Érdekes lenne, ha leülnénk egy kicsit asszociációs játékot játszani egy varázslós környezetből érkezett diákkal, meg egy muglik közül jöttel. Hagyjuk a rögtön beugró dolgokat, mint a mozgó festmények, a varázspálcának hívott csinosabb raklaphulladék, vagy a full extrás, manó-biztosította ellátás. Legyen egy másik szó, ami még mindig a lista elején van, de azért nem kapásból ugrik be a kérdezőnek. Baglyok.

A muglik erre maximum annyit mondanának, tűnődik el navinés kisleányunk a magasba caplatva, hogy huhog, meg halált jelent, oszt ennyi. Kész, üres. Ja, meg köpet. A mugliknak nagyjából semmi dolguk sincs ezekkel az okos madarakkal, ezért is pislogott olyan ostobácskán, mikor apukája egyszer elmesélte, hogy amúgy a varázslók Doktor Bubóval üzengetnek egymás közt. Mivel ő kevert lakosságú helyről jön, ezzel nem igazán volt szokás élni. Idekerülve viszont szembesült ezzel a kicsit se praktikus megoldással a tiszta, bár tagadhatatlanul nem olyan pontos és lelkes postával szemben.

Megtanulta kezelni az elhullajtott tollakat a reggelijében, a rejtélyes módon táskáján mosolygó bagolyláblenyomatokat, meg a kis élő és aranyos, hiszen madár, postások buzgalmát, de hát nem nőttek a szívéig ezek a módszerek. Egészen a minapig, amikor leesett neki, hogy a baglyok madarak. Neki meg híres madárimádatusa van; ez egy kezelhető, de a kamaszkor végéig mindenképpen eltartó betegség, amely képes kiváltódni a madarak puszta említésére is, és valami nagyon elkanyarodott anyai ösztönökkel állhat kapcsolatban, mert ilyenkor muszáj agyonsimogatnia, agyontömnie és agyonmacerálnia bármilyen tollast, ami hajlandó megvárni, amíg ő odacaplat mellé.

Szóval ez a háttere annak, hogy ő most kemény pénzen vásárolt, tekintélyes mennyiségű bagolycsemegével caplatott fel ide a francba. Ő most halálra fogja szeretgetni, tömni, és ha lehet, kopaszra simogatni az összes baglyot. Kicsit megtorpan, mikor látja, hogy más is van itt, de hát ez elő szokott fordulni, céljában ez nem állíthatja meg.

 - Helló. - köszön oda nagyobb érdeklődés nélkül, de azért elég barátságosan a fiúnak, és olyan vehemenciával, amit öregasszonyok tanúsítanak hat macskájukkal szemben, a baglyok felé fordul, lerakja az elemózsiát, és egy kis marék csemegével a kezében az egyik random bagoly felé sasszézik lassan és óvatosan és tisztelve a madarat és már azt nézve, hol tudná leginkább szétsimogatni.

A bagoly egy pillanatra furcsán néz rá, biztos érzi, hogy a lány kicsit madárbajos, de aztán elfogadja a csemegét, amire a navinésből kiszakad egy meglepett sóhaj, ami őt is váratlanul éri. De minden oka megvan, hogy féljen a bagolytól; nem szeretné, ha lecsípné az ujját, vagy belemászna a szemébe, vagy nekiállna karatézni hirtelen. De ha elfogadja, az jó. Annak örül a kis navinés lelke. Akkor már egyszerre szép lassan közelíti is a másik kezét a bagoly felé, és lassan végigsimít rajta, és amikor erre se kaparják ki a szemét, mentálisan felvisít, és gyorsan benyúl a zsebébe, és vesz még ki madárkaját. Útközben elhullajtott pár darabot, na, és gyorsan betömködte a zsebeibe.

 - Nem, de szeretném. - először kicsit felhorkan, hogy úgy nézek én ki, mint aki baglyot gondoz, aztán eszébe jut, hogy nem is rossz ötlet, nézhetne úgy ki, mint aki baglyot gondoz. Korlátlanul lehetne madarat simogatni, meghallgatni a lelki bajaikat.. várjál, ez sok lesz. Szóval korlátlanul lehetne madarak közt lenni, hát kell annál több?

 - Csak gondoltam, kicsit megsimogatom őket, ha engedik, mert itt biztos nem foglalkoznak velük nagyon. - a mondat második fele lenéző és durcás. Nagy lelkesedésében nem veszi észre, hogy ennyi baglyot elég munka ellátni, arra nincs se idő, se lehetőség, hogy lelki támaszt nyújtson nekik, akárki gondozza is őket. De hát erre van ő, majd ő elegyengeti a problémájukat, miegyéb.

 - Vegyél ám nyugodtan. - int a fejével a tekintélyes mennyiségű madárkaja felé, ami kicsit távolabb fekszik tőlük. A kezével nem mutathat, mert az a bagoly tollaiban turkál, amit szemlátomást ő is, meg a bagoly is élvez. A bagoly ugyan elég nyilvánvalóan holdkórosnak nézi őt, de tegyük hozzá, teljes joggal. - Igazság szerint, hozhatnál ide nekem egy dobozzal, ha gondolod. - néz kérően a srácra, mert mi tagadás, kicsit meszecskén van a csemege, ő meg itt nem hagyja a jó kis puha tollazatot, ami lehet bolhás meg akármilyen, ő most szét fog simogatni.

 - Olyan, mint a kutya; azt is eteted meg itatod, de simogatni is kell, legalább annyit. Csak a baglyok büszkék, nem pitiznek. Ők csak kinyilvánítják a véleményüket. - mindig is irigyelte a madarakat azon jó tulajdonságuk miatt, hogy ha ők tesznek valamire, akkor azt komolyan is gondolják. Jó, a baglyok szobatiszták, már ahogy egy bagoly az lehet, de mindamelett nagyon okosak is, és ha nem tetszik nekik a képed, akkor rád is tehetnek. Vagy leköpeteznek. Oké, ezt most túlhúztam.

 - Jaj, csak gyere. - csivitel lelkesen, nem is gondolta volna, hogy nem hogy nem röhögik körbe, még más is becsatlakozik a bagolylélelkmentő programjába.

 - Jó, kapsz ám te is, ne aggódjál. Itt van, na. - kínálgat egy kisebb termetű baglyot, aki vágyakozóan pislog a lány kezében levő csemegére. A madár az az igazi torkos fajta, neki ugyanis nem elég az, amit a tenyerében van, egy kis bőr is kell mellé. - Na! - néz csúnyán a bagolyra, de mit érdekli az a madarat. Nincs mese, markolni kell a csemegéből. Egyik kezéből esznek, időnként szó szerint is, a másik meg bagolytollakban turkál. Már csak a két vállára meg a fejére kéne egy-egy madár, és elmehetne valami erdei embernek.

 - Jó ötlet. - neveti el magát, de beindul a szervezési vágya is. - Csinálok hozzá plakátokat. - vigyorog előre, mert most elképzelte, ahogy szabadidős programként a diákok feljárnak a bagolyházba, és baglyokat dögönyöznek. Érdekes egy kép, az biztos.

 - De hát nem jó dolog? - teszi fel a költői kérdést, miközben a második baglyot is vakarászni kezdi. - Nem tudom, melyikünk élvezi jobban. - mármint a bagoly-e vagy az ember-e, de kérdése félig meg is oldódik. A torkos bagoly nem simiért van itt. Neki enni kell. Hogy ezt nyomatékosítsa, keményen belecsippent a lány kisujjába, és akkor megfordul a lányka fejében, hogy ez sem csak öröm és boldogság.

 - Jóvannamár. - pislog könnyes szemmel az ujjára, mert ez fáj, nem is kicsit, de megadóan markol egyet a csemegéből. Mármint hát, ha nem ad neki enni, legközelebb minimum a szemét kaparják ki. A baglyok se mind kis aranyosak, na.

 - Az biztos. - szisszen fel, amikor újabb csípés jelzi, hogy kifogyott a kezéből a csemege. Csúnyán néz a bagolyra, de őszintén, baglyokkal nézés területén nem lehet verenyezni Még egy marék csemege, nesze, te kis emberevő dög.

 - De jó! - kiált fel meglepetten, mert ez egy zseniális ölet volt, kérem szépen. Valószínűleg az a fajta, ami pillanatnyilag nagyon jó, de persze sose lesz belőle semmi, addig viszont már látja is maga előtt a plakátjait azon a ronda modern módon, amiken égszínkék hátteren egy nagy bagolybegy foglalja el a főhelyet, a BEGY és a többi szöveg pedig ronda narancssárga betűtípussal van szedve. Az egész úgy nagyjából visszataszító, de ő egyrészt ennyire képes, másrészt ennél jobb nem is kell.

 - Majd kiállok vele a bejárati csarnokba. - javasolja lelkesen és már látja is magát, ahogy egy hatalmas táblát hurcolászva demonstrál egyet a bejáratnál, azt kántálva, hogy Vazul néni nem tágít.. izé, gyertek begyelni. Vagy valami hasonlót, na.- Biztos használna, ez terápiás egy dolog. - szabatosan éppen nem tud fogalmazni, ugyanis itt az ideje kinőni a harmadik kezének, jött ugyanis még egy kis kuvik ebédelni. És amúgy is, ez terápiás. Embernek is, bagolynak is.