Lala néhány eridonos végzőssel karöltve érkezett a bálra. Nem igazán szerette az ilyen rendezvényeket, aranyvérűsége miatt majdnem kéthetente kényszerült buccos estélyekre járkálni, így semmiféle különlegességet sem érzett a rendezvény irányába, még ha valamilyen szinten neki is lett rendezve. Inkább csak nyűg volt és indok, hogy folyton feltegye magának a legstresszesebb kérdéseket, mint például a mit vegyek fel? Hogy álljon a hajam? Melyik cipő illik ehhez a vacakhoz? És társait.
Egyedüli vigasza az volt, hogy a nagyterem helyett a kis tavacska partja lett kiválasztva helyszínnek, így a hivatalos oldalt kicsit oldotta a nyíltabb, otthonosabb természet. És a levegő sem volt fülledt a sok embertől.
Épp a társasággal csevegett valami említésre nem méltó dologról, mikor valami a lábának ütközött. Meglepetten nézett le, s a lámpások megvilágításában egy apró, sárga testecske rajzolódott ki, ahogy a leány bokáját csipkedte jókedvűen.
Lala összevonta szemöldökét, leguggolt a kis jószághoz és ujjaival arrébb taszigálta, mire a kacsa rögvest vissza is futott a bokához, az ujjakkal dacolva. Az eridonos mosolyra húzta ajkait és megcirógatta a sárga pihéket.
Ezer közül is felismerte volna a kiskrapekot, tehát pontosan tudta, kivel volt dolga, azonban arról fogalma sem volt, hogy hogyan került ide egyedül a kis butus.
Körbekémlelt, hátha meglátja majd valahol a tanár urat, de a tömegben sehol sem látta a férfit.
- Gyere, megkeressük a papádat. - hamar tenyerébe kapta a csöpp sárgaságot és elköszönve a társaságától belevetette magát a tömegbe.
Nem kellett túl sokáig kutakodni az úr után, az ott volt a italos pultnál és épp italt kért ki. Gyorsan odalépett Lala a tanerő háta mögé, és felpipiskedve megkocogtatta annak vállát.
- Szép estét az Úrnak. - mosolyodott el kedélyesen. - Valamit vagy inkább valakit elhagyott - eddig összecsukott markát a férfi felé nyújtotta és szétnyitotta, hogy a kicsi kacsa ki tudjon kukucskálni.

A lány felvonta szemöldökét a férfi reakciójára, kellett egy idő, mire rájött a valószínűleges értelmezésére a tanerőnek.
- Én nem egészen úgy... - kezdett el magyarázkodni, majd inkább úgy döntött, hogy szavak helyett hagy beszéljen csak a madárfióka.
Lala is a kacsát nézi a markában, így az úr szerencséjére a pillanatnyi meglepettséget észre sem vette, a feleletre viszont felkapta fejét.
A szemkontaktus zavarba hozta, hátrált is egy lépést gyorsan, de ha Várkonyi nem szakította meg a szemkontaktust, akkor ő sem fogja.
- A kacsák nem nők. - jegyezte meg. - Őt esetleg elveszíteni lehet, de nem hagy el senkit. - mondta, hiszen ő adta a tanárnak a jószágot, tehát azért csak ismerte, hogy mire képes és mire nem, még ha csak egy kiszámíthatatlan állatkáról is volt szó.
- Hiszen ezt csinálom, visszaadom magának. - nyújtja ám a kicsi babát a férfi orra elé, tessen elvenni, az ővé, hát akkor óvja is ő, mert ha egyszer visszaveszi többen nem fogja Várkonyi látni, az is biztos volt.
Az ital kérdésre csak kajánul elvigyorodott.
- Hát ezért olyan harapós? Csak nem leöntött a garatra? - hajolt kicsit közelebb, hátha az alkohol szagát megérzi és akkor majd szavak nélkül is tudni fogja a választ.
- Nem tudtam, hogy maci, ha iszik. Nagyon aranyos tetszik lenni.

Meglepetten vonta fel szemöldökét, majd széles vigyor ült ki ajkára, ahogy leesett neki a dolog.
- Szóval hiányolni fog? Erről van szó? Ez nagyon édes - kuncogott a lány lelkesen, ritkán mutatta ki a férfi irányába, hogy azért szereti őt és nem csak az ajtón túlra kívánja a stílusa és a viselkedése miatt, és mikor eljöttek ezek a pillanatok Lala igyekezte annyira kiélvezni és kihúzni, amennyire csak lehetett.
- Ha szeretné meglátogathatom majd néha. Hoznék magának sós-karamellás süteményt, meg ha épp ráérek  beállhatok a sarokba, hogy teljes legyen a kép. - fecsegte, félig tényleges ajánlatként, félig pimaszságból, amíg figyelte, ahogy a férfi elveszi tőle a kiskacsát és mindenféle bűbájok mellett letette a fűre.
A lány nyugodtabb lett volna, ha a Pöttöm Panna inkább a szobában várta volna meg az urat, de mivel ilyet nem kérhetett, a  válaszra csak hamar biccentett.
- Igen, remek, köszönöm.
A lány észrevette a teste méricskélését, de ennek különösebben nem tulajdonított sok mindent, csak zavart mosolyt küldött a férfi felé, akit úgy tűnt már teljesen magáévá tett az ital.
- Lalácska? - nem gondolta volna, hogy Várkonyi róla nevezi majd el a kacsát. - Lalácskának nevezte el az a pihegombócot odalenn? - remekül mulatott, jót kacagott a dolgon.
- Bizonyára megoldja, már nagy fiú, Lalácskára meg tessen vigyázni, mert ha nem teszi visszajövök és magammal viszem. - intette játékosan rendre a férfit, még a mutató ujjával is mutatva a dolgokat.
A tanerő következő kérésére a válasz valószínűleg az lett volna, hogy " Maga már sokat ivott, hagyja ezt a többiekre " de mivel Lala tudta, hogy ilyen ajánlatot többet úgy sem fog kapni megvonta a vállát.
- Miért is ne?