29. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Újabb tali a láthatáron! A kérdés, hogy mikor és hol? Gyertek ötletelni a Varázslatos Találkozók topciba!  Pirul Love
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Almásy Léna összes RPG hozzászólása (164 darab)

Oldalak: « 1 2 3 [4] 5 6 » Le
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2014. december 3. 17:22 Ugrás a poszthoz

Dwayne
Bem rakpart


Az a bizonyos eset óta többször is volt sárkányokkal kapcsolatos rémálmom és mindegyikből csurom vizesen riadtam fel. Dwayne egyik álomképben sem ért oda időben... Tudtam, hogy igaza van, mert ő az, aki a kezdetektől fogva vigyáz rám és mindig mellettem van, akárhová is sodor a munka. Talán ezért is volt akkora hiányérzetem Indonéziában is. Hiányzott, hogy ott legyen velem és együtt nézzünk szembe mindennel.
Most is velem van, de már nem úgy, nem abban a minőségben, mint régen. Ismét belémhasított az a szörnyű, kínzó igazság. Szorosabbra fontam a karjaimat magam körül.
 - Szerinted én nem vettem még észre? Mindenki más csak a melltartóm méretével és az éppen aktuális ruházatommal van elfoglalva.
Igencsak meglepett Dwayne hirtelen és heves reakciója. Nem terveztem felhúzni agyilag, mégis meglepően könnyen sikerült. Szavai jelentése először el sem jutottak az agyamig, csak bámultam rá a hidegtől résnyira húzódott szemeimmel a sálam és a sapkám biztonságos rejtekéből.
 - Különben meg most mit ordítozol itt velem? Most komolyan ezért hívtál ide?! Hogy megint kioktass?
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2014. december 3. 18:42 Ugrás a poszthoz

Dwayne
Bem rakpart



Egészen halkan mondta ki a szavakat, mégis kiváltak a budapesti este rideg zajából. A pulzusom már amúgy is magasabb volt a nyugalminál, de amikor kimondta azt az egy mondatot, amit titkon mindig is vártam, a vér egy ménes robajával dübörgött végig az egész testemen.
Nem tudtam mit mondani neki erre hirtelen. Sokszor játszottam már el a gondolattal, hogy kiböki, mégis velem szeretné folytatni, de arra, hogy én mit fogok mondani, ha ez tényleg megtörténne, nem készültem tervvel. Eleve veszett ügynek gondoltam már ennyi idő és veszekedés után.
Ujjaim felforrósodtak egy pillanat alatt a kabátom zsebében, ugyanúgy, mint ahogyan az arcom is. Éreztem, ahogy a zavar vörössége birtokába veszi az egész fejem, szinte melegem lett a csípős hidegben.
 - Hát...
Belemotyogtam a sálamba, szinte teljesen biztos voltam benne, hogy nem is értette ezt az aprócska szócskát. Tényleg soha nem voltunk a szavak emberei, mi mindig mással, egy szende félmosollyal vagy egy erélyes ajtócsapással adtuk a másik tudatára, hogy valami nem stimmel. Mindig is bénáztunk, ha valamit ki kell mondani és ha úgy nézzük, ez az egész, ott a rakparton, tulajdonképpen rendben volt így.
Egyetlen lépéssel leküzdöttem a köztünk lévő távolságot és szorosan magamhoz húztam. Átöleltem, mintha mi sem történt volna és az arcomat a nyakába túrtam. Pontosan úgy, mint azelőtt.
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2014. december 3. 21:33 Ugrás a poszthoz

Dwayne
Bem rakpart



Teljes nyugalom árasztott el a karjai között, mint amikor valaki egy hosszú betegség után végre a gyógyulás útjára ér. Tulajdonképpen ezt az egész megcsalásos ügyet rég megbocsátottam neki, engem nem az bántott már, hanem hogy szeret, de mégsem hajlandó megválni Zójától. Ő mondta, elhittem neki és úgy gondoltam, jobb ez így mindenkinek. Aztán a napok múlásával rá kellett jönnöm, hogy ez így csak sokkal rosszabb. Nem akartam még egy átkéretési procedúrát a saját nyakamba varrni, így szenvedtem minden egyes nap attól, hogy mellettem van, de mégsem velem.
Pár pillanatig még élveztem az ölelése melegét, azt a tipikus Dwayne-illatot, amit ezer közül is felismernék, aztán kelletlen visszarángattam magam a Föld nevű bolygóra, a hideg városi estébe.
 - Hát akkor... akkor menjünk haza.
Még egy gyors puszit nyomtam az arcára, aztán megindultunk a rakparton Dwayne lakása felé. A hideg szél csak úgy karmolta az arcomat, de már nem érdekelt. Végre nem egyedül töltöm az estét otthon, az üresen kongó házban.

Utoljára módosította:Almásy Léna, 2014. december 4. 17:39
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2015. január 21. 16:59 Ugrás a poszthoz

Konstantin


Ezer meg egy év - ennyi idő telt el azóta, hogy utoljára járt a bogolyfalvi Hivatal poros kis épületében. Igazából csak a Minisztériumhoz képest elhanyagolható épület ez, túlságosan is elszokott már a vidéki kirendeltségektől, pedig hány napot, sőt évet húzott le az egyik sütét kis zugban odabent. Még azelőtt, hogy ez az egész mizéria megtörtént volna. Akkor még szürke kisegér volt, aki előbb olvadt bele a falba, minthogy akármelyik férfi is észrevegye, de a sorsát sajnos nem kerülhette el...
Két beesett, remegő kezében egy-egy kávés poharat szorongatott, abból a műanyagtetős fajtából, amit a közeli kávézóban osztogatnak a rászoruló, fekete táskás szemű hivatalnokoknak életerő szöveggel. Táskájában egy mappányi irat pihent, természetesen csak ürügyként. Kellett valami, hogy oka legyen beszabadulni Konstantinhoz. Egyáltalán nem bírta már az otthoni légkört, azt a fájó magányt, ami minden egyes pillanatban újra és újra rátört, ahogy körbenézett a makulátlanul tiszta és szinte üres házában. Senki, főleg nem ő nem gondolta volna, hogy a múltkorinál mélyebbre süllyedhet. Pedig megtörtént... napokig Ninánál dekkolt és literszámra tömte magába a csokifagyit, a süteményt és közben még a Niagara vízhozamán is bőven túltett. Mindent összefoglalva nem igazán rajtolt jól ebben az átkozott évben sem.
Kétbalkezes létére egész jól elnavigálta magát épségben a férfi irodájáig, két ügyetlen és egy harmadik, kicsivel pontosabban koordinált mozdulattal bekopogott, majd könyökkel le is nyomta a kilincset és félig háttal berontott.
Igen, az anyukája jóneveltségre tanította, de nem igazán tudta elképzelni Konstantinról, hogy az irodát munka helyett valami másra használja. Naiv kislány.
 - Uhm, szia. Izé... bocs, hogy berontottam - hátsójával belökte maga mögött az ajtót - Hoztam kávét. Meg papírokat is.
Nem olyan régen ismerte meg, igazából teljesen véletlenül. Azelőtt soha nem látta errefelé, de a munka valahogy összehozta őket. Iratok, iratok mindenhol.
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2015. január 21. 22:34 Ugrás a poszthoz

Konstantin


Tudja ő, milyen érzés egész nap egy íróasztal felett görnyedni és betűk rengetegét feldolgozni. Nála is nem egyszer előfordult hivatalnoki korában, hogy a nap végére konkrétan kiesett a szemén és úgy vakargatta össze magát az asztal alól műszak végén, nehogy a takarítóknak kelljen felmosni.
 - Elnézésedért esedezem. Igazából erre jártam csak és...
Megeresztett egy halovány mosolyt, egy egészen vérszegényet, ami kicsit sem hasonlít az egykori Colgate-reklámba illőhöz, de azért összeszedte a maradék erejét, hogy fenntartsa a látszatot.
Azt hihetnénk, a Dwayne mellett eltöltött másfél év gyökeresen kiírtotta belőle azt a férfiakkal szembeni furcsa rettegést, ami korábban meghatározta az életét. A nagy frászt, még mindig képes a kislábujjától a feje búbjáig elpirulni, ha valaki megdícséri vagy csak az általánosnál pozitívabb jelzővel illeti. Egy hirtelen mozdulattal kapta ki a gumit a hajából, hogy az előrehulló tincsekkel fedezni tudja lángba boruló búráját.
 - Szóval én csak erre... - elakadt egy pillanatra, valahogy nem tudta azt hazudni, hogy minden oké és csak a papírmunkát hozta - ...a fenébe is. Szabadnapom van és nem tudok otthon mit kezdeni magammal.
Lehuppant a Konstantinnal szembeni székre, de mielőtt belekapaszkodott volna a kávéjába, ledobta maga mellé a táskáját hogy ki tudja magát hámozni abból a rémes téli kabátból, amiben úgy néz ki, mint egy retardált hóember. Jobb napjain persze.
 - Igazán nem akarlak ezzel fárasztani. Csak valahogy szétcsúszott az életem, ennyi.
A maximalista nő, aki azt hitte, képes a kezei közt tartani mindent. Nos, bebizonyosodott, hogy hiába nő, egyszerűen képtelen az élete minden területére azonos módon figyelni. Talán ha akkor nem követte volan el azt a hibát, hogy elment Indonéziába, akkor most nem itt tartana. Mondjuk akkor nem a réginek érzett új ismerősének személyes szférájában ücsörögne nagy boci szemekkel.
Utoljára módosította:Almásy Léna, 2015. január 21. 22:50
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2015. január 22. 21:58 Ugrás a poszthoz

Konstantin


Mindenki azt hiszi, nem veszi észre a szánakozó pillantásokat. Pedig nagyon is jól látja az emberek arcáról simán leolvasható sajnálatot, pontosant azt a kifejezést, amit soha nem akart kiváltani másokból. Régen azért beszéltek róla, mert teljesen egyedül élt az erdőben, fiatal, egészséges nőként, most pedig azért, mert bepasizott ugyan, csak nem épp a legjobb lóra tett. Kegyetlen az élet, már akkor megtanulta, amikor az apja meghalt, sőt minden egyes bevetés vagy eset alkalmával rájön újra és újra, mégsem tudja megíkmélni az életét a saját hülyeségeitől.
Hideg tenyereit kellemesen bizsergette a kávé melege, nagyokat szippantott annak kellemes aromájú gőzéből. A kávézást nem szabad elsietni, az egy külön rituáléja az ő szerény kis életének.
 - Ha nem tudnám, hogy nem így van, azt hinném, hogy zavarba akarsz hozni.
Ismét megeresztett egy halovány, de annál őszintébb mosolyt és lesütötte a tekintetét a fekete nedűjére. Az túlzás, hogy ilyet tudott - bár ha belenézett volna a férfi fejébe, talán bizonyosságot szererezhetett volna a szándékai felől -, de valahol mégis azt remélte, hogy ő nem olyan, mint a többi. Szegény kicsi Léna, mindig is túlságosan naiv tudott lenni, hiszen rég rájöhetett volna, hogy valahol minden férfi egyforma. Kivétel nélkül.
 - De soha nem fogom megérteni, miért jó ez? Mi értelme van a megcsalásnak? Te férfi vagy... te talán érted ezt.
Valószínűleg csak az észjárás más, a nők az örök álmodozók, akik előre megfestik a nagy happily ever aftert, közben pedig a kedves másik felük sliccgombja mások felé kandikál.
 - ...ott valami megszakad.
Igazán nem akart belevágni a férfi szavába, mégis befejezte a mondatát. Talán ezt érezte az utóbbi napokban. Csalódást. Hatalmas csalódást.
Felpillantott a poharából, egyenesen a vizslató szempárba.

Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2015. január 22. 23:54 Ugrás a poszthoz

Konstantin


Igazán hálás Konstantinnak. A férfi nem csak a drága idejét szenteli az ő lelki nyomorának, de támogatja is, már amennyire tőle telik. Léna nem igazán az az ember, aki kibeszéli másoknak a problémáit, inkább magában rágódik az ügyes-bajos dolgain és megpróbál valahogy dűlőre jutni velük. Ezeknek a fene nagy próbálkozásoknak általában az lesz a vége, hogy komplett idegbeteget csinál magából, tépelődik, aztán szépen a szőnyeg alá söpri a problémákat és úgy tesz, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Ebből a gyerekes viselkedésből kellene felnőnie lassan, mert nem járja, hogy egy lassacskán - nagyon, nagyon lassan, remélhetőleg - harminc éves nő ennyire ne tudjon elbánni a saját életével. Érdekes, mert legyen akármekkora kihívás előtte a munka terén, szó nélkül nekiáll és nagy eséllyel meg is oldja azt. Na, ezt kellene valahogy átültetni a magánéletébe is.
Két homályos pislantás után visszatért feje sötét zugaiból a valóságba, egyenesen az átható, kék szempárba. Mintha a férfi a veséjébe látott volna. A libabőr lassan, egyik végtagjáról a másikra kúszott, lassan vette birtokába a testét. Hálát adott az égnek, hogy reggel a hosszú ujjú felső és a farmer mellett döntött.
 - Oké... hát azt hiszem, sikerült így is.
Szája szegletében egy furcsa félmosoly jelent meg, igazság szerint ő sem tudta hova tenni. Talán egészen eddig ez volt az utolsó dolog, amit el tudott képzelni mimikaprodukálás terén. Szinte biztos volt benne, hogy a feje már megint a vörös ezer meg egy árnyalatában játszik, futólag meg is értintette azt, nem mintha tudott volna ellene bármit is tenni. Inkább belekortyolt a kávéjába, ami idő közben langyosra hűlt.
 - Ez magas nekem. Olyan, mintha egy külön faj gondolkodását kellene megértenem.
Megvonta a vállát. Tulajdonképpen már nem is akarta tudni a miérteket, annyit kínlódott már ezen az egész témán, hogy a válasz, amire mindig is rá akart jönni, már nem is nagyon izgatja. Megtörtént, így történt, már csak nyugalmat szeretne találni, amihez tekintve, hogy Zója alig pár házzal arrébb lakik, nem igazán lesz szerencséje ebben az átkozott faluban. Egyedül csak azt bánta, hogy azokat a szavakat, amiket az imént Konstantintól hallott, nem más ejtette ki a száján egy bizonyos kontextusban.
 - Hát... - nem is tudta hirtelen, mit reagáljon erre, bizonytalan egy teremtés - ha nem haragszol meg, én ezt a lehetőséget kihagynám. Mármint... félre ne érts vagy valami ilyesmi, csak én nem akarok emberek közé menni. Vagyis hogy itteni emberek közé.
Valójában ő sem tudja, mi ennek az oka, talán tényleg a lesajnáló pillantások vagy csak meg akarja kímélni magát egy újabb pletykaáradattól, nem tudni, de ha már így alakult, akkor...
 - Viszont akkor ha gondolod meg tényleg ráérsz, akkor összedobhatok valamit otthon, csak ühm... be kell vásárolni.
Utoljára módosította:Almásy Léna, 2015. január 22. 23:59
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2015. január 23. 13:19 Ugrás a poszthoz

Konstantin


Hát persze, hogy túl egyszerű lenne mindent kimondani. A nők szeretnek vívódni és azt is szeretik, ha vívódnak miattuk, soha nem fogják elsőre kibökni azt, amit valójában gondolnak, hiszen akkor odalenne az egész történet varázsa. Ez az egyik opció, a másik pedig az, hogy ők sem tudják valójában, mit is akarnak. Sokszor mire rájönnek a valódi érzéseikre a másikkal kapcsolatban, azok a bensőséges, féltett és titkon ápolt foszlányok már rég teljesen világosak a világnak, de legalábbis az alany környezetének. Egy szerelmes nőnek minden érzése pontosan le van írva a tekintetében.
 - Szerintem a nők egyszerűen csak bizonytalanok, nézz csak rám. Fogalmam sincs, mit kezdjek magammal így... így ezek után.
Elég rég volt már, hogy valaki is ilyen áthatóan tanulmányozza arcának minden vonását. úgy érezte magát Konstantinnal szemben, mintha egy pszichológusnál ülne. Egy rendkívül szimpatikus és megnyerő lélekgyógyásszal szemben. Apró mosollyal a szája szegletében kortyolt bele ismét az italba, szemeit közben nem hunyta le, fel-felpislantott közben a férfire. Ráérősen, minden egyes kortyot alaposan megízlelve fogyasztotta el a jól megérdemelt kávéját.
 - Na hát azért ennyire csak nem rossz a helyzeted, ne akard nekem ezt bemesélni, mert nem most másztam le a falvédőről.
Igen, hosszú idő óta az első normális mosoly, amit megejtett, ahogy belevigyorgott a kávéjába. Nem, nem tudta elképzelni Konstantinról, hogy ilyen beszélőkével és kisugárzással egész este otthon ül, teljes magányban. Ilyen egyszerűen nem lehetséges. Ő tipikusan az a férfi, aki tudja, mit akar hallani a nő, olyan, mint a légypapír.
 - Tudod, a legnagyobb probléma itt akkor van, ha férfi egyszerre két nőt akar. Olyankor aztán nincs okosság, valakinek engednie kell...
Pár pillanatig állta a férfi velős pillantását, aztán mégis lesütötte barnáit és zavarában beletúrt a hajába. Ezek az apró pótcselekmények azok, amik régen meghatározták az életét, amikor még nem tudta, ki is ő valójában. Ez az érzés visszatért, de csak részben, már nem retteg. Talán túlélte a pokol nehezét, talán most már végre megérdemel egy kis jót is a sorstól. Talán.
 - Uhh... - hirtelen azt sem tudta, hogy fiú-e vagy lány, mert igen, ez csak egy baráti vacsora, mégis valahogy olyan deja vu-érzése volt - Mit ennél? Szinte bármni magyaros dolgot meg tudok csinálni. Meg van két üveg borom is a hűtőben, ha jól emlékszem.
Meglepetten pillogott a felbuzdult kékszeműre, nem gondolta volna, hogy egy egyszerű meghívás ilyen izgalmat válthat ki belőle. Úgy tűnik, nem volt mindenre felkészülve, amikor belépett az iroda ajtaján.
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2015. január 25. 22:48 Ugrás a poszthoz

Konstantin


Így pár év távlatából visszatekintve tényleg egy unalmas, szürke kisegér volt, arcának fakó árnyalatával meg sem közelítette azt az életenergiát, ami Konstantin minden egyes mosolyával a világ elé tárul. Egyszerűen csak bámulatos, mennyire jól tudja érezni magát a férfi abban a környezetben, amiben ő szinte rabként tengette napjait. Alig várta, hogy kiszabadulhasson... most meg vágyódik vissza. Vágyódik messze attól az íróasztaltól, ami a szenvedése mellett van.
- Attól félek, ha rábízom akkor eltapos, mint valami jelentéktelen rovart.
Megvonta a vállát, sajnos már ez a véleménye az életéről, egészen lemondott már róla, hogy valaha normálissá válik és minden úgy történik, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Egyébként meg ismét hatalmasat csalódott a férfiúi nemben, nem igazán tartotta valószínűnek, hogy a bár sokkal gyengébb, de mégis álló falat valaki még egyszer át tudja majd törni.
 - Nem is tudom, talán az, hogy átlátok rajtad? Vagy ez így túl egyszerű lenne? - ő is felvonta a jobbos szemöldökét és közben próbálta elnyomni a fel-feltörő mosolyt, ami a szemöldökmozgás mellékelt mimikája lett volna. Mindenesetre nem igen jött be neki a rejtegetős stratégia, soha sem tudta igazán elrejteni az érzéseit mások elől. Az tipikus nő ő, akinek minden megjelenik az arcán, bármi is nyomja vagy dobja fel a lelki világát.
 - Keseríts el! Meg mondd azt, hogy túlóra után hazamész és folytatod a papírok bogarászását és maradéktalanul elhiszem a történeted - egy utolsó korttyal kiürítette a kávés poharát, de nem rakta le azonnal az asztalra, körbe-körbe forgatta az ujjai között - Én ilyen voltam.
Tekintetéből hála sugárzott, ahogy felpillantott a férfire. Ahogy ránézett, egyszerűen nem látott benne mást, csak biztonságot. Nem tudta miért vagy hogyan, egyszerűen csak azt sugallták az ösztönei, hogy benne talán megbízhat, hiszen Konstantin nem úgy közeledett felé, ahogy mindenki más tette a folyosókon, a falu utcáin, akárhol, ahová csak betette a lábát. Nem is tudta, mit mondhatna erre a felajánlásra. Csak nyelt egyet, hátha a torkán érzett gombóc egy kicsit feloldódik, de hiába. Aprót bólintott és egy szívből jövő mosolyt küldött felé. Talán az üzenet célba ért.
 - Lecsó... jó! Akkor kell paprika, meg paradicsom meg hagyma és... - egy pillanatra elhallgatott, valahol megállt az esze a lecsó receptjének felidézése közben - A csoki. Határozottan a csoki.
Igen, Kolos tényleg tudja, mi kell a nőknek.
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2015. február 6. 16:04 Ugrás a poszthoz

Dwayne
Parancsnokság


Újra és újra elismételte magának, mindenkinek így lesz a legjobb. Dwayne gyerekének lesz apja, senkinek sem kell senkitől sem rettegnie, nincs több sértődés, nincs több szemrehányás. Mindenki teszi a dolgát és lassan, de biztosan továbblép majd. Legalábbis ebben reménykedett, hogy egyszer majd talán rá tud úgy nézni a férfire, hogy ne fájjon neki. Ne fájjon egyikjüknek sem. Akarva-akaratlanul is Konstantin mosolya kúszott a gondolatai közé, az a meglepő mennyiségű törődés, amit tőle kapott az utóbbi időben.
Mindenkinek így lesz a legjobb, mégsem gondolta volna, hogy ennyire nehéz lesz összeszednie a holmiját. Sokkal egyszerűbb lett volna, ha nem Dwayne jelenlétében teszi ezt meg, csak gyorsan beledobál mindent egy papírdobozba és kiviharzik onnan, de hiába várta a megfelel alkalmat, nem jött el. Az utolsó munkanapját töltötte a Kommandó teljesjogú tagjaként és ez a tény kegyetlenül megviselte, de ez talán a szükséges rossz volt a megnyugvás érdekében.
A vaskos, cukiságokkal telerajzolt jegyzettömb is puffant a dobozban, pár könyv tetején. Magán érezte a férfi perzselő pillantásait, mégsem fordult felé teljesen, csak egy ártalmatlan pillantást vetett rá.
 - Én kértem. Holnaptól tartalék leszek.
Hangja határozottan csengett, mégis megtalálható volt benne egy hajszálnyi bánat. Kétes érzések kavarodtak benne az áthelyezéssel kapcsolatban, örült is meg nem is, mindenesetre abban nem kételkedett, hogy ezúttal jól döntött.
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2015. február 6. 17:20 Ugrás a poszthoz

Dwayne
Parancsnokság


Belerakta a dobozba maradék három aktát is az asztal tetejéről, beleejtett még párat abból a csodálatos mugli találmányból is, amit golyóstollnak neveznek, majd ráhajtogatta a doboz tetejét annak tartalmára. Már csak a fiókok maradtak, aztán az érzékeny búcsú a helytől és ennek is vége.
 - Akartam.
Hogy mennyi mindent akart világ életében! Ezer meg ezer dolgot, hiszen ő is álmokat és vágyakat szövögetett, mint minden fiatal csitri, aztán pár elhasalás elég volt hozzá, hogy nagy részükről lemondjon. Képes volt elmenni Indonéziába kiképzésre, képes volt megcsinálni, bekerülni és mindig is szerette csinálni. Egyszerűen csak a körülmények változtak meg, egyikük sem tudott kellőképpen odafigyelni a saját feladatára úgy, hogy közben egymás auráját bomlasztották a jelenlétükkel. Éppen ezért valakinek muszáj volt lépni.
 - Dwayne.... - fáradtan ejtette ki a férfi nevét kicserepesedett ajkain, leereszkedett talán utoljára a székére - Azt hittem, ezt az egészet már megbeszéltük.
A lépcsházas eset után napokig nem szóltak egymáshoz, azóta is csak tőmondatokban, csak a legfontosabb dolgokról kommunikáltak még akkor is, ha éppen hátukat egymásnak vetve kellett megállniuk a helyüket terepen.
 - El kell mennem, ezt te is tudod. Ez így nem jó senkinek sem, nem akarom, hogy miattam elmarasztaljanak téged.
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2015. február 6. 18:10 Ugrás a poszthoz

Dwayne
Parancsnokság


- Nem voltam elég egyértelmű?
Kérdőn pillantott a férfire. Lényének egy része meg akart maradni a szeretett fél mellett, a másik pedig levegőért és nyugalomért ordított. Végig és még akkor ott is úgy érezte, a nyugvást kereső lénye az erősebb. Belefáradt már a folyamatos veszekedésekbe, féltékenységi jelenetekbe és ami azt illeti, a bizalma egyáltalán nem a régi. Azt hitte, hogy majd működni fog ismét, de a zöld szemű szörny feléledt mogyoróbarna íriszei alatt és azt onnan sehogy máshogy nem tudja kiölni, csak ha elengedi a múltat. Teljesen.
 - Itt végeztem, Dwayne. Nem fogom visszacsinálni, még ha fejre állsz, akkor sem...
Az egész talán abból adódott, hogy egyáltalán nem passzoltak egymáshoz soha, még ha az a bizonyos kémia jól is működött közöttük. Egyetlen percét sem bánta meg a kapcsolatnak, még azt sem, amikor a rakparton ismét visszamászott a már amúgy is halálra ítélt kapcsoltba. Szeret és szeret szeretve lenni, de ez ilyen feltételek mellett nem működhet többé. Zója és a gyerek mindig ott lebegne közöttük, mint egy hatalmas, ledönthetetlen fal.
 - Látod, ez a baj. Hogy úgy gondolod, rendeződni fog minden. De nem fog.
Tekintetét elszakítva a férfiról a fiók foggantyújához nyúlt. Feltett szándéka volt még mindig, hogy összepakolja a cuccát és eltűnjön a sötét budapesti éjszakában.
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2015. február 7. 13:04 Ugrás a poszthoz

Dwayne

Senki sem mondta, legfőképpen ő nem, hogy Dwayne helyzete könnyű. Mindenki követ el hibákat, olyan hibákat, amik - mint például az esetükben - fatális következményeket okozhatnak, éppen ezért valahol fel volt készülve a lehető legrosszabbra is. Nagyon rosszul érintette maga a gyerek ténye, becsapottnak érezte magát és tényleg, először bele sem gondolt, hogy a férfi is ugyanúgy csapdában van, ahogy ő. Tulajdonképpen be lettek zárva egy helyzetbe, ahonnan ő, mint sértett nő így vonult ki. De meg kellett lépnie.
 - Ne kövesd el ugyanazt a hibát, mint Minánál. A fiad lesz, Dwayne, bármennyire is úgy érzed, ez most nem számít. Szüksége lesz rád.
Én meg majd megleszek. Maga ellen beszélt, de tudta, hogy így a helyes, valakinek engednie kellett a helyzetből és tekintve, hogy Zója visszafordíthatatlanul terhes lett, nem lehetett ő a feláldozó. Már csak a férfivel kellett megértetnie valahogy az álláspontját és nem láttott más kiutat ebből a kegyetlen ostromból, csak ha belerúg egyet. Fájt neki megtenni, mégis... ez is egy szükséges rossz.
 - Van valakim - bökte ki végül, szemeit lesütve. Nem teljesen volt igaz az állítás, hiszen Kolos elvileg csak a barátja és mégis, hiszen több történt köztük, mint egy ártatlan baráti beszélgetés. Mondhatjuk azt is, hogy minden egyes alkalommal belepirul a gondolatba, akárhányszor eszébe jut az az este és nem csak azért, mert szörnyen zavarban érzi magát miatta mindenki előtt, hanem azért is, mert furcsa mód azt sugallja, hogy túl van Dwayne-en. Pedig ez az egész helyzet nem iyen egyszerű.
Nagyot nyelve várta a férfi reakcióját. Kiborul majd, ordít vele? Remegő kézzel nyúlt a fiók tartalma után.
Utoljára módosította:Almásy Léna, 2015. február 7. 13:20
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2015. február 8. 11:43 Ugrás a poszthoz

Dwayne
Parancsnokság


Egy mappa és még egy, néhány kósza papír, összegyűrt feljegyzések és tollak. Ezeket pakolta ki a legfelső fiókból, miközben egy, a Dwayne-nel való kapcsolatának sorsdöntő pillanatát élte meg. Ez valamiféle pótcselekvés volt a részéről, nem tudott volna csak úgy létezni ott, mint egy falnak döntött, merev és szótlan vasalódeszka. Valamit muszáj volt tennie és bár a legjobban a  férfi meleg ölelésébe szeretett volna burkolózni, nem tehette meg. Elkezdte felégetni azt a fránya hidat, ami a múltját köti össze a jövőjével és nem táncolhatott már vissza.
Szinte rettegve pillantott fel Dwayne-re. Egyáltalán nem tudta, hogy fog reagálni a kijelentésére és tartott, nagyon is tartott tőle, hogy a következmény fájni fog. Talán így, talán úgy.
 - Igen, de...
Már épp belekezdett volna, amikor emlékeztette magát a fülletése valódi okára. Füllentésnek érezte, nem valódi hazugságnak, hiszen valami valóságalapja csak volt a dolognak és titkon azon imádkozott magában, hogy Dwayne-t ne borítsa el a lila köd és nehogy kárt tegyen Konstantinban a ferdítése miatt.
 - De... érts meg, kérlek!
Lehet, hogy nem ez volt a legmegfelelőbb mondat, amit mondhatott. Hogyan is értheté meg őt bárki is, mikor saját maga sem tudja, mi is van vele pontosan. Hogyan várhatná el Dwayne-től, hogy ne akadjon ki az egész miatt? Hangja esdeklőn csengett, tekintete Dwayne mellett, a közös képeik régi helyén állapodott meg, ahogy végül felé fordult.
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2015. február 8. 21:02 Ugrás a poszthoz

Dwayne
Parancsnokság


Ijedten pillantott a háta mögé, aztán vissza a férfire. Még nem igazán fordult elő, hogy ilyen nyíltan élték volna a magánéletüket a Parancsnokságon, de egy biztos volt számára: másnap már az egész Minisztérium tudni fog arról, hogy elhagyta Dwayne-t és egy hónapon belül új pasira tett szert. Talán még azt is tudni vélik, hogy csak azért kéri át magát, hogy Konstantin mellett dolgozzon és megszabaduljon az egyébként meglepő agresszivitásra képes exétől. Aztán jön majd a szokásos gyerek- és házasságtéma, a kitalációk és minden egyéb pletyka, amiket ő személy szerint rettenetesen gyűlöl.
A kérdésére már nem igazán tudott mit válaszolni. Annyiszor kérte már, hogy értse meg az ő álláspontját is, hogy gondoljon bele egy kicsit az ő szemszögéből is. Az a baj a világgal, hogy valahol mindenki önző és csak a saját sértettségével képes foglalkozni, bármekkora horderejű dologról is legyen szó. Ez alól Dwayne és ő sem voltak kivételek soha, a veszekedéseik nagy része is ebből adódott.
 - Hogy... mivan?!
Kegyetlenül megijedt. Mit megijedt? Rettegett. Tudta, hogy mire képes Dwayne, ha valamit a fejébe vesz és éppen ezért minden egyes porcikája tiltakozott az egész ellen. Kiejtette a kezében tartott paksamétát, a benne lévő iratok szétterültek a padlón, ő pedig a pillanat tört része alatt ugrott fel a székről.
 - Ezt nem teheted! Nem fogom hagyni, hogy bántsd!
Hangja körülbelül egy oktávnyival feljebb csúszott, a férfinek úgy tűnhetett, mint egy kétségbeeséstől cincogó kisegér, de amit mondott, teljesen komolyan gondolta. Csak azt nem tudta, hogy fogja megállítani a férfit.
Szerette.
Ahhoz hogy leszedálja, túlságosan is élénken élt benne minden egyes közös pillanatuk, közben pedig Kolost is szerette volna megóvni mindentől, amiről egyáltalán nem tehet. Nem miatta hagyta el Dwayne-t, nem csalta meg vele, még csak a kapcsolatuk emlékét sem gyalázta meg, éppen ezért igazságtalanság lett volna a hivatalnokot belevonni ebbe a nyomorult bosszúhadjáratba.
 - Neki ehhez semmi köze! Ha valakit hibáztatni akarsz, akkor itt vagyok én...
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2015. február 9. 19:23 Ugrás a poszthoz

Dwayne
Parancsnokság


Felhúzta a szemöldökét a vészjósló kijelentésre. Beszélgetés. Hát persze. Már előre látta maga előtt a jelenetet, ahogy nekiesik Kolosnak mindenféle előzmény nélkül és minden haragját, csalódottságát rázúdítja pontosan arra az emberre, aki azon fáradozik, hogy őt összekaparja valahogyan a földről. Csodálatos.
 - Nem. Egyáltalán nem jó. Hagyd őt békén, Dwayne!
Egyáltalán nem hitt a gesztus őszinteségében, kétkedő pillantáskat lövellt a férfi felé, közben összefonta a karjait maga előtt. Ez lett az általános testtartása Dwayne-nel szemben az elmúlt időszakban, mintha így könnyebben lepereghetett volna róla minden sértés és fenyegetés.
Meglepettségében először egy szót sem szólt, ám ahogy felfogta a szavak valódi értelmét, szája határozott vonallá préselődött, mélyen és szaggatottan vette a levegőt. Azzal a lendülettel hátrafordult ismét a dobozához, belevágta még a maradékot, a papírokat azonban hagyta a földön, pontosan ott, ahol talán mindkettejük önbecsülése is darabokban pihent. Ennél rosszabbul nem is végződhetett volna kettejük kapcsolata, de tulajdonképpen mit is vártak? Az egész annyira... intenzív volt, minden fekszekedéssel és békés perccel együtt.
 - De igen, megint arra készülsz - idegesen fújtatott egyet és felkapta a dobozt az asztalról - Nem vagyok a tulajdonod és nagyon jó lenne, ha ezt felfognád végre.
Még egy pillanatra megállt a férfi előtt, még egyszer a hűvös tekintetbe fúrta a sajátját.
 - Hagyd őt békén - lassan, mindhárom szót egyenként megnyomva hagyta el a száját ismét a figyelmeztetés, azzal hátat fordított neki és hatalmas léptekkel, mint egy csatatank elhagyta a harcmezőt.
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2015. február 18. 13:20 Ugrás a poszthoz

Dwayne
Auror Parancsnokság


Hosszú napok és éjszakák teltek el az áthelyezése óta, mégsem tudott igazán visszarázódni a nyomorúságos irodai életbe. Minden egyes percben azért imádkozott, hogy végre beessen egy bagoly vagy egy tanonc, esetleg munkatárs valami izgalmasabb eset hírével, de mivel világ életében ilyen szörnyen szerencsés volt, ez az esemény egyáltalán nem akart bekövetkezni.
A toll vége újra és újra koppant az asztalon, egy régi, lasú zene ritmusára. Motyogva, alig érthetően darálta a szöveget mellé, térde folyamatosan fe-le járt, közben pedig az ablakon keresztül bámulta az éledező térmészetet. A Nap napok óta sütött, valahol ez életerővel töltötte el ezekben a szörnyű napokban. Apropó szörnyű napok... Nina látogatása után teljességgel ki volt borulva. Pont ő, pont ezt nem tehette volna meg vele. A legjobb barátnője volt, az ég szerelmére, és mégis ő adta meg a kegyelemdöfést a történet végén. Első körben nem tudta hova tenni a farsangos dolgot, csak bámult meglepetten a kézenfogva lelépő páros után, de nem tett semmit. Állt volna le cirkuszolni? Hisztizni? Elmondhatta volna, mennyire rossz neki látni ezt, hogy ezt nem tehetik meg, elmondhatta volna, hogy rohadjanak meg ott, ahol vannak, de semmi joga nem lett volna a fejükre olvasni ilyesmit. Legalábbis Dwayne-t többé már nem vonhatta felelősségre semmiért sem, kilépett ebből az egészből, szépen szólva elhagyta a süllyedő hajót és talán jól is tette, hogy egyszer az életben tényleg önző volt. Az oldalán pedig ott volt Kolos, az egyetlen ember, akiben megbízhatott és akire támaszkodhatott nehéz pillanataiban.
Már alig várta, hogy lejárjon a munkaideje és maga mögött hagyhassa a sötét és nyomaszta, emlékekkel teli Minisztérimot és az ölelésébe vethesse magát.
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2015. február 18. 22:12 Ugrás a poszthoz

Dwayne
Parancsnokság


Egy halom papír feküdt ismét előtte az asztalon. Már megszokta a Kommandóban az iroda hatalmas semmittevését, hiszen Dwayne-hez hasonlóan ott neki is csak le kellett adni az aktákat, aztán a további papírmunkát, iktatást, továbbítást és a többit már másik végezték helyette. Most viszont egyszerre a nyakába szakadt minden, de nem igazán tudott már mit kezdeni vele. Kinőtte a helyet, de az osztagnál sem igazán volt helye törékeny nőként, mindkét tényt belátta, de talán még mindig a nyomozóiroda volt a kisebbik rossz szerinti lehetőség.
Tolla még kettőt koppant a sötét mahagóni íróasztal lapján, másik kezével pedig a fejét támasztotta, így bámult ki a fejéből egészen addig, amíg egy vaskos mappa nem landolt közvetlenül előtte.
 - Heh?
Kérdőn pillantott fel a mellette álló alakra, ajkai rögtön egy vonallá préselődtek, ahogy felfogta a szituáció mibenlétét. Ez a jelenet mintha lejátszódott volna köztük úgy körülbelül másfél-két évvel ezelőtt, csak akkor az ismeretségük még egyáltalán nem volt ilyen mélyen gyökerező. Akkor teljesen felhúzta magát azon, hogy Dwayne gyakorlatilag egy irodai cselédnek nézi, most is megtehette volna, mégsem tette. Megfogadta, miután kidobta Ninát az otthonából, hogy ez az ember nem fogja többet kiakasztani, bármit csináljon is.
 - Hova sietsz ennyire?
Nem mosolyodott el, tulajdonképpen nem is várt választ a kérdésére, sejtette, hogy egy teljesen komor semmi-közöd-hozzában lesz része. Nem igazán kommunikáltak az elmúlt napokban, hetekben, még csak nem is igazán látták egymást, maximum csak az iskolában elvétve, és bár teljesen abszurd az érzés a történések után, mégis érdekelte, hogy mi van vele. Csak úgy nagy általánosságban.
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2015. február 19. 21:55 Ugrás a poszthoz

Dwayne
Parancsnokság


Átható tekintetét a férfire emelte, bámulta pár másodpercig, majd kissé megrázta magát és felemelkedett a székből. Az asztalára ledobott mappához hozzá sem ért, nem szándékozott figyelmet fordítani rá abban a pár percben, ami még a munkaidő végéig akadt. Az asztal elé sétált és megtámasztotta rajta magát, karjait összefonta maga előtt, ám most nem görcsösen elutasítóan.
 - Láttalak titeket a farsangon.
Semmi él nem volt felfedezhető a hangjában, mintha már rég beletörődött volna a történetbe, pedig nem. Még mindig fájón érintette a tudat, hogy az állítólagos legjobb barátnője képes volt ezt így megtenni vele, de már bőven kisírta a bánatát a kispárnájába a napok során. A nehezén már túl volt.
 - Aztán másnap Nina meglátogatott, elmondott ezt-azt.
Szándékosan nem ejtette ki a száján a beszélgetés valódi tartalmát, kíváncsi volt, a férfi mit fog reagálni. Eddig nem volt esélye ezt elé tárni, bár az is könnyen előfordulhatott, hogy Nina már Dwayne-t is tájékoztatta, arról, hogy ő tulajdonképpen mindent tud. Vagy legalábbis azt hiszi, hogy mindent tud.
Azóta sejtelme sincs róla, hogy ezek ketten hogy és mint állnak egymáshoz, őszintén eléggé meglepte maga a tény is, hogy ilyesmire vetemedtek, tekintve, hogy pár héttel azelőtt még egymás szemét akarták kikaparni a budanekeresdi lakásban.
Szemeit végighordozta a férfi ruházatán, majd megállapodott annak kézfején.
Utoljára módosította:Almásy Léna, 2015. február 19. 21:55
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2015. március 5. 22:59 Ugrás a poszthoz

Konstantinom
Február 16., Budapest, Váci utca


Sietős léptekkel rótta a végtelen sokaságú métereket. Fejét leszegve kerülgette a varázstudók és muglik színes kavalkádját, szinte fel sem pillantott a talaj komor szürkeségéből. Szemei elé mindenféle undok jelenetek úsztak, amik makacsul ragaszkodtak hozzá a kiölésükre szolgáló mindennemű próbálkozás ellenére is. Nina látogatása, illetve az azt megelőző este történései valami ócska és megmagyarázhatatlan oknál fogva felkavarták erősödni látszó lelki békéjét és ezzel az érzéssel egyelőre nem igen tudott mit kezdeni. Utálta magát, amiért ilyen szerencsétlen és utálta a Nina-Dwayne párost is, amiért ezt képesek voltak megtenni vele. Zsák a foltját, ahogy azt mondani szokás. Lelke mélyén azonban hinni akart, bízni abban, hogy amit a legjobb barátnője a nagy vallomás után a fejéhez vágott, az igaz. Előbb vagy utóbb, de mindent meg lehet bocsátani.
Kezeit a kabátzsebébe süllyesztette, nyakát behúva a vastag, kötött sál rejtekéből tekintgetett ki a világra, ahogy a Váci utcának egy előre meghatározott pontjára érkezett. Egyáltalán nem tarott sokáig számára kiszúrni az üzletek között cikázó emberek között a csodálatraméltó daliás hátat, ami az ő egyetlen Konstantinjához tartozott. Sietett, ahogy tudott, mégis valamennyivel a megbeszélt időpont után érkezett meg a helyszínre. Arca kipirosodott a csípős koradélutáni levegőtől, gondosan fésült loknijait pedig kócosra borzolta a szél.
Egy apró, gyenge érintés a lapocka magasságában - első körben így, s nem szavakkal üdvözölte a férfit, akit bár körülbelül fél napja nem látott, de igencsak hiányolt a közvetlen környezetéből. Egyáltalán nem tudta, hányadán is állnak egymással, minden olyan egyszerű volt, mégis bonyolult a maga valójában. A hirtelen szintlépés és a közösen eltöltött gyönyörű este után -  aminek emlékeire teste még mindig képes volt ugyanúgy féktelen izgalomba jönni - a gyeplőt valahogy rövidebbre fogták, talán tudatosan vagy félig tudatalatt, de időt adtak egymásnak az ismerkedésre. Mindettől függetlenül átható tekintete akárhányszor Konstantin ajkaira téved, szíve kihagy egy ütemet és minden porcikáját elönti a forróság.
 - Szia!
Elé kerülve lábujjhegyre állt, hogy pipiskedve ugyan, de egy puszit nyomhasson partnere arcára. Ez talán kicsit közelebb sikerült a vágyott területhez, így zavarát leplezve esztelen magyarázkodásba kezdett.
 - Ne haragudj... Mármint amiatt, hogy késtem. Csak Nina átugrott egy percre, aztán... Hogy sikerült az ebéd?
Utoljára módosította:Almásy Léna, 2015. március 5. 23:10
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2015. március 12. 16:13 Ugrás a poszthoz

Konstantin
Február 16., Budapest, Váci utca


Szája szegletébe kislányos mosoly húzódott, akaratán kívül talán még alsó ajkát is lebiggyesztette kicsit. Szemei felcsillantak, mint mindig, amikor a férfit olyan közel tudhatja magához. Nem ismerték egymást olyan régen, mégis képes volt minden egyes pillantásából olvasni, természetesen a legilimencia használata nélkül is.
Csendesen pillantott fel Konstantin magas alakjára, jóleső forróság járta át a februári hidegben, ahogy a másik a derekára fonta karját. Karjait összefonta maga előtt, ahogy a szeles utcáról beléptek az antikvárium dohos helységébe. Már jó ideje nem járt ilyesfajta helyen, régen is csak azért, mert édesanyja nagy gyűjtő és mindennemű ünnepi alkalomkor valami régiségre vár, ő azonban nem tett már eleget ennek a követelésnek nagyon régen. Annyi kacatot hordott már össze drága jó anyja az idők során, hogy a lakást, amelyben felnőtt, már szinte meg sem lehet ismerni.
- Nem, itt még nem voltam, csak a polgármesterék boltjában a faluban. Anyám félelmetes módon imádja az ilyesmit - beljebb lépve tekintetét egy díszesen faragott komódra szegezte.
 - Én...? - pislogott párat, felpillantott a markáns arcra, majd vissza a bútorra. Soha sem viselte jól a bókokat, mindig zavarba jött, ha valaki a külsejére pozitív kritikát fogalmazott meg - Köszönöm. én... igyekeztem. Ez meg amúgy nagyon szép.
Lányos zavarában azt sem tudta hirtelen, fiú-e avagy lány, így a témát a kiszúrt bútordarabra terelte. Huszonnyolc éves létére még mindig nem nőtt be a feje lágya, holott ez már talán elvárható lett volna.
 - Sajnálom - hangjában őszinte megértés csengett - Anyám is folyamatosan ezzel nyaggat, akárhányszor meglátogatom. Éppen ezért nem mondok el neki semmit sem, mert képes lenne már a következő napra megszervezi az esküvőt meg az ásó-kapa-nagyharangot.
Ujját végighúzta egy körülbelül kétszáz évesnek tűnő hintaszék támlájának élén és nagy levegőt vett. Már-már azt hitte, hogy egy pillanatra ki tudja zárni a fejéből a témát, de aztán újra a szemei elé úsztak azok az undok képek, amik Nina látogatása óta kísértették.
 - Hát... határozottan idegesítő volt. Igazából rettentően felhúzott, ki is dobtam a házból. Végeztem vele.
Utoljára módosította:Almásy Léna, 2015. március 12. 16:17
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2015. március 12. 17:39 Ugrás a poszthoz

Konstantin
Február 16., Budapest, Váci út


Az abszurd gondolatra horkantott egyet. Még hogy az ő anyja és egy másik hölgy! Amilyen aranyos és kenyérre kenhető nő volt kiskorában az édesanyja, most vénségére annyira házsártos és kibírhatatlan. Apja halála után egyedül maradt és drága lánya már csak azon csodálkozik vele kapcsolatban, hogy még nem szerzett be tizenöt macskát és egy jósgömböt.
 - Semmi kétségem afelől, hogy édesanyád egy tünemény, hiszen aki egy ilyen férfit nevelt... - majdnem kicsúszott a száján egy rakat bugyuta bók, amelyeknek amint észrevette, mibe is kezdett bele, rögtön gátat is szabott. Kissé belepirult mondandójába, kezeit mélyen belesüllyesztette a kabátja zsebébe és nyakát is belehúzta a sáljába, mintha az bármit is el tudna rejteni.
 - Anyám természete igen szeszélyes. Szegény nem viseli jól a magányt.
Nincs mit szépíteni rajta, a nő, akire nagyon sokáig felnézett, mára nem más, mint egy koravén asszony, akinek semmi sem jó és ha tehetné, elüldözne maga mellől mindenkit. Talán ez az oka annak, hogy a lánya is csak jeles eseményeken tiszteli meg jelenlétével, egyébként meg munkára és egyéb elfoglaltságokra hivatkozva soha nem ér rá. Szégyelli is magát rendesen emiatt, de ember legyen a talpán, aki kibírja, hogy folyamatosan a sárba tiporják mindennemű önbizalmát és törekvését.
Érdekes módon addig, amíg Konstantin szóba nem hozta, egyáltalán nem fordult meg a fejében a gyerektéma. Ő személy szerint még éretlennek és felkészületlennek érezte magát a feladathoz, hogy megszüljön és felneveljen egy gyereket, hiszen még egy normális párkapcsolatot sem tudott fenntartani gátlásainak vagy éppen jóhiszeműségének köszönhetően. Nem gondolta volna, hogy a férfi fejében ilyen gondolatok kavarognak, így hát meglepetten, szemöldökét felhúzva pillantott fel rá ismét az őket körbevevő bútorokról.
 - Nézd, szerintem ez teljesen természetes. Vannak, akik korán családot alapítanak, meg vagyunk mi, akik a harminc körül tengődünk és nem is gondolunk ilyesmire. Bár szinte biztos vagyok benne, hogy idővel meggondolod majd magad a témával kapcsolatban.
Lehet, hogy meggondolatlanság a részéről, de egyáltalán nem játszott el a gondolattal, hogy mi lesz, ha. Tipikusan az a nő ő, aki nem mer előre tervezni semmit, pontosaz azért, mert az ördög mindig pottyant valamit a végén, így az őszinteségi kérdéssel kapcsolatos félelmein kívül minden ilyet félretett már.
Lágy mosolyra húzta ajkait, majd közelebb lépett Konstantinhoz és körbepillantott az üzleten. Valahogy ez túl intim téma volt számára egy ilyen nyilvános, ismeretlen helyhez.
Utoljára módosította:Almásy Léna, 2015. március 12. 17:46
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2015. március 12. 18:54 Ugrás a poszthoz

Konstantin
Február 16., Budapest, Váci út


Számára a nyitott házasság, avagy együtt-, de mégis különélés teljesen idegen téma. A szülei - amíg édesapja élt, persze - imádták egymást, minden percük a boldog, meghitt családi élet körül forgott, így elképzelni sem tudja, milyen lehetett Konstantin gyermekkora.
Naivan azt gondolta, majd szépen elcsevegnek erről is, mint korábban bármi másról, de a férfi mondandója a könnyed invitálás után mondhati hidegzuhanyként érte. Még jó, hogy időközben leült és a keze ügyébe került a kanapé méregzöld kárpitja. Egy pillanatra lehunyta a szemeit, csak azután nézett fel ismét az oldalán ülő férfire. Egyértelműen badarság volt számára, hogy ezzel az el nem hanyagolható problémakörrel nem foglalkozott. Túlságosan is a jelenben élt, nem tekintett előre és nem volt gondja a másik ilyesfajta gondolataira, igényeire és elveire.
 - Ha azt gondolod, hogy én ezeket igénylem, akkor még nem ismersz eléggé...
Szavait elhaló hangon, már-már suttogva ejtette ki a száján, egyetlen vizslató pillantás után tekintetét egy fix pontra szegezte valahol a távolban. Nyilván minden nőnek az az álma, hogy egyszer édesanyává válhasson és egy meleg családi otthont varázsoljon az amúgy néptelen és sivár házból, de benne ez az igény egészen egyszerűen még nem fogalmazódott meg.
Amúgy sem túl vidám vonásai egy szemhunyás alatt merevedtek meg. A szíve és az esze már megint két külön irányba indult meg a talán átgondolatlanul kiejtett szókapcsolatok nyomán, de ebben az esetben most a lehető legrosszabb értelemben fogta fel Konstantin mondandóját.
 - Szóval nem ígérsz semmit, de a szolgáltatásokat azért igénybevennéd.
Hangja most már határozottan csengett és ő maga sem tudta, honnan szedte össze hirtelen ezt a nagy keménységet. Egyetlen dologban volt biztos a köztük lévő viszonnyal kapcsolatban: akarta a férfit, de a kételyei és a fenntartásai, amiket olyan szépen sikerült a hivatalnoknak leépítenie, újra feléledtek.
 - Én nem az a nő vagyok, Konstantin. Ha arra vágysz, hogy valaki mindennemű kötöttség nélkül a partnered legyen, rossz ajtón kopogtasz.
Utoljára módosította:Almásy Léna, 2015. március 12. 18:57
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2015. március 12. 20:51 Ugrás a poszthoz

Konstantin
Február 16., Budapest, Váci utca


Széleskörű kapcsolatainak és egyébként mindenre kiterjedő figyelmének köszönhető, hogy elég sok mindent megtudott már Konstantinról és szinte biztos volt benne, hogy ez az apró vonás kölcsönös. Sok dolgot hallott és látott, olvasott aktákban, amik egy karakán, tudatos férfi képét rajzolták le előtte, így tulajdonképpen nem lepte meg a nyíltsága. Eddig sem árultak zsákbamacskát egymásnak és valahol hálás volt, hogy ezt az egyelőre elhanyagolhatónak tűnő tényt közölte vele. Mindazonáltal nem értett teljesen egyet az egészzel; honnan tudhatná most a férfi, hogy mit fog akarni később? Hogy mire fog vágyni? Még könnyen lehet, hogy meggondolja magát az egésszel kapcsolatban és egy nap azzal áll valaki elé, hogy ő bizony be akarja népesíteni az otthonát.
 - Nem. Egyáltalán nem ilyen férfinek látlak, csak... - nagyot nyelt, hangja kissé elvékonyodott - ...párszor már megégettem magam. Az utóbbi szavaid meg kissé elbizonytalanítottak.
Megnedvesítette kicserepesedett ajkait, majd enyhén rá is harapott az alsóra. Egyáltalán nem így tervezte ezt a napot, mintha az égiek összeesküvést szőttek volna ellene és mindent megtennének azért, nehogy egy kicsit is jól érezze magát. Amilyen jól telt az előző este, annyira elkeserítő lett a másnap.
 - Igen. Vagyis nem, ne érts félre! - kétségbeesett pillantásokat lövellt a férfi felé - Nem kérek ígéretet, sőt semmit sem. Inkább ne ígérj meg semmit és így nem látja esetleges kárát senki sem.
Konstantin merev arcáról tekintete a saját ölébe vándorolt, ahol egymást tördelő, elfehéredett ujjai pihentek. Nem gondolta volna, hogy az első ilyen szituáció ilyen hamar beköszönt majd náluk és azt sem gondolta, hogy ez tőle fog származni. Talán az elmúlt időszak megsavanyította kicsit és ebből kifolyólag a bizalma is sokkal nehezebben épül fel, mint korábban.
 - Ne haragudj.
Utoljára módosította:Almásy Léna, 2015. március 12. 21:00
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2015. március 12. 22:01 Ugrás a poszthoz

Konstantin
Február 16., Budapest, Váci utca


Kétségek mindig voltak és lesznek is. Egy nő soha sem lehet biztos a dolgában, hiszen általában ő az alárendelt fél. Az a fél, aki függ, ugyanakkor mindent megtesz azért, hogy azt, amit kap, vissza is adja. Csak talán egy kicsit más formában. Ő is pontosan ilyen: kap és ad, tűr és elfogad, aztán ha a feje fölött összecsapnak a hullámok, egyszerre ad ki magából mindent. A mai nap sem történt másként, a sérelmet, amit a legjobb barátnője és az exe kapcsolata miatt élt át, Konstantinra akarta zúdítani akaraton kívül. Ez a luxust azonban nem engedhette meg magának, főleg nem azzal ez emberrel szemben, aki összekaparta a padlóról. Fejében egyre inkább egyetlen gondolat cikázott, ahogy ő is mereven bámulta az utcán kavargó népséget.
 - Én tudom, mit akarok...
Nem kellett kimondania a mondat végét, ez a pár szó eléggé beszédes volt ahhoz, hogy Konstantin leszűrhesse belőle a lényeget. Ha nem gondolta volna komolyan az egészet, ha nem lett volna biztos abban, hogy ő tényleg ezt szeretné, akkor a bizonyos éjszaka után elbujdosott volna a világ, de leginkább a férfi szemei elől.
 - Tudom is - alsó ajkát elengedve egy szende mosolyt küldött a hivatalnok felé - És köszönöm.
Pár perccel korábbi énjének tökéletesen ellentmondva csúszott arrébb a kanapén, hogy leküzdje a köztük lévő minimális távolságot is. Egy hirtelen ötlettől vezérelve bújt oda Konstantinhoz, fejét megtámasztotta annak vállán. Tudta, hogy ez nem fog sokáig tartani, mégis megragadta az alkalmat, hogy ha csak egy kicsit, ha csak egy ici-picit is, de megragadjon maguknak egy kis meghittséget.
 - A gramofont a konyhában hagytam, szóval remélem készülsz mára is jó zenékkel.
Utoljára módosította:Almásy Léna, 2015. március 12. 22:02
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2015. március 15. 21:18 Ugrás a poszthoz

Konstantin
Március 17., kora délután, Üstösd


Arcán a rosszallás ezer jele mutatkozott, ahogy a táskájába süllyesztette az áldozat magyalpálcáját. Egy rakat szétszóródott könyv és egy nagy vértócsa mellett guggolt a homlokát ráncolva, tökéletesen belemélyülve a megoldásra váró eset részleteibe. A nyomokból egyértelműen kiderült számára már az első pillanatban, hogy egy előre eltervezett, brutálisan elkövetett gyilkosság történt a házban az éjszaka folyamán, de a tettesre utaló nyomot még nem sikerült elővakarnia a szerencsétlen fickó otthonának romjai alól. Kora reggel riasztották, amikor a jól megérdemelt kávéját fogyasztotta az ebédlőasztalánál ücsörögve. Úgy volt, hogy a Minisztérium közelébe sem kell mennie aznap, a kastélyban várta egy rakat óraterv és miegymás, lélekben és a sünis mamuszában arra volt felkészülve, nem egy ilyen durva ügyre.
Óvatosan állt fel a föld közeléből, jobb térde éles, kattogó hangott hallatott, ahogy kiegyenesítette elgémberedett tagjait. Már legalább negyed órája gubbasztott az élettelen test kihűlt helye felett eredmény nélkül, ideje volt szemügyre venni a ház többi részét is. Körülötte még két társa dolgozott, az épület környékét pedig további aurorok biztosították. Nem mintha attól tartottak volna, hogy az elkövető fényes nappal visszatér majd a tetthelyre, mégsem lehettek óvatlanok. Üstösd a kétes ügyletek rosszhírű településeként égett a varázslók tudatába, egy olyan helyként, ahol bármi bármikor megtörténhet. És meg is történt.
Sötét tekintettel követte az ablakon át a fekete zacskó és kollégái útját egy speciális, külön erre a célre kialakított szállítójárműig, aztán visszafordult a nappaliból maradt romhalmaz felé. Feltúrták, majd felrobbantották a környezetet - valami azt súgta számára, hogy a tettes, avagy tettesek valami számukra értékes dolog után kutattak, talán meg is találták, talán nem.
Igazán hosszú délutánnak nézett elébe, de mindenképpen végezni akart a helyszínelés rá eső részével úgy hatig. Valószínűleg sejthető, hogy miért.
Utoljára módosította:Almásy Léna, 2015. március 15. 21:24
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2015. március 16. 21:20 Ugrás a poszthoz

Dwayne
Parancsnokság


Ember legyen a talpán, aki egy ilyen hazugságot szó nélkül kibír. Szemei összeszűkültek, már éppen nyitotta a száját, hogy visszakérdezzen az állítás valóságtartalmára, de aztán mégsem tette. Megígérte magának, hogy nem akad ki többször ezen a kérdésen és mégis... valahol nem túl mélyen még mindig nagyon bántotta maga a tény, amibe bele sem mert úgy igazán gondolni.
 - Szerintem még te sem hiszed el, amit mondasz.
Higgadtságot próbált színlelni, közben viszont finom nőies vonásai kezdtek eltorzulni az arcán. Mr. S*ggfej. Ha ezt a csodálatos titulust kioszthatta volna, azt nagy valószínűleg pont nem Konstantin, hanem a vele szemben álló a néha gyapotültetvény-címkéző, alpári paraszt stílust felvevő férfi kapta volna meg. Pontosan ő, aki nem is olyan régen még a mindenét jelentette.
 - Nem mintha sok közöd lenne hozzá, de én legalább nem mondjuk Adammel feküdtem össze. Vagy a bátyáddal.
A kiegészítés kissé kegyetlenül hangozhatott a szájából, hiszen pontosan ismerte Dwayne korábbi kapcsolatainak történeteit, illetve a testvérét, aki szinte mindenkit lecsapott az auror kezéről. Szép vagy nem szép, mással hirtelen nem tudott visszavágni. Annyiszor vágta már a fejéhez a Zója-ügyet, hogy teljesen beleunt a témakörbe, inkább nem is akart tudni semmit sem, ami velük kapcsolatos.
Ösztönös védekezőképességének köszönhetően nagy levegőt vett, pár másodpercig bent is tartotta azt, bár az alapvető jelentősége ennek a dolognak nyilván nem érvényesült. Nem látszódott nagyobbnak, erősebbnek sem, még mindig ugyanaz a törékeny nő állt Dwayne Warren előtt, mint másfél évvel korábban. Talán csak határozottabb és szókimondóbb lett.
Talán.
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2015. március 16. 22:14 Ugrás a poszthoz

Konstantin
Március 17., kora délután, Üstösd


Egykedvűen kullogott át a szintén feltúrt konyhába. A szekrények tartalma, lábosok, műanyag edények, evőeszközök és minden egyéb felszerelés a földön szétszórva hevertek. Valaki sietősen borogathatta ki a fiókokat, ennyit sikerült leszűrnie abból a csodálatosnak nem nevezhető látványból, ami elé tárult. Nem talált egy nyomot sem, amin elindulhatott volna, egyetlen oda nem illő hajszálat, papírfecnit, egy leheletnyi jelet sem. Csalódottan állt a küszöbön, egyenesen belebámult a földet pásztázó kollégája hátába. Gondolatban már egészen máshol járt, az érdektelenség és a kudarc érzete teljesen elterelte a figyelmét a munkájáról. Fejében egyik ábránd követte a másikat és azon kapta magát, hogy már az este apró részleteit tervezgeti. Mint valami tinilány, aki nem képes az iskolában a tanárra figyelni, mert a randi és a leendő öltözék nyilván fontosabb, mint a tudás, amit az agyába próbálnak tuszkolni.
Merev bambulásából egy feszült, ámde szörnyen ismerős hang rángatta ki. Szemöldöke azonnal az egekig szökött, ahogy elképedt arccal fordult ki a konyhából és loholt a férfi vélt tartózkodási helyére. Soha sem fordult még elő, hogy munka közben zavarták volna egymás köreit, a munka szent és sérthetetlen általában és mindkettejük életében előkelő, dobogós helyen áll. Kutyafuttában érkezett meg a ház bejárati ajtajához, egy pillanat alatt leverte a víz a férfi hangsúlyától. Arcát talán még soha sem látta ennyire feszültnek, az egész testbeszéde azt ordított a képébe, hogy valami nagy baj akadt a hivatalnok háza táján és csak remélni merte, hogy az a probléma nem vele kapcsolatos.
 - Mi a baj?
Homlokát ráncolva lépett közelebb a szeretett férfihez, kezét már éppen a karjára tette volna, de aztán meggondolta magát. Ez nem olyan a helyzetnek tűnt így első benyomásra, így inkább megtörölte leizzadt tenyerét a nadrágjában.
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2015. március 17. 18:40 Ugrás a poszthoz

Konstantin
Március 17., kora délután, Üstösd


Kérdésére nem érkezett válasz, csak a hatalmasra nyílt, szinte rettegő szemek árulkodtak a férfi érzéseiről. Hirtelen forróság öntötte el, pulzusa az egekbe szökött - nyilván a tárgyaláson történt valami, ami mindent megváltoztathat. Bár Konstantin nem beszélt neki erről, pontosan tudta, hol volt a férfi az előző nap folyamán. Nem firtatta a dolgot, ez olyan ügynek tűnt, amit a másik nyilvánvalóan nem szívesen osztott meg vele, ezt pedig tiszteletben tartotta. Majd mindent a maga idejében, ha el akarja mondani, majd elfogja. De az a nézés... az a gondterhelt, kialvatlan és teljesen szétszórt ábrázat szörnyen nyugtalanító érzést keltett benne.
Kérdőn pillantott hát a férfire, amikor az egy viseltes papírlapot nyújtott át neki. Elképzelni sem tudta, mi állhat az irományban, egészen addig, amíg az első mondaton át nem futott a tekintete. Úgy tűnt, egy búcsúlevelet tart a kezében, az első bekezdés után nem is értette, miért osztja ezt meg vele Konstantin, de ahogy szemei tovább falták az üzenet sorait, úgy fogta fel, mit is jelent az egész valójában.
Egy gyerek.
Homlokán baljóslatú ráncok jelentek meg, tekintete pedig szinte elsötétült, ahogy a pergamenre vetett szavakat olvasta. Végeztével egy vegyes érzelmekkel telt pillantás kíséretében adta vissza a levelet a címzettnek. Megnyalta kiszáradt ajkait.
 - Hát... én nem is tudom, mit mondjak.
Ez volt a teljes igazság és ennél őszintébb mondandója aligha akadt volna. Jobb karját a mellkasához szorította, baljával pedig kicserepesedett ajkait kezdte piszkálni. Mereven bámulta a férfi furcsán lógó nyakkendőjét; odabent mintha összedőlt volna a kártyavár.
 - Mit akarsz csinálni?
Almásy Léna
INAKTÍV



RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2015. március 17. 20:05 Ugrás a poszthoz

Konstantin
Március 17., kora délután, Üstösd


Tekintete szinte megolvasztotta a nyakkendő után kipécézett gombot Konstantin ingjén, szívverése fokozatosan lassult, a gondolatok viszont annál gyorsabban cikáztak a fejében. Igen, megfordult a foszlányok között, hogy hátat fordít és elmenekül ismét, ahogy azt hónapokkal korábban egyszer már megtette, de semmi értelme nem lett volna. Nem haragudhatott emiatt Konstantinra. Amikor az a csöpp gyermek fogant, ők még csak nem is ismerték egymást, akkor még egy teljesen más szituációban éltek mindketten. Egyszerűen nem volt joga sértődöttnek és féltékenynek lenni, ezt pontosan tudta. A gondolat viszont, hogy a férfinek is akad egy gyermeke a nagyvilágban egy olyan anyával, aki egyáltalán nem közömbös a számára, megrémítette. Félt, hogy elveszíti, ugyanakkor hálás volt neki, hogy ezt megosztotta vele.
Anélkül lépett közelebb hozzá, hogy felpillantott volna a kemény vonásokkal tarkított, elképesztően vonzón borostás arcra. A gyerektémát elutasító megjegyzésére nem felelt, hűvös, nedves ujjait inkább a legfelső gombra csúsztatta, hogy egymás után a megfelelő helyre igazítsa az egész sort.
 - Nem tudom... talán beszélned kellene vele. Annak a gyereknek te vagy az apja, ha akarod, ha nem.
Szavai némiképp ridegnek tűnhettek, mégis a lehető legnagyobb jóindulattal mondta ki őket. Kezei gyorsan, gyakorlottan mozogtak és a mozdulatsor végeztével, mielőtt visszaejthette volna őket a teste mellé, jobbjával végigsimított Konstantin szúrós arcán.
 - Miattam meg ne aggódj, csak cselekedj szíved szerint.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Almásy Léna összes RPG hozzászólása (164 darab)

Oldalak: « 1 2 3 [4] 5 6 » Fel