Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

A falatot lenyelni. Még erre sincs időm, olyan gyorsan történik minden. A vállkocogtatás, és a kényelmes hátrafordulás, hogy unottan vessek egy pillantást arra, akinek felettébb sürgős, nem várhat, míg teli hassal kezesbárány válik belőlem. A mosoly, a felismerés, az ökölbeszorított kéz, ami a lehető legtökéletesebb ívben lendül csinos kis pofim origója felé. Mintha egy lassított felvételt néznék végig, kívülről ráadásul. Ennek ellenére esélyem sincs a védekezésre, a nem várt vendég sokkal hamarabb indít támadást ellenem, mint ahogy azt felfoghatnám.
Ezután viszont minden felgyorsul. A fájdalom késve érkezik, viszont Adrian bütykének találatát követő reccsenés semmi jóról nem árulkodik. A pláne az egészben, hogy a visszafogottnak hírből sem nevezhető mozdulatra oldalasan megfejelem az asztalt, többek közt vacsorám maradékát. Olyan cifra káromkodás következik most mindenféle nyelven, amin csak sikerül valami trágárságot kinyögnöm, hogy bárki megirigyelhetné. Mindeközben pedig érzem, ahogy az adrenalin és a fájdalom szinte egyszerre önti el a testem, és kezdi átvenni az irányítást a mozdulataimon valami, amit nem fogok tudni kordában tartani: a düh. Lassan kelek fel, de már résen vagyok, nem hagyom, hogy még egyszer ilyen könnyedén vigyen be ütést. A számban vér ízét érzem, és a vélhetőleg törött orromban is, mintha valami meleg, sűrű folyadék gátolná a levegő útját. – Komolyan? Ennyire tartanál tőlem, hogy ilyen alattomos hátbatámadásra van szükséged? Bár nem csalódtam, mindig is egy rátarti kis féreg voltál – szűröm fogaim közt a szavakat, és ujjaim a tányérom szélére csúsznak, hogy aztán azzal a lendülettel, ahogy felemelkedem az asztaltól, Adrian felé suhintsak vele, remélhetőleg betörve a porcelánnal az ocsmány képét, és a kimeneteltől függetlenül azonnal lendítem az öklömet is, csakhogy érezze a törődést a kicsike.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Elönti az agyamat a harag a nem túl fair indítás miatt, az adrenalin bizseregve száguld végig ereimen, tompítva a fájdalmat. Elvakultan, gondolkodás nélkül támadok a másikra, és egyetlen másodpercnyi előnyt sem engedhetek át neki, különben végem, ez nem is kérdéses. Mikor legutóbb láttam, a fiú alig ért a mellkasomig, ehhez képest most majdhogynem egy magas velem, szálkás izmai pedig arról árulkodnak, hogy nem hagyott fel a kickboxszal. Úgy tudtam, a küzdősportot űzőknek szigorúan tilos átvinni a magánéletbe a tanult mozdulatokat, talán tévedek, de ha nem… Adrikát aligha izgatnák ezek a szabályok. A miértek nem érdekelnek, ez most nem az a helyzet, ahol van diplomatikus megoldás; ahogy eljut a tudatomig a kérdése, ez egészen biztossá válik. Engem hibáztat, amiért a nővére kórházban van. No lám, már ketten vagyunk!
És csupán egy pillanatra eljátszom a gondolattal, hogy mártírként hagyom, üssön, ameddig csak jól esik. Hiszen igaza van. Aztán felülkerekedik az ellenszenv, amit iránta érzek, és eldől: nem fogom hagyni, hogy megússza egyetlen karcolás nélkül. De ez a pillanatnyi habozás is elég ahhoz, hogy elkerülje a figyelmem a következő mozdulat, és bár valamennyire tudom alkarral hárítani a rúgást, cipője orra mégis kellő erősséggel talál célba. Kiköpök, a számban felgyűlő vért némi nyállal fűszerezve, ha minden jól megy, egyenesen a fiatalabbik Black szemei közé érkezik a rakomány. Egy lépéssel mellette termek, megragadom a pólójánál fogva. – Hé, állj le, mielőtt Warren fog minket leállítani, és azt egyikünk sem fogja megköszönni. Ha így akarod elintézni ezt, hát legyen, értékelem a helyszínválasztást is, tudom, hogy csíped, ha van közönség, de… - hatásszünet, körülnézek, ha mázlink van, még nem hívtuk fel magunkra túlságosan a figyelmet. Nyilván ez tökre lehetséges. – Takarodjunk el innen, máshol folytatjuk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Elégedetten biccentek, hagyom, hogy ujjaim közül kicsússzon a szorításra némileg megnyúlt textil. Bizalmatlanul, pislogás nélkül hátrálok pár lépést; szokás mondani a nem épp pozitívan megítélt tettekre, hogy aki egyszer megtette, semmi nem tartja vissza attól, hogy megismételje. Ahhoz pedig a legkevésbé sem fűlne a fogam, hogy amint ismét hátat fordítok neki, orvul támadásba lendüljön. Nem adok rá lehetőséget, annak ellenére, hogy úgy fest, sikerült felfognia a mondandóm lényegi részét, kételkedem az épeszű helyzetfelismerésében.
- Reméltem, hogy csökkent értelmi képességeid ellenére kapizsgálni fogod, mit akarok ezzel – indulok meg Adrian mellett, hátra sem nézve. A zöldek asztalánál többen csalódottan fordulnak vissza kihűlt vacsorájukhoz, néhányuknak viszont talán leesik, hogy még korán sincs vége a bulinak, csak áthelyezzük máshova. Nem érdekel különösebben, szeretnék túl lenni a kötelező körökön, ami Black öcsi esetében úgy fest, higgadtan nem megoldható. És tudod mit, most már egészen meghozta a kedvem ahhoz, hogy péppé püföljem csinos kis, fájóan a nővérére emlékeztető vonásait. Az ilyen előnyökről persze nem szól a fáma! Mindenesetre gyorsan elűzöm a hátráltató gondolatokat, és taszítok egy méreteset a fiú vállán kifelé menet, szavai hallatán.
- Úgy véled, nagy dolog felém kerekedni kiegyenlítetlen helyzetben? – egészen nyugodtnak hat a hangom, de egy cseppet sem csillapodik az idegesség, amit kihozott belőlem régi-új háztársam. Kézfejemmel óvatosan nyúlok az orromhoz, hogy letöröljem a már odaszáradt vért, az eredmény csak egy sokkal inkább elkent folt, a helyzeten mit sem segített. Csendben haladunk egymás mellett, nem is értem, hogy bírjuk ki, mellőzve az egymás fejéhez vágott ocsmányságok nélkül. Végül csak a bejárati csarnokig jutunk, és mintha a pár perces kitérő meg sem történt volna, nekiesek Adriannek, mindkét öklömet bevetve, természetesen fejmagasságban, és gyomortájékot célozva gyors egymásutánban, hátha váratlanul éri az akció, hisz hihette, hogy tovább megyünk, a kastély egy, kevésbé forgalmas szakaszát választva

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Hosszan szívok bele a cigarettába, az utolsó slukk szinte égeti a számat és az ujjbegyeimet, grimaszolok, közben egy laza mozdulattal pöccintem jó messzire, tekintetemmel követve íves útját. A kifújt, sűrű füst lassan beleolvad a fokozatosan sötétedő ég színébe, közben pedig a lány válaszát várva fordítom felé figyelmem. Az imént elkövetett bravúrt a vezetőség tagjai nyilván a legkevésbé sem értékelnék, de egyet sem látok a közelben, és ha éppenséggel egyenesen felém vágtatna egy, sem érdekelne különösebben. Unott arckifejezésem helyét azonnal átveszi valami végtelen megrökönyödés Helena szavai hallatán; hogy inkább a tény kelt zavart az erőben, miszerint pofátlanul fiatal, vagy a bulizás ilyen szintű, közömbös elutasítása, magam sem tudom eldönteni.
- És ez téged komolyan hátráltat? – fél szemöldököm villámgyorsan feljebb ugrik pár centit. Annyira azért nem foglalkoztat a kérdés, hogy menten szívrohamot kapjak, csupán meglep, hogy inkább a magányos esti sétát választja ebben a csípős időben, mint hogy… nem is tudom, a barátaival legyen, vagy valami. Addig kell kiélvezni, míg nem halmozódnak fel a tennivalók, a gondok, a bonyodalmak. Úgy beszélek, mintha valami bölcs vén tata lennék, és hát, valljuk be, messzebb nem is járhatnék ettől.
A váratlan ötletet hallva kérdőn bámulok a lányra, várva pár másodpercet, időt hagyva esetleg annak, hogy kibukjon belőle: „csak vicceltem”. De nem következik be, szóval lassacskán felkúszik az arcomra megszokott, tenyérbemászó vigyorom.
- A tizenéves, aki a bulizáshoz túl fiatal, de meglépni… egy teljesen elfogadható hétvégi program – igen, egy kicsit húzom az agyát, gúnyolódok, mert miért ne, megtehetem. A folytatásra keserűen felnevetek. Hát ennyire egyértelmű lenne, hogy csak árnyéka vagyok önmagamnak az ominózus vacsora óta? Ó, igen. Jól láttam a tükörképem: a töretlen pimasz mosoly helyét kedvetlenül összepréselt ajkak vették át, nyúzott tekintet, a szokásosnál elburjánzottabb arcszőrzet. Nem is próbálom megjátszani, hogy minden a legnagyobb rendben. – Remélem, tisztában vagy vele, hogy ez így érdekesen hangzik… a megszöktetés valahogy fordítva szokott zajlani. No, nem baj, ráfogjuk a fiatalságodra, mégsem kezdeményezhetek ilyen korkülönbséggel – inkább magamnak szövegelek össze-vissza, és ha Helena egy kicsit is ismer, tudja, hogy nem kell komolyan venni. Kivéve talán, ha fenyegetőzöm, akkor már érdemes odafigyelni arra a sok oltári baromságra, amit kiejtek a számon. A monológ körülbelül már felénél megragadom a lány karját, és indulok meg a falu felé. – Hova szeretnél menni?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Két ujjal masszírozom a másnaposságtól lüktető, épp széthasadni készülő halántékomat, ahogy rutinos léptekkel masírozok a pult mögött ülő nővérhez. Rekedtes hangon kérdezek rá, hogy a már nem először látogatott lányt áthelyezték- e esetleg máshová, és a nemleges választ hallva, a kelleténél mogorvábban utasítom el a fiatal hölgy segítségét. Magamtól is odatalálok. Többször jártam már meg a Shayleen szobájához vezető utat, mint szerettem volna, és ki tudja, meddig fog még tartani, míg elérik a célként kitűzött állapotot. Nem sokat árulnak el arról, hogyan haladnak, hiszen nem vagyok közvetlen hozzátartozó. Elintéznek annyival, hogy stabil az állapota, esetleg közlik, hogy evett pár falatot a folyamatosan beléöntött tápanyagok mellett. És minden alkalommal hatalmas kő esik le a szívemről, még annak ellenére is, hogy kifejezetten bosszantónak találom a kikerült kérdéseket, hogy nem tudnak egyenes választ adni.
Hogy miért? Nos, Shay mostanában nem túlzottan beszédes. Hogy teljesen pontos legyek, egyetlen szót sem szólt hozzám a látogatásaim alkalmával. Rendkívül idegőrlő, hogy ilyen szinten ignorál, de nem adom fel, és azt sem hagyom, hogy ő maga megtehesse. A baleset után egy kis ideig vártam. Kifogásokat gyártottam folyamatosan: nem akarom zavarni a pihenésben; biztosan van más, akinek jobban örül; hiszen gyűlöl! Végül megelégeltem az indokolatlan tépelődést, és azon kaptam magam, hogy kórházi szoba ajtaja előtt állok. Ahol most is. Óvatosan nyomom le a kilincset, és igyekszem minél halkabban bejutni, hogy ne ébresszem fel, ha esetleg alszik.
- Szia Shay. Hogy vagy? – csak miután látom, hogy kitartóan bámulja a plafont, egy torokköszörülés után kérdezek. Hülyeséget, nyilvánvalóan, de ötletem sincs, mi mással nyithatnék. Letelepszek a látogatóknak fenntartott ágy melletti székre. – Hoztam pár könyvet, biztos unalmas itt, bár azt nemt’om, eltaláltam- e az ízlésed.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Muszáj kihasználnom az imént szerzett előnyt. Egyenlítenie sem lenne szabad ennek a nagyképű majomnak, súlyos feltűnési viszketegség kell ahhoz, hogy így indítson új iskolájában. Kell a közönség, mi, te kis vakarcs? A gyomrát célzó öklöm célba ér, de mit sem törődve ezzel újabb támadást indítok, csak akkor lépek egy fél lépést hátra, mikor Adrian védekezik. Sanszos, hogy alig maradt ép ideg a karjaiban, minek fárasszam magam az érzéketlen végtag püfölésével? Résen vagyok, mint mondtam, nem engedhetem meg magamnak, hogy elbambuljak és bár kevesebb tapasztalatom van a küzdősportok terén, mint vacsorám váratlan megzavarójának, ennek a senkiházinak.
Kihasználva a srác lendületét és a bevetett teljes testsúlyát, úgy teszek, mintha tompítani akarnám a vállainál fogva, de kilépek az útjából, a bokám felé érkező rúgást is megúszva és tovább taszítom fél kézzel, hátha pofára esik. Csupa szeretetből, tudom, hogy már régi vágya felnyalni a padlót. Viszont elvesztem az egyensúlyom, hátralépek, a könyöke elől még könnyedén elhajolva, a lendülő lábát pedig igyekszem elkapni, és kicsit feljebb tolni, fél lábbal talán nem olyan magabiztos. Rúgása a felkaromat éri, az izmom azonnal fájdalmasan bizseregni kezd, és bár szerencsém, hogy nem a fejem találta el, rögtön ki is dőltem volna, egy pillanatra elvesztem a kontrollt jobb kezem felett, mintha nem is hozzám tartozna. Időérzékem oda, talán csupán másodpercek telnek el a két mozdulat közt, talán most lett volna lehetőségem élni a másik elvakult dühével, és véget vetni ennek az egész balhénak, de a következő ütés a bordáimat éri. Köhögök, levegőt alig kapok, balomat pedig ismét az arca felé lendítem, fogaimat összeszorítva és minden erőmet bevetve, a másik, még mindig zsibbadó kezemmel pedig megpróbálom hátralökni, csak egy kicsivel távolabb, hogy nyerjek egy kis időt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Ezt a meccset elvesztettem, nem is lehetne ennél nyilvánvalóbb. A kis vakarcs egyáltalán nem úgy néz ki, mintha bármelyik bevitt ütés különösképp megviselte volna, ugyanolyan vicsorgó vadállatként ugrik nekem, mint az első alkalommal. A szemében égő gyilkos dühtől össze kéne csinálnom magam, ezt a tudatom valahogy igyekszik a felszínre juttatni, de teljesen hidegen hagy. Az adrenalin továbbra is ott vágtat az ereimben, hogy ebben a kellemetlen köszöntésben segítségemre legyen, de mit is vártam egy profi, kis taknyos kora óta versenyszinten küzdősportoló ellen?
A bordáimat érő támadás bizonyára újabb törött csontokkal gazdagít, de ha mégsem, hát az utána következő mozdulatsor gondoskodik róla. A levegő csak nagyon nehezen áramlik le a torkomon, krákogó hang kíséretében, a szükséges mennyiségű oxigén hiányában szinte fel sem fogom, mi történik, nem érzem a durva érintést a derekam körül, és a gáncsolást sem. A csarnok kemény kövezetére való érkezést viszont tökéletesen érzékelem: kipréselődik az a kevés levegő is a tüdőmből, a fejem pedig akkorát koppan, csoda, ha egyben marad. Meg sem kísérlek megmozdulni, és felesleges erőfeszítés lenne a nyomban mellkasomat leszorító térdek tekintetében. Bár igyekszem karomat felemelni védekezés gyanánt, az erőtlen mozdulat mit sem ér. Hirtelen hasít végig a fájdalom az arcomon, és talán ez az ütés szükséges ahhoz, hogy emlékeztessem magam: a pálcám. Nálam van a pálcám! Még egy kőkemény öklöst bekapok, mire kihalászom a zsebemből a keresett eszközt, ami nagy szerencsémre nem sínylette meg ezt a kis mókát.
- Scrupto! – nyögöm az első átkot, ami eszembe jut, és a hatásában reménykedve lököm le magamról Adriant. Hátracsúszok, és kihasználva az ezzel nyert előnyt, igyekszem végre levegőhöz jutni. Köhögök, szédülök, de annyira még képben vagyok, hogy újabb átkot küldjek egyenesen ennek a rohadéknak a képébe: - Amphicrania!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nem különösebben lep meg a tiltakozón plafon felé fordított tekintet, az érzelmek teljes hiánya a fájdalom minden típusának megtapasztalásáról tanúskodó, színtelen arc. Az erőtlen mozdulatra halovány reményfoszlány üti fel fejét, hátha ez alkalommal más lesz. De amilyen gyorsan jött, úgy el is múlik. Csak a könyvekre vetett egy pillantást. Halkan sóhajtok fel, és dőlök hátra a székben, addig merev, várakozásteljes testtartásom csalódottan enged fel.
Még mindig hiszem, hogy az egész az én hibám.
Eszem ágában sincs felemlegetni azt az estét ezen falak közt, semmi pénzért nem vágnám sutba mindazt, amit elértek eddig a lánynál az ápolók. Nyilvánvalóan javul az állapota, bár még mindig félelmetesen sovány, a bőre pedig fakó, élettelen.
És nem szól hozzám. Bár a nővér elmondása alapján másokkal sem beszédesebb, nincs okom magamra venni. Mit sem segít a helyzeten. A lelkiismeretemen. Ha nem erőltettem volna azt a vacsorát, nem veszekedtünk volna, és ha nem veszekedtünk volna, most nem feküdne itt teljesen magába burkolózva. Egy rakás szerencsétlenségnek érzem magam. Ernyedten lógó vállaim és lesütött szemeim is megbánásról tanúskodnak, és valami megvilágosodás-féléről: nincs itt helyem.
Felnézve le sem veszem tekintetemet Shayleen arcáról, behatóan tanulmányozni kezdem az éles arccsonttól elkezdve a beesett szemeken keresztül a szótlan, dús ajkakig, minden egyes négyzetcentiméterét, mint ahogy eddig minden alkalommal tettem. Fájt, amikor a történtek után reggel kizavartak ebből a szobából, mintha holmi betolakodó lennék. És fáj, hogy azóta egyetlen nyikkanást sem hallottam a lánytól a monoton szuszogásán kívül. Talán túl sokat akarok. Igen, biztosan így van. Mindig emlékeztetnem kell magam, hogy tegyem félre az önzőségem, hiszen életben van, és annak tudatában, milyen veszélynek volt kitéve, nem is kívánhatnék mást.
- Akkor… ezeket leteszem ide a szekrényedre – sután szólalok meg, rekedtesen, és úgy teszek, ahogy mondtam. Nem látom értelmét tovább rontani itt a levegőt, megejtek egy halvány, fájdalmas mosolyt, és feltápászkodom. A szék lábainak csikorgása fülsértően hasít a csendbe, egy pillanatra még támaszkodom a támláján, majd Shay fölé hajolva egy óvatos puszit nyomok a homlokára, és a suttogva elrebegett szavakat követően magára hagyom. – Annyira sajnálom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

A tegnapi edzésen lent felejtettem az öltözőben a melegítő felsőm, benne egy doboz cigarettával, és ami még ennél is fontosabb, a telefonommal! El tudjátok képzelni, mi tortúra volt ez a fél nap nyomkodható eszköz híján? Csoda, hogy remegnek a kis kacsóim ilyen elvonási tünetek mellett?
Mivel a kapitányunk épp házon kívül tartózkodik, Cole meg tudja isten, hol a francban van már megint, hálát adok az eridon időpontválasztásának, és sietősen el is indulok a pálya felé. Ugyan az út közben velem szemben sétálgató játékosok adnak némi okot az aggodalomra, tudod, kinek van kedve felesleges köröket futni – végül egyiküktől azért megkérdezem, lent van- e még valaki, és megkönnyebbülten sóhajtok, mikor elhangzik a kétes ’elvileg’ szócska. Nekem ennyi is bőven elég, robogok tova’.
Hogy aztán belépve az öltözőbe, azonnal földbe gyökerezzen a lábam.
Bárhol felismerem a levitás lányt; bárhol, ezer közül. Egy pillanatra döbbenten bámulom a csókolózó párocskát, a következőben pedig érzelmek teljes arzenálja váltja egymást gyors egymásutánban – borsódzik a bőröm a dühtől, ami Kevin láttán fog el, kézfejem ökölbe szorul és vagy nyolcvankét féle forgatókönyv játszódik le a fejemben azzal kapcsolatban, hogyan verem péppé a kedvenc ellenfélcsapatom kapitányát. Idén is a kedvencem lesz. Milliméteres cafatokra darálni minden egyes tagját.
Végül úrrá leszek érzelmeimen – az érzelmek olyan csíráknak valók, mint az a szerencsétlen félmeztelen flótás, aki Shayleen szájában lóg.
Fintorogva nyitom ki a szekrényem hulla lazán, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. Eddig nem vettek észre, a tároló ajtaja pedig nem nyikorog, úgyhogy továbbra sincs semmi okuk feltételezni, hogy van itt rajtuk kívül bárki is. Hisz miért is lenne, a főnixek már rég a kastélyban tömik degeszre magukat.
Csatt. Csapódik a szekrényajtó, jómagam pedig azzal a jól ismert, gunyoros, önelégült, marhára irritáló mosollyal a fejemen dőlök neki vállal. Tekintetemből semmi nem olvasható ki az imént tiszteletét tevő, egyébként nem létező szentimentális énem közreműködéséből. Szenvtelenül pislogok, a képemen elterülő kaján vigyor semmi jóval nem kecsegtet. Ábrándos-cinikus hümmögés.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Nehezemre esik nem kiröhögni ezt a félmeztelen nyomorultat, ahogy próbál nagyobbnak látszani. Mosolyom szélesedik, tekintetem végigfuttatom az egyébként tagadhatatlanul kidolgozott felsőtesten, kurtán kuncogok a törülköző láttán – előttem van a paprikavörös arc, ahogy néhány kocka láttán totálisan zavarba jön; a sors fintora volna, hogy valaki rájuk nyitott? És ki más is lehetne az a valaki, mint jómagam, hm? Aztán kékjeim a lány által is oly erősen szuggerált cipőcskére villan. Mintha csak azt várná, hogy a lábbelik hirtelen mágikus erőre kapjanak és messzire repítsék, el ebből a kínos szituációból.  Őt lentről felfelé mérem végig, szinte egy időben nézünk fel egymásra. Meg sem próbálok konkrét dolgokat kiolvasni a sötétbarna szemekből, rezzenéstelenül állom pillantását még egy kis ideig.
 - Ugyan már, miattam aztán ne hagyjátok abba. Nem akarok zavarni, már itt sem vagyok – válaszolom Kevinnek, még mindig a mellette álló levitásra meredve. Enyhén megdöntöm fejem, mintha valami nagyon érdekfeszítőt fedeztem volna fel rajta; hiába sugallja ezt a mozdulat, arckifejezésem továbbra is tök üres. És szavaimmal ellentétben nem úgy néz ki, mintha annyira távozni igyekeznék.
Úgy méregetem Shayleen-t, mint ragadozó a zsákmányát; végül, mintha ráuntam volna, hirtelen, mégis unottan váltok az eridonos arcára. Nézem, de nem érdekel. Látom az egyelőre nem túl kifejezett erőfitogtatást, csak úgy, a biztonság kedvéért, sosem tudni ugyebár, hogy egy elvetemült rellonos terelő mikre képes – de nem hat meg különösebben. A karját a lány derekán.
Egybeolvadni a szereppel – ez mindig is tökéletesen ment.
 - Egészen le vagyok nyűgözve – cseng az ismert tónus, semmi szemrehányás, semmi baljós, csak a megszokott Aiden. – Már a helyszínválasztást illetően.
Emelem balom, mutatóujjammal téve egy kört. Ajkaim ismét gunyoros görbét vesznek fel, az egész testtartásomból az jöhet le, hogy marha jól szórakozom. Még én is majdnem elhiszem, hogy így van. Ellököm magam a szekrénytől, telefonomat a nadrágzsebembe csúsztatva, pulóveremet hanyagul a vállamra dobva.
 - Jól bevált terep, hah? – futtatom körbe tekintetem, végül Kevinre kacsintok. Utalva ezzel arra, hányan lehettek ugyanabban a helyzetben itt korábban, mint gerlepárunk. Ezen kívül pedig sejtethet ez a pár szó olyasmit, hogy jómagam is otthonosan mozgok ilyen téren a helyiségben, ahogy azt is, hogy tudok valamit Kevinről, amit a lány nem.
Egy utolsó lekezelő, sokkal inkább fintorra hajazó mosolyvillantás, majd két ujjammal homlokom előtt „szalutálva” fordítok hátat, és lépek le, mint aki jól végezte dolgát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Épp hasítok jó öreg barátomért, hogy sokadszorra is csattanhasson kerek idomain az ütőm, mikor lendítés közben meghallom a kétségbeesett kiáltást – szemforgatva pofozom a gurkót nagyjából a hang irányába, hogy aztán igazítva valamelyest pozíciómon, felmérhessem, mi a hiszti tárgya ezúttal.
Egy szempillantás alatt kapom elő pálcámat, hogy a megszokott módszerrel elkerülhessük a becsapódást – még a végén Mínea válogatott módszereivel néznék szembe, amiért összetörtem a meccs egyik potenciális játékosát. Aztán az van, hogy a nem túl elsietett mentőakcióm közepette Zsófi sikeresen összekaparja mellette zuhanó eszközét, jómagam pedig úgy döntök, lássuk, mi lesz a vége; természetesen készenlétben állok, ha nem szenvedi vissza magát időben, jöhet a B terv.
Bólintok – szép. Aprót mozdítok még így is a pálcán, melynek hatására az épp Zsófit megkörnyékező gurkó belefagy a mozdulatba.
 - Lássuk csak... – vágok töprengő arcot, erősen túlszínészkedve. – Hm, talán elvittelek volna a gyengélkedőre. – Közlöm végül rezignáltan, aztán felemelve pálcás balomat kérdőn vonom fel szemöldököm.
 - Szerinted mégis mi a jó bánatért van nálam ez, he? Többtíz méterrel a föld felett száguldozol össze-vissza, két ötvenkilós dögöt kergetve; örülök, hogy végre feltűnt, ez bizony egy hangyányit veszélyes hobbi.
Seggfej vagyok? Szerintem már hozzászokott. Az viszont, hogy úgy döntöttem, kikupálom terelésből, a legkevésbé sem egyenlő a bébiszitterkedéssel.
 - Na, pont ezért szoktam azt mondani, hogy negyvenkilós kislányok kezébe ütő nem való. – Le a kalappal egyébként Zsófi előtt, jobb esetben is minden második edzésen megkapja ezt, és még mindig itt van. A dacossággal nincs probléma, ez már alapvetően egy jó pont. – A helyedben nem rinyálnék annyit, tudom, hogy a menetszelem sem piskóta, de... izé. Az a vas ott a pálya felénél val’szeg tizedannyira sem kellemes, mint szerény személyem.
Igen, voltam olyan határtalanul nagylelkű, hogy a nagy magyarázás közben útjára engedtem az imént megállított golyóbist, ami pár másodpercnyi összezavarodott kanyargás után – hisz az előbb még ott volt az áldozat –, célba vesz minket. Dobok egy hátraarcot, aminek köszönhetően Zsófi marad a közelebbi játékos, minimálisra csökkentve annak az esélyét, hogy utánam eredjen a félmázsás dög.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Jó szokásomhoz híven az idei vizsgaidőszakot sem rendeltetésszerűen töltöm – míg az iskola apraja-nagyja a könyvtárban roskad az ősöreg kötetek felett, avagy álmatlanul forgolódik másnapi megmérettetésen görcsölve, jómagam épp a pulttól fordulok vissza a tömeg felé, mikor oldalról nekem jönnek, ezáltal egy jó nagy adagot kilöttyintve poharam tartalmából egyenesen a cipőmre, illetve a mellettem álló tagra. Morogva húzom fel ajkam, míg az incidens másik áldozata mit sem érzékel az egészből.
A terasz felé húzok, de már a friss levegő első molekuláit megérezvén rágyújtok; hiába, senki nem kezdte még bontani a rendet a beltéren való dohányzással, valakinek ezt is el kell kezdenie. Kioldalazok, a korlátnak dőlök, és a kiszűrődő zenére lábfejemmel ütve az ütemet lesek körbe – ilyen helyeken nem sokáig húzom anélkül, hogy ismerősbe ne botlanék, és a következő pillanatban már vigyorogva pacsizok le néhány sráccal. Rendkívüli izgalomfaktorral bíró sztorizgatás veszi kezdetét, nagy röhögések, stb.
Mire eljutnék odáig, hogy akkor most visszavergődöm magam a pultig, a társaság egy számomra ismeretlen tagja megérkezik az utánpótlással, és a kezembe nyom egy újabb poharat – gyerekek, így kell bevágódni, mindenkinek szimpatikus ez a morál. Lehúzom az utolsó kortyot, hogy az üres pohárba csúsztassam a frissen csapolt, jéghideg, habzó nedűt, majd balommal cigisdobozom a számhoz emelem, ajkaim közé csippentek egy újabb szálat, közben pedig szolidan vigyorgok a bajszom alatt, ahogy valamelyik korábbi bulink egyik ominózus pillanatát elevenítik fel a fiúk. Néha közbeszúrok egy-egy gondolatot, pláne, hogy az aktuális sztorinak kulcsszereplője is vagyok – hát nem hagyhatom, hogy néhány mámoros tévképzet akár egy icipicit is csorbítson a presztízsemen...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Még azelőtt feltűnik a szőke lobonc, hogy megtörténne az incidens – nem tulajdonítok különösebb jelentőséget annak, hogy a lány elsőre kiszúr a teraszon összeverődött kisebb tömegben, hisz félelmetesen jól nézek ki, minden épeszűnek feltűnik ez az észveszejtő összkép; itt képzeletben végigmutatok tökéletes valómon, igen.
Szóval vetek a csajra egy ellenállhatatlan mosolyt, hadd örüljön, érezze egy kicsit különlegesnek magát, amiért a szexi srác észrevette, yapp; részemről ennyivel le is tudva a történet, napi jócselekedet is done, a karmámnak sem lehet oka panaszra.
Aha, csak arra nem számítok, hogy miután már szinte el is felejtettem, hogy mindez két perce megesett, a szőke fürtöket kis híján a számban találom, ahogy a nyakamba veti magát a nő. Egyik kezemben az itóka, másikban a cigi, lazán-értetlenül enyhén eltartva a törzsemtől – a végén még kilöttyen a serital, ez nem játék! Kérdőn felvonom szemöldököm, majd elpöckölve káros szenvedélyem tárgyát, lassan, kimérten végül azért mímelek valami ölelésfélét fél kézzel.
 - Szia..? – nem is igazán erőlködöm, hogy úgy tűnjön, mintha vágnám, mi a frász történik, és még csak emlékeim közt sem kezdek sebesen kutatni, hogy rájöjjek, honnan kéne tudnom, ki ez a csaj. Ellenben nem könnyítem meg a helyzetét; jómagam a legkevésbé sem érzem kínosnak a szitut, elég sokszor előfordul. Példának okáért a csapat legfrissebb tagjaitól a negyedik edzésen is megkérdeztem, hogy „és te, mégis mi a fittyfenét akarsz itt, he?”
A lány fölött elnézve keresem Tom tekintetét, hogy poharammal hadonászva mutatóujjal egyszer a szőkére, aztán magamra mutogassak, és hangtalanul formáljam a szavakat: „ő és én... tudod?”.
 - Nem? F*ck, kár. – Ezt már hangosan kimondva húzom el a számat; nem rossz, nem rossz, na, hát ha igen lett volna a válasz, lehet, most gyorsan úgy teszek, mintha érdekelne is, talán összejön még egy kör. Bár egy lánnyal kétszer, az már kapcsolat, úúúgyhogy...
 - Ritka szar az arc- és névmemóriám, rá se ránts; valami buliban találkoztunk, igaz? Rosszabb a helyzet, ha még ittam is. Kezdjük elölről, ígérem, most már menni fog – ejtek meg egy vigyort, közben valamelyest elfordulok a srácoktól, a korlátnak dőlök csípőmmel, könyökkel azon támaszkodom. – Szia, Aiden vagyok. Bár ez gondolom nem újdonság – húzom el számat, nyújtom a kezem. Karizmatikus én is ON, level over kilencezer; remélhetőleg nem a besérülős típus a nő.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Ha nem Zsófihoz hasonló kis csitrik vettek volna körül világéletemben, biztosan meghatna ez a pattogás, és hogy próbál keménykedni. Rezignáltan nézelődök körbe-körbe, lenyűgöző türelmemet bizonyítva és még annál is nagyobb mértékű toleranciámat a pancserekkel szemben. Aztán szélesen elvigyorodok; hirtelen váltás.
 - Ne parázz, kiscsibe, elég jól bánok a pálcával – még kacsintok is mellé, hogy egyértelműsítsem az utalást. Felhorkanok, kellőképp elszórakoztatom magam, ez olyan magas labda volt, hogy bűn lett volna nem leütni. Egyébként még a jobb véglet, hogy örök kölyök vagyok, a másik opció az lehetett volna, hogy magamra veszem, hogy a képességeimet vitatja, és tök véletlenül felengedek még plusz vaslabdákat. Esetleg megbűvölve őket, hogy a közelembe eszük ágába’ ne legyen jönni. Lehet velem játszani, csak kérdés; megéri- e?
 - Na, azt majd meglátjuk, ki dug fel kinek, és mit – vonom fel fél szemöldököm, még haloványan felfedezhető előző pajzán vigyorom árnyéka, de jókedvem elillanni látszik. – Túl sok a beszéd. Ha nem akarod, hogy kipeckeljem a szádat, és ne tudj kétségbeesetten sikítozni, ha valami gikszer csúszik a számításaidba, ezzel legalább a lehetőségét megadva annak, hogy megmentselek pár csonttöréstől, fogd be és koncentrálj arra, amiért itt vagyunk. A hisztériára nem vagyok kíváncsi – fenyegetőzésem tárgyának módszerét pedig a fantáziájára bízom. Teszek egy türelmetlen mozdulatot, majd átengedem a terepet a vasnak, ha Zsófi tovább puffog magában, majd rájön, ha telibe kapja a gurkó...
Amint megbizonyosodom róla, hogy nem engem követ tömör barátunk, egészen a pálya aljáig ereszkedem, és anélkül, hogy talpaim érintenék a földet, felszedem Zsófi imént elejtett ütőjét. Ahogy elnézem, végre rátérhetünk a gyakorlásra is, úgyhogy nagyjából a kezdőmagasságig kényelmesen röppenek vissza, a lány felé fordulok, majd lehorgonyzom, és kíváncsian követem végig tekintetemmel, hogy mihez kezd a hátbatámadással. Unottan támaszkodom a nyélen, az egyébként egész bravúros kergetőzést figyelve; alattomos mosoly kúszik arcomra, mikor elindul felém a lány.
Nem mozdulok egy centit sem azon kívül, hogy plusz ütőmet nadrágom derékrészébe csúsztatva elteszem az útból, saját eszközömet meg hanyagul feldobom, és könnyedén elkapom, miközben kihívóan bámulom háztársnőmet. Nagyjából vele egyszerre mozdulok, alig arrébb rebbenve oldalirányban, két kezembe fogva ütőmet, teljes mértékben felkészülve a gurkó irányára – ennek megfelelően azonnal lendítek, és törzsből utána fordulva és kizárólag a majdnem merőleges irányváltás okán hatalmasat vágok a labdára. Így az most nem tökéletesen függőlegesen száguld, eddigi hosszanti irányában továbbhalad, valamennyivel Zsófi előtt fog kilyukadni, úgyhogy a lány helyében kétszer meggondolnám, merre indulva hozom ki magam újra vízszintbe.  
Az ütéstől kicsit elsodródom, kibillenek az egyensúlyomból, de még időben kapok a nyélre fél kézzel, így viszonylag gyorsan összekaparom magam.
Lássuk, újoncunk hogy kezeli a szituációt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

A legkevésbé sem vagyok oda a csiricsáré, túlértékelt ünnepekért, és mégis, épp a világ egyik legnagyobb csődületének – a.k.a. londoni karácsonyi vásár – közepén igyekszem megőrizni hidegvérem a folytonos lökdösésben. Az idióta csilingeléssel túltolt, gyomorforgatóan nyálas zenei aláfestés, az ezt szüntelenül túlharsogó izgatott csevegés, a teljesen váratlan pillanatokban arcomba nyomott kapucniszőrmék, és a lábfejemen oly’ természetességgel átgázoló óvodáscsoport (kerek kettő, anyjuk által sietősen rángatott kölyök). Ez mind a kontra listához tartozott, és emlékeim szerint egyetlen érv sem szólt amellett, hogy mégis miért érné meg nekem unokatesóstól a lehető legzsúfoltabb helyen hódolni a nyomorult vásárlási kényszernek. És lám, mire kettőt pislogtam volna, bugyuta holmik itt, totál haszontalan vacakokkal roskadásig pakolt bódé ott, persze mind pofátlanul túlárazva. Blöeh.
Unottan lépdelek, becsmérlően végignézve a standokat, amik mellett elhaladunk; nem telik bele húsz percbe, hogy szem elől tévesszem kuzinékat, úgyhogy telefonom előhúzva gyorsan gépelem be az üzenetet, hogy mikor és hol találkozzunk, aztán zsebre vágott kezekkel kanyarodom le jobbra, kihúzódva ezzel a tömegből.
Amint túlélek öt másodpercet anélkül, hogy oldalazva kéne kikerülnöm valakit vagy nekem jönnének, előkotrok a zsebemből egy szál cigit, és a következő forraltborosnál lehorgonyzom. Ha van valami jó a karácsonyban, az a túlfűszerezett, túlcukrozott, túlfőzött gyümölcsökkel megspékelt vásári forraltbor. Látványosan grimaszolva sorolok vissza a kényelmesen sétálgató áradatba, szinte azonnal védekezőn mozdulva, hogy kikerüljek néhány gyereket, akik megfelelőbb helyet nem is találhattak volna a fogócskához. A forró ital jó része a kezemre löttyen, de a fogaim közt szűrt szisszenés szinte nyomban bent reked, mikor felnézve egy túlságosan is ismerős barna szempárba ütközöm. Épp csak egy pillanatra nézünk egymásra, és talán el is bizonytalanodnék, Őt láttam- e, hisz… úgy megváltozott. Aztán villámgyorsan elkapja tekintetét és hátat fordítva menekülőre fogja. Vigyorogva kortyolok bögrémbe, és felmérve, merre tart, egy bódé mellett elslisszanva nyerek egérutat.
Jóval előrébb kerülök a tervezettnél, tökéletesen látom, ahogy tétován a válla fölött hátrales; mikor a következő standnál megáll nézelődni, mellé lépek.
 - Ah, igen, ez határozottan pofás kis ajándék lenne Kevinnek, jó választás – emelek fel egyet a nagyobb kupacból ítélve trendinek minősülő önismereti-önsegítő könyvből, majd mintha komolyan elkeserednék, ciccegve rakom vissza. – Bár lehet, hogy már megvan neki. - Pislogok ártatlanul, mosolyomat a bögrével elrejtve, ahogy a gőzölgő italba szürcsölök.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Szinte már el is felejtettem, milyen végtelenül egyszerű a levitást felbosszantani. Talán puszta jelenlétem is elég lenne hozzá, de mivel mind tudjuk, hogy képtelen vagyok befogni, főleg, ha ekkora lehetőség adódik bárminemű beszólásra, eszem ágában sincs magamba tartani a kritikát. Tudni illik, ebből építkezhet az ember.
Miközben Shay megpróbál visszavágni, tekintetem az arcán időzik. Megváltozott. Úgy értem, a bosszús szájpréselés és az egész biztosan nem a hideg levegő okozta halványpiros árnyalat teljes mértékben a régi, és mégis olyannyira más. Nagyon rég találkoztunk utoljára, feltehetőleg került, és remekül csinálta, a bogolyfalvai látogatásaim alkalmával sem futottunk össze. Fényévekkel kiegyensúlyozottabbnak tűnik, mint valaha, élettelibbnek és boldognak. Már nem most, nyilvánvalóan, utálja, hogy a sors ilyen marha ironikus, hogy abban a kis porszemnyi faluban nem találkoztunk, és itt, a legnagyobb tömegben pedig…
Egy másodperccel később fogom csak fel szavai értelmét – a haját is levágatta –, mikor a következő stand felé lép. Halkan felnevetve követem, a legkevésebb figyelmet sem szentelve a reflexszerűen felemelt karácsonyi dísznek.
 - Ennyit a naaaagy, elmés visszavágásról – görbül lefelé ajkam, mintha valóban sajnálnám; végül is, majdnem sikerült megérintenie ezzel a… wait. Nem. Mégse. – Egy tízkötetes sorozat se lenne elég ahhoz, hogy belefoglalja ezt mind – mutatok végig magamon. – És amúgy is, pontosan ezt szereted bennem, ne is tagadd.
A hatalmas kontrasztot kihasználva fenséges lényem és …Kevin közt, épp újra szóbahoznám valami „mi a különbség Kevin és egy hegyi troll közt” kezdetű viccel, de Shay megelőz. Egyetlen röpke pillanatra őszinte meglepetés fut át arcomon; fel sem tűnik, milyen szinten tudsz mindent mindenkiről az iskolában, míg ki nem kerülsz a körforgásból. Arról meg már említést se tegyünk, hogy Adrian milyen ügyesen hallgatta el ezt az információt.
 - Nocsak – a jól ismert tenyérbemászó, féloldalas mosolyom villan. – Szóval nem vált be a kigyúrt selyemfiú. Pedig úgy láttam, nagyon is jól működik a dolog.
Felvonom fél szemöldököm, némi kérdő élt adva mondandómnak, bár nem is kifejezetten számítok magyarázatra, nem vagyunk abban a helyzetben. Mindenesetre máris egy arzenálnyi beszólás várakozik a fejemben, hogy tovább pocskondiázhassam az eridonost, mégis mi sülhetett félre a kapcsolatukban. Vagy épp mi nem…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Az időközben teljesen kihűlt gejl ital maradékát is felhörpintem, majd fintorogva hagyom az üres bögrét a mellettünk lévő magasított asztalon, amihez padok nem járnak. Néhány pillanatra nekidőlve figyelem, ahogy a lány apró kezébe veszi és halvány mosollyal tanulmányozza a soron következő pavilon termékét. Ellököm magam támasztékomtól, vigyorogva hallgatom, ahogy kifejti gondolatait velem kapcsolatosan, közben hanyag mozdulattal túrok hajamba, hogy a hó áztatta tincseket visszaparancsoljam a rendezett káoszba, majd kurtán felnevetve csóválom meg fejem.
 - Ó, ha csak a nők… - ez a tény rendkívül kettős érzéseket kelt minden alkalommal; egyfelől tovább fényezi egómat, másrészről meg eléggé kiábrándító. Milyen szerencse, hogy nincs alkalmam komolyabban a témára fókuszálni, mivel Shay olyasmit jelent ki, ami azonnal minden mást eltaszigál gondolataim útvesztőjéből, és egy challange accepted vigyor és tesemgondoltadkomolyan szemöldökhúzás egyvelege váltja fel az épp terebélyesedni látszó undorodó grimaszt. Hogy szinte azonnal idegesítő, mindettudó mosollyá szelídüljön. – Hát persze, hogy nem tartozol közéjük…
Alsó ajkam sarkát harapva próbálom visszafogni a gúnyos röhögést, és a jobbnál jobb beszólásokat, amiket az emlegetett eridonossal kapcsolatban el tudnék sütni – remélem csuklik. Tekintve, hogy pontosan ismerem a körülményeket, már a lány egészségügyi állapotával kapcsolatban, egy önelégült-lesajnáló horkantásban kimerül a dolog.
 - Szóval te ejtetted a partit, mhm. Szegény Kevin – elgondolkodva bólintok. Indokolatlan elégtétellel tölt el ez a lényegtelen információ, hanglejtésemből szinte ordít, mennyire sajnálom a gyereket. – És igen, a szingli lét örömei… - bólintok vigyorogva, holott pontosan tudom, ez kettőnknek mennyire mást jelent. Egy túl hosszúnak tűnő pillanatra elhallgatok, minden eddigi cinikus él eltűnik arcomról, ahogy kezembe veszek valami kézzel készült izét, és bár szórakozottan méricskélem, feltehetőleg könnyedén leolvasható tekintetemről, hogy teljesen máshol járok, meg sem próbálom elrejteni.
 - Örülök, hogy jól vagy – halkan szólalok meg, az őszinteséget nem lehet nem észrevenni, teljesen elüt az eddigi szarkazmustól csöpögő hangnemtől. Elég vérszegény jelzése annak, hogy igenis feltűnt, és jó így látni a lányt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Jóízűen nevetek fel a riadt arckifejezésre, amit Shay produkál – fogalmam sincs, miféle gondolat döbbentette le ennyire, de nem is szándékozom belemenni a témába, talán ez az aprócska megjegyzés is több volt, mint szükséges lett volna, nem pont most szeretnék Coltonra gondolni. Máskor sem, fúj.
Az elvörösödő arc bőségesen elegendő alátámasztása a nagy tagadásnak, így nem fűzök hozzá semmilyen kommentárt, csak jókedvűen mosolyogva hümmögök egyet. Hogy ez most éppenséggel a rajtakapásnak tulajdonítható, vagy terelném a témát az amúgy nagyon is jól ismert stílusom kritizálásáról, esetleg fel sem fogtam a duzzogó szavakat, amiket hozzám vágott, azt majd a levitás eldönti.
 - Is-is – vallom be nemes egyszerűséggel. Tudvalevő, hogy nem kedvelem az említettet, ha más nem, az ominózus verekedésünk az egyik eridon-rellon meccs után igazán nyilvánvalóvá tehetné véleményem. Bár most, hogy kikerült a képből és főleg el Shayleen közeléből, határozottan kevésbé antipatikus a bamba feje, és… nem, mégse.
Mindegy, én megpróbáltam.
Kérdőn emelkedik magasba szemöldököm, ahogy a lány megszólal, szinte azonnal értetlenül megrázom a fejem. Sajnálja? Mégis mit?
 - Az égvilágon semmit sem kéne sajnálnod, én… - lennék az, akinek bocsánatot kellene kérnie. De bent reked, egy az előzőhöz hasonló, annál azonban jóval enyhébb fejrázással fordítom tekintetem a tömeg felé először azóta, hogy megláttam a lányt. A következő pillanatban kattan az öngyújtóm, a füstöt a csillagtalan égboltra nézve fújom ki; nagyon rég volt, és még mindig szörnyen élénken él az emlékeimben, ahogy az élettelen testet gyógyítók távolinak tűnő hangjának kavalkádjában helyezem az egyik ispotályi ágyra, hogy aztán remegő kezekkel az üres folyosón eszméljek.
A hangja ránt vissza a jelenbe, kábán pislogok kettőt, mire felfogom szavait, amik szokás szerint mosolyra késztetnek, és ahelyett, hogy válaszolnék, megragadom a kezét, és finoman húzni kezdem a vásár kevésbé zsúfolt szeglete felé.
 - Forraltbor és süti mellett. Addig gondold át, nem érünk rá egész nap. De ha elfogadsz egy javaslatot… az elején – mellékelem némi magyarázatként, hova is ez a nagy sietség, de már láthatja is a vásár szélén elhelyezkedő különböző ételeket kínáló bódékat és az asztalokat. A féloldalas mosoly és hangom is egyértelművé teszi, hogy csak a megszokott cukkolásról van szó, bár valóban nem lenne elegáns egy padra dermedve eltávozni az élők sorából – aztán majd kuzinékat is össze kéne kaparni, illetve Shaynek is biztosan dolga van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Átlagos, húsz perces kis rutinmelónak indult a dolog. Hittük mi, legalábbis. Aztán a mellém beosztott srác nem hallgatott rám és még alá is becsülte a szituációt. Így történhetett meg az, hogy egy elátkozott objektumnak köszönhetően a fájdalomtól elhomályosult tekintettel csak annyit fogok fel, hogy hoppanálunk. Talán. Valahogyan utaztunk. Vagy huzamosabb időre elvesztettem az eszméletem, mert a következő, amit eltompult érzékeimen túl felfogok, hogy a helyszín jóval sterilebb, és emberek vannak körülöttünk. Sokan. Az átriumban lévő páciensek és hozzátartozóik rémülten, aggódva fordulnak felénk, a gyógyítók pedig azonnal kézbe veszik a dolgot.
Valami bénító és brutális fájdalmat generáló átok lehetett, elsőre nehéz megállapítani, hogy valódi fizikai ingerektől van konstans ájulás közeli állapotban, vagy mentális eredetű a tárgy mágiája keltette hatás. Szemhéja félig lecsukódva, néha megremeg, ahogy küzd azzal, hogy nyitva tartsa a szemét. Egész teste görcsösen feszül az őt átjáró kínoktól, hol erőtlenül nyög, hol zihál, hol egész konkrétan artikulálatlanul ordít.
Tompán, messziről hallom az ismerős hangot; a saját hangomat. Mindenem lángol, szúr, olyan, mintha ezer kicsi karom marcangolna apró miszlikre, nyúzná a bőrömet, a húsomat különös kegyetlenséggel. Megint el fogok ájulni. Homályos minden. Fehér plafon, egy köpeny szegélye, szőkés tincsek, aggódó barna szempár… Shayleen.
Elveszíti az eszméletét.
Az átok a gyógyítók számára valószínűleg nem ismeretlen és nem is a legbonyolultabb művelet megszabadítani az ex-rellonost kínjaitól. A testét ostromló mágia fájdalomsokkot okozva közvetetten le is bénítja az áldozatot; brutális dózissal indít és ciklikusan gyötri a szervezetet, gyors közbenjárást igényel, a keringési rendszert rövid idő alatt teljesen kicsinálja, oxigénhiányos állapotot idézhet elő, a központi szerveket érintve végzetes kimenetelű is lehet. A fiatalember legnagyobb szerencséjére a mágikus orvoslásban minden eszköz adott a megfelelő kezeléshez, és a társa is időben kapcsolt.