- Mendegél a mandarin!... lá... Mendegél a mandarin!... lá... Mendegél a mandarin!
Ahogy halkan énekelgettem a hangbemelegítő dalocskát, felfele igyekeztem a lépcsőn. Igazság szerint, még mindig furcsa volt a Széles házba menni úgy, hogy közben ott volt az új baba, még mindig egy kicsit feleslegesnek érzem magam ott. Egyébként nem nagyon szoktam a kastélyban énekelgetni, ugyanis szégyenlem az állítólag fantasztikus hangomat, de ma szinte mindenki a faluban volt, alig lehetett látni egy árva lelket. Az agyamat most se nagyon tudtam kikapcsolni, ahogy a kastélyt jártam; mindenféle gondolat cikázott a fejemben, jó is, rossz is.
Végül meguntam a csatangolást. Még mindig hangbemelegítő dalocskákat dúdolgatva megálltam egy ajtó előtt, ami legjobb tudomásom szerint az Erkélyre vezetett. Ahogy benyitottam, konstatáltam, hogy tényleg az Erkélyre érkeztem, és hogy senki sincs itt. Zavartalanul folytattam hát az éneklést, ahogy leültem az egyik székecskébe. Idő közben átalakítottam a mandarin dallamát, és teljesen mást kaptam, sokkal változatosabbat; hol vidám volt, hol szomorú, hol ijesztő.
- Mendegél a, mendegél a man-darin!... Mendegél a, mendegél a man-darin!...
Közben néztem a szálló madarakat, a falut. Kiszúrtam a házunkat, majd további üzleteket kerestem meg a tekintetemmel, többek közt a cukrászdát, ahol Vera dolgozik, és a mostanában nyílt rengeteg helyet.