Ha lekanyarodsz a Boglyas térről balra amerre a lakósor kezdődik, és a második ház után elkanyarodsz jobbra egy kis utcán át egy nagy területre jutsz, melyen számos színes, és tekergő játék kapott helyet. Vannak itt különböző mászókák, melyek alagutakkal vannak tarkítva, hinták, csúszdák több méretben, és formában. A legmagasabb csúszda majdnem két méter magas és rengeteg kanyar van benne. Mindegyik képes hangot kiadni, ha a gyermek még nem múlt el tíz éves. Vannak forgó és ugráló játékok, melyek direkt úgy lettek kifejlesztve, hogy lekössék és mégis fejlesszék a kicsik ügyességét. Természetesen a szülőkre is gondoltak, így a kő asztalok két oldalán szintén kőből készült padokat helyeztek el, hogy amíg a kicsit játszanak a felnőttek tudjanak kicsit beszélgetni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=662858#post662858][b]Egerszegi Ákos - 2017.02.26. 14:57[/b][/url]

Tavasz. Kellemes, lágy napsütés, a hűvös szellőn szálló illatokat pedig szinte harapni lehet. Egy mély lélegzetvétel, és mintha egy egészen más dimenzióba repülne az ember fia. Lassan éledező természet, visszamerészkedő madarak bizonytalan, társaikat kereső éneke. Megújulás, felfrissülés, szabadság, egy új kezdet. Tavasz.
Ákos életébe is beköszöntött a tavasz. Bár a naptár szerint kicsit még korai, de az ő életében igen sokat váratott magára. Csaknem egy év, egy hosszú év. Nem tűnik neki annyinak, talán az egész élményt egy napba de tudná sűríteni. Most, hogy vége van, és hazatérhet... nos, az elkövetkezendő időszakot nem sűrítené, inkább nyújtaná. Évszakhosszúságúvá, évekké, ha lehetne, ő örökké a tavaszban élne, ugyanis kifejezetten jól érzi magát.
Végre ismét önmaga, az az Ákos, akit megismerhetett a világ. A fél intézetet az ujja köré csavarta, miközben elegánsan ellógta a kezelések, terápiák végét. Bárkinek lyukat beszélt a hasába, ugyanaz a pimasz, mégis csábító vigyor ült az ajkain, mint amikor megérkezett. Ennek ellenére nem mutatott különösebb ellenállást, nem hadakozott a gyógyulás ellen. Csak a szabadulását sürgette volna már, szerette volna, ha végre kipróbálhatja magát tényleg élesben. Amúgy is sok időt töltött itthon az elmúlt hétvégékben. Ezúttal már felügyelet és "babafigyelő" nélkül, szabadlábon járhatott. És végre eljutott ide is - többet nem kell visszamennie. Legalábbis nem kötelezően, csak akkor, ha akar. Illetve, ha az édesapja pénztárcája még bírja.
Könnyű volna a családját hibáztatni, csak felesleges, és ezt már ő is belátta. Nem változtatta meg a világot maga körül, és ő sem változott érdemileg. Egyszerűen csak átült az asztal túloldalára, és egy egészen más szemszögből, más szemüvegen át képes észlelni a világot.
Lillával is szeretne találkozni. Nem hagyta, hogy hatalmas welcome back parti legyen, vagy felhajtás. Azt szeretné, ha minden olyan lenne, mintha el sem ment volna, mintha mi sem történt volna. Ő képes így gondolni a helyzetre most már, de vajon a környezete is képes lesz rá? Ezt még próbálgatja, ahogy azt is, meddig mehet, meddig engedheti meg magának, hogy úgy viselkedjen, mint régen. Fel kell húznia az új határokat, egy ilyen környezetben is. Pontosan tudja, pszichoterapeutájánál meddig mehetett, a nővéreknél, a biztonságiaknál, a többi bent lakónál. Kitapasztalta, és próbált a szabályok szerint játszani, amennyire csak ment neki. És most egy új játéktáblára keveredett, ismeretlen szabályokkal.
Szemtelen magabiztossággal kezeli a helyzetet, ahogy mindig. Írt Lillának egy baglyot, mintha mi sem történt volna, találkozzanak a játszótéren, ha ráér, és majd csinálnak valamit. Kivételesen időben érkezik, sőt, előbb, mint tervezte. Út közben két cigarettát is elszív, de mielőtt még belépne, gyorsan elnyomja, a csikket pedig eldobja. Hosszúra nőtt tincseit a tavaszi szél kicsit rendezetlenné fújta, füle mögé tűri haját, hogy egy kicsit megzabolázza. Dohányfüst illata keveredik a jól megszokott, nem túl tolakodó parfüm illatával. Nem túl lelkes pillantással konstatálja, hogy pár gyerek zajoskodik a játszótéren. Hétköznap délután van, nincsenek sokan, de még mindig nem kedveli a gyerekeket, ezért igyekszik kizárni őket, és a kellemesen melengető napsütésre gondolni csupán. Leül egy padra, barna tekintetével a környéket fürkészi. Azon kapja magát, hogy várja. Alig várja, hogy megpillantsa az ismerős sziluettet, és csak úgy átadja magát a látványnak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=662874#post662874][b]Egerszegi Ákos - 2017.02.26. 15:56[/b][/url]

Finom, kecses alak, vékony, elegáns, született balerina. Ha az ember fia ránéz, néha olyan érzése van, mintha csak úgy keresztülfújhatna rajta a szél, áteshetne rajta az eső. Pont ezért, nem szorul védelemre, babusgatásra, sokkal inkább sebezhetetlennek tűnik, gyönyörű szépnek, és elérhetetlennek. Egy pillanatra grimasz ül ki az arcára, idegesen nyitja ki ujjait, szorítja ökölbe kezeit párszor.
Nem, nem, az érzéseket meg kell élni, nem leírni őket. Ezek nem egyszerű, papírra vetett gondolatok. Nem máshoz tartoznak. - emlékezteti magát gondolatban, ahogy hagyja, hogy a nyugodt, álmodozó mosoly az arcára üljön. Nagyon, nagyon le akarja írni, amit gondol, de talán nem is azért, mert régebben. Nem azért, hogy valami felsőbbrendű részévé váljanak a szavak, inkább csak azért, hogy ne felejtse el. Viszont próbál nem a szavakhoz kapaszkodni, nem gondolatokra emlékezni. Inkább csak a látványra koncentrál, a hangokra, az illatokra, ahogy Lilla bejön a kapun, közeledik hozzá, és leül mellé.
Nagyon is jól érzi, mi zajlik le a lányban, ez nem változott benne. Megérzi, kiszagolja a félelmet, a bizonytalanságot, ami minden egyes felé tett lépéssel növekszik a lánykában. Féloldalas mosollyal, jól szórakozik a lányon. Gyönyörű kék tekintete hunyorog a napfénytől, pupillái összeszűkülnek. Talán még szebb, mint amire emlékezett.
 - Szia - válaszolja, de valahogy kicsit elkeserítően hétköznapi az egész, ahogy a megszeppent lányka egérhangon köszön, mellette ücsörög, bámulja. Nevetgél kicsit, előredől, térdeire könyököl. Nézi kicsit a játszadozó gyerekeket, ahogy felszabadultan élvezik az életet, mert ez a játszótér, a napsütésben, pajtásaikkal, szüleikkel eltöltött kis idő, maga az élet. A világ közepe. Bárcsak ő is képes lenne így megélni ezt a pillanatot, mintha nem létezne semmi a játszótér kerítésén túl. Elmosolyodik a balga gondolatokon, egyik hüvelykujjával lassan végigsimít alsó ajkán.
 - Az anyukák nem engedik a közelemben játszani a gyerekeket. Kicsit félreértették, amikor azt mondtam, most szabadultam - kuncog magában egy kicsit, és igen, most már kifejezetten tud poénkodni magán és a saját helyzetén. Nem olyan nehéz, nem is áll távol tőle, és azt reméli, Lilla is megérti majd, hogy mi a helyzet. Nem kell félni, nem kell bámulni, nem kell szerencsétlenkedni. Hiszen tavasz van.
Feláll kinyújtózik, élvezi a napsütést, a lány felé fordul, rámosolyog és felé nyújtja a kezét.
 - Na, van kedved kicsit visszamenni a dedóba? - kérdezi, mert őt abszolút csábítja a gondolat, hogy elvegyék a játékokat a kis idegesítő energiabombáktól. Ha kicsit kevésbé nevelték volna felnőttesebbre, még homokvárakat is rugdosna szórakozásképp. - Fogalmam sincs, mikor hintáztam utoljára.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=662920#post662920][b]Egerszegi Ákos - 2017.02.26. 17:20[/b][/url]

Elfogadja ugyan a kezét, de a lány máris megy, hogy szerezzen magának hintát. Figyeli, ahogy leguggol, az ő szemszögéből roppant bájos látványt nyújt. A gyerkőc fülébe suttog, és valahol nagyon furcsa féltékenységet érez. Szívesen lenne a kisgyermek helyében, és ő is tudja, hogy valószínűleg csak egy szavába kerülne, hogy így legyen. De ő biztosan nem fog kérni, sem parancsolni, az valahogy most már nem az ő világa.
Viszont egy dolgot biztosan elfelejtett Lilla ez alatt az egy év alatt. A kirívó tekintet, a kihívás a hangjában, a huncutság a mosolyában... nem olyasmi, aminek Ákos ellen tudna állni, de igazából nem is akar. Most kevésbé fájdalmas módszerekkel próbálja megtanítani a lánynak, hogy nem olyan jó ötlet játszani a tűzzel, mint amilyennek tűnhet.
Ahelyett, hogy másik hintát szerezne magának, mielőtt még Lilla nagyon belelendülhetne a hintázásba, mögé lép, és megfogja. A hintát, ügyelve arra, hogy a lánynak se essen baja a meglepettségen kívül. Mögötte állva pedig lejjebb csúsztatja kezeit a láncon, rá a lány kezeire, miközben kissé előrehajol, hogy a lány érezhesse a feje búbján a leheletét. A lány samponjának édes illata csapja meg, és talán még finomabb, mint a tavasz illata. Csak azt sajnálja, hogy nem látja a lány arcát, pedig nagyon szívesen megnézné. Szereti tudni, érezni, milyen hatással van rá. Egyik kezével elengedi a lány kezét, füle mögé simít pár barna tincset. Továbbviszi a mozdulatot, hogy végigsimítson a lány nyakán, érezze a bőrének melegségét, a szívdobogásának gyorsaságát. Mielőtt még valaki valami rosszra gondolna, visszahúzza a kezét. Az volt a feladat, hogy szerezzen magának egy hintát - az nem volt megszabva, hogy egy gyerektől.
De mielőtt még Lilla igazán beleélhetné magát a dologba, úgy dönt, hogy elengedi, és ha már megállította, akkor most készségesen, finoman löki meg újra és újra, hogy a lány visszaszerezhesse a lendületét egy-kettőre.