A Fő utczával szemben, a Boglyas tér legimpozánsabb helyén Bogolyfalva vasútállomása kapott helyet. Grandiózus, elegáns épület, hatalmas oszlopokkal, melyek tartó funkciót látnak el. Egyszerű sárga téglából épült falain ablakok szinte nincsenek, csak a harmadik emeleten, a legfelső szinten, ahol a masiniszták pihenhetnek meg egy-egy út előtt és után. A bejáraton egymás mellett három troll kényelmesen besétálhatna csomagjaival. Belépve az épületbe egy hatalmas fogadócsarnokba érünk. Egyik oldalt pénztárak, másik oldalt büfék és apróbb boltok, köztük egy mindenes, ahol a cérnától a főző üstig mindent lehet találni. A peronokhoz a bejárati kapuhoz hasonló kapun lehet kijutni. Azonban nagy meglepetés éri azt, aki kilép azon a kapun. Mugli gondolkodással a vonatok különböző vágányokról indulnának, amelyek között peronok, hidak, vagy aluljárók húzódnak. Itt azonban két sín van összesen, egyik az érkező, másik az induló vonatok számára. Rajtuk végeláthatatlan hosszú sorban és különböző irányban állnak a vonatok. A sínek között egy öreg, hosszú bajuszú, néma bakter ácsorog állandóan, talán az idők kezdete óta, aki kopott táblájával indítja, vagy érkezteti a vonatokat.
Hogy senki se tévessze el, hogy a sorban hányadik az ő vonata, egy igen kellemesen búgó női hang időnként beharsogja az állomás termeit az éppen induló, vagy érkező szerelvényekkel kapcsolatban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=808033#post808033][b]Olsovszky Laura - 2020.05.08. 18:38[/b][/url]

Egy kisebb adag csomaggal felszerelkezve lépek fel a vasúti kocsi első lépcsőfokára. Balomban egy nagyobbacska női táska, jobbommal pedig kapaszkodom, hogy fel tudjam húzni magam. Még mielőtt teljesen eltűnnék a kocsi ajtaja mögött még egyszer hátra pillantok és integetek Daninak és Laylanak. Ez a lány egy kincs, bár sokszor nehéz vele egyeztetni az időpontot, mivel eléggé elfoglalt. A minap jutottam arra, hogy keresnem kell még egy dadát kisfiam mellé. Dani sír, szája lefelé hajlik és nem érti, hogy én most miért hagyom őt ott. Mikor fellépek odabújik Laylahoz és látom ahogy rázkódik a kis teste. Utálom őt ott hagyni, de van amikor muszáj, és most muszáj. A budanekeresdi antikvitásban elkél most a segítségem, így egy napra oda utazok. A kabinba lépve – ami jelenleg még üres- az ablak melletti üléshez lépek. Kabátomat leveszem, majd a fejem fölötti tartóra helyezem. Helyet foglalok, táskámat pedig magam mellé rakom. Az ablakon kifelé bámulva nézegetem a búcsúzkodó párokat, az éppen sietős léptekkel közeledő férfit akinek aktatáska van kezében. Megszólal a sípszó, majd a vonat a jól ismert zakatolásba kezd. Fejemet a támlának döntöm s úgy nézem a tájat, mely szépen vált át a városi látképből az éledező, zöldellő tájjá. Szeretem a tavaszt.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=808088#post808088][b]Olsovszky Laura - 2020.05.09. 15:54[/b][/url]

A nyugodtság nem tart sokáig, ugyanis nyílik a fülke ajtaja. Egy fiatal nő lép be rajta egy igen egyedi ruhában és méretes pakkokkal. Kicsit jobban magam alá húzom lábaim és eldöntöm térdem a fal felé, így próbálkozva nagyobb helyet kialakítani. Rámosolygok, de ő valószínűleg ebből nem sokat észlel, mivel próbál valami élhetőbb fülkét kialakítani a dolgai elpakolásával. Nem egy pár perces útról beszélünk, így díjazom az ötletet. Még egy ideg bírnék így ülni, de valószínűleg hamar elzsibbadna mindkét lábam. Hallom a megjegyzést, miszerint ez nem az ő napja, de úgy vélem, hogy ezt inkább csak úgy mondta, nem pedig nekem szánta a kijelentést. Egy biztató mosollyal reagálok azért rá, de ennyi. Újra kifelé nézek az ablakon és figyelem a mellettünk elsuhanó fákat és bokrokat. Szinte összemosódik minden, majd kiérünk az erdő sávból és egy gyönyörű kilátás tárul szemünk elé. Többek között emiatt is preferálom azt az utazási módot. A vonat zakatolása olyan nyugtatóan hat rá, a táj pedig olykor hihetetlen. A másik pedig, hogy egy rossz emlék miatt nincs az az Isten, hogy én hopponáljak. A táskámban kezdek kutakodni, majd egy fülhallgatót és a telefonomat halászom elő, de még mielőtt a kettőt összedugnám és elkezdenék zenét hallgatni, a nő hozzám intézi szavait.
- Ugyan, semmi gond, nem szükséges szabadkoznia. - egy kedves mosolyt küldök felé, majd balomba fogom, a telefont és a fülhallgatót, kezemet a keresztbe tett lábaimra teszem, majd jobbomat a velem szemben ülő felé nyújtom kissé előrébb dőlve.
- Ha már egy kis időre fülke társak lettünk… Laura vagyok! – –
Ha már így társalgásba kezdett, akkor miért is ne?! Eléggé szociális típus vagyok, aki szívesen ismerkedik, így ez sosem okozott problémát. Igen hamar tudok valakivel úgy társalogni, úgy, mintha már ezer éve ismernénk egymást. Miután fogadja a kézfogást hátra dőlök és a kezemben lévő holmikat vissza dobom a táskámba.
- Meddig utazol? - kérdem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=808198#post808198][b]Olsovszky Laura - 2020.05.10. 15:26[/b][/url]

A bemutatkozós részen gyorsan tovább is jutunk. Őszintén szólva még örülök is, hogy egy talán nyitottabb, beszédesebb illetővel kerültem egy kabinba. Egy ideig mindig élvezem a táj bámulását, de aztán bekattan valami és mély gyötrődés váltja fel a nyugalmat. Valahogy mindig ugyan ott lyukadok, valamiért miden gondolatmenetem vége Péter. Péter és az ő hiánya. Mindenről eszembe jut valami, ami hozzá kapcsolódik. Természetesen magához a vonatozáshoz is van egy közös történetünk, ami mosolyt csak arcomra, majd könnyeket a szemembe. Egy mély sóhaj tör fel belőlem, s az emésztő fájdalmat megpróbálom visszatartani. Nem, most nem jöhet elő megint, most nem akarok erre gondolni. Zaina igen készségesen és bően válaszol a hozzá intézett kérdésre, amit én oldalra biccentett fejjel hallgatok végig. Fotós. Stylist. Ejha! Szemeim kissé kikerekednek ezek hallatán, s némi értetlenség is társul hozzá.
- Esetleg modellkedsz? Mondjuk az alkatod tökéletes hozzá. - kérdem tőle egy bájos mosoly kíséretében. Régebben, mikor még jóval fiatalabb voltam, barátnőimmel nem egy divatbemutatón megfordultunk. Már szinte elvárás volt velünk szemben, mivel az ilyen rendezvényeken az előkelő családok képviseltették magukat. Tökéletes események voltak ezek újabb kapcsolatok építésére, barátságok alakulásához.
- Nos én a családomhoz tartok Budanekeresdre. Van ott is egy antikvitásunk, ahol szükségük van a segítségemre a mai nap folyamán. Estefelé megteszem ugyan azt az útvonalat csak hazafelé. – kissé megvonom vállaim. Mosolyom töretlen, sőt az esetek túlnyomó többségében mosoly díszíti arcomat. Valamiért ez elhagyhatatlan számomra, annak ellenére is, hogy olykor az a bizonyos mosoly nem őszinte.
- Ha jól sejtem, te több napra mész… - fejemmel a bőröndök felé biccentek, majd kissé felnevetek. Ekkor nyílik a fülke ajtaja és egy idős nő áll széles mosollyal arcán. Afelől érdeklődik, hogy kérünk-e esetleg valamit.
- Én egy kávét kérnék tejjel, és egy cukorral! – adom le a rendelést, majd a táskámba kezdek kutatni a pénztárcám után, ami hamarosan elő is kerül.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=809389#post809389][b]Olsovszky Laura - 2020.05.23. 21:15[/b][/url]

Látom raja a meglepettséget, vagy inkább azt, hogy nem hiszi el, hogy ezt megkérdeztem. Zavartan nevet, ami belőlem is nevetést vált ki. Hát na, ránéztem és ez jutott az eszembe. Teljesen el tudnám képzelni egy kifutón vagy valamelyik nőknek szánt újság címlapján, esetleg egy-egy ruhákat áruló bolt egyik falán.
- Hát ha egyszer megunod amit most csinálsz, akkor lehet érdemes lenne megpróbálkoznod vele. Nos és mi az oka az estélynek? Egyébként nagyon különleges darab… –kedves mosolyt küldök felé, majd hajamat a fülem mögé tűröm.
- Igen, már jó ideje ezzel foglalkozik a családom, és igen, a faluban lévő is a miénk. Az ország több pontján van antikvitásunk, a bogolyfalvit pedig én vezetem. De igazából ez nem munka, inkább hobbi, szenvedély. – vázolom neki teljes beleéléssel. Mikor az antikvitás kerül szóba valahogy mindig elkap a hév és ódákat tudnék zengeni róla. Imádom csinálni, imádok a régi dolgokkal foglalkozni. Megtudom, hogy a tippem helyes volt, ő nem csak egy-két napra utazik el.
- Akkor gondolom nem csak az estély miatt mész oda, hanem lesz még más program is. Egyébként mivel foglalkozik a cég? Ismerhetem? – kérdem, majd kissé előrébb dőlök és megtámaszkodom térdemen. Érdeklődve pislogok rá, amíg ki nem nyílik az ajtó. Leadom a rendelést, majd Zaina is. Meglepetten pillantok rá, miután elvettem a nekem készült kávét.
- Feketén? Ejha! Én képtelen lennék meginni… - vázolom neki. Mindig elcsodálkozom, mikor valaki képes feketén meginni a kávét. Nekem valahogy csak úgy adja az élvezetet, ahogy most lötyög az én poharamban. Igazából sose azért ittam, mert felpörgetne, hanem az élvezeti értéke miatt. Belekortyolok és tüsszentek egyet. Nos az első korty kávé mindig ezt váltja ki belőlem. Hirtelen kapok arcom elé, s pont ekkora kanyarodik egyet a vonat, mely eléggé akadozva történik, így a kávé egy része a padlón, onnan felfröccsenve pedig az előttem ülő ruháján landol
– Úr Isten! Ne haragudj! Azonnal eltüntetem! –arcomra pánik ül ki, s kapkodva kezdek kotorászni táskámban a pálcám után.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=809754#post809754][b]Olsovszky Laura - 2020.05.27. 16:19[/b][/url]

Mikor meghallom a rendezvény okát, akkor kicsit hevesebben kezd verni a szívem. Nincs fogyatékossággal élő rokonom, se ismerősöm, de valamiért mindig erős késztetést éreztem, hogy segítsem őket. Fiatalabb koromban egyszer kétszer önkénteskedtem, s így kapcsolatba kerültem velük. Egyszer egy down kórosoknak szervezett rendezvényen segédkeztem, s így kicsit jobban rálátást kaptam. Hihetetlen, hogy mennyi szeretet van bennük, mennyire elfogadóak.
. Oh, ez egy nagyon szép gesztus. Ha esetleg van rá lehetőség akkor a távolból én is szívesen adakoznék. - válaszolom neki, s teljesen komolyan is gondolom az elhangzottakat. A puccos bulira nem vágyom most annyira, nem mintha távol állnának tőlem, de a hangulatom nincs meg hozzájuk, viszont a pénzt szívesen elutalom vagy odaadom. A reakciójával teljesen egyet értek, melyet arra tett, hogy szeretem a munkám. Heves bólogatásba kezdek, mikor meghallom. Valóban így van, s én teljesen azonosulni tudok ezzel a kijelentéssel. Sose éreztem munkának azt amit minden nap csinálnom kell. Mindig van benne valami kis érdekesség, csavar, bonyodalom, amitől sosem válik unalmassá.
- Teljesen egyetértek! - válaszolom neki, majd a következő mondatára is reagálok. - Hallottam már róla, de még sose akadt egy példány se a kezemben. De ezt a hiányosságomat mindenképp pótolni fogom. - mosolyom továbbra is töretlen, egészen addig, amíg a kávé nem landol a földön majd a különleges ruhán. Pánikba esve kutatok a táskámban, de egyszer csak megérzem a kezét kezemen. Megállok a kutatásban majd rá emelem tekintetem, hallom amit mond, de valamiért csak arra tudok koncentrálni, hogy eltüntessem a foltot.
- Egy egyszerű varázslat és hűlt helye, kérlek engedd, hogy eltüntessem. Van egy 1,5 éves kisfiam, akinél ezt minden nap alkalmaznom kell. - bátortalanul és kicsit szégyellve magam nézek Zainara. - A kávémmal pedig ne foglalkozz, van még annyi amennyire szükségem van. Anyáéknál úgyis iszok majd még egyet. - megvonom finoman vállaim, majd a táskára és újra az előttem ülőre tekintek. - Na? -  kérdem, s fejemmel a táskám felé intek, melyben ott lapul a pálca.