Ha néhány szóval kéne jellemezni a bagolyházat, márpedig el lehet néhány szóval intézni, csak nem érdemes, akkor azt mondanád róla így első látásra, hogy büdös, zajos és túl sok a levegőben szálló, gazdátlan toll a helyiségben.
Persze hosszasabb elidőzés során felfedezheted a kedves, törődést igénylő szárnyasok tömkelegét, akik izgatottan várják, hogy feladj egy kisebb csomagot, vagy legalább megvakard a kis tollas fejük búbját, mert azt nagyon szeretik. A helyiség az elhullajtott tollakat és pihéket leszámítva egy széltől védett félig kő, félig fa építmény a kastély oldalában. Tágas ablakait gyakran tárják nagyra a kellemetlen percek elkerülése végett. A magasban, egy-két méterrel a fejed fölött megannyi farúd szeli keresztbe a magas helyiség belső terét, úgyhogy vigyázz, hova állsz! Azonban a falak mentén is sok kis kuckó található a remetelelkű baglyoknak, akik inkább talajközelben szeretnének pihenni vagy aludni. Közvetlenül az ablakpárkányok alatt sárga szalmával bélelt hosszúkás tálak találhatók, tele magokkal, olykor rágcsálótetemekkel, és hasonló finomságokkal, amik ellenállhatatlan falatoknak tűnnek a tollasok számára. Friss víz is mindig akad oldalt, folyamatosan zubog alá az ablakpárkánynak támasztott, miniatűr szikláról, amely alatt egy tál vezeti el a fel nem használt vizet.
Miközben óvatosan sétálsz a gerendák alatt, minduntalan gyanakvón felfelé nézve, egy-egy bátrabb bagoly repül oda hozzád és telepszik a válladra, hogy jusson neki valami finomság, vagy csak ujjcsipkedés.

Nem ok nélkül látogat el ide. Tudja nagyon jól, hogy valami fontos van előkészülőben. Legalábbis sejti, de nagyon nem mer előreszaladni gondolataiban, nehogy később pofára essen. Mondjuk egy ilyen nem először fordulna elő vele, csakhogy azóta már jobban vigyáz magára. Órák között vagyunk, a várva várt nagyszünet időszaka alatt. Ruben talárban, viszonylag rendezett külsővel jelenik meg a bagolyürüléktől bűzlő toronyban. Igazából még sosem járt itt korábban, hiszen nincs kinek üzenetet küldenie. Fogalma sincs, hogy mi lehet a családjával, de utóbbi időben már nem is nagyon érdekli. Egyedül Émile neve mellett van még meg a kérdőjel, úgy tűnik kitörölhetetlenül. A belga srác most inkább nem gondolna rá, hiszen Roxyval fut össze, erről pedig a játszótéri sétája jut eszébe. Szörnyű volt, megalázták, a végén pedig jól meg is fázott... De azért megérte. Várjon csak, amíg meg nem jelenik a Marceau-gyerek előtt, hiszen garantáltan nem megy el szó nélkül az eset mellett.
Nagyon szokatlan dolgot láthatunk tőle: időben érkezik. A szöszke még nincs itt, vagy csak nagyon elbújt valahol. Erre kevés esélyt lát, elvégre minden tiszta mocsok, a kisasszony pedig csak elszokott már attól az életmódtól, amit régebben folytatott. Azért reméli, hogy nem potyára várakoztatják. Már tényleg nem tudja elképzelni, hogy mégis miért kereste meg őt azzal, hogy találkozzanak valahol négyszemközt és beszéljenek meg ezt-azt. Persze rossz az, aki rosszra gondol... De mint mondtam, a srác még nem akar előre örülni. Összefont karokkal dől neki egy viszonylag tisztának nyilvánított falfelületnek, szemeivel a bejárati ajtón őrködve.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=91&post=537509#post537509][b]Ruben Marceau - 2015.10.31. 13:53[/b][/url]

Nem ok nélkül látogat el ide. Tudja nagyon jól, hogy valami fontos van előkészülőben. Legalábbis sejti, de nagyon nem mer előreszaladni gondolataiban, nehogy később pofára essen. Mondjuk egy ilyen nem először fordulna elő vele, csakhogy azóta már jobban vigyáz magára. Órák között vagyunk, a várva várt nagyszünet időszaka alatt. Ruben talárban, viszonylag rendezett külsővel jelenik meg a bagolyürüléktől bűzlő toronyban. Igazából még sosem járt itt korábban, hiszen nincs kinek üzenetet küldenie. Fogalma sincs, hogy mi lehet a családjával, de utóbbi időben már nem is nagyon érdekli. Egyedül Émile neve mellett van még meg a kérdőjel, úgy tűnik kitörölhetetlenül. A belga srác most inkább nem gondolna rá, hiszen Roxyval fut össze, erről pedig a játszótéri sétája jut eszébe. Szörnyű volt, megalázták, a végén pedig jól meg is fázott... De azért megérte. Várjon csak, amíg meg nem jelenik a Marceau-gyerek előtt, hiszen garantáltan nem megy el szó nélkül az eset mellett.
Nagyon szokatlan dolgot láthatunk tőle: időben érkezik. A szöszke még nincs itt, vagy csak nagyon elbújt valahol. Erre kevés esélyt lát, elvégre minden tiszta mocsok, a kisasszony pedig csak elszokott már attól az életmódtól, amit régebben folytatott. Azért reméli, hogy nem potyára várakoztatják. Már tényleg nem tudja elképzelni, hogy mégis miért kereste meg őt azzal, hogy találkozzanak valahol négyszemközt és beszéljenek meg ezt-azt. Persze rossz az, aki rosszra gondol... De mint mondtam, a srác még nem akar előre örülni. Összefont karokkal dől neki egy viszonylag tisztának nyilvánított falfelületnek, szemeivel a bejárati ajtón őrködve.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=91&post=537532#post537532][b]Roxanne Megane Saint-Venant - 2015.10.31. 15:13[/b][/url]

Nem kell hosszú lére ereszteni a dolgot, de annyit szent, hogy muszáj túljutni ezen a beszélgetésen. Az alapvető etikettet és illemtant betéve tudja, annak ellenére, hogy nem szokta mindig alkalmazni. Ám mégis, olyan mélyen elültették benne ezeket a dolgokat, írott és íratlan szabályokat, hogy rosszul érzi magát, mikor megszegi őket - ezért aztán a kiskapukat szokta keresni, melyeken keresztül ki tudja játszani a törvényeket, át tudja hágni a saját határait.
De nem most. Ez az eset egy ritka kivételt képez. Most nem keres kibúvót, most nem akarja átjátszani a szabályt, most nem kajtatja azt a tökéletes megoldást, amivel bár nem mondd ellent, mégse teljesíti az elvárást. Ez alkalommal levelet írt - ő, Roxanne Megane. Talán a sors fintorának tudható be az is, hogy a legutóbb, mikor pennát ragadott a kezébe s szavakat vetett egy pergamenre üzenet gyanánt, akkor is és most is a címzett ugyanaz a személy volt. Se akkor, se most nem kapott rá választ, de nem is volt rá szüksége: ismerte már Rubent annyira, hogy a jelenlétében bízzon.
Nem kapkodta el a dolgot, noha a rövid találkának az idejét a nagyszünetre tette egy, a diákok által kevésbé zargatott helyen. Tudja jól, ha Rubenről van szó, akkor az idő fogalma megszűnik létezni. Elfolyik, mint a víz, amit a markunkba akarunk zárni. Roxy 3 perc késéssel érkezik meg, s legnagyobb döbbenetére a fiú már ott várja. Nem torpan meg, nem lassít; olybá válik, mint aki teljes mértékben ignorálja a társa jelenlétét - ám mégis a mellkasára teszi tenyerét, majd egy lassú csókot lehel Ruben orcájára. Mindezek után hátrébb lép kettőt, vékony pulóverét a talárjával együtt összehúzza magán, majd botorkálni kezd (feszültség-levezetés).
- Már nem kérdezek semmit. Csak mondanom kell valamit. - a fiú a múltat szimbolizálja. De ő, Roxanne Delacroix, új életet kezdett egy olyasvalaki oldalán, aki a jelent - és most már a jövőt képviseli. No de senki sem fordíthat hátat a saját múltjának, nem?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=91&post=537960#post537960][b]Ruben Marceau - 2015.11.01. 13:56[/b][/url]

Csendben várakozik, amikor is léptekre lesz figyelmes. Nem kérdés, hogy korábbi barátnője érkezett meg, és csak három percet várakoztatta meg a fiút. Rendhagyó, kivételes alkalom ez. Rubent izgatja a titkosnak vélt találkozó híre, hiszen már rég érezte magát ilyen jól. Mint a régi szép időkben... Kissé azt a korszakot idézi, amikor még féltek a lebukástól, szülei feltételezett bosszújától és a projektek kudarcától. Amikor még sokkal kalandosabb szerelmi életük volt a mainál. Azóta Roxanne rengeteget változott. Nem tudja az okát, mert még túl kevés idő telt el a legutóbbi találkozásuk óta. Az utóbbi néhány év egyszerűen annyira más lett, hogy a fiú valahol a régi önmagát is elveszítette. Most Magyarországon van... Nagyon nem a szülővárosa. Eltűntek a régi kapcsolatok, ügyletek, bár ez még Charleroiban omlott szét, ezért is költözött el. Hosszú lenne erről beszélnie.
Megérkezik, arcára csókot nyomva a srácban ösztönösen reakcióba lép egy, az évek során beleivódott késztetés, hogy nyomban magához ölelje. Nyúlna is érte, ha az nem lépne eggyel hátrébb. Csalódottan néz maga elé, s még mielőtt szóvá tenné sérelmeit, a lány megelőzi azzal a baljós körítéssel, ami mintha a végítéletet konferálná fel lassan. Döbbenten mered hát a lányra... Mégis mi a fenét akar tőle, ha nem azt? Hiszen nem kérdés, folytatni kíván valamit, ami évekkel ezelőtt félbemaradt. Megoldható.
- Miért hívtál? - kérdezi türelmetlenül, és ha nyersnek is tűnik, célja egyáltalán nem a számonkérés volt - Nyögd ki, ne csigázz tovább... De ha azt akarod mondani, hogy benne lennél a dologban, akkor megnyugtatlak, mert én is - szalad ki belőle saját, korai sejtése: tévesen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=91&post=539447#post539447][b]Roxanne Megane Saint-Venant - 2015.11.05. 13:42[/b][/url]

Benne is még ott motoszkált az ösztön, hogy Rubent a derekánál átkarolja, fejét mellkasának döntse, szemeit lehunyja és csal érezze a másikat. Megnyugodjon egy kicsit. Feloldódnának az agyát ostorozó problémák, s pusztán egy kis időre nem tűnnének olyan fontosnak. Arra az időintervallumra megszűnnének létezni, eltörpülnének a nyugalom, a biztonság.. az otthon melegének érzete mellett.
Hiába minden: ő már döntött, sőt, elkötelezte magát a döntése mellett. Talán Rubennel is lehetett volna boldog, talán vele is összeköltözött volna, talán ébredhetett volna mellette minden áldott reggel. De ő már nem akarja más mellett meglátni a bágyott Nap sugarait, más arcát nézni a kávéja szürcsölgetése közben. Hogy lett volna rá lehetőségük a bagolyház dalánál ácsorgó belgával? Ohóó, igen, sőt! Eltolták? Mint annak a rendje. De ez így van jól. Mostanra annyira eltávolodott kettejük élete, annyira más utakon járnak, más vizeken eveznek, hogy összeegyeztethetetlen lenne a közös jövő. És hiába kapaszkodna valami kis szálkába, kis huzalba, a fonalból kijött egyetlen cérnaszálba, addig nem élhet teljes életet, amíg végleg el nem engedi ezt a kis köteléket.
Ez pedig most történt meg. Azután, hogy Ruben megjelent ott a játszótéren. A lelki válság, a krízishelyzet átgondolása után most először kapta agyától és szívétől ugyanazt a tanácsot: Mihael. Az előbbi résztvevő szavazata a meghatározó, a tanácskozásnál mindig ő dönti el, hogy mi lesz, ám most ez utóbbi kis halk, cincogó fél felemelte a hangját - hogy maximálisan egyetértsen az asztalfőn helyetfoglaló főnökkel.
- Igen-igen, többek közt erről is beszélnünk kell. - na, jön már a fekete leves. - van egy kis problematika. - szívverése ugyanolyan nyugodtnak hatott, mint mikor megjelent, ám a rosszullét elkerülése érdekében egyik kezével megtámaszkodott az egyik ablakpárkányon, másikkal pocakját kezdte simogatni s hol Rubenre, hol a hasára nézett. Kész káosz.