36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Déli szárnyÁtrium

Oldalak: [1] 2 3 4 5 6 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Angelinne Stanwood
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 62
Összes hsz: 2354
Írta: 2012. szeptember 27. 20:44 | Link



Az átrium elején, még a tanári előtt, szemben a színjátszósok próbatermével helyezkedik el a nagyobb méretű, világos szobája. Ha éppen nincs bent egyik író se, akkor sem áll meg az élet: ha épp nem a sarokban álló, hatalmas, rozoga nyomdagép ontja magából bődületes zajjal a tömérdek frissen nyomott újságlapot, akkor is bizonyosan kattog valamely írógép a huzatosan elhelyezett asztalok egyikén. A helyiségben a barna szín dominál, körben a falakon az Edictum összes korábbi megjelenése megtalálható, évfolyamok és számok szerint rendezve.
Az itteni társaságot a tinta illata és a készülő friss cikkek okozta izgalom köti össze, örömmel segítenek egymásnak, és szívesen gondolkoznak együtt. Igazi csapatszellem járja át a helyiséget, igazán öröm betérni ide.


A szerkesztőség tagjai

Főszerkesztő
Andrássy Borbála - Borcsa

Főszerkesztő-helyettes
Raven Hargraves - Raven
Utoljára módosította:Daróczy Elizabet, 2022. január 18. 18:53
Hozzászólásai ebben a témában
Biharszegi Hajnalka Vanessza
INAKTÍV


Távolságtartó angyali ördög
offline
RPG hsz: 44
Összes hsz: 703
Írta: 2013. június 11. 23:01 | Link

Elle

 - Induljon a banzáj! - Felkiáltással indulunk el a szobámból az ágyról felpattanva, amikor meghallom az óramutató kattanását. Most, hogy már nem lakok egy szobámban prefikkel sokkal kényelmesebben mászkálok az éjszaka közepén ki és be. Jelen esetben ki. Már az éjfélt is elütötte az óra, szóval ilyenkor már a prefik mind nyugovóra térnek, tudom a saját prefis korszakomból. Azonban sok időnk nem lesz, mivel most már hamarabb van napfelkelte, mint mondjuk télen. De ez még éppen elég lesz ahhoz, amit a kis hátizsákom rejteget. A kezemben pedig a pálcám van, ha netán meglátnék egy prefit, akkor mielőtt észrevehetne már rá is dobok valami jó kis átkot, csak, hogy garantált legyen az esti szórakozásom, amit már egy ideje terveztünk Ellével. Fényképezőgépek bekészítve, és hoztam magammal pár képet is, amik szépen be vannak borítékolva és megcímezve. Nem voltam rest őket sem lencsevégre kapni. A kedvencem az, amikor a ki imádott házvezető nénik zöld és rózsaszín melírokkal a hajában pózol még egy utolsót a vasútállomáson valamikor kora hajnalban a menetrend előtt. Az övé is szépen meg van külön neki címezve hozzá a saját verziójú történetem, hogy vajon hol is járhatott a tanárnő egészen hajnalig. De akad még sok más minden is a tarsolyomban, amik szépen lassan majd napvilágra fognak derülni, ha más nem, akkor holnap, amikor jönnek majd ide dolgozni a szorgos pletykarovatírók. Igazi svédasztalos vacsorát készítettem elő nekik.
Nagy sokára elérek a Déli szárny első szintjére, ami még szép, hogy a sulinak pont a másik fel, mint ahonnan én jövök, de nem baj, prefimentes utam volt idáig.
A szerkesztőségibe benyitok még egy utolsó alapos körbekémlelés után. Amint beérek első dolgom a pálcámmal fényt varázsolni és a táskámból gondosan kipakolni mindent, ami ehhez a mai partihoz szükséges.
 - Elle! Itt vagy már? - Ha a válasz valamilyen formában is igen, akkor folytatom tovább a megkezdett beszédet. - Hoztál magaddal megbízható embereket és mindent, amit megbeszéltünk? -
Kérdezem a táska felé fordulva, nem nézek fel, mert úgysem látnám őt, hiszen az én kezemben van a fényforrás, ami kevéske ahhoz, hogy az egész szobát bevilágítsa.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

,,Az élet nem egy tündérmese.
Ne áltassuk magunkat ezzel!"

Isten először megteremtette a férfi, aztán támadt egy jobb ötlete.
Rolleyes

Ízig-vérig feminista | Amazon
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 11. 23:09 | Link

Hajni

Szóval tényleg belementem ebbe az őrültségbe. Tulajdonképpen nem én tehetek róla, Hajni meggyőző volt. Jobban mondva egymást győztük meg, mert nekünk ilyen hihetetlenül jó ötleteink vannak. Állítólag a vámpírság megöli a lelket, nos, ezt most meg kell cáfolnom, ugyanis éppen életem legőrültebb ötletét igyekszem végrehajtani. Az már csak hab a tortán, hogy képeket is hoztunk magunkról, na meg másokról –mondjuk a mások inkább Hajni asztala–, mintha egyébként nem kerülhetnénk elég nagy bajba. Nem, nekünk egyszerűen muszáj egyenesen a szemük elé helyezni a bizonyítékokat. Ilyenek vagyunk. Tapsot kérek!
Úgy slisszoltam ki otthonról, hogy véletlenül se futhassak össze Richarddal. Nem mintha az orromra koppintott volna, ha beavatom a tervembe, sőt! De ezt most nagy durranásnak szántam és azt akartam, hogy ne tőlem tudja meg és ne úgy, hogy talán nem is tudjuk véghezvinni ördögi tervünket. Szóval majd az este után tájékozódik. Minden esetre, ha a tervünk bejön –már pedig miért ne jönne be–, akkor igazán ügyesnek mondhatjuk magunkat.
Ilyen és ehhez hasonló helyzetekben sokkal összetartóbbak tudunk lenni, mint bármelyik másik ház ebben az iskolában. Talán csak azért, mert valami kifejezetten helytelent és szabályszegőt tervezünk, vagy azért, mert egyszerűen nem kell foglalkoznunk a kötöttségekkel. Minden esetre bárki megirigyelhetné azt a mosolyt, ami megjelent az arcomon, mikor Hajni benyit. Sajnálom, hogy nem láthatja, egészen biztosan értékelné.
-Gondolod, hogy lekésném a bulit? –érdeklődöm halkan és közelebb lépek hozzá, hogy láthassam a felszerelést. –Teljesen egyedül vagyok, mivel senki sem volt elég megbízható... nem mintha ez nekünk gondot jelenthetne. –húzom el a számat és kicsivel közelebb hajolok.
Hogy jó ötlet-e ezt csinálni? Természetesen. Elvégre mégiscsak rellonsok vagyunk és lételemünk beleszólni mások dolgába… legalábbis nekem. Nem általánosítok, á, dehogy. Meglengetem Hajni előtt a felcímkézett borítékokat, csak hogy egészen biztosan lássa, majd belenyúlok a saját kis táskámba.
-Azon gondolkoztam, hogy milyen szépséget hagyjunk még hátra. –jegyzem meg, miközben szorgosan kutatok, elvégre én ennyi fénynél is tökéletesen látok.
Utoljára módosította:Katherine Danielle Averay, 2013. június 11. 23:16 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lipovszky Dóra Villő
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. december 15. 17:25 | Link

Dol
Csak mert placcs....

Fogalmam sincs, hol kezdjem a munkát. Egy hónapot kihagytam, de mintha évekre mentünk volna el. A helyem ugyanott van, ahol eddig, egy csinos kis ablaknál, ahonnan belátni a tavat, meg a mögötte lévő dombokat, hegyeket.
Most is ezeket figyelem, miközben a cetlijeimre firkantott dolgokat sorra bökdösöm fel a parafatáblámra, ami lassan kezd úgy kinézni, mintha valami papírfecnikbe öltöztetett valami lenne. De olyan sok minden van, amit el kell kezdenem, ha nem akarok megint lemaradni, vagy ami rosszabb, megint elmenni innen.
Bár jelenleg nincs még munka, az én agytekervényeim forognak, és a folyamatos cetlikre olyan kis kulcsszavak kerülnek, mint karácsony, meg újév, meg ünnepek, meg advent, bár ez lassan tárgytalan lesz, meg hát szerepel köztük a névnap, a vicc, a történelem, a szokások, meg még ki tudja, hogy mi nem.
Néha ránézek az órámra, amit még anyutól kaptam, egy ezüst darabra, tudniillik utálom az aranyat, na de ez nem is lényeg. Szóval az órámra pillantok, megint, és majdnem fél hatot mutat.
Még a nyelvem is kidugom egy picit a koncentrálásban, hogy be bírjam fejezni a jegyzetelést fél hatig, mert jön hozzám az a kedves lány, akivel múltkor együtt rajzoltunk. Azt mondta, segít nekem egy kicsit ötletelni, hogy miről is lehetne írni, vagy miről ne, meg ilyesmik, a találkozót pedig ide beszéltük meg. Hova máshova is lehetett volna, amikor magáról az újságról is lesz szó. Ezen kívül pedig remélem, hogy sikerül rávennem, hogy segítsen nekem galád tervem megvalósításában is.
Ettől a gondolattól viszont, hogy alig van pár percem, a kapkodásban sikeresen lököm le a meleg teámat, ami elég forró hozzá, hogy a lábfejem belesajduljon, amikor hozzáér a folyadék egy része. A többi persze kiloccsan, és elég nagy hanggal placcsan egyet a székem, és asztalom alatt. Frankó délután...
Utoljára módosította:Lipovszky Dóra Villő, 2013. december 15. 17:30 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Doléance Arslí na Fírinne
INAKTÍV


bűbáj pápa
offline
RPG hsz: 186
Összes hsz: 6722
Írta: 2013. december 15. 18:42 | Link

- Mit beszél a tengelice, azt mondja a tengelice: cipity Lőrinc, cipity Lőrinc, tyaf, tyaf, tyaf... - énekelget halk hangján Doléance, ahogy a déli szárny átriumában felbukkan. A fény süt be a sok ablakon, élvezi a napfényt, ruganyos léptekkel közeledik, lengeti a papírhalmot a mancsában, délután van, szép az élet, ma Seren E. Weaver figyelmeztette, hogy kikapcsolódott a csat a kedvenc cipőjén, és mi ez, ha nem egy csodás barátság kezdete? Mindig jól kijött a rellonosokkal...
A karján lévő szerkezetre néz, és megállapítja, hogy még egy egész órája van a Dórival való találkozóig. A fejében már el is raktározott néhány tervet, és hogy el ne felejtse őket, egy varázsige betűihez társította az egyes ötleteket.
- Tengelice fönn a fán, ilyen pici dal után, miért mondod, hogy tyaf, tyaf, tyaf? - betoppan a szerkesztőségi szobába - Pici madár vagyok én, pici nótát tudok én: cipity Lőrinc meg egy pici tyaf, tyaf, tyaf.
Egészen az ablakokig megy ugrándozó lépteivel, mert a helyiség sötét részeiben sosem olyan kellemes, mint egy napsütötte zugban. Leteszi a papírjait, hogy majd most aztán nekiáll kibogarászni őket és némelyiket szeretné kinyomtatni is, ha lehet...
- Szia! - köszön, mert észrevette a vele szemben ülő Dórit, amikor fenekével a székhez közelített. Ledöccen az ülésre. Ránéz az órájára: van rajta körülbelül nyolc mutató és tizenöt kis jelölés. Kettő még mindig fél öt felé áll, de ez nem jelenti azt, hogy fél öt is lenne, ő pedig elfelejtette ezt. Karácsonyi ajándékként kapta ezt az órát és még nem sikerült hozzászoknia, hogy a pontos időt nem láthatja már rajta. Femelei jobb lábát a székére, a bokáján, a sárga-rózsaszín csíkos zokni fölött egy igazi analóg óra pihen. Na, ez már háromnegyed hatot mutat.
- Még jó, hogy előbb jöttem! - közli Dórival vidáman - Így majdnem sikerült időben érkeznem!
Meglátja a kiborult folyadékot a lány lába alatt. Rögtön sejti, hogy nem inkontinenciáról van itt szó, de akárhogy is, segítőkészen előveszi a pálcáját.
- Szükséged van még arra a vízre? - kérdezi, bár kicsit butának érzi ezt a kérdést, mert nem tudhatja, tényleg vízről van-e szó. Mielőtt cselekedne, illőnek tartja megkérdezni, eltünteheti-e a folyadékot, hátha esetleg Dórinak még szüksége van rá. Például padlót mos a lábával, vagy a széket locsolta meg, hogy jobban nőjön...
Amennyiben megkapja az engedélyt, egy Evapores segítségével felitatja a nedvességet, és az asztalra helyezi a pálcáját. Megkopogtatja a papírjait annak kifejezéséül, hogy nem felejtette ám el őket, de nem fog tudni még foglalkozni velük egy ideig.
- Mi történt eddig? - kérdi Doléance és egyszerre céloz arra, hogy került a padlóra lé és mennyit haladt az ötletelésben Dóri.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lipovszky Dóra Villő
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. december 15. 19:13 | Link

Dol

Éppen hajolok le, amiből végül leülés lesz, hogy feltöröljem szitkozódások közepette a kiömlött teámat, ami az életemet menthette volna meg, de aztán meghallok valami kopogást, aztán meg köszönést is, valahonnan tök közelről. Tényleg ennyi ideig tartott, míg lehajoltam, megnéztem mi az, felegyenesedtem, és kerítettem papírzsepit? Jahh, valószínű, mert már fél van.
Elkezdek felegyenesedni, és a következő hang, amit hallok, az a koponyám törése. Legalábbis gyanítom, mert annyi csillagot kezdek látni, hogy annyi az égen nincs. Csak fogva a hátsó felét a fejemnek emelkedek fel, immáron jóval óvatosabban, és helyezkedek olyan gyorsan a székre, ahogy csak tudok.
- Szia.
Köszönök rá az ismerős hangra, miközben dörzsölgetem a kobakomat, a könnyeimmel küszködve, aztán végül csak behúzom magam az asztalhoz, hogy stabilan megtartassam magam. És csak csodálkozom, hogy ha előbb jön, nem késett volna el.
- Mér' mennyi idő van?
Biztos, hogy csiga voltam a törlőt illetően. Valami vizet akar eltüntetni ő, de nem tudom miről akart kérdezni. Aztán lenézek magam alá, és látom, hogy a zöld teám tényleg elég világos, és inkább hasonlít vízre. Visszanézek rá, és most már elemelve a kezem a tarkóm közeléből válaszolok neki, kevésbé "citromotettem" pofával.
- Ez tea volt, amit a kapkodásban kiborítottam. Nem akarom már meginni.
Ennyi volt a végszó, a következő pillanatban már ott sincs. Szép munka, bár ezt nem mondom ki, csak bólintok köszönőleg, mert attól tiszta tökfejnek tűnök, ha egy mestertanoncot megdicsérek ezért.
Az viszont, hogy hol tartok? Jó kérdés. Na lássuk csak...
Előbb magamhoz veszem a jegyzeteim, az összeset, egy mozdulattal tépem le a tábláról, és terítem ki kettőnk közé.
- Azon gondolkodtam, és kértelek meg, hogy gyere le hozzám, mert az jutott eszembe, hogy bár már, vagy még, nem tudom, hogy melyik a helyesebb, szóval mivel még nincs hivatalosan Edictum, szerintem lehetne valami meglepetés tőlünk, akik újrakezdtük szervezni a csoportot. Nemsokára itt a karácsony, és arra gondoltam, hogy egy külön számos meglepetést adhatnánk mindenkinek.
Nem akarok most többet mondani róla, lehet, hogy már most le leszek tolva érte, és hurrogva, addig pedig nem akarok olajat önteni a tűzre, inkább csendben ülök csak vele szemben, olyan "Na, mi a véleményed?" arccal nézve rá. Meg megtámaszkodva a két kezemen, ami tök illetlen, de most lazák vagyunk, és különben is, nem régen loccsant ki majdnem az agyam a helyéről, ennyit megérdemlek...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Doléance Arslí na Fírinne
INAKTÍV


bűbáj pápa
offline
RPG hsz: 186
Összes hsz: 6722
Írta: 2013. december 19. 12:45 | Link

- Háromnegyed hat - közli a bokája által mutatott tényállást a házvezető, és örül, hogy mégsem maradt le az egészről, nem is késett igazán.
- Nem ütötted meg magad...nagyon? - kérdezi, mert az aztán biztos, hogy megütötte. Tűnődve nézi, ahogy Dóri megpróbálja rendbe hozni magát, a környezetét és a fejében az ütéstől összezöttyent gondolatokat.
- Miért vagy ma ilyen ügyetlen? - érdeklődik, de nem tapintatlanságból. Tényleg érdekli, mi lehet az ok. Talán máshol jár a feje, valami izgalmas történt? Vagy elátkozta valaki? Mert ez utóbbin könnyen tudna segíteni.
Doléance a sok kiterített cetli eléréséhez áthajol saját asztalán, amely szemből van Dóriéhoz tolva (igazából nem a sajátja, csak elfoglalta valakiét, mert szépen sütött rá a nap).
- Ez nagyon jó ötlet - dicséri a lányt a karácsonyi különszám gondolatáért. Doléance-nak azonban résen van a gyakorlatiasabbik fele is épp. - De tudod, ugye, hogy mindjárt mennek haza a diákok a téli szünetre, és már csak egy hetünk van addig?
- És ki szabad itt nyomtatni? Megkérdezzem az igazgató bácsit? A tanári teremben hagytam a gyöngyeimet, úgyhogy még ma elmegyek értük úgyis.
Először csak a színes papírlapok kompozícióját nézi az asztallapon, aztán eszébe jut, hogy a tartalmukra koncentráljon.
- Farral...bor... Forralt bor - olvas el egy fejjel lefelé álló címet egy kis szösszenet fölött. - Azt kapják hozzá ajándékba? Szabad itt alkoholt inni? - hunyorog cinkosul a lányra, pedig maga is tudja a választ.
- Lehetnének benne ajándékötletek is azoknak, akik nem olyan jók az ajándékok kitalálásában - gondolkodik a lány, mert eszébe jut, hogy a minap őt kérdezte meg egy levitás fiú, mit adjon egy levitás lánynak, akit sajnos ő maga sem ismert annyira jól, hogy tudja, minek örülne. - Vagy receptek és játékok, hogy ha valakinek nem jut eszébe, hogyan töltse el az ünnepet a szeretteivel.
- És varázsigék, amik hasznosak lehetnek ilyenkor - lelkesedik fel, hiszen a varázslás a kedvenc része mindenből.
- És ha megkérjük Kumagorot, talán szívesen írna arról, hogy hogyan éli meg a karácsony nyusziként. Mindenki tudja, hogy a húsvét a kedvenc ünnepe - kuncog a lány. Mióta visszatért a Bagolykőbe, már többször találkozott Kumagoroval. Elfogadta, hogy a plüss már külön entitás, a saját útját járja, ahogy Doléance-nak is új, nyuszitlan élete van. Azért még össze-összejárnak nosztalgiázni, nevetni a régi jó murikon, amiket együtt éltek át, és képtelen ötletekkel állnak elő a jövőre vonatkozóan. Múltkor Kumagoro még egy metál zenét is mutatott Dolnak és bemutatta azt is, hogyan kell "headbangelni", de a kis házvezető nem nagyon érzett rá az ízére sajnos.



!!!Táboros játék!!!
Kérlek ne töröld, ne írj bele! Köszi: Táborszervezők

2013. május 23.

Utoljára módosította:William Steve Livingstone, 2015. február 10. 02:25 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lipovszky Dóra Villő
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. december 19. 13:28 | Link

Dol

Furcsa egy hely az órahordásra a boka. Ilyet még sose láttam, pláne azt nem, hogy valaki így feltegye a lábát az asztalra, és úgy olvassa le a pontos időt. A háromnegyed hat nem is olyan késő, így muszáj fellélegeznem, hogy nem is telt el oly sok idő. A gondolataim viszont sietnek is vissza az eredeti dolgomhoz, mármint az az előtti dolgomhoz, mielőtt kiborítottam a teám. Cetlik, ötletek, és hasonlók. A fejem csak felkapom, és egy mondatban lerendezem a dolgot, már ami a figyelmetlenségemet illeti.
- Szétszórt vagyok, és sok mindent kell leírnom. Ebből pedig kapkodás lesz, ezért a teaborítás, meg a sok össze- vissza fecni is.
Viszont még mielőtt továbbtaglalnánk, hogy mennyire is ügyetlen tudok lenni, és hogy nem kell kapkodni, nem hajt a tatár, felvetem az ötletem, miszerint jön a karácsony, és hát na.
Először azt hittem, nagyon fog haragudni, de nem! Ennek pedig kifejezetten örülök, hiszen nem mondtam akkora marhaságot, mint előszörre gondoltam volna. Ezen pedig fellelkesülök, az arcomon is látszik, hogy aztán egy mondattal később le is legyen törve a kedvem. Csak figyelek, és megpróbálok normálisan gondolkodni, nem pánikolva, hogy már csak annyi idő, míg megyünk haza. Én valahogy többnek éreztem.
- Hát akkor gyorsak leszünk. Szerintem nem is kéne nyomtatni. Mi lenne, ha mindenki saját kézírásával, vagy egy szebb kézírással írná meg a sajátját, és ezeket többszörösítenénk, pl. varázslattal, ha már van rá lehetőségünk.
A szemöldököm összeráncolódik, mert hát valami nem világos. Még...
- Mit kerestél te a diribácsinál? És milyen gyöngyeid? És miért akarsz illegálisan ott tevékenykedni?
Gondolkodom, tehát vagyok. Tökre nem vágom, mit akart abban a szobában, hacsak nem leszidták. Vagy nagyon megjutalmazták? Óóó, nem is akarom tudni. Bár már tök mindegy.
Váltakozó mimikámmal is érzékeltetem a bennem dúló "háborút", meg néhány szófoszlánnyal, amik véletlenül hangosabbak lesznek, mint szeretném, szóval kimondom, de csak halkan.
Aztán nekiállok valami rendfélét vágni az asztalomon, amikből egy párat ki is olvasott.
- Hát a forralt borban, ahogy anya csinálja, nincs alkohol, vagyis nagyon kevés, körülbelül annyi, mint a vajsörben. Azt meg mi is ihatjuk. Viszont azért, hogy ne okozzunk gondot, én csak egy receptre gondoltam, nem többre.
Igyekszem tisztázni, lehetőleg minél hamarabb, hiszen akkor nincs félreértés belőle. De ennyivel még nincs ám vége.
- A forralt bor elég karácsonyközpontú ital, ezért gondoltam, hogy bele lehetne tenni a számba, a mézeskaláccsal, bejglivel együtt, vagy valami karácsonyi sütis recepttel. Az ajándékötletes részt, meg a varázsigéset viszont nagyon is preferálom.
Máris van egy csomó minden a fejemben, hogy mikkel kapcsolatban lehetne igéket tolmácsolni...
- Én pl. értékelnék egy kidurranás elleni igét, amivel a nagy kajálások után könnyíthetünk magunkon, mindenféle kellemetlenség nélkül. Meg nem ártana egy időhúzó is. Vagy olyan, amivel megakadályozhatnánk a viszályokat az ünnep alatt.
Bár utóbbira nálunk sosem volt példa, na mondjuk egész évben nincs rá példa, csak nagyon ritkán, ennek ellenére máshol nagyon is aktuális a dolog. Az előtte lévő vidámságól megint átfordulok egy kicsit komorabbra, mikor belegondolok, hogy sok helyen még karácsonykor sincs nyugalom, és béke. Borzalmas...
Az interjúk? Na az viszont megint libbent egyet a dolgon, felfelé.
- Lehet. Én meg kérdezek még 1-2 embert erről, és akkor egy rövidke dolog lehet belőle. De Kumagoro története, és véleménye a legfontosabb, hiszen mégiscsak más a helyzete, mint a miénk.
Mondom ámulattal, mert fogalmam sincs, hogy egy nyúl, egy plüssnyúl hogy éli meg a karácsonyt, amikor a nyúl legfőképpen a karácsonyi fogásban fordul elő. Na nem félreérteni, ettől még nem enném meg. Tiszta plüss lenne a szám, meg a fogam. Bleeeh....
- Mit szólnál valami barkácsolóshoz? Például karácsony faállítás, lehetőleg tüskeszúrás nélkül. Meg szintén szurkálódás nélkül a díszítés. Oké, lehet pálcával, meg mágiával, de abban nincs semmi jó, és olyan izé. Szóval hangulatromboló. Nálunk ez például nagy hagyomány, hogy együtt díszítünk. Vagy pl. a keresztrejtvény is lehet kicsit más, mint eddig. Olyan különleges...
Az pedig, hogy mi is jár a fejemben, egyelőre titok. Nem akarok én mindent kiteríteni. Kell a meglepetés egy kicsit későbbre is.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Doléance Arslí na Fírinne
INAKTÍV


bűbáj pápa
offline
RPG hsz: 186
Összes hsz: 6722
Írta: 2013. december 26. 17:49 | Link

- Miért ne? - tűnődik Doléance. - Hány példány kellhet vajon az újságból? Hány diák és dolgozó járhat az iskolába? És ebből vajon hány venné meg az újságot?
Új ötlet fogan meg az agyában. Miért nem használják az emberek a Geminio bűbájt vagy annak erősebb testvéreit a sokszorosításra? De már a csoportos Geminio is elég lenne.
- Minden alkalommal megkétszereződne az újságok száma - elbambul. - Kettő az iksz mínusz egyediken lenne a végső példányszám, ahol a bűbáj elvégzéseinek száma iksz.
Ritka ez nála, de nem emlékszik a pontos varázslatra, ami azt eredményezi, hogy nem csak egy tárgyat kétszerezel meg, mint a Geminio, hanem több dolgot, amiket úgy helyeztél el, hogy egymáshoz érjenek. Ennek majd utána kell néznie.
- De hát...
...miért is nem csinálja ezt mindenki, ahelyett, hogy többet szerezne be ugyanabból a dologból? - a gondolat folytatása már nem hangzik el, mivel Dóri kérdése megakasztja. Nem is baj, a kontextus nélküli megjegyzéssel úgy sem ment volna sokra a levitás gólya.
- Ott volt dolgom. Bár tanár nem vagyok, mint házvezető, néha meg kell jelennem a megbeszéléseken - magyarázta, mit is keres a tanári szobában olykor.
- Sokszor nagyon unalmasak, de senki sem szól rám, ha gyöngyöt fűzök közben, nem illegális - mosolyodik el sugárzón.
Dóri már jól kitalálta az újság kreatív cikkeit: forralt bor, sütemény... biztosan elfér ott majd egy dobozhajtogatós cikk is, hogy teljes legyen a repertoár. Azonban a varázsigeötletek kapcsán nincsen nagyon összhangban a két lány.
- Sajnos felfújódás ellen inkább a javasasszony... vagyis... most javas úr van, igaz? Szóval ő a mestere ennek. Az időhúzás pedig túl nagy falat lenne. De egy kis vidító bűbáj és béketűrés-varázslat még nem árthat. Doléance fog egy tollat az asztalról, és két varázsigét rajzol gyöngybetűivel az egyik színes lapocskára emlékeztetőül. Az egyikhez egy pici ábrát is kanyarint, nehogy elfelejtsenek majd hozzá pálcamozdulatot mellékelni. Ha másképp intenek, a béketűrés-varázslat hajhullató átokká válik. Van jobb módja is az ünnepi hangulat megőrzésének, mint leoperálni szeretteink fejéről a frizurát.
- Kumagoroval nem lesz gond. Nagyon szeret beszélni - közli megnyugtatásul Doléance. Úgy hallottam, jó barátságban van Katniss Flechterrel, megkérhetjük őt, interjúvolja meg. És maga Kumagoro is szeret riportokat készíteni, ahogy hallottam.
Dóri aztán minden téren fel van szerelkezve ötletekkel. A mini házvezetőnő ugyan elképzelni sem tudja, hogyan lehet úgy fát díszíteni bűbáj nélkül, hogy nem szúrod meg a kezed.
- És ezt hogy gondoltad pontosan? - kérdezi is meg, mielőtt még témát váltanának.
- Keresztrejtvényt kérhetünk Varga Máriától a második emeleten. Ő egy festmény - magyarázza, hátha a gólya nem ismerné -, de levitás volt, és minden tanórán csak rejtvényeket fejtett és talált ki. Biztosan van valami a tarsolyában karácsonyra.
Ha összegyűjtötték, amit első körben az újságba tenni kívántak, ideje volt cselekedni.
- Cikkírókra van szükségünk - jelenti ki, és már fel is áll a helyéről, hogy induljon keresni egy párat.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lipovszky Dóra Villő
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. január 1. 17:14 | Link

Jó kérdések sora, amire nem egyszerű választ találni. De azért megpróbálkozom vele, hátha.
- Hát, szerintem egészen sokan vennének belőle, hiszen mégiscsak egy különszámról van szó. A matekot viszont ne erőltesd, sosem voltam benne jó, pedig esküszöm, az első nyolc osztályom nekem is megvan a mugliknál.
Nézek rá olyan... kifejezéstelen arccal. Igen, talán ez rá a legmegfelelőbb szó, kifejezéstelen, és szenvtelen.
Viszont az túlságosan is érdekel, hogy mégis mi volt az a mondata, bár utólag már tudom, hogy tökre nem az a válasz volt, mint amire vártam.
Csak vörösödöm, mint a gyorsan növesztett, és érlelt rózsa, és ezután tuti, hogy nem fogok tudni normálisan beszélni. Akkor azonban, mikor egy kicsit csendben marad, van alkalmam az első gondolatot megfogalmazni, ami eszembe jut.
- Elnézést.
Nem is tudok többet mondani, mert belém fojtja a szót az előző kérdésemre adva meg a választ, én viszont kezdem érezni, hogy rosszul leszek. Nagyon rosszul. Olyan, mintha égne az arcom, és a gondolataim a körül cikáznak, hogy most adjam ki becses pocim tartalmát, avagy majd fent a szobámban. Jobb ötletnek tartom, ha nem látja meg a korai vacsorámat, így csak kapkodva felállok a helyemről.
- Cikkíróknak bárkit lehetne szerintem találni. Most viszont....
Kezdek bele a saját mondandómba, miközben már kifelé hátrálok, és mindent lelökdösök, ami az utamba kerül, beleértve Lau tollait, meg Alexa néni dossziéit, szóval mindent, ami az ajtóig az utamba kerül.
- Nekem most el kell mennem. Elnézést... Tanárnő...
Piszkosul fura ezt mondani. De muszáj, hiszen azért mégiscsak na...
Az eszemben pedig az a fura beszélgetés jár, mikor összefutottam talán Lyra-val?! Nem emlékszem a nevére, semmire sem emlékszem, csak azon gondolkodom, hogy most márt értem, hogy miért úsztam meg a büntit a rajzos kiruccanás után.
A szerkesztői szoba ajtaját becsukva gyors léptekkel megyek fel a szobámba, és könnyítek a gyomromon, hogy aztán elkezdjek rajta gondolkodni, hogy ezt hogyan is tudnám jóvá tenni. Majd... Valamikor a jövőben... Isten tudja, mikor, vagy mikor nem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2014. november 28. 19:53 | Link

Ez a harmadik alkalom, amikor tiszteletemet teszem az iskola újságjának szerkesztőségében. Először nem sokkal azután jártam itt, hogy megkaptam a főszerkesztői címet, utána pedig még egyszer. Ahhoz képest, hogy az Edictum vezetője vagyok, elég elenyészőnek mondható a látogatásaim száma. Dehát minek kószálnék itt? A cikkírókkal, lektorokkal bagolyposta útján tartom a kapcsolatot és ez így tökéletesen megfelelőnek bizonyult az eddigiekben. Azonban való igaz, hogy ez a tél eljöttével változhat. Nyáron már régen takarodó volt nekik, mire én egyáltalán felkeltem. Mostmár viszont egyre rövidebbek a nappalok, így jó eséllyel összeakadhatok velük személyesen is, ha igényük van rá. Nekem nem igazán van.
A főszerkesztői asztal mögött állok, néhány pergament rendezgetve, majd körbetekintek a helyiségben. Elég nagy a rumli. Elszórt papírok a földön, a hirdetőtábla tele régi hirdetményekkel, néhány beszáradt penna elől hagyva, ferdén odahelyezett asztalok, kiálló kocsis írógépek... Használják a szobát, na, és hiába némelyek látható igyekvése arra, hogy rend legyen, ezt nem annyira könnyű betartani egy közös munkatér, vagy akármilyen közös tér esetén. Sóhajtok egyet, kisétálok asztalom mögül, és innentől kezdve nem lehet belőlem mást észlelni, mint egy cikázó árnycsíkot, valamint a szellőt, amit a mozgásom kelt. Néhány perc múlva megállok a szerkesztőség közepén, és körbetekintek művemen. A parafatábla leürítve, pennák kiválogatva, papírok összeszedve, írógépek, asztalok és székek elrendezve. Elégedetten bólintok egyet, majd éppen csak elpillantok a nyitott ajtó felé. Igen, tárva a bejárat, hiszen ilyenkor nincsenek itt írók, akiket zavarna a folyosó népének nyüzsgése, ráadásul senki sincs a folyosón sem. Már a tanárokon, prefektusokon és efféléken kívül persze. Nekik meg főleg előnyös, ha egyből láthatják, ki és mit csinál ilyenkor a tanodában.
Szusszanok egyet és zsebre tett kézzel indulok vissza főszerkesztői asztalom felé.

###
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Czettner L. Zoé
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2014. november 30. 16:07 | Link



Nem gondolta volna, hogy valaha is idehoz a dolgom. Soha nem vettem részt az Editcumban, és lelkes olvasója sem voltam, bár való igaz, hogy néha-néha belelapoztam, hiszen valahogy értékelni kellett az diákok fáradozását, akik minden hónapban vették a fáradtságot és írtak a lapba. Későn keltem, nem volt sok kedvem  elkezdeni a mai napot, így még az ágyban fekve egy kávé társaságában kijavítottam néhány szorgalmit, majd nagy nehezen elkezdtem a napot, ideje volt, mivel bőven belelógtunk már a napba és dolgom is volt, amit nem akartam a szükségesnél tovább halasztani. Bár az idő igencsak hideg volt a kastély zord falai között, de akkor sem voltam hajlandó lemondani a szoknyáról, felvettem hozzá egy háromnegyedes felsőt, cipőbe bújtam és megszemléltem az eredményt. Tanár létemre mégsem lehetek igénytelen és túl kihívó sem. Ez az öltözék azonban megfelelt minden elvárásomnak, hozzá kiengedtem a hajamat és nem pazarolva több időt a hiúságomra elindultam a szerkesztőségi szoba felé, abban a reményben, hogy találok ott valakit.
A helyzet egyszerű volt. Mivel mostanában elég sok időnket elveszi a tanítás Emmával és mégiscsak ez volt az első így a cukorboltra kevesebb idő maradt. Nehéz szívvel, de eldöntöttük, hogy ideje lesz keresni valakit, vagy valakiket, akik viszik a boltok, amíg mi tanítunk. Ez persze nem jelentette azt, hogy többet be sem tesszük a lábunkat, vagy magunk helyett dolgoztatjuk a diákokat, inkább csak segítségre volt szükségünk. Úgy sejtettük, vagy legalábbis reménykedtünk benne, hogy van a diákságnak egy olyan rétege, aki szívesen dolgozna egy kis kiegészítésért cserébe. Nem akartuk rögtön nagydobra verni, először körbe szerettünk volna kérdezni, hátha akad valaki, aki munkát keres, erre pedig mi más lenne a legjobb hely, mint az Edictum? Ők biztosan képben vannak, és talán szívesen segítenek nekünk.
Megálltam az ajtó előtt, lesimítottam a szoknyámat megigazítottam a hajamat, majd három halk koppantás után beléptem a szobába.
- Hello...
Bizonytalanok voltak a lépteim, azonnal körbepillantottam és tekintetem meg is állt az idegenen. Nem láttam még eddig, de még csak hozzá hasonlóval sem találkoztam. Kissé fura volt itt találni, mert idősebb volt mint akire számítottam, rögtön el is pirultam a gyors tegezés miatt, ami azonnal belém fojtotta a továbbiakat.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2014. november 30. 19:46 | Link

Czettner L. Zoé
a csinos tanárnő

Miközben visszahúzódom az asztalom mögé, észlelem, hogy valaki közeledik. Hallom szívverését, lélegzetét, a magassarkú cipők kopogását, és már messziről érzem az érkező kellemes illatát. Elteszek még néhány papírt a fiókba, mígnem jóleső rendet tudok az asztalomon, amely egyébként persze csak azért van, hogy legyen. Hiszen nem használom. Inkább a többiek használják. Itt helyezik el a kész, lektorált cikkeket, melyeket minden alkalommal elpostáznak nekem, hogy átnézhessem, majd publikálják, amint visszaküldtem, áldásom adva rá.
Három koppintás, nem túl magabiztos léptek és egy köszönés. Felemelem a fejemet, és eltekintek az ajtó felé, egyenesen a látogatóra. Biccentek neki egyet, viszonozva az üdvözletet, majd komótos, ragadozólépteimmel kihúzódom asztalom mögül és szépen felé indulok.
- Segíthetek? - kérdezem rekedtes, nyugodt hangomon, miközben lassan sétálok a szemrevaló jövevény felé. Gondolom, tanárnő. A diákkoron túl van már, mestertanoncnak pedig túl... hogy is mondjam? Felnőttes? Összeszedett? Pedáns? Valami hasonló. Ráadásul nem csak hogy este van éppen, de hétvége is. Ilyenkor még a szerkesztőség tagjai sem nagyon járnak erre, nem hogy más tanulók.
Megállok végül nem sokkal a hölgy előtt, sötét alakommal a szoba közepén magasodva. Rajtam egy mélykék póló, fekete dzseki, szintén fekete farmer és bakancs. Sápadt, hosszú kezeim lazán lógnak mellettem. Hajam kissé arcom elé lóg. Régi fényű szemeimmel türelmesen figyelem a tanárnőt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Czettner L. Zoé
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2014. december 1. 16:07 | Link

Adam


Zavaromat leplezendő, a hátam mögé teszem a kezemet, mint a rossz gyerekek, akik nem nyúlhatnak semmihez és körbepillantok. Sehol senki, kivéve persze a sötét idegent. Nem vagyok félős gyerek, érdeklődőbb annál inkább, oldalra billentett fejjel mérem végig a jövevényt, mintha kettőnk közül ő lenne a betolakodó, nem én. Ráérős léptekkel sétálok közelebb hozzá, megtartva a tisztes öt lépés távolságot, ahogy Asher kioktatott, majd mosolyogva a sarkamra helyezem a hangsúlyt, kicsit dülöngélve. Nem titkolt szándékom ezzel az időt húzni, mivel fogalmam sincs, hogy kezdhetnék neki.
- Igazából, fogalmam sincs.
Tényleg nem tudom, tudna-e segíteni, mert nem tudom kivel van dolgom. Talán be kellene mutatkozni. Vagy nem? Otrombaság így ideállítani. Felsóhajtok és mielőtt még gyengeelméjűséggel vádolnának folytatom.
- Abban reménykedtem, hogy valaki lesz itt, aki talán tud nekem segíteni. Van a faluban egy cukorboltunk Emmával, de mostanában kevesebb időnk van rá és...
A falu felé mutatok, majd inkább összepréselve a számat összeszorítom a szememet és felszisszenek.
- Feleslegesen fecsegek.
Szűröm ki a fogaim között. Az ajkamba harapva pillantok az idegenre, összeszedem a gondolataimat, majd inkább a lényegre térek. Attól tartok, hogy talán untatom, hiszen kit érdekel?
- A lényeg, hogy keresnénk egy diákot, aki kisegítene minket, amolyan diákmunka, vagy hasonló. Azért jöttem ide, hátha a szerkesztőség tud valakit, aki szívesen dolgozna...
De a nevemet még mindig nem árultam el. Helyette hebegek, mint egy zavarban lévő kislány feleltetés közben. Kivéve, hogy nem vagyok kislány és nem felelek, de azért a bájos mosoly odafér.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2014. december 1. 16:44 | Link

Czettner L. Zoé
a csinos tanárnő

Államat finoman felszegem. Nem amolyan fölényeskedő módon, csak éppen annyira, hogy hajam félrehulljon sápadt arcomból és gesztusommal kifejezhessem érdeklődésemet, ha már a vonásaimmal nem igazán teszem. Finoman összevonom a szemöldökömet, ahogy a tanárnőcske kissé összeszedetlenül belekezd mondandójába. Türelmesen hallgatom végig, és idő közben világos lesz számomra, nem tudja, ki vagyok. Pedig a legtöbben már tisztában vannak vele, hiszen több ízben feltűnt a képem az Edictum hasábjain. Dehát nem mindenki olvassa, vagy épp csak nem túl tüzetesen. Amivel persze semmi gond nincs.
- Ha gondolja, meghirdethetik az újságban. Mindössze egy jelképes összeget kérünk érte. Két knútot. - tájékoztatom erről a lehetőségről. Persze, ez nem a reklám helye, dehát az említett árból nyilvánvalóan nem gazdagszunk meg. Azonban még ha jelentősebb összegről beszélnénk is, úgyis mind az iskola és a szerkesztőség pénztárát gazdagítja, nem a lektorokét vagy a cikkírókét.
- Bármikor megírhatja a hirdetés szövegét és leadhatja ide, mi közöljük. Vagy akár ha összefoglalja pár sorban, most rögtön kirakom ide. - mutatok el lazán a falon lévő, méretes hirdetőtáblánk felé, amit pont az imént szedtem rendbe. Most kellemesen átlátható. Ha neki elég, hogy az Edictum gárda körében elterjed a hír, hogy munkaerőt keresnek, arra ez tökéletesen megfelelő.
- Adam Kensington, főszerkesztő. - tekintek le aztán a szép nőre magam előtt, és lépek oda hozzá, nagy, hűs kezemet nyújtva felé. Gondoltam, ideje, hogy megtudja, ki az, akivel társalog és aki ilyen ajánlatokat tesz neki éppen.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Czettner L. Zoé
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2014. december 1. 17:19 | Link

Adam


- Azt hiszem, az lenne a legegyszerűbb.
Válaszolom kissé összeszedettebben, miközben a hajamat egy gyors mozdulattal hátradobom a vállam fölött, hogy jobban lássam a férfit és ezzel egyetemben gyorsan szemügyre is veszem. Na nem úgy, mint nő, inkább csak úgy, mint egy másik embert. Nem tolakodóan, eszem ágában sincs a másiknak kellemetlen perceket okozni, magyarán, egyszerű pillantások. Azzal pedig, hogy magáz, belekényszerít abba a helyzetbe, hogy ismét diáknak érezzem magamat, pedig nyilvánvalóan nem kolléga, ha az lenne, akkor ismerném.
- Nem gondoltunk semmi extrára. Csak néhány sor, ami belefér, nem szeretnénk ezzel nagy problémát okozni.
Legyintek, mintha egész dolog amolyan semmiség lenne, pedig ez nekem kellemetlen téma. Soha nem akartam senkit segítségül hívni, a cukorbolt a mi "gyerekünk" volt és én nem szívesen adtam oda senkinek, még kölcsönbe sem. Mi tudtuk csak igazán, mi kell a leginkább a vásárlóknak, mi csináltuk a legjobban, ez az igazság. Nehéz volt bevallani, hogy nincs időnk mindenre, egy nap csak 24 órából állt és az nem volt elég. Mikor kezet nyújt, tétován lepillantok rá, majd közelebb lépek én is és megfogom a kezét.
- Czettner L. Zoé, friss tanár.
Mindehhez jár egy mosoly is, bár a gondolataim messze járnak, főleg, amikor megérzem a hűvös kezeket, egyre bizonyosabb leszek abban, hogy a furcsa szerzet nem egészen ember, bár lehet, hogy csak a fantáziám járatja a bolondját velem, vagy csak keveset vagyok a friss levegőn.
Utoljára módosította:Czettner L. Zoé, 2014. december 1. 17:26 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2014. december 1. 17:58 | Link

Czettner L. Zoé
a csinos tanárnő

Egyáltalán nem okozna azzal sem problémát, ha hirdetést adna fel az újságban. Sőt. Örülünk, ha a lap ezekkel a közlésekkel még hasznosabbá válik a szórakoztatáson felül. Győzködni persze nem fogom erről. Ahogyan gondolja.
Kezet fogunk. Tanárnő. Ahogy gondoltam. Viszont, ahogy megérintem Őt, erős gyanúm támad, hogy a boszorkányság mellett rendelkezik még valamilyen különleges, egyedi mágikus tulajdonsággal. Lehet, furcsán hangzik, de mintha fokozott elektromos feszültséget éreznék benne. Végigmérem Őt kissé, ahogy ezen elmélkedem. Persze -noha meglehetősen vonzó teremtés-, magam sem úgy szemlélem Őt, hogy az kihívó legyen, vagy kellemetlen a számára. Nem szokásom az ilyesmi. Viszont engem egyáltalán nem hozna zavarba, ha Ő cselekedne így. Eleve nem vagyok az a típus, aki bármin túlzottan izgatná magát. Az ilyesfajta megnyilvánulások pedig ráadásul még kellemesek is.
- Adok papírt. - engedem el ezzel a bejelentéssel az enyémnél jóval kisebb és melegebb kezet, aztán az asztalomhoz sétálok hosszú lépteimmel. A többiek helyein is hevernek ugyan üres pergamenek és tollak, de nem kutatok más holmija közt.
- Foglaljon helyet, ha gondolja! - intek neki a székem felé, miközben előkészítek minden szükséges eszközt a felhívás megírásához, majd az asztalom széléhez húzódom és leereszkedem rá, megtámasztva rajta fenekemet. Kezeimet lerakom magam mellé, és szelíden fürkészem a professzort.
- Ön... valamiféle közvetlen kapcsolatban áll az elektromossággal? - teszem fel végül vontatottan és eléggé furcsa szavakkal kérdésemet, amely kikívánkozik belőlem a tapasztaltak nyomán. Máshogy nem tudtam ezt megfogalmazni, hiszen csak sejtéseim vannak róla, mivel van dolgom. Lehet, hogy a nő magasfeszültség közelében dolgozik. Lehet, hogy ez egyszerűen Ő belőle fakad. Egy sajátos tulajdonság. Engem meg mégis mi volna, ami jobban érdekelne, mint egy olyan varázslatos képesség, amelynek köze van az elektromossághoz?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Czettner L. Zoé
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2014. december 1. 19:26 | Link

Adam


A kezdeti gyanúm kezd színtiszta ténybe torkollni, főleg, miután szimplán elengedi a kezemet úgy, hogy a szeme se rebben. Na nem mintha annyira ártani akartam volna neki a képességemmel, szó sincs róla, inkább csak amolyan teszt szintű volt a dolog, a legtöbb egyszerű ember csípésként élte volna meg, a gyöngébbek talán a kezüket is elrántották volna a meglepetéstől. Felvonom az egyik szemöldökömet és igyekszem elbújtatni a feltörni készülő mosolyt. Mindig is odavoltam a rémtörténetek "sötét" alakjaiért, ezt mindenki tudta rólam, aki kicsivel behatóbban ismert. Mostanra azonban már finomítottam annyit a rajongásomon, hogy ne látszódjon rajtam. Bocsánatos bűn, hiszen csak mugli közegben nőttem fel.
- Köszönöm.
Bólintok, majd ismét hátrateszem a kezemet, biztos ami biztos alapon. Bár fogalmam sincs, mit fogok arra a papírra írni, de majd útközben kitalálom. Talán az "apró segítség" címet kellene használnom, ha teljesen erre tudnék koncentrálni, akkor talán még sikerülne is összehozni valamit, de a fél szemem Adamen - mint megtudtam - van.
- Azért remélem nem zavartam meg semmit.
Elindulok a felkínált hely felé, a végére pedig egy gyors sasszét követően le is vetem magamat a székre. A papír és az íróeszköz elém kerül én pedig elkezdek szélsebesen agyalni valami szövegen. Olyasmi kellene ami nem olyan hivatalos, de mégis komolyságot sugároz...soha nem voltam túl jó az ilyesmiben.
- Tessék?
Szórakozottan felé fordulok, a szám ismét előrébb jár, mint a gondolataim, mert amint kimondom, rögtön fel is fogtam a kérdést. Vettem egy mély levegőt, majd felpillantottam a férfira a szempilláim alól.
- Tolakodó leszek ha..
Tolakodó vagy sem, a kezem már el is indul a keze irányába, a mutatóujjamat ráhelyezem a kézfejére és lerombolom a képzeletbeli falakat, amiket a képességem miatt emeltem, mások védelmére. Így azért erősebben tudom közvetíteni Adam testébe az elektromosságot.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2014. december 1. 19:53 | Link

Czettner L. Zoé
a rázós tanárnő

Nem, nem zavart meg semmit. Ha megtette volna, már tudattam volna Vele, vagy nem is ajánlom a segítségem. Bár való igaz, engem nehéz megzavarni. Mivel időm, mint a tenger, nem igazán zaklat fel, ha valamit esetleg félbe kell hagynom. Nem mondom, hogy kellemes, ám ha megtörténik, megtörténik. Jó, természetesen vannak olyan dolgok, amikből ha kizökkentenek, harapok, de... lehet, nekem nem kéne ilyen képletes kifejezésekkel élnem, hiszen esetemben könnyedén félreérthetőek.
Békésen figyelem a csinos tanárnőt és türelmesen várom, hogy megválaszolja kérdésemet. Nem állt szándékomban félbeszakítani a gondolatmenetét a hirdetmény szövegét illetően, bár ahogy észre vettem, Ő sem éppen ott jár fejben, ahol kellene.
Finoman összevonom sötét szemöldökömet, ahogyan engedélyt kér. Vagyis mégsem kér, hiszen már végre is hajtja, amit eltervezett. Persze, ha nem akarnám, hogy hozzám érjen, már akkor elhúzódhattam volna, mikor még el se kezdte a mozdulatot. Azonban egyáltalán nem tartom tolakodónak, amire készül, ráadásul nagyon érdekel, mit fog mutatni. Lepillantok kezeinkre, és ahogy ujja találkozik sápadt bőrömmel, mintha egy kevés áramot vezetne belém. Az érzés végigfut hosszú testemen. Éppen csak megrezzenek, mintha kirázott volna a hideg. De velem ugyebár ilyesmi már évszázadok óta nem történik, még megszokásból sem.
Régi fényű szemeimben visszafogott, ám annál áthatóbb csodálattal tekintek a nőre, felemelve pillantásomat kezeinkről. Még ajkaimat is finoman eltárom, és észre sem veszem, hogy agyaraim előbújtak. Az enyhe elektromosság löketnek köszönhető, amelyre ösztöneim eképpen reagáltak. Részemről azonban tényleg tudomást sem veszek róla egy hosszú pillanatig, hiszen a gondolatok csak úgy cikáznak a fejemben épp. Mikor hamarosan végre ráébredek végül, hogy előhúzódtak szemfogaim, becsukom a számat és lesütöm tekintetemet.
- Elnézést... - susogom ki agyaraim közül, erősen ejtve az 's' betűt miattuk. Semmiképp nem akartam megrémiszteni a tanárnőt. Noha úgy sejtem, tudja, mi vagyok, azért akkor sem túl megnyugtató, ha egy vámpír fogai előbújnak. Ahogy ismét a professzorra emelem pillantásom, viszont már nyomuk sincs. Visszahívtam őket szépen. Nyílt, visszafogottan tanulmányozó tekintettel fürkészem a nőt, az asztalszélen üldögélve mellette.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Czettner L. Zoé
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2014. december 1. 20:15 | Link

Adam
a teljes értékű vámpír *-*


Érdeklődő tekintettel figyelem a mesék sötét lelkű hősét, aki megelevenedni látszik a két szemem előtt, ahogy útólér a felismerés...jobban mondva nem kell, hogy magamtól rájöjjek, ő mutatja meg nekem, még ha akaratlanul is, ezzel pedig felkelti az érdeklődésemet. Gondolhattam volna, hogy aki egy percnél tovább felkelti az érdeklődésemet, biztosan nem ember. Bár mentségemre szóljon, vérfarkassal többel is találkoztam már, a félvámpír is megvan, de igazi vámpírt még soha nem láttam. A gyermeki öröm előtörni látszik, a szívverésem is felgyorsul, de ennek köze sincs a félelemhez. Többé már nem foglalkozom a papírral, meg a hirdetéssel, csak arra tudok gondolni, hogy tényleg egy igazi vámpír elé citált engem a sors, akire hatással vagyok, máshogy mint Asherre, de hatással.
- Ne kérjen elnézést, elég gyakran látok hasonlót.
Sűrűn kell, hogy szembenézzek a tolakodó szemfogakkal, érzem őket a bőrömön és halok bele minden alkalommal egy kicsit, amikor a bőrömbe váj. Lassan húzom vissza a kezemet, majd hátradőlök és most már leplezetlen érdeklődéssel figyelem a másikat. Azt hiszem, ennyit igazán megengedhetek magamnak, tekintve, hogy bizonyára én is hasonló érzéseket keltettem benne.
- Nyugodtan kérdezzen, ne fogja vissza magát.
Kíváncsi vagyok, vajon milyen szempontból kívánja megközelíteni a témát. Elutasító, vagy inkább befogadó? Az évek során sok emberrel találkoztam, akinek mint holmi cirkuszi mutatványos felkeltettem az érdeklődését, de mindig mindenki ugyanazokkal a kérdésekkel jött. Kíváncsi voltam, Adambe több szorult-e, hogy vajon megtud-e lepni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2014. december 1. 20:39 | Link

Czettner L. Zoé
a rázós tanárnő

Gyakran lát hasonlót? Ez a kijelentés felébreszt tudományos elrévedésemből, és kölyökkutya módjára biccentem oldalra a fejemet, miközben összevonom szemöldökömet. Újabb kérdésár lepi el az agyamat ezek miatt a szavak miatt. Körbenézek kicsit a szobában, mintha tekintetemmel egy fajtársamat keresném a közelben, ám úgy döntök, most ezt a dolgot odázom egy ideig. Nem érzek a közelben másik vámpírt, ráadásul a nő felszólít, hogy kérdezzek bátran.
- Ez Önnel született adottság? - kezdek bele nyugodt hangon, miután nagyjából rendeztem a gondolataimat, félretéve a nyilvánvalóságokat, előtérbe helyezve azokat a momentumokat, amelyekre csak a nőtől kaphatok választ.
- Milyen mértékben uralja? - érkezik még egy kérdés. Nem túl tudományos, azonban alapvető, hogy ez különösen foglalkoztat. Pontosan tudom, milyen önkontroll kell ahhoz, hogy az energiáinkat szabályozni tudjuk. Halhatatlan életem csaknem egészében azon vagyok, hogy mindenképpen ura lehessek önmagamnak. A testemnek, a lelkemnek, az erőmnek, az ösztöneimnek.
- Mekkora feszültséget hordoz magában? - kérdezek rá a harmadik és egyelőre utolsó dologra, amely igazán érdekel. A továbbiak majd az ezekre kapott feleletekből következnek. Ha következnek. Különben persze ebben a legutolsó kérdésben feszültség alatt nyilvánvalóan nem szorongást értek, hanem elektromos feszültséget. De azt hiszem, ez világos a nő számára. Érdeklődő pillantással nézek rá lefelé, magam mellett támaszkodva két oldalt az asztalon.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Czettner L. Zoé
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2014. december 1. 20:56 | Link

Adam

A kérdések, nem váratnak magukra. Nem vagyok az a fajta, aki vonakodik erről beszélni. Volt időm feldolgozni a dolgok és elrendezni magamban a dolgot. Néha áldás, néha átok, de az utóbbi időben annyira nem érintkeztem senkivel, hogy szinte meg is feledkeztem róla, egészen mostanáig. Mosolyogva várom a kérdést, az, hogy érdekli, engem is fellelkesít.
- Ahogy vesszük. Azt mondják mindig is bennem volt a hajlam, de külső behatás váltotta ki. Kiskoromban eltalált egy villám, majdnem belehaltam, a sebet azóta is hordozom, a képességgel együtt.
Akaratlanul is végigsimítok a vállamon, önkéntelen reflex, és nem a fájdalom. A részemmé vált, valahol még egészen szép és mutatós is, nem sok mindenki mondhatja el ezt magáról, vagy viselheti. Szerencsés vagyok.
- Mostanra elég jól. Tinédzserként borzalmas volt, mivel az érzelmeimmel áll kapcsolatban. Ha mérges vagyok, akkor kevésbé, ha boldog akkor is, de nyugalmi állapotban szinte már nem is érezni. Nagyon sokat gyakoroltam, legtöbbször a barátaimon, nagy volt a nyomás, de a motiváció is.
Egész felszabadultan beszélek a dologról egy viszonylag ismeretlen embernek, legtöbbször nem kezdenek ilyen kérdésekkel, kivárják a megfelelő alkalmat, de Adamnek engedélyt adtam és élt ezzel a lehetőséggel.
- Na ezt egy jó kérdés. Az elektromos gépek tönkremennek a közelemben, mugli módszerrel nem lehet mérni, ráadásul soha senkin nem mertem még kipróbálni. Komoly fájdalmat tudok okozni, ha akarok, a korai szakaszban majdnem megöltem az öcsémet. Gondolom, veszélyes.
Megvonom a vállamat, mintha semmiség lenne, de a helyzet komoly, megélni is az volt, a különbség csak az, hogy mostanra már nem bőgöm el magamat a gondolatra.


Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2014. december 1. 21:15 | Link

Czettner L. Zoé
a rázós tanárnő

Csöndesen hallgatom a szemrevaló professzort, akinek láthatóan nem esik nehezére a képességéről beszélnie. Nyilván volt idő, amikor nem volt ez könnyű, ahogy egyáltalán elfogadni sem, mára azonban egyértelműen normalizálódott a helyzet.
Egy villámcsapás hozta hát elő ezt a különleges tulajdonságot, amelyre a hajlam mindig benne lappangott. Így van ez a hasonló esetekben általában. Valószínűleg tehát idővel mindenképpen kiütközött volna a képesség, a tragikus esemény azonban felgyorsította a folyamatot. Sőt. Le merném fogadni, hogy nem véletlenül Őbelé csapott az a villám.
Nem lepődök meg semmin, amit mond. Hasonló válaszokra számítottam, ám nem akartam találgatásokba bocsátkozni, ha már egyszer adott a lehetőség, hogy pontos információkhoz jussak. Egy ideig csak bólogatva figyelek, aztán leállok ezzel, amikor elmondja, nem tudták még megmérni a feszültség mértékét, kipróbálni pedig nem merte. Ettől végleg megindulnak a gondolataim, ám ahogy az öccséről szól, azért lesütöm kissé a szemem, együttérzésem mutatva.
A megfontoltság a jellemző rám, hiszen csak így érhetem el, hogy ne váljak szimpla vadállattá, hanem megmaradjon az ún. emberségem. Hiába jönnek hát bizonyos szavak és ötletek egyből a nyelvemre, alaposan átgondolom őket, mielőtt kiejteném. Hagyom leülepedni a hallottakat, és ha már így állunk, megragadom az alkalmat, hogy visszatérjek egy témára, ami egyébként a továbbiak szempontjából is fontos.
- Hogy értette, hogy elég gyakran lát hasonlót? - kérdezek rá lágy, mély hangon arra, amit az agyaraim előbújásakor mondott. Enyhén arcomba lógó tincseim mögül figyelem éjjeli társaságomat.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Czettner L. Zoé
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2014. december 1. 21:35 | Link

Adam

Miközben magyarázok, figyelek a reakcióira. A legtöbb ember általában csodálkozik, meglepődik és sajnál, de főként nem rejti véka alá a véleményét. Adam azonban más, kicsit olyan érzésem van, ahogy néha rátalálok a pillantására, hogy tudta előre a válaszaimat, pusztán csak azért kérdezett rá, hogy hangosan mondjam ki a szavakat. Ugyanakkor ez még mindig nem idegesít fel, sőt, fesztelenül érzem magamat a társaságában, ami azért furcsa, mert alig ismerem félórája. Türelmesen várok, miután az utolsó kérdését is megválaszoltam. Hallgatok, hátha még eszébe jut valami, vagy megkér, hogy egészítsem ki még néhány dologgal, de meglepetésemre ez elmarad, helyette egy egészen más témába kanyarodunk el, ez pedig zavarba hoz. Méghozzá annyira, hogy el is pirulok, le is sütöm a szememet, amitől előrebukik a hajam, de még így is jobb, minthogy rögtön rájöjjön pusztán a tekintetemből, amiből mindig kiolvasni egy-két dolgot.
- A vámpírológia tanár, nos...ő félig vámpír, vagyis félvámpír.
Beletúrok a hajamba, lassan felnézek, mert kezd illetlenségnek tűnni, hogy úgy beszélek hozzá, hogy közben nem nézek rá. Igyekszem csillapítani a zavaromat, már amennyire az adott helyzetben lehet.
- Nem mellesleg vele élek, már elég régóta.
A többit inkább lógva hagyom a levegőben. Nem olyan nehéz kikövetkeztetni, főleg nem neki, aki szintén szereti a vért, ha lehet, akkor ütőérből, nem pedig zacskóból. Kissé abszurd erről egy másik vámpírral beszélgetni, aki szintén a másik oldalon van, talán azért, mert erre még soha nem volt alkalmam, bevallanom sem kellett senkinek, mivel ők nem értenék meg úgy, mint Adam, legalábbis nem jönnek rá néhány szó után.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2014. december 1. 22:08 | Link

Czettner L. Zoé
a rázós tanárnő

A félvámpír Vámpírológia tanár. Hallottam már róla. Nem tudnám megmondani, kitől. Talán valamelyik diáktól. Elkerülhetetlen volt, hogy szóba kerüljön a tény, mely szerint az iskolában külön tantárgy foglalkozik a fajtámmal. Ráadásul, aki okítja, közelről ismeri a témát. Mivel azonban félvámpírról van szó, nem nagyon izgattam magam ezen. Ők egy eléggé más világ. Koránt sem olyan elvadultak, mint az én fajtám. Sőt, igazából csaknem egy teljesen más faj. Hiszen félig emberek.
Nem akartam zavarba hozni a nőt, de muszáj volt ezt megkérdeznem. Tisztáznunk kellett, milyen kapcsolatban áll más vámpírokkal, mert ha van valami, ami egyáltalán nem mindegy, akkor az ez. Nyelek egyet, ahogy kiderül a viszonyuk, majd szemem lesütve torkot köszörülök, és felemelkedem az asztalon üldögélésből, arrébb húzódva a professzortól. Kezemet zsebre téve sétálok pár lépést, majd megfordulok, és végigpillantok a Zoén, laza terpeszben állva meg.
- Jobb, ha tartom a távolságot. - magyarázom meg neki egy finom bólintás közben, miért jöttem idébb. A félvámpíroknak nincsen olyan kemény szabályrendszerük, mint nekünk, ám nem érdemes kockáztatni. Ki tudja, hogyan reagálna a férfi, ha megérezné a nőjén az illatomat. Az Ő érzékeik is elég fejlettek, kiszagolhatja. Az emberek persze nem érzik. Ráadásul ez igazából sokkal inkább a jelenlétünk, a kisugárzásunk, a vonzásunk ereje, semmint tényleges illat.
- Szeretnék beszélgetni még Önnel, de a társaságom talán gondot jelenthet a párjának... - folytatom kifejtésemet, nyugodt, ám elkomolyodott vonásokkal. A nagy igazság persze az, hogy koránt sem attól félek, hogy a férfi megkeres és rám támad, hanem attól, hogy mit tennék Vele, ha így cselekedne.  Nem akarom, hogy bármi konfliktus legyen ebből. Nem akarom bántani az élettársát. Ezeket a részleteket persze már nem tárom a nő elé. Nem lételemem, hogy tudja, nem a férfitól tartok, hanem attól, mit tennék Vele. Nem probléma, ha azt hiszi, magamat féltem. A végeredményt tekintve ez mindegy. Várom, hogyan vélekedik a felvetésemről. Hiszen Ő ismeri a férfit. Ő tudja, vajon probléma-e neki, ha egy vámpírral társalog az éjszaka közepén.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Czettner L. Zoé
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2014. december 1. 22:36 | Link

Adam

Hasonló reakcióra vártam, miután tudatosul benne a dolog, de azért egy kissé rosszul esett. Tudom, hogy nem nekem szól, hanem inkább a "státuszomnak", de attól még fura volt, hogy a tények hallatára egy másik vámpír így reagál. Ez csak még inkább azt igazolta, amit olvastam róluk, amit tudtam és amit Asher elmesélt. Nem ért váratlanul, csak furcsa volt élesben látni. Második gondolatra azonban inkább volt imponáló és kivívta vele Adam a tiszteletemet. Tudtam, hogy túl kell lépnem önnön hiúságomon és tiszteletben tartanom a fajtája viselkedését.
- Semmi baj, megbízik bennem...többnyire.
A túlzott féltékenységgel pedig már együtt tudok élni. Jól tudta, hogy soha nem lennék képes másra nézni, főleg nem úgy, mint egy férfire. Persze, Adam egy bizonyos szintig pont a típusom volt, hiszem nem ember volt, de ez önmagában még nem jelentett semmit.
- Olvastam róla..de nem gondoltam, ez ennyire...szóval nem csak azért tart engem, mert táplálkozás szempontjából ez a kényelmes.
Félig magamnak, félig Adamnek mondom. Soha senkinek, még Zorának sem mondtam ki ennyire nyilvánvalóan. Nem tudom, miért hoz zavarba, amikor Adam számára ez természetesebb mint bárki másnak.
- Úgy gondolom, képes vagyok kezelni őt. Nyugodtan visszajöhet.
Ráemelem a tekintetemet és biztatóan bólintok. Igyekszem nyugodt maradni, de reakció ennyi kérdést vetett fel bennem. Érdekelne, hogyan megy ez élesben, hogy vajon mit gondol rólam. Elítél? És egy ember elítélne? Furcsa volt, mert hirtelen úgy éreztem, vele lehet erről beszélni, amikor senki mással nem tudok, mert ők nem értenék meg.

 
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2014. december 1. 23:04 | Link

Czettner L. Zoé
a rázós tanárnő

Ez nem bizalom kérdése. Meg valójában semmi másé sem. Tényleg nem tudom pontosan, a félvámpírok mennyire érzékenyek az ilyesmire, ám jobb nem kockáztatni. Szűk farmerembe csúsztatott kezekkel állok pár lépésre a nőtől, és fürkészem Őt régi fényű szemeimmel, miközben hallgatom szavait.
- Én sem csak azért tartom az Emberem, hogy igyak belőle. Egyáltalán nem. De ha egy másik vámpír a közelébe menne... nos, azt nem nézném jó szemmel. - fogalmazok ilyen nagyon finoman, egyúttal megmagyarázva, hogy a két dolognak semmi köze egymáshoz. Nálunk ez egyszerűen így van és kész. Ám ez minden bizonnyal tényleg betudható annak, hogy mi sokkal inkább tulajdonlási és ösztönszinten működünk. Ennek ellenére hiszek a nőnek. Ha Ő azt mondja, nem lesz gond, hát rendben van. Elfogadom. Figyelem még Őt pár hosszú másodpercig némán, aztán szép komótosan visszaindulok felé, le sem véve róla tekintetemet. Nagy, fehér kezeimet kiveszem a zsebemből és megfogom az asztal szélét két oldalt magam mellett, ahogy visszatámasztom fenekemet, kényelmesen ülve rajta félig-meddig. Hosszú, vékony lábaimat még így is behajlítva kell tartsam kissé, miközben telitalppal állok bakancsaimmal a padlón.
- Rajtam kipróbálhatná... - közlöm Vele egyszerűen, most a másik témához kanyarodva vissza hirtelen. Ezt közvetlenül azután akartam volna felvetni, hogy felelt a kérdéseimre, csak előbb mindenképp meg kellett tudnom, mi a helyzet a párjával. Most már azonban, hogy ezzel megvagyunk, bedobhattam ezt az ajánlatot, ami valljuk be, nem éppen hétköznapi. Mondhatni eszelős egy ötlet. De az a helyzet, hogy ha bármi olyan adódik az életemben, ami lehetőséget nyújt olyasmire, amit eddig egyáltalán nem tapasztaltam, nem habozok, hogy megragadjam. Hiszen elég kevés ilyen dolog van. Lehet, elég mazochista és önveszélyes ez a hozzáállásom, dehát ennyi veszély kell, főleg, ha a tudomány érdekében cselekszem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Czettner L. Zoé
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2014. december 1. 23:24 | Link

Adam

 
- Szerintem ez attól függ milyen szándékkal közeledik felé. Mindketten tudjuk mi okból, de ő féltékenyebb mint egy ember, de ha nehezen is, de képes nekem hinni. Elég birtokló személyiség, de ezt azt hiszem nem kell Önnek magyaráznom.
Igyekszünk a kapcsolatunkban minimalizálni a tényt, hogy félvámpír, de ettől még a helyzet nem változik meg, nem fogja tudni levetkőzni a szokásait, nem fog tudni kifordulni magából. Emberként is irányítani akarná minden lépésemet, azt akarná, hogy csak vele legyek, akkor és ott ahol ő akarja és ez a vámpírléttel csak felerősödik. Továbbra is nyugodt tekintettel figyelmem a történetünk sötét hősét, ahogy lassan visszasétál elmosolyodom. Ez azt a érzést kelti bennem, hogy mindentől eltekintve még normális vagyok, hétköznapi. Valaki, akivel lehet beszélgetni, számomra ez fontos volt, akkor is, ha a szobánkba érve szembe kell néznem Asherrel. Látni fogja, hogy nem esett bántódásom, nem harapott meg senki, illetve senki más, a karomat sem hagytam el, épen és egészségesen fogok visszamenni. Mérges lesz, az biztos, de jelenleg ez nem érdekel, sokkal jobban izgat beszélgetésünk.
- Az Embere a szerelme is, vagy csak inkább amolyan barát? Fűzik hozzá érzelmi szálak? Hogyan képes elszámolni a bűntudatával?
Mindig is érdeklődő voltam, ha ilyesmiről volt szó. A szavak csak úgy folytak belőlem, olyan voltam hirtelen mint holmi túlpörgött diáklány, vagy mint valami rajongó, akit rászabadítanak a kedvenc írójára, ő pedig hirtelen mindent tudni akar a kedvenc regénye folytatásáról. Imádtam a misztikus lényeket, a vámpírokért pedig betegesen odavoltam, bármennyire utáltam magát a tantárgyat. Aztán hirtelen visszakanyarodunk hozzám, ismét. Kissé éles váltás és nem tudom mire vélni az ajánlkozást, de eljátszom a gondolattal, még akkor is, ha tudom, hogy veszélyes. Soha nem próbáltam meg átlépni a saját határaimat, mert nem volt kin szabadon engedni, féltem, hogy fájdalmat okozok másnak, vagy akár magamnak.
- Nem vagyok egészen biztos abban, hogy tudja, mire vállalkozik. Akár mennyire is nem hat úgy magára.
Nem ismerem a képességeim határát, nem tudhatom hol húzódik a mások veszélyeztetése és a saját testi épségem kockáztatása. Lehet, hogy kimerítene a próbálkozás, az is lehet, hogy nem is sikerülne. Soha nem próbálkoztam még vele, lehet, hogy felsülnék.
Utoljára módosította:Czettner L. Zoé, 2014. december 1. 23:49 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2014. december 2. 00:07 | Link

Czettner L. Zoé
a rázós tanárnő

Nem, tényleg nem kell magyaráznia. Noha részemről jóval szabad szelleműbb vagyok a fajtársaimnál, és Velük ellentétben én nem puszta tápláléknak tekintem az embereket, azért a nagyfokú birtoklási vágy valóban nem áll messze tőlem. Igen. Úgyhogy nem csak megértem, hanem át is érzem a helyzetet.
- Több barátnál. Romantikus érzelmek fűznek hozzá. - fogalmazok ilyen szabatosan és kissé talán régi módian, ami különben persze egyáltalán nem meglepő, a koromat tekintve. Nem fellengzésből használok ilyen szavakat, hanem mert ezt szoktam meg, ez a sajátom.
- Nem mondanám a szerelmemnek. Nem szoktam szerelmes lenni. De fontos nekem. - tisztázom, finom bólintásokkal, lágyan beszélve. Nem zavartatom magam, hogy sötét hajam megint kissé arcomba lóg. Nyugodtan nézek lefelé a székemben üldögélő, csinos tanárnőre.
- Bűntudat? - vonom össze jócskán szemöldökömet.
- Nincsen... bűntudatom. Miért lenne? - kérdezek vissza, hiszen ezt nem teljesen tudom mire vélni. Mármint nyilván sejtem, mire gondol, de... inkább Tőle akarnám hallani, mire céloz egészen pontosan.
- Tényleg nem vagyok biztos benne. Csak elképzeléseim vannak. - értek egyet az ajánlatommal kapcsolatos aggályaival, azonban szilárd tekintetemből kiveheti, hogy ettől függetlenül igenis benne volnék a kísérletben. Ez nem változtat azon, hogy megtenném. Számításba vettem a lehetőségeket és a kockázatokat, mielőtt elé tártam az ötletemet. Mint mondtam, megfontolt vagyok. Ez persze nem jelenti azt, hogy amikre vállalkozom, azok mindig sétagaloppok.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Czettner L. Zoé
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2014. december 2. 00:20 | Link

Adam

Furcsa és egyre furcsább. Megértem őt, egy bizonyos szintig, talán jobban is, mint egy hétköznapi ember, de van egy vonal, ami fölé nem tudok emelkedni, valószínűleg az éretlenségemből kifolyólag. Romantikus szálak, de nem szerelem..nekem a kettő valahogy mindig kéz a kézben járt, vagy az egyikből következett a másik. Talán, nem olyan régi a viszony, hogy be merje vállalni a szerelem szót, vagy csak ilyen típus és én feleslegesen bonyolítom túl a dolgokat. De nem hibáztathat senki, minden probléma ellenére én szeretem rózsaszínben látni a világot, habár tudom, hogy az élet nem mindig vattacukor, sőt, a legtöbbször nem az.
- Szívesen bontanám ezt a témát tovább, de nem szeretném megsérteni.
Tapasztalat, hogy abból soha nem sül ki semmi jó, ha embereket kényszerítek arra, hogy az érzéseikről valljanak, akár hisztivel, akár a képességemmel. Az egyiknek rosszabb lett a végeredménye, mint a másiknak. Ha nem akar róla beszélnie, akkor nem szükséges, megtanultam a leckét, amúgy is, ez a legtöbb személynél intim téma, én sem szívesen beszélek róla, pláne nem idegeneknek.
- Hát tudja, látni, hogy annak a valakinek fáj és vérzik és azt maga okozta. Ha önnek fontos az a valaki, akkor bizonyára nem szeretné bántani, de maga soha nem csak úgy fogja őt kívánni mint potenciális szeretőt, hanem a vérét is. Asher gyakran emlegeti, hogy sokkal finomabb úgy, hogy érzelem társul hozzá, vagy legalábbis az érzelem, bizonyos fizikai formában.
Égnek emelem a tekintetemet, miközben összevonom a szemöldökömet, ami annyit tesz: kezdek belezavarodni a saját gondolataimba. Csak remélni tudom, hogy Adam megérti mire gondolok és nem kell túlmagyaráznom a dolgot, vagy belekeverednem olyan magyarázatba amit nem tudok legalább elégségesen átadni. Gyorsan túl is esek a zavaron és olyan témába vágok, amihez jobban értek.
- Ha valakin szeretném megpróbálni, biztosan maga lenne a megfelelő alany, de az előbb is igen hevesen reagált rá. Megtudhatnám miért? És ha képes vagyok ennél jóval erősebben is? Visszatudja fogni magát?
Érdeklődve billentem oldalra a fejemet, miközben felvonom a szemöldököm.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] 2 3 4 5 6 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Déli szárnyÁtrium