A falu határa után kell még sétálni egy keveset, hogy az ember elérjen ide, de határozottan megéri. Mindenütt fák találhatók a tó közelében, festői sétálóhellyé változtatva a környéket. A parkban elszórva padok találhatóak, amelyek télen is melegek és hívogatóak a rájuk szórt bűbájoknak köszönhetően. A kellemes környezet tökéletesen alkalmas, ha olvasni, pihenni vagy beszélgetni szeretne az ember. A tavacska körülbelül olyan negyven perces sétával körbeérhető, attól függően, az adott ember sétatempója mennyire kényelmes. Éjjel apró fénypontok segítik a tájékozódást az erre járóknak igazán romantikussá változtatva a környezetet. A víz hirtelen mélyül, de bizonyos helyeken alkalmas a strandolásra, itt gyakran látni a nyáron pancsoló diákokat is.

Valószínűleg engem jobban irritál az egész helyzet, mint az alanyt, aki elszenvedi, de ez van. Ha kedvelek valakit, ösztönösen veszem fel a problémáit, és kezelem sajátomként, ez pedig egy elég nagy probléma.
Eleinte tényleg én is csak egy sulis tréfának hittem, de mára már jóval túlmutat azon, és egyszerűen nem lehet a szőnyeg alá söpörni, én meg nem is fogom.
Napok óta agyalok azon, hogy akadhatnék a nyomára, még Eriket is bevontam, ami nem biztos, hogy szép dolog, de ő a bátyám, és ilyesmit nem fogok elhallgatni előle, főleg akkor nem, ha még segíthet is nekem.
Először a PUB elé megyek, megvárni míg Csenger végez. Most nem megyek be, alapból túl feldúlt vagyok ahhoz, hogy megpróbáljak bárkivel is normálisan kommunikálni, van pár dolog otthon, ami felzaklat, ezt pedig tetézi egy újabb cetli felbukkanása. Első blikkre már majdnem gyűröm össze, de aztán észbe kapva, rakom zsebre, hogy majd oda tudjam adni Eriknek. Nem, nem olvasom el, mert tudom, hogy az még csak tetézni az indulataim, már pedig... nem ártana lenyugodni.
- Helló szépfiú - elővarázsolom a legszebb mosolyom, mikor meglátom kilépni. Próbálok olyan ábrázatot kölcsönözni magamnak, mint aki abszolút rendben van, és nem készült felrobbanni másodpercekkel ezelőtt.
- Sétáljunk - bökök a fejemmel egy irányba, kezeim pedig a bőrdzsekim zsebébe dugom, és ha a srác beleegyezik, meg is indulok vele a tó felé.
Nem beszélek talán percekig, csak élvezem, ahogy a levegő lassan tisztítja ki a fejem, visszatoloncolva a ködöt... legalább is egy időre.
- Nézd... gondolkodtam... szép dolog, hogy megpróbálunk nem tudomást venni erről az egészről, összegyűjteni a cetliket, és kidobni, mintha sose kapnál újakat, de ez nem egy járható út. Szóval... beavattam a bátyám... én nem tudom, mi a te titkod, nem is várom el, hogy beavass ebbe, de ez már kezd egyre súlyosabb lenni, amit nem vehetünk félvállról. El kell kapnunk azt a barmot, oké? Különben lehet, sose áll le - a tavat nézem, lévén elég hamar oda lehet érni a PUBtól, aztán csak utána pislogok Csengerre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=681228#post681228][b]Sárközi Alexandra Anna - 2017.05.15. 20:48[/b][/url]

Valószínűleg engem jobban irritál az egész helyzet, mint az alanyt, aki elszenvedi, de ez van. Ha kedvelek valakit, ösztönösen veszem fel a problémáit, és kezelem sajátomként, ez pedig egy elég nagy probléma.
Eleinte tényleg én is csak egy sulis tréfának hittem, de mára már jóval túlmutat azon, és egyszerűen nem lehet a szőnyeg alá söpörni, én meg nem is fogom.
Napok óta agyalok azon, hogy akadhatnék a nyomára, még Eriket is bevontam, ami nem biztos, hogy szép dolog, de ő a bátyám, és ilyesmit nem fogok elhallgatni előle, főleg akkor nem, ha még segíthet is nekem.
Először a PUB elé megyek, megvárni míg Csenger végez. Most nem megyek be, alapból túl feldúlt vagyok ahhoz, hogy megpróbáljak bárkivel is normálisan kommunikálni, van pár dolog otthon, ami felzaklat, ezt pedig tetézi egy újabb cetli felbukkanása. Első blikkre már majdnem gyűröm össze, de aztán észbe kapva, rakom zsebre, hogy majd oda tudjam adni Eriknek. Nem, nem olvasom el, mert tudom, hogy az még csak tetézni az indulataim, már pedig... nem ártana lenyugodni.
- Helló szépfiú - elővarázsolom a legszebb mosolyom, mikor meglátom kilépni. Próbálok olyan ábrázatot kölcsönözni magamnak, mint aki abszolút rendben van, és nem készült felrobbanni másodpercekkel ezelőtt.
- Sétáljunk - bökök a fejemmel egy irányba, kezeim pedig a bőrdzsekim zsebébe dugom, és ha a srác beleegyezik, meg is indulok vele a tó felé.
Nem beszélek talán percekig, csak élvezem, ahogy a levegő lassan tisztítja ki a fejem, visszatoloncolva a ködöt... legalább is egy időre.
- Nézd... gondolkodtam... szép dolog, hogy megpróbálunk nem tudomást venni erről az egészről, összegyűjteni a cetliket, és kidobni, mintha sose kapnál újakat, de ez nem egy járható út. Szóval... beavattam a bátyám... én nem tudom, mi a te titkod, nem is várom el, hogy beavass ebbe, de ez már kezd egyre súlyosabb lenni, amit nem vehetünk félvállról. El kell kapnunk azt a barmot, oké? Különben lehet, sose áll le - a tavat nézem, lévén elég hamar oda lehet érni a PUBtól, aztán csak utána pislogok Csengerre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=681433#post681433][b]Vadász Csenger Richárd - 2017.05.16. 14:19[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=681657#post681657][b]Sárközi Alexandra Anna - 2017.05.17. 22:16[/b][/url]

Fogalmam sincs, ő miként élheti meg ezt. S noha a problémáját átérzem, ennyi. Nem tudok teljesen azonosulni vele, mert ha velem tennének ilyet... nos, nekem van kitől segítséget kérnem, már rég le lett volna állítva az illető, vagy illetők. Nem hagytam volna ennyire elfajulni a helyzetet, amennyire azt Csenger tette.
És tényleg meg kell vele ezt beszélnem, ami nem is akkora gond. Amúgy is szeretek vele lógni, és én lennék a legboldogabb, ha nem ez lenne a fő téma köztünk, pedig mostanság másról sincs szó, de én csak aggódom érte. Ez nem normális dolog, már megfogalmazódott bennem az is, hogy a hivatalos szerveket is be kellene vonni, csak valamiért úgy érzem, ennyi azért nem lenne elég nekik, ők is csak egy ártatlan sulis tréfának fognák fel. Arról nem is beszélve, hogy így Csenger kénytelen lenne kiteregetni a szennyest, amit meg szintén nem szeretnék. A titkok azért titkok. Nehéz ez, az én tizenéves fejemnek mindenképp, de... nem vagyok az a belenyugvós fajta, szóval biztos vagyok benne, hogy ki fogok találni valamit.
- Nem volt kedvem - vonom meg vállaim, aztán aprót rázok a fejemen is, ezzel választ adva a másik kérdésére.
Jól esik ez a séta, még a csend is, mert szabad utat tudok engedni a gondolataimnak, aztán mégse vagyok egyedül. Azt sose szeretek, szerintem annál rosszabb nincs, mikor magányos valaki.
A kérdésére kapom fel a fejem legközelebb, pedig tudom ám, hogy az egészet én kezdeményeztem, egyszerűen csak a figyelmem most nincs a toppon. Mondom, túl sok minden van.
- Egy feleekkora helyen is ugyanez lenne. Sajnos, emberi baromság, ha valaki nem illik a szalagsorra, elkönyvelik selejtnek. A selejtekkel meg tudod, mit szoktak csinálni - forgatom meg a szemem. Tudom, hogy ez egy nagyon undorító dolog, de azt is, hogy kevés vagyok ahhoz, hogy fellépjek ellene, így most is csak a csendes belenyugvást választom, és azokra asszociálok, akik a közvetlen közelemben vannak. A világot úgyse válthatom meg.
- Dehogy van... egy csomóan imádnak téged, és biztos, ha tudnának erről az egészről, ők sem néznék csak úgy végig - nem emelem meg a hangom, de kellően határozottan ejtem ki a szavakat, végig társam szemébe nézve. Nem szeretném, ha egy pillanatig is megfogalmazódna benne ilyen, vagy hasonló gondolat.
- Megteszel nekem valamit? Innentől ne dobd ki a cetliket, oké? Add nekem, meg bármit, amit kapsz... kellenek, hogy el tudjunk indulni valamerre - bármennyire is szörnyű, én ezt élvezem. Talán családi hagyaték, ez is jött a génekkel, de cseppet sem bánom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=682092#post682092][b]Vadász Csenger Richárd - 2017.05.21. 11:34[/b][/url]