Sok varázslatos hely létezik a kastélyban, hisz már magában is egy hatalmas varázs, amiben az emberek gyarapíthatják tudásukat. A bejárati csarnok a maga robosztus falaival hűvösen üdvözli az épületbe térőket, végigkalauzolja őket a pince lépcsőéig, és a széles márványlépcsőig, mely felvezet a megannyi emeletre, ahol kényünk-kedvünk szerint vehetünk részt a képzésben. Van azonban egy másik helység is, ami balról tárul a kíváncsi szemek elé, és amelyet Nagyteremnek hívnak. A magas, intarziás ajtó mögött egy széles, és szó szerint az égbe vesző terem nyílik, melynek eső színű padlóköve elkalauzol minket a fellegekbe. Ugyanis a mennyezet különleges. Az idő, a felhők, a napsütés, pontosan ugyan olyan, mint ami abban a pillanatban, a szabadban érhet minket. Megbűvölt tér és idő, mely körülvesz minket, és étekkel kínál. Hosszú asztalok, sorakoznak fel egymás mellett, egy kis folyosót hagyva a terem hátsó résznek felfedezéséhez. Sorban a négy nemes ház asztala, melyen, az ünnepségeken száznál is több diák foglal helyet, és hallgatja az igazgató beszédét. A Rellon asztala a bal szélen kapott helyet, nyomban követi őt a Levita ház, majd egy kis szünet, és megtekinthetjük az Eridon, végül a Navine asztalát. Az utolsó, az ötödik, az, amelyik merőlegesen a többivel áll egymagában, helyet adva a tanároknak, az iskola dolgozóinak, az igazgatónak. Hatalmas a hely, a falakat minden ünnepen más, és más díszíti. Karácsonykor magyal koszorúk, mű hó, aranyos díszek tucatjai, melyeket deres fenyőfák tucatjai tartanak. Máskor töklámpások, gyertyák százai, vagy, éppen amikor egy átlagos nap elé nézünk, akkor csak kőszobrok, melyek láncot tartanak szájukban. A lánc végén ég a tűz, mely fényt ad, az étkezni, vagy csupán beszélgeti vágyó diákoknak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=681132#post681132][b]Draskovits Amélia Léda - 2017.05.15. 15:40[/b][/url]

Hatalmasat sóhajtok, amint megtapasztalom a jöttömre történő légkörváltozást, és halvány fintorra húzom a szám. Most már késő kifarolni, így fejemet felszegve megindulok az asztalom felé, néha-néha oldalra pillantva, és leülök úgy középtájt, ahol kevesebben vannak.
Nem értem ezt a reakciót. De most tényleg. A fele nem is ismer, látni sem látott, az pedig egészen biztos, hogy pillantásra sem méltattam egyiket sem, szóval... Egyértelműen túltolják a helyzetet. Elég fárasztó folyamatosan ezt játszani: néhányan ledermednek és kínosan ügyelnek arra, hogy ne vegyem észre ennek mértékét, páran kihívóan tekintenek rám, mintha bármikor is érdekelt volna, ki az, aki fel akarja venni velem a versenyt, egy-két ember kiiszkol, én meg próbálom jól hozni a "lány, akit semmi nem érdekel" szerepet. Tiszta fluimucil helyzet...
El is ment az étvágyam, már nem is érdekel az elém került étel, csak hátradőlök és nézem ezt a sok lököttet, akik azt hiszik, indok nélkül beléjük kötök vagy valami. Még én sem tudok ennyire unatkozni...
Pillantásom azonban összeakad egy eridonossal, aki még a többinél is feltűnőbben adja a kihívót. Nocsak. Nem mintha jegyeznék meg arcokat, főleg az Eridonból nem, de ebben a lányban tényleg semmi ismerős vonásra nem lelek, és nem hiszem, hogy a szórakoztatáson kívül bármi másban hasznát venném. Egyik szemöldökömet felvonva veszem fel vele a szemkontaktust. Nem tagadom, érdekel is, hogy meddig bírja, no meg, hogy ugyanolyan hangember-e, mint a legtöbb volt, aki eddig próbálkozott. Mondhatni kíváncsivá tesz a kis fruska, bár nem várok sokat tőle.
Elég hamar megunom ezt a pislogós hadműveletet, és egy - jé - elismerő félmosoly mellett felállok az asztaltól, hogy megkezdjem utamat a delikvens felé.
- Ezt már nem kéred, ugye? - teszem fel a kérdést odaérve a kihívómmal szemben ülő lánykának, és bár mosolygok, a mondandóm mögött félreérthetetlen felszólítás rejlik, a vakarcs pedig a bajsza alá motyogva arrébb is ül. Mintha valami olyasmit mondott volna erőtlenül, hogy mit képzelek én magamról, de csak arra méltatom, hogy kezemmel is elhessegetve őt elfoglalom a felszabaduló székét.
- Ó, sütit is hagytál? Milyen kedves vagy! - azért ezt nem hagyhatom szó nélkül, na. Minden teketória nélkül törlöm meg a kislány villáját a szalvétában, hogy egy falatnyit bekaphassak a pitéből.
- Elég könnyelmű vagy. Veszélyes is lehetnék. - fordítom figyelmemet vissza a barna eridonos lánykára, és felé is bökök az evőeszközzel nyomatékképp.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=681275#post681275][b]Draskovits Amélia Léda - 2017.05.15. 23:13[/b][/url]

Az a helyzet, hogy nem tudom visszafogni magam, és elvigyorodom a fogadtatásomra. Már megérte a pórnép közé vegyülni, hiszen elég jó mókának ígérkezik ez a beszélgetés. Egyelőre nem tudom eldönteni, hogy elismeréssel pillantsak a leányzóra, vagy simán hülyének nézzem a vakmerőségéért.
- Nem igazán érdekel mit csináltok a kis brancsoddal, diszkrimináltok-e vagy sem. Nem adok egy évet, és úgyis egymást fogjátok nyírni. - legyintek is egyet erre a mellékszálra, hiszen épp ennyire érdemes foglalkozni velük. Még azt hiszik, hogy együtt erősek, mígnem szépen kisakkozzák majd egymást, és véget is ér a tudomány meg a nagy barátság. Kis naivak.
Csak egy kisebb, gunyoros hümmögéssel reagálok a szívbajára. Ez a mondat egyébként inkább a degradálóbb jelző felé billenti az előbb is említett dilemmámat jelképező libikókát. De tudom én, hogy csúnya dolog elsőre lenézni valakit, így továbbra is megadom az esélyt a változtatásra - még lehet, hogy tényleg értékes ismeretség lesz ebből a szóváltásból.
- Ó, kislány. - ciccegek is a lassú fejingatáshoz, amit információéhes kérdéseire produkálok. - Nem vagyok egy fecsegős típus. - főleg nem ennyi ember előtt. Mosolyra mosollyal válaszolok, bár az enyém inkább lenéző, mintsem barátságos. Kicsit azért megmozgatott bennem valamit a kérdéseivel, amivel nem szeretnék jelen pillanatban foglalkozni, legfőképp pedig nem szeretném kimutatni, hogy mennyire jól esik visszatérni a jól megszokott közegembe. Itt mindig minden ugyanaz, és nem okoz csalódást...
- Tán nem élvezed a jólelkű társaságot, vagy a színvonalas oktatást? - utalok vissza a nagylelkű befogadásukra, kicsit megpiszkálva ezzel a kíváncsian fülelő, és cseppet sem diszkriminatív eridonos lánykacsapatot. Nem igazán értem ezt a lenézést, amit a hangjában fedeztem fel, mikor megkérdezte, mi vezérelhet bárkit is arra, hogy ide visszatérjen, vagyis azt a részét igen, hogy mégiscsak szabályok meg skatulyázás, meg ilyenek, de legalább mindig van kivel és mit csinálni, vagy éppen kit kicsinálni, kint azért nem ennyire egyszerű a dolog.
Érdeklődve pislogok rá, miközben a támlának dőlök és keresztbe teszem a lábaimat az asztal alatt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=681675#post681675][b]Draskovits Amélia Léda - 2017.05.18. 00:33[/b][/url]

- Ó, nem jóslat volt ez. Puszta tény. És nem vártam hozzá kommentárt. - mulattat a reakció, pedig tényleg nem is vártam választ a megjegyzésemre. Csak mint mellékes információt fűztem hozzá a mondandómhoz, a hangsúly nálam egyértelműen a nem érdekeltek kijelentésemen volt, de úgy tűnik elemükbe tapintottam. Még ennek a fruskának is. Fogadok, hogy most éppen azon gondolkodik, hogy végül is ő egyedül is tökre elvan, de neki aztán amúgy mindegy.
Félig vigyorogva ezen félre pillantok, körbekémlelek, van e valami vagy valaki érdekesebb a teremben. Nem mondom, hogy nem szórakozom jól pillanatnyilag a társaságban, de nem egészen olyan izgalmas mederben folynak az események, mint vártam volna. Alacsonyabb elvárásokkal kellene beleugranom az ilyen szituációkba, ezt már százszor megfogadtam...
- Jaj, de aranyos vagy. - fordítom vissza a fejemet a bókra, sikeresen visszanyelve a "nekem csak az van" reflexszerűen előtörő panelmondatomat. Végtére is, udvariasak vagyunk egymással, vagy mi a fene, és amúgy sem volt ez a részéről éltől mentes elismerés. Még egy kedvesebb mosolyt is megejtek felé, de szám sarkában egyértelműen felfedezhető irónia ül.
- Szóval új vagy. Sejtettem. - inkább magamnak konstatálom a dolgot, aprót bólintva is hozzá. Ha nem lennének ennyien körülöttünk, lehet, hogy még vállon is veregetném magam, amiért ilyen jól megtippeltem ezt a nagyon nehéz feladványt. - Elmondhatatlanul. Nem is tudom mihez fogok kezdeni, miután elvégeztem a szakomat. - még egy látványos ajakbiggyesztést is toldok hozzá, hogy hihetőbb legyen. Azért a szívnek vajmi kevés köze volt hozzá, mármint ebben a kontextusban. Inkább az ígéretem betartása húzott vissza, bár azt a szívemen viselem... Igazából de, mégis, ilyen szempontból a szívem. Micsoda felfedezés, soha nem gondolkodtam volna el rajta így.
Heuréka pillanatomból a felszínes tanácskérés hoz vissza az asztalhoz. Egyik szemöldököm a magasba szalad, ahogy realizálom, mit is kérdezett.
- Erre irányuló jó tanácsért rossz helyen kopogtatsz. - vonom meg a vállam, majd egy kicsit előredőlök, miközben a távozók után tekintek egy pillanatra. Erősen elgondolkodom rajta, hogy én is felállok és inkább lemegyek a faluba enni valami kedvemre valót. Már a pite sem vonz annyira, mint amennyire megörültem neki. Nem tudom a kislány meddig szeretne fürödni a fényemben, így úgy döntök, hagyom még egy kicsit élvezkedni, maximum lelép a többiekkel az órájára, vagy fogócskázni, ki tudja mit szoktak csinálni az ilyen empatikus lények.
- Helyezkedj jól és magaddal törődj. - pislogok a lányra, ezúttal tényleg minden gúny mentesen. Ez életbölcsesség a javából, és talán még egyszer bögrefelirat is lehet, annyian alkalmazzák manapság, bár elég elcseszetten. Nem is tudom mi száll meg, hogy osztom az igét, ezért többet nem is fűzök hozzá, ez is csak amolyan ha már itt maradtam, mondjak is valami jót. Kezdjen vele, amit akar.