Tárkony tanár úr
Bocsánat, de ezt nem hagyhattam ki XD

Hogy utáltam a fogadásokat. És még jobban utáltam barátok ellen fogadásokat veszíteni. És még jobban utáltam, hogy ők ügyesebbek bűbájokban, mint én, ugyanis ha nem tenném meg véletlen-direkt a büntetőfeladatot, akkor a hét hátralevő részében mindenre kénytelen lennék igent mondani…
Ennél nagyobb szívatás nem létezhet. Azaz de, úgyhogy jobb, ha nem is festem falra a pokollakó szarvaskát.
Amikor kinyögték ezek a lókötő pimasz, barátaimnak nevezett boszorkák, hogy ki a szerencsés-szerencsétlen áldozati bárányka, nagyot koppant az állam. Először azt se tudtam, hogy kiről van szó, úgyhogy magamban elneveztem Tárkony tanár úrnak, mert az a fűszer jutott eszembe a vezetéknevéről.
Még jó, hogy aznapra nem volt vizsgám, úgyhogy azon a szép, verőfényes délutánon, ahelyett, hogy kint olvasnék a kastély udvarán, magamat készültem leégetni, de alaposan.
- Öhm, elnézést, tanár úr… - szólítottam meg bátortalanul az asztrológia tanerőt, és az ajkamba haraptam. Ezt még tuti visszakapják. Csak kerüljenek a szemem elé, édes lesz a bosszú, mint a méz. - Volna rám néhány perce?

Tárkony tanár úr
Ó, bocsánat, de a tárkony a kedvenc fűszerem, nekem az marad XD


Ó, hogy mennyire utáltam a fogadásokat, mostantól biztosan nem kötök ilyesmit, és holt biztos az is, hogy ezt még keményen visszakapja a szívató-különítmény, mert nem éppen rózsaszín felhős hangulatában kaptam el, de remélhetőleg élve és egy darabban megúszom ezt a kis akciót, ha sikerülhet időben elsprintelnem a „kis” vallomásocska után.
- Az éppenséggel nem ég, de a szívem magáért és a tárgyáért igen. – Hálásan pislogtam érte, hogy megadta a kezdő löketet, hogy túlessek ezen az egész marhaságon, a lehető legkevesebb égéssel. Így is borzasztóan éreztem magam, nem véletlenül dadogtam el az egész mondatot, kész csoda, ha ért ebből a tanerő egyáltalán valamit. – Én szívesen áldozom magára az időmet.
Kész. Ennyi. Iványi Polett, ezt megkaptad, ha ezek után még életben maradok, az maga lesz a nyolcadik csoda, a világ többi darabja mellett. Viszont nincs az az isten, félisten, adonisz, stb. mitológiai alak, lény, aki/ami miatt én vállaljam azt a következményt, ha kihagynám ezt a szuper kínos élményt, hogy egy héten keresztül mindenre igent mondjak.
Innentől úgy éreztem, jobb, ha kivárom a hatásszünetet, ha ezt túlélem, akkor nyert ügy. A zöld noteszt inkább szintén nem kommentáltam majd valakitől megérdeklődöm, minek húz elő ilyesmit, ha valakivel találkozik. Szemtől szembe nincs képem rákérdezni, ne ébresszük fel az alvó sárkányt, ugyebár…

Tárkony tanár úr
De a jóféle tárkonyos ragulevesben igen *.*

A hatás felejthetetlen maradt. Ezt olyannyira száz százalékos pontossággal meg tudtam mondani, mint ahogy itt álltam, a tanerő előtt, és még soha ilyen rossz csillagzat alatt nem álltam, mint ezen a napon.
Borítékolhattam magamnak a büntetőmunkát, de talán még volt egy röpke esélyem kimagyarázni a helyzetet. Végül is a bűbáj csak arra kényszerít, hogy kimondjam, amit ki kell, arra nem, hogy komolyan is érezzem azt. Kivéve az asztrológia szeretetét, a csillagok szépek, de nem ma.
Látszik, hogy rég készítettem horoszkópot, rám fért volna erre a napra egy komplett elemzést lefuttatni magamon, akkor elkerülhettem volna ezt, de most már késő a bánat, ez van, ezt kell szeretni – vagy nem, és én ez utóbbi kategóriába tartoztam.
- Megnyugtatom, az elmeállapotom a helyén van, viszont nincs kedvem a hét további részében igent mondani mindenre, úgyhogy előre is bocsássa meg szerény vallomásom, és hogy ön lett ennek a fogadásnak az áldozata velem együtt – ha már nekem sza…móca, legyen akkor a fogadást kitervelő barátaimnak is az. Kellett nekünk unatkozni így, vizsgaidőszak kellős közepette.
- Ennél jobban nem is éghetnék már – adtam hangot véleményemnek, amint nyugtáztam magamban, hogy ennek úgy fest, büntetőmunka lesz a vége, mondjuk még mindig jobb, mint Igenboszi-t játszani hétfő hajnalig.
- Iványi Polett, negyedik évfolyam… Levita – szűrtem a fogaim közt az információt, de azért hozzátettem. – Idén jöttem át a Roxfortból, ezért nem látott itt előtte.

Tárkony tanár úr

Nekem akkor is Tárkony bácsi marad *.*

A szemöldököm volt olyan édes-kedves, és a homlokom tetejéig vándorolt majdnem, szerencse, hogy ez fiziológiailag egy lehetetlenség, úgyhogy tovább nem kúszhatott, mielőtt levándorolna a pofimról.
Várkonyi bá’-nak igaza volt, tényleg mondhattam volna nemet, de ahhoz előbb utána kellett volna néznem, hogy mi vár rám ma, és akkor talán fel se keltem volna, de a vizsgákra tanulni kell, és a muszáj nagyon-nagy úr.
Valahogy sejtettem, hogy a feketeleves még ez után fog következni, és még csak jóstehetségnek sem kellett lennem hozzá, a férfi alaposan rátett még egy lapáttal az amúgy is kínos helyzethez. Én meg a szerenád? Szonett? Süti? Meggondolta magát? Szerintem nem… nem szoktam énekelni, úgyhogy fogalmam sem volt, melyik kategóriába tartozok, de ha már írogattam kevéske szabadidőmben, úgy kell nekem…
- Legalább abban igazuk volt, hogy szép Neptunusz-színű a szeme – forgattam a sajátjaimat, egy lemondó sóhajtást követően.
 Csillagok, csillagok, utat… mutassatok utat annak a három lökött idiótának melegebb égtájak felé, de ti is menjetek, amerre akartok, így kitolni velem…
- Nem vagyok egy kertelős típus. Ezek után beszerzek egy házisárkányt magam mellé – tettem még hozzá. Énekeljek vagy ne? Nagy dilemma.
Komolyan a költészetemre kíváncsi? Legyen, megkaphatja, csak aztán meg ne bánjuk mindketten.
Hogy mitől lett ilyen nyári hőség, fogalmam sincs, de egy jeges finomság jól esett volna, ellensúlyozva a hirtelen időjárás-változást. Ki nem állhattam a nyári hőséget, a tavasz még csak-csak elmegy, de a nyár? Fúj… a tél az én terepem.

Tárkony tanár úr
:D Jó legyen, de csak mert ilyen szépen kéri.

Hogy utáltam ezt a napot. Hogy utáltam. Enyhe kifejezés arra, amit éreztem, és akkor még a másik áldozat is az én káromon szórakozott, hát jó. Úgy kellett nekem, minek keltem fel ezen a szép kedd reggelen.  Mertem remélni, hogy ha már a nevem kerülne abba a noteszbe, mint rossz kislány, akkor legalább szép, művészi kézírás dukál hozzá minimum. Ennyit csak megérdemlek, mint áldozata unatkozó levitás barátoknak.
- Talált, süllyedt, mint a léket kapott hajó Búvár Kund akciójában – szép kis hasonlatok, és nem bírtam megállni. Tényleg profi lehetett a tanbá, ha ennyiből így levágta. Kellett nekem december 10-én születni…
Szolidan az ajkaimba haraptam, hogy ne nevessem el magam kínomban. De lehet, hogy a sírást választom. Vagy a kettő közötti opció a jobb? Passz… ez már ultraégő. Ultraibolya-égő. Jól van, most már aztán lehet kételkedni a felől, hogy minden oké-e idebenn, de ezt inkább nem hangoztattam a tanár-egyed felé.
Legyen már vége…
 - Levitások vagyunk, ezen igazán nem csodálkozhat már – bólintottam, bár nem teljesen, de jó ponton keresgélt. – Inkább segíthetne visszaszívatni, ha már maga is áldozattá vált.
És nem. Nem hiszem el. Mondja valaki, hogy nem lehet rosszabb, föld körüli röppályára állítom az illetőt, és az garantáltan nem lesz kellemes.
- Maga akarta… - oké, rögtönözzünk egy szonettet. Shakespear-i legyen, vagy petrarcai változat?
Ohó… a tanár úr rosszul döntött. Nagyon, nagyon rosszul. Hát még én.

Az alkotás Irigykednek a csillagok is, mert ma
A legszebbre rátaláltam nehezen,
A szívem hevesen dobban, mert maga
 mellett vizsgák között nyugalmat lelek.

 Verset tőlem még senki nem kért soha,
 De mivel ilyen szépen néz, hát legyen,
 Költhetek önnek egyet azon nyomban,
De biztosra semmit sem ígérhetek.

Neptunusz-szín szemének nincsen párja,
Ha szikrát vet annak haragja, még szebb,
De megnyugtatom, még egy ilyet nem hall

tőlem soha már, ennél még a büntetőmunka
is kevésbé kínosabb, úgy utálom ezt,
ilyet én még nem éreztem biztosan.


- Remélem, legalább maga jól szórakozott, a kényszerítő bűbáj feloldását tudja véletlenül? – néztem rá már szinte könyörögve a szabadulásért.