A Fő utczával szemben, a Boglyas tér legimpozánsabb helyén Bogolyfalva vasútállomása kapott helyet. Grandiózus, elegáns épület, hatalmas oszlopokkal, melyek tartó funkciót látnak el. Egyszerű sárga téglából épült falain ablakok szinte nincsenek, csak a harmadik emeleten, a legfelső szinten, ahol a masiniszták pihenhetnek meg egy-egy út előtt és után. A bejáraton egymás mellett három troll kényelmesen besétálhatna csomagjaival. Belépve az épületbe egy hatalmas fogadócsarnokba érünk. Egyik oldalt pénztárak, másik oldalt büfék és apróbb boltok, köztük egy mindenes, ahol a cérnától a főző üstig mindent lehet találni. A peronokhoz a bejárati kapuhoz hasonló kapun lehet kijutni. Azonban nagy meglepetés éri azt, aki kilép azon a kapun. Mugli gondolkodással a vonatok különböző vágányokról indulnának, amelyek között peronok, hidak, vagy aluljárók húzódnak. Itt azonban két sín van összesen, egyik az érkező, másik az induló vonatok számára. Rajtuk végeláthatatlan hosszú sorban és különböző irányban állnak a vonatok. A sínek között egy öreg, hosszú bajuszú, néma bakter ácsorog állandóan, talán az idők kezdete óta, aki kopott táblájával indítja, vagy érkezteti a vonatokat.
Hogy senki se tévessze el, hogy a sorban hányadik az ő vonata, egy igen kellemesen búgó női hang időnként beharsogja az állomás termeit az éppen induló, vagy érkező szerelvényekkel kapcsolatban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=480916#post480916][b]Rebecca Davison-Keis - 2015.03.23. 12:08[/b][/url]

Bőröndök tömkelege, kicsinyítő bűbáj, szülői óba intések, búcsúzkodás. Így indult el Becca a világ másik végéből, hogy új életet kezdhessen Bagolykőn. Azt mondjuk, még nem tudja, mit szeretne tanulni az elkövetkezendő években, de ez mit sem jelent. A lényeg, hogy amint elindul a vonat ő szabad lesz, és nem kell többé hallgatnia az anyja vagy éppen apja szent szövegeit, miszerint neki tovább kell vinni a családi hagyományt és aurorként kell élnie. Ezért is jött kapóra a nagyszülei ajánlata, hogy odaköltözhet hozzájuk. Egyből elfogadta a kezdeményezést, aztán úgy, hogy jobban utána nézett milyen lehetőségei vannak itt Magyarországon még jobban tetszett neki az ötlet. Azonnal felkereste levélben az iskola igazgatóját és megbeszélt vele pár dolgot, a problémáit, hogy igazából még ő sem tudja, mit szeretne csinálni, a lényeg, hogy ne kelljen aurorkodni. Nem arról van szó, hogy félti a hátsóját, de tudja, hogy nem lenne jó benne, kockáztatni meg nem szeretne. Szerencsére az igazgató úr megértő volt és találtak megoldást a problémájára, igaz a szak, amin tanulni fog még kérdéses, de egy biztos, hogy kihúzta magát és sikerült öccsére hagynia a családi hagyományt. Igaz kisebb nagyobb viták voltak a költözés jóvoltából, de Beccát ez nem érdekelte, csakis a saját érdekeit nézte. Persze utólag biztosan bánni fogja, viszont ez most nem izgatta.
Izgatottan utazott a vasútállomás felé. Persze egyedül, szülei meg sem próbálták kikísérni, úgy, ahogy az öccse sem. De kit izgat? Főhősnőnk szemei előtt most csak egy cél lebegett. Az, hogy minden egyezzen és végre és ne kelljen a szülein görcsölnie. Persze fog még pár szidást kapni, hiszen esze ágában sincs a nagyszüleihez költözni. Igaz a faluban lakik a házaspár, de ő még is inkább az iskola falai között maradna. Még a végén kiderülne Grétáék számára, hogy egy szem lány unokájuk inszomniás és a végén szívrohamba halnának meg, annyira segíteni akarnának rajta. Úgyhogy igen, még jó, hogy megkíméli őket.  
A vonaton hamar megtalálta a helyet. Lepakolta egyetlen táskáját maga mellé majd ő is helyet foglalt és komor tekintettel meredt ki az enyhén koszos ablakon. A vonathoz érve már nem volt annyira izgatott, sőt mi több haláli nyugalom ölelte körbe. Agya még járt egy darabig. Mindössze addig a hatalmas vasszerkezet el nem indult. Amint döcögni kezdett a szerelvény Becca hatalmas sóhaj kíséretében elővette rongyosra olvasott könyvét és kizárva a külvilágot a mű világába képzelte magát.