31. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Május 15-én (szombat) véget ér az Évnyitó, kérünk, addig zárjátok ott játékaitokat!
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa
Kísértetház - Turnman Katalin hozzászólásai (9 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
offline
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2012. november 18. 20:32 | Link

#Endree

Kedvetlenül konstatáltam ma délelőtt, hogy bizony a eléggé kifogyott a bájitaltan kellékes készletem. Más szóval le kellett mennem a faluba, hogy vegyek ezt-azt. Ez a tény pedig nem dobott fel különösebben, ugyanis nem sok kedvem volt kimozdulni. Bezzeg régebben minden ok nélkül is szívesen sétálgattam a falucska utcáin, mostanában viszont nem igazán mentem le, ha nem volt rá okom. De mivel a futóféreg nyálka meg a jobberknolltoll nem veszi magát és sétál fel hozzám a Navinébe, muszáj volt elhagynom a szoba kényelmét. Kinézve az ablakon nem tűnt olyan hidegnek az idő, vastag cicanadrágot vettem fel egy hosszú inggel, aminek a tetejére csak a vastag kabátomat kaptam magamra, és bokacsizmát húztam a lábamra. Nem mondom, hogy nem éreztem a kinti hideget, de nem volt kinek nyavalyognom, úgyhogy nem is foglalkoztam a hideggel. A faluban gyorsan elintéztem a vásárlást, de ha már amúgy is ott voltam, úgy döntöttem, beülök a cukrászdába valami finomságra. Kellemest a hasznossal.
Pár perc múlva, két túrós rétessel a gyomromban lépek ki cukrászdából, amikor is  meglátok elhaladni egy srácot az úron. Elsőre nem is foglalkoztam vele, csak egy volt a járókelők közül, de valahogy nem hagyott nyugodni az érés, hogy ismerem őt valahonnan, annak ellenére, hogy most csak profilból láttam. Nem úgy ismerős, mint az iskolatársaim, akiket számtalanszor látok a folyosón, meg a nagyteremben, csak éppen sosem beszélünk, abban egészen biztos vagyok, hogy nem láttam még a kastély falain belül. Egy gondolatbeli vállvonással el is intézem a dolgot, mivel egyelőre nem jut eszembe, hogy találkozhattunk. Egy rövid ideig ezen a talányon törve a fejem állok az utcán, aztán hirtelen elhatározásból elindulok a fiú után. Nem igazán tudom, mit is akarok tőle, igazából semmit. Csak helyretenni magamban a dolgokat.
 Ugyanakkor amilyen természetes dolognak tűnt az első pillanatban elindulni a fiú után, pár méter megtételét követően ugyanolyan őrültnek és bogarasnak éreztem magam, hogy ilyeneket csinálok. Vívódok is emiatt magamban, hogy jobb lenne szépen visszamenni a kastélyba, és nem követni random embereket, hiszen valószínűleg csak azt hiszem, hogy ismerem a srácot. De a logikus érvelésem ellenére, a lában csak vitt tovább, egy tizenöt méterrel lemaradva a sráctól. Aztán végül erőt vettem magamon, hátat fordítottam neki, és akkor beugrott.
Rájöttem, hogy honnan volt ismerős. Nem is olyan rég, anyámék elrángattak valami esküvőre. Egész konkrétan anya gyerekkori barátnőjének az esküvőjére, ami nem volt egy nagy buli, nem is szívesen mentem, hiszen senkit sem ismertem. Igazából gyanítom, hogy én csak azért kellettem oda, hogy anyám megmutathassa a barátnőjének, hogy neki már ekkora lánya van, amikor ő még csak most megy férjhez... Lényeg a lényeg, hogy ott találkoztam Endrével, a vőlegény öccsével.
El is múlt a rossz érzésem, és inkább a kíváncsiság lett rajtam úrrá, hogy ugyan merre tarthat. A kíváncsiságom csak nőtt, amikor már távolabbról is láttam, hogy a temető előtt állt meg, és a szél mintha beszédfoszlányt hozott volna. Ezt jó alkalomnak találtam arra, hogy utólérjem és megtudakoljam hogyan került ide. Ezzel meg is gyorsítottam a lépteimet, sőt egy rövid szakaszra átmentem kocogásba is.
- Enreee! - kiáltottam rá már olyan öt méterről, ha esetleg eddig nem szúrt volna ki.
- Jahj,szia! - köszönök neki, mikor odaérek mellé, és üdvözlésképp azonnal át is ölelem, csak hogy a következő pillanatban elengedjem.
- Mi jót csinálsz erre? - kérdezem kíváncsian, kicsit még gyorsabban szedve a levegőt a normálisnál a sietség miatt. Igazából a kérdésem egyszerre vonatkozik Bogolyfalvára, illetve konkrétan a temető előtt való ácsorgásra is.
Szál megtekintése

melodimágus|exprefektus |Nivor| Yaricsbogyó<3
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
offline
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2012. november 20. 20:41 | Link

Endree

Igazából nem tudom, mit vártam, vagy milyen indíttatásból is éreztem létszükségesnek, hogy kommunikációs kapcsolatot teremtsek Endrével. Mert kicsit jobban belegondolva nem sok közös témánk van az esküvők kívül, arról meg igazából nem sokat lehet beszélni. De én már csak ilyen vagyok, ha meglátok egy ismerőst köszönök neki, főleg ha el nem tudom képzelni, mit csinálhat az illető az adott helyen. A fiú makogása hallatán fordul meg a fejemben, hogy nem elképzelhetetlen, hogy azt sem tudja ki vagyok. Elvégre én könnyen megjegyeztem azt a pár fontosabb családtagot, mint a vőlegény, a menyasszony, örömapa, örömanya, meg Endre, mint mondjuk neki észben tartani az összes vendéget, akivel csak beszélt. Akik közül én csak egy voltam, és a jelek szerint nem tettem nagy benyomást rá.
- Kata - segítem ki, két "öö" között jókedvű mosollyal az arcomon. Nem veszem a lelkemre, hogy nem jut eszébe a nevem. Sőt még én érzek valami lelkiismeretfurdalás félét, amiért így letámadtam szegényt a semmiből, és a jelek szerint kicsit kényelmetlen helyzetbe hoztam. Visszább is veszek egy kicsit a lelkesedésemből, és egy lépést hátrálok, hogy kikerüljek Endere intim szférájából. Kíváncsian, egy széles vigyort visszafojtva, várom mit is fog kinyögni végül. De értelmes szavak helyett csak felnevet, és bólint egyet. Ezt a jelenetet pedig már én sem tudom megállni egy rövid kacagás nélkül. Végül kapok rendes választ is. A látnivalókat nézni. Aha. Erre a kijelentésre felszalad a szemöldököm, mert talán neki nem tűnt fel, de éppen a temető előtt állunk, az utca végén egy jobb napokat is látott ház áll. Az én értelmezésemben ezek nem éppen látnivalók, így meg merem kockáztatni, hogy a srác válasza mögött a valóság inkább csak az volt, hogy mondjon valamit. Erre már éppen rá is világítanék - persze csak finoman -, mikor a srác elfordul tőlem, és egyszerűen faképnél hagy. Jó pár másodpercig csak megkövülten állok egy helyben, tágra nyílt szemekkel bámulva a srác távolodó alakja után. Épp csak az állam nem esett le. Nem mindennap szoktak fiúk - meg egyáltalán bárki - csak úgy faképnél hagyni. ~Ennyire azért nem lehetek kibírhatatlan...~ Elég rosszul érint a dolog, az első meglepetésemből felocsúdva a következő lépés az lenne, hogy halálosan megsértődök a fiúra, de mégsem teszem. Nem teszem, mert látom, hogy egyenesen bemasírozik a kísértetházba. Ez újra felkelti a kíváncsiságom, és kicsit más fényben világítja meg a helyzetet. Legalábbis számomra, hiszen szeretek mindig mindent továbbgondolni, mint ami valójában.  Arra sokkal szívesebben gondolok, hogy mondjuk szegény eltévedt, vagy valamiért rossz passzban van, csak nem akarta bevallani, vagy szimplán nem elég mély hozzá a kapcsolatunk hogy megtegye, mint arra, hogy egyszerűen nem bír engem elviselni. Gondolatban bele is élem magam, hogy valójában igenis jól esne neki, ha lenne vele valaki. És ebben egyre biztosabb vagyok.
Így, hogy ez a gondolat megérik bennem, gondolkodás nélkül indulok Endre után - ismét. A kísértetház, ahogy emlegetni szokták annak ellenére, hogy nem igazán kísértett, nem ismeretlen terep már nekem. Igaz mindössze egyszer jártam benne Balázzsal, és akkor is világos volt... Bár ez is lényeges, hiszen odabent még verőfényes napsütésben is félhomály uralkodik, pálca meg úgyis van nálam. Gond nélkül jutok keresztül a házat övező, így ősszel félig-meddig kopasz fák és bokrok gyűrűjén. Endrét nem látom sehol, de így másodjára már nem akarok a nevét üvöltözni. Igazából nem tudom, hogyan akarok másodjára a szeme elé kerülni. És ha már odakerültem, mit fogok mondani. De csak mindent szép sorjában. Először találjam meg. Odamegyek az egyik, félig bedeszkázott, üres ablakkerethez, és bekukucskálok. De a hanyagul felszögelt deszkák pont olyan helyzetben vannak, hogy állva nem látok semmit. Igyekszem magam az ablakpárkányba kapaszkodva olyan pozícióba juttatni, hogy lássak. Ezt viszont nem kellett volna. Ahogy a keretre támaszkodom, egy üvegszilánk, amit a sötétben nem vettem észre, megvágja a bal tenyerem. Hangos "Ááh" hangot hallatok és utána fel is felszisszenek, miközben automatikusan elugrom az ablaktól. ~ Gondolhattam volna, hogy tele van üvegszilánkkal! Hogy lehetek ilyen szerencsétlen!? ~ Jut eszembe, de már mindegy. Nem szándékozok sokáig folyatni a véremet, úgyhogy gyorsan előkapom a pálcám. Először egy lumost mormolok el, hogy lássam, mennyire mély a seb. Nem túl szép látvány, de nem is túl mély. De nem intézem el azonnal egy sebgyógyító bűbájjal, mert nem akarom, hogy esetlegesen apró szilánkok maradjanak a bőröm alatt.
Szál megtekintése

melodimágus|exprefektus |Nivor| Yaricsbogyó<3
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
offline
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2012. november 22. 22:33 | Link

Endre

- Oo-ké - ejtem ki lassan, óvatosan ezt a semmitmondó szócskát, mintha Endre egy időzített bomba lenne, ami bármelyik pillanatban felrobbanhat, ha nem vigyázok. Úgyhogy igyekszem vigyázni, annak ellenére, hogy akármit mond, a srácnak nyilvánvalóan nem sikerül elsőre beazonosítani engem, és ráadásul még felsőbbrendű villanást is látok a szemében. Így minden jogom meg lett volna, hogy ezen kicsit kiadjak, felszívjam magam és hagyjam őt a fenébe. De hát ugye nem így tettem. És ehhez vajmi kevés köze volt Endre bocsánatérésének mielőtt ott hagyott volna. Apró tüskeként azért megmaradt bennem a nem túl szíves viszontlátás, de nem kerítettem neki nagy feneket. Nem szoktam komolyan venni az ilyen kisebb akadályokat. Nem mintha gyenge elméjű lennék, és nem fognám fel, amikor valaki közli, hogy nem tart igényt a becses társaságomra, csak éppen szeretem azt hinni, hogy ilyenkor az emberek 90%-a nem gondolja komolyan, amit mond. Endrét pedig most kétség kívül ebbe a 90%-ba sorolom. Ha a besorolás megvan, jön a második lépés, miszerint nem hagyom magam lerázni, kitudom, mi Endre baja - mert kell, hogy legyen neki - aztán vidáman elbeszélgetünk, és ehhez valami barátságosabb helyet választunk, mint a kísértetház. Röviden happy end lesz.
Elméletben gyorsan megvan minden, és nem is késlekedek mindezt átültetni a gyakorlatba. Csak a gyakorlatban sajnos vannak olyan tényezők is, amelyeket nem kalkuláltam bele a tervbe. Az egyik ilyen, hogy nem tudom hogyan szólítsam meg Endrét másodjára is, anélkül hogy ajtóstól rontanék a házba, így jön az a zseniális ötlet, hogy előbb benézek az ablakon. Ezzel is húzva az időt. A másik dolog, amivel nem számoltam, az az önnön szerencsétlenségem meg az üvegszilánkok. Főleg magammal foglalkozom, de azért a kis vágás okozta fájdalom még nem homályosítja el az érzékszerveimet, így tökéletesen hallom, ahogy Endre ismerkedik a ház egyébként elég szegényes berendezésével. ~ Eltört valamit... észrevehette a fényt... elesett... ~ Kommentálom magamban az eseményeket a zajok alapján. Zajok. Mostanában gyakrabban fedezem fel a mindennapi dolgok meg a melodimágia - néha nyakatekert, de számomra logikus - kapcsolatát. Most például, akár echo-val is követhettem volna Endre mozgását, eleve nem kellett volna az ablaknál próbálkoznom, már ha ez mindennapi és magától értetődő dolog lenne számomra. De egyelőre sajnos még nem az. Most azonban - hiába lenne hozzá kedvem - inkább úgy döntök, Endre jelenlétében nem gyakorlatozom.
A srác az ablakoz ér, és úgy tűnik, igencsak meglepődik, amiért engem talál ott álldogálni a véres tenyeremet szemlélve. Amiben szerencsére nem találok eltévedt üvegdarabokat. Az első kérdésére, csak pár hosszú másodperc gondolkodás után, és akkor is félszegen válaszolok. Az ilyen keresztkérdésekre sosem tudom megtalálni a legjobb választ, ami kifejezi, hogy hogyan érzek a dologgal kapcsolatban. Most konkrétan nem esett jól Endre kérdése.
- Gondoltam, azt sem tudod, hol vagy... - az ártatlan hangom ellenére, azért kíméletlenül közölöm vele, hogy mi járt a fejemben, mikor utána jöttem.
- Óh, persze - mosolyodom el halványan, és lepillantok a sebemre, és egy Valetudo-val be is gyógyítom. Csak egy halvány csík marad a helyén, de hamarosan az is el fog tűnni.
- Várj, mindjárt bemegyek - motyogom, és meg sem várva, ha netán Endre tiltakozna véghez is viszem, amit mondtam. Sietősen eltrappolok a házsarkon túl lévő ajtóhoz. Ugyanis eléggé frusztrált a helyzet, hogy az ablakon keresztül beszélgessek vele. Odabent aztán már lehetetlen eltéveszteni a nappalit, ahol Endre van.
- Szóval mi jót csinálsz Bogolyfalván? És mire föl a rossz kedv? - kérdezem tőle kíváncsian. Nagyon várom a választ, mert ha fiú még ezek után is ellenségesen viselkedik, vagy netalántán kijelenti, hogy miattam rossz a kedve, akkor le fogok mondani róla, és tényleg visszamegyek a kastélyba.
Szál megtekintése

melodimágus|exprefektus |Nivor| Yaricsbogyó<3
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
offline
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2013. szeptember 29. 18:02 | Link

Ágo:D

Kissé kelletlenül baktatok a kísértetház felé, nem terveztem, hogy ilyen sűrűn ide járogatok majd. Na, jó, igazából egy kezemen meg tudom számolni, hányszor voltam itt, és az egyik alkalom éppen tegnap volt. Jó kis este volt, iszogattunk, beszélgettünk, elengedtük magunkat. Megnyugtató, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki nem a nagyteremben kezdte az új tanévet, bár a társaság fele nem is az iskolába járt. Nekem sem sok kedvem van az újabb tanévhez. Többek között amiatt, ami az előző tanév végén történt. Az üvegház, Fela, a gyengélkedő, Yar, a büntetés, az erdő. Mintha már ezer évvel ezelőtt lett volna, valószínűleg az érintetteket leszámítva már mindenki elfelejtette. Azt hittem én is túl vagyok rajta, de az igazság az, hogy egyszerűen csak sutba dobtam az emlékeket, nem rágódtam a dolgon. A terv az, hogy ezt így is  folytatom. Igaz, most felidéződtek bennem az események, de különösebb érzelmi töltet nélkül, nem szégyellem magam, nincs bűntudatom. Egyedül csak az mozgatja meg a fantáziámat, hogy Yar véleménye mennyire változott meg rólam, vagy egyáltalán mi járt a fejében. Féltem a választól, így végül nem tettem fel a kérdést, amiért azóta is mar a kíváncsiság.
Előző nap jöttem csak rá, hogy az egész kastélyban csak Yar van nekem. Eddig nem tudom, hogy nem vettem észre, hogy a Navinén belül szinte már alig ismerek valakit, a többi házból pedig még annyira sem. A tavalyi évben Ákos és a Tusa töltötte ki a mindennapjaimat, és nem is tűnt fel igazán, hogy a kapcsolataim túlnyomó többsége a felszínes ismertség szintjén állt meg. Elég lehangoló volt erre ráébredni, de hogy mit akarok kezdeni a helyzettel, azt még nem döntöttem el.  
Olyannyira sikerült a gondolataimba merülnöm - ilyesmi már régen fordult felem elő -, hogy egyszer csak arra eszméltem, a kísértetház előtt állok. Visszarángattam magam a jelenbe, és óvatosan, nehogy elszakítsam a ruhámat, átverekedtem magam a bokrok között a romos épülethez. Hülye ötlet volt tegnap idejönni, összességében egyetlen racionális cselekedetet sem nagyon tudok felhozni az estével kapcsolatban. Szórakoztunk, az a lényeg. És közben itt hagytam - legalábbis nagyon remélem, hogy senki nem nyúlta le - a sálamat. Most ezért kellett visszajönnöm. Nem mintha olyan különleges lenne, bármikor veszek egy ugyanolyat, de azért egy sétát még megér.
Célirányosan indulok fel az emeletre, nem szándékozom tovább maradni a szükségesnél. Nem mintha megijesztene a hely, de egyedül ücsörögni egy elhagyott házban a gondolataimmal összezárva nem éppen csábító elfoglaltság számomra.
Szál megtekintése

melodimágus|exprefektus |Nivor| Yaricsbogyó<3
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
offline
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2013. október 5. 21:01 | Link

Ágo

Nem kerül nagy erőfeszítésembe megtalálni a sálamat, szerencsére pont ott volt, ahol hagytam - egy jobb napokat is látott matrac szélén. Látszólag semmi baja, még piszkos sem lett, de azért mégis itt volt egész éjjel, lehet, hogy rápiszkítottak a pókok. Picit megszaglászom, némileg átvette a matrac dohos szagát. Hirtelen felkapom a fejem, amikor valami nyikorgás félét hallok, de nem foglalkozom vele,hiszen ebben a házban ez egyáltalán nem furcsa dolog. A sálat egyelőre csak az oldaltáskámba gyűröm, majd a kastélyba érve át fog esni egy kisebb mosáson. Elindulok a lépcső felé, ekkor már nem tudom a ház természetes nyöszörgésének betudni a felszüremlő zajokat, egyértelmű, hogy valaki járkál odalenn. Nem ijeszt meg ez a tény, több forrás, na meg a saját tapasztalatom alapján is azt kell mondanom, hogy ahhoz képest, hogy egy rozzant, öreg, szeles, mindenféle komfortot nélkülöző, a helytörténet szerint kísértet járta házról beszélünk, igencsak népszerű ez a hely a diákság körében. Olyan sztorit is hallottam, hogy valakik rendesen bulit szerveztek ide. Így félelem helyett inkább csak kíváncsisággal telve várom, hogy feljöjjön az ismeretlen. Kissé meglepődök, amikor a lépcsőn egy hasonlóképpen meglepett és egy kicsit talán meg is könnyebbült, leányzó lépked felfelé. Érdekel, hogy miért jött ide, mert ránézésre valahogy nem olyannak tűnik, a lelkesedik az ilyen helyekért, aki meg borzongani akar, miért nem este jön? Mielőtt azonban még hangot adnék cikázó gondolataimnak, a lány már be is mutatkozik, és nekem a szegezi a kérdést. Kicsit meglep ez a közvetlenség, de talán csak mert az utóbbi időben nem sok emberrel ismerkedtem meg.
- Hali! Én Kata - a bemutatkozás mellé megeresztek egy barátságos mosolyt is.
- A sálamért jöttem, mert itt hagytam - válaszolok egyúttal Ágota második kérdésére is. Nem látom okát, hogy bármit is tagadjak.
- Hogy mit? - kérdezek vissza enyhét hitetlenkedve. Így elsőre nem tudom komolyan venni a lányt.
- Végül is, miért ne? Idézzünk szellemet! - egyezek bele a dologba vigyorogva. Nem foglalkoztat a szellemek világa, fogalmam sincs, hogy működik az ilyesmi, és abban, sem vagyok biztos, hogy Ágota tudja miről beszél. Mindez azonban a legkevésbé sem zavar, amúgy sem terveztem mára semmi fontosat.
- És hogyan fogunk neki? Vagy mi kell hozzá? Én nem értek az ilyesmihez. - térek rá egyből a dolog gyakorlati részére, és egyúttal Ágotára is bízom az irányítást.
- Te idéztél már szellemet korábban? - teszem fel óvatosan ezt az igen lényeges kérdést. Bár ha a válasz nemleges, attól még megpróbálhatjuk.
Szál megtekintése

melodimágus|exprefektus |Nivor| Yaricsbogyó<3
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
offline
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2013. október 18. 21:26 | Link

Ágo:D

Még ha akarnám sem tudnám titkolni a meglepettségemet, afelett a tény felett, hogy  Ágota már tavaly idézett szellemet. És nem csak úgy hűbelebalázs módjára bohóckodtak a haverokkal, hanem az elmondottak alapján nagyon is szervezetten és felkészülten vonultak ki a temetőbe. Az első benyomás alapján nem feltételeztem volna a levitásról, hogy ilyesmikben venne részt szabadidejében. Így végül a meglepetésből valamilyen elismerés féle kifejezés költözik az arcomra, amiért a lány ilyen bevállalós.
Első hallásra kicsit megakaszt a pentagramm meg a vér, de be kell ismernem, hogy nincs értelme adnom itt a félszeg kislányt, ha az kell, benne lennék én a kakas-áldozásban is. De ha nem muszáj, azért nem ragaszkodom ehhez a verzióhoz. Igen, valahogy elmúltak azok az idők, amikor teljesen elzárkóztam volna egy efféle őrült és esetlegesen veszélyes dolog elől. Mostanában sokkal kevesebbet aggódok azon, hogy mit csinálok, és mi lesz a következménye, és ki mit fog gondolni. Egyelőre azon sem gondolkodtam, hogy meddig lesz vajon tartható ez az életszemlélet, de rövidtávon mindenképpen pozitív hatással van a közérzetemre és a lelki békémre.
- Értem, te vagy a profi. De ha attól több esélyünk van a sikerre, tőlem mehet a véres változat is. Már ha ettől nem fog megszállni egy szellem vagy ilyesmi... És egyébként miért csak egy próbálkozásra van lehetőség? - teljesen komolyan beszélek, már egészen el is felejtem, hogy először csak nevettem az ötleten. Igazából most még valahol azon a határon lebegek, hogy nem tartom küldetésemnek, hogy sikeresen véghezvigyük a szellemidézést, de annyira azért komolyan veszem, hogy rendesen akarjam csinálni és elgondolkodjak a dolgon.
Úgy tűnik, Ágota fel volt készülve, mert előszed két mécsest, ami nem éppen azok közé a tárgyak közé tartozik, amiket az ember mindig magával cipel. Ezek után leül a földre és meg is gyújtja a gyertyákat, közben pedig magyaráz. Mivel én egyáltalán nem vagyok a tájékozott a témában, kénytelen vagyok teljes mértékben elfogadni a lány szavait. Nem mintha egyébként azt feltételezném, hogy a tudatlanságomat kihasználva megpróbálja eladni a lelkemet a sátánnak, és ebből valamilyen módon profitálni. Csak frusztráló érzés, ha az embernek halványlila gőze sincs, hogy mibe is keveredik bele.
- Gondolkodtál már azon, hogy esetleg tanárnak menj? - kérdezem vigyorogva, miközben - a csupasz padló adta lehetőségek szerint - kényelmesen leülök vele szemben. Nagyon kíváncsi vagyok, hová fog vezetni ez az egész.
Szál megtekintése

melodimágus|exprefektus |Nivor| Yaricsbogyó<3
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
offline
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2013. október 28. 19:28 | Link

Ágo Cheesy

Miután elhelyezkedünk a padlón, a gyertyák is égnek, úgy tűnik Ágota teljesen átszellemül és csak a feladatra koncentrál. Kirakja kettőnk közé a pálcáját, és közben magyarázza, hogy nincs miért aggódni, most nem varázsolunk. Aztán a kérdésemre is pontos és kielégítő választ ad. Ezek alapján már teljesen biztos vagyok benne, hogy Ágota tényleg tudja mit csinál - vagy legalábbis  nagyon-nagyon-nagyon magabiztosan adja elő magát. Próbálok a helyzethez méltóan komolynak maradni, elvégre a szellemidézés mégsem játék, még a végén örök életünkre kísérteni fog minket egy fogatlan banya. De valahogy nem bírom elfojtani a vigyorgásomat, mert igazán nem gondolok bele a szellemidézés mélységeibe. A kastély is hemzseg tőlük, és persze biztos nagyon érdekes az életük, meg összességében a létezésük, de engem nem fog meg. Mostanában semmi sem köt le igazán, ezt a szituációt is inkább komikusnak érzem, mint ijesztőnek. De azért igyekszem moderálni magam, nehogy Ágota azt higgye, rajta mulatok ilyen jól.
Érdeklődve figyelem, ahogy berendezi a terepet, ezzel kapcsolatban már nincsenek kérdéseim.
- Csak azért kérdezem, mert szerintem nagyon jól magyarázol. Tényleg.  - vonom meg a vállamat mosolyogva. Elvégre ő tudja, hogy menne-e neki a tanítás, avagy sem. Olyanokkal, akiket tényleg érdekel egy adott tárgy, egész biztos jól boldogulna.
Aztán egy bólintással jelzem, hogy kész vagyok, jöhet a fekete leves. A szellemidézés menetét hallgatva már megint alig tudom visszafogni magam, hogy szélesen vigyorogjak. Még mindig hihetetlen, hogy ilyesmit csinálok.
- Bocsi, csak olyan fura ez nekem. - fűzök rövidke magyarázatot a mosolygós tejbetök arckifejezésemhez.
- Amúgy, oké, kezdjük! - követem a levitás példáját, és óvatosan megfogom a pálca másik végét, majd a szememet is lehunyom. Próbálok a csendre koncentrálni, meg kiüríteni a fejem, az eddigi tapasztalatim alapján az efféle érzéki alapon működő dolgokhoz tiszta fej kell. Valahogy azonban sorra kergetik egymást a fejemben a képet a nap mint nap látott szellemekről, meg arról, hogy mire kinyitom a szemem, körül leszünk véve velük.
Ágota hangjára koncentrálva sikerül félbeszakítanom a fantáziálást, és a pálcára  koncentrálok, hátha megmozdul. A felém intézett szavakra bólintok egyet, aztán rájövök, hogy a velem szemben ülőnek be van csukva a szeme, így elmotyogok egy "oké"-t.
Még jó néhány pillanatig nem történik a semmi, aztán mintha megrezdülne a pálca.  Az első gondolatom az, hogy biztos én mozdítottam meg véletlenül, de az nem lehet, mert nem rezeg a kezem. Aztán nem csak megrezdül, hanem szépen kitér jobbra. Nyelek egyet - ezek szerint működik a dolog.
- Akkor ööö hogy haltál meg? Jaaa, bocsi, eldöntendő kérdés kell... Öhm... - bénázok egy sort, és rá kell jönnöm, hogy eldöntendő kérdést feltenni nehéz. Minden, ami eszembe jut, úgy kezdődik, hogy "Miért" vagy "Hogyan".
- Kérdezz inkább te - feladom a dolgot, és Ágotára hárítom a felelősséget. Addig is töröm a kobakomat valami jó kis kérdésen.
Szál megtekintése

melodimágus|exprefektus |Nivor| Yaricsbogyó<3
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
offline
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2013. november 3. 20:31 | Link

Ágo:D

Mikor a szellem megmozdítja a pálcát elég rendesen zavarba jövök, és nem is tudom mit kérdezzek. Nem is erőlködök nagyon, inkább a levitásra bízom a dolgot. Nem ijedtem meg, nem akarom abbahagyni és még mindig nem veszem túlzottan komolyan, amit csinálunk, csak kell egy kis idő, mire magamban rendezem a dolgokat. Nem voltam felkészülve rá, hogy tényleg alkalmunk lesz elbeszélgetni egy szellemmel. Nem is vagyok benne biztos, hogy azt a dolgot is nevezhetjük szellemnek, amivel kapcsolatot teremtettünk, a szellemek nálam eddig csupán az áttetsző emberalakokat jelentették. Most viszont semmi ilyesmi nincs jelen. Kicsit elgondolkodtat, hogy a suliban mennyi mindent nem is tanulunk meg a varázsvilág rejtelmeiről. Vagy talán nem a megfelelő tárgyakat tanulom. Másrészről viszont kezdem úgy érezni magam, mintha egy olcsó költségvetésű mugli horrorfilmbe csöppentünk volna, ez a gondolat pedig megint csak megmosolyogtat. Röviden: egyelőre nem is tudom eldönteni, hogyan álljak ehhez a szituációhoz.
Így aztán csak csöndesen hallgatom, ahogy Ágota nagy hozzáértéssel, puha, lágy, nyugodt hangon beszélgetni kezd a kísértetünkkel. Az első kérdésére igent, a másodikra viszont nemet jelez a pálca. ~ Tehát több, mint tíz éve..~ Miközben ez a rövid beszélgetés zajlik, elfog a késztetés, hogy kukucskáljak. Nem is tudom, hogy egyáltalán csukva kell-e még lennie a szememnek. De azért reméltem, hogy Ágota nem csinálna bohócot belőlem, és szólna ha már kinyithatom a szemem. Bárhogy is, nem tudtam ellenállni a kísértésnek, hogy csak egy gyors pillantást vessek a környezetemre. Éppen akkor kukucskálok ki a pilláim között, mikor Ágo hátrafordul valamiért, de aztán gyorsan újra lehunyom a szemem, nehogy csaláson kapjon.
- Ebben a házban haltál meg? - kérdezem halkan. Talán buta kérdés, de valamiért az az elképzelésem van, hogy van valamilyen kapcsolat a megidézett szellem és a megidézés helye között. Bár lehet, hogy az égvilágon semmi. Továbbra sem vagyok művelt a témában, így jobb tisztázni a dolgokat.
Most már, hogy sikerül leküzdenem a kezdeti megilletődöttséget, kezdek egészen fellelkesedni. Mindig is nagyon kíváncsi típus voltam, szeretek mindent kipróbálni, főleg mostanában.
- Tudsz bármi mást mozgatni a pálcán kívül? Képes vagy látható alakot ölteni? - az utóbbi kérdés csak úgy kicsúszott a számon, kezd egyre több kérdésem lenni, és nem is tudom melyeket tegyem fel. Azért ezzel a kettővel kezdem, mert nagyon zavar, hogy csak igen-nem alapon tudunk kommunikálni. Az is feszélyez egy kicsit, hogy nem látom, hogyan néz ki a másik. Persze nem megjelenés alapján kell ítélni, de én akkor is ahhoz vagyok szokva, hogy ránézzek arra, akivel beszélek. Ha a pálcát mozgatni tudja, mást miért ne tudna csinálni? Lehet, hogy azért mert a pálca mágikus tárgy, biztos a mágiához kötődik és azt tudja manipulálni a... onnan, ahol van. Csak úgy cikáznak az agyamban a gondolatok, annyi mindent akarok még kérdezni.
A következő pillanatban éles, áramütés szerű fájdalom cikázik végig a a karomon, a pálcát tartó ujjaimtól egészen a vállamig. Reflexszerűen el akarom engedni a pálcát, de képtelen vagyok rá. Csak egy pillanat az egész és már el is múlik, a fájdalom az ujjaimat a pálcához bilincselő láthatatlan erő. Meglepetésemben pedig egy hang sem jön ki a torkomon. Pedig tudom, hogy talán ez nincs benne az alapcsomagban, és szólnom kellene Ágotának.
~Nem mozdul~ Fájdalmas súllyal nehezedik rám a felismerés, a pálca nem modul meg a kérdéseim hallatán. Nagyot nyelek, és visszafojtott lélegzettel várom, hogy történjen valami. Szeretném megkérdezni Ágotát, miért van ez, de valahogy nincs erőm megtörni a ránk telepedő csendet. Érzem, ahogy a szívem egyre gyorsabb ütemben ver, ahogy az adrenalinszintem kúszik felfelé. Ez a csend valahogy ijesztőbb, mint mikor még mozgott a pálca.
- Most elment...vagy...? Rosszat kérdeztem? - nagyon halkan suttogom a szavakat, reménykedve, hogy a levitás továbbra is kézben tartja a dogokat. Már határozottan komolyan veszem a szellemidézést.
Szál megtekintése

melodimágus|exprefektus |Nivor| Yaricsbogyó<3
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
offline
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2013. november 15. 18:59 | Link

Ágo:D

Ahogy a meghallom Ágota hangját, reflexszerűen kinyitom a szemet, hiszen ha már agymással beszélünk, akkor ez a minimum. Elég rossz, hogy a szellemet nem látom, azt sem tudom, mit csinál, merre van, legalább már Ágota gesztusait nyomon tudjam követni.
- Szóval, ha most felállnánk és megfognánk a függönyt, akkor azt tudná mozgatni? Azt hittem azért kell a pálcát fogni, mert mágikus tárgy... - suttogok vissza a levitásnak. Igen, tényleg egészen belejöttem már ebbe a szellemesdibe, kellemesen megemelkedett az adrenalin szintem és egyelőre nagyon élvezem az egészet. Csakhogy aztán jön a hideg zuhany, egy rövidke áramütés-féle a karomba, és a felismerés, hogy a szellem nem válaszolt a kérdésre. Eléggé ijedt képet vághatok - tényleg megijedek rendesen -, mert Ágota a hogylétem felől érdeklődik. Nyelek egyet.
- Jól vagyok, csak kicsit megijedtem, új ez még nekem - válaszolok halkan. Azonban nem használnak Ágota nyugtató szavai, érzem, hogy ezt a kérdést nem kellett volna feltennem. Hogy valami félresiklott azzal, hogy nem tudok a "semmihez" beszélni, és ennyire frusztrál, a szellem alaktalansága. A lány kérdései hallatán csak még jobban bepánikolok, hiszen pontosan tudom, hová akar ezzel kilyukadni. Csakhogy az képtelenség!
- Az előbb, amikor kérdeztem...én.. De ez hülyeség! Nevetséges...! - heves fejrázással, kényszeredetten mosolyogva tiltakozom a gondolat ellen. Egyszerűen nem tudok mit kezdeni ezzel a helyzettel, annyira abszurd. Mégis hogyan történhetne ilyesmi? A varázsvilágban vagyok, oké, de ilyesmit még nem hallottam. Bár az is igaz, azt sem tudtam idáig, hogy hogyan működik a halott halottak megidézése. Talán ők olyan erőkkel rendelkeznek, amivel a "normális" társaik nem. De nagyon nincs hozzá kedvem, hogy ezt a saját bőrömön tapasztaljam meg. Félve nézek Ágotára, szeretném, ha közölné, hogy ez az egész csak egy jó vicc volt. De ilyesmi nem történik. Nagy levegő, kifúj. Próbálom magam megnyugtatni, igyekszem Ágota kérdéseire koncentrálni, és közvetíteni neki, hogy mégis mit érzek.
- Nem nehezült el a testem, csak az előbb... az előbb, mintha megrázott volna a pálca és inkább olyan...nem is tudom, olyan...nem fáj, csak olyan tompultság maradt utána... és azt hiszem terjed. - sokáig keresem a megfelelő szavakat, mire sikerül megfogalmaznom, hogy milyen is az az egész. Próbálom megőrizni a lélekjelenlétemet, noha továbbra is félek. De hát miért is kellene ezt tovább csinálunk?
~ Inkább hagyjuk abba!~- mondanám, de nem jön ki hang a torkomon. Kétségbeesetten pillantok a velem szemben ülő lányra. Ez már egyáltalán nem tréfa. ~ Hagyjuk abba! Hagyjuk abba! ~ Ordibálom némán. Tompán lüktet a fejem, de nem tudom eldönteni, hogy csak a kiabálás miatt, vagy...
- Hol is tartottunk...áh, a válasz igen - mintha kívülről hallanám a saját hangomat, ez nem is az én hangom. Nyugodt, lágy, jókedvű, minden, ami jelen pillanatban nem jellemző rám.
~ Ilyen nincs! ~ ~ És mégis van! ~ Ugyanaz a hang, a fejemben. Hallja a gondolataimat, de én nem hallom az övéit, még mindig nem tudom, ki ő, hogy néz ki, mit akar. A kétségbeesésemet lassan felváltja a düh, a tehetetlen düh, amiért mindezt nem tudom megosztani Ágotával, amiért nem tudom megkérdezni, hogy hogyan szabaduljak meg ettől a parazitától.
Szál megtekintése

melodimágus|exprefektus |Nivor| Yaricsbogyó<3
Kísértetház - Turnman Katalin hozzászólásai (9 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa