Az itt lévő festmények közös jellemzője, hogy mindegyiket nagyon részletesen festették, nagy figyelmet fordítva az arcok tökéletességének és annak, hogy az alakjuk minden egyes vonala tökéletes legyen, legyenek teltkarcsúak vagy nyurgák, a lényeg a megjelenésükön volt. Közös még bennük talán, hogy sohasem tudják befogni a szájukat, még alvás közben is mozog, nem egy közülük még beszél is ami nagyon megnehezíti a csellengőket keresők figyelmét, hiszen az éjszaka csöndjében ez úgy hat, mintha valakik pusmognának. A képek háttere olyan, mintha mindegyik egy porcelánokkal teli, díszes és tökéletes világban készült volna. Talán így is van. Ezek a hölgyek titkolják, hogy mi volt a családi, társadalmi szerepük az életben, mindannyian csak társalkodónő szerepét töltik be egy másik fél oldalán és legyezőjük mögé rejtőznek, ha olyan kérdés kerül elő, melyre nem kívánnak válaszolni. Tökéletes babaarcuk, finom kezük, méregdrága ékszereik mind arra szolgának, hogy jelezzék mennyire elkényeztetett és tökéletesen fényűző életük volt. Többnyire hozzájuk futnak be a keringő pletykák és örömmel indítanak ők maguk is újakat, hiszen egyikük se szeretné, ha az itt élők unatkoznának és könnyű életet élnének. Nehezen engednek maguk közé bárkit is a "pórnép" közül, viszont ha számukra érdekes információkat tud akkor készek áldozatot hozni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=442&post=641643#post641643][b]Severin Bellerose - 2016.11.23. 15:48[/b][/url]

Könnyed léptekkel haladtam végig a folyosó, szorosan magamhoz szorítva a vaskos könyvet, nehogy még egyszer elveszítsem. Odakint már sötét volt, de találkozzak bárkivel, bizonyosan megértené, hogy csak azért vagyok még a folyosón, mert elhagyott könyvemet meg kellett keresnem! Igazából örülhetnek is neki, mennyire elszántan igyekszem tanulni, még ilyen kései órán is. A hatalmas kötet ráadásul majdnem olyan nehéznek tűnt, mint Rosie, amin némiképp meglepődtem először, de végülis tele volt gyógynövényekkel, így nem csoda.
Ragálytanra sokkal többet készültem már, mint ezelőtt, pedig csak nagymama kedvéért vettem fel, hogy büszke lehessen rám! Azonban nem is tudom, hogy alakulhatott úgy, hogy tanulási segítség helyett tanársegéddé léptem elő… én azt hittem, hogy tanulószobaszerűen leülünk, és korrepetálás lesz majd. Sokkal többet kell magyarul olvasnom, mert nem ez az első félreértésem, mióta Magyarországra érkeztem, holott azt hittem, hogy jól megy a nyelv.
Már-már úgy éreztem, ezúttal megúsztam a konfrontálódást, és senki olyannal nem találkoztam útközben, aki megszidhatott volna, amikor zajokat hallottam az egyik folyosóról. Egy pillanatra ledermedtem, hogy ennyi volt a szerencseszériának, komoly büntetésre számíthatok, például le kell másolnom a kezemben tartott egész könyvet kézzel! Az eltartott volna legalább egy évig!
Mélyet sóhajtottam, nem tehettem más, minthogy befordulva szembenézek végzettemmel, és a több hónapnyi büntetéssel, azonban egészen mást pillantottam meg. Hátulról nem ismertem fel, ki lehet az, aki éppen az ajtóval küzd, de úgy tűnt, ő sincs a helyzet magaslatán. Innen nézve valami éppen nagyon ki akart törni, és ennek a valaminek ráadásul nagyon tömény illata volt, ami facsarta orromat. Olyan gyorsan határoztam el magam, időm sem volt végiggondolni azt, ami elhagyta számat, már nem, mintha az oly’ sokat számítana az, hogy töprengek a dolgokon.
- Engedd el az ajtót, majd én lecsapom! – Mondtam, miközben a hatalmas könyv alsó két sarkára markoltam rá, mintha csak valami nagyobb ütő lett volna. – Régebben softball-oztam, biztosan eltalálom! – Bele sem gondoltam, hogy az ajtó másik oldalán valami olyasmi lehet, amit nem egy könyvvel kellene hatástalanítani. Tulajdonképpen semmibe sem gondoltam bele…