30. tanév, vizsgaidőszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek:
Kiírásra kerültek az év végi/eleji pályázatok, ne felejtsd el csekkolni a híreket! Wink
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa

Oldalak: « 1 2 ... 10 11 [12] 13 14 ... 22 23 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Szigethy Bence
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. január 14. 12:48 | Link

Havas Krisztián

Éppen indulni készültem a bejárat felé amikor valaki a hátam mögött megszólított. Arra invitált, hogy nézzük meg közelebbről a házat. Én csak bólintottam, jelezve, hogy benne vagyok a dologban. Nagyjából egy idős volt velem. Szó nélkül elindultam a ház felé és halkan mondogattam: -Mit keres ez itt? Nem is nagyon foglalkoztam vele tovább, csak kinyitottam a már korhadt faajtót. -Feltehetőleg több száz éves az egész kóceráj. -mondtam. Azzal beléptem és egy nagy sötét szobába értem. Elég ijesztő volt, mivel különös hangok hallatszódtak az emeletről.  Legyőzött a kíváncsiságom és elindultam föl a második szintre. A szobában csak régi komódok, szétszakadt, letépett függönyök és egy asztal volt, s azon egy könyv. Odamentem és belelapoztam. Valamiféle varázslatokról szóló könyv volt. A szép képek jól bemutatták a varázslatok hatásait.  Odaadtam a fiúnak, hogy nézze meg ő is, mert látszólag tapasztaltabb.
-Szerinted kipróbáljuk valamelyiket? -kérdeztem csillogó szemmel. S azzal előhúztam a pálcámat, amit a hátsó zsebemben tartottam. -Amúgy téged, hogy hívnak és honnan jöttél?
Utoljára módosította:Szigethy Bence, 2015. január 15. 11:48 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Annelie Freya Blomqvist
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


bestiák anyja
offline
RPG hsz: 465
Összes hsz: 10605
Írta: 2015. január 14. 20:28 | Link



Visszatérése óta nem járt kint a lány az erdőben, az otthoni pihenés kicsit lustává tette. Túl volt az eddigi legjobb előadásán, de sajnos a családjával töltött idő hamar elrepült, máris újévet köszöntöttek, aztán a testvéreivel utazhattak vissza Bogolyfalvára.
Nem kellett sok idő ahhoz, hogy visszarázódjon, Noaknak tovább tartott ez a dolog, így Anne szinte minden éjjel legalább kétszer kelt fel arra, hogy pici sárkánya a fülét nyalogatja, mert nem találja a helyét.
Így volt azon az estén is, amikor próbált korán elaludni a másnapi nonverbális gyakorlat miatt Mirával. Az alapokon már túl voltak, a gyakorlatot is elkezdték, de az még nem akart sikerülni. Hiába, meg kell tanulnia az önkontrollnak ezen fajtáját is ha sikert akar, ahhoz pedig pihenés is kell.
Na de ha nem hagyják aludni? Végül aztán annyira megelégelte a dolgot, hogy öt perc alatt felöltözött, és Noakot a vállára téve, pálcával a kezében halkan kiosont a házból.
Éppen csak becsukta maga mögött az ajtót amikor hangokat hallott az utcából. Összevonta szemöldökét, majd a sötétben megtett pár lépést, és a hang felé nézett. Két srác haladt lefelé az utcában sorban, ő pedig mérget vett rá, hogy nem engedéllyel tartózkodnak takarodó után kint. Figyelte őket, és utánuk iramodott, mindezt a sötét utcarészen, hogy ne tűnjön fel nekik.
A kísértetházba is ment utánuk, talpa alatt recsegett a padló, de a két fiú még ezt sem vették észre, legalábbis nem mutatták jelét.
- Ajánlom, hogy azonnal tedd le a pálcádat - szólalt meg némi kopogtatás után, az ajtóban állva. Onnan nézett végig a két fiatalon, akiket már látott a mentori eligazítás során. - Rellon, igaz? Mit kerestek itt?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Álmosvölgyi Kilián
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 110
Összes hsz: 160
Írta: 2015. március 10. 22:03 | Link

Szira
Akit nem lehet lekoptatni...

A szülinap elméletben a világ legkirályabb napja. Kinek? Nekem? Hülye vagy ha ezt gondolod. Ugyan nem meresztettem a nemesebbik felem a suliban, de azért nem is buliztam... Már ami a bulizást illeti! Lefelé kutyagoltam a zsebeim az új dzsekimbe süllyesztve, mivel a régi Sziránál maradt. Azt jobban bírtam, de már ezt is kezdtem megszokni. Mondjuk az a doboz cigi hiányzott... Párszor eszembe jutott az ottani hisztije, de annyira nem foglalkoztatott. Azóta a képét se tolta felém, így lekövetkeztettem belőle azt, hogy nagy ívben kerül. Néha nem tudtam hova tenni az ellenkező nem viselkedését, sőt szinte soha. Mit lovagolnak egy bizonyos témán annyit?! Az úton sétálva előkapartam egy szálat az újonnan beszerzett készletemből és rágyújtottam. Nem volt olyan rossz idő, nem akartam azzal eltolni, hogy a születésem napján bent haldoklom valami ostoba tanórán. Körülöttem nem volt senki, legalábbis mikor elindultam nem. Azonban ott volt az az érzés, hogy valaki követ és én bízom a megérzéseimben. A csárda felé indultam, ám letértem az útról és a kísértetház előtt kötöttem ki. Alap esetben már rég lerázottnak ítéltem volna az útitársam, már ha tényleg engem követett, de nem kockáztattam. Betértem az elvileg félelmetesnek ítélt épületbe és bent eldöntöttem, hogy annyira nem is szörnyű a kinézete. Illett a hangulatomhoz, eléggé nyomott és elhanyagolt. Kire is emlékeztet? Kicsit se parázva a helytől beljebb sétáltam és ledobva a cigit el is oltottam. Eddig nem tévedtem be ide, nem vonzott. Most viszont így talán leráztam az érdeklődőt és egyedül is lehetek. Király! Ez eddig sosem jutott az eszembe, hogy itt keressek magányt. Most már legalább tudom hova nem mernek bejönni a félős egyének. A kastélyban mindenhol nyüzsögnek mint a darazsak... Alap esetben ez nem gáz, csak ha egy emberkerülő egyén mint példának okáért én, gyűlöli őket. Az ajtó felé fordultam és vártam, hogy vagy megérkezzen az a merész egyed akinek miután megmondom hogy menjen melegebb éghajlatokra, azután talán még a arcát is beverem. Engem aztán ne kövessen senki, főleg ne azon a napon, amikor a földig akarom inni magam, hogy még az emlékét is elfelejtsem a születésem napjának.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Álmosvölgyi Asztrid Szira
INAKTÍV


Rentainé
offline
RPG hsz: 132
Összes hsz: 1369
Írta: 2015. március 10. 23:00 | Link


Adjuk meg a módját
[zárt]


Az utóbbi hetek nehezek voltak számomra, állandóan a Valentin napon történt dolgok körül forogtak a gondolataim. Kilián velem aludt és...két csók is volt. Nem egyszer álmodtam azóta vele, de egyszerűen nem tudtam eldönteni, igazat mondott-e vagy csak jó színben próbálta feltüntetni magát. Aztán eszembe jutott amit a távozása előtt mondott. Minden igazi volt. Minden annak tűnt, tényleg. Az éjszakák forgolódással teltek már néhány napja, megint közeledett a nap amikor egy évvel öregszik egyikünk. Ebben az esetben ő volt a szerencsétlen. Nem terveztem, hogy veszek neki bármit is, de tudtam jól, hogy nem kerülhetem örökké ezek után és a dzsekijét is vissza kéne szolgáltatnom neki. Mondjuk ő sem keresett...nem is talált volna meg.
Nagyon, nagyon nehéz volt rávenni magamat arra, hogy felkeljek ezen a reggelen, ám az egyenruha helyett hétköznapi göncbe öltöztem, a már előkészített ajándéktáskát a csuklómra akasztottam. Várakoztam, odakint. A kapu környékén sétálgattam órákon keresztül, már eléggé átfagytam - volna, ha nem lett volna a kabátom belső zsebébe rejtve egy flaska -, aztán megérkezett. Illetve nem érkezett, hanem indult le a faluba. Sejtettem, hogy ez lesz meg hát reméltem is, hogy nem feleslegesen ácsorogtam ott a környéken. Nem sokkal mögötte maradtam le, egyáltalán nem akartam settenkedni. Azt gondoltam, hogy a csárdába fog menni, ahol majd az egyik sarokban leülök hozzá és még akár beszélhetünk is, ezzel viszont elszámítottam magam. Ment tovább, át a lakósoron, egészen a kísértetházig. A szememet forgatva mentem ide is utána, a becsukott ajtó kilincsét megfogva még a fejemet is csóváltam. Jaj Szira, mit művelsz?
Egyből szembetaláltam magam vele amikor kinyílott a bejárati ajtó nagy recsegések közepette. Kifejezéstelen arccal néztem rá, egy cseppet zavart a tekintete. Közelebb léptem hozzá, de csak annyira, hogy karnyújtásnyi távolság legyen köztünk, ezt pedig meg is tettem, azaz hogy felemeltem a kezem melyben a hatalmas boldog szülinapot feliratú táska lógott, egyenesen az orra alá dugva.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Dwayne Warren
KARANTÉN


officer friendly
offline
RPG hsz: 1578
Összes hsz: 3611
Írta: 2015. március 12. 13:46 | Link

Katherine Danielle Averay
március 16, éjfél körül



Dwayne nem fél a szellemektől, de... de ha teheti, inkább elkerüli őket. Elvégre ki lenne olyan csökött idióta, hogy besétál egy állítólag szellemekkel teli házba, mint egy dagadt patkány az egérragasztóba, tudván, hogy bármikor átsétálhat rajta egy holt lélek, akár véletlenül is? Életében egyszer már megtörtént vele, akkor úgy érezte, menten megáll a szíve, de legalább is összecsinálja magát a rémülettől. Többször tehát nem kísérelné meg a dolgot.
Szóval ki is a már említett, csökött idióta, hogy idejön? Oh, igen, ő.  
A bakancsa alatt megreccsennek a por fedte, ősöreg deszkák, a léptek visszhangoznak a málladozó festékű falakon. Összébb húzza magát, hátrapillant a válla fölött, az ujjai a zsebében kitapogatják a pálcáját és még valamit, ami történetesen ezüstből van, állati ösztönei pedig megkövetelték, hogy magával hozza.
Kath A. Tudja róla, amit tudnia kell. Ez pedig jócskán befolyásolta az érzéseit már akkor, amikor először elolvasta, majd ingerülten összegyűrte a levelet. Még a fajtáját is, de hogy mennyire... Most mgis itt van a házban, amin akadálytalanul szalad át a szél, egyedül, az éjszaka kellős közepén.
Te nagyon hülye vagy, Dwayne Warren, de meg is érdemled.
Közelebb sétál az ablakhoz, a kabátja ujjával egy folton letörli róla a port, hogy kinézhessen rajta a mély sötétségbe. Kath Averay. A vérszívó iskolás hívta, ő pedig jött, mintha muszáj lenne neki. Szomorú és elgondolkodtató egyben.


a levél
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. március 12. 21:13 | Link

D.W.


Sokáig mérlegeltem, hogy elküldjem-e azt a levelet, és ha igen, akkor milyen biztonsági intézkedéseket tegyek, ha valamilyen meglepő és érthetetlen oknál fogva Dwayne megjelenne a Kísértetházban az este folyamán. Elvégre auror. Én meg egy féleszű vámpír vagyok, aki folyton a halálközeli élményeket hajtja.
 Már, ha lehetek ennél is közelebb…
Eleinte elég kétségbeesettnek éreztem magamat, azután rájöttem, hogy ha el akarok érni valamit, akkor a kezembe kell vennem az ügyet. Tehát megfogtam magam, írtam egy csinos kis levelet és elküldtem a férfinek, majd úgy, ahogy összeszedtem magamat és nekiindultam.
Dawayne szívverését már odakintről hallottam és nem tudtam eldönteni, hogy hirtelen összeszedtem-e egy plusz képességet, vagy én magam is annyira ideges vagyok, hogy maximálisan kiéleződtek az érzékeim. Gyakorlatilag saját magamat is kelepcébe csaltam, tekintve, hogy mindössze egyetlen dolgot tudtam a férfiről; nem tekint a vámpírokra potenciális bajtársként.
Észrevettem a mozgást az ablak mögül, mégis megállás nélkül meneteltem befelé. Megfordult a fejemben, hogy vajon mi történne, ha egy szellem belém szaladna. Elméletileg nincsen lelkem, sőt nem is élek –ez nem elmélet-, akkor ő mit érezne? Vagy én mit éreznék?
Elengedtem ezt az egyértelműen teljesen fölösleges gondolatmenetet és megálltam az ajtóban, ahonnan felmérhettem a terepet.
-Nem hittem, hogy tényleg találkozunk. –jegyeztem meg. –De úgy látom, igazam volt. Nem csak engem zavar ez a… helyzet.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Álmosvölgyi Kilián
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 110
Összes hsz: 160
Írta: 2015. március 13. 18:22 | Link

Szira
Akit nem lehet lekoptatni...

Ahogy nyílt az ajtó, a pálcám felé nyúltam halálos nyugalommal. Azonban nem éppen olyan ember jött be rajta, akin használni tudtam volna. Sajnos nem éppen egy ismeretlen volt, aki azt hitte, hogy ha követ akkor nem verem meg, esetleg nem átkozom el ha úgy tartja kedvem.  Mély, beletörődő sóhajjal húztam el a kezem a pálca közeléből és minden teketória nélkül rákérdeztem.
- Te mégis mi a jó istent keresel itt? Miért követtél? - Ma nagyon elememben vagyok... A válasz azonban elég hamar megérkezett, mert a lány egy szülinapos feliratú táskát nyújtott felém. A szemöldökömet ráncolva meredtem a táskára, de aztán elvettem tőle és belepillantva a dzsekimmel futottam össze. Szuper, egyben van! Ezután újra ráemeltem a tekintetem és őt tanulmányoztam. Meglepett hogy emlékszik rá, pláne azzal hogy még ajándékkal is előállt, tekintettel arra, hogy a dzseki egyben volt és ép. Mivel azonban nem történt előrelépés, vagyis  nem szólaltam meg, így hamarosan leesett hogy köszönetet kellene mondanom, vagy valami ehhez hasonló nyálas dolgot.
- Nos... Kösz. - Elléptem tőle mivel le akartam tenni a táskát és amúgy sem tudtam, hogy mit mondjak még neki. Nem volt valami kedves köszönetnyilvánítás, de ez tőlem már annak számít bőven. Régen bezzeg felkaptam volna és megölelgetem a lányt, de az már a múlté. A valentinnapos cucc volt az, ami eléggé felforgatta a dolgokat közöttünk ebben az évben, de ettől függetlenül a lány reakciója meglepő és érthetetlen volt a számomra. Egyetlen olyan nap amin nem öljük egymást és minden megváltozott volna köztünk? Változhat bármi egy ilyen nap után? A fene sem tudja... A homlokom ráncolva néztem rá, majd a falnál letéve a táskát megfordultam, hogy őt továbbra is őt vizslatva a falnak dőlhessek karba tett kézzel.
- Nem hittem hogy emlékszel még rá... - mondtam a szülinapomra, habár ez hülyeség magam is tudtam. Naná hogy emlékszik, mivel a nyolcadik életévemig mindig együtt ünnepeltük meg. De mikor összefutottunk a suliban, akkor ellenséges voltunk, nem két testvér akik megünnepelnék egymást születésének napját. Ez volt az ok, amiért nem értettem a lányt.
- Öh.... totál hülyén érzem magam attól, hogy így viselkedünk egymással. Nem szoktam meg. A múltkori meg... Jó buli volt amikor kidobtál minden teketória nélkül. - elvigyorodtam, talán azért mert tényleg egy elég bulis helyzet volt. Az egyik csaj megkötöz mert bemegyek a szobájába, a másik meg miután az ágyába hív, azután reggel ki is dob, most meg „ajándékot” ad. Egészen szórakoztató ez az év vége... még a végén kiderül hogy valami átverés részese vagyok és csak én nem tudok róla, még.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Álmosvölgyi Asztrid Szira
INAKTÍV


Rentainé
offline
RPG hsz: 132
Összes hsz: 1369
Írta: 2015. március 13. 18:58 | Link


Adjuk meg a módját
[zárt]


Láttam azt a mozdulatot amivel a pálcája után nyúlt, mondjuk eléggé meglepett. Azt hittem tudja, ki követte végig a házig, hiszen nem voltam tőle olyan messze. Mintha együtt mentünk volna, csak kicsit "rosszban" lennénk. A fogadtatásra nem vártam mást, nem lettünk testvérek azzal, hogy egyszer végre leomlott a fal közöttünk. Ahhoz rengeteg mindennek kellene történnie és ne is tudom, akarom-e egyáltalán. Nyújtottam felé a táskát, Kiliánt pedig ez meglepetésként érte. Kicsit sem izgultam miatta, mit fog hozzá szólni, igazából ezekben a pillanatokban már semmi nem számított. Ha helyben leátkozott volna, akkor is csak csendben álltam volna a későbbiekben.
- Ja - ennyit bírtam kinyögni a köszönetnyilvánításra. Egy lépést tettem oldalra, megnéztem a házat kicsit jobban. A fülem mozdult csak arra, hogy Ő is odébb lépett, nem pillantottam rá. Nagyon furcsa volt ott lenni a közelében anélkül, hogy öltük volna egymást. Itt még prefik sincsenek, hogy szétválasszanak minket...
Az épület annyi mindent megélt már, csoda, hogy még életben van. Kilián szavaira halkan felhorkantottam és a fejemet ingattam. Mégis hogy felejthetném el a születésnapját?
- Minden évben gondoltam rá - jegyeztem meg halkan, de a tőlem megszokott éllel. A fejemben sokkal több gondolat született erre, mint amit kimondtam. Nem pillantottam rá, kacsázó léptekkel elsétáltam a terep közepére, ott fordultam csak felé. Kifejezéstelen arccal néztem őt és...jó volt. Jó volt látni, jó volt érezni a közelségét (már amennyire öt-hat méter közeli) és a vigyorát, amivel a múltkori esetre tért ki. Kénytelen voltam én is elvigyorodni és a hajamba túrva levenni a tekintetem róla. A csizmám orra érdekes volt nagyjából két másodpercig, de jobban érdekelt a srác.
- Nem mondom ki, hogy sajnálom. Ahj... - kínomban nevettem el magam, fájdalmas volt az egész. Mintha egy fal próbált volna elhúzódni kettőnk között és én ezt annak a visszahúzásával próbáltam megakadályozni. - Kimondom, oké? Jól éreztem magam veled, jól csókolsz, de...ez...áhh... Útszéli rossz ez a helyzet, hittem neked Kilián és nem is tudom, még most is hiszek - szánalmas mosollyal vontam meg a vállamat. Mintha meztelenül álltam volna egy közönség előtt, nagyjából ilyen volt beismerni neki azt, ami miatt hetekig elkerültem.
Őt figyelve ácsorogtam továbbra is a poros szoba közepén. Vártam a reakcióját, nem csodálkoztam volna rajta, ha fogja magát és elmegy.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Álmosvölgyi Kilián
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 110
Összes hsz: 160
Írta: 2015. március 14. 15:36 | Link

Szira
Akit nem lehet lekoptatni...

A köszönetnyilvánítás eléggé gázul sikerült, de legalább mondtam neki valamit, mire ő is benyögött egy szót. Nem éppen az az ölelgetős, vidám és érzelgős szülinapi köszöntés volt, amit az emberek nagy része szokott kapni, de nálunk felért vele. Kinyögtem a lánynak, hogy azt hittem elfelejtette már, mire olyat mondott (még ha halkan is), amitől felvont szemöldökkel meredtem rá.
- Nocsak... - mondtam, de az igazság az, hogy én sem fellejtettem el, hogy mikor van az övé. Azonban nem kell mindent tudnia, ráadásul nem is kérdezte, így megtartottam magamnak. Ezután jó ideig egymást szemléltük egyelőre kifejezéstelenül, de olyan volt, mintha egymás gondolatait szerettük volna megfejteni, kevés sikerrel. Amint szóba került a múltkori, nem bírtam megállni vigyorgás nélkül. A helyzet, az az előtti éjszaka eléggé egy hamis tévképzetnek, vagy egy álomnak volt betudható, de ettől függetlenül biztos voltam benne, hogy sem ő, sem én nem gondolom így. Ő is elvigyorodott, ám rögtön a csizmája érdekesebbnek tűnt mint én. Jó, csak két másodpercig, mert utána rögtön felkapta a tekintetét és elkezdett magyarázni, majd kinevetve magát végül folytatta a beszédét, ezért csendben várakoztam a falnak dőlve továbbra is. A szavai végére azonban nem éppen jó kedvel, hanem semleges arckifejezéssel méregettem őt, majd egy sóhaj kíséretében a hajamba túrtam őt nézve. Annyira megnehezíti az egész kibékülős dolgot ez a lány...
- Nem kell sajnálnod... - mondom a múltkorira. - Jól szórakoztam a zavarodon és a helyzeten, szóval ne parázz amiatt, hogy besértődöm emiatt vagy sem. - leengedve a karom ellöktem magam a faltól és felé indultam, a tekintetem az övét kereste. Kíváncsi voltam milyen reakciót váltok ki ezzel belőle... vagy menekül, vagy hagyja, hogy tőle egy lépésnyire álljak meg. - Én is jól éreztem magam a társaságodban, habár az egészre egy elég nagy rózsaszín és ködös éjszakaként emlékszem, pedig nem ittam annyit, hogy ez így legyen. Ami pedig a hited illeti, mármint azt, hogy hiszel vagy sem az rajtad áll. Ne fogok könyörögni, nem fogok térden esve csúszni és mászni előtted. Nem az én stílusom és már többször próbáltam elmondani, megmagyarázni az egészet neked... Itt az ideje, hogy eldöntsd ki mellett teszed le a voksod. Vagy nekem hiszel, vagy nekik. Nincs más opció és a kettő együtt sosem fog működni, Szira. - Ezzel elléptem a közeléből, majd kifelé indultam és kivágva az ajtót körbenéztem. Nem volt kedvem itt maradni vele, de nem is akartam itt hagyni, így hátra pillantva megkérdeztem.
- Jössz? Én megyek a csárdába, ha van kedved akkor gyere... - Még magamhoz képest is udvarias voltam, de ez csak annak tudható be, hogy még mindig nem akartam bántani a lányt. Dühös voltam az előbbi szavai miatt, ám ennek ellenére nem kezdtem el ordibálni vele, az nem az én stílusom. Felkaptam a táskát a fal mellől, majd várakozóan néztem a lányt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Álmosvölgyi Asztrid Szira
INAKTÍV


Rentainé
offline
RPG hsz: 132
Összes hsz: 1369
Írta: 2015. március 14. 16:14 | Link


Adjuk meg a módját
[zárt]


Még nem voltunk sokat egymás társaságában, mégis öt perc alatt sikerült felborítani a nyugodtságot amit volt köztünk előtte. Szeretem, ha csend van, az olyan, mintha mindketten fehér zászlót lengetnénk. Ez viszont már kezdett kínos csenddé válni, ami engem arra késztetett, hogy elmondjam, amit gondolok. Rossz ötlet volt.
Azt hittem, nem volt jó ötlet ennyir egyenesen beszélni, jobb lett volna, ha csak kerülgetem a forró kását, nem a fejébe húzom. Én persze nem éreztem bántónak amit kimondtam, azonban Kiliánon észrevettem, hogy nem tetszett neki a kijelentésem.
- Ha-ha - mondtam gúnyosan, de a fejemet egy minimálisan hátrébb rántottam, megrezzentem amikor ellépett a faltól és felém közeledett. Nem pislogtam, meredten néztem őt, elképzelésem se volt róla, mit akarhat.
- Tudom - bólintottam, hangom alig volt hallható. Mintha egy leszidott kislány állt volna előtte és totál így éreztem magam. Nagy valószínűséggel a szüleink által érzett tiszteletem és szeretetem gátolt meg abban, hogy Kiliánnak higgyek. Nem vagyok hülye, leesett, hogy az ital hatással volt ránk elég rendesen és belőlem is csak az igazmondást hozta elő, hát belőle sem hazudozást váltott ki.
Szerencse, hogy ellépett előlem, mert már nem bírtam állni a tekintetét. Pislognom kellett és újraindítani az agyamat, ami azzal meg is kezdődött, hogy ő az ajtó felé ment és ki is nyitotta. A beáramló szél hátralibbentette a hajamat, csendesen ingattam meg a fejem. Ennek ellenére ezzel egy időben sétáltam oda hozzá, hogy elhúzzam a kezét az ajtóról és a hasamra húzzam. Érdeklődve, félmosollyal pillantottam fel rá, mert ha nem húzta el a kezét, megérezhette az üveget, amit a kabátom belső zsebébe rejtettem.
- Ha gondolod, maradhatnánk beszélgetni - míg egyik kezemmel a kabátom cipzárját húztam le, a másikkal szépen bevágtam mellette az ajtót. Márpedig maradsz és beszélünk.
Kivettem a kisebb üveget, amely még legalább félig volt. Még otthonról hoztam el a szünetben, azóta el volt rejtve még saját magam elől is.
- Szeretném ledönteni a falat kettőnk között, de nem megy olyan könnyen. Bájitalozunk kell ahhoz, hogy normálisak legyünk egymással? - mérges voltam, főleg magamra. Mérgemben bele is rúgtam az éppen legközelebb álló szekrény lábába, ami hagyján, hogy majdnem összedőlt, nagyjából el is törte a lábujjamat. - Ó hogy a jó...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Dwayne Warren
KARANTÉN


officer friendly
offline
RPG hsz: 1578
Összes hsz: 3611
Írta: 2015. március 16. 14:57 | Link

Katherine Danielle Averay



Hallja a lépteket, amik könnyedek puhák, szinte hangtalanok a házban, akár egy kósza szellemé. Hátat fordít az üvegnek, a feje mellett betűző holdfény az ablak mintáját veti a parkettára a saját sötét alakja mellett. A szíve nyugtalanul dobog a mellkasában, ám inkább zaklatott tempóban, mint rettegve. A lány akármennyire vámpír, Dwayne Warrenben vele kapcsolatban egy helytelen és, nos meglehetősen szexista előítélet is dolgozni kezd, miszerint: nő. És bár nincs tapasztalata róla, a nemi jegyeik egyáltalán befolyásolják-e a vámpírok erejét és agresszivitását, csuklóból nem érzi Kath-et olyan fenyegetőnek mint akármelyik idősebb férfi- vérszívót.
Az ajtóba érve a lány alakját megvilágítja a Hold, ő lassan pillant végig rajta. A háta a repedezett falhoz ér.
   -   Valójában téged is megbüntethetnélek kijárkálásért, elküldhetlek paradicsomot szedni az üvegházba vagy valami.
A hangja rekedt és bizonytalan, de legalább a mondanivalója éles, mintegy jelezve a dominanciáját a helyzetben. Az Úristen se tudná megmondani, miért érzi késztetését, hogy azonnal körbejelölje a területét, ha egy varázslénnyel kerül szembe, mint egy megveszett angol bulldog. A félelem azonban, ahogy mondani szokás, nagy úr.
   -  Csak mondd, amiért idehívtál. Nem érek rá örökké.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Álmosvölgyi Kilián
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 110
Összes hsz: 160
Írta: 2015. március 16. 18:50 | Link

Szira
Akit nem lehet lekoptatni...

A lány gúnyos reakciója kivételesen nem váltott ki belőlem agresszív reakciót, de észrevettem a reakcióját arra, hogy közeledem felé. Elmondtam neki azt, amit a helyzetről gondoltam, arról, hogy ideje lenne eldönteni ki mellé áll. Ha az állítólagos szüleim mellé, akkor így vagy úgy, de újra el fogunk távolodni egymástól, ezt nagyon jól tudtam. Ellenben ha mellém áll, akkor talán az ősök is kinyögik odahaza az igazságot neki, de ki tudja igazán... Annyira ez nem is érdekelt, csak hogy tegye le a voksát végre valaki mellett. Ezután nem sok minden történt, csupán előtört az egész utáni haragom. A helyzet, a család és az, hogy Szira képtelen még mindig hinni nekem, egyszerűen felhúzott... Szóval a tervem az volt, hogy megint lelépek, de végül csak nem akartam a csajszit ebben a romos épületben hagyni. Még a végén ráborul ez az átkozott kóceráj... Erre megállított, majd a hasára húzta a kezem, ami miatt felvont szemöldökkel meredtem rá, de elég hamar leesett, hogy mi van nála. Elvigyorodva néztem rá, mivel ő aztán kikérte a véleményem, hogy maradnánk beszélgetni vagy sem, ám bevágta az ajtót és a tekintetében láttam, hogy innen aztán nem szabadulok egykönnyen. Király. Hátráltam egy lépést és elhúztam a kezem, de közben rajta tartottam a szemem a lányon. Az üveg előkerült, de nem a pia, hanem a lány beszéde keltette fel az érdeklődésem, amit meg is pecsételt azzal, hogy bele is rúgott az egyik szekrénybe. Már vártam mikor esik szét a korhadt tákolmány, de a csajszi szavainál megragadtam a gondolkodásban.
- Én is szeretném ledönteni az évek alatt felépített falat. De ezt a falat te magad építetted fel, én csak megerősítettem, ha emlékeznél rá. Az első pillanatban utáltuk egymást, de én próbálkoztam Szira. A színtiszta igazságot mondtam el a Valentinnap estélyén és elhiheted, többször nem fogom, mint ahogy kijelentettem. Vagy én, vagy ők. - sóhajtottam a hajamba túrva. Legszívesebben levezettem volna valamin ezt az egész átkozott utálatot, de nem a lány tehet erről. - Ami pedig a bájitalt illeti... - komoly pillantással méregettem őt, nem néztem félre. - Nem kell hozzá holmi kis lötty, hogy megértsük egymást. Azonban ahhoz valakinek engednie kell és ez a személy nem én kell legyek. - mondtam neki próbálva nem bunkóra venni a figurát. - Figyelj... csak próbálkozom újra jóban lenni veled oké? De ez nélküled sosem fog menni. - Ezzel a mondattal ledobtam magam az egyik lépcsőfokra, otthagyva őt. Nem igazán tudtam volna még mit hozzáfűzni úgy, hogy ne sértsem meg. Lehet most is sikerült, pedig kivételesen próbáltam nem az lenni. Majd meglátjuk mennyire sikerült... A padlót figyeltem és vártam mit mond a lány. Az se zavart volna, ha képen töröl. Most kimondtam mivel próbálkoztam egészen idáig, a többi nem rajtam áll hanem rajta.
Utoljára módosította:Álmosvölgyi Kilián, 2015. március 16. 18:54 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Álmosvölgyi Asztrid Szira
INAKTÍV


Rentainé
offline
RPG hsz: 132
Összes hsz: 1369
Írta: 2015. március 16. 19:37 | Link


Adjuk meg a módját
[zárt]


A cifra káromkodást csak azért fojtottam magamba, mert érdekelt, mit mond Kilián a fal lebontására, meg hát ezzel könnyebb volt elterelni a figyelmemet a sajgó lábujjról. Ettől függetlenül a kabátom ujjába haraptam és mielőtt bármit mondtam volna válaszul, nagyot kortyoltam az italból. Nem tudom mennyire volt jó ötlet iszogatni mikor komoly témáról kell beszélnünk, de kiderül.
Nehezemre esett bármit is mondani, igazából rajta volt a sor, hogy elmondja az érzéseit velünk kapcsolatban. Egy helyben ácsorogva figyeltem őt, hallgattam a szavait amikben azért találtam kivetni valót, de nem tettem szóvá. Nagyrészt igaza volt, viszont ő nem tudja, milyen volt nekem.
- Te ezt gondolod, de Kilián, okom volt arra, hogy utáljalak. Maradj csendben - szóltam rá határozottan mielőtt még bármit is szólhatott volna. Távol maradtam tőle, nagyjából öt méterre a lépcsőtől támaszkodtam meg a falnál. A fejemet előre döntve megint a csizmámat néztem. - Képzeld magad a helyembe. Hány éves voltam, hét? Szerettelek, mentem hogy felébresszelek mikor felszívódtál. A múltkoriig azt hittem, hogy elszöktél, basszus - csattantam fel már idegességemben. Megremegett a kezem és hangom szintén, mély levegőt kellett vennem ahhoz, hogy megnyugodjak és folytatni tudjam. - Amikor újra találkoztunk, az járt a fejemben, hogy magamra hagytál. De neked eszedbe se jutott egészen idáig tisztázni elem a dolgokat vagy írni egy levelet... - számon kérően néztem végre rá. Nem akartam, hogy újra feszült legyen köztünk a hangulat, inkább visszavettem és közelebb sétáltam hozzá. A korlátnak nem támaszkodtam neki, csak félig-meddig a lábammal támasztottam meg magam az aljában ameddig odahajoltam hozzá és átnyújtottam az üveget.
- Zárjuk le a múltat és kezdjünk tiszta lappal - javasoltam tényleg kedves hangon, őszintén akartam ezt. A lelkem mélyén még haragudtam rá, de mégis ott volt az az érzés, hogy nem akarom még egyszer elveszíteni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. március 16. 20:28 | Link

D.W.


Figyeltem a férfit és próbáltam felmérni a helyzetünket. Az rögtön lejött, hogy nem aggódik a testi épsége miatt és taáln éppen ezért húztam ki magamat szinte azonnal. Nő vagyok, ez tény, de mindemellett vámpír is.
Gyilkoltam.
Többször is.
Na, persze ez itt semmit sem jelent, elvégre én egy mintadiák vagyok; már amennyire egy rellonost mintadiáknak lehet nevezni.
Pillanatnyi hatásszünetet tartottam a megszólalása után és mérlegeltem, hogy felröhögjek-e vagy inkább vegyem a szívemre és nagy elkeseredésem fejeként lemondóan forgassam meg a fejemet.
-Igen, hát persze. –nyomtam el végül egy mosolyt. –Ha a tanár úr mindenképpen meg akarna büntetni, akkor most nem cseverésznénk itt. –nyomtam meg látványosan a tanár úr szót, csak hogy érezze, számomra ez tényleg semmit sem jelent.
Már megtanultam, hogy az emberek élből lekezelőek, amiért vámpír vagyok, épp ezért arra az elhatározásra jutottam, hogy én is hasonlóan állok őhozzájuk. Már nem érdekelt, ki mondja a szemembe a vámpír, vérszívó vagy valami nagyon hasonló szót, mert valahol megtanultam ezt kezelni. Oké, halott vagyok, de ez nem jelenti azt, hogy mások is a szemembe mondhatják.
Néztem, ahogy a férfi megmozdult és beljebb lépdeltem a helyiségbe. Nem túl közel, épp csak annyira, hogy ne álljon közöttünk egy egész szoba, majd csípővel a falnak dőltem és keresztbe tettem egymáson a lábaimat.
-Szabad utat akarok. Nem magam miatt, egyszerűen csak nem akarom, hogy Konstantin és Léna együtt legyenek. –mélyen a férfi szemébe néztem és egy halvány mosoly kúszott az arcomra. –Abból pedig, hogy nem egyedül állok ma este itt arra következtetek, hogy nem vagyok egyedül ezzel a dologgal. Segítségre van szükségem és megtaláltam a legjobb jelöltet.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Dwayne Warren
KARANTÉN


officer friendly
offline
RPG hsz: 1578
Összes hsz: 3611
Írta: 2015. március 17. 14:38 | Link

Katherine Danielle Averay



Az izmai ismét megfeszülnek, ami ösztönös reakció arra, hogy a lányka közelebb lép, még ha annyira is, hogy pózba vágja magát a fal mellett. A kényelmetlen érzését, amit maga a kísértetház generált, először tovább fokozza Kath jelenléte, ami nem igazán fenyegető, inkább csak.. furcsa. Ez azonban szinte nyomban elillan, ahogy a lány megszólal, nem is a lelkében, hanem az agyában állítva át a hangulatát.
Akár egy alacsony költségvetésű genkszterfilm.
   -  Aha.
Még a szemöldökét is felvonja, a karjai azonban már nem fonja össze maga előtt. A hangja többször visszhangzik az üres szobában, mintha egy kikötői tehénszállító konténer belsejében beszélgetnének, valójában... még a hely szaga is arra emlékeztet, kiegészülve a penészedés fanyar bűzével.
A lány szemébe néz, egyenesen és vakmerőn - ott azonban már egészen mást lát.
Hosszú ideje lődörgött ez erdei tisztás környékén akkor, hallgatva a neszeket, rozsomák alakjában pedig észrevétlenül olyan közel kerülhetett a házhoz, amennyire emberi formájában már nem merne. Kora este volt, a feje fölök varjak károgtak a kopasz ágakon, ő pedig akkor látta meg őket. Azon a teraszon ültek, ami még ő festett és javított ki az előző nyáron. Ketten voltak.
Boldogok voltak.
   -  Bántani akarod őket vagy mi?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. március 19. 15:58 | Link

D.W.


Őszintén szólva eléggé nevetséges volt a helyzet. Hogy miért? Nos, éjszakai kis találkára hívtam egy tanárt, egy aurort, valakit, akinek Léna épp olyan fontos, mint nekem Konstantin. Nem voltam még túlzottan járatos ezekben az ügyekben, elvégre eddig csak és kizárólag egyedül dolgoztam és nem hittem, hogy alkalmas lennék a csapatmunkára, most viszont nem láttam más lehetőséget.
Nevetsége s, ha őszinték akarunk lenni.
Mégis miért akarna bárki is ilyen hülyeségbe belekeveredni? Egyáltalán, hogy a fenébe is juthatott eszembe, hogy én majd szétszedem őket? Jó, eleget tudtam mindannyiukról, de abban egyáltalán nem voltam biztos, hogy én is ezt akarom. Ha Konstantin megtudja, biztosan kinyír.
Apropó, bántani valakit. Megforgattam a szemeimet a kérdésre és felkacagtam.
-Bántani? –forgattam meg a szemeimet. –Dehogy! Miért akarnám őket bántani? Jót akarok. Magunknak.
Úgy gondoltam, hogy elég egyértelműen fogalmaztam meg, mire is célozgattam a levélben. A férfit nem úgy ismertem, mint aki ostoba és értetlen, épp ezért nem állt szándékomban ennél jobban belemenni a dologba, de ha muszáj, hát muszáj.
-Szét akarom választani őket. –magyaráztam. –Láttam őket együtt, jó párszor és nagyon fájt. Egyáltalán nem áll szándékomban erőszakot alkalmazni, csak szeretném, ha… meggyőznénk őket.
Méregettem a férfit és már nem voltam teljesen biztos benne, hogy működni fog a dolog. Úgy tűnt, talán ő mégsem lenne benne annyira, amennyire én azt szeretném, így pedig teljesen felesleges lett volna belefogni ebbe az egészbe. Ha pedig végleg lepattint, akkor elég esélyes, hogy visszajut Konstantinhoz a dolog. Ebből pedig sehogyan sem jöhettem volna ki jól.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Álmosvölgyi Kilián
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 110
Összes hsz: 160
Írta: 2015. március 19. 19:50 | Link

Szira
Akit nem lehet lekoptatni...

Szira válasza miatt csendben ácsorogtam és szemléltem őt de nem szólaltam meg, vártam míg folytatja, de jól gondolta. Kedvem volt belekötni abba amit mondott. Azonban a szavai, amelyekkel utána élt meggyőztek valamiről, amire eddig nem is gondoltam. Pocsék testvér vagyok, még ha nem is vér szerinti... Ideges volt, én meg nem tudtam mit mondjak neki erre, hiszen volt benne igazság. Mondjuk bele tudtam volna kötni, de nem tettem. Megvártam míg befejezi amit mond, összegeztem a gondolataimat és ökölbe szorítottam a kezem. Mérges voltam magamra, hogy ez az eszembe sem jutott, szóval majdnem a falba vágtam. Összeszorított állkapoccsal meredtem magam elé, teljesen ideges tekintettel. Magamban persze káromkodtam, gyűlölettel gondoltam erre az egészre, hisz a lány szavai feloltottak odabent egy lámpát. Mire egy kicsit rendbe szedtem magam, addigra a lány teljesen mást mondott, olyat ami tőle meglepően új volt.
- Tudod...- keltem fel arról az átkozott fokról és leporoltam a gatyámat. - Igazad van. Nem gondoltam át a te nézőpontodból a helyzetet. - A szavakat nyugodt hangon mondtam ki, de belül épp mérges és meglepett voltam, mivel kedves hangon szólt hozzám, olyan meg elég ritkán van. Egy kezemen meg tudnám számolni.
- Próbáltam tisztázni veled a dolgokat, de nem hagytad. - ezt muszáj volt hozzáfűznöm. - Ráadásul szerinted merő unalomból húzom ki a hátsód a bajból Szira? Vagy nincs jobb dolgom? - Egy hatalmas sóhajjal mértem végig, majd káromkodni kezdtem. Nem éppen ilyen szülinapot akar az ember, de hát nem kerülhetjük el az sorsunkat.
- Inkább kezdjük újra. - Ezzel teljesen egyetértettem a lánnyal, nem volt ellenvetésem. Ugyan ötletem sem volt rá, hogy mégis hogyan fogjuk ezt az egészen véghez vinni, de oké. Legyen. Hátha valami jó dolog sül el a végén belőle és nem kell folyamatos civakodásokkal töltenünk a napjaink nagy részét.
- Tudod... még most is képes vagy meglepni. - jelentettem ki és felé indultam, hogy aztán elcsórjam tőle az üveget. - Mi a terv? - kérdeztem rá, hogy ha már ennyire kitalálta, akkor hogyan is vigyük végbe a barátkozós dolgot amit kitalált...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Álmosvölgyi Asztrid Szira
INAKTÍV


Rentainé
offline
RPG hsz: 132
Összes hsz: 1369
Írta: 2015. március 20. 21:40 | Link


Adjuk meg a módját
[zárt]


Jó pár pillanatig hüledeztem, valahogy nem akartam elhinni, hogy tényleg kimondta. Igazad van. Óóó, milyen csodás ezt hallani! Meglepett a kijelentése, de emellett sikerült felfognom azt is, amivel folytatta.
- Hogy mi? - reméltem, hogy csak viccel ezzel a "kihúzom a hátsód a bajból" dologgal, de nem. Az arcán látszott, hogy ezt komolyan kérdezi, én pedig csak válasz nélkül várakoztam, kedvem lett volna valami cifrát odakiabálni neki, de nem tettem. Muszáj volt visszafognom az indulataimat mielőtt még elrontottuk volna az egész békülős szitut.
A káromkodásán csak mosolyogtam, nagyjából én is így reagáltam volna, hogy kijöjjön belőlem a felgyülemlett feszültség. Ám az alkohol jobb menekülési útvonalnak látszott és még talán el is lazít minket egy cseppet.
- Passz - vontam meg a vállam miközben lábammal eleresztettem a korlátot. Ahogy ő felállt, én leültem a helyére, pár lépcsőfokkal feljebb. Nem érdekelt, hogy milyen vastag porrétegen ültem, őt néztem és nyújtottam a kezem, hogy adja vissza az üvegem.
- Ez már elég nagy haladás, nem gondolod? - utaltam arra, hogy már egy ideje egy helyen tartózkodtunk és még mindig nem kiabáltunk egymással. Kezdtem kicsit zavarban érezni magam, ezért lehajtottam a fejem és beleírtam a porba a lépcsőn a nevemet.
- Hiányoztál nekem - motyogtam az orrom alatt, talán meg sem hallotta. Reméltem, hogy ez így volt, de ki tudja... Rossz lenne egyből leleplezni mindent, sokat kell még addig dolgozunk a kapcsolatunkon.
- Azt azért szeretném ha tudnád, hogy nem kell az én s*ggemet megvédeni, pláne nem fiúktól - egy kissé túl szemrehányó pillantást vetettem felé ezt a mondatot követően. Ez van, nem kellett volna a csárdában is belekötnie a dolgomba.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Anthony E. Blake
INAKTÍV


† Tony †
offline
RPG hsz: 67
Összes hsz: 439
Írta: 2015. április 6. 15:22 | Link

Borostyán Lenke
Új tanév,  másodikos mestertanoncként baktatok hol fel a suliba, hol vissza a Bogolyfalvi lakásba. Az ide-oda való császkálás olykor igazán fárasztó tud lenni. Most is lefelé száguldok, az oldalamhoz szorítva a jegyzeteimet és a fejembe van húzva a kapucni, mert csepeg ez a fránya eső. Nem is lenne baj, hiszen szeretem, de a jegyzeteknek nem lenne jó, na meg Aileen is leharapná a fejem, ha olyan szorgalmit adnék oda neki, ami el van maszatolódva. Már kezdtem remélni, hogy a csöpögés abbamarad, amikor egy pillanattal később leszakadt az ég. Nem, nem a szó szoros értelmében, csupán egy kisebbfajta nyári zápornak lehettem az áldozata. Gyorsan letértem az útról, bevetve magam a fák közé, de a szélnek hála azok sem védtek volna sokat, így beljebb merészkedve eljutottam a kísértetházig. Nem éppen a legjobb, de legalább van tető a fejem felett. Belépve rögtön elfogott az a kellemetlen érzés, ami mindig ha ide jöttem, mondjuk eddig csak háromszor voltam itt, megörökíteni a hely egy-egy elfeledett helyiségét. Volt benne valami, ami egyrészt megragadta a figyelmem, másrészt pedig viszolygást keltett bennem. A jegyzetekre pillantottam, majd bosszúsan szitkozódtam angolul, amiért nem tudtam megóvni őket még így sem...
- Szuper... - Sikerült végre visszaváltanom magyarra egy idő után. Nem örültem neki hogy újra neki kell állnom az egésznek, de nem tehetek mást. Nagy levegőt véve néztem körbe, hogy vajon mivel tudnék kedveskedni a tanárnő művészi énjének, de egyelőre semmi számomra figyelemreméltót nem leltem. Kipillantva a szakadó esőbe és azon gondolkoztam, hogy talán ha egy kicsit hátrébb sétálnék, majd oldalra és úgy örökíteném meg a helyet, akkor egészen jó hatást keltene a kinti táj, az eső és a hely borongós kinézete. Egész jó kontrasztot alkotna... A jegyzeteim ledobva a lépcsőre hátráltam a falig, majd próbáltam megtalálni a megfelelő szöget ahhoz, hogy megörökíthessem. Például az a koszos játékbaba a földön, ahogy ott árválkodik... Eléggé borongós képnek nézünk elébe.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Grace gardedámja / Gaby írórabszolgája!/ Kérdezz! / Paloma
Borostyán Lenke
INAKTÍV


Aaron's siren
offline
RPG hsz: 55
Összes hsz: 108
Írta: 2015. április 6. 15:55 | Link



Anthony E. Blake

Épp a napi bevásárlást intéztem, amikor először felpillantottam az égre, de azt hiszem, azt kívánom, bárcsak ne tettem volna. Sűrű, fekete felhő borította a nagy kékséget, és a napsugaraknak hűlt helyét sem lehetett látni. Tudtam, hogy igyekeznem kéne hazafelé, de még volt pár elintéznivalóm, és csak reménykedni tudtam benne, hogy megúszom a nagy zuhét. Kapkodtam a lábam, ahogy csak bírtam, már kezdtem hálálkodni az égnek, hogy épp idejében végeztem, amikor lepillantottam a kezemben árválkodó virágcsokorra. Gábor barátnője írt tegnap, hogy egy régi ismerőse nyugszik a bogolyfalvi temetőben, és legyek olyan kedves,  vigyek ki néhány szál virágot a nevében. Nem volt más választásom, elindultam a nyughely felé, magamban kissé morgolódva. Elvégezve a rám szabott feladatot, gyors léptekkel – már amennyire a magas sarkúban lehet gyorsan lépkedni – igyekeztem a lakósor felé vezető útra, amikor megláttam az első hatalmas esőcseppet a járdán koppanni. Nem sok idő kellett ahhoz, hogy a szemerkélésből esőfüggönnyé változzon az égből aláhulló víz. Tisztában voltam vele, hogy haza már semmiképp sem érek anélkül, hogy bőrig ne ázzak, úgyhogy más opció híján a kísértetházba slisszantam be.
Rengeteg rémisztő történetet hallottam már a helyről, és ugyan nem vagyok az az ijedős kislány fajta, most mégis enyhén remegtek a térdeim, ahogy nyikorogva záródott be mögöttem az ajtó. A kezemben lévő szatyroktól gyorsan megszabadultam, és pálcámat magam elé tartva, óvatosan lépkedtem egyik poros deszkalapról a másikra. Hátborzongató volt látni a kitört üvegek, pókhálótól és alvó denevérektől roskadozó megzuhant, régi bútordarabok sokaságát. Az idő mintha különösképp utálta volna ezt a helyet, teljesen felemésztett mindent…
Már épp kezdtem megnyugodni, hogy nincs itt senki, amikor hangot hallottam valahonnan a hátam mögül, a szél pedig búgva fújt át a helyiségen. Hatalmasat sikítottam, bár tisztában voltam vele, hogy annak az esélye, hogy meghall valaki, és a segítségemre siet, egy a millióhoz.
-Van itt valaki?- Teszem fel az általános kérdést, és, bár a számtalan horrorfilmből megtanulhattam volna, hogy kinyitni egy ismeretlen helyen az ajtót nem szerencsés, mégis ezt teszem. Remélem nem szabadul el a pokol…
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Anthony E. Blake
INAKTÍV


† Tony †
offline
RPG hsz: 67
Összes hsz: 439
Írta: 2015. április 6. 16:51 | Link

Borostyán Lenke
Talán így utólag nem volt a legjobb dolog az árnyékba húzódni, tekintettel a női sikításra biztosan nem. Elsőként nem is tudtam hova tenni, de aztán csak sikerült rájönnöm, hogy valószínűleg nem egy ostoba szellem próbál játszadozni velem. Nos... Nem csak én találtam úgy, hogy a ház elég jó menedék az eső elől. A sikítás alapján egy női egyénnel van dolgom, vagy egy férfival, aki igazán jó szopránnal van megáldva, habár ezt azért nem hittem. A női szavak tettek biztossá abban, hogy nem  egy férfitársam talált be ide aki nagyon félős. A nők általában mindig félnek, szóval... Jó Grace ezért most minimum képen törölne és közölné, hogy húzzak vissza... Nos, mindannyian tudjuk hova. A nőnél pálca is volt, itt mindenkinél van olyan. Magam is előkaptam a sajátomat, de csak a biztonság kedvéért, mert ha halálra rémítem, akkor még a végén megtalálna átkozni. Nem lehet előre tudni az ilyet...
- Igen. Van itt valaki, én. - mondtam és felé pillantottam, remélve, hogy nem küld felém egyetlen ártalmas átkot sem amit ne tudnék kivédeni. Nem volt kedvem a porban fetrengeni. A pálcát nem emelve rá indultam meg felé, de azért fő a biztonság. Ez a hely rejthet meglepetéseket és mint az előbb is kijelentettem, tényleg nem volt kedvem elhasalni, így kikerültem amit lehetett. A házba besüvítő szél hangja engem nem rémített meg, sem a denevérek, vagy a poros pókhálók, amelyeken itt-ott csücsült egy álmos pók. Nem volt annyira rémisztő, már aki az efféle helyekhez szokott. Jó, aranyvérű családtól származom, de még kölyökkoromban apámmal sokat járkáltunk ijesztőbbnél ijesztőbb helyeken. Ő bírta a sötét helyeket, meg a kalandokat és én is. Hát igen, egy auror mégiscsak nem fél mindentől ami elé kerül. Imádtam mikor mesélt a helyekről amiket látott, de ezek mind nagyon régi emlékek voltak.... A tőlem nem messze lévőre pillantottam, majd a megnyikorduló mennyezet felé. Néha komolyan azt hittem, hogy ezt a helyet kísérti valami, de annyira sosem foglalkoztatott, hogy utánajárjak a ház történetének. A nőt viszont már láttam. Ő is a falu lakója, de mi is a neve... Jó a névmemóriám, de így hirtelen nem ugrott be, szóval nem mondtam semmilyen nevet, talán jobb is így. Nem állt szándékomban megsérteni őt.
- Az időjárás? - kérdeztem ezzel arra célozva, hogy őt is az eső üldözte be erre a félelmetes és éppen hogy egyben maradó épületbe mint engem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Grace gardedámja / Gaby írórabszolgája!/ Kérdezz! / Paloma
Borostyán Lenke
INAKTÍV


Aaron's siren
offline
RPG hsz: 55
Összes hsz: 108
Írta: 2015. április 6. 17:12 | Link



Anthony E. Blake

Minden lépésnél, amit ebben az omladozó félben lévő házban teszek, úgy érzem az lesz az utolsó, rám szakad, és kész vége, ennyi volt, Borostyán Lenke élt 21 évet… Még a hideg is kiráz a gondolattól, vagy attól, hogy nem tudtam kellőképp sietni, és az eső, ha nem is teljes mértékben, de elkapott, és nagyjából úgy nézek ki, mint egy csapzott mókus, aki alul maradt a dióért folytatott küzdelemben. De mindegy is, elvégre itt úgy sincs senki, vagy mégis? A szél kegyetlenül fúj, a deszkák nyikorognak, én meg annyira frászt kapok, hogy akaratlanul is hatalmasat sikoltok. Azt hinné az ember, hogy nincs az az ütődött balfék, aki ilyen ítéletidőben betenné a lábát erre a borzalmas helyre, természetesen én a tisztelt kivétel vagyok, elvégre én ide menekültem, nem ez volt a fő célom, mire kiderül, hogy mégiscsak létezik ez a személy. Igazából meg sem kéne lepődnöm, hogy egy pasival találom szembe magam… Ennek totál elmentek otthonról, vagy mi a szösz? Végignézek a felém közelítő alakon, kicsit úgy fest a helyzet, ahogy szorongatjuk a pálcáinkat, mintha gondolatban azt üzennénk egymásnak: Bibibí, nekem is van! Ő ugyan leengedi a sajátját, én azonban még mindig tettre készen szorítom a szilfa szerzeményt, biztos, ami biztos. Tekintetében a felismerés egy apró szikráját vélem felfedezni, és jobban szemügyre véve a fizimiskáját, nekem is ismerős, de a neve nem ugrik be. Egy biztos, ő is az utcában lakik… Kissé sértődött pillantást vetek rá, amikor felteszi a bugyuta kérdését. Oké, hogy elég ramatyul festek, de muszáj erre még fel is hívnia a figyelmemet?! Miért nincs itt valahol egy tükör?- Nyafogok magamban, majd leesik, hogy mondanom is kéne valamit, még mielőtt elkezdene kézzel-lábbal hadoválni, azt gondolván, hogy süket-néma vagyok, vagy nem értem a nyelvet.
-Mindenesetre nem a szomszéd kutyája… Téged mi szél hozott éppen ide?
Hangom kissé gunyoros, de ennyi azt hiszem, kijár azok után, hogy még, ha finoman is, de leszólta a megjelenésemet. Lehet, hogy nem kéne túlzásba vinnem jelen körülmények között a mindenekfelett álló önérzetességemet, mert még a végén pórul járhatok… Pálcámat kissé lejjebb eresztem, jelezve, hogy, ha ő békén hagy, én sem fogom a padlóra küldeni
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Anthony E. Blake
INAKTÍV


† Tony †
offline
RPG hsz: 67
Összes hsz: 439
Írta: 2015. április 6. 23:41 | Link

Borostyán Lenke
A helyzet egyrészt mulatságos volt, másrészt eléggé zavaró, tekintettel arra, hogy nem éppen a hajára, vagy a ruhájára akartam megjegyzést tenni, de jobban megszemlélve egy ázott macskára emlékeztetett, viszont ezt az istenért sem mondtam volna ki hangosan. A vadmacska talán találóbb, tekintettel a gúnyos felszólalására. A kapucnis buksimmal meredtem rá, majd az ablak felé böktem, mintha nem lenne egyértelmű miért ragadtunk itt kettecskén a kísértetházban.
- Elkapott az eső... - A jegyzeteim felé pillantottam, majd egy sóhaj kíséretében visszapillantottam rá. Megvolt a neve, de nem beszéltünk eddig egyetlen szót sem, szóval csak hallottakból tudtam tájékozódni.
- Lenke, igaz? - kérdeztem és most rendesen végigmértem, elvonatkoztatva a kinti időjárás által okozott „károktól”. Egészen csinos, körülbelül velem egykorú. Igen, már megint ezt csináltam. Felmértem a környezetemben lévő személyt, következtetést vontam le és összegeztem.
- Figyelj, nem akartalak megsérteni, eszemben sem volt. Szóval bocs... - néztem rá, de aztán elnézve tőle a jegyzetekhez sétáltam és eltettem a pálcám. Egy sem élte túl az esővel való találkozást, tehát írhatom újra az egészet. Komolyan mondom, remek! Ez egyszerűen fenomenális egy nap... Komolyan, már csak az kéne, hogy ez az átkozott épület a nyakamba zúduljon! Angolul káromkodva rúgtam bele a közelemben lévő üvegbe, ami a falnak repülve darabokra tört. Na szuper... Lenke felé pillantottam, majd egy megadó sóhajjal emeltem fel a két kezem, ezzel jelezve, hogy nem fogok több dolgot összetörni míg itt van, vagyis vagyunk... Hosszú lesz ez a nap.
- Ha már így... csapdába estünk, akkor bemutatkoznék. Anthony Edward Blake... Pár háznyira lakom tőled. - Nagy nehezen kinyögtem egy teljesen normális mondatot úgy, hogy remélhetőleg nem sértettem meg. Reméltem nem ástam el magam nála... Még a végén sikerül még egy „ellenséget” is szereznem és Mark erre bőven elég, köszönöm.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Grace gardedámja / Gaby írórabszolgája!/ Kérdezz! / Paloma
Borostyán Lenke
INAKTÍV


Aaron's siren
offline
RPG hsz: 55
Összes hsz: 108
Írta: 2015. április 7. 07:48 | Link



Anthony E. Blake

Bár a kapucnis pulóverből magamtól is kikövetkeztethettem volna, hogy miért is jutott éppen ide, mégis rákérdeztem, elvégre mégsem ácsoroghatunk itt egymás szemeit bámulva, amíg el nem csendesedik kint az időjárás.
A nevem hallatára összerezzenek, még mindig nem szoktam hozzá, hogy itt a keresztnevemen szólítanak, hiszen Grazban csak Fräulein Borostyán, azaz Borostyán kisasszony néven emlegettek. Némán bólintok, jelezve, hogy eltalálta a nevem, bár borzasztóan érdekelne, honnan is tudja. Mondjuk, amilyen kicsi ez a falu, csoda, hogy arról nincs tudomása, milyen színű tányérból ebédeltem tegnap… Pletykatelep a köbön! Miközben én ezen agyalok, neki valószínűleg koppan a tantusz, hogy talán nem kellett volna azt a megjegyzést ideszúrnia, ami arra utalt, hogy elég lestrapáltan nézek ki. Tükör sajnos nincs a közelembe, hogy legalább annak segítségével kicsit helyre tudjam hozni a szénakazal módjára szerteszét ágazó loboncomat, és az esőnek magát megadó leheletnyi sminkemet, elvárható lett volna, hogy, mint pasi, ne hívja fel ezekre a tényezőkre a figyelmemet. Ha most a régi énemmel állna szemben, biztos lehetne benne, hogy elküldeném melegebb éghajlatra, és inkább fölszaladnék az emeletre, mintsem, hogy itt dekkoljak vele, akár egy percet is, de változnak az idők, és az sem mellőzhető tényező, hogy egy kísértetházban vagyunk…
-Bocsánatkérés elfogadva.-Mosolyodom el, majd folytatom.-Mióta vagy itt? Nem tudod, van-e itt esetleg egy tükör, vagy egy bármi, hogy kicsit elviselhetőbbé tudjam tenni a látványt?
Mutatok végig elázott külsőmön. Ő eközben egy köteg pergamen felé siet, mond valamit angolul, amiből csak annyit értek, azt is a hanglejtésből, hogy valami nincs rendben, majd hatalmasat rúg a földön heverő, amúgy is szilánkos üvegbe, ami a falnak repülve esik alkotó elemeire. Összerezzenek a csapódásra, és kérdőn, kissé riadtan pislogok rá. Ez meg mégis mi a nyüvest csinál? Normális?! Fut át a gondolat az agyamon, de persze világért sem mondanám ki hangosan, mert még a végén úgy járnék, mint az a szerencsétlen üveglap. Kezeit felemeli, mint a filmekben szokás a Kezeket fel! mondat után, pedig itt egy deka rendőr sincs... Szám sarkában, apró elfojtott vigyor jelenik meg, majd mikor beszélni kezd, igyekszem komoly arcot vágni. Szavaiból kiderül, honnan tudja a nevem, pár házzal mellettem lakik. Azt már eddig is tudtam, sejtettem, hogy ő is a Bogoly lakósor egyik házának tulaja, és lám igazam is lett.
-Borostyán Lenke. – Mutatkozom be én is a teljes nevemen, majd felé fordulva néhány kérdést zúdítok rá, hátha beszélgetés közben könnyebben telik az idő, és hamarabb tudunk innen szabadulni. Nem szívesen éjszakáznék itt…
-Külföldiként hogyhogy épp Magyarországra esett a választásod? Angliában sokkal több mágusképző van, mint itt, nem?
Kérdőn pislogok rá, majd tekintetem az ablakra siklik… Ha így folytatja tovább az eső, lassan ladikkal lehet csak közlekedni a faluban…
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2015. április 14. 19:37 | Link

Martin Romberg
[Zárt]

Különös módon egész jól bírtam ez idáig Gwen viselkedését, de miután múltkor a könyvtárban megkért, hogy ne öleljem meg Kriszt, kiakadtam, de nagyon durván. Miért szól bele abba, amihez nincs semmi köze. Az én életem, az én dolgom. Ne mondja meg nekem, hogy mit csináljak. Nem kicsit idegesített fel. Én megértettem volna őt, talán még teljesítettem is volna a kérését, ha az kérésként mondta volna és nem felszólításként. Eddig nem voltam senkivel sem gonosz, nem bántottam senkit a szavaimmal, kivéve Gwent, akinek eléggé beszóltam a könyvtárban. Azóta mintha megváltoztam volna. Hatalmas gyűlöletet érzek magamban. Bántani szeretném a lányt, rosszat kívánok neki. Éppen ezért szerveztem meg tudatosan a mai kis kitérőmet.
Megvártam, míg lemegy a nap, csak azután indultam útnak. Jól tudtam, hogy ilyenkor hemzsegnek a prefektusok a kastélyban, így halk és óvatos voltam az épületből kivezető, illetve a faluba vezető úton. A település előtti mezőn még megálltam szedni néhány hozzávalót a főzetemhez. Egy bizonyos levélfélén kívül minden mást beszereztem már, ezt hagytam utoljára. Mindent egy tértágító bűbájjal megáldott táskába tettem bele, többek között ott lapult a főzőedényke is, amiben majd el fogom készíteni Gwen számára a főzetet. Azért nem akarom megölni, nem mérget készítek, csupán egy olyan löttyöt, ami egy ideig ágyhoz köti a lányt. Amolyan hányás, szédülés, fejfájás problémákkal fog szenvedni, amennyiben sikeresen megissza a készítményt.
Nem meglepetten fogadott a falu kihalt utcája. Egy lélek sem volt a főúton, legalábbis feltűnően nem, ám bizonyára lehettek sötétben botorkáló kitudja milyen alakok. De valamiért nem érdekeltek, nem paráztam attól, hogy netán valaki elkap az utcán. Szerencsére elég közel volt a kísértetház, azonban annál eldugottabb helyen. Az azt körülvevő fák között gyorsan végigosontam, fekete ruhámban szinte árnyként suhantam, majd az ajtóhoz érve benyitottam és beszökkentem az ajtón. Hát mi tagadás, eléggé elhagyatott egy hely, de ez számomra most tökéletes volt. Az egykori nappali közepére leültem és elővettem az edényt és a hozzávalókat is.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Martin Romberg
Minisztériumi dolgozó, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 173
Összes hsz: 574
Írta: 2015. április 15. 19:49 | Link

Kávássy A. Henrietta


Első alkalom volt, hogy lemerészkedtem a faluba, ha nem számoljuk az ideérkezésemet. Immár kevesebb kötöttséggel kell szembenézzek. A Herzbergben azért szigorúbban tartották számon a dolgokat, elvégre jóval fiatalabb voltam még. Most, hogy erre rádöbbentem, csak még felszabadultabban járhattam a környéket.
Eszembe jutott, hogy esti arculatában még nem láttam a falut. Egy darabig úgy határoztam, hogy majd csak napnyugta után indulok el, de gyorsan rájöttem, hogy éjszakánként nagyon hamar lehűl a levegő, és szinte minden elnéptelenedik, amit nem szerettem volna. Bezár minden, csak a kevésbé tisztelt helyek várják tárt kapukkal a fülük mögött vajat rejtegető fickókat.
Így aztán a késő délutáni indulást választottam, csak hogy az egész naplementében gyönyörködhessek. Lassan vitt a lábam, útközben meg-megállva az éledező természet nyomai előtt. Még mindig a szabadság különös és új érzését éreztem magamban dominálni, ami érdekes módon nem csapott át túlzott őrületbe. Megőriztem az eszem, tudtam hogy mit kell tennem. Újfent hálás voltam, hogy semmiből sem kellett még készülni, azaz hogy gondtalanul lófrálhattam.
Az eltöltött néhány óra hamar elszaladt. Remekül éreztem magam. Igaz, hogy egyedül, de legalább ráhatás nélkül. Folytattam a felfedezést, ezúttal a lakósor telkeit álltam neki pedzegetni, a maradék üzletsort valamikor későbbre fogom hagyni. Szép volt a naplemente. Kár, hogy nem hoztam magammal elég pénzt, mert akkor biztos beugrottam volna venni valamit. Mondjuk egy tábla étcsokoládét, csak mert olyan régen ettem, pedig az egyik kedvencem. Aztán besötétedett, és minden úgy lett, ahogy azt előre sejtettem. Kiürült a falu, s a többiekkel együtt jobbnak láttam én is visszaindulni. Csakhogy.
Már elhagytam a határát, amikor egy különös alakot láttam mozogni. Körvonalai a fák közül tűntek elő, arcát nem láttam jól, mert ruházata túl sötét és bő volt, így eltakarta azt. Épp úgy festett, mint aki tilosban jár. Ezt onnan tudom, hogy gyakran láttam tilosban járó embereket, még ha nem is mindig én voltam az a szerencsés.
Szokatlanul töprengeni kezdtem, hogy vajon ki lehet ez, és miben sántikálhat. Az nem lehet, hogy varázslény vagy illúzió lett volna. Az út menti árok pereméig szorultam, hogy a távolba hajolva követhessem még őt a szememmel. A másik irányba tartott, egy rozoga épület felé.
Nem mondhatom, hogy nem féltem. Nagyon is vert a szívem, aztán mellesleg jópárszor megbántam magamban, hogy a követésére vetemedtem. De a kíváncsiság nagy úr, ráadásul biztonságban éreztem magam, mert nálam volt a pálcám.
Semmiképpen sem akartam beszélni vele, ezért az ő bejárata helyett egy másik alternatívát próbáltam keresni. A ház spontán felmérése után óvatosan, végig a falhoz simulva lopakodtam be a kertbe. Fogalmam sincs, hogyan szúrtam ki a sötétben, de észrevettem valamit. Az alapzat egy ponton meg volt rongálódva, feltehetőleg a diákok vájtak itt maguknak járatot. Egy körülbelül a térdemig érő luk tátongott alul, pont elég ahhoz, hogy azon bemászva a pincébe jussak. Először egy kavicsot dobtam le, aztán bűbáj segítségével levilágítottam, vizsgálódtam és végezetül bemásztam. Ha minden igaz, a rejtélyes valaki alatt lehettem, pontosan egy szinttel. Mindezt úgy, hogy ő erről semmit sem tudott, nekem pedig a torkomban dobogott a szívem. A minimálisra hagyott fénnyel a kezemben próbáltam megtalálni a lépcsőhöz vezető utat, de őszintén szólva borzalmas állapotok uralkodtak odalenn. Felettem és alattam is hiányos szerkezetű padlózat, mindenféle kopott és haszontalan bútor, holmi, kosz. Zajforrások tucatjai. Akarva akaratlan hallattam halk reccsenéseket, kopogásokat, melyek nem csak a nehéz és lassú lépteimnek voltak köszönhetőek. Már a visszafelé vezető utat se találtam. Közben végig azon drukkoltam, hogy a felettem settenkedő semmilyen neszt ne halljon meg, mert akkor úgy hiszem, végem lett volna. Ha meg feljebb kerülök, előbb-utóbb megleshetem, miben is sántikál

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2015. április 16. 18:13 | Link

Martin Romberg
[Zárt]

Igazából fogalmam sem volt, hogy miért pont a kísértetházat választottam a főzet elkészítésére. Elég bizarr egy hely, erre abban a pillanatban rájöttem, amint benyitottam az ajtón. Mivel a ház üresnek tűnt, így tartottam magam az első tervemhez, bementem és a nappalihoz siettem. Minél gyorsabban túl akartam lenni ezen az egészen, ezért nem vacakoltam, elővettem az edényt és a hozzávalókat. Egy varázslattal meggyújtottam a varázslókonyha praktikus darabjának alsó részét, ami éppen azért lett feltalálva, hogy ne kelljen alatta tünet csiholni. Nem lett volna jó, ha felgyújtanám a ház padlóját. Főzni egyébként is szeretek, a varázslöttyök készítése sem áll messze tőlem, mondjuk úgy, női érzékem van ezekhez.
Megvártam, amíg felforr a víz, ahogy az le is volt írva a teendőkhöz. Még mindig rajtam volt a nagy fekete palástszerű ruhám, még a csuklyáját sem döntöttem hátra fejemről. Csöndben vártam a vízre, addig is körülnéztem. A falak penészedtek, pókhálók mindenhol és itt-ott még egy patkány is elszaladt. Még szerencse, hogy nem irtózom tőlük. Megfigyeltem, hogy a ház időnként érdekes zajokat hallat, de ezekre fel voltam készülve, ugyanis kedves barátnőm tegnap beszámolt nekem az ottani élményeiről. Mondta, hogy a ház időnként életre kell és megvicceli, ijesztgeti vendégeit. Viszont kezdtek egyre gyakoribbá válni a nyikorgások, különösen akkor kezdtem el gyanakodni, hogy itt valami, vagy valaki más is van, amikor alattam volt a zajforrás nagy része. Féltem, hogy valaki van alattam, fogalmam sem volt, hogy ide kik járnak. Néhány diák rendszerint látogat el ide, de közülük is vannak olyanok, akik nem gondolkoznak azon, hogy bántsák-e társaikat, de bárki más idegen, rosszban sántikáló lélek is bázisaként használhatja a helyet. Úgy döntöttem, hogy utánajárok. Felálltam, csuklyámat még jobban az arcomra húztam és kezembe vettem a pálcámat. Fényt természetesen nem csináltam, inkább a sötétségbe bújva indultam el a pincébe vezető ajtót megkeresni. Próbáltam halk lenni, még a lélegzetemet is visszafogtam.
Megtaláltam a levezető utat. Még hezitáltam kicsit, hogy lemenjek-e, vagy ésszerűbb lenne inkább elhagyni ezt a területet. De úgy döntöttem, hogy lemegyek, teher alatt nő a pálma. Néma csöndben lesétáltam a lépcsőn, mintha valami alagútrendszerbe tértem volna. Egy elágazáshoz értem, közvetlenül a lejáró végén. A falhoz lapultam. Megdermedtem, mert lépteket hallottam a közelből, így már biztosra vettem, hogy valaki van itt lent. Összeszedtem a bátorságom és nagyon halkan elsuttogtam egy varázsigét, amit valószínűleg más nem hallhatott, csak ha épp mellettem állt. A varázsige kimondása közben lendítettem pálcámat és mintha csak egy kis fénygömb lett volna a végére biggyesztve, elhajítottam azt a hangforrás felé.  Ott aztán egy kis bombához hasonlóan, a fény kiterjedt és megvilágította a teret. Egyik szememmel közben kikukucskáltam a fal mögül és észrevettem, hogy kirajzolódik egy embernek a körvonala. Azt láttam, hogy ember, de nem volt hosszú haja, ám többet nem tudtam meg. Nekem ennyi elég is volt. Egy közel felnőtt férfi volt idelent és most felfigyelhetett rám. Szerencsére csupán az egyik szememet, illetve azáltal a csuklyám kis részét nem takarta csak a fal, így valamennyire védve voltam a támadásoktól. De nem vártam semmire. Amint kirajzolódott a férfi körvonala, elkezdtem rohanni felfelé, azon az úton, amin lejöttem. Felérve a földszintre tovább rohantam és befordultam az első szobába, amit találtam.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Martin Romberg
Minisztériumi dolgozó, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 173
Összes hsz: 574
Írta: 2015. április 16. 20:25 | Link

Kávássy A. Henrietta


Odalent másképpen gondolkodtam. Egy darabig próbáltam megjegyezni az útvonalat, hogy bármi baj esetén azonnal a felszínre juthassak, de idővel már nem tudtam követni a pince folyosóinak kanyarjait. Le kellett mondjak a menekülővonal tervéről. Csak a kezemben szorongatott pálcám, s annak aprócskára vett fénygömbje biztosíthatott arról, hogy minden rendben lesz. És persze saját magam, ott belül. Legalább orra nem eshettem, csak a padló szakadhatott be bármikor alattam, már ha van még hova süllyedni. Cseppet sem bíztam a helyben, főleg nem az ideosont alak után. Azon sem lepődtem volna meg, ha a Pokol kapuját leltem volna meg hirtelen.
Már ekkor kezdtem érezni, hogy valami nincs rendjén. Túl nagy csend uralkodott a házban. Ha még nem aggódtam volna eléggé, hát most különösen elővigyázatossá váltam. Még inkább a falak mentén, igyekezvén a szanaszét heverő tárgyak takarásában lapulni, de még mindig távol éreztem magam a felfelé vezető úttól. Egyre reménytelenebbé és magányosabbá váltam odalenn. Meg kellett álljak valahol, egy viszonylagosan biztonságos ponton, tehát így tettem. Szinte teljesen eloltottam a pálcámból nyert fényforrást. Éreztem, hogy pupilláim lassan hozzászoknak a végtelen sötéthez, lassabbodó és egyenletesebbé váló lélegzetemen kívül semmit se hallottam.
Tettem néhány lépést valamerre. Egészen keveset. Magam sem tudtam, merre indulok, de jó lett volna kitapogatnom a korábban még látott, feltehetőleg előttem eldőlt széket, mert akkor már beazonosíthattam volna a helyzetemet. Bumm... Fényesség. Vakító fényesség, amitől ösztönösen az arcomhoz kaptam mindkét kezem - csoda, hogy nem szúrtam ki a pálcámmal a szemeim, pedig azonnal hatástalanítanom kellett volna a varázslatot a segítségével - és néhány lépést hátráltam. Megint szerencsém volt, hogy nem volt mögöttem semmi, amiben hanyatt eshettem volna. Sem kiáltani, sem reagálni nem volt időm. Igazából fel se fogtam, hogy mi történik. De amint elmúlt a hatása, több tárgyon is átbukdácsolva jutottam el egy terembe, amit kikiáltottam sürgősségi fedezékemnek. A fejem és a lábam is csúnyán bevertem a megiramodásban. Azt se tudtam, hogy élek vagy halok, de ekkor már megfogalmazódott bennem, hogy bizonyára túljárt az eszemen, és egy óvatlan pillanatban leellenőrzött. Vagy csak megijeszteni próbált. Nem láthat jól a sötétben, de sokkal jobban ismerheti nálam a terepet. Ezért nem szabadott, hogy túl sokáig legyek egy helyben. Hallottam, hogy visszarohan a lépcsőn, most legalább már tudtam merre menjek. Követtem a mennyezeti padlón hallható koppanásait, így megpróbáltam teljesen alá kerülni, mint nagyjából a múltkor. Amint megsaccoltam a rejtekhelyét, ügyelve arra, hogy a keletkezhető törmelék ne essen rám, kissé ferdén egy rombolóátkot küldtem a plafonnak. Nem túl nagyot, éppen eleget ahhoz, hogy az egy kisebb szabályos körben, nagy hangzavart keltve összeroskadjon és az én szintemre essen. Azt kívántam, bárcsak pont a leszakadó deszkákon próbált volna meglapulni. Anélkül, hogy a sikerességről meggyőződtem volna, bicegve felsiettem a földszintre és folytattam a keresést az alak után. Nem mertem kiáltani. Az imént felvert portól és a korábban elszenvedett apróbb sérülésektől valósággal kapkodtam az oxigén után. Sorról sorra kezdtem járni a szobákat, mindegyikhez odakommandózva, ajtaját belökve - ha volt egyáltalán - így előbb-utóbb nyomok után kutatva. Ezen a szinten már érezni lehetett valaminek a szagát. Nem is olyan messze innét bájitalt főzhettek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
offline
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2015. július 26. 21:11 | Link

Lalcsimalcsi *w*

[Hacumacu]

A száját harapdálva áll meg a máladozó vakolat előtt, s pislog fel a házra, majd a barátnőjére.  Lehet nem egészen gondolta át ezt az egészet, mármint, bemenni egy ilyen házba, aminek még a kiléte is kétes.. A száját harapdálva néz vissza az ajtóra. Na jó, ez csak egy ház, meg minden.
- Tudod mit, szerintem eresszük be a patkányod, és ha kijön, utána lép életbe a fogadás.- vetette fel csak úgy, telljesen mellékesen, ahogy a nyakában levő kristályt kezdte fogdosni, meg csavargatni, meg huzigálni, meg mindent, amit még egy nyaklánc medáljával lehet csinálni. Amúgy, nehogy valaki azt higyje, hogy ez azért van, mert félne, mert itt van egy elméletileg kísértetjárta ház, amelykben Tudjukki tanyázott, és ki tudja, lehet, hogy most is csak rejtőzködik, és ott van bent, vagy visszajön mikor ők bent vannak.. Megremeg a gondolatra, hogy valami orratlan barbár csak úgy kinyírja.. Bár Harry Potter már tök öreg lehet, de akkor is. A vére még megvan, sőt, lehet, hogy a DNS-e a lényeg, és akkor a ha halott, egy kiásott csontja is elég, egy újperce, vagy egy hajszál, vagy a körme..
- Te figyelj csak, amúgy miben fogadunk?- néz újra rá, csak hogy húzhassa még egy kicsit az időt. Ő oda be nem megy, az egyszer már szent és sérthetetlen, főleg elsőként nem fog bemenni. Még csak az kéne. Nála nem működik ez a "Halál árnyékában járok, de nem félek a gonosztól" dolog, ő nagyonis fél a gonosztól, és a haláltól is, az arnyékoktól is, főleg a szellemek árnyékaitól. Már ha vannak árnyékaik, de biztos vannak árnyékaik. Attól még, hogy átsüt rajtuk a nap, kell legyenek árnyékai. De ezt még meg fogja kérdezni a házszellemtől, már ha még találkozik vele, és lesz mersze kinyögni bármit is.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2015. július 29. 18:58 | Link

Martin Romberg
[Zárt]

Nem tudtam, hogy mi vezérelt akkor, amikor úgy döntöttem, hogy lemegyek a pincére hajazó alagútrendszerbe, de bármi is volt az, biztosan köze volt a jellemváltozásomhoz. Ha pár hónappal, netán fél évvel ezelőtt kerültem volna ilyen helyzetbe, valószínűleg egy kisebb zaj hatására is elhagytam volna az épületet és egyenesen haza siettem volna. Bár ha már itt tartunk, el sem jöttem volna olyan bájitalt főzni, ami árt egy embernek.
A pincébe vezető lépcsőn halkan és óvatosan lépkedtem, majd ahogy leértem az utolsó fokra, további zajokat hallottam. Biztos voltam benne, hogy azok forrása a közelben volt, ahogy abban is, hagy egy ember járkált idelent. Afelől hogy milyen személy - diák vagy tanár, jó vagy rossz - fogalmam sem volt. Amint a mozgás már nagyon evidensé vált, pálcámmal varázsoltam és egy fénygolyót dobtam a mozgó személy felé, ahol aztán az úgy mondva felrobbant és láthatóvá tette a teret. Nekem, és több mint valószínű, hogy a másik személynek is erős volt a fény, hunyorognom kellett, hogy látni tudjak bármit is, hiszen pupilláim már hozzászoktak a sötéthez. Ettől függetlenül kirajzolódott egy férfi alakja és mivel az előbbi akciómmal jelt adtam magamról, jobbnak véltem elhagyni a pincét. Felszaladtam a lépcsőn és berohantam az egyik szobába. Szerettem volna leleplezetlenül maradni és a csuklyás köpenyem nem nyújtott számomra elég menedéket. Egy kevésbé látható helyen megbújtam, persze állva maradtam, de minden érzékszervem a külső folyosóra terelődött és valószínűleg pont ez lett a vesztem. Alattam a deszkák hirtelen összetörtek, én pedig tehetetlenül zuhantam alá egy emeletet. Az esés közben megpróbáltam menteni a menthetőt, de nem tudtam már mit csinálni, csupán azt értem el, hogy a hátamra essek. Az érkezés nem volt kellemes, egy faládára estem rá, ami persze azonnal széttört. Még szerencse, hogy a csontom nem, azonban pár heget szerzett a testem, na meg persze fájdalmat. Nem adtam ki hangot, nem az én szokásom a sikítás, viszont nagy hangzavar kerekedett a fatörések miatt. Velem együtt esett köpenyem, ami továbbra is takart valamelyest, de a zuhanás miatt fekete hosszú hajam szabadon engedte magát és lobogott. Ruhám is kissé szétszakadt, pólómon egy nagyobb tépésnyom volt látható. Nehezen feltápászkodtam miközben hallottam hogy a másik személy felment a lépcsőn. Fordult a helyzet. Ebből a kisebb támadásból megtudtam, hogy bizony figyelnem kell mert ez nem játék. Csuklyámat megigazítottam, hogy ismét fedje rendesen az arcom, majd az eddigieknél is halkabban,  lábujjhegyen felosontam utána, persze tisztes távolságból. A srác jól hallhatóan sorra vette a szobákat, így nem volt annyira nehéz dolgom, befutottam az egyik olyan helyiségbe, ahová már egyszer berontott. Onnan lestem, hogy bemegy oda, ahol én a bájitalt főztem. Tudtam jól, hogy ennek sosem lesz vége, ezért magam vettem a bátorságot és léptem mögé hirtelen és halkan.
- Tán keresel valamit? - Mondtam makacsul nőies hangon miközben pálcámat a torkához szegeztem. Közel kellett állnom hozzá, csak így tudtam a torkához emelni a varázslók és - az én esetemben - a boszorkányok fegyverét. Arcom felfedte magát az orromig, bár már hangom is elárult, de nőies idomjaim megkérdőjelezhetetlenné tették, hogy ellenkező neműek vagyunk. Ha most verekedésbe kezdenénk, bizonyára ő nyerne, hiszen izmai jóval erősebbek az enyéimnél, így inkább úgy gondoltam, hogy kihasználom női lényemet.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: « 1 2 ... 10 11 [12] 13 14 ... 22 23 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa