Sok varázslatos hely létezik a kastélyban, hisz már magában is egy hatalmas varázs, amiben az emberek gyarapíthatják tudásukat. A bejárati csarnok a maga robosztus falaival hűvösen üdvözli az épületbe térőket, végigkalauzolja őket a pince lépcsőéig, és a széles márványlépcsőig, mely felvezet a megannyi emeletre, ahol kényünk-kedvünk szerint vehetünk részt a képzésben. Van azonban egy másik helység is, ami balról tárul a kíváncsi szemek elé, és amelyet Nagyteremnek hívnak. A magas, intarziás ajtó mögött egy széles, és szó szerint az égbe vesző terem nyílik, melynek eső színű padlóköve elkalauzol minket a fellegekbe. Ugyanis a mennyezet különleges. Az idő, a felhők, a napsütés, pontosan ugyan olyan, mint ami abban a pillanatban, a szabadban érhet minket. Megbűvölt tér és idő, mely körülvesz minket, és étekkel kínál. Hosszú asztalok, sorakoznak fel egymás mellett, egy kis folyosót hagyva a terem hátsó résznek felfedezéséhez. Sorban a négy nemes ház asztala, melyen, az ünnepségeken száznál is több diák foglal helyet, és hallgatja az igazgató beszédét. A Rellon asztala a bal szélen kapott helyet, nyomban követi őt a Levita ház, majd egy kis szünet, és megtekinthetjük az Eridon, végül a Navine asztalát. Az utolsó, az ötödik, az, amelyik merőlegesen a többivel áll egymagában, helyet adva a tanároknak, az iskola dolgozóinak, az igazgatónak. Hatalmas a hely, a falakat minden ünnepen más, és más díszíti. Karácsonykor magyal koszorúk, mű hó, aranyos díszek tucatjai, melyeket deres fenyőfák tucatjai tartanak. Máskor töklámpások, gyertyák százai, vagy, éppen amikor egy átlagos nap elé nézünk, akkor csak kőszobrok, melyek láncot tartanak szájukban. A lánc végén ég a tűz, mely fényt ad, az étkezni, vagy csupán beszélgeti vágyó diákoknak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=627140#post627140][b]Éjkerti Csermely - 2016.10.10. 22:42[/b][/url]

Az, hogy mit vegyen fel az évnyitóra, a gyermek számára teljesen irreleváns volt. Éppen ezen okból is döntött úgy, hogy dísztalárja alatt a sima, hétköznapi uniformisában fog megjelenni, csupán nyakkendőjét mellőzte öltözékéből, mivel aprócska kezei annyira remegtek, hogy annak bekötésére teljes mértékben képtelenné váltak. Megesett az ilyen, ha olyan dolgok következtek életében, melyekbe görcsbe rándult a lányka gyomra, s félreértés ne essék, nem csak az esemény miatt feszengett oly nagyon, bár mivel a tavalyin nem vett részt, ez volt neki az első, hanem inkább amiatt izgult, akit kísérőül választott magának.
Orrát megint megcsiklandozta az illat emléke, mely elég esőnek bizonyult orcája vörös rózsáinak kivirágzásához, s parányi szívecskéje úgy kezdett verni, akár az őrült szél, ha egy kései vihar előjeleként a zsindelyeket csapkodta egymáshoz.
- Ha így haladsz, s minden kósza gondoltra reagálsz, úgy el fogsz késni, hogy még az a szerencsétlen de jólelkű tanár is itt fog hagyni... -csipogta az unott hang a gyermek fülébe, egy idővel mellékelve, melyet a  fésülködőasztal bal oldalán kattogó, ősöreg óráról olvasott le. Csermely alázatosan bólintott, az ékszernek teljes mértékben igaza volt, ha oda akart érni még a tanár úr előtt, akkor kénytelen volt szednie a lábát. Így is kissé kellemetlen volt, hogy a meghívás az ő részéről szállt fel, s félt is, hogy titkon gondot okoz ezzel a kérelemmel a férfinak, de a tanerőnek is meg kellett értenie, hogy Csermely nem talált mást, aki elvitte volna nagy hirtelenjében, a szoba meg olyan magányos volt a többiek nélkül, hogy majd belefulladt már így is a nagy némaságba, melyet a falak suttogtak fülébe.
Az ismerős fal mentén könnyedén lépdelt előre, a levita szárnyait már ezer éve fejből fújta, a szobájától a klubhelyiségig százhuszonnyolc lépés volt az út, onnan pedig a szfinx portréig alig harmincnégy, néha harmincöt, ha túl parányikat lépett. A helyiségek berendezéseit is ismerte, tudta mi merre található, átvágott a puha kanapé mögött és a suhogó függönyök koszorúi alatt, az öt lépés hosszú könyvespolc mellett haladva ujjai ismét porosak lettek, pedig szinte biztos volt benne, hogy az ott nyugvó köteteket számtalan kezecske húzogatta ide-oda nap mint nap.
Hatalmas megkönnyebbülésére a festmény előtt nem állt még senki, ő ért oda előbb, így Huszthy tanár úrnak legalább nem kellett még várakoznia is rá.
- Nem tudom mennyire okos dolog nagy tömegbe menned, a végén még bajod esik, az ilyen ünnepélyek kiszámíthatatlanok...
- De hát mindenki ott lesz
- Már épp ideje lenne felfognod, hogy nem vagy olyan, mint mindenki más.
Talán igaza volt Zorunak, de Csermely már nem léphetett vissza, azért sem, mert a tanár úr  feltűnt a folyosó végén, s bár még semmi nem utalt erre a lány közvetlen közelében, az ékszer tájékoztatása is elég volt ahhoz, hogy megremegtesse az apró kék hölgyemény lábacskáit.
- Szép estét! Köszönöm szépen, amiért rám áldozta idejét - köszöntötte Csermely a férfit, még azelőtt, hogy az ismerős illat teljesen megőrjítette volna érzékeit, mert onnantól kezdve a beszélgetés  csendesebb lett és sokkal de sokkal visszafogottabb. A lánynak nem volt szüksége szavakra ahhoz, hogy élvezze a másik társaságát, megelégedett a tudattal, hogy bőre az Ő bőréhez ért, ruhája anyaga az Ő ruhájához simult, lépteiket egyszerre lépték s illatuk a levegőben összekulcsolódott. Szerelmes szívecskéje egyebet nem is kívánhatott volna.  
Az nagyteremig vezető utacska rövidnek bizonyult, túl kevés időnek, de némán tűrte, hogy a szép és telt csendet átváltsa a hangos és üres beszélgetések zaja, a szagok megváltoztak, orrából kezdett kicsusszanni az  a természetközeli illat, a sütemények és különféle emberek odorja minden más, szerényebb árt kiszorított a teremből.
Addig, míg a férfi közvetlen közelében volt, sikerült megtartania tüdejében az illatos levegőt, de amint leültették a kékek asztalához, s Huszthy tanár úr egy másik, számára már a láthatatlan és távoli világba csúszó helyéhez ment, minden csak szép emlék maradt.
Bánat és öröm elegyével ült a helyén csendesen, de kivételesen a beszédre képtelen volt figyelni, még azt sem hallotta meg, mikor kijelentették, hogy megosztottan bár de iskolaelső lett. Elvégre mit számított az, hogy milyen érdemjegyeket kapott, a tudás volt számára mérvadó és az az illat, amely feje fölött lebegett, rózsaszín felhőcskébe zárva.