Agaton

Az év nyitó környékén mindig rengeteg dolgom akad- az új diákok, az új órarend, új kollégák, a ceremónia, az első megbeszélések, a prefektusok kinevezése, házvezetői kötelességek... Szusszanásnyi időm is alig van, csak estére sikerült mindent úgy-ahogy a helyére tenni és elszabadulni. Még mindig a dísztalár lóg rajtam, így ha kinti sétára nem is, legalább a balkonra indultam némi friss levegőre vágyva. Még mindig nagyon nehéz a falak közt, valahogy sokkal kisebbnek, fullasztóbbnak hatnak a terek. Aztán neszezés támad a hátam mögött és megfordulok, egy ismeretlen gólyát pillantva meg, oldalán vakvezetővel. Ami meglepőbb, hogy pálcát szegez - előbb az egyik méretes virágcserepet, majd nagyjából engem célozva, vékony hangon követelve a nevem és fenyegetőzve. Nem tartott sokáig rájönni, hogy ő az az elsős, akire külön figyelmeztettek, és aki nem érkezett meg időben, így elmaradt a többiektől.*
- Jó estét! Te Agaton vagy, igaz?-*Léptem közelebb, ami kissé ellenséges morgást váltott ki, ezért inkább megálltam. A kutya minden bizonnyal a szagomra reagált - folyamatosan kettő vagy annál több macskával élek együtt, így nem csoda, ha a környék ebjei nincsenek éppen oda és vissza a társaságomtól. Nekem sem sikerült teljesen leküzdeni azt az ellenszenvet, amit azóta éreztem, hogy egy hónapig macskabőrben voltam kénytelen élni, de azért igyekeztem.*
- A házvezetőd vagyok, Kahlil Rochard. Nyugtasd meg Samet és tedd el azt a pálcát, jó?-*Nem mintha nem tudtam volna megvédeni magam egy véletlen átoktól, de jobb, ha inkább el sem hangzik ilyesmi. Elég sokat elárult egyébként az, ahogy a fiú viselkedett és ahogy a németjuhász reagált, gazdája félelmét és idegességét érezve.*
- Korábbra vártunk, a többiekkel együtt. Mikor érkeztél? Régóta kóvályogsz?-*Érdeklődtem, és ha sikerült lecsillapítania az állatot, akkor közelebb léptem, lehajolva, hogy ne olyan ijesztően magasról hallatsszon a hangom.

Agaton

- Nem történt semmi, nyugalom!-*Nevettem el magam halkan, mert Agaton arca olyan sebességgel váltott rémültre, hogy nem tudtam megállni.*- Ellenben örülnék, ha nem szegeznél mindenkire pálcát. Errefelé nem szokás diákokat enni, nincs mitől tartanod.-*Igyekeztem megnyugtatni, mert tényleg nem fenyegette veszély - a legelvetemültebb Rellonosok sem esnének csak úgy neki egy vaknak, az ő esetében pedig teljesen érthető, ha eltéved egy ekkora helyen. Ráadásul, most még a takarodó ideje sem múlt el. Szegény, nagyon megijeszthettem, ha még dadogni is kezdett, pedig azt hittem, a hangom egész kellemes - ezek szerint mégsem annyira megnyugtató, mint képzeltem...*
- Ügyesen megoldottad. De ha gond van, nyugodtan küldhetsz máskor baglyot, akkor jobban tudok segíteni.-*Tényleg becsülendő a kitartása, hogy egyedül neki mert vágni az ismeretlennek és ide is ért. Az állomáson ugyan meghagytam, hogy ha látnák, igazítsák útba, ez azonban elég nehéz az ő esetében. Lassan összeszedte magát, most már sokkal bátrabban és rendesen beszélve, amit jó jelnek tekintettem.*
- Egyébként nyugodtan tegezz, ha úgy jobb neked. A legtöbb diák ezt teszi, én pedig kevésbé érzem öregnek magam.-*Ez utóbbi ugyan inkább a bácsizás következménye, de mostanában sokszor telepszik rám, hogy sokkal vénebbnek és fáradtabbnak érzem magam, mint valójában lennem kellene. Közelebb léptem, ahogy a kutya már nem akart megenni, hagyva, hogy megszaglásszon és meggyőződjön róla, nincsenek ártó szándékaim. A kérdésre bólintottam.*
- Persze, merre vannak a csomagjaid? Felkísérlek a toronyba, biztosan elfáradtál, ha teljesen egyedül vergődtél idáig. És meg is mutathatom, mi merre van az Eridonon belül.-*Ajánlottam fel végül, bár lehet, hogy inkább a többi elsőssel szeretne összebarátkozni és velük fedezni fel a házat, ezt rá bízom.

Agaton

- A faluban a boltok gyakran keresnek diákokat, segédmunkákra, de a te esetedben kicsit komplikáltabb a dolog - még nem múltál tizenöt. Majd körbekérdezek, de a szüleid nem támogatnak?-*Csodálkoztam, mert hogy pont egy ilyen gyermeket hanyagoljanak el, nagyon furcsa és ha igaz, nagyon szomorú is. Mindenesetre, lehet, hogy csak zsebpénzt szeretne, úgyhogy nem ítéltem elhamarkodottan.
Sam, ahogy elengedték, a "hozd ide" parancsra felkapta azt az egészen miniatűrnek tetsző táskát, amiben látszólag csak babaruhák fértek volna el - csak azért nem lepődtem meg, mert én javasoltam a tértágítós és könnyítőbűbájos utazóalkalmatosságot. Tekintve, hogy Agaton egyik keze mindig foglalt Sam hevederével, olyasmi kellett, ami nem akadályozza a mozgásban és amibe mégis elég holmi fér, hogy egy bentlakásos iskolában semmi se hiányozzon neki.*
- Igazán okos teremtés.-*Dícsértem meg a németjuhászt, bár a kezdetektől tudtam, hogy annak kell lennie- egy vakvezető kutyának nagyon sok követelménynek kell megfelelnie. Sokat olvastam a témában, főleg azok után, ami Arviddal történt.*
- Azt hiszem, kényelmesebb lesz, ha Sam vezet téged, én pedig csak navigálok. Kicsit magas vagyok.-*Érintettem meg barátságosan a vállát, indulásra ösztökélve és finoman mutatva az irányt is. Jó darab séta lesz ez, míg eljutunk a nyugatiba és felkapaszkodunk egész a tornyokhoz, de azt hiszem, ez a mai utolsó feladatom. Beszélgetés közben is haladtunk, s ha fordulóhoz vagy lépcsőhöz érkeztünk, figyelmeztettem rá.*
- Egyébként nem kell félned, az Eridonosok kicsit szertelenek, de barátságosak. Lehet, hogy ijesztő lesz elsőre, mennyit tudnak nyüzsögni, viszont sosem unatkozol velük.-*Jobbnak láttam kicsit felkészíteni arra, ami rá várt- a ház főleg az újak érkezésekor olyan volt, mint egy döngő méhkas, mindenki izgatottan ismerkedett és felfedezett, ráadásul a gólyalakban az összes elsős két nagy, közös szobában aludt. Néha sajnáltam a prefektusokat, amiért ennyi energiát kellett megpróbálniuk lekötni és valahogy kordában tartani, de jó munkát végeztek.