A Nyugati szárny második emeletén haladva található a Társalgó. Az ajtóra nem fordítottak nagy figyelmet, egyszerű keret fogja körbe, s a kilincs is átlagos formára készült. Belépve azonnal észrevehető, hogy a teremben főként a kék szín dominál. A padlót borító szőnyeg sötétebb kék, míg a falak világoskék színre lettek kenve. A termet úgy méretezték, hogy akár száz diák is kényelmesen elférjen benne egy esetleges rendezvény alkalmával. A falakat természetesen itt is kisebb nagyobb képek borítják, melyek állandó szómenésétől személyes jellegű témákat, titkokat megbeszélni lehetetlen, mint ahogyan az itt való alvás sem esélyes éjfél előtt. A falak színe így alig látszik, hiszen a padlótól a plafonig szinte minden egyes centimétert beborítják a különböző varázslók megörökített változatai. Ablakból néhány darab található, egymástól körülbelül három méteres távolságra bemélyedve a falba. Finom zöld bársonyszövettel vannak borítva a párkányok, kényelmes ülőhelyként szolgálva ezzel. A függönyök bronz árnyalatú, vastag anyagból készültek. Több asztal található bent, valamint mindegyik köré néhány fotel és kanapé van csoportosítva, melyek ezüstös árnyalatot viselnek magukon. Az asztalokon aprósütemények, valamint különféle finom nedűvel megtöltött kancsók oltják a szomjazókat, különleges teakeverékektől kezdve a forró csokin át a gyümölcsnektárokig. A jobb oldali főfalon található egy kandalló, téli időszakban a legkedveltebb berendezése a helyiségnek. Különféle apró tárgyakkal vannak díszítve, mint a házak címerállatainak kicsinyített másai. A kandalló előtt egy puha, és nagyobb szőnyeg található, mely sárga színt öltött- ide szoktak kuporodni az átfagyott fiatalok. Maga a kandalló arany, és ezüst színekből van keverve. Különböző beszélgető sarkok is vannak kialakítva, gyaníthatóan már a diákok keze nyomán. A teremben ugyanis található rengeteg párna, piros és fekete színekben, némelyek a kanapék és fotelok közelében, mások a fal tövében. Ezek a legkönnyebben mozdítható ülőalkalmatosságok, így nagy népszerűségnek is örvendenek az ezüst színű berendezési tárgyak után. Egy kétajtós nagyobb szekrény is található bent, tölgyfából kifaragott, már sötétre színeződött darab. Poharakkal és tányérokkal felszerelt, esetleg egy mumus is meghúzódhat az ősöreg berendezési tárgyban, így ajánlatos vele vigyázni! A teremben a hangulat mindig kellemes, fáklyák szolgálnak fényforrásként, a diákok egyik legkedveltebb helye a kastélyban.
|
|
|
Wouter Lodewijk Collenwen Diák Navine (H), Negyedikes diák
X – unalmas offline RPG hsz: 37 Összes hsz: 38
|
Írta: 2024. május 18. 19:05
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=878563#post878563][b]Wouter Lodewijk Collenwen - 2024.05.18. 19:05[/b][/url] Sigrid SjölanderWout nem sok diákot ismert a kastélyban korábbról, de akiket igen, azokat igyekezett messziről kerülni. Sigrid közéjük tartozott, és erről nem biztos, hogy tehetett. Titkon még kicsit sajnálta is, hogy így alakult a helyzet, de jobbnak látta meghozni ezt a döntést, miután folytatódtak azok a bizonyos családi összejövetelek. Tulajdonképpen ez még egy közös kapocs is lehetett volna, hogy jobban összebarátkozzanak, de aztán hamar rájött, hogy abból, hogy az apjuk megtalálták a közös hangot, még nem következik az, hogy a leszármazottak is meg fogják. Sigridet furcsa lánynak tartotta valahol, és ez a legutóbbi találkozásuk alkalmával sem változott, amikor a társalgó egyik fotelje mögött gubbasztva rátalált. Kicsit mintha az apja állandóan elvárta volna tőle, hogy jóban legyen a barátja lányával. De miért is? Az egyenesen ijesztő volt a számára, hogy ebbe néha esetleg valami többet láttak bele, amin a két felnőtt jót tudott nevetni. Kellett neki a társalgóba mennie, amikor alapvetően nem is egy beszédes fiú! - Szia, Sig - köszönt vissza monoton hangon, de egy halvány mosolyt azért erőltetett az arcára. - Értem - vette tudomásul anélkül, hogy azon kezdett volna el gondolkodni, hogy mit is mondjon még. Nem történt semmi. A fotel mögött volt dolga, hát látott már ilyet. Mások életével ritkán törődik. Az övéről meg úgyis hallani fog az apján keresztül. Tudta, hogy ő is csinál furcsaságokat, inkább nem kommentálta tehát a tevékenységet. Már éppen indult volna tovább, amikor úgy tűnt, bájcsevejre kerít sort hirtelen jött beszélgetőtársa. Rögtön kiderült a számára, hogy nem is rá, hanem az apjára kíváncsi jobban, amit enyhe csalódással konstatált, de végül is el kellett ismernie, hogy Wood sokkal érdekesebb személy nála, így érthető az is, hogy elsősorban róla érdeklődtek. És az apjáról még mindig könnyebben beszélt, mint saját magáról. - Semmi, megvagyok - fonta össze karját maga előtt. - Apa is megvan. Dolgozik. És te hogy vagy? - kérdezett vissza rögtön, hogy másra terelje a témát.
|
|
|
|
Wouter Lodewijk Collenwen Diák Navine (H), Negyedikes diák
X – unalmas offline RPG hsz: 37 Összes hsz: 38
|
Írta: 2024. május 28. 16:52
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=879061#post879061][b]Wouter Lodewijk Collenwen - 2024.05.28. 16:52[/b][/url] Sigrid SjölanderRezzenéstelen arccal bámult vissza rá. Tekintetével egészen elmerült Sig aznapi sminkjének tanulmányozásában. Valahogy érdekesebbnek találta, mint azt, amit eddig is sejtett, és a feleletével sikerült megerősítenie. Jól van mindenki. Hát igen, ezért sem gondolta érdekesnek megkérdezni. Ahogyan az lenni szokott. És amúgy is, előbb-utóbb a tudomására jutott ez mindig, akarva-akaratlan, mint az ember képébe tolt politikai hirdetés az utcákon járva, köszönhetően annak a rengeteg sok plakátfelületnek. Aztán valamiféle kíváncsiság mégis támadt benne, amint lefelé kezdett vándorolni a szemével, és a gyűrögetett fecnin próbálta meg kiolvasni, hogy mi is van rajta ráírva. S mivel a megoldáshoz nem jutott közelebb, bármennyire is sikerült feltűnően guvasztania a szemét, végül kénytelen volt szóra nyitni a száját. - Mi van rajta? - kérdezte kissé számon kérőre sikeredett hangon, ahogyan továbbra is a papírdarabkára meredt hosszasan. - Értem - mondta újból Sigrid válaszát követően. - Majd szólok apának, hogy itt lesz-e. Mostanában sok a dolga. Többet kell segítenem a kereskedésben. A tündérmanók egyre hangosabbak a ketrecekben... Szerintem nagyobbat kellene rendelnünk. De az meg nem nagyon férne el az üzletben... Csak ha tértágítót használnánk, de az bonyolult, és sokba kerülne most. És a leltározáson felül a beszerzést is nekem kell csinálni újonnan. De vezetek egy listát a füzeteimben, így mindig pontosan tudom, hogy mikor mennyi kell. Megfigyeltem, hogy a futkárok hétvégente többet esznek. Talán a vásárlók zavarják őket a hétköznapokon - darálta le mindezt úgy, hogy közben végig a cipője orrát nézte, de a szája szélén ott csücsült egy halvány mosoly, mert felidézte a vinnyogó tündérmanók hangját, amit úgy szeret, amikor kinyitja a bejárati ajtót.
|
|
|
|
Wouter Lodewijk Collenwen Diák Navine (H), Negyedikes diák
X – unalmas offline RPG hsz: 37 Összes hsz: 38
|
Írta: 2024. június 10. 23:54
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=879503#post879503][b]Wouter Lodewijk Collenwen - 2024.06.10. 23:54[/b][/url] Sigrid SjölanderÚgy állt neki elrejteni előle azt az árva fecnit, hogy Wout-nak ettől olyan érzése támadt, hogy biztosan valami titkos-szerelmes üzenetről lehetett szó. Az pedig, hogy állítása szerint "személyes" jellegű levelezés, csak megerősítette a gyanújában, ezért az egész műveletsorra úgy tekintett, mint valami olyanra, amit egyébként sem érthetett meg, ezért ebből következett, hogy eleve felesleges volt ezzel foglalkoznia. Az emberek magánélete nem érdekelte különösebben, mert rendszerint csalódnia kellett, ha néha-néha megjött a kíváncsisága bepillantania a mindennapok eseményeibe. Cirkusz cirkusz hátán, dráma a köbön. Egyszerű dolgok túlbonyolítása. Igazságok elhallgatása, a másik meg nem hallgatása. Az ő szavai egyenesek, sokszor kellemetlenül őszinték. Mindig is úgy érezte, hogy neki nincs mit rejtegetnie mások elől. Azt azonban megfigyelte, hogy bizonyos viselkedésformák utánzásával kisebb-nagyobb sikereket tudott elérni, ha megfelelően élt velük. - Biztos valami szerelmeslevél - motyogta halkan maga elé, majd egykedvűen vállat vont, s ezzel nem is akart többet hozzáfűzni ehhez az egészhez. - Egész jól? Az nem kifejezés - rázta meg fejét, enyhe sértésnek véve, hogy az előbbi közlendőjéből ezt szűrte le. - Imádom a varázslényeket. De ezt tudnod kéne már. Meséltem - vagy ezerszer szóba hozta, ha más nem, az apja dicsekedett ezzel állandóan, mert mélyebb jellemzőt nehezen tudott prezentálni egy szem fiáról, aki nem is adott lehetőséget arra, hogy ez másképp legyen. - Jó - véste be az agyába, hogy szóljon az apjának. - Te vagy az ügyintézője? Ha-ha! Szerintem a pedagógusoknál nem kell félni, hogy szétvernék a házat - tett kéretlen megjegyzést Sig mondandója végére, miután jól kiröhögte magát, mert viccesnek találta, hogy a lánnyal intézteti az apja. Wout is rengetegszer érzi magát kihasználva, Merlinre...
|
|
|
|
Wouter Lodewijk Collenwen Diák Navine (H), Negyedikes diák
X – unalmas offline RPG hsz: 37 Összes hsz: 38
|
Írta: 2024. június 24. 21:51
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=879882#post879882][b]Wouter Lodewijk Collenwen - 2024.06.24. 21:51[/b][/url] Sigrid Sjölander- Tudtam - tett rá még egy lapáttal az előző kijelentésére, és rég nem látott elégedettség ült ki arcára. Maga is tisztában volt az ellentmondással, miszerint ugyan nem szakértője az emberi kapcsolatoknak, és nem is nagyon mutatott érdeklődést irántuk, de azért jólesett nyugtatnia magát azzal, hogy értene ő hozzá, ha akarna, és hogy igazából jól tippelt, csak éppenséggel tétje nem volt a dolognak. - A barátnőid? Akkor menj hozzájuk többször - mondta utasítóan. Kezdte még kényelmetlenebbül éreznie magát. Hol érdekelték a virágok, a kert, abban a házban, ahol a golymók se tudták, kik laktak pontosan. Ha az apjával volt elintéznivalója, oldja meg vele. De ebből jobbnak gondolta, ha kihagyja. Nem szeretett olyan információkra koncentrálni, amikkel nem tudott mit kezdeni, mert sokismeretlenes mondatokban hallott csak róluk. - Már tegnap megcsináltam - büszkélkedett, amint lábujjhegyre állt, és fennhordta az orrát. Megkönnyebbült, hogy Sigrid távozni készült. - Menj. Nekem is kellene. Megyek enni - határozta el, hogy mit fog tenni ezután a kellemesnek semmiképpen nem nevezhető beszélgetés után. De ilyen volt ez a társas együttélés e kastélyban. Integetett, és már el is hagyta a társalgót, tudatosan az ellenkező irányba. Sajnos biztos volt abban, hogy a nem túl távoli jövőben ismét összeakad majd a lánnyal. De addig még koncentrálhatott: a varázslényekre.
|
|
|
|