Satyi

Melankolikus hangulatban sétálgat az iskola folyosóin, ujjai között egy érmét pörget oda-vissza. Arról mereng, hogy vajon van-e Bogolyfalván bármiféle kaszinó, ahol bátyjától lenyúlt pénzét eljátszhatná. Igaz, zsenge kora miatt nemigen engednék be ilyen helyekre, de ez legyen csak akkor probléma, ha már eljutott oda. Viszont Noel valószínűleg őrjöngeni fog, ha rájön, hogy egy knút sincs az erszényében. Az ő baja. Miért nem őrizte eléggé?
Nagyot sóhajt, s ráérősen befordul a következő sarkon. Hihetetlen, milyen unalmas itt mindenki. Bátyjával való zűrös találkozása óta senkihez nem szólt, még akkor sem, ha szobatársai kérdezgették; egyszerűen nem volt kedve hozzájuk. Pedig egyikük még el is kezdett mutogatni és feltűnően artikulálni, hátha Nelli siketnéma. Szerencsétlen. A kisdiák is, de leányunk szintén, amiért el kell viselnie az őt körülvevőket.
Mindenféle inzultus nélkül éri el az erkélyajtót, s ott megáll egy pillanatra. Markába rejti Noel egyik pénzérméjét, amivel eddig szórakozott, majd jobban szemügyre veszi a kint ücsörgő alakot. Nehéz volna összetévesztenie bárkivel is a rajzoló lányt. Kedves nővére, mint mindig, most is szenvedélyének hódol, s ebben esze ágában sincs megzavarni. Vajon hallotta már a hírt, hogy húga is az iskolába érkezett? Nem. Nem valószínű, hiszen akkor felkereste volna. Túl bájos teremetés ő ahhoz, hogy kihagyjon egy üdvözlést. Talán egy darabig még hagynia kéne, addig is nyugta volna tőle, ráadásul már egészen megszokta a némaságot. Nővére mellett ezt természetesen nem játszhatná tovább.
Újabb nagy sóhaj, s halkan lenyitja a kilincset, hogy kislisszanjon az erkélyre. Sára mindig olyan elnéző vele, nem lehet akkora bunkó, hogy oda se köszön neki. Szépen halkan közelíti meg a szőkeséget, s lerak mellé egy széket, amin kényelmesen elhelyezi csontos testét. Lábaival közelebb rúg egy másik ülöalkalmatosságot, és fekete, tíz centis talppal megáldott cipőit felteszi rá. Csak ezután pislant ismét nővérére, miközben szajhavörös ajkait halovány mosolyra húzza.
-Nem gondolod, hogy normális hobbi után kéne végre nézned? - természetesen mi hagyja el először száját? Bírálat. Kedveli nővére munkáit, de ezt sosem kötné az orrára. És úgy egyébként tényleg teljesen feleslegesnek, és annál is unalmasabbnak tartja a művészet ezen ágát.
-Noel meghívott minket egy-egy vajsörre. Lemegyünk a faluba? - hüvelykujjával felpöccinti az érmét a levegőbe, majd el is kapja, mikor aláhullik. Az mellékes téma, hogy bátyja még nem tud róla, milyen bőkezű volt testvéreivel.

Sanya 3>

Olyan a szíve ilyenkor, mint fagyasztott ponty a karácsony előtti napon. Olvad a mosogatóban. Sára irányába mindig kénytelen megenyhülni, főleg mikor nővére ilyen látható örömmel fogadja. Sosem fogja megérteni, a lány mit lát benne, amiért mindig elnéző vele. Végül is nővére képes lenne egy útszélen kóválygó háromlábú, göthös katicát is megsajnálni és befogadni magához, úgyhogy annyira talán mégsem meglepő a viselkedése.
-Sára! – biccent neki mosolyogva, miután a leány belevágódott az ölébe. Sosem szokta becézgetni testvéreit, csak különlegesen meghitt pillanatokban. Például közös véráldozat bemutatásoknál.
-Nem vagyok már csecsemő, Sára. Nem veszek el egy vasútállomáson – vonja össze rosszallóan a szemöldökét. Ő igenis felnőtt nő már, aki képes gondoskodni magáról, akinek semmi és senki nem állhat az útjába. Ezt jobb, ha nővére is felfogja, különben kénytelen lesz beleverni a fejébe. Nem számít, hogy Nelli valójában csak egy kis csitri, elég sokat képzel magáról.
-De a kastélyt még megmutathatod – teszi hozzá békülékenyen, miközben csontos karjaival gyorsan magához szorítja a szőkeséget, majd azzal a lendülettel el is tolja magától. Ennyi bőven elegendő volt a szeretet rohamból, már kezdi magát kínosan érezni a nagy kirohanás közepette. Gyorsan rásegít Sára távozására, és jószerével kilöki az öléből.
-Például megmutathatnád, hol találok itt valami csendes helyet, ahol nem kell kétpercenként levakarni magamról lelkes kisdiákokat. Vagy itt csak a klotyóra járnak egyedül az emberek? Netán oda se? – nagyot sóhajt, s megpörgeti a levegőben Noel pénztartalékainak egy kis darabkáját. Majd egy percig figyeli némán az ujjai között forgatott érmét, csak aztán néz újra Sanyára, hogy innentől kezdve őt bámulja meredten.
-Honnan gondolod, hogy nem kölcsön kaptam? – bosszúsan ráncolja homlokát, mintha tényleg felháborító rágalom lenne a feltételezés, miszerint kizsebelte a srácot. Aztán csak megvonja vállát, és rúzsos ajkait nemtörődöm mosolyra húzza.
-Noel túl sok felesleges szemétre költ. Egy vagyont érnek a cipői. Hmm… talán azokat kéne eladni. Biztos vagyok benne, hogy egész szép kis összeget tudnánk belőle jótékony célokra fordítani. Már régóta tervezem a muglik és sárvérűek kiirtásának 101 módját könyvben kiadni. A bátyám bizonyára nem állna egy ilyen nemes cél útjába – nehéz úgy elbeszélgetni vele, hogy legalább egyszer ne hozná fel kedvenc témáját közben. Kissé mániákus a hölgy a varázstalanokhoz fűződő negatív érzelmeit tekintve.
-Nem kérek – rázza meg fekete fürtjeit. Immár második napját tölti evés nélkül, de egészen meg is feledkezett róla, hogy ilyen alapdolgok léteznek a világon. Most, hogy nővére szóba hozta, talán lefekvés előtt magába töm pár kiló mazsolát, hogy gyomra ne lázadjon túlzottan a benne tátongó fekete lyuk miatt.
-Neked sem kéne annyit nassolnod – mutat rá csupa jóindulatból Sára hasára. – Hacsak nem kettő helyett eszel mostanában, úgy látom, rád férne némi önmegtartóztatás a bőséges vacsorák közben  - persze a szőkeségnek semmi probléma nincs az alakjával, de Nelli girhes macska létére előszeretettel szól le mindenkit - Sára pedig úgysem haragszik meg rá emiatt.
-Ilyen kis szánalmas teremtménynek gondolsz engem? – kajatéma sztornó, tekintetét a rajzlapra vezeti. Nem nehéz kiszúrni, kire hajaz a kicsi tündér.