Roxfortosok fogadása

Már várta ezt a napot. Igaz, eléggé fáradt volt az utóbbi napokban, de nem bánta, mert mindennek megvolt az eredménye. Ezen a napon végezte Ágostonnal és Wickler igazgató bácsival az utolsó simításokat a cserediákok fogadására. Muszáj volt szervezkedni, és olyan programokat kitalálni, amik akkor jó, ha a három vendég is részt vesz. Az izgalom biztosan a részükről is nagy, emlékszik még Annie arra, amikor az elmenetelt rendezték le. A lányok tőlük is izgatottan várták a nagy napot, amikor egy másik ország, más szokásokkal teli iskolájába léphetnek be, ami ráadásul nagy múltú, és nagy hírű egyaránt. Hát ez a Bagolykővel nincs pont így, de az utóbbi években egyre inkább feljebb emelkednek, és már a legtöbb helyen ismerik az iskola nevét, és annak különlegességeit.
Estefelé jócskán maradt ideje arra, hogy egy vadászatot is lerendezzen az erdőben. Muszáj gyakorolnia az íjászkodást, mert az iskolában nincs rá lehetősége. Eléggé el is ment az idő vele, így a cserediákok fogadása előtt fél órával ért haza, a Naphegyi házba. Azt se tudta, hirtelen minek áljon neki, tehát a gyors zuhany-gyors készülődés még gyorsabb változatát kellett produkálnia. Mekkora égés lett volna, ha elkésik DÖK elnökként, és a fogadóbizottság tagjaként.
Nos, nem így lett, éppenséggel elsőként érkezett frissen vasalt egyenruhájába bújva a vasúthoz. Utána megérkezett az igazgató, és Ágoston is. Kissé kínos csend állt be hármuk közt míg a vonatra vártak, amelyen a vendégek utaztak. Két lány, egy fiú, és egy tanár.
A bemutatkozás igazából zökkenőmentesen ment, és hamar fel is jutottak a kastélyba. Már sötétedett, és az iskola apraja nagyja a Nagyteremben gyülekezett. Mindenki izgatottan várta az érkezőket, ki ezért, ki azért.
- Persze Igazgató úr, mondja csak el a köszöntőt, Ágoston majd elviszi a fiút a helyére, én meg a lányokat - mosolyogva, illedelmesen rendezte le a dolgokat. A férfi be is ment a terembe, ahol Annie látta, hogy jó páran már kidugták a fejüket kíváncsiságból.
A diákok csak akkor látták meg a három érkezőt, amikor az Igazgató beszédének ahhoz a részéhez ért, hogy elmondja a nevüket, és hogy ki melyik házban tölti az idejét. Emily és Allison mindketten az Eridonban, Thomas pedig a Navinében. Nem kellett többet várniuk a roxfortosoknak egy percnél, és kétfelé lettek kísérve. Annie a lányokat irányította a piros prefikhez, míg Ágoston a srácot az egyik navis fiúprefihez.

Roxfortosok fogadása

Már várta ezt a napot. Igaz, eléggé fáradt volt az utóbbi napokban, de nem bánta, mert mindennek megvolt az eredménye. Ezen a napon végezte Ágostonnal és Wickler igazgató bácsival az utolsó simításokat a cserediákok fogadására. Muszáj volt szervezkedni, és olyan programokat kitalálni, amik akkor jó, ha a három vendég is részt vesz. Az izgalom biztosan a részükről is nagy, emlékszik még Annie arra, amikor az elmenetelt rendezték le. A lányok tőlük is izgatottan várták a nagy napot, amikor egy másik ország, más szokásokkal teli iskolájába léphetnek be, ami ráadásul nagy múltú, és nagy hírű egyaránt. Hát ez a Bagolykővel nincs pont így, de az utóbbi években egyre inkább feljebb emelkednek, és már a legtöbb helyen ismerik az iskola nevét, és annak különlegességeit.
Estefelé jócskán maradt ideje arra, hogy egy vadászatot is lerendezzen az erdőben. Muszáj gyakorolnia az íjászkodást, mert az iskolában nincs rá lehetősége. Eléggé el is ment az idő vele, így a cserediákok fogadása előtt fél órával ért haza, a Naphegyi házba. Azt se tudta, hirtelen minek áljon neki, tehát a gyors zuhany-gyors készülődés még gyorsabb változatát kellett produkálnia. Mekkora égés lett volna, ha elkésik DÖK elnökként, és a fogadóbizottság tagjaként.
Nos, nem így lett, éppenséggel elsőként érkezett frissen vasalt egyenruhájába bújva a vasúthoz. Utána megérkezett az igazgató, és Ágoston is. Kissé kínos csend állt be hármuk közt míg a vonatra vártak, amelyen a vendégek utaztak. Két lány, egy fiú, és egy tanár.
A bemutatkozás igazából zökkenőmentesen ment, és hamar fel is jutottak a kastélyba. Már sötétedett, és az iskola apraja nagyja a Nagyteremben gyülekezett. Mindenki izgatottan várta az érkezőket, ki ezért, ki azért.
- Persze Igazgató úr, mondja csak el a köszöntőt, Ágoston majd elviszi a fiút a helyére, én meg a lányokat - mosolyogva, illedelmesen rendezte le a dolgokat. A férfi be is ment a terembe, ahol Annie látta, hogy jó páran már kidugták a fejüket kíváncsiságból.
A diákok csak akkor látták meg a három érkezőt, amikor az Igazgató beszédének ahhoz a részéhez ért, hogy elmondja a nevüket, és hogy ki melyik házban tölti az idejét. Emily és Allison mindketten az Eridonban, Thomas pedig a Navinében. Nem kellett többet várniuk a roxfortosoknak egy percnél, és kétfelé lettek kísérve. Annie a lányokat irányította a piros prefikhez, míg Ágoston a srácot az egyik navis fiúprefihez.

Roxfortozás! Emily

Végre megérkezett. Már a vonaton nagyon boldog volt, de most, hogy itt van, nem lehet levakarni a mosolyt az arcáról. Már régen járt Anglián kívül, és legutóbb egy olyan helyen volt, ami nem tetszett neki. Szüksége volt már egy kis utazásra a sok tanulás, kviddicsezés, és gyakorlás után. Közben a mostohaanyja nem akarta elengedni ide, de végül beszélt az apjával és most itt van. Egy szótárt olvasgat, hátha könnyebb lesz neki. Az akcentusa nem a tökéletes, de ez a legkisebb gondja. Volt ideje kipihenni magát, ami azt jelenti, hogy egész éjszaka pörögni fog. A kastélyba érve rögtön a Nagyterembe vezették őket, ahol az igazgató már beszél. A nevéhez érve besétál a terembe. Körbenéz, és észreveszi, hogy ugyanolyan, mint a Roxfortban.
~ Ha minden ugyanolyan lesz, akkor nem fogok eltévedni - gondolja magában. Azért reméli, hogy lesz valami eltérés is, mert az kicsit unalmas lenne. Legalább az egyik idősebb háztársa is itt van. Így, ha nem lesz kivel olyan személy, akivel megértik, egymást ott van Allison. Meg a Hugrabugos srác is Thomas. Vele még nem beszélt olyan sokat, de hallott már dolgokat, és jó fejnek tűnik. A vacsora után kivezetik őket a teremből. A két lány a pirosakhoz megy, a fiú pedig a sárgákhoz.

Roxfortozás!      -  Thomas

Már ideje volt kicsit világot látni és nem csak a hűvösebb, északi országokban sétálgatni. Voltam már Norvégiában és Izlandon, de valami másra vágytam. Nem is csoda, hogy meg akartam ismerni a délebbi országokat is. Talán ezért is vágtam bele a cserediákprogramba. Magyarország legalább egy kicsit más, mint Anglia. Szeretem megragadni a lehetőségeket. Többször valószínűleg úgysem tudok eljönni ide.
Vonattal jöttünk. Hosszú volt az út, de számomra izgalmas. Nézelődtem, kémleltem a változó tájat, időnként aludtam egyet. Odaérve, az állomáson már vártak minket. Egy idős férfi, gondolom az igazgató, egy csinos lány és egy tinédzser korú fiú üdvözölt minket és kísértek el az iskolába. Meglepődtem, amikor láttam, hogy milyen üresek a folyosók, azonban sejtettem, hogy megvan az oka. Az igazgató bement egy terembe beszédet tartani, majd amikor a nevünket mondta mi is beléptünk az ajtón. A fel nem tett kérdésemre, - vagyis, hogy hol vannak a diákok - megkaptam a választ. Hát itt. Először a helyiséget néztem meg jól. Szép nagy terem. Az iskola hasonlít a miénkre, legalábbis egy kicsit. Kicsit kínosan éreztem magam, hogy minden szempár minket, hármunkat néz. Nem szeretek a középpontban lenni.
A formaságok után elvezettek minket a házainkhoz. A két lányt az Eridon nevű házba engem meg a Navine nevűbe. Közben azon gondolkoztam, hogy lehet túl meleg ruhákat hoztam magammal. Itt, Magyarországon eléggé meleg van.

Roxfortozás! - Allison Cambell