Az itt lévő festmények közös jellemzője, hogy mindegyiket nagyon részletesen festették, nagy figyelmet fordítva az arcok tökéletességének és annak, hogy az alakjuk minden egyes vonala tökéletes legyen, legyenek teltkarcsúak vagy nyurgák, a lényeg a megjelenésükön volt. Közös még bennük talán, hogy sohasem tudják befogni a szájukat, még alvás közben is mozog, nem egy közülük még beszél is ami nagyon megnehezíti a csellengőket keresők figyelmét, hiszen az éjszaka csöndjében ez úgy hat, mintha valakik pusmognának. A képek háttere olyan, mintha mindegyik egy porcelánokkal teli, díszes és tökéletes világban készült volna. Talán így is van. Ezek a hölgyek titkolják, hogy mi volt a családi, társadalmi szerepük az életben, mindannyian csak társalkodónő szerepét töltik be egy másik fél oldalán és legyezőjük mögé rejtőznek, ha olyan kérdés kerül elő, melyre nem kívánnak válaszolni. Tökéletes babaarcuk, finom kezük, méregdrága ékszereik mind arra szolgának, hogy jelezzék mennyire elkényeztetett és tökéletesen fényűző életük volt. Többnyire hozzájuk futnak be a keringő pletykák és örömmel indítanak ők maguk is újakat, hiszen egyikük se szeretné, ha az itt élők unatkoznának és könnyű életet élnének. Nehezen engednek maguk közé bárkit is a "pórnép" közül, viszont ha számukra érdekes információkat tud akkor készek áldozatot hozni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=442&post=467931#post467931][b]Rothman Anton - 2015.02.26. 19:33[/b][/url]

Zsebre vágott kézzel, dudorászva járom a folyosókat. Jobban mondva igazából dolgozom, még ha ez nem is látszik. Van még mit elintézni, és hát a végső hajrá az mindig megy. Nade erről bővebben majd később! Lényeg a lényeg, o-lábaimnak köszönhető, jellegzetes lépteimmel a tanoda falai közt bandukolok. Rajtam farmer, ingpóló és zakó. A szokásos összeállítás. Odaköszönök vagy éppen odamorgok egy-egy engem kedvesen üdvözlő diáknak, vagy kollégának. Ez utóbbiak már kevés ideig azok. Kis lúzerek. De erről majd tényleg később...
Bekanyarodok arra a csupa F betűs folyosóra. Persze, nem kell rosszra, vagy legalábbis vulgáris kifejezésekre gondolni. Csak mi varázslók imádjuk az alliterációt és ha valami Ffel kezdődik, akkor minden más szónak is Ffel kell kezdődnie és kész. Mert az úgy menő meg hangzatos. Így van ez a Fecsegő Fridák Festményes Folyosójával is, amit persze tök nem így hívnak, de az nem számít. Mondjuk azt nem tudom, miért erre jöttem most, amikor erre épp semmi dolgom. Már első alkalommal megtanulhattam volna, mi merre van, és igazából tudom is, csak néha jól esik hülyének tettetni magam. Mert igen, nekem azt tettetni kell. Egy géniusz vagyok, nem tehetek róla. Minden esetre nem most fogom elkezdeni bemutatni és csillogtatni a tájékozódási képességeimet, hiszen... mostmár minek erre a pár napra? Nade azt mondtam, erről majd később.
Egy sóhajjal nézek körbe a freskókon, amelyeket igazából nem is kéne látnom, hiszen nem erre kellett volna vennem az utam, de ha már itt vagyok, leállok néhány pillanatra, megszemlélni a pletykás hölgyeket. Azonban csakhamar elterelődik a figyelmem egy papírjait szétszóró leányzóra, aki... ó! Szemeim felcsillannak.
- Hé, Han Solo, te máris itt? - szólítom meg a kölyköt, akit csak hátulról meg némileg oldalról látok most, ráadásul a tincsei az arcába lógnak, éppen ezért tökéletesen összetévesztem valaki mással. Ebben a derűs, de totálisan téves meggyőződésben haladok felé, miközben előveszem pálcámat és pár intéssel segédkezem a papírok padlóról való felhalászásában. Jogos a kérdés, hogy: ez egy auror? Ilyen szégyenteljes megfigyelőképességgel? A válasz: igen. Ráadásul a legjobbak egyike. Hát fiam, ez van. De különben simán csak szórakozott vagyok néha, ennyi az egész. Igazán kijár nekem olykor. A rossz bácsik is sokat panaszkodnak rám, noha ők pont azért, mert túl jó vagyok a felismerésekben és következtetésekben. Úgyhogy csitt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=442&post=468035#post468035][b]Rothman Anton - 2015.02.26. 23:17[/b][/url]

Ó, itt tévedés történt. Ez az illető mégse az, mint akire én gondoltam. Noha nem véletlen gondoltam rá, akkor sem ő az. Nem baj, ettől függetlenül a segédkezést folytatom, és amint minden papírt a kezemben tudok, odacsapom a lányka orra elé, aztán meg elrakom a pálcámat, hogy kezeimet visszavághassam a zsebembe, zakómat hanyagul félresöpörve az útból.
- Szevasz! Nos szívesen... - köszönök vissza meg biccentek.
- És bocs az előbbiért, tudod, összekevertelek valakivel. - magyarázom, kikapva egyik kezem a gatyám zsebéből, hogy legyezgethessek vele beszéd közben, mint aki doxykat pofozgat, aztán meg szívok egyet orromon. Fejem oldalra biccentem, kendőzetlenül méricskélve a diákot.
- Hanna lányom is nemsokára a Bagolykőbe fog járni. Azt hittem, ő vagy. - mutatok rá a navinésre amolyan gengszter stílusban, hogy igen, őt kevertem össze a gyerekemmel, és emiatt illettem egy Star Wars karakter nevével. Hanna, Han, Han Solo, Hanta Girl, Hanuka... elég széles a repertoárom, ami az idétlen és idegesítő beceneveket illeti. Mondjuk az én kölyköm jókat derül rajtuk, megkockáztatom, szereti őket. Ugyanolyan lökött, mint az apja.
- Hátulról egy az egyben. - mutatok rajta végig, tovább kalimpálva kezeimmel.
- Hogy hívnak? - kérdezem meg tőle szimplán, és közelebb lépek hozzá, jócskán a személyes terébe tolakodva. Egyáltalán nem zavartatom magam, hogy menni készült. Ugyan, mikor zavart engem bármi ilyesmi? Különösen, hogy mit akar valaki más, aki nem én vagyok. Úgyse tudják, mi kell nekik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=442&post=468253#post468253][b]Rothman Anton - 2015.02.27. 21:08[/b][/url]

Visszahúzódó kis navinésnek tűnik a szentem, ettől függetlenül még elég karakán. Nem hiszem, hogy sok barátja lenne, vagy hogy -akármilyen helyes- megválasztanák bálkirálynőnek, már ha nálunk volna bármi ilyesmi a banketteken, bálokon. A neve viszont tökéletesen passzol hozzá. Ugyanolyan jelentéktelennek tűnő, mint ő maga.
- Ó, akkor nem fogtam annyira mellé. - vigyorodok el a magam rémes módján, ami sokkal inkább még egy lépés távolságra ösztönöz mindenkit, semmint közelebb vonzaná elragadó személyemhez. Valahogy úgy mosolygok, mint egy kalóz kapitány, aki éppen bökdös kifelé a pallóra a kardjával. És jut eszembe: kalóznak öltöztem halloweenkor. Ezt a szerepet rám szabták, teljes mértékben.
- Ja, csak kérdeztem. Biztos szakmai ártalom. - vonok vállat a kérdésre, szinte mentegetőzve, koránt sem felháborodva. Úgy tűnik, Annamária azok közé az emberek közé tartozik, akik néha belekötnek a megszokásba. Az ilyesmit én meg baromira értékelem. Jogos. Minek kérdezem a nevét? Hát kifejtem neki, ha gondolja, miért magyaráztam szakmai ártalommal. Úgy fest, fogalma nincs, én ki vagyok. Esznek-e vagy isznak. Nem ajánlom ám egyiket se senkinek!
- Elkísérlek egy darabon. Passzold ide! - ajánlom szolgálataimat lovagiasan, azonban az már egyáltalán nem foglalkoztat, a hölgy szeretne-e élni ezzel. Szinte kikapom a kezéből a köteg papírt, amit cipel.
- Arra? - mutogatok abba az irányba, amerre az imént igyekezett volna elfele. Közben meg már lépek is ki. Ha velem akar jönni, ha nem, a cuccai nálam vannak, úgyhogy kénytelen lesz. Mivel egyáltalán nem ott vagyok most, ahová tartottam, felcsaphatok akár kéretlen irathordozónak, nem?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=442&post=469415#post469415][b]Rothman Anton - 2015.03.01. 23:47[/b][/url]

- Aha. Tudod, vallatótiszt vagyok. Általában a nevüket kérdezem meg elsőre a delikvenseknek. Abból sok minden kiderül. Mármint nem a nevükből. - nevetek egy horkantás közben, és ólmosnak tetsző, mégis laza lépteimmel birodalmi lépegetőként haladok a márványlapokon a megfelelő irányba, egyelőre még némileg hátrafelé magyarázva a navinésnek.
- Hanem kb. minden másból, amit közben csinálnak. - folytatom unott faarccal, aztán legyintek egyet, jelezve, hogy erről ennyit. Idő közben pedig a lány mellém ért, úgyhogy most szépen kettecskén ballagunk a... hát valamerre. Amerre ő gondolja. A témánkat meg nem boncolgatom tovább. Hiszen most nem Aurormágia órán vagyunk, és különben is, amiről én beszélek, az már az Akadémia szintje, egyáltalán nem tartozik az itteni mesterképzéshez. A felsőbb fokozatokon is csak akkor okítanak ki ebből, ha azt a szakirányt választottad. Mint én a kriminálpszichológust. Különben meg arról nem is beszélve, hogy Annamária drága a kérdésével inkább csak visszavágott a neki nem tetsző érdeklődésért, ezt én pontosan tudom. De ha egyszer olyan visszakérdést tesz fel, amire akad válasz, akkor néha így jár, hogy bizony megkapja azt a választ.
- Én is remélem. - bólintok a felvetésére. Átváltoztatástan. Csak ugyanannyira izgatott valaha is, mint akármelyik tárgy. Szóval igazából nagyon, még ha ennek egy szikrája sem volt felfedezhető azon a csinos ábrázatomon. Igen, már kölyöknek is jóképű és tenyérbemászó voltam. Van, ami sose változik.
- Kérsz? - halászok ki szabad kezemmel zakóm zsebéből egy hosszúkás, maroknyi, átlátszó tégelyt, felpattintva a tetejét, kínálgatva folyosójáró társaságomnak a benne lévő apró, színes golyóbisokat.
- Robusztus Rágó. - mutatom be a lánynak a -mint azt ma már tárgyaltuk, varázs mivoltát kiválóan fémjelzően- alliteráló édességet. Bár lehet, ismeri. Mondjuk ahogy elnézem, szerintem mugli környezetből jöhetett. Ugyanaz az apró,  a mágikus mindenséget furcsálló fény csillog a szemében, mint minden hozzá hasonlónak. Nyugodj meg, bogaram, ez még pár évig ott is marad!
- A szádban megnő és az íze nagyon tartós. - tárom elé a fontosabb tudnivalókat a rágóról. Egyébként ezeket az előnyöket -főleg az elsőt- szokásom lelkesen ecsetelni a kollégáknak, és várni, milyen idióta, végtelen egyszerű és alpári poénokkal állnak elő, tovább víve vagy csak meglovagolva a gondolatot - hogy így fogalmazzak, Freud sokadszori nagy örömére. A diák meg ha kér, ha nem, én benyomok egy rágót a számba, ami egy-két rágás után sokszorosára dagad. Tök jó.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=442&post=470597#post470597][b]Rothman Anton - 2015.03.03. 23:10[/b][/url]

- Öreg hiba. - horkanok fel a rágó visszautasítását.
- Majd megbánod... - hagyom fenn a hangsúlyt nagy jövőlátón, előrefelé nézve a folyosón, és elrakom a tégelyt, közben lelkesen rágva a citrusos édességet. A kedvencem mondjuk a barackos, dehát a változatosság gyönyörködtet. Helyezgetem kezeimben az általam cipelt irathalmot, miközben baktatok a navinés oldalán.
- Azért szólj ám, ha odaértünk, ahova tartunk! - nézek mellém a diákra, megjátszott gyanakvón feltételezve róla, hogy a bolondját járatná velem és képes volna brahiból áthurcoltatni Toni bácsival a folyosókon a megszerzett szajrét. De jó kislány ez, nem tenne ilyet, főleg nem azután, amit az imént megtudott rólam. Nem húzódott el tőlem látványosan, azonban érzem rajta, hogy valamivel jobban tart már szerény és lovagias csirkefogó személyemtől, mint ezelőtt.
- Különben hol is van az? - kérdezek rá a célunkra két rágás közben, ha már egyszer itt tartunk. Nem mintha ne volna tényleg mindegy, de azért mégsem hátrány, ha tudom. Bár az is megeshet, hogy közben összeakadok valamelyik kedves kollégával azok közül, akikkel még le kell pacsizzak bizonyos ügyekben, és akkor bizony vissza kell szolgáltassam a lánykának a papírhalmot, vagy -ami talán még jobb- elhívom a másik tanárt is kíséretnek és átadom neki a terhet. Mert hiszen ez az okítók dolga, nem? Hordárkodni a tanulóknak. Vagy nem. Minden esetre úgy gondolom, némelyik prof sokkal hasznosabb lenne egy ilyen szerepben, mint a katedra mögött. Nem szép dolog ilyeneket mondanom? Á, nyugi, már velük is közöltem. Szeretnek is nagyon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=442&post=472117#post472117][b]Rothman Anton - 2015.03.07. 20:01[/b][/url]

Pompás. A kis navinés azt se tudja, merre akar menni. Akkor céltalanul bolyong csak ebben a remekbe szabott intézményben, megrakodva egy halom papírral? Semmi felelősség? Semmi céltudatosság? Mégis, ki az, aki csak úgy indokolatlanul ténfereg a kastély folyosóin?...  Lélekben magasba lendítem a kezem, és majd' kiesek a padból, közben azt kántálva, hogy énénénénén! Szeretek lófrálni. Nincs abban semmi rossz.
A társalgó? Hát rendben. A rágás közbeni öblös szusszanással veszem tudomásul, merre vegyem marcona lépteimet. Noha olybá tűnik nekem, ezt az egészet csak most találta ki a lány. Rászegezem határozott, mindenféle szégyenlősségtől vagy zavarban levéstől mentes tekintetemet, és kémlelem a fiatal arcot. Szinte látom rajta, micsoda terveket, ábrándokat sző magában. Mármint konkrétan fogalmam sincs, miket, de hogy valamiket, abban egészen biztos vagyok.
- Voilá! - rikkantok, amint a társalgóhoz érünk és egy kecses mozdulattal berúgom az ajtót. Csak nem volt a túloldalon senki... Bedugom a fejem, fogam összeszorítva nézve körbe a bejárat környéken, ám szerencsére egy teremtett lélek nem ólálkodott erre. Nem vágtam orrba senkit. Beljebb persze üldögélnek páran. Ők kissé megrökönyödve és megszeppenve skubiznak felénk a hatásos belépő nyomán.
- Arra pislogjatok! - bökök a fejemmel az ablakok felé, így közölve velük, hogy nincs itt semmi látnivaló, foglalkozzanak a saját dolgukkal. Gondolom, van nekik. Levágom az asztalra a papírhalmot, és összecsapom kezeimet, mint aki jól végezte dolgát, majd csípőre vágom őket és vigyorogva nézek Annamáriára.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=442&post=474090#post474090][b]Rothman Anton - 2015.03.11. 11:32[/b][/url]

Azt hiszem, egyedül a lánynak tetszett (?) a belépőm. Mondjuk az ajtó túloldalán könnyebb, valljuk be. Imponálóbb, ha miattad verik be valaki képét, mintha csak tanúja vagy, amint ellátják valaki baját. A lényeg, hogy valakinek bejött. Persze, az se lett volna gond, ha nem. Nem azért csináltam. Semmit sem azért csinálok. Azt sem, hogy ilyen lovagiasan elcipeltem ide a navinés papírtömegét. Biztos csak törleszteni akarok az ilyen jó cselekedetekkel a sok disznóságért, amit művelek. Igen, biztos. Persze. Jelentkezzen, aki elhiszi!
- Ó, ez kiválóan hangzik. - lelkesülök fel egyből a jegyzetégetésre és összedörzsölöm kezeimet. Lehet, hogy egy profnak nem kéne ennyire kedélyesen fogadnia egy ilyen bejelentést és főleg részt vennie ilyesfajta tananyag megsemmisítő szertartásokban, dehát... már úgyse soká rontom itt a levegő. Igen, ez a helyzet, amire az előzőekben utaltam párszor, és amire később akartam rátérni. A tanév végével visszatérek a kaptafához, jelesül: ismét teljes munkaidőben a Parancsnokságon boldogítom majd a drága jó aurorkollégákat. Ez persze majd csak az évzáró-nyitó ünnepségen hirdetődik ki... kerül kihirdetésre... hirdeti ki a diri. Igen, hirdeti ki a diri. Nem kell ez a sok szenvedő szerkezet, nehéz az élet amúgy is.
- Na adj valamit! - mormogom a hatalmas rágómon nyammogva és nyúlok is az első adag papírért, amit szépen a kandallóba vethetünk. Feltételezem persze, hogy az ezeken a lapokon lévő tudás vagy már a lányka fejében van, vagy átmásolta valahova, vagy fellelhető a tankönyvekben, úgyhogy kár ezt túllihegni. Mármint nekünk nem, nekünk jó, ha úgy érezhetjük, ezzel most némileg tilosban járunk vagy éppen nagy lázadást hajtunk végre. Az sokkal izgibben hangzik, mintha olyasmiben teszünk kárt, ami már amúgy sem kéne.
- Ha nem bírjátok a meleget, srácok, nyissatok ablakot, vagy húzzatok máshova! Itt most befűtünk. - közlöm egyszerűen a többi jelenlévővel, közben hadonászva kezemmel az ablak felé, meg a kijárat irányába, vagy éppen a kandallóra. Szóval mindig arra, amiről épp beszélek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=442&post=474250#post474250][b]Rothman Anton - 2015.03.11. 19:03[/b][/url]

Összepréselem ajkaimat és rántok párat szemöldökömön, miközben átveszem a nekem szánt adagot az égetnivalóból. Viszont ahogy a navinést figyelem, ráébredek, hogy az iménti feltételezéseim hibásak. Ott az az apró kis bizonytalanság a szemében, a feszültség a vonásaiban, amik azt jelzik, igenis tétje van ennek a tűzre vetésnek és valós az izgalom. Mielőtt a lángok martalékává teszem hát a papírokat, az egyikre rápillantok. Ahogy így átfutom, úgy látom, ez bizony vizsgaanyag. Hát mit ne mondjak? Van kraft a kiscsajban. Az írásról oldalvást ránézek, megvillantva felé nem éppen bizalomgerjesztő, de annál elismerőbb vigyoromat, aztán nekilátok a tűzre pakolni szépen.
- Nem hallottad? - szólok oda felelősségre vonóan az egyik közelben ülő eridonos srácnak, amikor Annamária közli igényét. A fiú hebeg kicsit, én meg a fejemmel bökök az ajtó felé, hogy lökje már be, legyen szíves. Nagy nehezen megérti és teljesíti udvarias kérésemet.
- Lélegezz jó mélyeket, hátha beszívod a tudást! - javaslom a lánynak, miközben meglobogtatok egy még a kezemben lévő jegyzetet, amit aztán egy kecses mozdulattal átadok a lángoknak. Közben valaki kinyit résnyire egy ablakot, mert tényleg kezd meleg lenni idebenn a helyzet. Kézfejemmel törlök egyet homlokomon, majd lekapom a zakómat. Hiszen van még mit égetni, addig pedig megsülök. A levetett ruhadarabot egy diák fejére dobom, és intek neki, hogy terítse ki. Így ingpólóban láthatóvá lesznek a tetoválásaim. A jobb vállon pár rúna, a felkaron egy körbefutó motívum, az alkar belsején meg valami kígyószerűen kanyargó, szintén jelekkel ellátott példány. A balon semmi. Valljuk be, nem ez az egyetlen, ami nem szimmetrikus az én adoniszi testemen!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=442&post=474832#post474832][b]Rothman Anton - 2015.03.12. 13:26[/b][/url]

Ahh, olyan szépen égnek a papírok. Kész kielégülés minden egyes darab. Kedvtelve nézegetem megsemmisülésüket, megnyerően rusnya ábrázatomat ide-oda biccentve. Sajnálkozva sóhajtok egyet, amint az utolsó jegyzetlap is a lángok martaléka lesz. Széttárom karjaimat a befejezés jeléül és a köszönetnyilvánításra meg a dicséretre válaszul meghajolok a kis hölgyemény előtt, kezemet propellerként forgatva hasam előtt, ahogy azt egy ilyen giccses gesztus közben illik.
Látom ám, hogy Annamária a tetoválásaimat vizslatja. Hadd tegye! Nem fogom se leállítani, ám hosszas elbeszélésbe sem kezdek róluk. Nem vagyok az típus, aki kapva kap az alkalmon, hogy önmagáról vagy a múltjáról meséljen. Ha kérdeznek vagy szóba kerül, akár bőségesen is kifejtem, de különben nem traktálom ilyenekkel a népet. Van elég ilyen ember, főleg auror. Ránéz valaki a sebhelyére, Őőmeg rögvest előkapja a diavetítőt, hogy a regélése közben mozgóképekkel is illusztrálja, miként szerezte a sérülést.
- Mi a következő? - villogtatom szemeim, miközben zsebre vágom kezeimet.
- Malacságokat írunk a táblákra a tantermekben? Vagy esetleg fellebegtetjük a padokat a plafonhoz? - bökök fejemmel az említett irányba, miközben nyammogok tovább a rágómon, ami még mindig nagyon finom. A felvetéseim után persze elvigyorodom. Nem mintha különben ne lennék benne bármelyikben.  Vagyis... neeem, dehogy, én jófiú vagyok! Ez a kis perszóna visz bele a rosszba! Látszik is rajta, mennyire elvetemült. Rajtam meg, hogy milyen ártatlan vagyok.