Végre egy kis kaja. Az őszintét megvallva már borzasztóan éhes voltam, de mivel lány is vagyok, meg szorult belém egy kis tisztelet és türelem is, ezért csak lassan vettem a tányéromra az ételt, és falatozni kezdtem. Szépen csendben tettem vettem a dolgokat, néha felpillantottam és ránéztem a többiekre, de mikor már egynél több ember tekintete is az enyémre szegődött, ismét visszafordultam a tányérom felé. Mikor végeztem, jött a desszert. Nagyot sóhajtottam, mikor láttam a kínálatot, és úgy döntöttem még várok vele kicsit, ezért hátradőltem a székemen. Alig tudtam egy kicsit kipihenni az evés okozta fáradalmakat, mire egyik pillanatról a másikra mellettem termett egy fiú. Kicsit idősebbnek tűnt mint én, vagy csak nagyobbra nőtt, bár nálam mindenki nagyobbra nő. Nagy üdvözléssel köszöntött, és puszilgatott, melynek hatására még a vér is megfagyott bennem. Tágra nyílt tekintettel bámultam rá, annyira meglepett, annak ellenére is, hogy arcát és nevét ismerem, de ezen kívül semmi mást nem tudtam volna elmondani róla.
- Uramisten, öö.. rég láttalak én is téged!- mondtam kissé bizonytalanul. A velem szemben ülők úgy néztek rám, mintha csak valami jó műsort adnánk elő mi ketten, ami nem volt meglepő, hiszen kb. 1 perc alatt folyt le minden, és még én se tudtam teljesen feldolgozni. Igyekeztem tartani magamat, és a szerepemet is, így háztársaim lassan visszatértek az evéshez, minden rendben találtak, hiszen mi csak régi ismerősök vagyunk. Azt hiszem. Tekintetem visszatért a mellettem ülőre, aki addigra eltűnt onnan. Te jó ég, mi folyik itt? Már eszembe jutott, hogy megkérdezem a többieket, hogy csak én láttam ezt, mert kezdtem azt gondolni, hogy megőrültem. Ekkor tűnt fel az asztal alatt üldögélő Ákos. Egy halovány mosolyt vetettem az asztal többi tagjára, majd szépen lassan, mintha ez olyan természetes lenne, lecsúsztam az asztal alá, arra a kis kicsi és elég szűk helyre, a fiú elé, majd megszólaltam.
- Hát Te meg mi a fenét művelsz?- kérdeztem rá, hiszen semmilyen logikus magyarázatot nem találtam arra, hogy miért ülök egy Rellonossal, mindenki szeme láttára az asztal alatt. Lehet, hogy neki ez a hobbija, de akkor azt hiszem jobb lett volna, ha erről előbb figyelmeztet. Ez biztosan valami rossz vicc, ám pár másodperc alatt minden megváltozott bennem. Egy pillanatra még izgalmasnak, és mókásnak is éreztem ezt, ezután vettem csak észre, pár diák fejét, ahogy ők is lebuktak hozzánk, majd visszaültek normálisan, mint ahogyan azt általában szoktuk. Nem hiszem el, mibe keveredtem megint?

Az asztal alatt üldögélve egy fiúval egyre inkább kezdtem furcsán érezni magamat. Nem kellemetlenül, csak furcsán. Vicces helyzet volt, reménykedtem, hogy hamarosan nem csatlakozik hozzánk egy tanár is, és rángat ki mindkettőnket és küldenek büntetőmunkára. Nem mintha lusta lennék, vagy félnék a leszidástól, csak az azt hiszem elszúrná ezt a kis kalandot.
Tekintetem találkozott Ákoséval, és valahogy már csak azzal ahogyan rám nézett meggyőzött arról, hogy az, hogy itt vagyunk teljesen normális és semmi okom aggódni. Pislogtam párat, hogy kissé magamhoz térjek.
- Áh, így már mindent értek, szóval akkor a többi asztal alá is be fogunk ugyanígy mászni?- suttogtam, mivel a fiú amint leültem már el is csitított - Mert az egy idő után baromi kényelmetlen lesz - tudtam, hogy a fiú csak ugrat, de tetszett, így hát gondoltam én is belemegyek a játékba. Meglepően tapasztaltam, hogy a többiek számára csak egy kis ideig voltunk érdekesek, azóta egy kíváncsiskodó arcot sem láttam ránk tekintve, mindenki folytatta a dolgát mintha mi se történt volna.
- Mi lesz ha azt hiszik, idelent..rosszalkodunk?- mondtam, a mondat névén már szinte kitörve a nevetésből, mivel ebbe még belegondolni is vicces volt, hogy a Levita többi diákja most odafent suttognak, és azon fogadnak ki mer lenézni előbb. Felsóhajtottam, majd mire észbe kaptam Ákos már meg is ragadta a kezemet, és elindult velem előre. Próbáltam összeszedni magamat, végig a lábam elé néztem, csak egyszer pillantottam fel, akkor pont találkozott ismét a tekintetünk a fiúval, de abban a pillanatban Ákos egy hatalmasat ütközött az egyik asztal gerendájába. Arcomon látszott, hogy megijedtem, mivel a fiú szinte már az ölemben landolt, akkorát esett, én pedig azonnal a fejéhez kaptam, reflexből.
- Jézusom, egyben vagy?- érdeklődtem aggódva, közben próbáltam a fején bármilyen komolyabb sérülés jelét keresni, de szerencsére nem találtam. Ekkor ismét feltűnt egy-két fej az asztal alatt, forgatták tekintetüket, kérdezősködtek de egy apró kézmozdulattal elhajtottam őket, így csak simán ettek tovább. Hihetetlen, hogy a többi diák a másik asztaloknál még nem tömörült körénk, és hajolgattak be hozzánk, hogy mi ez a felfordulás a Levitánál. De nem is bántam, jelenleg a fiú épségéért aggódtam. Ha elájul itt nekem, még is mihez fogok kezdeni?

- Ha sikerül belőle meggazdagodnod, említs meg az egyik beszédedben, mint lelkes kis segéded- büszkélkedtem, és szinte már elképzeltem, milyen jó érzés is lenne, ha többen ismernék a nevemet. Persze ez csak egy egyszerű kis fantázia volt, hamar vissza is tértem a jelenbe, időm sem volt most arra, hogy elkalandozgassak. Minden perc számított, ha egyet pislogtam, biztos lemaradtam volna valamiről. Ákos arcára is egy elragadó mosoly került, amin Én is önkéntelenül is elvigyorodtam. Meglepő hatással volt rám, mindig is kedveltem és vonzottak az ilyen emberek, akik képesek befolyásolni, lehet furcsa, de Én mindig is az voltam, ezt sosem tagadtam.
- Egyszer azt hiszem Én is megérdemlem, hogy féltékenyek legyenek rám- Mondtam, arcomat kissé feljebb emelve, ezzel is érzékeltettem hatalmamat, és magabiztosságomat, hogy van is mire féltékenykednie mindenkinek. Ezután kissé elnevettem magamat, a fiú egója nem volt mindennapi, de még is kacagásra késztetett.
Ákos hatalmas ütközése után még mindig csengett a fülem az asztalon lévő tányérok és poharak koccanása miatt, hát még mi lehetett a fiú fejében. Mikor végre szóra bírta magát, megkönnyebülten felsóhajtottam, majd újra mosoly jelent meg az arcomon. Hihetetlen ez a fiú, én biztosan egy ekkora fejre ütés után még vagy 10 percig azt se tudnám, hogy hol vagyok és mi történt, Ő viszont azonnal felpattant, és úgy tett mintha mi se történt volna.
- Akkor azt hiszem már is megérte, hogy lemásztam hozzád- kacsintottam a fiúra, és magamon is egészen elképedtem, milyen reakciókat vagyok képes előhozni magamból. Hol van az a jól megszokott, alig tudok pár szót kinyögni Dália? Most először úgy éreztem, nem is hiányzik annyira. Úgy néz ki igaz az elmélet, hogy az új környezet, és az új emberek közelsége hatással van a jellemre is. Főleg az Én koromban.
Ismét útnak indultunk, de Én a fiú nyakához kaptam, próbáltam valahogy megállítani.
- Biztos minden rendben? - mondtam, tekintetemben és hangsúlyomban érezhető volt a komoly aggódás is - Nehogy elájulj itt nekem! Néha fel kell hagyni a poénkodással is, pár percig.
- És hogyan akarsz innen feltűnés nélkül távozni? Szerintem épp eléggé keltettünk már feltűnést- Állapítottam meg nagyon ügyesen, és szemfülesen a már amúgy is nyilvánvalót, de ennek ellenére kíváncsi voltam Ákos ötletére, még is hogyan akar innen szabadulni. Nem kételkedem benne, biztosra tudom, hogy meg tudja oldani a legbonyolultabb helyzeteket is.

Meg kell hagyni, rég nem szórakoztam ilyen jól. Furcsa miket hoz az élet, úgy néz ki nem is kell sok mindent tennem azért, hogy egy kis kalandba bonyolódjak. Ákos megszólalására kissé elpirultam, hiszen nem sokan dicsérték még eddig a mentalitásomat. Sőt, eddig mindig is én voltam az, aki mindig inkább otthon ült, minthogy kimozduljon és szórakozzon. Mondjuk ez az egész se teljesen önszántamból történt.
- Nekem is a Tiéd! - mondtam vissza, hiszen udvariasnak is kell lenni, plusz pedig tényleg tetszett. Mindig vonzottak az olyan emberek, akik jellemileg és úgy amúgy mindenhogy jó távol állnak tőlem, Ákos pedig épp eléggé megfogott mindennel amit az elmúlt percekben tett. Egy Levitás és egy Rellonos, furcsa egy párosításnak nézhetünk ki. Viccelődött állandóan, ami oldotta a kezdetben bennem lévő feszültséget. Már egy egész szép távot tettünk meg az asztal alatt, mindent hátrahagyva, lassan a végéhez értünk, és kezdtem azon agyalni, onnan vajon hova tovább? Már előre tartottam a megvető, illetve furcsálkodó tekintetekről, amik majd ránk várnak amint kibújunk innen, már kezdtem azon gondolkozni, hogy inkább becsukom majd a szemem, és úgy szaladok ki a teremből.
Ákos bókot bókról halmozott, fel is nevettem.
- Szóval azt mondod jobb vagyok mint egy párna?- kérdeztem - Akkor azt hiszem már is elértem az életcélom- mondtam, arcomról sugárzott az elégedettség, é a büszkeség.
A fiú ragaszkodott hozzá, hogy minden rendben vele, így azzal a kis koccanással már nem is kellett tovább foglalkozni. Megmarad egy vicces emléknek. Azt hiszem sose fogom elfelejteni azt a koppanó hangot amit Ákos feje produkált. A fiú ismét szóra bírta magát, amivel újból felkeltette az érdeklődésemet. Egy pillanatig elgondolkodtam szavain, majd vállat vontam.
- Lehet, hogy igazad van, ez nem rossz ötlet- ismertem be, de a terve nem egészen állt még össze a fejemben.
- És akkor most hogyan tovább?- kérdeztem várva a parancsot, hogy maradunk, vagy indulunk.

Ruhácska


Az iskola bált szervezett, aminek hallatára teljesen felpörögtem. Utánajártam a témának, és azonnal a ruhámon kezdtem agyalni. Én magam varrtam, és állítottam össze az egészet, és valószínűleg aki ismer, az meg is lepődhet a választásomon. Biztosan hozzám jobban illene a víz, vagy a levegő, de engem a tűz gondolata vonzott a leginkább. Mikor már hallottam szállingózni kifele a klubbhelyiségünkből az embereket, mindenki készült a bálra, én is nekiálltam átöltözni. A hajamat oldalra fonva készítettem el, majd mikor már mindennel készen voltam, végignéztem magamon, lesimítottam a ruhám, sóhajtottam egy nagyot és elindultam.
Tőlem az is meglepőnek számított, hogy most kivételesen nem egyedül megyek egy ilyen rendezvényre. A múltkori kalandunk óta nem láttam Ákost, de ma este Ő lesz velem. Ha pedig untatom majd, akkor elengedem, meg van rá az esély, mivel izgulok. Ruhám szélét a kezembe fogva haladtam a lépcsőkön, nem terveztem hanyatt esni, az nem tett volna jót se nekem se másoknak a közelemben. Hamar odaértem, és mikor megláttam a Nagyterem kapuját, elámultam. A hatalmas faajtó helyett egy kis kapu állt előttem, amit betoltam, és beléptem a teremben. Olyan volt, mint valami kis kert. A cipőm alatt a padlón mintha vízen jártam volna, de volt füves terület is. Néztem fel, le, és mindegyik irányba, és csak ámultam. Gyönyörűen nézett ki minden, a többi diák is tökéletesen beleillet a környezetbe, mindenki a témának megfelelően öltözött. Halk zene szólt a terem másik végéből, már most egyre és egyre kezdtem izgatottabbá válni. Elmentem, és szereztem magamnak egyet azokból a különleges lángoló italokból, még illett is hozzám, majd az egyik üresebb sarok felé vettem az irányt, ahol megtorpantam, és iszogatni kezdtem. Egyelőre innen néztem a többieket, szememmel pedig Ákost kerestem.

Ruhácska


Nagyon tetszett a kezemben lévő lángoló ital, nem mellesleg még az íze is finom volt. Később kipróbálom majd az ételeket is, de egyenlőre el vagyok itt álldogálva és iszogatva. Egyre több ember szállingózott be a kapun, és mindenkin szebbnél szebb ruhákat láttam. Egy idő után kezdtem magamat még egy kicsit extravagánsnak is érezni, mivel volt olyan ember, akiénél az én ruhám kétszer olyan nagy volt. Ahogy figyeltem a többieket, hirtelen Ákos jelent meg előttem, az ő kezében is egy ital volt, és egy huncut mosolyt villantott felém, mint ahogyan azt mindig is szokta. Én is rámosolyogtam, nagyon megörültem neki, lehet, hogy túlságosan is. Elnevettem magamat, majd pördültem egyet a ruhámba, az alja ezzel tényleg olyan hatást keltve, mintha lángolna, majd mikor végeztem, a fiúra kacsintottam.
- Pontosan az volt vele a célom, hogy ilyen hatást érjek el, mint nálad most -  árultam el neki, majd köszönésére válaszul én is adtam két puszit, majd elengedtem a fiút. Alaposabban végignéztem rajta, arcomon egy széles mosoly húzódott. Ezután Ákos tekintetébe néztem.
- Azt mondják nincs olyan fiú akinek rosszul állna az öltöny... - kezdtem bele mondatomba - Azt hiszem ez igaz, mivel neked pazarul áll! - dicsértem meg a fiút is, mivel tényleg meglepően elegáns volt az öltönyben. Mindenki mást is szokatlan volt a megszokott mindennapi öltözet nélkül látni, de Ákos volt számomra a legszokatlanabb. Többször is végigfuttattam rajta a tekintetemet, hogy elmémbe véssem ezt a képet, mivel éreztem, nem egy hamar fogok ilyet újra látni.
- Hordhatnál gyakrabban ilyeneket -  tettem egy javaslatot a fiúnak, de már előre tudtam mi lesz a reakciója, remélem látja arcomon, hogy annyira én sem gondolom komolyan. Lassan megtelik a terem, egyre több estélyis hölgy reppen be a kapun, kezdtem magamat kissé elnyomva érezni. Nem mintha az lenne a célom, hogy mindenki rám figyeljen, de sose éreztem még magam szépnek egy ekkora tömegben, azt hiszem ez is vezérelt abban, hogy ilyen ruhát választottam.
- Na, és azon kívül, hogy idejöttünk növelni a terem szépségét, mi mást szeretnél csinálni? - tettem fel a kérdést - Mert nem nézem ki belőled, hogy Te az a táncolós típus lennél.

Ruhácska


Fél füllel a fiúra, fél füllel a terem másik végében szóló lágy zenére figyeltem, és ugyancsak így voltam a látvánnyal is. Egyszer Ákosra, egyszer pedig a teremre és a körülöttünk forgolódó emberekre pillantottam. Mélyen belül úgy éreztem magamat, mint egy kisgyerek karácsonykor, éreztem az izgatottságot, a pörgést a lelkemben, de mindezt nem mutattam ki. Nem akartam, hogy még kislányosabbnak tartsanak, mint amilyennek már eddig is tartottak sokan. Ákos szavai gondolkodóba ejtettek, de nem rémítettek meg.
- Ooohó, hidd el, ez még csak a kezdet - mondtam, egy apró kacsintás kíséretében - Szerintem simán felül tudom múlni majd magamat, legalábbis igyekszem majd! árultam el a fiúnak, az agyam pedig azonnal a következő ruhaötleteken kezdett el törekedni, de persze mindez attól is függ majd, hogy hova készül az a ruha, mi a téma és még sok minden más. A gondolataim kissé nagyon előreszaladtak, így gyorsan el is hessegettem ezt az egészet, és visszatértem a jelenbe, ami most amúgy is sokkal érdekesebb.
- Kiforgattad a szavaimat! - kaptam fel egy pillanatra a vizet, de közben végig mosolyogtam. Hihetetlen ez a fiú, mindenre van egy jó mondata, amivel tovább tudja gördíteni a dolgokat, vagy egyszerűen csak trükkösen visszavág, amit egy életre megjegyez a másik. Csípőre tettem az egyik kezemet, mint egy igazi dühös nő, egy percig csúnyán néztem Ákosra, majd ismét felvettem a már jól megszokott kis Dália mosolyt.
- Úgy értettem, hogy neked áll a legjobban mind közül- helyesbítettem az állításomat, remélve, hogy ez már a fiúnak is megfelelően hangzik. A kezemben lévő pohár aljából felhörpintettem az utolsó korty italt, majd a hozzám legközelebb lévő asztalra lehelyeztem az üres poharat. Nagyon finom volt ez a lángoló kis itóka, szerintem veszek majd még egyet, ha lesz rá lehetőségem. Nagyon ötletes volt, és nem mellesleg még látványos is. Megigazgattam a ruhámat, majd mikor megbizonyosodtam róla, hogy minden a helyén van, mindkét kezemet a hátam mögé raktam, mint egy jóllakott kislány szokta. Jól emlékeztem Ákos kis cipő bizniszes kijelentésére, amin elnevettem magamat, majd jött a következő. Arcomon látszott a meglepetés a fiú kijelentése miatt. Számat kissé eltátottam, alig jutottam szóhoz, amire egy kicsit talán rá is játszottam.
- Oh, hát ezt nem vártam volna tőled, de ha így állunk, akkor állok szolgálatodra! - adtam meg magamat, a képzeletemben elképzeltem, ahogyan össze vissza bukdácsolom, mivel sosem voltam valami jó a táncban, de próba szerencse.
- Akarsz enni valamit, vagy körülnézni, vagy már rögtön irány a táncparkett?