Boldog születésnapomat
Kabát, Kinézet


- Ez nagy megtiszteltetés - bólogatott hevesen Fogatlant ölelgetve. Nem a muglik között nőtt fel, de amikor kell, akkor tájékozódik, és a nyáron erre muszáj volt rávennie magát a jelmezes dolog miatt. Ekkor lettek jóba Hablattyal, és egy szóval se mondja, hogy nincs közé a származásához, mert főként ennek köszönhető az egész.
Csak hab volt a tortán amikor letette elé a jegyeket. Elfogta egy bizonyos érzés, ami az izgalom volt. Kis pillangók mocorogtak a hasában attól a pillanattól kezdve, hogy belegondolt, mi vár rá. Nem, hogy filmet, még mozit, tévét sem látott élete során. Hitt neki, tudta jól, hogy Axel nem akarna rossz élményeket szerezni neki, meg hát nem azért volt ez a sok cécó, hogy aztán halálra rémissze egy filmmel.
Lassacskán megnyugodott, és felfedezte, hol is vannak. A válaszra kikerekedtek szemei, nagyokat pislogott, és résnyire nyitott szájjal akart valamit mondani.
- Hűű - mondta végül a varázsszót. - Nagyon, nagyon régen jártam itt, még pár éve a cirkusszal... - félmosollyal nézett újra körbe, majd sóhajtott. Jó érzés kerítette hatalmába.
- Köszönöm, hogy elhoztál, a családomon kívül senkinek nem jutott eszébe, hogy szülinapom van - őszinte mosoly volt az arcán, pláne jól esett ez az egész neki azután, hogy születésnapját megelőző órákban egyedül hagyták a bálon. Nem szereti a társaságot különösen, de ha már van, akkor élvezi. Már ha az jó.

Erdőjáró

Figyel, vár, céloz, lő, és talál! Noak holnap esti vacsorája kisebb puffanással adta meg magát, lezuttyant a fa tetejéről, egyenesen Hestia mellé, aki sértődötten ingatta farkát amiért gazdája nem vette figyelembe, hogy ő éppenséggel ott szaglássza a talajt. Anne vigyorogva kuszálta össze a maine coon hátán a szőrt, aztán bedobta a kisebb madarat a zsákjába. Ugyanonnan előhúzott egy kis bájitalos üvegcsét, és ivott a benne levő kék löttyből két kortyot. Saját készítésű melegen tartó bájital volt az, ami a téli hideg estéken nagy segítség a lánynak. Most is elég volt egy pulcsit felvennie a pólójára, mert ennek köszönhetően nem fázott. Kapucniját megigazította a fején, aztán a közelből jövő hangok hallatán Hestiát hazaküldte, fusson Mátéhoz, és vigyázzon, nehogy az éjfúria megint lyukat égessen a bőrébe amíg ő még szétnéz.
Persze nem a hangok irányába ment, volt már kellemetlen élménye ellenszenvesebb bestiákkal, inkább a tavacska felé sétálgatott a fák alatt, íját biztonsági okokból folyamatosan a kezében tartva.
Még bőven a fák között járt amikor a ködön át megpillantott egy magas, sötét alakot a stégen állni, ám nem tudta, mi az. Próbált fókuszálni, de az valahogy nem ment ilyen látási viszonyok között. Tudta jól, hogy már nagyon rég lejárt a takarodó ideje, épeszű ember meg nem járkálna itt az éjszaka közepén, még ha falusi, akkor sem.
Aztán a csendet egy hangos, morgó, vagy üvöltő hang törte meg, ami Annie-ből egy hirtelen ijedtséget váltott ki, nem is csoda, hogy ellőtte a készenlétben levő nyilat, ami egyenesen a cél"személy" felé suhant, és nagy valószínűséggel talált is. Egy fa tövébe guggolt le még a találat előtti pillanatokban, és lélegzetét visszafojtva nézte az alakot. Ne ember legyél, ne ember legyél...

Erdőjáró

Nem látta pontosan, hogy hol talált be a nyila, de az ordításból biztosra vette, hogy fájdalmas lövés volt, és nem éppen vadállat volt az áldozat, főleg mivel aztán egy csapat denevért küldött a nyakába.
Gyorsan húzott elő újabb nyilat, de mielőtt ellőtte volna, kellett rá valami, amitől a felé repülő...denevérek, igen, denevérek megállnak.
- Piroinitio! - még jó, hogy Máté sokat gyakorolta vele ezt a kis hasznos varázslatot, és így egy égő végű nyilacska repült a szárnyas dögök közé, amitől azok szépen szétszéledtek, az pedig a tavacskáig repült, és belefúródott a földbe.
Igazából nem tudta, hogy mit kellene csinálnia. Nem igazán szokott emberekre lövöldözni, eltalálni őket meg aztán pláne... De volt nála még pár bájital, talán eltudják simítani.
Az íjat most háttérbe szorította, a hátán volt, míg ő a pálcáját előre tartva lassan sétált a stég felé, kapucniját gondosan a fejébe húzva, hogy ha nem muszáj, ne ismerjék fel.
Egy szó nélkül sétált oda a sráchoz, kezeit felemelve, hogy akkor talán nem kap valami újabb átkot a nyakába. Nem nézte az arcát, csak a lábát ami megsebesült, és letérdelt hozzá, hogy megnézze rendesen, de ekkor már nem kerülte el az arcára való pillantást sem.
- Te?! - tört ki belőle a kérdés a legújabb mentoráltja láttán. A nevére nem emlékezett hirtelen, valami Josh talán. Kapucniját kicsit hátrébb húzta, hogy lássák egymást, gyanúsan méregette a fiút. Azután, hogy meglőtte, nem csodálná, ha új mentort kérne a vezetőségtől...

Erdőjáró

Az nem izgatta, hogy lelőtt valakit, de az már inkább, hogy simán kinyomozzák, hogy ő találta el, és akkor elég nagy bajban lesz. Inkább válna meg a bátyjától, mint az íjától.
Persze kíváncsi volt, kivel akadt össze, de azt nem várta, hogy ismerik egymást. Igaz, nem régóta, éppen csak fogadta amikor megérkezett, és körbevezette, de a munkájuk még itt nem ért véget.
Pár másodpercig még farkasszemet néztek, aztán mindkettejük tekintete a sérülésre vándorolt. Anne zsákjában volt rá gyógymód, az viszont, hogy ellássa a sebet, kellett valami cserébe.
- Diffindo! - emelte a fiú nadrágjához pálcáját, amitől az szépen végigszakadt, ezzel jobb hozzáférést adva a vérző területhez.
- Erről soha nem beszélhetsz senkinek - tekintete komoly volt, és kissé harapós. Ha ez nem lett volna eléggé meggyőző, ráadásként nem a legfinomabban, erősebb rántással húzta ki a nyilat a lábából. Amíg ott folyt ki a vér, zsákjából három kicsi üvegcsét emelt ki, meg egy rongydarabot. Utóbbival letörölte a vért az érintett területről, majd ráöntötte a rózsaszín löttyöt, ami füstölögni kezdett, nagyjából tíz másodperccel később pedig elállította a vérzést.
- Ez fájni fog - figyelmeztette időt hagyva arra, hogy visszatartsa a hangját. A zöld bájital fertőtlenítő, és borzasztóan csíp. Itt várt egy kicsit, és közben félmosolyra húzódott ajka.
- Ja, amúgy dupla büntetést kapsz amiért a faluban vagy, és amiért takarodó után. Nem zsarolhatsz ezzel - mutatott a lábára -, mert legközelebb megetetlek a sárkányommal.
Noaknak biztos ízlene a rellonos hús, és jó ideig jól lakna vele...
Az utolsó bájitalt is lassan ráöntötte, de csak cseppenként, amitől a mély seb lassacskán elkezdett összeforrni. Mivel nem tökéletes még, ezért a felületi seb megmaradt, de az napokon belül begyógyul.

Erdőjáró

Nem sokat szólt hozzá, amúgy sem az a beszélgetős fajta, hát így meg pláne nem, hogy éppenséggel az általa okozott sérülést kell helyrehoznia. Bájitalait már tesztelte, és éppen azért hordozza magánál vadászatok alatt, hogy az ilyen balesetek könnyen helyrehozhatóak legyenek. Mennyi haszna van a titokban kotyvasztásnak...nem is érti, miért tiltott.
Újabb tűzzel égette el a véres rongyot ott a stég közepén, és automatikusan körbenézett, hogy valaki nem figyeli-e őket. Nem látott semmit a nagy ködben, remélhetőleg őket se látta senki. Vagy semmi.
- Szerinted ha ő lett volna, rád lövök? - szemöldökét összevonta, értetlenül csóválta meg a fejét. Persze arról nem kell tudnia a srácnak, hogy Noak még ekkora üvöltésre nem is képes a tenyérbe való méretével. Na de majd egy-két év múlva...
- Jó? - fejével a megmaradt sebre bökött miközben odacsusszant a stég széléhez és lemosta benne nyila végét. Ha nem muszáj, nem akar nyomokat hagyni. Kis idő alatt összepakolta cuccait, és visszatuszkolta a zsákba a félig kilógó madarat, amit még az erdőben lőtt vacsorának.
- Jobb lesz eltűnni, mert nem tudom mi ordított, de biztos nem egy kedves ismerős - határozottan, szinte parancsszerűen mondta ezt mentoráltjának, akinek a nevére még mindig nem jött rá. Kérdőn nézett rá, hogy indulnak-e vagy sem, de nem maradhat, ráadásul vissza is kéne vinnie a Rellonba...

- Karácsonyi záróműsor, december 23.
Ruha

Édesanyja az utolsó ecsetvonással tökéletesítette Annelie sminkjét a karácsonyi előadásukra. Már csak fél óra volt hátra a kezdésig, ő pedig izgult, hiába van gyakorlata már abban amit csinál.
Cat ott ült mellette végig, Anne bevitte magával az öltözőbe, de nem nagyon beszélt hozzá amíg a készülődés folyt. A cirkusz összes tagja ott sürgött-forgott körülöttük egészen addig amíg Anna el nem húzta a függönyt, hogy lányát belebújtassa a piros csodába, amiben megkezdi az estét.
- Anyu, húzd lejjebb...fáj. Oké... - mindent amit az anyjával beszélt, svédül tette, és nagyokat sóhajtott öltözködés közben. Muszáj volt levezetnie a feszültséget, és az, ahogy a ruhát rángatta rajta, nem javított semmin, csak jobban idegesítette.
- Jó lesz? - kérdezte Anna, majd csípőre tett kezekkel méregetni kezdte "a művet". Annelie csak lehunyta a szemét, és elhúzta a függönyt, hogy megálljon Cat előtt, és kérdőn pillantson rá.
- Még mielőtt bármit is mondasz... Igen, én vagyok, tíz kiló smink, és húsz kiló ruha alatt - vigyorodott el a mostanra barna hajat viselő kisasszonyka. Jól tudta, hogy ez a csillogás nagyon is jól áll neki, barátnője pedig még nem látta előadáson, tehát így sem.
- Máté itt van valahol? - kérdezte kicsit körbenézve, de a lánytól.

Karácsonyi, végzős bál - Máté
Viselet

Mint egy hógolyó. Olyan vagyok, mint egy csillogó hógolyó. Nem, menj egyedül Máté, én ebben... He?!
- Noak! Nem, fujj, rossz sárkány! Menj a helyedre - morrant rá a kis éjfúriára Annie, amikor az megpróbálta szétcincálni gazdája ruhájának alját. Nagy zöld szemeit lesütve szaladt el a kandalló felé, Hestia pedig utána, hogy elterüljön a szőnyegen a kanapé előtt.
A lány nagyon nehezen barátkozott meg azzal, hogy ilyen ruhát kell viselnie, holott az ő keze is benne volt a dologban. Egyrészt a szervezési részében, hogy kötelező fehér legyen, másrészt ennek a kiválasztásában, mert olyan királynőset akart. A végeredmény viszont...egy kisminkelt, feltűzött hajú hógolyó lett, legalábbis szerinte. Egyébként csinos volt, a bálhoz pont passzolóan, remélhetőleg Máténk is tetszően.
Vállrándítással igazgatta meg a haját, aztán a cipőjét, és elindult a Nagyterembe, mert drága tesója a faluból ment fel estére. Meg persze korán volt még, negyed órával előbb indult, hogy ránézzen a szervezésre.
Ezen az estén Ágoston vette át a beszédet, mert Máté végzős, és Annie táncol vele a gyertyafényes keringőben.
A terembe érve először körbenézett, aztán köszönt a már ott levő DÖK tagoknak. Minden szépen készen volt, várta, hogy lassan elkezdjenek beszállingózni a szebbnél szebb ruhát öltő diákok és tanárok.

Így nézünk ki

Nagyon hosszú, tartalmas és nagyon nagy sikernek örvendő műsoron volt túl a Mirákulum, köztük Anne is. Elfáradt, de még a műsor után beszélgetnie kellett a vendégekkel. Már Máté kezét szorongatta, és a vállár hajtotta a fejét, jelezve, hogy menjenek már. Catet is vitte magával a lakókocsijukba, ahol elbúcsúzott nagytesójától, barátnője pedig hallgathatta a boldog, de egyben fáradt nyavalygást, igaz, csak pár percig.
Közben a lány felfrissítette magát, átöltözött, extra sminkjét pedig lemosta, azt is csak bólogatással fejezte ki, mennyire nem bánja, ha Harold elhívja Catherine-t sétálni. Tudta, hogy a bátyjának bejön a csaj, de neki meg pasija van, szóval...na ez a rész már hidegen hagyja.
Egyedül maradt a kocsiban, éppen az utolsó simításokat végezte arcán, a vörös rúzst kente fel mikor nyílt az ajtó, valami idegennek tűnő csöves...fiú kukkantott be. Annelie felvonta szemöldökét, aztán összecuppantotta ajkait.
- Tudom - villantotta meg vörös szája mögött hófehér fogait egy vigyor keretében. Őszintén jó kedve volt, fel is pattant a székből, magára kanyarította kabátként funkcionáló blézerét és odalépett Ruihoz.
- Hova is megyünk? - egy pillanatra elgondolkozott, arról valahogy nem esett szó, hogy a műsor után hol fognak haverkodósat játszani.
- Amúgy egész tűrhetően nézel ki - picit lábujjhegyre állt, megigazította a srác kabátjának gallérját, majd végignézett rajta. Nem, nem úgy, mint férfi, hanem mint divatos srác...

Így nézünk ki

Annelie arckifejezésén látszott, hogy a teázónak még a gondolata is riasztja, Ruiból meg amúgy nem nézte volna ki. A második verzió valamivel jobban tetszet neki, de a kocsmákkal sincs kibékülve, hisz nem iszik igazán alkoholt, maximum ha ünnepelnek, vagy Noel meglátogatja egy üveg bor társaságában. Az is régen volt már.
Indulás előtt egy pillantást vetett az íjára, ami az ágya fölött a falon pihent. Ő most itthon marad, biztonságban, elég a pálca is. Becsukta maga után a lakókocsi ajtaját, mielőtt pedig belekarolt volna a srácba, körbenézett. Máténak direkt nem szólt, hogy elmegy. Biztos, hogy ott állt volna végig amíg a másik megérkezik és leült volna vele beszélgetni, mintha az apja lenne. Szerencsére nem volt ott senki a közelben, javarészt az emberek a sátorban ünnepeltek, beszélgettek, meg hát pakolták össze a dolgaikat.
- Minden utcában van legalább kettő, nem lesz nehéz - vigyorodott el és szépen a másik kijárat felé kezdte húzni haverját, vagyis a drótkerítéshez, ahol mindig át szoktak szökni. Van rajta egy kisebb lyuk, Anne viszont azt a megoldást választotta, hogy átmászik rajta.
- Gyere - vigyorgott rá Ruira a kerítés tetejéről, majd leugrott. Két lépést odébb állt, aztán megigazította blézerét.
Ahogy ránézett Ruira, nem igazán tudta hova tenni. Mert hát Catherine-t megérti amiért eljött vele az előadásra, de ezzel a levitással még nem ismerik egymást olyan jól.
- Öhm...örülök, hogy eljöttél.

Így nézünk ki

Ahogy a fára mászás, és a karikán, meg szalagon való tartózkodás, a kerítésmászás sem tartozik Anne gyengéi közé. Azokról inkább nem beszél, elég ha Máté tudja, másnak nem kell.
Ruira várakozott a túloldalon, a kabátot viszont nem akarta megfogni. Összevonta szemöldökét, de az utolsó pillanatban elkapta a szövetet, még mielőtt belepottyant volna a hóba. Ennyit megtehet egy olyan ismerősért, aki eljött Szalamantonba megnézni a műsorukat, pedig nem valószínű, hogy ilyen körökben mozgott volna korábban. A cirkuszt nem mindenki tekinti jó szórakozásnak, pedig ők különlegesen csinálják amit csinálnak.
A lány még így egy órával az előadás után is érezte magában a fáradtság ellenére azt az adrenalint, ami felváltotta az izgalmát abban a pillanatban, ahogy a levegőbe kezdett emelkedni a karika, a vörös hosszú ruhája pedig rózsaszirmokban hullott szét, egészen míg dresszé nem alakult. Egy pillanatra elkalandozott, felidézte a közönséget, az arcokat.
- Mi? Ja... - elmosolyodott, és bólintott. - Mióta az eszemet tudom. Anyu is légtornász - vállat vont, biztos volt benne, hogy ez elég magyarázat arra, hogy egy lány miképp lesz 16 éves korára artista. Persze a bájital titok, arról nem beszél.
A beszélgetés gördülékenyen ment közöttük és hamar találtak egy szimpatikusnak tűnő kocsmát. Rui ment előre, Anne a fejét lehajtva nézett elsőre körbe. Összeszűkített szemekkel fintorgott egy nagyjából vele egyidős srácra amikor végigmérte, gyorsan bele is karolt a fiúba amolyan vele vagyok módon.
- Kérj nekem is valamit, addig elfoglalom azt a helyet - bökött a fejével az egyetlen szabad asztal felé, szerencsére hátrébb. Meg is indult felé, aztán a kabátját letéve folyamatosan a pult felé nézett, drukkolt, hogy Rui minél előbb odaérjen hozzá.

Máté szavai visszhangzottak a fejében. Ne menj az erdőbe Annie! Nem volt magánál, teste és lelke mintha két különböző helyen lett volna. Furcsa érzések futottak át rajta, aztán teljes sötétség. Amikor újra tudatánál volt, még mindig a külvilág legkisebb érzékelésével feküdt valahol, valami puhán. Eleinte minden csendes volt, nem akart felkelni, csak lebegni az éterben mindentől távol. Semmi nem járt a fejében, csak néha a bátyja szavai suhantak át rajta.
Kérdéses, hogy mennyi idő telt el így, de lassan kezdte érzékelni, hogy mi is van körülötte, érezte a tompa fájdalmat a bokájában és hangokat hallott. A szemei még nem nyíltak ki, csupán sóhajtott, mint aki most ébred. Végül is így igaz.
Ujjainak mozgatása után a fejfájást is érezni kezdte. A hangok úgy tisztultak ki a szobában, ahogy a lány emlékei is. A vérfarkas, a történtek, a feszültség és félelem. Ahogy bevillant neki egy emlékkép az éjszakáról, szemei kipattantak ijedtségében. Mély sóhajjal dőlt vissza a párnájára amikor meglátta, hogy nem egy gyilkos, hanem Noak, a sárkánya igyekszik bekapni az orrát ébresztésképp.
Lágyan elmosolyodott a kis fekete lényre pillantva, aztán Haroldra és Mátéra emelte tekintetét. Szavak még nem jöttek ki a torkán, erőtlen volt, éppen csak feltudta küzdeni magát félig ülő helyzetbe. A fiú adtak neki vizet, aztán távozásra lettek kérve. Annie nyöszörögve mozgolódott arra várva, hogy mit akarnak vele csinálni most, hogy magához tért.

Kinézet

Az utazástól fáradtan esett haza előző este, de a DÖK-ös szervezési dolgok miatt nem volt ideje még kipakolni sem. Intézte és szervezte a dolgokat amiket kellett, hiszen a szünetben is kijár a diákoknak a buli és a szórakozás. Neki is, bár nem vallja be még magának sem, hogy pihennie kellene, másnak emg aztán főleg nem.
Szeme alatti karikáit reggel szépen elrejtette a sminkkel, Mátéval megbeszélte, hogy fent találkoznak majd a programon és már ment is a kastélyba nyomában a három állatkájával. Eléggé érdekesen néztek rá, hogy egy mosómedve szerű lény meg egy macska pórázon sétált mellette, egy kis sárkány meg a szárnyait próbálgatva néha nekiment a saját gazdája fejének.
Amíg a lány fel-alá futkosott, ők a réten eljátszottak - kivéve Noakot, a sárkány végig a gazdi vállán üldögélt -. Mielőtt elkezdődött volna a réten rögtönzött mini vidámparkos program, a "gyerekeit" felhordta a fészekbe, ő pedig átöltözött. Sportcipőben, farmer öltözetben ment vissza a rétre ahol már kész volt minden és lassan az emberek is elepték a helyet.
Ő végig ott volt, beszélgetett és próbálta jól érezni magát, néha meg Máté után nézett, de sehol nem látta. Már vagy egy órája italért indult, de állandóan megállítottak. A tizedik embert már elküldte volna melegebb éghajlatra, ha éppenséggel nem a drága bátyja lett volna, aki összeborzolta a haját.
- Ne csinálj úgy, mintha éheznél - vigyorgott rá Mátéra. Elkapta a kezét és az asztalhoz vonszolta, ő is épp oda indult. A srác kezébe nyomott egy tányért, magának meg egy pohárba töltött valami piros gyümölcslevet.
- Felülsz velem az óriáskerékre? Vagy mit csináljunk? - máris jobb kedve volt. Részben azért mert nem száradt ki, részben pedig a fogadott tesója miatt.

Kinézet
Budapest, Merkovszky szülők otthona
A szünet alatt
[zárt]

Nem szokása női magazinokat olvasni, most viszont kivételt tett. Sokan súgtak össze a háta mögött az utóbbi időben, otthon is és a kastélyban is, hiszen a szünetben a legtöbb időt otthon töltötte, de a DÖK eseményére visszautazott a kastélyba Mátéval.
Amikor már megunta, hogy nem tudta mi olyan érdekes rajta egy hete, rákiabált egy évfolyamtársára, aki a kezébe nyomta az újságot. Egyből a címlapon ott szerepelt az anyja és az elemi mágia tanára neve, olyan címmel amitől felfutott a szemöldöke. Kíváncsian lapozott bele az újságba, bár nem hitt a címnek. A cikk nem volt hosszú, de bőven benne volt minden amitől elzsibbadtak a végtagjai.
Modern boszorkány cikke
Modern boszorkány
2015. március, 2. sz.
Elemi mágus és légtornász közös gyermeke
Azaz a két híresség titkos magánélete


Gondolták volna, hogy Merkovszky Ádám tetramágus és Győri Anna légtornász között több is van, mint barátság? Ráadásul olyan dolog köti őket össze, aminél nagyobb nem is lehetne! Van egy eltitkolt, 17 éves lányuk.


Jó barátságban voltam régen mindkét személlyel, tapasztalatból mondhatom, hogy egyikük sem volt fiatalon társaságkerülő. A Mirákulumnak közös fellépései voltak elemi mágusokkal, köztük az akkor még 20-25 éves Ádámmal, világszerte turnéztak. Ebben az időben Annának svéd párja volt és egy egyéves fia, éppen csak visszatérhetett a munkájához amikor megtörtént a sorsfordító esemény.
Tizenhét évvel ezelőtt, szeptember elején Svédországban zárták a turnét a cirkuszosok. Ezt a fontos eseményt hatalmas ünneplés követte, ahol szem-, és fültanúja voltam annak, ahogy a fiatal anyuka és a fiatal férfi flörtöltek egymással, együtt iszogattak egész este. Képekkel tudom alátámasztani ami ott történt.
Sokadik koktéljuk után egyik pillanatról a másikra szívódtak fel együtt, még egy pillantás erejéig sikerült elkapnom őket ahogy elhagyták a helyet és kettesben folytatták az ünneplést.
Erről senki nem beszélt, senki nem tudott róla, mi volt közöttük. Csak én és a kamerám, a képek melyek az íróasztal fiókjában vártak a leleplezés pillanatára.
Néhány héttel később Anna ismét visszavonult, mivel gyermeket hordott a szíve alatt. Ekkor nekem már gyanúsak voltak az időpontok, hiszen a turné alatt nem volt arra ideje, hogy fia apját felkeresse, tehát egy apajelölt maradt, Ádám.
Idő közben sikerült felkeresnem a gyógyítót Göteborgban aki a nőt felügyelte a terhessége alatt és akinél született a kislány. Megerősítette, hogy a baba pontosan érkezett, a neve pedig nem volt újan csengő, hiszen olyan tehetséggel született, mint édesanyja és gyerekkora óta gyakorolja a légtornát. Annelie Freya Blomqvist neve sokak számára talán nem lesz új, de az volt az állítólagos apja számára. Janrik Blomqvist megerősítette, hogy kétszer állt kapcsolatban szakításuk után Annával, amiből két gyerek született. Egy fiú és egy kislány, de nem a középső, hanem a legkisebb.
Kell ennél több bizonyíték?

Kőrösi Oszkár

Mielőtt még újra akaratlanul előjött volna az ereje, összecsukta az újságot és elszaladt a minisztériumi kirendeltségbe, hogy hopp-hálózattal hazajusson. Nem adott volna a hírre, hiszen bármilyen légből kapott dolgot megírnak, de mivel minden esemény hihetőnek tűnt...jobbnak gondolta az anyjától megtudakolni az igazságot, mint rágódni a dolgokon.
Otthon az édesanyja háromszor olvasta el a cikket, majd végül szó nélkül hagyta. Anne hosszan kérlelte, hogy mondjon valamit, de Anna csak a vállát vonogatta és gondterhelten fordult el a lányától.
- Tudja, hogy ki vagy. Janrik tudja. Kicsim, nézd... - édesanyja sóhajtva ült le a kanapéra. - Nem vagyok büszke arra amit tettem. Fiatal voltam, a bátyád születése után muszáj volt lazítanom...
A lány csaj dermedten állt és hallgatta azt, amit anya már régóta elhallgatott előle.
- Nem emlékszem arra az estére, gondolom Ádám sem.
- Hazudtál nekem.

Hosszú beszélgetést tudtak maguk mögött néhány órával később, Annelie nehezen dolgozta fel, hogy az eddigi majdnem tizenhét évét hazugságban élte le. Van egy anyanyelve, ami amúgy nem is kellene, hogy az legyen, két testvére, akik csak féltestvérek és egy tanára, aki az igazi apja... Sosem volt édesapja, nem is hiányzott neki. Kibírta volna anélkül, hogy ez kiderül.

Még ezen az estén levelet írt Merkovszkynak.

---

Ezt követően az anyja tudta nélkül utazott el Budapestre, bár nem kíséret nélkül. Harold, a bátyja kísérte el, akinek elmesélt mindent a történtekről. Szerencsére nem változott a kapcsolatuk, sőt, talán még erősödött is a testvéri kapcsolat.
Nem volt nehéz odatalálni a mágusok lakta részbe, de a lánynak a torkában dobogott a szíve. A táskájában lapult az újság, a fejében cikáztak a gondolatok. Harold magára hagyta amikor megtalálták a házat. Szerette volna minél előbb letudni a dolgot, elképzelése sem volt róla, hogy mi lesz a tanára reakciója az egészre. Talán nem is kellett volna felhoznia...de biztos,hogy előbb vagy utóbb eljutott volna hozzá is a hír.
Az ajtó előtt megállt, megigazította a haját és a ruháját, aztán félve, de bekopogott. Az ajtónyitásig még lett volna ideje elfutni...

Kinézet
Budapest, Merkovszky szülők otthona
A szünet alatt
[zárt]

A csinos házikó egyáltalán nem vonta el a figyelmét arról, ami miatt érkezett. Egyfolytában a lehetséges reakciókat vette sorra magában, mert hát ki tudja, milyen rosszul fogja érinteni Ádámot ha megtudja, hogy ő az apja, vagy elhiszi-e egyáltalán.
A kopogás után nem kellett sokat várnia, nehézkesen, de valamiféle mosolyt varázsolt az arcára a tanárra pillantva.
- Jó napot - köszönt udvariasan. Valahogy másnak tűnt a férfi a legutóbbi találkozásuk óta, bár nem tudta volna megmondani, milyen értelemben. Beljebb kerülve egy szó nélkül ment az emeltre, amerre irányították, a kellemes társalgóban pedig ismét csak egy mosolyra futotta tőle.
- Sajnálom, hogy itthon zavarom...én... - a pillantását is elkapta róla. Mintha ezer szempár figyelte volna a szoba minden szegletéből, lesütötte a szemét. Ott ült, Ádám várta a vallomást, ő pedig nem bírt megszólalni, csak az izzadó tenyerét nézte.
Kis idő után erőt vett magán, a nadrágjába törölte a kezét és a táskájából előhalászta az újságot melyen már látszott, hogy legalább százszor elolvasták.
- Emiatt jöttem - a Modern boszorkány március közepi számát átnyújtotta a férfinak, majd várta, hogy elolvassa, vagy nevesse ki, bármit.

Kinézet
Budapest, Merkovszky szülők otthona
A szünet alatt
[zárt]

Az egészben a tehetetlenség zavarta leginkább. Az, hogy nem tudta befolyásolni Ádám reakcióját, elképzelni sem tudta. Csak ült ott, átadta az újságot ami miatt jött, azt is csak azért, hogy ne húzza szegény ember idegeit a váratással. Egyszer túl kell esni rajta...
Csendben figyelte, minden reakciója érdekelte. Egy szót sem szólt közben, de a lába járni kezdett és csak akkor fújta ki a levegőt amikor végre megszólalt. Az anyja válaszaira volt kíváncsi, de mindent nem tudott volna két perc alatt elmondani, így egy pillanatig habozott.
- Beismerte. A mi apánk...akit annak nevezett...ő csak a két testvérem apja. A bátyám születése után nem találkoztak, de anyám elmondta neki, hogy terhes - megvonta a vállát, hiszen ez még csak egy része volt annak, amit megtudott. - Ő nem ismer minket, a nevemet se tudja.
Várakozott, igazából most jött elő belőle a düh, amit eddig elfojtott. Legszívesebben üvölteni tudott volna, hiszen eddig csak hallotta, most azonban saját maga mondta ki a tényeket.
- Tudja milyen érzés megtudni, hogy az állítólagos apám nem is az apám, és...nem vagyok svéd? - ez bosszantotta legjobban. Hogy beszél egy olyan nyelvet, amihez igazából semmi köze. Ezzel elég sok minden kiderült, például az is, hogy testvéreivel ellentétben ő aranyvérű, nem félvér, ahogy tudta.
- Nem akartam letámadni... - szabadkozott végül és felállt a kanapéról. Az ajtó felé indult, majd visszalépett, és megint az ajtó felé...

Kinézet
Budapest, Merkovszky szülők otthona
A szünet alatt
[zárt]

Kifakadása után nem tudta eldönteni, hogy menni akar vagy sem, mégis mihez kezdjen. Hiszen nem mindennap történik az emberrel olyasmi, ami megváltoztatja nem csak a jövőjét, de múltját is. Volt egy elképzelése az apjáról, a mugli férfiról akiről igazából nem akart többet tudni, mint amit elmondtak neki. Sosem érdekelte az, aki nem méltatta arra sem, hogy megkeresse a gyerekét. Mondhatni semmi gond nem volt a családjában, Zoltán, a cirkuszbeli apapótléka bőven elég volt neki az anyja és testvérei mellé.
Az ajtónál állva hirtelen megérezte a vállán a férfi érintését, amire kicsit összerezzent. Nem, egyáltalán nem szereti a testi kontaktust, csak néhány embertől viseli el, azoktól, akik kellően közel állnak hozzá és abból nincsen túl sok. Ennek ellenére nem húzódott el, csak kellemetlennek, szokatlannak találta.
Meglepetten pislogott rá. Hogy Ő szeretné megismerni? Az a tanár, aki a következő tanévtől az elemét fogja figyelni? Aki az apja? Felfoghatatlan.
- Elég sűrűn - elhúzta a száját, szívesen hozzátette volna olyan epésen, hogy apu, de inkább elnyelte a szót, hiszen csak magára haragudott ebben a pillanatban. Lassan visszaült az előző helyére.
- Elhiszi? Mármint...én biztos nem hinném el csak így... - gondolt itt arra, hogy jött a semmiből, és egy cikken alapozva előadott egy sztorit. Ami egyébként teljes mértékig igaz, de tudja, hogy ha ő lett volna Ádám helyében, mélyebben utána akart volna járni mielőtt ténylegesen elhiszi és elkezd egy olyan embert megismerni akit nem is biztos, hogy kellene.
- Hányan vagyunk? Vannak testvéreim? - talán elsőre durva és késforgatós kérdés volt, de ez olyan, ami nagyon érdekelte.

Kinézet
Budapest, Merkovszky szülők otthona
A szünet alatt
[zárt]

Bólogatott, az apasági tesztet jó ötletnek tartotta. Na nem mintha ő nem bízott volna anyja szavaiban, de azért a teszt mégiscsak meggyőzőbb egy pletykánál. Úgy tudja, van egy olyan bájital, amibe hajszálat, vagy ilyesmit kell tenni és a színe mutatja ki az eredményt. Erre nem sajnálna egy szál barna hajacskát.
- Az jó lenne...most már szeretném tudni, ki Ön nekem - mondta kicsit nyugodtabban.
Végül is nem akarta lerohanni a kérdéseivel, de egyet mindenképp tudni akart. Hogy vajon egyedüli gyerek-e vagy sem, illetve kik tartoznak még hozzá. A válasz végül is várható volt, mégis valamiért reménykedett benne, hogy nincs testvére. Hiszen van kettő, őket szereti, ha ő választhatott volna jövőt, abban biztos nem lett volna még plusz ember.
Várta a további választ, de a szemöldökét összevonva figyelte a tanárját. Valami nem volt rendben vele és ezt szinte érezte. Talán az elemi miatt, talán csak mert feszülten figyelte, de kifejezetten érezte. A viselkedése is megváltozott és ezen az a mosoly sem változtatott amit a kifejtett válasz után erőltetett magára. Igazából ebből a válaszból értelmet nyert a feszültsége, Annelie nem is gondolta, hogy ilyen mélyen a lényegre tapintott.
Csak mereven bámulta a férfit, aki egyértelmű választ adott neki. Néhány másodperc telt el csupán így, ennyi idő alatt úgy nézte, hogy feltűnt neki ami eddig nem. Hogy hasonlítanak. Nem sokban, hisz ő inkább az édesanyja kiköpött mása, de a szeme formája és a haja is valamennyire olyan, mint Ádámé.
A következő lépés teljesen önkéntelenül jött, hogyha ő irányította volna, nem tette volna meg. De egy pillanat alatt felállt a kanapéról, az apjához sétált és amint leült mellé, átlépte a saját és a két idegen közötti határt. Részben bocsánatkérően, részben pedig támogatóan ölelte át.

Kinézet
Budapest, Merkovszky szülők otthona
A szünet alatt
[zárt]

- Rendben...de anyám nem tud róla, hogy itt vagyok - ezt nem akarta igazából beismerni, de gondolta, hogy valami szülői engedély kellhet majd hozzá, vagy ki tudja. - De elmondom neki - gyorsan hozzátette, hogy nem akarja eltitkolni, csak nem volt kedve erről beszélni vele azután, hogy megvádolta a hazugsággal. Na nem mintha nem így lett volna, de durva lehetett szegény nőnek ahogy a szemébe mondta.
Lassacskán kiderült az, amit még fontosnak tartott a lány. Mert hát rendben, van egy apja, na de a család hány taggal növekszik még? Ráadásul a férfinak felesége is van, akiről tudja, hogy szintén valami köze van a Bagolykő tanári karához, de nem követi annyira mások magánéletét, hogy tudjon ilyeneket pontosan.
Nem tudta volna megmondani, hogy mi ütött belé amikor odament hozzá és átölelte, de abban a néhány másodpercben ezt érezte helyesnek, sőt, egészen jónak. Aztán Ádám szavai észhez térítették és lassan elhúzódott. Eléggé zavarban volt, el nem pirult, de felállt onnan, mit sem törődve a megjegyzéssel, miszerint kedves. Francokat kedves.
Az újságot felvette az asztalról, a táskájába rejtette és határozottan lépett az ajtóhoz. Kifejezéstelen arccal fordult a férfi felé.
- Akkor én most megyek. Van min gondolkodnunk - kisöpörte arcából a haját aztán várakozóan tekintett felé. Nem akart egyedül kimenni, remélte, hogy az apja majd kikíséri.

A ruha és a haj

Hulla fáradtan léptek le a Bagolykőben tanuló Mirákulum tagok néhány órával korábban a próbáról. Egész napra szóló igazolást kaptak, mivel most nagyon rá kell gyúrniuk a turnéra és napi rendszerességgel kell edzeniük. Anne átadta a végzős bál utolsó simításainak elintézését Ágostonnak és mikor visszaértek, már semmi kedve nem volt az egészhez, legszívesebben lefeküdt volna az ágyába és a következő esti próbáig aludt volna. Ehelyett először is benézett a nagyterembe, ahol már minden készen volt az alig másfél óra múlva kezdődő bálra, aztán felment a rellonbeli szobájába készülődni.
Ruháját édesanyja varratta neki a cirkusz szabójával és amikor felpróbálta...hát elfeledkezett róla, hogy nem szólt Annának a tetoválásáról ami a jobb felkarjára került Madagaszkáron. Volt is belőle nagy vita, nem csoda, hogy mikor az ágyához ért, dühösen csapta le rá a szépen bezsákolt horgolt csipkés ruhát. Fáradt, nyűgös és mérges is volt, amit Hestia csak tetézett vele, hogy körbejárt régen látott gazdája lábainál és ettől a gazdi majdnem nekiesett fejjel a ládája sarkának. Éppen nem volt rajta semmi harci sérülés, nem kellett volna még gyorsban egyet szerezni.
A forró zuhany és hajmosás nagyjából lenyugtatta, de megivott egy hűtött gyógyteát sminkelés előtt, biztos ami biztos. Nem vitte túlzásba, nem bohócnak készült, a haját is mindössze öt perc alatt fonta be és akasztotta bele a régi fejdíszt. Sóhajtva, selyemköntösében baktatott a fürdőből a szobájába, ahol egyből eldőlt az ágyon. A három állatkája egyből megrohamoztak, a két szőrös meg az egy pikkelyes ágyként használta arra a negyedórára, amit ott töltött semmit sem csinálva. Vészesen közeledett az idő amire Noelt berendelte, tehát lesöpörte magáról az állatokat, felvette a fehér ruháját és miközben a sarut is magára erőltette, végignézett magán a tükörben. Elhúzta a száját. Szép. Szépnek találta magát, pedig mostanság éppen az ellenkezőjét tudta csak kiváltani magából. Hogy áll a hajad? Miért karikás a szemed? Húzd ki magad!
Noel érkezése tette némileg helyre. Mikor elhívta a bálba, a reakciója visszafojtott sikoltás volt és heves szívdobogás. Egy pillanatig sem gondolkozott rajta, hogy nemet mondjon, vagy ne akarjon vele találkozni. Azok után amiken a szigeten átmentek, a barátságuk még mindig kitartott és túljutottak a nem.beszélünk.mert.csak stádiumon is. Norina az egyetlen akinek kerek perec megmondta, hogy szerelmes a fiúba, de hogy erről Őt is tájékoztassa...nem. Arra nem érezte késznek sem magát, sem a kapcsolatukat, mert egy barátságot tönkretenni túlzás egy szóval.
Mosolyogva üdvözölte, lassan megfordult előtte, hogy megmutassa magát, aztán Noak, Hestia és Tristan fejét megsimogatta és elindultak a nagyterembe. Előttük sokan vidáman, egymásba karolva szaladtak, ők viszont csak lassan mentek egymás mellett. Karjuk néha összeért, amibe a lány beleborzongott és ilyenkor félre kellett néznie, nehogy Noel meglássa az arca halvány elszíneződését.

A ruha és a haj

Elmesélte neki, hogy főszerepet kapott az új műsorban és emiatt rengeteget kell hazajárnia, nagyjából mindennap, de azt már nem, hogy a fáradtság miatt nem nagyon volt kedve ehhez az egészhez. Meg hát amúgy is, abban a pillanatban ahogy kitárult az ajtó és meglátták egymást, megjött a kedve. Nem ahhoz, hogy táncoljon és jópofizzon, hanem Noelhez.
Nem feltűnően, de máshogy vette a levegőt amikor megálltak a bejáratnál és Noel ránézett, hogy karoljon belé. Elmosolyodott és örömmel fogadta el, közelebb lépve hozzá fonta át a karját sajátjával. Saját érzései elnyomták azt, ami Noelből áradt, így csak annyit vett észre partneré részéről, hogy nem a szokásos laza, kicsit feszültebb. Megesik.
Bólintott néhányat a srác dicséretére. Neki is tetszett a végeredmény, sokkal jobban, mint az előző havas dolog. Ahogy körbenézett leginkább a hibákat kereste, szokás szerint azt, min kellene gyorsan javítania. Nagy szerencse, hogy nem talált semmi ilyet és így tudott figyelni arra, hogy figyelj.
Önkéntelenül is elmosolyodott a mellette elhaladó nevetgélő páron. Szorították egymás kezét és úgy néztek egymásra, ahogy ő még senkire.
- Tessék? - emelte fel a fejét és kíváncsian kémlelte mentorpárja arcát, tekintetét keresve. Szíve alapból is hol gyorsabban, hol kimaradozva kalapált, hát még most. Egy kicsit meg is ijedt. Elképzelése nem volt róla, miért kell figyelnie és Noel miért olyan furcsa.
Megremegett a keze ahogy bőrük összeért, ujjai esetlenül kulcsolódtak a fiú kezére. Pislogás nélkül figyelte az ő szívének szerelmét, szerelmének lélektükreit. Elakadt a lélegzete amint az ismert, de mégis idegen és ismeretlen érzés kerítette hatalmába a fiú közeledésével. A vihar estjén voltak ilyen közel egymáshoz, ez volt az, amivel minden megváltozott kettejük között. A barátság átalakult, legalábbis Annelie részéről, és ő ezt úgy gondolta, hogy csak egyoldalú dolog, érzései viszonzatlanok, de legalább barátságuk megmaradt.
A másodpercek hosszú perceknek tűntek és a körülöttük levő világ megszűnt létezni. Csak Noel volt és az arca, ami övéhez ért, kezeik, aminél nem tudta eldönteni, hogy csak az övé remeg úgy, mint a nyárfalevél, vagy esetleg a másiké is és persze az ajka, ami szívdobogtató érzést váltott ki a lányból ahogy súrolta az ő puha, frissen, vékonyan ajakbalzsamozott száját.
Kimondta. Annelie ebben a pillanatban nyitotta ki lehunyt szemeit, látnia is kellett, tudni akarta, hogy ez a valóság. Tarkója tompán sajogni kezdett azzal együtt, hogy pulzusszáma hirtelen nagyjából kétszeresére növekedett. Halk nyögésféle hagyta el száját. Kihúzta kezét a srác tenyerének fogáságból, a következő pillanatban pedig szorosan ölelte át annak nyakát, ajkaik között a távolság teljesen eltűnt. A második csókot már tudatosan akarta és ebben a pillanatban bármit megtett volna érte, hogy meg is kapja. Szavak helyett ezzel a csókkal fejezte ki saját érzéseit. Szeretlek.

A ruha és a haj
ÉS A VÉGZŐS KERINGŐ

Sosem volt jó abban, hogy érzéseit szavakba öntse és ezzel adja tudtára az embereknek mindazt, ami kavarog a gondolataiban, a lelkében. Ösztönösen, mégis akarattal cselekedett és valahogy úgy gondolta, Noel ebből a második csókjukból jobban fogja érteni azt, hogy én is szeretlek.
Lassan elengedte a fiú nyakát, szemeiben az a boldogság csillogott, ami a szája szegletébe mosolyt varázsolt. Össze-vissza kalimpált a szíve mellkasában, főleg mikor ujjaik egymásba kulcsolódtak. Egész úton kerülték a testi érintkezést, most meg...hallotta, hogy valaki elment mögötte és a nevén szólítva köszönt rá, de figyelemre sem méltatta. Csak a kezét kezében, tekintetét tekintetében tartó fiúra figyelt és a szavakra, amelyeket neki címzett. Olyan ismeretlen volt számára ez az egész, olyan idegen és rémisztő de egyben jó is. Tartozni valakihez akivel nem köt össze vér és család. Érezte, hogy arcába szökött a vér ahogyan az Noel közelében elég sűrűn az utóbbi időben. Nem próbálta leplezni, de egy pillanat erejéig lesütötte a szemét majd amikor újra felnézett rá, bólogatott párat. Most mit is kéne mondani? Terelni kell, vagy...vagy mi?
- Csak veled - ismételte saját véleményként az Ő utolsó szavait. Hüvelykujját végighúzta a másik bőrén, majd sóhajtott egyet. Csak úgy finoman, megkönnyebbülősen. Továbbra is fogta kezét, de tekintetét el kellett kapnia róla. Várta a kötelesség és az egyre gyűlő diáksereg, akik már kész voltak a végzősök nyitótáncára, ami viszont az ő felkonferálása után jön csak.
- Kísérj oda a pódiumhoz, aztán...veled akarok lenni - kijelentése ugyanolyan határozott volt, mint első léptei az emelvény felé. Fejében már rég a beszédnek kellett volna lennie, ehelyett csak az visszhangzott benne, hogy szeretlek. Rá kellett jönnie, hogy korábban még nem sétált Noellel kézen fogva, még az álmaiban sem így élt a kapcsolatuk. Élvezte. Nagyon is élvezte, hogy a bálra együtt érkeztek és most már néhányanak fel is tűnt, hogy a páros a korábbiaktól eltérő módon sétáltk beljebb.
Átvágtak a tömegen és mielőtt felment volna a zenekarhoz, szembefordult a fiúval. Mosolygott rá és lábujjhegyre emelkedve puszit nyomott az arcára. Nehezen, de az elhúzódás közepette kezét is kihúzta ujjai fogásából és még egy utolsó mondatra visszafordult hozzá mielőtt felsétált volna a jegyzeteiért.
- Ne szökj meg.

MINDENKI FIGYELMÉBE: VÉGZŐS KERINGŐ (20:00)
Jegyzeteit gyorsan átfutva fordult a bejárat felé, ahol intett a DÖK tagjainak, jelezve, hogy ő kész van és már nyolc óra van. Megkapta a jelzést, miszerint minden végzős felkészülve várja a táncot, tehát kezdődhet a buli.
- Sok szeretettel köszöntök mindenkit az idei végzős bálunkon! Nagyon reméljük, hogy sikerült jó légkört teremteni elsősorban a ötödikes diákjainknak és velük együtt mindenki jól fogja érezni magát ma este. Nem is szaporítanám a szót, hisz az az igazgató úr dolga lesz, köszöntsük inkább a végzős tanoncokat akik eltáncolják az est első táncát, a keringőt - a továbbiakhoz kezébe kellett vennie jegyzeteit, nem tudja fejből a neveket. - Az Eridon házból Álmosvölgyi Kilián, Cindy Merryweather, Fülöp Félix, Kovács Kata Flóra, Köves S. Kerubina, Leavey Héloise Lindsey, Sarah L. Jackson, Szepesi Krisztián és Tormay Lénárd. A Levita házból Adelaide I. Pote, Katniss Flechter, Rui Mendes Dias, Széthi Titanilla Flóra, Tolland Clotan és Viktor Eliasson. A Navine házból Bentley L. Collins, Catherine Shayleen Black, Csornay Vince Levente, Czettner R. Luca, Fandler Ágoston, Fülöp Farkas, Mary Glotter, Romhányi Gideon Iván Ezra és Szakács Ágota-Beáta. És a Rellon házból Állia Szipenni, Axel Sjölander-Wayne, Cheyenne Sierra Skylie, Ivy A. Ives, Katherine Danielle Averay, Kávássy A. Henrietta, Keith Young, Lévay Hanna, Maximilian Loveguard, Nagy Bátor Đominic, Péterfy Dorina, Samantha H. McSouthernwood, Szelniczky Mínea, Ted Chamberlain és Tiffany Elswood - a nevek elhangzásával minden diák a választott párjával felsorakozott a táncparketten és a hangos taps után felcsendült a zene.

Anne ezután egyből visszament Noelhez, hogy kifújja a tüdejéből az összes levegőt - már amit lehet -.

Végzős bál
A ruha és a haj

Bálkirály és bálkirálynő hirdetés

Egyik pillanatban még az emelvényen állt és elindította a végzős keringőt, a következőben pedig már Noellel lassúzott az ötödikesek után. Nem a táncparkett közepén, hanem valahol a szélén, ahol még hallották is egymás szavait. Na nem mintha sokat beszélgettek volna. A közelségükkel és az egy-egy elejtett, szerelmes csókkal fejezték ki inkább a gondolataikat.
Oldalt nagy felirat hirdette, hogy menjenek és szavazzanak a bálkirály és bálkirálynő jelöltekre, melynek az eredménye szintén arra várt, hogy Annelie az egy-két óra elteltével kihirdesse. Két kedves DÖK tagja vállalta magára a feladatot, hogy levezetik a szavazás részét, aztán átadták a két borítékot a lánynak aki ezekkel együtt ment fel az emelvényre. A zene elhalkult és ezzel sokan már tudták, hogy valami készül.
- Megvannak az eredmények, fiúk, lányok - szólította meg a közönséget, majd kivárt néhány másodpercet. - A végzős bál idei bálkirálya és bálkirálynője itt van valahol a teremben. Az elmúlt három órában szavazhattatok a diákönkormányzatos lányoknál fiúkra és lányokra egyaránt, én pedig már mondom is... A bálkirály nem más, mint - a kék borítékot felnyitotta, melyben a papíron jól olvasható volt a fiú neve - Wolgast Bellafonte a Levitából - a felhangzó taps alatt a fiú kiérkezett Annelie mellé, ahol ő két puszival gratulált, a lányok pedig a fejére tették a koronát és egy szalagot keresztbe a vállára.
- A bálkirálynő pedig - a második boríték felnyitásakor még nem tűnt fel neki, hogy a saját neve áll ott - Annelie Freya Merkovszky a Rellonból... Mi? Mármint, hogy én? Ez biztos? - oldalra pillantott, mire heves bólogatást kapott és a nagy meglepettségében és zavarában értetlenül pislogott mosolygás helyett. Megigazította fején a koronát, majd felvigyorgott Wolgastra.
- A bál királya és királynője - mutatott végig a fiatal "páron" a jobb kézként használt leányzó, aki ezzel átvette a konferálást is. - Ne felejtsétek, egy óra múlva kimegyünk a rétre, hogy felengedjük a hagyomány szerinti kívánságlámpásainkat. Idén mindenki a saját háza színében kap egyet, a bejáratnál a kezetekbe lesz nyomva. További kellemes estét!

Kinézet

Ma sincs szabadnapja, csak éppen annyi amennyiben az apjával lehet és gyakorolhatja az elemi mágiát, meg amiben felszalad a kastélyba egy órácskára. Szó szerint futott a Rellonba, ahonnan elvitt két tankönyvet, hisz nemsokára vizsgák, ő pedig nem akar évet ismételni. Egyébként is magántanulószerű lesz a következő tanévtől a turné miatt.
Ahelyett, hogy sietett volna haza, még beugrott a nagyterembe. Két napja alig evett egy-egy gyümölcsnél többet, muszáj volt ott leülnie és választani valami ebédnek valót. A szokásos jól megterített asztalról annyi féle illat szállt felé, hogy megéhezett. Egy keveset szedett magának a csirkéből és a krumpliból, apróra darabolva kezdte fogyasztani. Soha nem volt az a kapkodósan evő, de benne volt a sietség és a drukk, hogy minél előbb lenyomja a torkán. Arra nem figyelt, kik voltak körülötte, csak előre nézett, a tányérjára és a kezére ami a tányér mellett pihent. Lába az asztal alatt ütemesen rázkódott. Ez van vele amióta kiderült, hogy Alíz lesz és mindennap próbára kell járnia.

Blomqvistek


A taps csak lassan halt el, Annelie a két testvére között állt, fogta a kezüket és együtt hajolt meg az egész Mirákulum egy nagyon jól sikerült előadás után. Fáradtan, de nevetve szaladtak hátra az öltözőbe, hogy levehessék fellépő ruháikat és saját ruhájukba öltözzenek vissza egy frissítő tusolást követően.
Hajának alja még nedves volt amikor Anne visszaért a lakókocsijukba, virágcsokrokat szorongatott, melyeket lerakott az asztalra amint belépett. Karaht pillantotta meg elsőként, mosolyogva kacsintott rá, majd tekintetével bátyját kutatta.
- Ügyesek voltunk ma is - hangja fáradt volt, de boldog, ahogy az a testvérei körében mindig lenni szokott. Odalépett kisebbik testvéréhez, egy puszit nyomott a homlokára, majd fenekével tolta odébb, hogy leüljön mellé.
- Haaarry, kérek szépen valami gyümölcslevet - kérlelően nézett bőven fölé magasodó testvérére és még boci szemeket is meresztett rá, amit ha valaki más is meglátott volna...áh, kizárt.

Blomqvistek


Egyre kevesebbszer fordul elő, hogy az előadások után jut ideje a barátaival való császkálásra is. Fáradt, az iskolában is alig tud koncentrálni, nem véletlenül lesz belőle félig-meddig, még nem megoldottan magántanuló a következő tanévre. Muszáj, ha nem akar időnyerőt szerezni. Akarna, csak szinte lehetetlen. Pedig így, hogy főszerepet kapott a turnéelőadásban...az Alíz Csodaországban jó darab lesz, de négyszer annyi felkészüléssel jár, mint a sima, mostani előadások. Aztán majd bejárják az országokat, sok várost néznek meg...várja. Nagyon is várja.
Puszit küldött Haroldnak az italért cserébe, majd belekortyolt és hümmögött egy kicsit.
- Te is kaptál ám csokrot - bökte meg húga oldalát finoman, majd fejével a virágok felé biccentett. Egyre többen fedezik fel a legkisebb lányt, nagyon ügyes. Mondjuk nem meglepő, az egész család ilyen tehetséggel van megáldva.
- Szerintem pihennünk kéne. Neked mikor lesz az első vizsgád? - felvont szemöldökkel nézett bátyjára. Igazság szerint ő még a sajátjával sem volt tisztában.
- És mi a helyzet az előkészítőben? Hallom már feljárhattok a kastélyba beszokni, meg ilyenek - utóbbit már Karahtól érdeklődte. Minimális az az idő amit a kastélyban tölt, pláne így vizsgaidőszakban. Sokkal inkább Noellel, meg a falubeli otthonaiban üti el az időt.

Három falat. Már a negyede eltűnt annak amit kiszedett. Jó lesz az, csak így tovább. Szemezett a csirkemell darabkával, szerette volna ha nem kell rágnia, csak egy pillantással kitölti a gyomrát az étel. Laktató bájitalon kezdett gondolkodni amikor magába küzdötte a negyedik falatot.
Egy pillanatra meglepődött mikor valaki leült mellé és orrhangon ráköszönt. Oldalra fordította a fejét, járó lába megállt egy pillanatra.
- Heló kuzin - biccentett Ricsi felé. Összevonta szemöldökét egy pillanatra, finoman arrébb is csusszant, valahogy nem szerette volna elkapni azt amitől háztársa csúnyán megfázott.
Torkát megköszörülve fordult vissza tányérjához. Komótosan bökte fel villájára a zöldséget, amit sokatmondó arckifejezéssel rágott meg. Menni akart már, otthon akart lenni, próbálni akart. Nem...inkább aludni. Sokat pihenni Noakhoz és Noelhez bújva.

Kivételesen jó kedvvel ébredt és bár túlzás azt mondani, hogy kipihente magát, többet aludt, mint az elmúlt időkben amikor a legutálatosabb tárgyaiból kellett vizsgáznia. Most pedig, hát nem sokat készült a bájitaltan vizsgára, a kisujjában van ez a téma, nem úgy, mint a többi, amit legszívesebben leadna a fenébe és nem tenné kötelezővé egyik tanulását sem. A sok magolás nem neki való dolog, ideje sincs rá, hogy feleslegesen a könyvek felett görnyedjen. Túl sok a munka a bestiáriumban, túl sok a cirkuszi kötelesség, a hátfájás a napi 2-3 órányi légtornától.
Rellonbeli szobájában tartózkodott, még arra is gondolt, hogy a vizsga előtt beugrik Noelhez, de hamar meggondolta magát. Feleslegesnek érezte azt, hogy felébressze csak mert meg akarja ölelni, majd bepótolják később, amikor nincs futás sehova, le tudnak ülni egy kis időre kettesben.
Nagy nyugodtan csinosította ki magát a fürdőszobában. Jelenleg lapocka alá érő haját copfba fogta, nyakán levő karcolásokat kevés alapozóval fedte le. Két napja volt utoljára vadászaton, az is úgy sikerült, hogy Noak nem tud mit kezdeni hirtelen megváltozott méreteivel, úgy ugrik a gazdájára, mintha még mindig kis sárkány lenne és sikerült a karomnyomait a lány nyakán hagynia örömében.
Talárja alatt egyenruhát viselt, ezeken az alkalmakon muszáj betartani a szabályokat. Szája szegletében végig ott volt egy alig látható, halvány mosoly. Élvezte a feladatokat, még az elméleti részt is. Bordeaux bájital elkészítése volt a feladat, azon kívül egy teszt. Utóbbi nevetségesen könnyű volt a lány számára, hamarabb is végzett, mint a többiek. Még egyszer átfutotta a válaszait és leadta, hogy szabadulhasson. Szerencsére ki is mehetett amint végzett, szóval szedte a táskáját és a többieket a legkevésbé zavarva elhagyta a tantermet.
Az első amit megpillantott, az a barátja volt. Egy pillanatig, amíg az ajtót becsukta még meglepetten nézte, majd elmosolyodott. Le sem tudná tagadni, hogy fülig szerelmes ebbe az emberbe.
- Hát te? - halkan kérdezett rá, Felából kinézi, hogy egy pisszenés kintről és megbuktatja bájitaltanból. Közelebb lépett hozzá, de megállt előtte. Nem mondhatni, hogy messze voltak, a lány cipőjének orra éppen súrolta már Noelét. - Jól sikerült ez a vizsgám, talán jövőre már negyedikes leszek.

[zárt]

Már a hangjától, a mosolyától hevesebben kezdett verni a lány szíve. Már nem veszi észre magán, hogy másképp viselkedik abban a pillanatban hogy meglátja Őt, a kalimpáló szíve is teljes velejáró, azt furcsállná, ha nem így lenne - na meg akkor bajok lennének valószínűleg. Élete első szerelme és ő azt mondta, hogy soha nem akar fiút, az nem jó, az fujj. Ahhoz képest teljesen természetes módon fonódtak össze ujjaik.
- Ha meg is buknék, nem szégyellnél - huncut, magabiztos mosoly terült szét a pofiján. Enyhén oldalra döntött fejjel nézett fel a fiúra. Mindig is megvolt a maga kis önbizalma, de ez a nagy egoista mellett egyre szebben kezd kibontakozni. Pironkodás, na meg felcsattanás nélkül képes fogadni a tőle érkező olyan pillantásokat, megjegyzéseket.
Finoman megszorította kezeit miközben közölte, hogy meglesz ez az év is, jól sikerült a vizsga. Még mielőtt választ kapott volna, lábujjhegyre emelkedve egy gyors puszit nyomott Noel arcára. Szigorúan az arcára, de finoman súrolva ajka szélét amolyan mindjárt megcsókollak bevezetőjeként.
Mielőtt még rákérdezett volna, hogy neki mikor lesz valamije, a kedvese elemelte a földtől. Kezei automatikusan Noel nyakát fonták körül, a meglepettség helyett viszont kíváncsiság látszott a szemében. Egy pillanat alatt kizárta a külvilágot a fiú tekintetébe merülve. Azon a terepen még nem járt, amit ebben a pár másodpercben látott, érzett. Jólesően, halkan szusszant a combjára helyezett meleg tenyér érzetére, mint mindig, most is csak jót váltott ki belőle.
Akarlak. - Hát én is.
Szemeit behunyta és a nyaka körül pihenő karjaival valamelyest közelebb húzta magához. Gyomrában sok kis billywig repkedéséhez hasonló érzés lett úrrá. Fejét oldalra döntötte miközben jobb kezének ujjai a fiú hosszú hajába furakodtak és finoman markolt bele haja tövébe.
- Én is - nehezen, de kimondta gondolatait, vagy inkább érzéseit. Halkan, elcsukló hangon, az viszont biztos, hogy a párja hallotta és értette is.

[zárt]

Légzése is felgyorsult szívének hevesebb kalimpálásával és egyáltalán nem érdekelte, hogy szemben van az ajtó, mellettük pedig a pletykás portrék akik ha épp olyan kedvük van, öt percen belül szétkürtölik az iskolában, hogy az Ombozi-Merkovszky pár éppen mit művel a folyosón.
Imádja a fiú haját, de ezzel együtt igazából mindenét. A száját, mellyel a nyakát csókolta, a szemét, amivel olyan pillantásokat küld felé, hogy a legrosszabb napjain is kiváltja belőle azokat a betöretlen érzéseket, a karjait, amelyekkel védelmezően öleli át...
Határozottan érezte, amit kimondott. Két hónap után még mindig ott van mellette a háztársa, annak ellenére, hogy még nem adta meg magát, ő pedig napról napra jobban szereti. Akarja. Bizony, hogy akarja és nem fogja bánni.
Újra beleveszett az égető szempárba. Hagyta, hadd tegyen vele Noel amit akar, hadd érjen az arcához miközben ő nem leplezi arcának enyhe pírját amit ő váltott ki belőle. Újabb sóhajos szusszanás hagyta el ajkát, belül pedig egy visongató rajongólány bukkant elő, aki azért jajgatott, hogy bár máshol lennének.
Ő maga is felnevetett, majd egy apró puszival látta el a száját fogva tartó ujjat. Mára már természetessé váltak a csókok, igazi barátnőként viszonozta a mai elsőt. Erre várt már egy ideje, bele is remegett a lába.
Elszakadva a fiútól nekidöntötte homlokát, félig lehunyt szemmel kezdett beszélni.
- Kiborulna, ki lennénk csapva, vagy megint kapnánk egy gyereket...minimum büntetőmunka - elég sok lehetőség körvonalazódott a fejében, amiből egyiket sem szerette volna, ha beváltja a tanerő. Fejét arra kapta fel, hogy a tanterem felől léptek hallatszottak, ő pedig fent ült a párkányon, a szoknyája már feljebb csúszott a kelleténél, előtte/rajta Noel...
- Szökjünk meg - vigyorgott rá. A következő pillanatban finoman ellökte magától barátját és leugrott a párkányról, gyorsan leporolta magát és megigazította egyenruháját. - Hm? - megerősítést kérve pillantott fel rá, aztán nem várt tovább, összefonta ujjaikat és eleinte hátrafelé lépkedve elindult a folyosón.

Ne nézz a szoknyám alá
[zárt]

Ujjaikat lazán összefonva, néha egymásnak ütközve sétált a fiatal párocska Szalamanton utcáin, állandóan piszkálva egymást valami csípős megjegyzéssel és persze csattantak csókok, ahogy az lenni szokott. Vége lett a próbának, Noel halálra unta magát, de cserébe láthatta barátnőjét néhány másodpercre vizesen, törölközőbe csavarva. Annelie hamar magára kapta a tiszta ruhát, amiben még nem fagyott meg (és köszi harisnya, hogy létezel), lapos balerinacipőbe bújtatta lábait és nem felejtette el a táskáját sem.
- Melyik a kedvenc állatod? - kérdezett rá csak úgy amikor elhaladtak a bestiakereskedés mellett. Annak ellenére, hogy sokat tud a fiúról, még nem mindent, még az messze van.
- Hova szeretnél leginkább elutazni? - Az újabb kérdést csak az előző megválaszolása után tette fel és ezzel eszébe jutott még vagy tíz kérdés egyszerre.
Nézelődött a folyton változó utcán, olyan boltokat látott, amiket eddig még soha. Pedig itt nőtt fel, Szalamanton az otthona. Kíváncsian pislogott az új mugli ajándéktárgyak bolt felé, meg a szemben levő férfi divatárusra, amiről hamar el is kapta tekintetét, mielőtt még Noel is észrevette volna amit ő figyel. Nem mindenki büszkélkedhet olyan jó ízlésű pasival, mint ő, de azért nem akarna ott lenni a vásárlásokon.