Mágustusa-egyedül

Öltözet

Már nagyon régen voltam ilyesféle eseményen. Nem szerettem sosem a nagy tömeget, de mióta kinőttem az ízig-vérig Rellonos lényemet, úgy vélem ideje megmutatnom magamat az iskolában is. Mióta dolgozó ember vagyok, számos nagy rendezvényen meg kell, hogy jelenjek, akár a zeneiparról, akár a fotós és modell világról legyen is szó. Így úgy döntök, megnézem, milyen is a bál a nagyteremben. Régebben voltam, ha jól emlékszem egy karácsonyin, még Janey is ott volt, azzal a nyálas képűvel, akivel összeszűrte a levet. Igen.
Szóval egy frissítő zuhany után felhúzom a legdrágább fehér ingemet, hozzá egy fehér nyakkendőt kötök, majd a nadrág és az öltöny is elengedhetetlen. Szabása remekül követi a sportos vonalakat, az öltöny zsebébe fehér selyemkendőt hajtok, hogy az összhatás tökéletes legyen. Hajamat a megszokott módon zselézem fel, felpattintom bal kezemre az órám és némi parfümmel fűszerezem meg mindezt.
Lerobogok a lépcsőn, Roni izgatottan követ az előszobáig. Ott a cipős szekrényből előkaparom az ehhez illő, szépen kipucolt cipőmet, felhúzom, majd egy utolsó pillantást vetek magamra a tükörben és elégedetten húzom fel a szemöldökömet. Ha csaj lennék, magamra izgulnék...
Felkapok egy elegáns kabátot, és elindulok az iskola felé, egyenest a bálba.

Mikor beérek, már vigyorogva konstatálom, hogy kb mindenről lemaradtam, de szól a zene, a hangulat tűrhető, egyszóval határozott léptekkel haladok az ajtó melletti fogashoz, és csak feldobom a kabátomat, majd körbe nézek. Igazán szebbnél szebb ruhákban jelentek meg a szebbnél szebb lányok, és igen: eldöntöttem, hogy ma igazán szívesen belemegyek egy olyan régifajta, vérbeli Ifens-es játékba.

Dorisz


Eléggé elcikáznak a gondolataim, igaziból már a torkomig vagyok az efféle puccos bálokkal. Régebben nagyon gyűlöltem az ilyen helyeket, meg egyáltalán azt a sznob táncot, de mára ez is megváltozott. Szeretek táncolni, kifejezetten élvezem, és még nem is volt panasz rá, sőt. Még nézni is élvezet, ahogyan végig suhanok egy jó táncpartnerrel a parketten. Kicsit elgondolkodva nézem az embereket, talán Elisabeth-et keresem, bár magam sem tudom, miért és ha itt lenne, mit is mondhatnék neki. Nem csinálnám vissza, jó döntésnek vélem, azt, hogy felbontottam a jegyességünket, bár nem a legmegfelelőbb módon tettem ezt, de ami megtörtént, az megtörtént, és többet nem esek abba az orbitális nagy hibába, hogy elkapkodva magamhoz láncoljak egy olyan nőt, akivel amúgy minden szép, de az a mindent felégető, tüzes szenvedély csírájában sincsen meg. EZ pedig valljuk be, elég kevés nőben lakozik. Mondjuk úgy, elég kevés tudja kihozni belőlem. Ahogyan pásztázom a bálozókat, neki dőlök kicsit a falnak, jobb kezem zsebre dugom, és éppen abban a pillanatban találkozik a tekintetem egy vörös démonnal. Égő piros ruhában, kecses léptekkel felém halad, majd mire észbe kapok, már felém nyújt egy poharat. Féloldalasan, felhúzott szemöldökkel, látványosan mérem végig, és hagyom, hogy az a régi Ifens előbújjon, ami azzal is jár, hogy hangom gúnyos, és némiképpen bunkó is lehetek.
-Szép Estét! Nos, most már nem...
Kacsintok rá az előttem állóra, aztán elveszem az italt és koccintok vele, majd belekortyolok.
-Richard Jefferlake Ifens.
Megfogom a szabad kezét, hüvelykujjammal finoman végig simítom puha bőrét és egy apró csókot lehellek rá. Aztán felnézek, egyenesen a szemeibe, és ismét felhúzom a szemöldökömet.
Ugyan, pontosan jól tudom, mi kell a nőknek, hogy mire vágynak és igen: bármit meg tudok nekik adni.

Dorisz


Egészen jól alakul az estém, hiszen alig pár perc elteltével egy vörös, tüzes lánnyal találom szembe magamat. Vigyorom elégedett és egyenlőre letörölhetetlen.
-Hoppá...
Ismételem meg a lány szavát, és elismerően biccentek, mikor az pukedlizik, majd még egyszer végig nézek a lányon látványosan.
-Rövidebb ruha jobb lenne...
Igen, pofátlan vagyok, de hát nem gondolom, hogy ez az egyáltalán nem szemérmes hölgyike ezt szóvá tenné.
Aztán csak felnevetek a lány szavain és ismét felhúzom a szemöldökömet, majd beletúrok a hajamba és végül megszólalok.
-Egy ilyen dögös pasi egyáltalán nem szívleli a kötöttségeket. Gondolj csak bele, Kedves Dorisz: ha én a hódolóim társaságában térek be ide, akkor kihagytam volna azt a remek lehetőséget, hogy a Sors kicsit közelebb sodorjon hozzád...
Mondom egyre halkabban, mert a mondat végére egészen közel hajolok a lányhoz, és finoman megfogom a lány állát, majd egészen közel húzom a száját a számhoz. Másik kezemmel finoman végig simítom a vállára omló loknijait, végül kiveszem a poharat a kezébe, lerakom őket a legközelebbi asztalra, aztán megfogom a jobb kezét és megpörgetem, majd a kezembe fektetem finoman, és fölé hajolok.
-Szabad egy táncra?
Kacsintok rá. A tánc kérés furcsa formája ez, dehát sosem voltam az a szabály követő, szokványos pasas, így miért is ne így kérjem fel?
Egyértelmű, hogy lehengerlő kisugárzásomnak köszönhetően, a válasz nem lehet más, mint az igen, így kezét a kezembe fektetem, lapockáját finoman simítom végig, és hagyom, hogy együtt lépjünk fel a zene lágy, magával ragadó ritmusára.

Dorisz


Csak táncolunk. A tánc a legjobb módszere annak, hogy szabadjára engedjük a szenvedélyt és a tűzet, ami az emberben lakozik. Már akiben lakozik és már képes azt gátlások nélkül, oldottabb módon a másik értésére adni. Azt gondolom Dorisz és köztem hibátlanul működnek az efféle érzések.
-Köszönöm.
Kacsintok rá, és finoman megpörgetem ismét, majd a szám végezte felé közeledve, lágyan hanyatt döntöm, egyik kezemmel megtartom, másik kezem mutatóujját a szájától a mellkasáig lassan, érzékien végig húzom a testén, majd elégedett és főként önelégült vigyorral lassan emelem vissza , és ennek hatására teste szorosan az enyémhez simul.
-Nem, nem kifejezetten tanultam. Inkább csak elsajátítottam. Hiszen elengedhetetlen eszköze ez sok minden dolognak...
Kacsintok rá, némiképp célzásként, amit nyilván való azonnal érteni fog Dorisz, majd új szám csendül fel, ami igen lassú és finom darab. Megfogom a lány derekát, egészen közel húzom magamhoz, majd lassan táncolok Vele. A tánc csodálatos "találmány". Lépéseink azonosak, mozdulataink egyek. Már a szívdobbanásunk is egy ritmusra ver, a mosolyom pedig egy percre sem tűnik el. A zene egyre lágyabb köntösbe öltöztet minket, és kezd a külvilág is kizáródni, mintha hirtelen megszűnt volna tér és idő. Az efféle játékok igencsak hiányoztak már az életemből, és lehet rólam rosszat mondani, de jól esik a kötetlen kaland.
Szemébe nézek, majd az ajkaira, és ismét a szemébe. Jobb kezem hüvelykujjával egészen finoman végig simítom a lány száját, majd az arcát, végül mikor már ennek a számnak is lassan vége, egy kézcsókkal megköszönöm a táncot, és elindulok kifelé a falhoz.
Mire volt ez jó? Ugyan már, nincs jobb annál, mikor egy férfi és egy nő gyakorlatilag egymás idegeit tépázza.

Dorisz


Csak elmosolyodok a például visszakérdezésén. Vannak dolgok, amiknek úgy van meg az igazi varázsa, ha nem mondjuk ki azt. Ha csak titkon éreztetjük a másikkal, mit is akarunk, mit is gondolunk, mi az, ami bennünk mocorog. A szám végeztével útjaink elválnak. A maradék narancslevet felhajtom, majd sóhajtva nézek ismét körbe, hátha találok valami ismerős arcot. Aztán észreveszem, hogy a lány kecses léptekkel libben kifelé. Beletúrok a hajamba és rosszabbik énemen végre erőt vesz a valamivel felelősebb Ifens, aki rögtön átgondolja, hogy partnere talán még nincs is 18 éves, jómagam viszont a 25.-ben vagyok, így kellemetlen konfliktusoktól mentem meg a bőrömet azzal, ha most nem megyek utána. Várok egy kicsit. Ez a bál kezd nyomasztó és idegesítő lenni, elég is volt belőle, de kivárom, hogy a lány lássa, nem mentem utána, és felsiethessek a faluba. Nem mondom, hogy rossz volt kicsit hagyni a régi én uralkodását, hogy nem volt jó a szenvedély és az a tűz, mely meglepő módon Doriszban már ilyen fiatalon benne van. Az biztos, szerencsés férfi lesz az, aki mellett Ő dönt, de talán Ő is átlátja azt, amit én már igen, hogy bármennyire akarunk, akárcsak egy kisebb kalandot, ennyi idősen már nem tehetem meg azt, hogy talán "megrontsak" egy lányt. Még ha Ő ezt nagyon akarná is, és még akkor is, ha a legutolsó barátnőm is 19 éves volt csak.
Kellő idő elteltével, ismét beletúrok a hajamba, ellököm magam a faltól. Végig nézem még a bálozó népet, majd amilyen sebes léptekkel tértem be, oly ütemesen haladok kifelé, az ajtónál leakasztom a kabátom, egy laza mozdulattal magamra veszem és észrevétlenül elhagyom a termet. No, legalább elmondhatom, ide is benéztem és nem is akármilyen partnerem lett, ha csak rövid időre is. A házamba érve azt hiszem egy kicsit még zenélek, majd ideje nyugovóra térni, hiszen másnapra sok munkám lesz.