32. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Megjelent az Edictum legújabb száma!

Megnyitotta kapuit a Karácsonyi vásár és a Korcsolyapálya a Boglyas téren!

Kérünk mindenkit, hogy ellenőrizzétek a drive-ban beadott multikarakterek esetén a hozzáférési beállításokat! Akiét nem tudjuk megnyitni vagy elolvasni, azét automatikusan elutasítjuk!
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa
Kísértetház - Kávássy A. Henrietta hozzászólásai (6 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2015. április 14. 19:37 | Link

Martin Romberg
[Zárt]

Különös módon egész jól bírtam ez idáig Gwen viselkedését, de miután múltkor a könyvtárban megkért, hogy ne öleljem meg Kriszt, kiakadtam, de nagyon durván. Miért szól bele abba, amihez nincs semmi köze. Az én életem, az én dolgom. Ne mondja meg nekem, hogy mit csináljak. Nem kicsit idegesített fel. Én megértettem volna őt, talán még teljesítettem is volna a kérését, ha az kérésként mondta volna és nem felszólításként. Eddig nem voltam senkivel sem gonosz, nem bántottam senkit a szavaimmal, kivéve Gwent, akinek eléggé beszóltam a könyvtárban. Azóta mintha megváltoztam volna. Hatalmas gyűlöletet érzek magamban. Bántani szeretném a lányt, rosszat kívánok neki. Éppen ezért szerveztem meg tudatosan a mai kis kitérőmet.
Megvártam, míg lemegy a nap, csak azután indultam útnak. Jól tudtam, hogy ilyenkor hemzsegnek a prefektusok a kastélyban, így halk és óvatos voltam az épületből kivezető, illetve a faluba vezető úton. A település előtti mezőn még megálltam szedni néhány hozzávalót a főzetemhez. Egy bizonyos levélfélén kívül minden mást beszereztem már, ezt hagytam utoljára. Mindent egy tértágító bűbájjal megáldott táskába tettem bele, többek között ott lapult a főzőedényke is, amiben majd el fogom készíteni Gwen számára a főzetet. Azért nem akarom megölni, nem mérget készítek, csupán egy olyan löttyöt, ami egy ideig ágyhoz köti a lányt. Amolyan hányás, szédülés, fejfájás problémákkal fog szenvedni, amennyiben sikeresen megissza a készítményt.
Nem meglepetten fogadott a falu kihalt utcája. Egy lélek sem volt a főúton, legalábbis feltűnően nem, ám bizonyára lehettek sötétben botorkáló kitudja milyen alakok. De valamiért nem érdekeltek, nem paráztam attól, hogy netán valaki elkap az utcán. Szerencsére elég közel volt a kísértetház, azonban annál eldugottabb helyen. Az azt körülvevő fák között gyorsan végigosontam, fekete ruhámban szinte árnyként suhantam, majd az ajtóhoz érve benyitottam és beszökkentem az ajtón. Hát mi tagadás, eléggé elhagyatott egy hely, de ez számomra most tökéletes volt. Az egykori nappali közepére leültem és elővettem az edényt és a hozzávalókat is.
Szál megtekintése

Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2015. április 16. 18:13 | Link

Martin Romberg
[Zárt]

Igazából fogalmam sem volt, hogy miért pont a kísértetházat választottam a főzet elkészítésére. Elég bizarr egy hely, erre abban a pillanatban rájöttem, amint benyitottam az ajtón. Mivel a ház üresnek tűnt, így tartottam magam az első tervemhez, bementem és a nappalihoz siettem. Minél gyorsabban túl akartam lenni ezen az egészen, ezért nem vacakoltam, elővettem az edényt és a hozzávalókat. Egy varázslattal meggyújtottam a varázslókonyha praktikus darabjának alsó részét, ami éppen azért lett feltalálva, hogy ne kelljen alatta tünet csiholni. Nem lett volna jó, ha felgyújtanám a ház padlóját. Főzni egyébként is szeretek, a varázslöttyök készítése sem áll messze tőlem, mondjuk úgy, női érzékem van ezekhez.
Megvártam, amíg felforr a víz, ahogy az le is volt írva a teendőkhöz. Még mindig rajtam volt a nagy fekete palástszerű ruhám, még a csuklyáját sem döntöttem hátra fejemről. Csöndben vártam a vízre, addig is körülnéztem. A falak penészedtek, pókhálók mindenhol és itt-ott még egy patkány is elszaladt. Még szerencse, hogy nem irtózom tőlük. Megfigyeltem, hogy a ház időnként érdekes zajokat hallat, de ezekre fel voltam készülve, ugyanis kedves barátnőm tegnap beszámolt nekem az ottani élményeiről. Mondta, hogy a ház időnként életre kell és megvicceli, ijesztgeti vendégeit. Viszont kezdtek egyre gyakoribbá válni a nyikorgások, különösen akkor kezdtem el gyanakodni, hogy itt valami, vagy valaki más is van, amikor alattam volt a zajforrás nagy része. Féltem, hogy valaki van alattam, fogalmam sem volt, hogy ide kik járnak. Néhány diák rendszerint látogat el ide, de közülük is vannak olyanok, akik nem gondolkoznak azon, hogy bántsák-e társaikat, de bárki más idegen, rosszban sántikáló lélek is bázisaként használhatja a helyet. Úgy döntöttem, hogy utánajárok. Felálltam, csuklyámat még jobban az arcomra húztam és kezembe vettem a pálcámat. Fényt természetesen nem csináltam, inkább a sötétségbe bújva indultam el a pincébe vezető ajtót megkeresni. Próbáltam halk lenni, még a lélegzetemet is visszafogtam.
Megtaláltam a levezető utat. Még hezitáltam kicsit, hogy lemenjek-e, vagy ésszerűbb lenne inkább elhagyni ezt a területet. De úgy döntöttem, hogy lemegyek, teher alatt nő a pálma. Néma csöndben lesétáltam a lépcsőn, mintha valami alagútrendszerbe tértem volna. Egy elágazáshoz értem, közvetlenül a lejáró végén. A falhoz lapultam. Megdermedtem, mert lépteket hallottam a közelből, így már biztosra vettem, hogy valaki van itt lent. Összeszedtem a bátorságom és nagyon halkan elsuttogtam egy varázsigét, amit valószínűleg más nem hallhatott, csak ha épp mellettem állt. A varázsige kimondása közben lendítettem pálcámat és mintha csak egy kis fénygömb lett volna a végére biggyesztve, elhajítottam azt a hangforrás felé.  Ott aztán egy kis bombához hasonlóan, a fény kiterjedt és megvilágította a teret. Egyik szememmel közben kikukucskáltam a fal mögül és észrevettem, hogy kirajzolódik egy embernek a körvonala. Azt láttam, hogy ember, de nem volt hosszú haja, ám többet nem tudtam meg. Nekem ennyi elég is volt. Egy közel felnőtt férfi volt idelent és most felfigyelhetett rám. Szerencsére csupán az egyik szememet, illetve azáltal a csuklyám kis részét nem takarta csak a fal, így valamennyire védve voltam a támadásoktól. De nem vártam semmire. Amint kirajzolódott a férfi körvonala, elkezdtem rohanni felfelé, azon az úton, amin lejöttem. Felérve a földszintre tovább rohantam és befordultam az első szobába, amit találtam.
Szál megtekintése

Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2015. július 29. 18:58 | Link

Martin Romberg
[Zárt]

Nem tudtam, hogy mi vezérelt akkor, amikor úgy döntöttem, hogy lemegyek a pincére hajazó alagútrendszerbe, de bármi is volt az, biztosan köze volt a jellemváltozásomhoz. Ha pár hónappal, netán fél évvel ezelőtt kerültem volna ilyen helyzetbe, valószínűleg egy kisebb zaj hatására is elhagytam volna az épületet és egyenesen haza siettem volna. Bár ha már itt tartunk, el sem jöttem volna olyan bájitalt főzni, ami árt egy embernek.
A pincébe vezető lépcsőn halkan és óvatosan lépkedtem, majd ahogy leértem az utolsó fokra, további zajokat hallottam. Biztos voltam benne, hogy azok forrása a közelben volt, ahogy abban is, hagy egy ember járkált idelent. Afelől hogy milyen személy - diák vagy tanár, jó vagy rossz - fogalmam sem volt. Amint a mozgás már nagyon evidensé vált, pálcámmal varázsoltam és egy fénygolyót dobtam a mozgó személy felé, ahol aztán az úgy mondva felrobbant és láthatóvá tette a teret. Nekem, és több mint valószínű, hogy a másik személynek is erős volt a fény, hunyorognom kellett, hogy látni tudjak bármit is, hiszen pupilláim már hozzászoktak a sötéthez. Ettől függetlenül kirajzolódott egy férfi alakja és mivel az előbbi akciómmal jelt adtam magamról, jobbnak véltem elhagyni a pincét. Felszaladtam a lépcsőn és berohantam az egyik szobába. Szerettem volna leleplezetlenül maradni és a csuklyás köpenyem nem nyújtott számomra elég menedéket. Egy kevésbé látható helyen megbújtam, persze állva maradtam, de minden érzékszervem a külső folyosóra terelődött és valószínűleg pont ez lett a vesztem. Alattam a deszkák hirtelen összetörtek, én pedig tehetetlenül zuhantam alá egy emeletet. Az esés közben megpróbáltam menteni a menthetőt, de nem tudtam már mit csinálni, csupán azt értem el, hogy a hátamra essek. Az érkezés nem volt kellemes, egy faládára estem rá, ami persze azonnal széttört. Még szerencse, hogy a csontom nem, azonban pár heget szerzett a testem, na meg persze fájdalmat. Nem adtam ki hangot, nem az én szokásom a sikítás, viszont nagy hangzavar kerekedett a fatörések miatt. Velem együtt esett köpenyem, ami továbbra is takart valamelyest, de a zuhanás miatt fekete hosszú hajam szabadon engedte magát és lobogott. Ruhám is kissé szétszakadt, pólómon egy nagyobb tépésnyom volt látható. Nehezen feltápászkodtam miközben hallottam hogy a másik személy felment a lépcsőn. Fordult a helyzet. Ebből a kisebb támadásból megtudtam, hogy bizony figyelnem kell mert ez nem játék. Csuklyámat megigazítottam, hogy ismét fedje rendesen az arcom, majd az eddigieknél is halkabban,  lábujjhegyen felosontam utána, persze tisztes távolságból. A srác jól hallhatóan sorra vette a szobákat, így nem volt annyira nehéz dolgom, befutottam az egyik olyan helyiségbe, ahová már egyszer berontott. Onnan lestem, hogy bemegy oda, ahol én a bájitalt főztem. Tudtam jól, hogy ennek sosem lesz vége, ezért magam vettem a bátorságot és léptem mögé hirtelen és halkan.
- Tán keresel valamit? - Mondtam makacsul nőies hangon miközben pálcámat a torkához szegeztem. Közel kellett állnom hozzá, csak így tudtam a torkához emelni a varázslók és - az én esetemben - a boszorkányok fegyverét. Arcom felfedte magát az orromig, bár már hangom is elárult, de nőies idomjaim megkérdőjelezhetetlenné tették, hogy ellenkező neműek vagyunk. Ha most verekedésbe kezdenénk, bizonyára ő nyerne, hiszen izmai jóval erősebbek az enyéimnél, így inkább úgy gondoltam, hogy kihasználom női lényemet.
Szál megtekintése

Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2015. július 30. 19:08 | Link

Martin Romberg
[Zárt]

Nem terveztem megfordítani a helyzetet, nem akartam üldözöttből üldözővé válni, de a sors így hozta és ebben az esetben a sors egyenlő volt azzal a személlyel, aki itt tartózkodott velem a kísérteties házban. Ugyanis egy rombolóátokkal elérte célját, alattam összeomlott a padlózat minek következtében zuhantam egy emeletet. Nem estem a legjobban, de rosszabbul is végződhetett volna a dolog. Hátamra érkeztem, egy faládikán landoltam, ami korhadtsága révén azonnal összetört alattam. Nem volt kellemes érzés, a széttöredezett darabjai sebeket ejtettek hátamban, ami meglátszott a köpenyemen is: vágásnyomokon felbukkant némi vérfolt is. De szerencsére nem voltak súlyosak, legalábbis úgy éreztem elsőre. A kezdeti sokk után próbáltam megnyugodni és túllépni azon, hogy az ellenfelemé lett ezúttal a pont. Tudatosult bennem, hogy mennyire nem játék az, amit mi ketten művelünk. Igaz, fogalmam sem volt, hogy kivel állok szemben, de gyanítottam, hogy ha a legkegyetlenebb gyilkosba botlottam volna vele, akkor már rég megölt volna. Ettől függetlenül féltem. Nehéz mozdulatokkal és fel-felszisszenve helyeztem ülőpozícióba magam, majd tápászkodtam fel a földről. Fájt a hátam és a bal kezem, de a helyzet nem tette lehetővé, hogy leragadjak miattuk és nyalogassam sebeimet. Felindultam a lépcsősoron és megpillantottam az ellenfelemnek gondolt srácot. Nagyjából velem egyidősnek tűnt, de persze ez semmit sem jelentett, ugyanúgy tartottam tőle, mintha tőlem sokkal idősebb lett volna. Nem volt szükség hogy meglássam, anélkül is, a hangokból tudtam következtetni mozgására. Valószínű volt, hogy sorra veszi a szobákat és mindenhová benyit, vagy berúgja az ajtót. Mivel olyan helyen állt, elvágta előlem a menekülési útvonalat, képtelenség lett volna úgy kiszökni a házból, hogy ne vegyen észre, így inkább a veszélyesebb, de izgalmasabb megoldást választottam.
Megint csak rá kellett döbbennem, hogy mennyire megváltoztam. Belesétálok egy srác, sőt mi több, a jelenlegi ellenségem kezei közé. Ez őrültség és megint csak ismételni tudom magamat, hogy ha régen ez a szituációt vázolták volna fel nekem, biztosan másképp cselekedtem volna. Ma viszont egyenesen a pasas mögé osontam, míg ő abba a szobába tartott, ahol az imént készítettem bájitalt és mivel megzavartak, a főzésem sikertelennek volt minősíthető. Pedig a konyhában jónak tartottam magam, utóbbi években nem nagyon égettem oda semmit. Jó, az is tény, hogy csak olyanokat csináltam, amit kiskoromban megtanultam. De ez most mindegy. A férfi ahogy hátrafordult, meglepődhetett, hogy a torkához szegeztem pálcámat. Valójában ez a támadás önvédelemből jött, az "inkább én öljek meg valakit, minthogy engem öljenek meg" gondolat vezérelt. Néztem - csuklyám árnyékában megbújó szemeimmel - ahogyan hátralépett óvatosan és feltette a kezét, jelezve ezzel, hogy megadta magát. Egy ördögi mosoly jelent meg arcomon. Nem tudtam visszafogni, eluralkodott bennem a győzelem édes íze. Feltettem egy kérdést is neki, mire jött a válasz. Mosolyom tovább mutatkozott, csakhogy a kísérteties gonoszság helyett őszinte jókedvet sugallt. Tetszett a válasza, rájöttem hogy egy roppant jó fej sráccal futottam össze. Kijelentett kérésére elvettem torkától a pálcámat és leeresztettem magam mellé. Majd csuklyámért nyúltam kevésbé összetört kezemmel és hátrahajtottam azt, felfedve ezzel teljes arcomat és valódi külsőmet. A velem szemben lévő szemébe néztem, mire smaragd íriszemben megcsillant az ablakon besütő hold fénye. Nem szólaltam meg, nem tudtam mit mondani, egyszerűen nem hagyta el szó a számat. Kettős érzés volt bennem, egyrészt sajnáltam a fiút, hogy így pálcát szegeztem hozzá, másrészt viszont megérdemelt mindent, hiszen közvetetten megsebzett.
Szál megtekintése

Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2015. augusztus 5. 19:45 | Link

Martin Romberg
[Zárt]

Elkaptam, gondoltam. Ahogyan pálcát szegeztem rá, nem lehetett eldönteni szándékomat: vajon komolyan meg akartam-e ölni, vagy csak szórakoztam kicsit. Nos, be kell valljam, magam sem tudtam erre válaszolni. Nem gondolkodtam, hogy miért tettem, leginkább védelemből történt, de mivel megtalálta a főzetemet – ami ugyebár tönkrement a mi küzdelmünk során – ezért az is lehet, hogy jobb döntés lett volna megölnöm, mert így már bajban voltam. Kitudódhat, hogy mit csináltam és mivel nem egy béna löttyről volt szó, súlyos következményekkel járt volna a tanárok részéről. Márpedig le kell vizsgáznom, muszáj. Még ott csengtek fejemben a régi énem hangjai. Így van, a szüleim, a húgom és a tanárok felé megmaradtam az, aki voltam: ártatlan és szorgalmas. De hát hogy is vallhattam volna be nekik, különösen szüleimnek, hogy a dolgok megváltoztak. Az idő során felnőttem és megismertem a világ másik oldalát is, mondhatni belecsöppentem és itt ragadtam belül, lelkileg.
Láttam, hogy végigvizsgálja lábát. Követtem tekintetét, de kész voltam minden egyes mozdulatra védelmet biztosítani magamnak. Fejemben kavarogtak a nyugalmat sugárzó varázsigék, bármely pillanatban ki tudtam volna mondani őket. Féltem, magam sem tudom, hogy miért. Mert lebuktam? Mert megölhet?  Azonban észrevettem, hogy ő is megsérült. A sötétség miatt nem tudtam felmérni, hogy melyikünk van testi előnyben. Én is jócskán megsérültem, hátamon éreztem, hogy a levegő elkezdte szárítani a sebeket, amikből talán már kifolyt annyi vér, amennyi. Fájt. Igenis fájt, de nem engedtem, hogy gyengének lásson. Arcomról próbáltam rejtegetni annak jelét és elmémmel is igyekeztem másra gondolni. A testi előny valószínűleg nála volt, hiszen az erősebbik nemmel álltam szemben. Ez azonban hasznomra is válhatott. Ő a férfi, de én vagyok a nő. Ez megannyi fegyvert jelentett. Nem szép dolog bántani a gyengébbik nemet, nemde?  Ezt kihasználva felfedtem magam, levettem csuklyámat és meglebegtettem barna, ám a sötétben feketének ígérkező hajfürtjeim. Halk kuncogás fedeztem fel ellenfelem hangjában. Hatalmas düh öntött el, szemeimmel, mint éles pengékkel vágni akartam egyenesen a fiú húsát. Oldalra tekintettem, majd egy erős, haragos nézéssel megcéloztam az előttem álló pupilláját. A lelkéig akartam marni, a testemet árasztó méreg miatt úgy éreztem, szenvedni akartam látni a srácot. De visszafogtam magam. Nem engedtem, hogy kiboruljak és mindenfélét a fejéhez vágjak, ezzel csak gyengébbnek mutatkoztam volna. Magamban azért kiadtam a fájdalmat – szemét! – gondoltam elmémben, majd minden erőmmel azon voltam, hogy lenyugodjak és ne próbáljam meg megölni. Végül az agyam visszavette az irányítást és elfojtotta a düh hatását. Helyette hangom lágy volt és nagyon érzéki.
- Élvezed, - kicsit vártam, felvittem a hangsúlyt, majd folytattam tovább lassan, ugyanolyan hangon – hogy megsebesítettél? – Mondtam áldozatként, de ebben legalább annyi erő és huncutság is volt, érzékeltetni szerettem volna vele, hogy még nem estem össze és van oka a további aggodalmakra.
Tovább fokozódott a feszültség, amikor a főzetre terelte a témát. Most már valóban lebuktam, nem hunyt szemet a szobában készülő leves felől. Éreztem, hogy cselekednem kell, mert kinéztem a pasasból, hogy beköp vagy valami.
- Örülök, hogy azon kevesek egyikévé tartozom. – Mondtam és magam is elcsodálkoztam, hogy tényleg milyen bátor voltam, amikor elhatároztam ezt az egészet és különösen akkor, amikor betettem ide a lábam. Ez persze nem zavart, csak lehet egyszer még bajba fog sodorni az a tulajdonságom, ha most nem is. Szemem összeszűkült, akár a macskáké, amikor éppen kiszemelt prédájukra készültek rávetni magukat. Megszorítottam pálcámat és elkezdtem a magasba emelni, egyenesen a fiúra szegezve. Tennem kellett valamit és ezt agyaltam ki.
Szál megtekintése

Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2015. augusztus 25. 14:19 | Link

Martin Romberg
[Zárt]

Nem esett jól a találkozás, de még mindig jobb volt, mintha továbbra is kergetőztünk volna. Mindketten sérültek voltunk a magunk módján, ez pedig csak igazolta, hogy nem félünk a rombolástól, csonkítástól. Nekem ismeretlen volt az előttem álló, de kinézete alapján arra következtettem, hogy diák és minden bizonnyal ott tanult, ahol én. Ez a tény először nyugtatott, csak aztán megtalálta a főzetemet. Lehet jobb lenne ha mindezt elfelejtetném vele, vagy ilyenek. Végül nem tettem semmit, csak méregetem ellenfelem. Vagy tán ellenségem? Egyikőnk sem tervezett kedvezni a másiknak. Rájöttem, hogy női előnyöm az ő esetében hasztalan. Ejnye, hát milyen férfias viselkedés ez?
Egyet tudtam biztosan: nem akartam lebukni. Jobb ötlet híján pálcámat emeltem a fiúra, szándékom adott volt, ám ő megelőzött. Erősen vágódtam a mögöttem lévő falnak, vérző hátam ezáltal még több vágást és egyéb horzsolást szenvedett el. Örültem, hogy az átok lényege a kábultság volt, így legalább nem éreztem akkora kínt. Kis idő után feltápászkodtam a földről és mérgesen a közelemben lévőre néztem. Pálcám kezemben volt továbbra is. Testemet átjárta a méreg, legszívesebben megfojtottam volna. De nem, semmi hirtelen mozdulatot nem tettem, a méltóságomat megőriztem. A visszavágás viszont nem maradhatott el.
- Reducto! – Hangom feszes volt, ám nem a legkeményebben mondtam ki. Valójában nem akartam bántani, csupán esélyt akartam magamnak adni, hogy eltávolodjak tőle annyira, hogy mozgási terem legyen. Ahogy ismét talpra álltam és eltávolodtam a szoba másik végébe, küzdöttem a hátamban lévő erős fájdalommal. Nem tört el semmim, mondjuk ez a megállapítás nem is nyugtatott meg. Egyértelmű volt, hogy ezt a találkozást nem lehetett így folytatni, tehát muszáj volt megegyeznünk. Mikor újra a szemébe tudtam nézni, megtennem az első lépést.
- Biztos ezt akarjuk mi? – Egy percre sem futamodtam meg, arról szó sincs. Inkább kötözködő voltam, mint megijedt, ám ez nem azt jelentette, hogy kevesebb igazsággal mondtam. – Gondolom, te sem arra vársz, hogy vértócsákban feküdve itt nézhessük végig a napfelkeltét. – Milyen romantikus is lenne ketten elvérezni egy rothadó, penésztől foltos padlód.
Szál megtekintése

Kísértetház - Kávássy A. Henrietta hozzászólásai (6 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa