott.
- A skype egy üzenetküldő rendszer. Írni is lehet a másiknak vagy fel is lehet hívni, mintha telefon lenne, de ha olyan az ember kedve, akkor még képet is lehet kapcsolni, és látják egymást a felek a világ különböző pontjairól - mondta. - Ha csinálunk neked is, akkor akármikor elérhetsz, ha kedved van hozzá, mert nekem ezen is üzemel - húzta elő a telefonját és ismét Seth mellé lépve be is kapcsolta az alkalmazást és megmutatta gyorsan, hogy hol vannak az ismerősök és hova lehet írni az üzenetet.
- Meg nincs is kandallóm - felelte aztán vidáman. - Nem költöztem egyébként, túl kényelmes az a kis lakás - tette még hozzá. - Viszont ha nem eszünk akkor az ételt berakom a hűtőbe, oké? - ajánlotta fel. Kezdte magát egész otthonosan érezni, mert igyekezett alkalmazkodni, és ha a másik rábólintott, akkor a kínai az egyik polcra került, ha pedig közben elkészült a tea is, akkor segített bevinni az egészet a nappaliba.
- Padlóra borítsam a puzzle-t vagy az asztalon rakjuk? Azt hiszem kiférne rá - nézegette kicsit tűnődve a dohányzóasztalt, de tény ami tény, a szemmértéke éppenséggel nem volt olyan jó mint számos egyéb képessége.

- Hm, nekem pont fordítva volt. Angliában csak ünnepekkor fordultunk meg és valahogy mindig ízetlennek éreztem az ottani ételeket - tűnödött el hangosan. - Igaz, nem itt laktunk akkoriban nagyrészt, de a német ételek is elég karakteresek - magyarázta, miközben azt figyelte, ahogy tesz-vesz a másik.
A magyarázástól eléggé elemébe került, úgyhogy gyorsan megmutogatta az alkalmazás főbb funkcióit, csak hogy aztán csodálkozva pislogjon Seth-re, mikor a személytelenséget kezdte emlegetni.
- Nem tudom, én nem érzem annak... - mondta kicsit lelassítva, miközben a telefonját méricskélte, de aztán a fiú második megjegyzését hallva újra vidámabban nézett rá. - Naná, hogy megmutatom, igazán nem ördöngösség! - felelte.
Pár pillanattal később pedig már hangosan kacagott.
- Hogy neked mennyire igazad van! - mondta nevetve. - Nem is véletlen, hogy azt a lakást választottam annak idején - tette hozzá vidáman. Mert egyébként tény és való, ő volt annyira praktikus gondolkodású, hogy amellett, hogy szigorúan mugli környéket keresett és olcsó, de rendes helyet, arra is odafigyelt, hogy milyen számlákat fog kapni. Például a fűtés miatt.
Kicsivel később áthelyezték a székhelyüket a nappaliba, Avery pedig nekilátott, hogy kibontsa a puzzle-t, aztán pedig kiszórta az egész kupacot az asztalra.
- A lényeg egyszerű, csak meg kell találni az egymáshoz passzoló darabokat - mondta a biztonság kedvéért, mert nem tudta, hogy mennyire logikus a dolog egy ízig-vérig varázslónak, de közben már el is kezdett kutakodni a szélen található darabkák után.
A harmadikat vette ki a halomból, amikor megállt a keze a levegőben és Seth-re nézett. Várjunk csak... a patrónus bűbájig? Az nem két nap. És személytelen a beszélgetés?
Ha pirulós fajta lett volna most biztosan az arcába szökik a vér, mert bár kis fáziskéséssel, de kapcsolt, hogy a fiú hosszabb távú találkozásokról beszél. Hirtelen mosolyodott el, ahogy nézte őt, aztán visszafordult a puzzle-höz, tincsei eltakarták vonásai nagy részét, pedig a jókedv még mindig ott ült az arcán. Aprócska diadal, de igencsak örömteli.
Annyira, hogy egy időre el is hallgatott, pedig gyakorlatilag nem is állt be a szája, mióta itt volt.

- Jöhet! - vágta rá a választ a kérdésre, csak hogy egy pillanattal később észbe kapjon és moderálja magát. - Vagyis kapcsolhatsz, persze - tette hozzá a dologhoz, aztán kíváncsian fülelt, hogy a másik vajon milyen zenét választ.
A puzzle-rakás láthatóan nem igazán nyerte el egyelőre Seth tetszését, bár Avery nem volt benne biztos, hogy tényleg így van-e vagy csak éppen letompult kicsit a lelkesedése, de mivel úgy volt vele, hogy a házigazdának bármikor van lehetősége megvétózni az esti programot, nem aggodalmaskodik ezen. Egyébként is, csakhamar másfelé terelődtek a gondolatai és ahogy összenéztek egy pillanatra megint magához ragadta az a szürkéskék szempár, ami annyira különbözött az övétől és valamikor régen olyan gondosan megfigyelte minden porcikáját. A rajz azóta is megvolt, bár sokáig egyáltalán nem vette elő, viszont mielőtt először megkereste Seth-et újra megkereste a fiók mélyén és hosszasan nézegette. Még mindig megvolt az érzés, amit akkor ütötte meg, mikor meglátta a vonalak szövevényét, hogy a másik meglátott benne valamit. Átlátott rajta. Nem is realizálta akkor, hogy mit tesz, de így utólag visszagondolva az, hogy odavetette életének egy fontos darabját a fiú lába elé, kicsit olyan volt, mintha fuldoklóként kapott volna egy kar után. Nem volt senkije, mindenkinek hazudott, de egy világos, megcsillanó pillantás meglátott valamit egészen mélyen.
Egy darabig szótlan rakta hát a puzzle-t és Seth is visszafordult a saját darabkáihoz, egészen addig, amíg Avery észre nem vette, hogy a doboztető alapján véletlenszerűen rakja a darabokat.
- Te meg mit csinálsz? - nézett rá felvont szemöldökkel és kicsit döbbenten. Nem volt benne biztos, hogy a másik nem érti, hogy mit is kéne tennie vagy egyszerűen csak így rak puzzle-t, de akárhogy is, ez azért meglehetősen furcsa látvány volt.
Viszont ha már megállt azért, hogy kérdezzen, akkor a teát is beízesítette és ivott pár kortyot, elégedetten mosolyodva el újra.
- Azt hiszem ki fogsz nevetni, de van egy tea, aminek nagyon hiányzik az íze - fogott újabb mesébe. - A menzás tea. Mármint a mugli iskolában amit kaptunk uzsonnához. Annyira rossz volt, hogy az már jó - tette oda a végére a magyarázatot, mert azt azért ő is elismerte, hogy amit a kezében tart, az ezerszer ízletesebb. - Neked mi a kedvenc ételed? - kérdezte aztán abban a reményben, hogy hátha kap némi fogódzkodót ahhoz, ha legközelebb együtt esznek.

A zene kellemesen betöltötte a szobát, Avery pedig elmosolyodott a hallatán, mert ezt ő is ismerte és szerette. Úgy tűnt, mindketten eléggé a gondolataikba mélyedtek, egészen addig, amíg fel nem tűnt neki Seth roppant különös módszere.
- Biztos..? - nézett megütődve a válasz hallatán, aztán a doboz tetejéért nyúlt - Kérem egy kicsit! - mondta és ha megkapta, akkor sűrű pislogások közepette nézte meg, hogy valóban a helyükre tette-e a másik a darabokat, amik az asztalon úgy néztek ki, mintha csak véletlenszerűen lerakosgatta volna őket. Márpedig amennyire Avery egyáltalán meg tudta állapítani, mind jó helyen volt.
- Mi a fene - motyogta az orra alatt, miközben visszaadta a doboztetőt. - Még senkit sem láttam így rakni puzzle-t, de... egyébként jól csináltad. - Kicsit olyan volt a hangja, mint aki maga sem hiszi, hogy ezzel a módszerrel lehet haladni, márpedig az eredmények őt cáfolták.
Nem igazán tűnt fel neki, hogy Seth nem érti a menzás történetet miértjét, amit csak a beszéd kedvéért adott elő, mert amúgy sem volt valami szószátyár a másik, úgyhogy simán betudta ennek azt, hogy válasz nélkül maradt.
- A krumplit én is szeretem - mondta aztán, de közben már elterelte a figyelmét Seth kávéja. Kíváncsian hajolt közelebb, hogy jól látja-e, de úgy tűnt, hogy a másik tényleg teljesen feketén issza, igaz, azt nem láthatta a sötét folyadékon, hogy van-e benne cukor.
- Te üresen iszod a kávét? - érdeklődte aztán felpislogva a másikra. Fekete szemei a kávé árnyalatával vetekedtek, bár attól talán még sötétebbnek tetszettek.
Mennyi apró furcsaság, amit még nem tudtak a másikról és mind felfedezésre vár! Ezen töprengve kortyolt még egyet a teájából, mielőtt visszarakta volna a tálcára a bögrét és visszatért volna a képhez.
- Én úgy szoktam, hogy előbb kirakom a szélét körben, aztán a szélén lévő darabokhoz próbálom megkeresni, ami passzol - mondta, visszatérve az eredeti témához.

Seth összerezzent, ahogy közelebb hajolt, pedig ő azt hitte, hogy nem volt hirtelen a mozdulat, igaz, talán egy pillanatra el is feledkezett az óvatosságról.
- Ne haragudj - húzódott rögtön vissza, nyelve egy nagyot és próbálva figyelmen kívül hagyni, hogy összekoccantak a tárgyak a tálcán. Nem ijedt meg Seth-től, az viszont kellemetlenül érintette, hogy a másik így reagált rá, még ha pillanatokon belül meg is kapta a magyarázatot. Újra felnézett rá és bólintott egyet, hogy jelezze, megértette a kérést. Csak bár ne mosolygott volna a végén Seth! Látszott, hogy erőltettet, nem valódi, nem önmaga. Avery is próbált visszatérni a beszélgetéshez, de nem igazán ment, mert túlságosan tele volt gondolatokkal a feje. Szinte gépiesen rakott le pár darabot az asztalra, de egy ponton feladta és megtámasztotta csuklóját a lapon, egyre csak forgatva egy kékes színű apróságot az ujjai között.
- Nem igazán mertem hozzád érni, mert féltem, hogy zavarni fog, pedig nehéz így kommunikálnom - mondta végül halkan. - A folyamatos szövegeléssel próbálom palástolni, hogy fogalmam sincs, mit csináljak. Nem szoktam így... barátkozni. - Lehunyta egy pillanatra a szemét de következőben már újra nyitva volt és Seth-re nézett, mosolyogva. - Szerintem behozom a vacsorát. Te is kérsz? - kérdezte, aztán feltápászkodott, hogy legalább pár percet nyerjen magának, amíg kicsit rendezi a sorait és megmelegíti az ételt. Nem sokat szórakozott vele, dobozostul nyomta be a mikróba és a hozzá kapott pálcikákat hozta magával evőeszközgyanánt. Nehéz volt ez így, olyan terepen mozgott, amit nem igazán ismert és előbb kínos volt az ügy a kutya miatt, aztán meg ostoba hibát vétett figyelmetlenségből. Nem lesz ez így jó.
Mikor már meleg volt az étel, akkor elindult vele vissza a szobába és eddigre már elsimította az arcán a gondterhelt gondolatok nyomát, úgyhogy egyszerűen csak visszaült a helyére.

Hallotta, hogy valami csattant, de már csak a padlón guruló pálcát látta. Meg kellett támaszkodnia a konyhapulton, mert nyilvánvaló volt, hogy erről az egészről ő tehet és bár nem teljesen értette, hogy a másik miért lett dühös az ő szerencsétlenségétől, megsejtette, hogy félreérthette a szavait, ahogy neki is sajgott, hogy a közelségtől a másik összerezzent.
Kellett az a pár perc. Nem ment vissza hamarabb, még nem tudta, hogy mit kezdjen a helyzettel és ki kellett találnia, mielőtt visszacaplat a másik életébe, hogy akaratlan is tovább gyötörje. El kell neki mondania, hogy nem ő tehet róla.
Lassú léptekkel tért hát vissza a szobába és az étel végül az asztalon végezte, míg ő megállt a fiú mellett, aztán pedig letérdelt mellette, szomorú szemekkel nézve a megtört alakot.
- Seth... - Puhán, óvatosan érintette meg a másik vállát és ha nem lökték el a kezét, akkor kicsit közelebb húzódott. - Erről nem te tehetsz. Akkor sem tudnám, ha nem lenne... ez az egész. Már rég elfelejtettem, hogy kell úgy közeledni, hogy abban nem a testiség a lényeg. - A hangja halk volt és benne zengett valami abból, ami odabent egyre marta, felőrölve lassan a színeket. Ha Seth nem húzódott el, akkor még közelebb húzódott hozzá és ha engedte, akkor a vállára hajtotta a homlokát.
- Azt hittem könnyebb lesz ha kimondom, ahogy te is figyelmeztettél engem. - Majdnem suttogott. Úgy érezte, hogy valamit végleg elrontott és minden újabb másodperc egyre szorosabb marokra fogta a torkát. - Megjátszani tudnék. Színészkedve elhitetni hogy mindent kézben tartok és minden rendben.  De nem akarom. Neked nem, mert akkor nem lenne ez sem különb, mint... - Elakadt a szava, nem akarta kimondani. Csak pár együtt töltött óra kötötte őket össze, de ez több volt számára, mint amit bárkitől kapott. De miért kell ennyire tehetetlennek lennie? Miért nem tud úgy közeledni, mint mások, miért csak a színészkedés és a manipuláció menne? Abban sem volt biztos, hogy Seth hallotta-e a mondatai végét, miközben meglepően kicsire húzta össze magát mellette.

Szavaira először csak csend volt a válasz, mély, feszült, miközben Seth válla meg-megrázkódott. Sírt, biztos volt benne, még ha nem is látta, de egy pillanattal később már zúdult is az egész, valami elszakadt a másikban, és Averynek nagyon kellett figyelnie, hogy értse, mit mond. Márpedig minden figyelmét felé fordította, igyekezett kihámozni a sírástól érthetetlen szavakat is és ahogy hallgatta, ahogy nézte, lassú simogatással csitította, neki is fájt az egész. Nem szólt közbe még egy árva hanggal sem, mert megérezte, hogy talán jót fog tenni, ha kimondja, ő pedig nem akart az útjába állni, főleg nem úgy, hogy valamiért éppen ő lett az, aki hallotta.
Mikor Seth elhallgatott és már csak kicsit rázta a vállát a sírás, csak akkor szólalt meg újra, éppen olyan halkan, mint ahogy annak előtte beszélt.
- Jobb lesz. Minden nappal könnyebb lesz és nézd, itt a kezem, kapaszkodj belé - suttogta, miközben megfogta Seth balját. A tette és szavai mögött most, még ha tőle hihetetlen is, nem az mozgott, hogy magához akarta volna kötni, hanem az, hogy őszintén segíteni akart neki. Ő nem félt tőle, nem volt miért és kívülről lépett az egészbe. Talán könnyebb lenne ha ott lenne mellette, mint egy esély. Vagy nem?
De most nem volt mód ezen gondolkodni, mert látszott, hogy Seth ha állna, akkor lassan összeesne a fáradtságtól.
- Gyere - hívta magával a kanapéra, nem eresztve el a kezét. Közben csak annyira volt érkezése, hogy az ételt átrakja gyorsan egy magasabb polcra, hogy a kutya ne érje el és legyen tőle rosszul esetleg, mert ők most aludni fognak, ebben biztos volt.
Ha Seth hajlandó volt elfeküdni a kanapén, akkor még megfogta a kockás pokrócot, ami összehajtva hevert a közelben, majd egy pálcaintéssel lekapcsolta a lámpát és a hirtelen megülő félhomályban pár pillanatig csak a kanapé szélén ülve nézte a fiút. Mi legyen?
Végül úgy döntött, hogy az lesz a legjobb, ha mellé heveredik, úgyhogy bebújt ő is a takaró alá és odabújt Seth-hez, magához ölelve. Pillantása még egy darabig a falakon időzött, mielőtt ő is lecsukta volna a szemét.

Arra ébredt, hogy fázik a dereka és valami nagyon hideg és nedves ér hozzá pár másodpercenként. Elsőre fogalma sem volt, hogy hol van vagy mi lehet ez a kellemetlen érzés, de aztán ahogy kapcsolt, hogy ki mellett fekszik rájött, hogy ez a kutya lesz.
Össze is rezzent.
A következő pillanatban már ledermedve figyelte, hogy felkeltette-e Sethet, de úgy tűnt, hogy alszik tovább, úgyhogy megnyugodva fújta ki a levegőt, amit eddig bent tartott. Oké.
A kutya viszont csak nem hagyta békén, sőt, egy idő után halk nyüsszentésekkel próbált valamit a tudtára adni, amitől Avery minden volt, csak boldog nem. Nem akart kibújni Seth mellől, akit úgy tűnik, töretlenül ölelgetett, de egy ponton már úgy tűnt, hogy ha nem nézi meg mi baja a hülye dögnek, akkor Sethet fogja felébreszteni, azt pedig nem akarta. Óvatosan mászott hát ki a fiú mellől és elindult a konyha felé, remélve, hogy a kutya követi. Ez is micsoda fordulat, még hogy szeretné, hogy utána menjen... Heh. Az asztal mellett megállva aztán tök értelmetlenül kérdezte a kutyától, hogy mit akar, mert úgysem hallotta, de ebben a pillanatban neki ez végképp nem jutott eszébe, viszont Feather a bejárati ajtó felé ügetett, úgyhogy nem volt nehéz kitalálni, hogy mi baja.
Avery fájdalmas sóhajt hallatott, ahogy rájött, hogy kénytelen lesz levinni, különben még takaríthat is utána. Vetett még egy aggódó pillantást Seth irányába, mielőtt kiosont, hogy bakancsot és kabátot húzzon, de a fiú mozdulatlan volt és nyugodt. Hát jó, akkor legyen.
A kutya nyakára csatolta a pórázt és elindult vele, kívülről zárva be a bejárati ajtót a közben megszerzett kulccsal, biztos, ami biztos alapon, bár nem kívánt sokáig időzni lent a kutyával. Gyakorlatilag két métert tett meg vele odakint, aztán megállt, és morcosan figyelte az állatot, aki rögtön elvégezte a dolgát, bár Avery így sem tudta megállni, hogy fennhangon sürgesse. Ami persze megint csak felesleges volt. Viszont amint végzett, már fordult is vissza vele, és amilyen halkan lejöttek, épp olyan halkan lopóztak vissza a lakásba.

Nem volt kellemes kint az idő, az tény és való, főleg nem egy ennyire hajnali órán (ami most kivételesen nem csak az ő mércéjével volt az), úgyhogy erősen vágyott vissza a takaró alá. Miután úgy tűnt, hogy az eb megnyugodott és egyenesen a helyére trappolt, Avery is újra megközelítette a kanapét, pár pillanatig csak csendesen nézve a fiú most nyugodt vonásait, ahogy pihent. Annyira szép volt. Világos színei, amik teljesen elütöttek Avery karamelljétől ebben az alig fényben kicsit mintha kísértetiesnek tűntek volna, de mindezt ellensúlyozta a szép vonású arc, a szemöldök, az orr finom vonala, az ajkak... Avery most kivételesen örült neki, hogy túl álmos volt még ahhoz, hogy hosszan töprengjen a dolgokon, így csak töredék gondolat volt az emlék, hogy milyen volt csókolni.
Miután visszamászott a pokróc alá, újra odabújt Seth-hez, de ez úttal nem az ő fejét vonta a mellkasára, hanem fordítva. A fiú mocorogni kezdett, aztán valami kérdő hangsúlyú megnyilvánulás után beleszusszant a hajába, ami Averyt egyértelműen megborzongatta. Jó volt és olyan... meghitt?
- Levittem Feathert mert már nem bírta tovább tartani - felelte halkan, abban reménykedve, hogy eltalálta a kérdést, avagy hogy hol járt és miért hozta magával a kinti hideget.
Igazából csak most realizálta, hogy mennyire kínos is lehetne majd az, ha tényleg felébred a másik is, de éppen ez a gondolat sarkallta arra, hogy addig is kiélvezze a múló perceket. Arcát a fiú mellkasába fúrta, lassan lélegezve be az illatát. Annyira jó lenne még így maradni...

Nem tartott sokáig, hogy visszaaludjon, mégpedig mosollyal az arcán, mert az, ahogy Seth szavak nélkül próbált beszélni, egyszerre volt nagyon aranyos és vicces is. Érdekes volt számára megismerni ilyen apróságokat, és bár nem mondta volna, egyre csak gyűjtögette őket, mint bizonyítékát annak, hogy tényleg jó ember mellett szeretne lenni. Mit számítottak a dührohamok? Hiszen tudta, hogy miért történik, és még ha nehéz is volt ezek, vagy a tompaság mögött meglátni az embert, villanásokra mégis megmutatkozott, ahogy időnként találkoztak. Csak egy fél gondolattal adózott annak, hogy Seth illata még mindig ugyanolyan, még ha ölelni kicsit más is, de hát legutóbb még csak tizenhat volt, természetes, hogy változott. A közelsége neki is nyugtató volt, az utolsó cseppjéig kiélvezte, és még jobban esett neki, hogy a másik is átkarolta. Nem emlékezett rá, mikor aludt utoljára így valakivel, hogy nem volt semmi más és mégis összebújtak. Talán valamikor gyerekkorában, a testvéreivel.
Nem igazán tudta, hogy mennyi idő telt el, mire felébredt, de odakintről már beszűrődött a nappali fény. Pár másodpercig még nem mozdult, legalábbis addig, amíg újra tudatosította, hogy hol van és kivel, aztán meg már azért nem, mert akart még lopni magának pár perc nyugalmat vele. Csak csendesen figyelte, hogy ahogy a mellkasa emelkedik és süllyed, ilyen közelről még a szívverését is hallotta és majdnem vissza is aludt az ütemtől, de aztán inkább egy kis helyezkedés árán felnézett, hogy lássa, Seth felébredt-e már. Mikor összetalálkozott a tekintetük, Avery elmosolyodott.
- Jó reggelt – köszöntötte halkan, és most még azt sem bánta, hogy valószínűleg csupa fekete maszat a szeme, mert sminkben aludt el, hajnalban meg eszébe sem jutott ilyesmi. Tök mindegy.
- Fel akarsz kelni? - érdeklődte aztán és a választól függően feküdt tovább vagy mászott ki a takaró alól és hagyta a másikat is felülni.

Neki egyelőre tökéletesen megfelelt ez a helyzet. Meleg is volt, kényelmes is és nyugodt, ráadásul végre nem úgy ébredt, hogy egymaga lesi a plafont a lakásában. Seth tekintete megült rajta ő pedig nem bánta, bár az ezt követő kijelentéstől felnevetett, arcát egy pillanatra újra a fiú pulcsijába fúrva.
- Nem baj, a pandák aranyosak - jegyezte meg, aztán újra felfelé kukucskált, mígnem megkapta a választ arra is, hogy mi legyen. Seth szavait hallva önkényesen úgy döntött, hogy ezt úgy veszi, hogy még maradhatnak összebújva kicsit, úgyhogy vissza is helyezkedett és szusszant egy nagyot.
- Utálok felkelni - mormolta az orra alatt csak úgy mert jólesett, ráadásul rájött, hogy Seth valószínűleg nem is igazán bánja, hogy ölelik egymást, ez pedig melengette a lelkét.
Eltelt pár perc, mire képes volt rá, hogy elengedje a fiút és nyújtózzon egy nagyot. Régen aludt már úgy, hogy az ennyire jólesett neki, szóval most igazán kipihentnek érezte magát, hajnali kutyasétáltatás ide vagy oda.
- Lefőzöm a kávét - tette aztán hozzá, hogy mi az úticélja, mikor felkelt a kanapéról és elindult. Alig tett meg pár lépést, amikor meglátta Seth pálcáját, aminek volt annyi szerencséje, hogy nem gurult teljesen az út közepére, mert akkor lehet, hogy rátaposott volna, mikor a kutyával szerencsétlenkedett. Megfogta hát az eszközt és lerakta szépen a dohányzóasztalra a puzzle mellé, Sethre bízva, hogy most mi lesz, majd ment is tovább a konyha felé.
Odakint könnyen feltalálta magát, és amíg a kávé főtt, tett egy rövid kitérőt a mosdóba is arcmosás céljából, és csak akkor vette észre, hogy Seth a konyhaajtóban áll és figyeli őt, mikor már visszajött.
- Most már nem vagyok panda - mosolygott rá, miközben keresett két bögrét. Az asztalra téve nem sokára beléjük töltötte a kész kávét is, de szinte bizsergette a hátát Seth pillantása, ahogy nézte. - Nem vagyok egy konyhatündér, de azért remélem tűrhető lesz - fűzte a mozdulat mellé, amivel a saját italát megcukrozta, mert úgy érezte, hogy a másik talán nem bízik a képességeiben. Még egy fordulat, csak amíg megnézte, hogy nem volt a hűtőben tej, aztán visszatért a bögrékhez, és a két egyforma közül az egyiket Seth kezébe adta.
- Egészségedre! - adott mellé reggelinek egy újabb mosolyt is, majd belekortyolt sajátjába és...
A keserű szörnyűség grimaszba húzta az arcát. Összecserélte a bögréket.

Nem sűrűn volt szokása zavarba jönni, de most akaratlanul is ezt hozta ki belőle a figyelő szempár. Kicsit mintha kezdtek volna apró kis gátlások tűnni fel az eddig sima és akadályok nélküli cselekedetek sorában, ahogy elkezdte őt érdekelni, hogy Seth mit lát belőle és hogyan ítéli meg. Ennek lett az eredménye az is, hogy összecserélte a kávéjukat.
Az első korty után már képtelen lett volna megpróbálkozni egy újjal, egyszerűen csak lerakta a bögrét az asztalra és levegőért kapkodott.
- Cseréljünk. - Szinte hörögte a kérést, aztán ha sikerült megszereznie a saját bögréjét, akkor gyorsan ivott belőle, hogy elfeledtesse az ízlelőbimbóival az előbbi traumát. - Iszonyú, amit iszol. De komolyan - csóválta a fejét nem kicsit hitetlenül, mikor képes volt újra normális beszédre.
A fiú arcára nézve viszont végül ő is elmosolyodott, egy pillanattal később pedig már elnevette magát, mert azért megvolt a helyzetnek a maga humora.
- Na ha ettől a sokktól nem ébredtél fel, akkor semmitől - mondta még, majd újra belesett a hűtőbe, ez úttal már valamilyen reggelinek való élelmiszer után kutatva. Egy adag kínai még volt, de az nem éppen az a kategória, ami jólesne ilyenkor, úgyhogy kérdő tekintettel fordult vissza a fiúhoz.
- Reggelit akarunk? - érdeklődte. Nem volt benne teljesen biztos, hogy a másik hogyan tervezi a továbbiakban a napját, ráadásul a vendégszeretetével sem kellett volna visszaélnie, de ha őszinték akarunk lenni, akkor Averynek nem igazán akaródzott még hazamenni.

- Azt hiszem az nekem is jól jönne - állapította meg Avery a zuhany kapcsán. - Már ha nem gond. De haza is hoppanálhatok akár - ajánlotta fel, mert kezdte úgy érezni, hogy első látogatáshoz képest visszaél a másik vendégszeretetével.
Az órára pislogva kicsit felvonta a szemöldökét, aztán megállapította magában, hogy tulajdonképpen nem is kelt annyira sokkal később, mint ami számára a kényelmes szokott lenni, de inkább nem tette szóvá, mert a másiknak nyilvánvalóan ki kell vakarnia magát reggel az ágyból ha órákat is akar látogatni. Igaz, amit eddig látott, abból úgy tűnt, hogy néha a fiú talán le sem fekszik éjjelente, de ezt csak tippelte.
- Akkor inkább ebéd lesz - döntött végül. - Még van egy adag kínai, de a másik szerintem megromlott a polcon, úgyhogy ha szeretnél, elmehetnénk bevásárolni - mondta, miközben gyorsan számba vette fejben a lehetőségeket. Mint legutóbb kiderült, egyikük sem egy főzőzseni, úgyhogy talán a legjobb lenne beülni valahova és megkajálni, vagy esetleg választani valamit, ami mindkettejüknek ínyére van.
- Nem sokat lehettek ebben a lakásban - zárta vissza a hűtőt, ami egyébként tényleg vészesen kongott.
Közben az ő kávéja el is fogyott, mert tej nélkül nem volt annyira oda érte, hogy sokáig szórakozzon vele, úgyhogy odalépett a mosogatóhoz, hogy gyorsan elöblítse a bögréjét. Úgy szokta meg, hogy lehetőség szerint azonnal mosogasson, mert nem is volt otthon sok edénye, ráadásul vakarni sem szerette róluk a rájuk száradt dolgokat. Ennek köszönhetően éppen nem szemben állt Seth-tel, mikor a kérdés jött, azonban ennek most tulajdonképpen örült.
- Fel akart téged kelteni - felelte könnyed hangon, mintha nem is most ismerte volna el, hogy igenis odafigyelt arra, hogy a másik jól aludjon és eleget. Egyebet nem is igen fűzött hozzá, mert volt egy olyan sanda gyanúja, hogy talán nem kellene egyből reggelről piszkálni az este történteket, már ha egyáltalán szóba kerül még valamikor.
- Megittad? - kérdezte aztán a fiúra nézve, és ha igenlő választ kapott, akkor elkérte tőle a bögrét, hogy ha már úgyis belenyúlt a vízbe, akkor azt is elmossa. Igen, meg lehetett volna ezt oldani egy egyszerű bűbájjal is, de ő a lelke mélyén még most is abszolút muglinak érezte magát, meg úgy őszintén, eszébe sem jutott, hogy ezt tegye.
Miután végzett, megtörölte a kezét és megállt Seth előtt.
- Na, hogy legyen?

Nagyjából sikerült megbeszélniük, hogy mit is szeretnének, miközben lassan peregtek a percek. Avery jól érezte itt magát, még akkor is, ha az történt este, ami, mert mindent összevetve kicsit kezdett lazábbá válni az egész légkör.
- Pékség, remek! - vidult fel. - Lángosos nincs véletlenül? - érdeklődött Seth-re nézve, mert még azóta sem jutott hozzá, hogy vegyen magának. Kicsit aztán elgondolkodott közben, aztán rájött, hogy az egésszel lesz egy apró probléma. - Megfelel, ha varázspénzben odaadom neked az összeget, amivel jövök majd? Nincs forintom. - Jó régen volt rá szüksége utoljára, úgyhogy nem volt neki kéznél magyar valuta, de ezek után valószínűleg váltani fog az első adandó alkalommal.
- Nem mentünk két méternél távolabb az ajtótól, szóval módja sem volt rossznak lenni - ingatta meg a fejét kicsivel később a mosogató mellett állva. Részben a hajnali időpont volt az, ami miatt esze ágában sem volt rendesen megsétáltatni az ebet, részben pedig a kutyáktól való ódzkodása, de igazából senkinek nem lehetett egy szava sem az eljárás ellen, mert Feather pisilhetett, Seth alhatott, ő meg tíz percen belül visszakerült mellé a kanapéra. Bár tény, ami tény, ettől az akciótól nem nőtt jobban a szívéhez a négylábú jószág, de ezt nem állt szándékában közölni a másikkal.
Miután végzett, megérdeklődte, hogy mi legyen a következő programpont, Seth pedig hamar döntött.
- Tökéletes! - nyújtózott egyet, aztán vetett egy pillantást az előszoba felé, azon gondolkodva, hogy kell-e neki bakancs most egyáltalán. - Honnan tudok a legközelebbről hoppanálni? Nincs kedvem felöltözni - fordult aztán Seth-hez, aztán ha megkapta az instrukciókat, akkor hamarosan már a saját lakásában állt neki a reggeli tisztálkodás teendőinek.
Ezúttal nem szenvedett sokáig a tükör előtt, és inkább kényelmesen, semmint divatosan öltözött. A fekete farmer maradt, hozzá egy sötét, kötött pulcsit húzott fel, haját pedig egyszerűen szabadon hagyta szállni. Gyorsan végzett, úgyhogy vissza is hoppanált a kiindulópontra, a bejárati ajtó elé, reménykedve benne, hogy nem pont egy mugli család elé fog megérkezni.
Mivel kapott egy kölcsön kulcsot, hogy ne kelljen az ajtó előtt álldogálnia, ha Seth még a zuhany alatt lenne, mikor visszaér, így könnyedén be tudott menni a lakásba.
- Megjöttem! - jelezte hangosan, hogy ki érkezett, mert a tegnap este után úgy érezte, hogy ez a minimum, hogy ne hozza a frászt a másikra és ne torkolljon megint katasztrófába valami. Nem tudta volna egyébként a szemére vetni, teljesen érthető volt, hogy a fiú miért ingadozik ennyire, egyszerűen csak jobbnak látta akkor már alkalmazkodni hozzá.
Nem hallott mozgást a fürdőből, úgyhogy el is indult a szoba felé, közben végig magyarázva.
- Hoztam neked könyvet. Számítógépes alapismeretek - mondta, miközben lerakta a kötetet a konyhaasztalra. - Kicsit bonyolítja a helyzetet, hogy angolul van, szóval ha magyar programjaid vannak a gépen, akkor lehet, hogy itt-ott fordítgatni kell majd, de csak ez van nekem a témában, még akkor találtam a lakásban, amikor odaköltöztem - csevegte, miközben bekukkantott a szobaajtón, aztán azzal a lendülettel be is fogta a száját.
Seth még nem vette fel pulóvert, csak ing volt rajta, ez viszont látni engedte, hogy mennyire le van soványodva. Tényleg nagyon. Meg merte volna kockáztatni, hogy ha levenné a ruháját akkor ki lenne a bordája, és úgy egyébként is, ez így nagyon nem tűnt jó helyzetnek. Csendesen lépett oda a fiúhoz, aztán megállt előtte, finoman futtatva végig az ujjait a mellkasán és az oldalán, szigorúan csak a saját ujjaira nézve és nem Seth szemébe.
- Jobban oda kellene figyelned, hogy eleget egyél, még ha nem is esik jól - mondta halkan. - És nem szép dolog kétszer akkora pulcsit venni fel, csak hogy ne látszódjon, hogy mennyire lefogytál.
Csak tippelt ugyan, hogy ez történt, de hasonló esetben valószínűleg ő is ezt tette volna, úgyhogy meg merte kockáztatni, hogy Seth-nél is ez a helyzet. Homlokát egy pillanatra a fiú vállának döntötte, azon gondolkodva, hogy vajon nem mondott-e a kelleténél többet és hogy most mi legyen a következő lépés, de aztán elengedte, és rámosolygott. Ő maga sem tudott róla, hogy mennyi gyengédség bujkált abban az egyetlen görbében.
- Egyezzünk meg. Mostantól ha én eszek, amikor együtt vagyunk valahol, akkor neked is kell, legalább pár falatot. Rendben? - Csak remélni merte, hogy nem hajtják el a fenébe azzal a lendülettel, hogy ezt kimondta. Talán még jogos is lett volna, mert igazából semmi köze hozzá, mit csinál a másik.

Mihael //Aki most egy szőke nőszemély//

Eléggé meglepődött a levélen, amit egy bagoly hozott neki nem is olyan régen. Nem gondolta volna, hogy ilyesmi miatt megkereshetik, de tény és való, ahogy jobban belegondolt, akkor eszébe jutott, hogy hallott már ilyesmiről. Na meg persze az újságírók legendás szemétségéről is, legalábbis abban az értelemben véve, hogy nem hagyják békén a kiszemelt alanyukat. Úgy vélte ennek a megmutatkozása az is, hogy a családját is emlegeti a nő a levelében.
Végül belement. Nem csak azért, mert őket akarta megvédeni egy éles nyelvű firkásztól, hanem azért is, mert legyezgette a hiúságát, hogy interjút kérnek tőle. Ezzel együtt is, úgy volt vele, hogy jobb lesz, ha óvatos lesz. Nem volt róla meggyőződve, hogy nem csapda-e az egész, de a nyomjel adott annyi biztonságot neki, hogy meg merjen kockáztatni végül egy találkozót.
Szokásos fekete, elegánsan lezser ruháiban jelent meg, a szeme feketével kiemelve, haja szabadon, fél fülében hosszú, tollas fülbevaló. Nem örült a helyszínnek, mert a csárdában azóta nem járt, hogy még escort korában naponta ellátogatott ide, de megint csak - ha baj lesz, úgyis segít a nyomjel. Esetleg később meg is kérheti a hölgyikét, ha túl hosszan akar diskurálni, hogy válasszanak egy másik helyet, mondjuk a Falatozót.
- Üdv! - köszönt rá az újságíróra, mikor megállt végül az asztalánál és illemtudóan megvárta, hogy a nő nyújtson előbb kezet. - Avery Lyall vagyok - mutatkozott be, még ha nyilvánvaló is volt a kiléte.
- Nincs sok időm, úgyhogy ha gondolja, akkor kezdjünk is bele - mondta, miközben helyet foglalt a firkásszal szemben és várta, hogy mit is akar kihozni ebből az egészből.

Mihael/Hella - Interjú

A nő lejátszotta az udvariassági köröket, amiket megkívánt a helyzet, ő pedig produkálta a saját részét mellé, mert az kéne csak, hogy a médiában valamilyen bárdolatlan bunkónak tüntessék fel. Miután leült, berögzült, szinte láthatatlan pillantással mérte fel a szemben lévőt, aki kétségtelen, hogy előnyösen festett, azonban igazából nem mozdított meg benne semmit.
- Úgy legyen - bólintott rá a megjegyzésre, aztán Hella el is kezdte az interjút vele.
Meglehetősen szokásos kérdéseket kapott, csupa olyasmit, amit már ezerszer olvasott az újságokban és valami ilyesmire számított eleve, amikor megkapta a levelet, bár valójában nem volt elragadtatva tőle, hogy ennyire átlagosan kezdődik a dolog. Akkor a többi része sem lesz valami izgalmas.
- Szerintem Ön ennek már utánanézett, mielőtt idejött volna. Sőt, valószínűleg már az előtt, hogy elküldte nekem a meghívást, nem de? - villantott egy tipikus Averys mosolyt Hellára, miközben előredőlt és állát összekulcsolt kezeire támasztotta, mialatt az asztalon könyökölt. Alapvetően nem tudta volna megmondani, hogy mi is az a több, amit egy ilyen interjútól várna, de teljesen feleslegesnek érezte felsorolni korai gyermekkorának állomásait olyannak, akinek az a dolga, hogy kutasson utána.
Aztán meg a penna. Már hallott ezekről a tárgyakról, és nem találta őket túl megbízhatónak.
- Tulajdonképpen bánom - dőlt újra hátra. - A pulicer penna köztudottan kiszínezi, amit a másik fél mond és könnyen kihozható vele olyan válasz, amit az újságíró vár, nem pedig az, amit az alany mondott - felelte. - Jobb lenne, ha valami más megoldás után nézne, kisasszony, ha megoldható - mosolygott újra rá, roppant megnyerően, de a mozdulatban ott volt a fenyegetés is, hogy "ha nem teszi, már itt sem vagyok". Legjobban valamilyen hangfelvételnek örült volna, amelynek a másolatát ő is megkaphatja, mert valószínűleg a hatóságok is találkoznának a cikkel, akkor pedig nem kellene bele olyan részleteknek kerülni egy firkász miatt, amik gondot okozhatnak neki.

Mihael/Hella - Interjú

Megérezte a hirtelen feszültséget a levegőben, de a mosolya épp olyan tökéletes volt továbbra is, mint annak előtte. Várható volt, hogy ilyesmi fog történni ha keresztbe tesz egy tipikusan mágusvilágbeli gyakorlatnak. Ezzel jócskán ki lehetett borítani jó pár varázslót, bár a hölgyike becsületére legyen mondva, egész jól hozta továbbra is a pókerarcot.
- Kössünk alkut - javasolta végül, miközben a zsebébe nyúlt. - Ön használhatja az emlékeit, én viszont bekapcsolom ezt - mutatta fel a rúnázott mobiltelefonját, melyen pár mozdulattal kikereste a diktafont. - Bizonyára megérti, hogy ez kényes téma, nem bízhatom egy idegen lelkiismeretére, hogy mi jelenik meg - küldött felé egy olyan mosolyt, amilyet azok szoktak használni, akik közös titkon osztoznak. Avery játszott, elemében volt és felhasználta a tudását, hogy pontosan azokat a gesztusokat használja, amelyek a mondatai mellé passzolnak. Csakhogy közben odabent egyre kattogott az agya és valamit nem talált rendben. Nem először beszélt újságíróval, de még a legrövidebb, két perces beszélgetés is azzal kezdődik ilyen esetben, hogy megmutatják a sajtós igazolványt, ez viszont most nem történt meg. Nem tudta, hogy gond van a nővel vagy csak gyakorlatlan, de úgy döntött, hogy jobb lesz, ha óvatosan bánik vele.
Aztán rátért a válaszadásra.
- Természetesen nem közölhetek Önnel konkrét neveket és szervezeteket, hiszen mint azt bizonyára tudja, vádalkut kötöttem a Mágiaügyi Minisztériummal. Azonban hogy ne kelljen üres kézzel távoznia, annyit megoszthatok Önnel, hogy gyakorlatilag az összekötőkapocs voltam a kereslet és a kínálat között, már ami a fekete mágiával átitatott tárgyakat, különféle bájitalokat vagy éppen különleges régiségeket illeti. A megrendelőim elmondták, hogy mit szeretnének, én pedig a megfelelő csatornán keresztül megszereztem nekik - mondta, gondosan ügyelve arra, hogy ne ejtsen ki egy szóval sem többet a száján annál, mint amit egy kis kutatással amúgy is fel lehetne göngyölíteni. Ha a nő azt hitte, hogy egy cikk kedvéért majd átadja neki ugyanazt az infót, mint amit elmondott az auroroknak, akkor rossz ajtón kopogtat, mert Avery nem volt hülye, ráadásul azt is tudta, hogy nem ér annyit a médiahírnév, hogy kockára tegye érte a kérkedéssel a szabadságát - vagy akár az életét is.

Megjelenés

Nem az első bál volt, amelyen részt vett, de mégis ideges volt egy kicsit, miközben készülődött. Ezúttal elegáns ruhát választott az alkalomhoz illően és mert meg akarta tisztelni vele Seth-et, hogy tökéletes külsővel jelenik meg az oldalán. Elbíbelődött a hajával és néhány kiegészítőt is kiválasztott, hogy azért ne hazudtolja meg önmagát, a végén pedig olyan lett az eredmény, amivel tökéletesen meg volt elégedve.
Miután a faluba hoppanált nem kellett sokáig várnia a tanárra, aki felkísérte a kastélyba. Ehhez a megjelenéshez már engedélyt kértek, végül pedig Seth házvezetője volt a szerencsés, akinek a be nem álló szájával megismerkedhetett fölfelé menet. Nem bánta igazán de csak félig figyelt rá, mert furcsán izgatott módon dobogott a szíve és folyton azt leste, hogy mikor érnek már el a fiúhoz.
Aztán az ajtóban elbúcsúzott a tanártól, aki további jó szórakozást kívánt neki, majd pedig elindult a Nagyterem irányába. Nem volt nehéz dolog, ő ide járt, ismerte az utat.
Nem sokkal később pedig meglátta Seth-et. Szó szerint a földbe gyökerezett a lába, úgy ledöbbentette a látvány, hiszen évekkel ezelőtt egy hasonló eseményen éppen így látta meg először a másikat. Még az ajkai is elnyíltak kissé, úgy nézett rá, újra és újra végigfuttatva a szemét a ruháján, az alakján, mindenén, mielőtt odalépett volna hozzá. Ujjait végigfuttatta a karján, mint aki el sem hiszi, hogy tényleg azt látja, amit, aztán felnézett Seth-re, arca pedig csupa mosoly volt, szeme izgatottan csillogott.
- Szia - köszönt, miközben még egyszer végigsimított az öltöny ujján. - Hihetetlenül jól nézel ki - dicsérte, végül kézfejét is érintve egy pillanatra. - Ez pont olyan, mint akkor... ugye? - kérdezte, de aztán más is eszébe jutott. -Nem késtem? Jó fej a tanárod, de mintha dupla annyi időbe telt volna felérni, mint egyébként, annyira sok szót sűrített bele az útba - mondta, egy pillanatra oldalra nézve, mintha Radúz még mindig ott lenne és beszélne.

Összekapcsolódott a tekintetük, míg az embereket kerülgetve odament Seth-hez, de az után sem tudta levenni róla a szemét, hogy már előtte állt. A múlt egy darabja idéződött meg előtte, valami, ami egy olyan döntést szült, ami miatt most egyáltalán itt lehetett, még ha összetettebb is volt ennél a dolog. Ahogy Seth ujjait érezte a bőrén és újra a szemébe nézett most elemi erővel csapott le rá az érzés, hogy meg akarja csókolni, de nem mozdult, mert még nem volt itt az ideje. Helyette a másik mosolyokat kapott, és amikor Seth megszólalt, csak akkor váltott Avery arckifejezése is egy kicsit másmilyenné, évődővé.
- Megtartom a titkod, de csak ha elárulod, hogy kinek a kedvéért - felelte hamiskás mosollyal, szintén lehalkítva a hangját, miközben egy picit talán közelebb hajolt hozzá.
Ahogy telt az idő egyre közelebb érezte magához Seth-et, és minden találkozással megismert belőle egy újabb darabot. A fájó részeken túl most már látott mást is, és sok apróság lenyűgözte - mint ahogy most is a mosolygó szemek, amik jókedvről árulkodtak. Órákig el tudta volna nézni ezt a pillantást.
- Ott a pont - nevetett fel aztán a görényes megjegyzésre. Tényleg szerencséje volt, elvégre el is utasíthatták volna a kérést, hogy megjelenjen a bálon, még akkor is, ha ugyan bizonyos keretek között, de szabad ember. Így viszont most itt állhatott Seth-tel szemben és nem tudta megállni, hogy ne fogja meg egy kicsit a kezét, csak szótlan mosolyogva rá pár másodpercig, miközben az arcát figyelte. Avery most boldog volt, azért, mert itt lehet, mert vele lehet, és mert a másik ilyen dolgokkal örvendezteti meg, mint az öltözéke.
Közben odabent elkezdődtek a műsorok, amik őt annyira nem érdekelték, úgyhogy nem is szorgalmazta túlságosan, hogy menjenek már most be, helyette inkább oldalvást helyezkedett el a fiú mellett, még ha arra nem is vetemedett, hogy ebben a ruhában a hátával támassza a falat, de ebből a szögből jól rálátott a tömegre, amely ki és be áramlott folyamatosan az ajtón.
- Remélem jól táncolsz - pillantott fel Seth-re kicsit csipkelődve. - Te fogsz vezetni, és nem szereti a lábam, ha más is azon jár - vigyorgott továbbra is a másikra, mert nehezen tudott hosszabb időre elszakadni attól, hogy nézze őt.

A választ hallva egy pillanatra durcás arcot vágott, szinte felfújta a képét, de nem sokkal később már újra elnevette magát.
- Valakinek igencsak felvágták a nyelvét eme ünnepi alkalomból! - jegyezte meg, csillogó szemekkel figyelve Seth-et. Most valahogy sokkal felszabadultabbnak érezte magát, mint úgy általában, aminek részben maga a meghívás volt az oka, részben az, hogy most nem kellett árnyékban bujkálva közlekednie itt, de leginkább az, hogy úgy érezte, Seth is tényleg élvezi az egészet. De amúgy is, ő ilyenkor volt igazán elemében, mikor körülötte mozgott a tömeg, ő pedig részese lehetett valami izgalmas élménynek.
Egy darabig csendesen álltak, de aztán újra megszólalt, Seth válasza pedig ismét döbbenetet csalt egy pillanatra az arcára. Kellett egy másodperc, mire leesett neki, hogy mire gondol a másik, aztán robbanásszerűen tört ki belőle a röhögés, néhány közel állót arra késztetve, hogy feléjük kapják a fejüket.
- Most, hogy így mondod... de, meggyőztél - villant rá a szeme, amiben teljes mértékben ott volt a közös titok élvezete. Egy ilyen poénra végképp nem számított a fiútól, legalábbis nem most, nem az utóbbi hónapok után, de ezek után nem tudta, hova lehetne még fokozni a jókedvét.
Kicsivel később aztán Seth a karját nyújtotta, ő pedig belekapaszkodott és elcsendesülve belépett vele a Nagyterembe. Odabent egészen különös díszlet fogadta őket, mintha kicsit valamelyik mugli tinédzserfilmre emlékeztette volna, de ettől függetlenül is tetszett neki. A fellépők helyett inkább a plafon csillagait leste csendben, a DÖK-elnök beszéde meg éppen annyira érdekelte csak, hogy tudja, mikor kell nekik is elindulni a táncparkett felé. Amikor meghallotta Seth nevét, akkor újra széles mosoly terült el az arcán, ezúttal amiatt, mert ha ez a tánc nem lesz meglepetés a népnek, akkor semmi.
- Mehetünk? - nézett partnerére, és még ha akarná sem tudta volna letagadni, hogy hihetetlenül élvezi a helyzetet, egyszerűen olvasni lehetett az arcáról minden gondolatát. Ha pedig Seth megadta a jelet, akkor elindult mellette, hogy belekezdjenek a táncba.

A finom érintés hatására a mennyezetről újra Seth-re pillantott egy gyengéd mosollyal. Ő maga is meglepődött először, hogy mennyire jólesnek neki az ilyen apróságok, de kár lett volna tagadnia. Úgy érezte, hogy az, ami elindult közöttük, jó irányba vezet, ez pedig bizakodással töltötte el, még ha ennyi idő után néha meg is fordult a fejében, hogy talán jó lenne egy kicsit több. Mégis, ő tudott a kis dolgoknak is örülni és nem erőltetett semmit. Meglepően figyelmes tudott lenni, ha akart.
Nem sokkal később pedig már Seth balján tartott a táncparkett felé. Nem figyelte a tömeg arcát sem a zajaikat, hanem a zenére összpontosított, hogy eltalálja az első lépést. Evidensen kevesebbet táncolta ezt a szerepet, mint a vezetőt, de könnyen rátalált a ritmusra, mert Seth ügyes táncpartnernek bizonyult. Az első néhány taktus után már nem kellett görcsösen figyelnie, hogy merre lép, teljesen igazodott a másikhoz, míg könnyed léptekkel járta a keringőt.
Egy ponton összekapcsolódott a tekintetük, és míg őt szédítették, mosolyogva nézte a kékes íriszeket, újra elmerülve szépségükben. Seth haja néha meg-meg libbent egy kicsit, ő pedig ezt is látta, ezt is megjegyezte, ahogy a kezének a súlyát is a derekán. Teljesen megfeledkezett a környezetükről, és a mosoly lassan valamilyen más kifejezéssé olvadt az arcán, ami egyszerre volt nagyon boldog és merengő. Milyen lenne, ha ez után még nem egy, nem két, hanem sok táncuk lenne együtt? Vajon lehetséges, hogy így legyen?
De a gondolat amilyen gyorsan jött úgy is szaladt tovább az elegáns mozdulatok sodrásában, míg végül el nem halkult a zene és véget nem ért a tánc. Úgy érezte, hogy soha még ilyen tökéletes élményben nem volt része.

Mikor vége lett a táncnak elég gyorsan elhagyták a színpadot, viszont a miértjét csak később tudta meg. A kérésre bólintott és lecövekelt ott, ahova Seth vezette, majd pedig a távolodó fiú után nézett. Vajon mire készül?
Amit ezután látott, arra nem voltak szavai. Nem tudta, hogy a fiú illúziómágus, először nem is tudta hirtelen, hogy tényleg ő csinálja-e, mert nem látta sehol, de nem tudott más magyarázatot találni, mert különben nem rohant volna úgy el. A fényjáték, amit ámulva nézett végig, gyönyörű volt, annyira, hogy a körülötte a nézők között kavargó sötétségben nem is érdekelte, hogy arcára kiül minden gondolata. Ez művészet. Ez színtiszta, csodálatos képzelet, és a megvalósítása a mágia miatt lehetséges. Néha ilyen pillanatokban, mikor valami elképesztően szépet látott, vagy mikor éppen görénybőrben rakosgatta egymás után a pracliját, kénytelen volt arra gondolni, hogy talán még sem csak egy eszköz a varázslat, hanem a körülötte lévő emberek lényének a legmélye. Az életük. Talán az övé is.
Kinyúlt egy gyönyörű csillagdarabért, ami nyomot hagyott a bőrén - megmosolyogta, mert úgysem látta senki, aztán újra felnézett, szemével Seth-et keresve. A fiú az előadás végén előlépett, Avery pedig teljes erejéből tapsolt neki és a lánynak, aki még részt vett vele a produkcióban.
Amint Seth visszatért hozzá és Averynek módja volt rá, öleléssel bújt hozzá, kicsit sem foglalkozva az érdeklődő szempárokkal.
- Gyönyörű volt! Nem tudtam, hogy te képes vagy ilyesmire! - mondta, de arcát még rejtette egy kicsit. Teljesen belelkesedett, hihetetlennek találta az egészet, és mikor felnézett a fiúra éppen az a csillogás köszönt vissza a szeméből, mint akkor, amikor meglátta Seth ruháját az előcsarnokban. Valahol itt kezdett el gyökeret verni benne a gondolat, hogy nem lehet ennyire lemaradva mellette, legalább egy részét be kell pótolnia, ha tényleg részese akar lenni a fiú világának.
A kitörése után kicsit zavartan állt meg újra Seth-tel szemben, jobb híján a zakóját igazgatva.
- Ühm... most mi a következő programpont? - sandított fel rá egy félmosollyal.

Mihael női kiadása

- Mobiltelefon - javította ki, de mellé bólintott egyet. Az a helyzet, hogy Seth-en kívül elég türelmetlen tudott lenni az olyanokkal, akik nem ismertek bizonyos mugli eszközöket, mert a legtöbben kíváncsiság helyett elutasítással fordultak feléjük, így igyekezet is túllépni a témán, mert magyarázni nem akart. Személy szerint elég szánalmasnak találta, hogy egy médiában dolgozó és ebből következően elméletileg nyitott személyiség ennyire tudatlan.
Azonban a nő végül belement az alkuba és rátérhettek a beszélgetés érdemi részére. Averyt rendkívül mulattatta, hogy csupa olyan kérdést kap, aminél szinte már túl könnyű olyan választ adni, ami információértékét tekintve felért egy nagy nullával. Nem mintha egyébként tehetett volna bármi mást, de ettől függetlenül tetszett neki a játék.
Az élvezet lassan kiült az arcára is, ahogy előre hajolt és könyökére támaszkodva tenyerébe támasztotta arcát. Félmosoly, fénytelen fekete tekintet és kihívó vonások.
- A hatásköröm pontosan addig terjedt ki, ameddig szükséges volt - villantak ki hófehér fogai. - Ha hozzám küldték, akkor valószínűleg végzett előkutatást. Tisztában van a csempészet alapjaival, hölgyem? - fordította meg a dolgot és szegezte a kérdést a riporternek.
Igaz, még ha nem is csak szórakozni akart volna, a kérdése akkor is jogos volt. Egy idő után eljutott ugyanis arra a pontra, ahol neki gyakorlatilag a szobából sem kellett kimozdulnia ahhoz, hogy megszerezze, ami kell, nem hogy más országokba zarándokolnia. A hierarchia megadta neki ezt a kényelmet, mikor már elég magasra kapaszkodott.
- Nincsenek érdekes kérdései? - dőlt újra hátra, letörölhetetlen vigyorral az arcán. - Úgy érzem, csak vesztegetjük egymás idejét. Nem hiszem, hogy az olvasóit az érdekelné, hogy hány pecsét van az útlevelemben - fejezte be, miközben rezzenéstelen tekintettel figyelte a nőt és hogy mikor robban fel vagy tér rá a lényegre.

Mihael

Ahelyett, amit várt, nevezetesen, hogy a kis firkász majd feladja a próbálkozást és egyszerűen befejezi vele az interjút, egy egészen másfajta végkimenetelt kapott. Szóval utca? Nem kell a tömeg? Ide a rozsdás bökőt, hogy a nő nem is újságíró, hiszen igazolványt sem mutatott neki.
Avery szeméből még mindig nem lehetett volna kiolvasni egyetlen érzelmet sem, de az ilyen kis beszélgetéseket már jobban ismerte, mint tenyerét. Hátsószándékok, szemfényvesztés... Össze is állt a kép, kezdve a levél szövegével, egészen addig, hogy miért kérdezett ennyire lagymatag, újságíróhoz nem méltó kérdéseket a másik.
Két lehetősége volt. Az egyik, hogy kimegy vele és meghallgatja, a másik pedig, hogy itt marad és nem foglalkozik vele. Azonban a nő már a levélben is a családját emlegette, Avery pedig továbbra is azon a véleményen volt, hogy őket nem akarja semmibe se belekeverni, úgyhogy nem sok út maradt nyitva előtte. Ha kimegy, akkor ad egy lehetőséget a dolog csendes elrendezésére, amennyiben viszont a másik rátámad, az aurorok úgyis pillanatokon belül megjelennek. Csak egy másodpercre hunyta le a szemét, de mikor újra a nőre nézett, addigra már határozott.
- Rendben. - A telefonjáért nyúlt és bár úgy tett, mint aki kikapcsolja a hangfelvételt, valójában nem tette, hanem úgy rakta zsebre a készüléket. Bizonyítéknak jó lesz, ha esetleg valami számára kellemetlen történne. Mellé viszont elővette a pálcáját és teljes mértékben nyugodt hangon, még mindig mosolyogva nézett a nőre. - Gondolom tudja mi lesz, ha egy rossz mozdulatot látok. Fáradjon előre, kérem - intett elegánsan az ajtó felé, miközben a másik kezében tartott pálcát szorosan a teste mellé húzta, hogy ne bámulják őket meg a csárdában. Ezután már csak néhány lépés volt, hogy az utcán találják magukat és még néhány, hogy bár az emberek látóterében maradjanak, de kémlelő fülek nélkül.

Mihael
Előzmények

Most már egészen nyilvánvaló volt, hogy valami nem kóser a nővel, főleg mikor a fa takarásába helyezkedett. Avery minden moccanását figyelte, a másik pedig valószínűleg érzékelte, hogy nem a levegőbe beszélt, amikor azt mondta, hogy gondok lesznek, ha hirtelen mozdul, mert végigkommentálta a cselekedeteit. Előbb a nagy, férfiruhák tűntek fel, amire Avery kíváncsian húzta fel a szemöldökét és gondolatban már elkezdte találgatni, hogy vajon kit rejthet a sikkes külső, aztán a szőke hajzuhatag szabadult ki a csat fogságából, végül pedig a test is visszaalakult - mégpedig egy olyan személlyé, akit Avery éppenséggel a háta közepére sem kívánt volna, nemhogy még beszélgetőpartnernek.
Nem tudta és nem is akarta elrejteni hirtelen támadt dühét, ahogy szemben találta magát Mihaellel, akivel a közös ismeretségük minden volt, csak nem kellemes. Nos... neki nem az. Fekete szeme ha egyáltalán képes volt rá, akkor még egyel sötétebb árnyalatot öltött mielőtt egy lépést hátrált volna, pálcáját most már nyíltan a másikra szegezve.
- Mit akarsz tőlem, Saint-Venant? - sziszegte a fogai között, miközben azon kezdett gondolkodni, hogy vajon hogyan szabadulhatna ebből a helyzetből hamar. Hoppanálni nem akart, az öccse múltkori akciója után kétszer is meggondolta, hogy érdemes-e úgy próbálkozni vele, hogy valaki a nyomában van, mert nem akart hullaként kerülni elő az utazás másik végpontján. Itt hagyja? Megtehetné, de ki tudja, mit akar. Könnyen lehet, hogy ha nem kapja meg, akkor  a következő megálló tényleg Avery családja lesz. Megátkozza? A probléma ugyanaz, csak a tetejébe jönnek az aurorok is... Bár talán ez lenne a legjobb. Végül arra jutott, hogy a legkisebb gyanús mozdulatra átkozni fog, ezzel idecsábítva az aurorokat. Muszáj volt vele várni, mert ha nem teszi, akkor egyelőre még ő lett volna beállítva támadó félnek.

Mihael

Az arcán őszinte undor suhant át, ahogy a másik szerelmesnek tettetett hangját hallotta. Szemét állat. Perverz dög. Undorító mocskos féreg. Fejében egyre másra visszhangoztak az ilyen és ehhez hasonló szidalmak, ahogy a nála cirka harminc centivel magasabb, háromajtós szekrénynek is beillő rellonost nézte. Ennek a találkozásnak nem lehet jó vége, hacsak nem talál ki sürgősen valamit. Mert jó, jöhetnek az aurorok, de megint kihallgatás, megint papírok és talán megint őrizet... Nem. El kellene kerülni ezt, de nagyon, mert semmi kedve hozzá.
- Nincs közöd hozzá - felelte a másiknak. Mintha bizony Mihael valaha is megérthetné, hogy mi játszódott le benne... Mögötte ott van a család. Neki meg mi maradt? Egy apró lakás meg a magány. Az embernek nem csak pénzre van szüksége az életben maradáshoz, csak erre sajnos Avery már túl későn jött rá ahhoz, hogy eleve bele se folyjon mindenféle kétes ügyletbe.
- Nem üzletelek. Nincs miről beszélnem veled, Saint-Venant. Azok az idők elmúltak - villantott felé egy félmosolyt, ami olyan hideg volt, mint a jég. Pillantása mellé szinte metszően éles; ha képes rá, ezzel már elnyeste volna Mihael torkát a viszontlátás örömére.
Rezzenéstelen tekintettel figyelte, ahogy a másik cigarettáért nyúl.
- Megspórolnád magadnak ezeket az erőltetetten lassú mozdulatokat, ha ideadnád a pálcád. - Szinte csöpögött a gúny a hangjából. - Ha úgyis csak üzletelni akarsz, akkor nincs rá szükséged, nemde? - villant meg a tekintete. A másik érthette, ahogy akarta. A mondat akár jelenthette azt is, hogy nem fog beszélni vele, amíg át nem adja a pálcáját, de azt is, hogy nem bízik abban, amit mond, pláne nem abban, hogy a következő mozdulata nem egy átokban végződik.
- Nézd, Mihael - lépett aztán közelebb egy lépésnyit. - Veled akkor sem kötnék üzletet, ha történetesen megtehetném. Veled többé nem - tett pontot a dolog végére. Haragja lassan csillapodott, most már újra hideg fejjel nézett a másikra, de ettől még nem volt tőle boldogabb, hogy látni kénytelen azt a rusnya pofáját.