Kedves Kavicsok!Ha épp avatar alanyt váltanál - vagy nem - akkor nézz be a
foglalási leírásba, mert történt egy-két változás. Kérdés esetén keresd nyugodtan az avatar felelősöket vagy a navigátorokat.
További jó játékot mindenkinek!
Kviddics népe!Köszöntsétek sok szeretettel és lelkesedéssel az új játékvezetőtöket, aki legalább olyan boldogsággal jön ide, mint amilyen szépen csillan a haja a napon! Ő pedig nem más, mint
Christiano Santos!
A részletekkel a megfelelő alfórumban ő következik, mi pedig sok sikert és kitartást kívánunk az elkövetkezendőekhez mindenkinek.
Jó játékot s kellemes időtöltést kívánunk!a Navik
Kedves Kavicsok!
Mr. Coltrane bokros álmodói mindennapjai okán most szusszan egy keveset, navigátori feladatait nagyjából 3 hétre félreteszi. Távolléte alatt kérdéseitekkel, kéréseitekkel, egyéb ügyeitekkel forduljatok továbbra is bátran
Maja Bojarskahoz vagy
Lewy Bojarskihoz!
a Staff nevében,
Adam Kensingtonalapító
Kedves érdeklődők!
2019 májusától újra felszabadul a Játékvezetői pozíció! A Játékvezető feladata, hogy összefogja az iskolában tanuló kviddicsjátékosokat, a csapatkapitányokat, neki kell levezetni az idény mérkőzéseitk, ő a kviddics egyik fő felelőse a fórumon. Rajta áll vagy bukik, hogy mi lesz még a sorsa a jövőben ennek. Újíthat, ötleteket fogad és mérlegel, valamint igyekszik színesíteni az életet.
A mindenkori Játékvezető megújíthatja/átalakíthatja a kviddicsszabályzatot, az idény szervezésében pedig teljesen szabad kezet kap.
Pontokba szedett kérdések helyett felsorolunk néhány dolgot, amit szívesen olvasnánk viszont a pályázatodban;
- Mutatkozz be nekünk, meséld el a motivációd
- Kviddics tapasztalatok (mióta játszol, milyen formában vettél részt az idényekben, milyen pozíciókat töltöttél be és hol az oldalon stb.)
- Mennyire ismered a szabályzatot és a játékot magát?
- Vannak ötleteid, amiket szívesen megvalósítanál? Esetleg felsorolásszerűen elképzeléseid, mit lehetne tenni, ami fellendítené kicsit a dolgokat?
- Új karaktert szeretnél hozni? Jelezd kérlek, hogy milyen státuszba szánod/teljes értékű multikarakternek akarod-e stb.
Ezenkívül úgy győzöl meg minket, ahogy szeretnél. Fontos, hogy jól kommunikálj, hogy önálló, talpraesett és lelkes legyél.
A pályázat hosszának maximuma az van; 2 oldal. - Feltéve persze, hogy szövegszerkesztőben készíted. Egyéb formátumoknál csak hozzávetőlegesen kérünk mindenkit, hogy alkalmazkodjon ehhez a mennyiséghez.
Beküldés: bagolyban egy navigátornak.
Határidő: 2019.04.30.
Bagolyban elértek minket, ha bármilyen kérdés felmerül!
Jó játékot és sikeres pályázatokat kívánunk;
a Navicsapi
Kedves Diákok, Alkalmazottak, Falulakók!Idén ismét meghirdetésre kerül a legilimencia, mint képesség oktatása. Az elméleti legilimenciát bárki tanulhatja, a gyakorlatit azonban csak a sikeres pályázók.
Legilimenciát összesen hat fő tanulhat, jelenleg egy vizsgázó és öt aktív tanonc van a rendszerben, így összesen egy fő pályázhat sikeresen. A szabad hely feltöltése nem kötelező. A pályázáshoz az alábbi feltételekkel kell rendelkezni:
- Betöltött 16. életév, vagy a tanév végéig történő betöltés.
- Az iskola tanulója vagy az iskola teljes értékű dolgozója vagy falulakó,
aki alkalmanként bebocsátást nyer az intézménybe, ha szükséges.
- Haladó ranggal rendelkezik
A képzés időtartama
körülbelül 1,5 tanév. (Ez az aktivitás miatt csúszhat)
Pályázatban a következők szerepeljenek:
- Álmodói bemutatkozás
- A karakter bemutatása
- Indoklás, hogy miért hasznos a karakter számára a legilimencia elsajátítása
- Próbahozzászólás
Megj.: Az oktatót nem zavarja az sem, ha a karakter nem legálisan használná a képességét, az indoklás a játékkörülményekhez kell.
A pályázatokat április 20-ig várom bagolyban, amelynek tárgya Legilimencia pályázat legyen. Eredményhirdetés április 21-én várható.
Mindenkinek sok sikert kívánok!
Sárközi Norbert Dorián
Kedves kavicsok!
A magyar költészet napját Magyarországon 1964 óta április 11-én József Attila születésnapján ünneplik. erre ma, ezen a szép csütörtökön ébredhettünk mi is és a DÖK tagjaival úgy véltük még a húsvét előtt egy kis pontszerzési lehetőséggel egybekötött hagyományőrzést tartanánk.
Hoztunk egy kvízt!
Feladvány - katt
Elvesztettem a múzsám... mi lesz velem? Párosítsd a költőket múzsáikkal!
Ady Endre – Tanner Ilona
Arany János – Széppataky Róza
Babits Mihály - Szendrey Júlia
Jókai Mór – Szegedy Róza
Juhász Gyula - Sárvári Anna
Katona József - Mauks Ilona
Kisfaludy Sándor - Laborfalvi Róza
Kosztolányi Dezső - Kratochwill Georgina
Madách Imre - Harmos Ilona
Mikszáth Kámán - Gyarmati Fanni
Németh László - Fráter Erzsébet
Petőfi Sándor – Ercsey Julianna
Radnóti Miklós – Démusz Ella
Vajda János – Csajághy Laura
Vörösmarty Mihály – Brüll Adél
Oly szépek a szavak, de az a kacifántosság... Szerettük volna, ha nem magyar anyanyelvű iskolatársaink, saját nyelvükön élvezhetnék legnagyobb költőink verseit, a fordítóbűbáj azonban megbolondult. Ki tudod találni mely verseket (versrészleteket) kavarta meg a varázslat?
a;
Játék a mainstream játékosokkal
égbolt,
Istennőnek tűnik
Lojális, vak remény!
Ki teremt az Ön számára
A boldogtalan,
És mint egy csillogó,
Isten áldjon.
Mit csinálsz a száddal?
Miért nevetsz ki?
Szörnyű hangulatra sodródik
Még most is?
Csak maradj magadnak.
Hittem;
Azt hittem, jól mondtad:
Még mindig nevetsz.
b;
A kerti virágok völgyében még mindig vannak nyílások,
Még mielőtt az ablak zöld,
De tényleg látod a téli világot?
A fonott tetőt már lefedte.
Még akkor is, ha a láng szíve még mindig a szívemben van
És mégis ott van az egész tömeg,
De itt az ő sötét hajam,
A téli dűne megütötte a fejem.
c;
Már rángattam a kezem
Fogom a kezed,
A szemem már csöpögött
Szemmel tartom.
Nem tudom, miért, mennyi ideig
Én maradok érted,
De én megfogom a kezed
És én tartom a szemed.
d;
Mi volt az ő bravúrja, nem tudom,
De tudom, hogy a mezők homályosak,
Ha a nyár nyara egy vastag borjújal jön
És abban a fecsegőben újra érzem őt.
Milyen volt a kék szeme, nem tudom,
De ha az égbolt megnyílik az őszben,
Szeptemberben a lusta búcsú
Visszamegyek a szemem színére.
Hogy volt a hangja selyme, nem tudom,
De tavasszal, ha a rét sóhajt,
Melegnek érzem Anna hangja
Egy olyan tavasztól, amely túlmutat a mennyen.
e;
A születésnapjaim, ha mindez eltűnt
aki kedveli a krikett-hegedűt?
Megszűnt a láng?
Ki feszül a szivárványon?
A puha hantu mező a rock-
csípő átöleli a sírást?
Ki van egy becenévben egy falban
szőrszálak, csörgők?
Ki áll fel, mi történik?
esküszöm egy székesegyház által?
A születésnapjaim, amikor végül kimerültek,
aki fél a keselyűtől!
És ki tartja szem előtt
Szerelem a másik oldalra!
f;
Este van, éjszaka: mindenki viccel!
Fekete, az eperfa lombozat,
Az éjszaka szar, bejárja a falat,
Nagy kopogást, majd csendet.
Mintha a lába a lábakon lenne,
A földi békák sorsa görögre nőtt,
A denevér eltalálja a bozót,
A bagoly makacs, öreg bagolyán tör ki.
g;
Süllyesztett sivatagok, Hust elesett;
Csend volt, a hold alulról emelkedett.
A szél most olyan, mint egy síró szél; és a folyosó eltűnt
Félelmetes felhők vannak köztem.
És azt mondja, Honfi, mi köze van a romokhoz?
Visszatekintve az öregség árnyékára?
Távol a jövővel, vegyen komolyan;
Hass, hozzon létre, nő, és hazaér a fényre!
A megfejtéseket bagolyban a Szervezői Mesélő karakterhez várjuk április 13. 23:59-ig!
És mellé egy plusz lehetőséget!
Nem vagy a kvízekért oda? A szerepjáték viszont a te asztalod? Akkor itt van ez! Három szituáció, megoldhatod mindhármat, vagy akár csak az egyiket; a lényeg, hogy ha megtetted, küld vissza nekünk a hozzászólásod linkjét, hogy pontot adhassunk rá!
a; Szavalj el a verset egy népszerű helyen!
b; Építs bele egy magyar költő művét az egyik játékod hozzászólásába, akár részleteiben szétbontva!
c; Válj költővé te magad a játékodban!
A játékok linkjeit bagolyban a Szervezői Mesélő karakterhez várjuk április 13. 23:59-ig! Sok sikert és jó játékokat kívánunk nektek,
a DÖK csapata

Unod a banánt? Eleged van a Navinéből, mert megint ők nyerték a pontversenyt? Vagy ez az egész hidegen hagy? Ne is törődj vele, most a vezetőség kiötlött egy tervet, hogy enyhítse az ellenséges - és közömbös -, érzéseket! Figyelő tekintetük elfordítva engedélyezték, hogy a Navine házbulit tartson! Különleges italok, pezsgő társaság és garantált jó hangulat vár a sárgák házában.
Gyere te is és élvezd a patások partyját a játékszobában április 6-án éjszaka!
//A buli és az ott elfogyasztott italok szerepjátékos kijátszása június 1. 00:00-ig lehetséges
A kezdőposztért
KATT.//
Jó szórakozást kíván,
A Navine csapata
Kedves mindenki, akinek köze van, köze volt, vagy köze lesz a Rellonhoz!
Annak érdekében, hogy újra éljen a ház, aktív, vagy legalább valamennyire aktív segítőkre van szükségünk. Jelenleg kevesen vagyunk, de tudjuk, hogy vannak öregdiákok, akikre még lehet számítani, vagy éppen újak, akik multival, vagy visszatérő karakterrel csatlakoznának kis családunkhoz.
Rátok van szükségünk!
Várjuk tehát azokat, akik szívesen segítenének VeSe (azaz vezetőségi segítő) tagként. Például a pinterest táblánkra lehet tűzdelni; leírásokat lehet írni; feldobni egy-egy ötletmorzsát; házkaraktert alkotni és kijátszani; részt venni a játékokban...
Egyetlen kitétel van, legyen valami közöd a Rellonhoz.

Jelentkezni bármikor lehet bagolyban a házvezető, vagy házvezető-helyettesnél, illetve facebookon.
Várunk mindenkit szeretettel!
Quinn&Anna
Kedves kavicsok,mint láthattátok a Rellon ház vezetésére első körben nem akadt jelentkező, így meghosszabbítottuk azt. Ez is lejárt, és örömmel jelentjük, hogy lelkes vezetőre bukkantunk, így kérjük fogadjátok Alastair Magnus utódját, Quinn Ashwood-ot örömmel a Rellon ház élén!
Segítőjéről, prefektusairól ő ad majd hírt a jövőben, mi jó munkát kívánunk neki(k)!
navi-aligátorok
Kedves Bagolykövesek!Eljött hát az új tanév! Megtartjuk hagyományos évnyitó ünnepségünket.
Időpontja: április 1. (hétfő) 16:00
Helyszín:
Nagyterem (ideiglenes téma)Megjelenés: talárban
Szeretettel várunk benneteket!

igazgató
//kérünk, olvassátok el figyelmesen a leírás útmutatását! mostantól szálazhattok nyugodtan ahhoz, akivel játszotok, hogy világosabb legyen, ki kinek ír. nem szükséges az ünnepély kezdő posztjára válaszolni. a játék addig tart, amíg aktívan írtok a témába. üdv az új tanévben!//
Kedves kis és nagy diákok!A diákönkormányzat tagfelvételt hirdet ebben a tanévben is. Nincs határidő rá, bármikor jelentkezhettek az elnöknél, ha kedvetek és időtök engedi. Egyetlen kikötés van, diák vagy mestertanonc légy, mindegy hogy mennyi idős vagy, mi a nemed vagy éppen haladó vagy kezdő vagy-e éppen.
Célunk elsősorban az, hogy fellendítsük az iskolai életet, a diákok számára élvezetes programokat szervezzünk és bonyolítsunk le. Amolyan kis közösségként kivegyük a részünk az iskola mindennapjainak irányításából.
Hogy mit is nyersz ezzel?
- Egy hangulatos csapattagságot
- Nyitott füleket és szemeket az ötleteidre
- Segítő kezeket ezek megvalósításához
- Házpontokat a lelkes és aktív munkáért
- Esetlegesen ajándékokat a szerepjátékos munkáért
- Nevet, hiszen a DÖK-tagokat szinte mindenki ismeri
Ha felkeltettük az érdeklődésed, kérdéseiddel, jelentkezéseddel írj baglyot nekem vagy a helyettesemnek,
Denis A. Brightmorenak!
Rhédey I. Pandora
DÖK elnök
Kedves Diákok!
Néhány nap és elindul a következő tanév. A vizsgák lezártával összeállítottuk nektek a friss évfolyamlépők listáját. Ha nem találod a neved az évfolyamodnál, pedig szeretnéd, ha kérdésed akad, ha kérvényt szeretnél utólagosan benyújtani, azt március 31-ig vasárnap 23:59 -ig jelezheted a Navigátori gárda bármely tagjánál. (Erre főleg az 5. évfolyam diákjai figyeljenek, mert ugyan léptetni később is tudunk, de ha valaki a tablóra szeretne felkerülni, csak akkor lehet, ha időben kérvényezi ezt a lépést!)
A kérvényben eddig kérők is a mai napon léptetve lettek, így ha közülük bárki rendellenességet tapasztal, keressen meg minket!
Az új tanév hátfővel indul, addig még rápihenhettek, élvezzétek ki a szabadságot.
1. évfolyam lépői:Dana Straw Berry
Zayday Hudson
Erdőhegyi Merse
Sárközi Kincső Jázmin
Mizsey Maja Héla
Süveges Nimród
2. évfolyam lépői:Ryan Wolf Falkom
Nérel Danka
Lóránt Bence
Bodza Edina Gyöngyvér
Thomas Middleton
Angelica Black Wing
Zippzhar Mária Stella
Juhász Laura
Moon Jun Seo
Mérey Nárcisz Mara
3. évfolyam lépői:Csonka-Ramholcz Zsombor
4. évfolyam lépői:Révay Lili Athalie
Andrej Scotti
Wittner Stella
Kelevitz Maja Nerella
Benzsay Gergely
5. évfolyam lépői:Yoshida Araki
Varga Nóra
Catherine Hope Payne
6. évfolyam lépői:Helena Amanda Payne
Edler Bonnie
Rhédey I. Pandora
Mikecz Emese
Vajda Richárd
Rácz Dalma
7. évfolyam lépői:Széplaki Alíz
Denis A. Brightmore
8. évfolyam lépői:Scarlett Conroy
Leon Tim Wolf
Daisy Blue Berry
Wittner Dávid
Bogna Zdanowska
Vajda Eszter
Gratulálunk az évfolyamlépőknek; sok sikert kívánunk minden diáknak és tanárnak az elkövetkezendő szemeszterre!
Jó játékot!a Navigátorok
Kedves fórumozók!
Tanári kar
Idén is búcsúztunk több tanerőtől, aki az elmúlt években járultak hozzá a világunk bővüléséhez. További sok sikert kívánunk neki! Ők pedig;
Lorelai K. Riviera; Dr. Warren-Mácsai Zója; Thege Valéria; Daniel Graham és Ramholcz Kirill.
Továbbá fontos, hogy már a tavalyi évben is átnézte a felelős a tanári aktivitást, munkát és órákat, többen kerültek próbaidőre is, idén sem lesz másként, így számíthatnak azok, akik nem vizsgáztattak, s az anyagaik hiányosak illetve problémásak ugyan erre. Ezeket az év kezdete előtt mindig Majától kapják meg levélben, a tanévben van lehetőségük fejleszteni, kettő után azonban a tárgyuk újrahirdetésre kerül, ha alaptárgy, más esetben csak elvételre, amit ha képes teljesíteni újra az aktivitási feltételt visszapályázhat.
A régi-új tanárok pedig a következők tárgyaikkal és változásaikkal együtt;
Emily Dorothea Fisher - Pszichológiai alapismeretek (6,7,8)
Moon Jang Geum - Varázsháztartástan (1,2,3,4,5)
Eleonore Santos - Átoktörés (6,7,8)
Adrian Black - Káros szerek ismerete (3,4,5)
Anastasia Strakhova - Gemmológia (1,2,3,4,5) és Mineropathológia (6,7,8)
Minden pályázónak köszönjük a részvételt, eredményekben gazdag tanévet kívánunk és sok sikert mindenkinek!
Szívből gratulál;
a Navigátor csapat

Kedves kicsik és nagyok!Az elmúlt évekből már ismerhetitek a Secret Santa játékunkat, melyet ebben az évben új alkalomból hoztunk el nektek. Ez a Secret Bunny, a húsvéti ajándékozás, mely erősíti az álmodók közti kapcsolatokat. Itt az ideje visszatérni a gyerekkorba és begyűjteni az udvaron elrejtett ajándékokat! Egy tipp: talán a postaládába rejti idén a húsvéti nyuszi.
Amit tudni érdemes az eseményről:
- Három kisnyuszi; Nárcisz, Viko és Cath gondoskodik a jelentkezők összegyűjtéséről, kihúzásáról, és értesítéséről.
- A jelentkezési határidő után maximum 48 órával landol a karakteri, álmodói nevet és címet rejtő üzenet a bagolypostádban.
- A címeket bizalmasan kezeljük, illetlen kezekbe nem adjuk tovább.
- A csomagban tetszés szerint állíthatod össze az ajándékokat, de jó, ha van egy olyan tárgy benne, amit saját kézzel készítettél. (Lehet persze az összes, de ez csak egy javaslat)
- Célszerű időben, április 11-14. körül postára adni a csomagot.
- Amennyiben lesz addig találkozó, személyesen is elvihetitek az ajándékot.
- Ha bármilyen segítség kell a csomaggal kapcsolatban, bármelyikünkhöz fordulhattok bizalommal.
A jelentkezés során küldjétek el:
- Karakter neve
- Álmodó neve
- Cím, amire a csomagot várjátok
- Külföldi bagolyköves esetén vállaltok-e csomagküldést
Jelentkezni bagolyban, vagy facebookon tudtok bármelyik nyuszinál.
Jelentkezési határidő: 2019. március 23., szombat 22:00 Ajándékozásra fel!
Nyuszkók
Kedves fórumozók!Házvezetőségegyetlen változás áll fent jelenleg a házak vezetésében, ami nem más, minthogy a
Rellon élére nem érkezett jelentkező. Így ezt
újrahirdetjük és várjuk tanáraink, iskolai dolgozóink, vagy iskolához köthető bedolgozó, esetleg minisztériumi felnőtt karakterek jelentkezését!
Rellon HV pályázat feltételei;
A tanári karakter álmodója legalább egy éve tagja legyen az oldalnak, mindegy melyik karakterével.
- Az álmodó rövid bemutatása
- Az oldalon vállalt eddigi tevékenységeid
- Mit tudsz jelenleg a ház közösségéről? Milyen kapcsolatban vagy az ottaniakkal?
- Mik a terveid, hogyan kiviteleznéd ezeket? (Részletesen!)
- Kreatív feladat! Alkoss nekünk a házra vonatkozó pinterest táblát, soundtracket, képregényt/képválogatást, videót a háztagokkal/ról, belső pályázati sablonokat, vagy bármit, amit szeretnél! A kreatív feladatnak nincs kivitelezési maximuma, de a pályázatnak legalább egy megoldást tartalmaznia kell. A feladat lényege, hogy megismerjük a nézőpontodat, a hozzáállásodat a házhoz és a tagokhoz, hogy tudjuk, miben gondolkodsz és hogy aktív cselekvésre buzdítsunk mindenkit. Ennél a pontnál a háztagok bevonása is ér.
A jelentkezés formája szöveges dokumentumtól kezdve ppt prezentáción át bármi lehet, minden alternatívát elfogadunk, ha az megfelel a kitételeknek.
A pályázatokat bagolypostán várjuk. Minden kapott bagolyra igyekszünk reagálni, így ha valaki 1-2 nap után se kap válaszlevelet, megeshet, hogy elkallódott a madara, ez esetben keressen meg minket, hogy megkaptuk-e!
Határidő: 2019. március 25. 20:00. Íme hát a
2018/19 ősz-tél tanév Házvezetői a többi házban;
Eridon -
Sárközi Norbert DoriánLevita -
Eleonore SantosNavine -
Mitzinger BenceTanárokA beérkezett munkák bírálása és átnézése folyamatban van, de akadnak kérdések és majd kéréseink benyújtott munkák közül, amik miatt várhatóan legkorábban a hét végén, vasárnap kerülnek majd kihirdetésre és kiértesítésre az érintettek.
Előre is köszönjük a türelmeteket!
a Navigátorok
Kedves Mindenki!
Ismét lesz lehetőség pályázni elemi mágus tanoncnak és ezzel elnyerni a képességtanulást. Először is azzal kezdeném, hogy rendhagyó módon nem évfolyamokhoz, hanem korhoz kötött a pályázat; valamint aktivitáshoz, így idősebb karaktereknek, esetleg már végzett, de érdeklődőeknek szintén lehetőséget tudok nyújtani, hogy szerepjátékosan valami pluszt vihessenek az életükbe. De lássuk is:
Lehetőség van monomágusként (egy elem birtokosa) tűz és föld elemű pályázatra, mivel az elmúlt években nagyon sok került elő és jelenleg is több aktív tanonc van levegő és víz elemmel, azokra nem lehet most.
Az elemi mágia tanulásával nemcsak a képesség és jogok, de felelősségek és kötelességek is járnak, hiszen a képzés 3 szintig (álmodóilag ez minimum 9 hónap/vagy külön egyeztetéssel több/) tart, de meg is lehet bukni, vagy inaktívság esetén elveszteni a lehetőséget. Az évlépésért ugyanúgy meg kell dolgozni, mint a többi tárgy évfolyamlépésénél, de itt az év közbeni munkán van a hangsúly. A 3. szint végén a végzősöknek gyakorlati vizsgát kell tenniük, melyre nem csak egy mód van. Ezekkel mind számolnod kell, ha beadod a pályázatodat.
Lássuk a pályázat fontos szabályait:
1. A pályázó személy 16 és 29 éves kor között van.
2. Bagolyban várom, minden részt kitöltve a pályázatokat, hiányos vagy késve beérkezett munkák azonnal elutasításra kerülnek, valamint a képesség komolysága és használata miatt, figyelembe veszem, hogy az illető haladó szintű játékos-e (nem kell ranggal rendelkezni, ha a játékán/próbahozzászólásán ez látszik, de a döntési jogot fenntartom ebben). Tárgyat adjatok a bagolynak!
3. Megfelelő pályázatok esetén maximum kettő tanonc kezdheti meg tanulmányait a vizsgaidőszakban.
4. Minden pályázó esetében figyelembe lesz véve, hogy az álmodó mennyire aktív és mennyire van a birtokában más fontos plusz. Ha már volt elemi mágusod, az nem hátrány, de ha most van karaktered, akivel bukdácsolsz inaktívság miatt más képességgel, az igen.
5. Ha nem érkezik megfelelő pályázat, előfordulhat, hogy nem lesz új/egynél több tanonc!
Lássuk a pályázati sablont:
I. Álmodói motiváció, miért szeretnéd a képességet és az aktivitás
[Nem kell komoly indok, tanulhatod mert kell a kihívás vagy mert kell a karakter jövőjébe, csak győzz meg. Az aktivitásodnál szeretném látni, hogy az adott karakterrel az elmúlt 2-3 hónapban mennyi hozzászólásod volt. Csak számosítva, RT-ket is feltüntetheted, csak különítsd el a rendes posztoktól!]
II. Karakteri motiváció, miért az adott elemet választottad?
[A „mert ez a kedvence”, vagy az, hogy „szeret úszni/gyújtogatni/ásni/szélben sétálni” nem megfelelő feleletek. Az is lényeges, miért éppen ezt választottad, milyen a karakter viszonya az elemmel?]
III. Próbahozzászólás az elemed megjelenésének esetéről!
[Szeretném, ha ez kifejezetten arra irányulna, mikor a karakternek először megjelenik az eleme. Azt az élethelyzetet, érzelemvilágot, szituációt próbáld meg visszaadni a karakterrel. Fontos szempontjai lesznek ennek az elemi mágia tananyagi részeinek megfelelő felhasználásai, a következetesség, a kreativitás, és természetesen maga a fogalmazás és helyesírás.
Ha valaki még nem tanulja az elemi mágiát, de pályázna és nincs információja, az keressen meg és szívesen megmutatom a megfelelő anyagrészeket.]
Tökéletesen egyező jellem kell az elemhez?
Nem. Természetesben nagyon általánosak a tananyagban feltüntetettek, ellenben vannak erőteljesebbek, amit az elembirtokos azok közül magán visel, ami oda köti őt, amiért nem lehet bármelyik másik az eleme.
A beküldési határidő 2019. március 20. 20:00, Dustin Axel Westwoodhoz - azaz hozzám - bagolypostán.
Döntés és hír, valamint az új tanonc/ok/ bekerülése várhatóan a határidő után nem sokkal meg is lesz. A határidő vége előtt nem fogom senkiét egészében átnézni és bírálni, együtt fogom az összessel.
Mindenkinek sok sikert kívánok! Ha elakadtál, vagy kérdésed lenne, keress bátran bagolyban!
D. A. Westwood
Kedves kastélylakók!
Javában zajlik a vizsgaidőszak, ami így félidőben talán emlékeztetésre szorul, hiszen akadnak kérdések! Minden vizsgalap feltöltésre került, több már nem lesz, így akinek valamiből nem került kiírásra vizsga, ne is számítson rá az idei évben már.
Az alábbi időpontok fontosak;
Vizsgaidőszak: február 15. (0:00) – március 15. (23:59)
Szünet: március 16. (0:00) – március 31. (23:59)
A szünetben lehetőségetek van hazautazni, pihenni, Bogolyfalván múlatni az időt. Ezt érdemes kihasználni, mert utána ismét jön a hajtás, az iskolai mindennapok!
A legfontosabb határidők iskolaszinten a következők:
március 3.: 23:59-ig várjuk a tanári és házvezetői pályázatokra írt munkákat.
március 15.: Eddig van lehetőség a vizsgázásra, 23.59-ig tudjátok elküldeni a vizsgalapokat. A módosított, de el nem küldött vizsgalapok az adminisztrátor által eljuttatásra kerülnek a tanárokhoz.
Emlékeztetőül a megírandó vizsgáitoknak legalább a fele plusz egy sikeres kell legyen!
Mit is jelent ez? Alapképzésen (1-4 évfolyam) és mesterképzésen (6-8 évfolyam) 0 vizsga esetén nem kell semmit tenned, 1 vizsga esetén az az 1 sikeres kell legyen, 2 esetén az a 2 sikeres kell legyen, 3 esetén 2 sikeres kell legyen, 4 esetén 3 sikeres kell legyen, 5 vizsga esetén 3 sikeres kell legyen, 6 esetén 4 sikeres kell legyen, 7 esetén 4 sikeres kell legyen, 8 esetén 5 sikeres kell legyen, 9 esetén 5 sikeres kell legyen, 10 esetén 6 sikeres kell legyen, 11 esetén 6 sikeres kell legyen és 12 esetén 7 sikeres kell legyen.
Jól látható, hogy az 5-es, végzős évfolyam kimaradt a felsorolásból. Ott a VAV vizsga sikeres letétele kötelező, és mellé még legalább két, szabadon választott tárgy sikeresen. Nem számít mennyi lett felvéve.
március 19.: Ha esetleg valami egyéb, nem szorgalmiból származó pont (pl. házblog, belső pályázat, kviddics, DÖK, edictum stb.) még maradt bent, ez a határidő a kiosztásukra. 23:59-ig van lehetőség, a pontverseny hivatalosan is lezárul ezután a szünet idejére. A bent ragadt, és ki nem osztott pontok az új tanévre íródnak már!
március 21.: A tanároknak eddig kötelességük kijavítva visszaküldeni a vizsgalapokat. 23:59-ig tehetik mindezt meg, mielőtt a navigátorfelelős ellenőrzi őket. Kérjük, ne hagyjátok az utolsó pillanatra a javítást!
március 31.: Azon diákoktól, akiknek nem sikerültek a vizsgái, álmodói problémáik akadtak, vagy más indokuk van, ezen napon 23:59-ig küldhetnek be évfolyamlépési kérvényt. (Erre főleg az 5. évfolyam diákjai figyeljenek, mert ugyan léptetni később is tudunk, de ha valaki a tablóra szeretne felkerülni, csak akkor lehet, ha időben kérvényezi ezt a lépést!)
Ha valami kérésetek, kérdésetek akad, írjatok bármelyikünknek.
Sok sikert és jó munkát!
Navigátorok
Kedves Ex-bagolykövesek! A karakterek iskolái témát újragondolva nem a karakterek korábbi iskoláit, hanem kifejezett a volt Bagolyköveseket gyűjtöttük egy csokorba. A témában, melyet
ITT találtok, úgy alakítottuk ki, hogy az eddig végzett évfolyamok korábbi tanulóit a tablók alapján beírtuk, valamint korosítottuk, így azok a karakterek, akik bagolyköves múlttal, de felnőttként érkeztek is besorolhatóvá válnak. Ezzel szeretnénk megkönnyíteni nektek, hogy korábbról ismerjétek egymást, esetleg legyenek közös pontjaitok.
Nem csak a most aktív karaktereiteket várjuk, ha van kedvetek beírhatjátok korábbi karaktereteket is, aki már szerepjátékosan nem aktív, de visszautalásként szívesen látnátok.
A téma felelőse
Catherine Hope Payne, aki szívesen válaszol minden felmerülő kérdésre.
Sikeres egymásra találást kívánunk!
Házvezetői pályázat
Kedves fórumozók!Tavaly sok újdonsággal szolgáltunk már nektek, köztük a házvezetői pályázást is megújítottuk kissé. Mint tudjátok, a 2018/19. ősz-tél tanévtől kezdve egy új rendszert vezettünk be, mely szerint minden nyári (augusztusi) időszakban csak azt a házat hirdetjük meg, ahol lemondás történik. A tavaszi (februári) időszakban pedig mindig egy teljes évre nyújtható be minden házra, lemondásoktól vagy maradási szándéktól függetlenül pályázat. És ennek fényében...
Várjuk a régi és az új kollégák jelentkezését az
Eridon, a
Navine, a
Levita és a
Rellon ház vezetésére!
Ahogy eddig mindig,
az érdeklődők a pályázat lejártáig bizonyos fokú belátást nyernek abba a házba, ahol házvezetők szeretnének lenni - ezt az igényt bagolyban tudjátok nekünk jelezni. Ez önmagában nem vonja maga után, hogy a pályázatot be is küldjék, de szeretnénk, ha mindenki komolyan venné a jelentkezést.
A házvezető-helyetteseket, prefektusokat és más felelősöket a kiírt pályázat annyiban érinti, hogy az új házvezető dönt arról, hogy az addigi felelősök pozíciójukban maradhatnak-e, vagy új pályázatot hirdet ezekről.
A pályázás kritériuma: A tanári karakter álmodója legalább egy éve tagja legyen az oldalnak, mindegy melyik karakterével.
A pályázat tartalmazza a következőket:
- Az álmodó rövid bemutatása (Amennyiben újrapályázol, ezt a részt kihagyhatod.)
- Az oldalon vállalt eddigi tevékenységeid. (Amennyiben újrapályázol, ezt a részt kihagyhatod.)
- Mit tudsz jelenleg a ház közösségéről? Milyen kapcsolatban vagy az ottaniakkal?
- Mik a terveid, hogyan kiviteleznéd ezeket? (Részletesen!)
- Kreatív feladat! Alkoss nekünk a házra vonatkozó pinterest táblát, soundtracket, képregényt/képválogatást, videót a háztagokkal/ról, belső pályázati sablonokat, vagy bármit, amit szeretnél! A kreatív feladatnak nincs kivitelezési maximuma, de a pályázatnak legalább egy megoldást tartalmaznia kell. A feladat lényege, hogy megismerjük a nézőpontodat, a hozzáállásodat a házhoz és a tagokhoz, hogy tudjuk, miben gondolkodsz és hogy aktív cselekvésre buzdítsunk mindenkit. Ennél a pontnál a háztagok bevonása is ér.
A jelentkezés formája szöveges dokumentumtól kezdve ppt prezentáción át bármi lehet, minden alternatívát elfogadunk, ha az megfelel a kitételeknek.
Egyéni kérésre a házakba való belátás továbbra is működik a pályázási időszak alatt.
A pályázatokat bagolypostán várjuk. Minden kapott bagolyra igyekszünk reagálni, így ha valaki 1-2 nap után se kap válaszlevelet, megeshet, hogy elkallódott a madara, ez esetben keressen meg minket, hogy megkaptuk-e!
Határidő: 2019. március 3. 23:59.Sok sikert kíván;a Navigátor gárda Tanári pályázat
Kedves fórumozók!Eljött az ideje, hogy kihirdessük a 2019. tavaszi-nyári tanévére vonatkozó tanári pályázatot. Örömmel várjuk az oktatók jelentkezését bármilyen általatok alaposan ismert, már létező, vagy bármilyen új tantárgyra.
A jelenleg szabad tárgyak listája:- ragálytan
- álomfejtés
- káros szerek ismerete
- gyógynövénytan
- szellemtan
- rúnatan
- mitológiák és vallások
- vámpírológia
- számmisztika
Ne feledjétek, hiány van belőlük, így külön kiemeljük, hogy szívesen látunk a mesterképzésen hasznosítható szaktárgyat is (érdeklődőket a szakirányokról bagolyban tájékoztatunk).
Amennyiben egy régebben létező tantárgy anyagát szeretnéd felhasználni, keresd fel az érintett tanárt, és kérd engedélyét! A kapcsolat megteremtésében a Navigátorok szívesen közreműködnek. Amennyiben egy tárgy korábbi anyaga nem felhasználható vagy elérhető, arról is tájékoztatunk.
A tanári pályázat pontjai:
- Álmodó bemutatása
- A tanári karakter bemutatása. Új karakter esetén ez feleljen meg a multikarakter kérvényminta kívánalmainak; ha régi karakterrel kérsz új tárgyat, a karakterről elég rövidebb leírás, de mindenképpen szerepeljen benne, hogy honnan van képesítése az állás betöltésére.
- Kívánt tantárgy neve, tanított évfolyamok - ha te magad találsz ki tantárgyat, annak részletes leírása.
- Részletesen lebontott tanterv
- Legalább két próbaóra - melyek közül egyik sem bemutatkozó óra.
A pályázatokat
bagolypostán várjuk
2019. március 3. 23:59-ig. A tárgyban jelöljétek meg, hogy milyen állásra (tantárgy) pályáztok. A határidő után beadott pályázatokat nem fogjuk elfogadni!
Minden kapott bagolyra igyekszünk reagálni, így ha valaki 1-2 nap után se kap válaszlevelet, megeshet, hogy elkallódott a madara, ez esetben keressen meg minket, hogy megkaptuk-e!
Amennyiben új karaktert hoznál, de még nem járt le a kellő idő a legutóbbi multikaraktered óta, úgy természetesen idén is él az évek óta működő rendszer; a tanári pályázatok, tekintve ritkaságukat, kivételt képeznek a multiszabály alól. A friss karakter beregisztrálása után az "elhagyott" idő hozzáíródik a következő kariig szükséges időhöz.
Sok sikert kíván;a Navigátor gárda
Kedves Mindenki!
Ebben az évben a megajánlott jegyek a következők szerint alakultak.
~ Bogna Zdanowska ~ TS munkájáért K vizsgajegyet + 50 pontot
~ Daisy Blue Berry ~ szorgalmi feladatainak pontjaival K vizsgajegyet érdemelt ki.
Sikeres vizsgaidőszakot kíván,
Mikola Erin
Kedves diákok!
Az év a végéhez ért és a vizsgaidőszak beköszöntével én is meghoztam a magam kis hirdetményeit. Nem is húzom tovább a szót!
A repüléstan szorgalmi-verseny állása a következő:
1.
Daisy Blue Berry - TS - 50 pont (megajánlott K vizsgajegy)
2.
Széplaki Alíz - 35 pont Szorgalmi verseny 1. helyezett (30 pont+ K vizsgalap)
Sikeres vizsgaidőszakot kívánok
LB.
Kedves diákok,idén is lehetőség volt a vizsgakiváltásért cserébe pontokat szerezni. Ezzel nem éltek túl sokan és pontot sem szedtek össze hű de nagy mennyiségben, így a megajánlott jegyekkel sem estem túlzásba. De a szorgalmi versenyben a három legtöbb pontot szerzőt így is díjazom pontjutalommal.
1. helyezett
Leon Tim Wolf 215 ponttal - jutalma 30 pont ( + Kiváló, mert átlépte a 200 pontot)
2. helyezett
Adam Sheridan (Navine) 45 ponttal - jutalma 25 pont
3. helyezett
Angelica Black Wing 13 ponttal - jutalma 20 pont
Széplaki Alíz éves kötelezettségvállalásáért 50 pontban és Kiváló vizsgaminősítésben részesül.
MKÁ
Kedves diákok,alább láthatjátok az év végi jutalmak listáját tárgyanként lebontva. Köszönöm a közreműködök éves munkáit, sok sikert a vizsgaidőszakra mindenkinek!
MűvészetekWittner Dávid - tanársegédi munkájáért 50 pont és Kiváló vizsgaminősítés
Leon Tim Wolf - pontversenyben nyújtott teljesítményéért (475 pont) 30 pont és Kiváló vizsgaminősítés
Elemi MágiaLeon Tim Wolf - tanársegédi munkájáért 50 pont és Kiváló vizsgaminősítés
Leon Tim Wolf - pontversenyben nyújtott teljesítményéért (85 pont) 30 pont
Bármely jelenlegi tanonc megajánlott
Várakozáson felüli minősítést kap, ha kéri.
Azon elemisek, akik már végeztek a képzéssel kaphatnak
Elfogadhatót, ha elküldenek egy linket a vizsgában egy október elseje után kezdődő játékukról, amelyben használták az elemüket.
Westwood
Kedves Diákság!
Mint talán emlékeznek hirdettem egy pályázatot, aminek tétje a vizsga megírása volt. Örömmel jelentem be, hogy kik azok, akik üresen küldhetik el a lapjukat.
Íme a kivételesek: Csillagászatból: Zippzhar Mária Stella 550 ponttal
Angelica Black Wing 215 ponttal
Asztrológiából: Zippzhar Mária Stella 190 ponttal
Gratulálok mindkettőjüknek!
Mindenkinek, aki beküldött szorgalmit, dolgozott vele, köszönöm a munkát. Sok sikert a továbbiakhoz!
Várkonyi
Szerelem van a levegőben meg rengeteg oxigén!
Ismét programmal készültünk nektek a DÖK tagjaival, ám ezúttal Ti magatok vagytok a célközönség. Meg tudjátok mondani mikor jártatok utoljára klasszikus vidámparkban? Mi sem! De most idehoztuk nektek a falu határára, hogy olyan élményben lehessen részetek, mint mostanában nem! Persze minden adott a környéken a romantikához, a kikapcsolódáshoz és a vizsgák előtti utolsó nagy szusszanáshoz! Használjátok ki a lehetőségeket, amit programunk, a Vidámpark rejt!
A parkon túl a korcsolyapálya is kicsit átalakult egy este erejéig, hogy igazodjon az ünnepi igényekhez és olyan pompával vár benneteket, mint eddig egyik napon sem! Csak ajánlani tudjuk.
Az esemény alatt kereshetőek vagyunk bármilyen kéréssel, kérdéssel, ha van a Szervezői Mesélő karakterhez, vagy a DÖK vezetőihez Rhédey I. Pandorához és Denis A. Brightmorehoz fordulhattok! Sok sikert és jó játékokat kívánunk nektek,
a DÖK csapata
Kedves kastélylakók!
A február 14-én 23:59-perckor kezdődő vizsgaidőszakkal elindul a 2018/19 ősz-téli tanév záródása.
Az alábbi időpontok fontosak lehetnek;
Tanév vége: február 14. (23:59)
Vizsgaidőszak: február 15. (0:00) – március 15. (23:59)
Szünet: március 16. (0:00) – március 31. (23:59)
A szünetben lehetőségetek van hazautazni, pihenni, Bogolyfalván múlatni az időt. Ezt érdemes kihasználni, mert utána ismét jön a hajtás, az iskolai mindennapok!
A legfontosabb határidők iskolaszinten a következők:
február 14.: A tanév vége. 23.59-ig adhatjátok le a szorgalmikat, az ez után érkezett munkákat a tanáraitok nem fogadhatják el. A házak belső pályázatainak is eddigre véget kell érnie!
február 20.: Este 23:59-ig kell a tanároknak lepontoznia a beérkezett szorgalmikat. Kérdéssel, kéréssel forduljatok a Navigátorokhoz.
február 28: Este 23:59-ig tölthetnek fel a tanárok vizsgát, ha eddig nem teszik meg, később már nem kerülhet fel.
március 15.: Eddig van lehetőség a vizsgázásra, 23.59-ig tudjátok elküldeni a vizsgalapokat. A módosított, de el nem küldött vizsgalapok az adminisztrátor által eljuttatásra kerülnek a tanárokhoz.
március 19.: Ha esetleg valami egyéb, nem szorgalmiból származó pont (pl. házblog, belső pályázat, kviddics, DÖK, edictum stb.) még maradt bent, ez a határidő a kiosztásukra. 23:59-ig van lehetőség, a pontverseny hivatalosan is lezárul ezután a szünet idejére.
március 21.: A tanároknak eddig kötelességük kijavítva visszaküldeni a vizsgalapokat. 23:59-ig tehetik mindezt meg, mielőtt a navigátorfelelős ellenőrzi őket. Kérjük, ne hagyjátok az utolsó pillanatra a javítást!
Ha valami kérésetek, kérdésetek akad, írjatok bármelyikünknek.
Sok sikert!
Navigátorok
Kedves Bagolykövesek!
A levitások kitárják az ajtókat és mindenkit szívesen látnak egy jó kis farsangi bulin. Hozdd a barátaidat és érezd jól magad nálunk. Megjelenés kizárólag jelmezben, a bulinak pedig éjfélkor vége.
Nézz be hozzánk, nem fogod megbánni!
Álmodói tudnivalók: Szerepjátékosan csak február 8.-án szabad a bejárás mindenkinek, gyakorlatilag pedig február 28.-ig kérlek zárjátok a játékokat.
Mindenkinek jó játékot kívánunk.
Állatkával rendelkező emberek avagy emberrel rendelkező állatkák!
Szeretnénk meginvitálni mindenkit a házikedvenceknek kinevezett szombati eseményre, melyet a DÖK szervezésében most elsőre tapasztalhattok ki. Programokkal, sok boldog kisállattal és érdekes új ismeretségekkel is akár! Kis és nagy háziállatok, elfeledett kedvencek és lehetőségek... mi kellene még?
Mi tudjuk!
Ugye ti is örülnétek, ha egy képért cserébe értékes ajándékokat nyerhetnétek? Itt az idő, hogy ezt az álmotokat megvalósítsátok, és ehhez nem is kell mást tennetek, mint jelentkezni egy képpel vagy montázzsal, amin szerepelsz a kisállatoddal vagy csupán a kisállatod. A beküldött munkák közül szavazással választjuk ki a legjobbakat és díjazzuk őket a „Hozd el a házikedvenced” napon, január 26-án, a bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Házban. A nyereményeket megtartjuk meglepetésnek, de garantáljuk, hogy a gazdiknak és az állatoknak is egyaránt tetszeni fog!
A jelöléseiteket bagolyban a Szervezői Mesélő karakterhez várjuk január 29-ig!
Az esemény alatt egy kvízjáték is zajlik, mellyel 15 házpont szerezhető! Aki szeretné megkapni, szintén írjon a Szervezői Mesélő karakterhez az esemény egész ideje alatt bármikor! Sok sikert és jó játékokat kívánunk nektek,
a DÖK csapata
Kedves Érdeklődők!Az elmúlt napokban több változás is történt az Egészségügyi ellátásban valamint Bogolyfalva vezetésében.
Egészségügy: A Bagolykő Mágustanoda hivatalos gyógyítója
Dr. William Eric Payne lett, aki az iskolai feladatköre mellett vezető gyógyítói szerepet tölt be az újonnan megnyílt
bogolyfalvi rendelőben is, ahol mindenkit várnak, aki egészségügyi állapotával kapcsolatban szeretne intézkedéseket tenni. Az intézményi összetétel minden szakterületre kihat a rontáskezeléstől elkezdve, a gyermekgyógyászaton át a varázslények okozta sérülésekig.
A személyzet jelenleg játékra felkereshető tagjai:
- Blossom Miles: Elsődleges területe a terhesgondozás
- Jasmine A. Jhaveri: Általános gyógyítói szakon végzett, jelenleg gyakorlatát tölti, illetve szakosodás előtt áll.
- Sárközi Erik Levente: Elsősorban az Aurorképző gyógyítója, azonban William E. Payne jobbkezeként megjelenik a Mágustanoda és a Rendelő falai között is, szintén általános gyógyító, de szaktudása inkább a harctéri sérülések kezelésére koncentrál.
Hadházi D. Izabella: A fővárosi ispotály sürgősségi betegellátójaként dolgozik.
Azok előtt, akik mestertanoncként vagy egyetemistaként gyógyítói szakot végeznek, gyakorlati helyként nyitva áll a Rendelő és a Mágustanoda is, ha valaki ezek közül valamelyikben szeretne elhelyezkedni, keresse William Eric Payne-t.
Bogolyfalvi Tanács: Végre összeállt a Bogolyfalvi Tanács. A tanács hat képviselő-testületi tagból és egy polgármesterből áll. A tanács minden hónap utolsó szerdáján 13:00 órai kezdettel ül össze.
Polgármester:
Dr. Wittner Erik Benjamin
Jogi végzettséggel rendelkezik
A képviselő-testület tagjai:
Blossom Miles
Gyógyászati szakterület
Hannah Schwarz
Közoktatási szakterület
Kelemen Farkas
Aurori szakterület
Vajda Richárd
Ifjúságképviselet
Szabó Mária
Boltosok szövetsége
Kissné Bucskai Helga
Lakók által választott képviselet//A lakók és a boltosok küldötte jelenleg NJK karakter, de bárkit, aki szívesen jelen lenne a falu programjainak, lakóinak kitalálásában, szívesen látunk. Baglyot ebben az esetben Dr. Wittner Eriknek kell küldeni.//Kellemes játékot kívánunk mindenkinek és
keressetek minket bizalommal!
Kedves Bagolykövesek!Közeleg az ideje annak, hogy ismét befizessük az oldal tárhelyének éves díját, egészen pontosan 18 669 Ft-ot, melyhez ezúttal is számítunk a támogatásotokra.
Hogy miként tudsz hozzájárulni a költségekhez?
Az oldal támogatása témában minden szükséges tudnivalót megtalálsz. Ha bármi kérdésed adódik, nyugodtan szólj!
Köszönünk minden eddigi és jövőbeni támogatást!

a Staff nevében,
Adam Kensingtonalapító