Sok varázslatos hely létezik a kastélyban, hisz már magában is egy hatalmas varázs, amiben az emberek gyarapíthatják tudásukat. A bejárati csarnok a maga robosztus falaival hűvösen üdvözli az épületbe térőket, végigkalauzolja őket a pince lépcsőéig, és a széles márványlépcsőig, mely felvezet a megannyi emeletre, ahol kényünk-kedvünk szerint vehetünk részt a képzésben. Van azonban egy másik helység is, ami balról tárul a kíváncsi szemek elé, és amelyet Nagyteremnek hívnak. A magas, intarziás ajtó mögött egy széles, és szó szerint az égbe vesző terem nyílik, melynek eső színű padlóköve elkalauzol minket a fellegekbe. Ugyanis a mennyezet különleges. Az idő, a felhők, a napsütés, pontosan ugyan olyan, mint ami abban a pillanatban, a szabadban érhet minket. Megbűvölt tér és idő, mely körülvesz minket, és étekkel kínál. Hosszú asztalok, sorakoznak fel egymás mellett, egy kis folyosót hagyva a terem hátsó résznek felfedezéséhez. Sorban a négy nemes ház asztala, melyen, az ünnepségeken száznál is több diák foglal helyet, és hallgatja az igazgató beszédét. A Rellon asztala a bal szélen kapott helyet, nyomban követi őt a Levita ház, majd egy kis szünet, és megtekinthetjük az Eridon, végül a Navine asztalát. Az utolsó, az ötödik, az, amelyik merőlegesen a többivel áll egymagában, helyet adva a tanároknak, az iskola dolgozóinak, az igazgatónak. Hatalmas a hely, a falakat minden ünnepen más, és más díszíti. Karácsonykor magyal koszorúk, mű hó, aranyos díszek tucatjai, melyeket deres fenyőfák tucatjai tartanak. Máskor töklámpások, gyertyák százai, vagy, éppen amikor egy átlagos nap elé nézünk, akkor csak kőszobrok, melyek láncot tartanak szájukban. A lánc végén ég a tűz, mely fényt ad, az étkezni, vagy csupán beszélgeti vágyó diákoknak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=681096#post681096][b]Sárközi Alexandra Anna - 2017.05.15. 13:52[/b][/url]

Egész gyorsan belerázódtam ebbe a sulis életbe. Tény, más mint amiben eddig voltam, de hamar találtam barátokat, akik nem mulasztják el a régiek hiányát, de segítenek abban, hogy ne süllyedjek depresszióba. Nincs szó itt mély barátságokról, épp csak együtt lógunk, hogy ne legyünk egyedül, aztán meg még jól ki is jövünk.
Épp ebédidő van, mikor röhögve lépünk be a nagyterembe, elfoglalva a helyünk - mert hogy már olyanunk is van -, miután padtársam kiebrudalta onnan a gyámolatlan gólyát. Jó, nem mi vagyunk a példamutatás mintaképe, de nekem ilyen indíttatásaim sose voltak. Példának marha rossz lennék, bár ha ezt vesszük az ellenpélda is az, nem?
Sose törődünk a körülöttünk lévőkkel, most sem érdekel minket túlzottan, hogy a fáradtnak tűnő népséget mennyire irritálja a mi felhőtlen jó kedvünk. Ugyanúgy hangosan cikizzük az asztrológia tanárt, vagy épp a GYNT-s pockot.
- De tényleg olyan, hogy így felfújja az arcát - a csaj még meg is mutatja, mire én majdnem kiköpöm a narancslevemet, úgy nevetek fel.
Csak percek múlva tűnik fel, hogy a teremben lévő légkör megfagyott, mintha legalább is dementorok jöttek volna be. Hallok olyat, hogy "atyaúristen", "ezmostténylegvisszajött", meg "afrancba", és ez az, ami miatt felvont szemöldökkel pislogok a bejárat irányába. Tekintetem egyből kihívóvá válik, mikor meglátom a személyt, akiről ezek a megjegyzések szólhatnak.
- Ez ki? - ahelyett, hogy a társaimmal együtt, én is próbálnék eltűnni a perifériájából, kihúzva magam dőlök hátra a széken.
- Ne... te ezt nem akarod tudni, csak ne vond fel a figyelmét... nem jó az - igen, padtársam észrevette a reakciómat, bár elég szembeötlő lehet, mikor még a jobb karom rá is helyezem a mellettem lévő szék táblájára, egy amolyan lazaságot kölcsönözve az egész kisugárzásomnak.
- Nem ismersz - elnéző mosolyt küldök felé, aztán megint a lányra tekintek. Megértem, hogy másban megfagyassza az ereket, nekem ez viszont édes kevés.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=681266#post681266][b]Sárközi Alexandra Anna - 2017.05.15. 22:36[/b][/url]

Azért azon meghökkenek, hogy egyetlen szó nélkül vágja le magát, az ellenszenvem meg csak tetézi, ahogy a lánnyal viselkedik, bár... a nem túl empatikus énemnek ez a cselekedet nagyon is az ínyére van. Viszont megígértem, hogy az az énem ott marad Kanadában, de ez is olyasmi, amit nem lehet egyik napról a másikra elnyomni. A többiek várnak valamit, mindenki rám néz, így talán meg is botránkoztatom őket azzal, hogy egy szívélyes mosolyt varázsolva az arcomra, nyújtom előre a kezem, tenyérrel felfelé, ezzel is, mint egy invitálva közénk a lányt.
- Csak nyugodtan - még a hangom is meleg, és mikor látom a megütközött tekinteteket, csak a fejem csóválom.
- Mi aztán senkit nem diszkriminálunk, főleg nem olyas valakit, aki így sem túl közkedvelt, ugye skacok? - csak biccentésekre futja, amivel nem is igazán törődök, hisz ez csak amolyan mellékshow volt. Szemem le nem veszem újdonsült társunkról, a mosoly még akkor is az arcomon játszik, mikor kortyolok a narancsléből.
Aztán az asztalra teszem a kezem, fejemet a tenyeremen pihentetve, hiába nem illő könyökölni.
- Nem vagyok szívbajos típus - reagálok azért a megjegyzésre, és tényleg nyugodtan közlöm mindezt. Szemöldököm összevonva, pislogok rá.
- Szóval ide vissza, mi? Merre jártál? - nem, nem a nevét kérdezem, az annyira cliché, nem mellesleg, sejtem, ha innen kikerülök, percek kérdése csak, és meg fogom tudni.
- Mi vezérelhet valakit, hogy ide vissza térjen? - látszólag a többiekben is felkeltette ez az érdeklődést. Bizalomgerjesztő mosolyt eresztek meg - tudva, hogy ezt már csak végignézni is mennyire irritáló lehet -, némán jelezve, hogy itt bizony befogadó fülekre talál.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=681621#post681621][b]Sárközi Alexandra Anna - 2017.05.17. 20:09[/b][/url]

- Jós vagy? - jön egy jól szituált horkantás valahonnan, amivel egyébként teljesen egyetértek. Leszámítva a horkantás részét, de az már egyéni probléma. A négy fal között bármikor, egyébként meg... nem szabad. És akarva akaratlan figyelek arra még itt is, hogy mit csinálok, na mindegy.
- Nem törvényszerű, felesleges már most ilyen jóslatokra hagyatkozni - vonok kecsesen vállat, mert részemről ennyi is. Nem, nem mondom, hogy ők lesznek azok, akikkel aztán még évek múlva is bestek leszünk, de nem kizárt. Sose agyaltam ilyesmin. Mármint az emberek mellőlem jöttek-mentek, nekem meg sose volt időm arra, hogy miértezzek, vagy épp választ találjak rá. Elfogadtam, aztán mentem tovább a fejem után.
Itt van például ez a lány is, valószínűleg a víz leverne, és felpattannék, hogy hagyjam megfulladni a saját világában, ha nem lenne annyira ismerős nekem ez a viselkedés. Az a baj, hogy a háttérben megbújó okokról is bizonyosságot nyerek. Mármint azon, hogy vannak okok, az már nem túlzottan foglalkoztat, hogy mik. Nem vagyok pszichológus... még.
- Hmmm... legalább egy jó tulajdonságod van - biccentek, mert mi mást mondhatnék? Felejtsem el, hogy egy vad idegenről van szó, aki még nem is szimpatikus, és nyújtsam a vállam, hogy sírja ki csak magát nyugodtan? Nem. Vannak emberek, akikkel osztozok a problémájukon, de nem mindenkivel. Pont.
- Nem rég jöttem, nehéz lenne ilyen szavakkal dobálózni egyelőre... te viszont annál inkább élvezheted, ha visszahúzott a szíved - oldalra döntött fejjel, mérem végig. Nem, nem tűnik úgy, mint aki annyira lelkes lenne. Sokkal inkább az járhat a fejében, hogy lehetne rosszabb is. De a témát nem feszegetem, minek? Jó eséllyel most látom először, meg utoljára... ebben a kastélyban azt mondják, ez sem lenne újdonság.
- Esetleg némi jó tanács? Tudod... köcsög tanárok... és a többi - maradjunk a felületnél, ez még biztonságos is. Beleharapok az almámba, és csak biccentek, mikor a többiek lassan felállva, szállingóznak el tőlünk, mondván órájuk lesz. Mondjuk... lehet, hogy nekem is.