Ha lekanyarodsz a Boglyas térről balra amerre a lakósor kezdődik, és a második ház után elkanyarodsz jobbra egy kis utcán át egy nagy területre jutsz, melyen számos színes, és tekergő játék kapott helyet. Vannak itt különböző mászókák, melyek alagutakkal vannak tarkítva, hinták, csúszdák több méretben, és formában. A legmagasabb csúszda majdnem két méter magas és rengeteg kanyar van benne. Mindegyik képes hangot kiadni, ha a gyermek még nem múlt el tíz éves. Vannak forgó és ugráló játékok, melyek direkt úgy lettek kifejlesztve, hogy lekössék és mégis fejlesszék a kicsik ügyességét. Természetesen a szülőkre is gondoltak, így a kő asztalok két oldalán szintén kőből készült padokat helyeztek el, hogy amíg a kicsit játszanak a felnőttek tudjanak kicsit beszélgetni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=608425#post608425][b]Lepsényi Zalán - 2016.07.13. 14:33[/b][/url]

Egyik pesti haverom küldött egy baglyot és megkért, vegyek már neki egy olyan gitárpengetőt, ami varázslat által lehetővé teszi, hogy a hangszer a megszokottól különlegesebb és misztikusabb hangokat is ki tudjon adni. Először csak lestem, hogy ez most komoly, minek neki olyan kütyü, mikor a gitár önmagában is királyul szólt. Aztán visszaírtam, hogy már nem azért, de ha én itt Bogolyfalván meg tudom venni, akkor holt biztos, hogy ő is rátalálhat a főváros egyik varázsboltjában. Nem értettem, hogy miért nekem kellett ezt intéznem, de erősködött, hogy bizony ő felkutatta az egész várost és azt mondta neki az egyik eladó, hogy csak a kastély közeli faluban lehet ilyet kapni. Ebben nem hittem, az a gyerek alapból vak, igaz nem szó szerint, de eléggé nem fogta fel mit nézett, másrészt az öreg nénike valószínűleg roppantul jártas az ilyen fiatalos rockos témákban. Inkább nem vitatkoztam tovább, egyszerűbb volt gyorsan túllenni rajta, ha már a pénzt is elküldte hozzá.
Ma kora délután akartam volna elugrani megvenni a tárgyat, ám mihelyst kifordultam a bejáraton, egy határozott száznyolcvan fokos perdülettel hátraarcot vágtam, mondván, hogy ilyen melegben én ki nem teszem a lábamat egy percnél hosszabb ideig. Úgyhogy maradt az esti hűvösebb idő, amikor megpróbáltam ismét. Így már elfogadhatóbb volt a levegő, a kánikula eltűnt és hűvös szeles idő váltotta fel, amiben már hajlandó voltam kimozdulni.
Ismertem a boltot, többször is jártam már ott, elvégre én is zenész lélek voltam és gyakran pengettem a gitáromat, noha talán kevesebbet, mint például elsős koromban és ez csak Gwennek, meg a prefektusi rangomnak volt köszönhető, mivel elvették a szabadidőm nagy részét. Ez persze nem rossz, csak néha kezdett hiányozni a régi mániám. A Boglyas téren vezetett át az utam, ám mikor elhaladtam a játszótér mellett, észrevettem asszem Karinát miközben jéggé fagyasztotta a csúszdát.
- Mi a franc...- Gondoltam magamban, mindazonáltal kimondtam a szavakat, így hallhatóak voltak. Mérges volt valaki és így próbálta levezetni a feszültségét, vagy szimplán unatkozott? Nem álltam meg, haladtam tovább a játékok mellett, de fél szememmel a lányt néztem, mert kíváncsi voltam, hogy mi volt a terve azzal a szegény csúszdával. Halkan lépkedtem, mint mindig és próbáltam úgy tenni, akárcsak ha ott sem lettem volna.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=609242#post609242][b]Lepsényi Zalán - 2016.07.18. 09:01[/b][/url]

Legszívesebben visszaküldtem volna a haveromnak a baglyát azzal a válasszal, hogy nyissa ki a szemét jobban, mert nem hittem el, amit írt, miszerint Budapesten egy boltban sem talált mágikus gitárpengetőt. Én már az ötletet is eléggé butaságnak tartottam, szerintem a gitár eredetileg is remekül szólt és ha a hangja megváltozik, akkor az már nem gitár, hanem egy másik hangszer. Ez persze az én véleményem volt, ami őt ismételten hidegen hagyta. Nagyon makacs személy volt, ezért végül azt mondtam, hogy veszek neki Bogolyfalván, amiért ennyire szentül állította, hogy abban a kis faluban lehetett kapni.
Nappal akartam leugrani a faluba, de mihelyst kiléptem és megtapasztaltam az elfogadhatatlan kánikulát, gyorsan lemondtam az ötletről és már fordultam is vissza a kastélyba. Estefelé újra próbálkoztam, reméltem, hogy akkor már nem lesz annyira meleg és még a bolt is nyitva lesz. Utóbbi cseppet sem volt biztos, ám akkor legalább lesz indokom, hogy miért nem tudtam venni, emellett nem lehet majd rám mérges, elvégre megpróbáltam szerezni neki egy olyan vacakot.
A főtérre érve megláttam a játszótéren Karinát, miközben jéggé fagyasztotta a csúszdát. Elsőre azt gondoltam, hogy mérges és így vezette le a feszültségét, aztán mikor elkezdett rajta lelkesen csúszdázni, feltételeztem nem erről volt szó. Vagy meghallotta a három szót, amik kicsúsztak a számon, vagy csak szimplán észrevett, majd odalépkedett hozzám. Miután feltűnt, hogy meglátott, én is megálltam és közeledtem a játszótér felé, a lány felé.
- Hát, én. – Mondtam vállat vonva. Hosszú lett volna megmagyarázni, hogy mit kerestem itt, meg igazából teljesen fölösleges is, még engem sem érdekelt annyira a téma, hát még őt. Így csak semmitmondóan, ártatlanul és némi unatkozást sugalló hangsúllyal reagáltam. Visszakérdeztem volna, de előbb kérdezte meg, hogy nem akarok-e csúszni. Lelkesnek tűnt a lány, én pedig nyugodtnak, ám cseppet sem volt rossz kedvem.
- Ha nem fogok ráfagyni. – Megjelent egy kicsi mosoly a szám szélén. Egy ilyen meleg nap után normális, hogy vonzott a jég meg a hideg. Bár már évek óta nem csúszdáztam, a jég miatt most jó ötletnek tűnt, amihez egyébként sok közöm volt. Mielőtt felvettek ebbe az iskolába több évig jégkorongoztam és tökre szerettem is, noha sosem tartottam magamat sportos embernek. Látszott, hogy inkább a téli sportok passzoltak hozzám. Karinával a csúszdához mentem és hagytam, hogy lecsússzon előbb, hiába tette eddig is ezt már meg legalább négyszer. Miután leért, én következtem. Nem löktem magam meg nagyon, mert a jég eleve jól csúszott, én pedig minél több időt akartam rajta tölteni, hogy felfrissüljek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=610139#post610139][b]Lepsényi Zalán - 2016.07.28. 12:57[/b][/url]

Nem sok kedvem volt elmenni azért a vacakért a boltba. Biztos már bezárt, ráadásul eléggé lusta is voltam elbattyogni a falu másik feléig, hiába volt kicsit a település. Tény, hogy nem voltam egy sportos fickó, de azért a kviddics mostanság jól megmozgatott, valamint kisebb koromban is mindig volt egy sportág, amit műveltem, igaz hogy csak hobbiból. Tehát ez a fajta lustaság csak időleges nálam és főként a kedvtelenségből fakadt. Felesleges lett volna nagyobb ok, hogy megálljak és ne folytassam utamat a boltig. Karinát láttam meg a játszótéren csúszni egy befagyasztott csúszdán és kicsivel később ő is észrevett. Elkezdtünk beszélgetni, mire azon kaptam magam, hogy indultam vele lecsúszni. Nem gondoltam volna, hogy ilyet fogok tenni, hisz annyira nem volt rám jellemző, de most jó ötletnek tűnt. Elém engedtem a lányt, aki egy mosollyal értékelte a kedvességemet. Bár kicsit sem tartottam magam úriembernek, általában ezt a gesztust meg szoktam tenni. Noha mióta Gwennel együtt vagyunk, mintha sokkal figyelmesebb lennék a csajokkal, vagy csak egyszerűen kezdtem felnőni és érett lenni, tizenhét évesen simán lehet.
A jeges kisasszony aranyosan jelét adta, hogy mennyire élvezte a hideg játékszert, nekem is jól esett hűsölni végre a nagy meleg után, habár nem adtam ki hozzá hangot, az nem az én műfajom, viszont arcomon egyértelműen látszott, hogy jól esett a jég. Egyszer lecsúsztam, ő már kétszer és mikor másodszorra is leért, megjegyezte, hogy egy kör hátrányban voltam. Alig bírtam eltüntetni arcomról a lágy kis mosolyt, ami az akcentusa miatt keletkezett. Annyira aranyos volt, ahogyan beszélt magyarul, habár nem most halottam először. Valószínűleg én is így beszéltem angolul, már ha egyáltalán meg bírtam szólalni az adott nyelven, ugyanis próbáltam kerülni az olyan eseteket. Inkább mutogattam vagy letagadtam, hogy tudtam angolul, csakhogy ne kelljen megszólalnom. Kár, hogy koreaiak még nem intettek le az utcán, nekik könnyebben el tudtam volna magyarázni, hogy mi merre található Budapesten. Vicces volt, amikor kínaiak hitték azt, hogy egy nemzetiségű vagyok velük és elkezdtek hozzám mandarinul irtó gyorsan dumálni, én meg csak forgattam a fejem, hogy mi a szart akarnak. Kicsit benézték és eléggé elcsodálkoztak, mikor nyögtem valamit nekik magyarul, majd elmentem. Csúsztam még egyet, az előzőhöz hasonlóan lelkesen, de mégis szolid magatartással.
- És hogyhogy kijöttél így estefelé? – Kérdeztem, mikor ismét a lány mellé értem. Fura, hiszen úgy tudtam, nem szereti a meleg levegőt, idekint pedig talán még mindig rosszabb körülmények uralkodtak, mint a kastélyban. Ott a nagy vastag falak nem eresztik be annyira a hőt és még nyáron is viszonylag - mondom viszonylag! - elviselhető az idő. Teljesen ártatlanul kérdeztem, semmi olyan gondolatom nem támadt, hogy büntetnem kéne. Nem voltam én gonosz. Najó, de, vagyis többnyire mindenkit megbüntettem, akit eddig rajtakaptam bármilyen rendbontáson és én voltam az a prefektus – többek között -, akit nem lehetett bociszemekkel megtörni. Most azonban még nem volt olyan késő, ráadásul semmi rosszat nem csináltunk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=610411#post610411][b]Lepsényi Zalán - 2016.07.30. 16:59[/b][/url]

Kellemes érzés volt a jeges felszínnel érintkezni, ugyanis nagyon meleg volt a nap során, én pedig nem rajongtam a hőségért. Valaki biztosan szereti ezt az időt, de ő is valószínűleg a tengerparton képzeli el magát és nem a suliban, vagy annak környékén nyomulva. Én is szerettem volna olyan képességet, mint ami Karinának volt és ha lennének hozzá megfelelő adottságaim, akkor egyfolytában hűsölni tudnék. Egy álom lenne, de mivel én nem az a fajta ember, valamint varázsló voltam, ezért ez mindörökké csupán ábrándozás marad.
A csúszás után - majd amikor letudtam a plusz egy kört is, amire a lány jogosan hívta fel a figyelmemet - egy egyszerű kérdést tettem fel neki, hogy ne legyen annyira csöndben a környék, illetve mert kíváncsi voltam, mi jeges szél hozta erre. Lehettem volna figyelmesebb is, elvégre tudtam, hogy nem könnyű nyelv a magyar más nemzetiségűeknek, az igazság viszont az volt, hogy nemes egyszerűséggel elfelejtkeztem erről. Annyira idegen tőlem az érzés, mikor valaki küszködik egy másik nyelv fortélyaival, nekem ilyenekkel sosem volt gondom, ezt vehetjük jó és rossz értelemben is. Két anyanyelvem van, ebből az egyiket szinte házon kívül sehol sem használtam eddig, a magyart meg ugyebár folyamatosan alkalmaztam. Fogalmam sem volt, hogy mi lenne velem akkor, ha külföldre mennék. Feltehetőleg elmakognék valamit angolul, ám sokkal viccesebben hangzana, mint Karina szájából a hun. Megtudtam és könnyen meg is értettem az okot, amiért kimozdult a kastély falai közül. Elég ésszerű választ kaptam és kicsit együtt éreztem vele. Egy bólintással jeleztem felé, hogy fogtam az adást, majd magamban elgondolkoztam, mekkora poén lenne, hogy mihelyst végre kitette a lábát az iskolából, egy büntetéssel gazdagodna. Nem úgy tűnt, mintha tízig vissza akarnánk érni a hálókörleteinkbe, ám nem állt szándékomban trollkodni. Továbbá prefektusként illett volna példát mutatnom és lassacskán indulásra késztetni mindkettőnket, ahhoz azonban nekem sem volt kedvem. Igaz, a példás viselkedést már akkor leradíroztam magamról, mikor a végzős bálon egy kisebb tömegben csókolóztam Gwennel. De nem kell mindig szentnek lenni, vagyis ami engem illet, néha azért annak is kéne lenni.
- Talán jobban bírom a meleget, de ez nem azt jelenti, hogy jobban is szeretem. – Vontam meg a vállamat. Télen általában sokkal komfortosabban éreztem magam. Kissé félreálltam, mert nem terveztem többet csúszni az elkövetkező percekben, nem azért, mert rossz lett volna, csak a csúszdázás sosem volt a kedvenc játékszerem még kiskoromban sem. Legtöbbször a mászókákon lógtam annak idején.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=611775#post611775][b]Lepsényi Zalán - 2016.08.09. 16:28[/b][/url]

Aranyos volt a lány ahogy élvezte a csúszdázást a jeges felületen. Nem tudom, hogy miért, de teljesen másnak képzeltem őt még mielőtt nem beszéltünk volna annyit egymással. Az első dolog, amit megtudtam róla, hogy jégmágus, vagy mi a csuda, ebből talán automatikusan arra következtettem, hogy komoly és egy kicsit hűvöskés a személyisége, ahogyan a legtöbb északinak is. Mindazonáltal hamar ráébredtem, hogy nem olyan a lány, amilyennek feltételeztem és ez a mostani találkozásunkkor igazolódott be leginkább, elvégre a rellonos – mondjuk ki – úgy viselkedett, mint egy kisgyerek. Mégis, semmi probléma nem volt ezzel, sőt még felvidított is a viselkedésével. Mellette újraélhettem gyerekkoromat, ráadásul hűsölhettem is a nagy forróság után. Párszor lecsúsztam vele, majd inkább csak álltam és néztem milyen lelkes a továbbiakban. Egy idő után nem árt játékszert váltani, nem? A kicsik is kipróbálnak mindent, noha nekünk már nem kellett bemutatni az egyes játékokat, feltételezhetőleg mindketten ismertük már őket kiskorunkból, én legalábbis sokszor megjártam a pesti játszótereket és amilyen jó gyerek voltam, sokukat összetörtem, néha a saját csontjaimmal együtt.
- Legyen a hinta, de remélem nem fagyasztod be azt is, mert akkor repülni fogunk. – Méghozzá kifelé a hintából és a franc tudja hová érkezünk, valószínűleg nem puha talajra. Hányszor estem már ki belőle a nagy lendület miatt, hajjaj. Elmosolyodtam a mérleghintára tett becézésén, persze tudtam, hogy nem jutott eszébe az eredeti neve, vagy egyáltalán nem is ismerte. Mindegy. Jobb ötletnek tűnt a normális hinta, a másikat szerintem nem tudtuk volna annyira élvezi az eltérő súlycsoportunktól.
Beleültem a hintába, amibe meglepő módon belefértem. Nem mintha kövér lettem volna, sajnos inkább vékonyabb voltam a kelleténél, ám ezeket gyerekeknek tervezték, rengeteg helyen úgy óvják meg a szereket az idősebbektől, hogy kisméretűnek alkotják meg őket. Picit meglöktem magam, de nem annyira, hogy az egekben végezzem. Jól esett, hogy a hidegebb szellő végigsimított bőrömön az ide-oda hintázás közben. Én is észrevettem a villámlásokat és sokáig gondolkoztam azon, hogy tényleg azok-e, hiszen dörgést nem hallottam, talán jobban kellett volna hozzá fülelnem, mindenesetre biztosan távol volt még a vihar, ha valóban nem csalt a megérzésem. Hitelen támadt egy ötletem. Megálltam és kiszálltam a hintámból, aztán a mellettem lévő Karina mögé léptem és megfogtam a hintájának láncát mindkét oldalt. Óvatosan hátrahúztam, nem volt nehéz elnézve a csaj testalkatát, majd elengedtem egy kicsit erősebben meglökve a lányt, ezzel a hinta talán valamivel magasabbra libbent, mint amikor Karina egyedül lökte.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=614081#post614081][b]Lepsényi Zalán - 2016.08.25. 17:22[/b][/url]

A következő játékszerről én választhattam és inkább a normális hinta volt a szimpatikusabb. Bárhogy is néztem a két hintát, mindkettőről csak az ökörségek jutottak eszembe, elvégre a bátyámmal és a barátaimmal sosem tudtunk értelmesen játszani rajtuk. Valamikor addig löktük magunkat, amíg az egyikőnk ki nem repült és betörte az állát, vagy a mérleghintán ketten ültünk egy társunkkal szemben és úgy lőttük fel az égbe. A sérülések folyton jöttek és mentek, mi pedig sosem tanultunk belőlük. Igaz, volt néhány pedig-jó-ötletnek-tűnt eset, amire azt mondtuk, hogy egyszer elég volt, de ez a ritkábbik eset. Tíz évesen még egyértelmű, hogy ha látjuk az egyiket felszállni az égbe, akkor a másiknak is ki kellett próbálnia, a földet érés pillanata noha elfelejtődött. Végigszaladtak ezek a képkockák előttem, majd követtem Karinát a hintához és beleültünk. Én azonnal lökni kezdtem magamat és el is értem egy viszonylag nagy kilengési szöget, de hozzám képest a lány nem tűnt annyira a határozottnak és tapasztaltnak. Először csak azt hittem, hogy direkt nem akarta magát lökni, majd mire rájöttem, hogy nagyjából mi lehet a való indok, megálltam és mögé léptem. Meglöktem először gyengén, majd egyre erősebben. Nem bírtam nem elmosolyodni azon, hogy a rellonos mennyire rácsodálkozott a hintázás érzésére. Fura, ez nekem több mint tíz éve volt, Karinánál pedig ezek szerint most érkezett el ez a pillanat.
- Már nem azért, de milyen gyerekkorod volt neked? – kérdeztem kissé csodálkozva, egyértelműen a hintázásra utalva. Reméltem, hogy ezzel nem bántottam meg, mert könnyen lehetett, nem valami szép oka volt annak, hogy nem hintázott eddig. Igazából nem sok közöm volt az ő életéhez, így nem is vártam, hogy kimesélje nekem a magánéletét, csak azért mégis érdekelt, mi miatt nem értett ehhez a játékszerhez. Kicsivel később jelezte, hogy ennyi elég lesz és megpróbálja egyedül lökni magát. Elálltam mögüle és visszamentem a hintámhoz, de már nem ültem rá, pontosabban ez volt a tervem, ám a viharos szél elért hozzánk. Erősen beletúrt a hajamba, ami bár nem volt túl hosszú, de azért meg kellett fordulnom, hogy ne lógjon bele a szemembe. A vihar szele már itt volt, ami azt jelentette, hogy hamarosan ömleni kezd az eső. Kérdőn Karinára pillantottam, de nem azonnal szólaltam meg, inkább vártam egy kicsit, amíg élvezte a hintázást. Mikor aztán azonban lelassult vagy magától, vagy pedig akaratlanul, feltettem neki a kérdés.
- Nem kéne lassan visszaindulni? – Nálam nem volt egy pulcsi sem, esőkabát pedig főleg nem. Oké, nem voltam egy nyavalygó srác, aki félt az esőtől, de elég ha csak a visszaút felén ázunk szét teljesen és nem a teljes falu-kastély távot vészeljük át szakadó esőben és erős szélben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=674604#post674604][b]Lepsényi Zalán - 2017.04.15. 21:40[/b][/url]

Karina teljesen más ember, mint én. Nehéz beleképzelnem magam az életébe és igen, furcsállom is, hogy úgy képes ennyi idősen is még csúszdázni, mint egy ötéves kisgyerek. Őt látva viszont nincs bosszús avagy lenéző érzésem iránta. Bár nagyon magamnak való személyiség vagyok, Karina öröme a gyerekek játékszere használatakor még az én egyébként jeges szívemet is képes felolvasztani. Röhögök rajta, de nem rosszindulatból. Azt hiszem, aranyos.
- Értem - reagálok rá, de nem igazán látom át az ő életét, ezért jobb, ha nem jártatom feleslegesen a számat. Mikor meglátom, hogy még hintázni se tud, gondolok egyet és lebontom a távolságtartást közte és köztem, megkérdezem tőle, hogyan nőtt fel. Hát az biztos, hogy nem ismerem azt a természeti éghajlatot annyira, mint ő, életemben nem láthattam annyi havat.
Kérésére abbahagyom a lökéseket és figyelem miként próbálja magát hintáztatni. Nem megy sokra, de én nem sietek, türelmesen elvagyok és fürkészem hol az eget, hol a tájat. Ezért veszem tán én előbb észre, hogy vihar lesz és ezt jelzem is egy kérdés formájában a lánynak. Kicsivel később konstatálja, hogy bizony villámlik, erre ő is mozgásba ered, én meg csak mosolygok, mert úgy jön le, mintha nagyon félne. Felállok és könyökhajlatába karolok, majd húzni kezdem, ameddig, persze nem kell győzködnöm, szerintem pár pillanat után ő az, aki vonszol engem és nem fordítva. Egy rövid ujjú pólóban nem kellemes végigszenvedni egy vihart, de nyáron azért nem vészes, ennek ellenére szedem lábam ahogy bírom Karina mellett. Félúton leszakad az ég. A hatalmas esőcseppek gyorsan eláztatnak, hajszálaim arcomhoz tapadnak, pont mint ruhám anyaga a bőrömhöz. Ha csaj egy nyári zápor lenne, még élvezném is a kinti létet, de ha belém csap a több mint ezer voltos természeti feszültség, akkor az már nem annyira vicces szórakozásnak hat. Hideg nincs, gondolom Karina főleg nem fázik, ha tényleg hozzá van szokva a fagyos tájhoz.
Mikor végre beérünk a kastély kőfalai közé, mindkettőnkről szorgosan csurog a víz. Én hátratúrom a hajam, hogy ne a szemembe csepegjenek a vízcseppek, majd a rellonos szemeibe pillantok. Összenézek vele és próbálom kiolvasni tekintetéből a gondolatait, de végül nem bírom tovább: feltör belőlem a röhögés. Majd órákon emlegethetjük ezeket az élményeket.